Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1974-12-14 / 50. szám

Ai SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuminak hetilapja Következetesen az igényes feladatok teljesítéséért ülésezett az szlkp központi BIZOTTSÁGA A múlt héten Bratislavában ülést tartott Szlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsá­ga, amelyen Jozef Lenárt elv­társ, a CSKP KB elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bi­zottságának első titkára tájé­koztatóba a KB tagjait és az ülés továbbá résztvevőit a CSKP KB novemberi tanácskozásáról és a kiadott záróközleményről. Beszédének záró részében Le­nárt elvtárs értékelte azt a kri­tikai és igényes magatartást, lenini stílust, amelyet a CSKP KB alkalmaz a szocialista társa­dalom további fejlesztése fel­adatainak megvalósításában. Hangsúlyozta, bogy a szlovákiai kommunisták teljes mértékben magukévá teszik ezt az aktiv és offenzív magatartást és min­dent megtesznek a CSKP KB no­vemberi ülése határozatainak maradéktalan teljesítéséért. Az SZSZK 1975. évi állami népgazdaságfejlesztési végre­hajtási tervéről Karol MARTIN­RA elvtárs, az SZSZK miniszter­elnök-helyettese, e Szlovák Tervbizottság elnöke számolt be. A vitában felszólalók teljes egyetértésüket fejezték ki a CSKP KB Elnökségének a párt XIV. kongresszusa határozatai biztosításáról és az 1975. évi feladatokról szóló jelentésével. A vitában felszólalt Vasil Bifak elvtárs. a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a KB titkára is. Az SZLKP Központi Bizottsá­ga egyhangú határozatot hozott, amelyben jóváhagyta: 1. az SZLKP KB Elnökségé­nek a CSKP KB novemberi ülé­se határozatai feldolgozásával a XIV. pártkongresszus határo­zatai és az 1975. évi feladatok teljesítésével kapcsolatos eljá­rása javaslatát; 2. a Szlovák Szocialista Köz- j társaság népgazdasága fejlesz­tésének 1975. évi gazdaság-poli- j tikai feladatait; 3. az SZLKP KB Elnökségé- j nek, Titkárságának és bizottsá­gainak 1974 májusa ótn kifej­tett tevékenységéről szélé je­lentést. (Folytatás a 2. oldalon.) Mesterséges dombok Csallóközben A cukor a háztartásban, az élelmiszeripar több ágazatában nélkülözhetetlen. E fontos Ipari cikkünk alapanyagát a cukorrépa ké­pezi, amelynek betakarítása tengernyi gon­dot okozott. Napjainkban pedig a feldolgo­zása okoz gondot. A Dunajská Streda-i (dunaszerdabelyl) a legfiatalabb cukorgyárak közé tartozik az országban. E korszerű üzemben évröl-évre közel tízezer hektár területről dolgozzák fel a répatermést. Mivel az idén az átlaghozam 60 mázsával több volt a tervezettnél, 42 ezer vagonnal dolgoznak fel ezekben a he­tekben. Csakhogy addig sok nehézséggel kell megküzdeni míg — előreláthatólag feb­ruár közepéig — befejeződik az alaposan elhúzódó gyártási évad. Pedig három vál­tásban üzemelnek, s mind a szakemberek, mind a dolgozók igyekeznek tudásuk, szor­galmuk legjavát adni. Miért hosszabbodik meg mégis másfél hó­nappal az évad? Sokan azt hitték, hogy a fontos ipari nö­vény betakarításával megszűnnek a gondok. Nincs ez így valójában, a kegyetlen esős ős* tovább érezteti kártékony hatását. A cukor­gyárak normája szerint ugyanis legfeljebb őt százalék lehet az üzembe szállított répá­nak a földaránya. Sajnos, az Idén ez az át­lag meghaladta a 16 százalékot. Voltak olyan szállítmányok, ahol több mint a fele jó humuszos föld volt a répa helyett. Ez je­lentősen lassította az átvételt, mert sokszor kellett a méréshez mintát venni, meggyőzni a mezőgazdasági üzemek vezetőit a való­ságról. Fukas Gusztáv, aki 1929-ben kezdett dol­gozni za nitrai cukorgyárban, Ilyen nehé évre nemigen emlékszik. A veterán szakem­ber a csallóközi gyár üzemeltetésének kez­detétől ott dolgozik, mint vezető, s bár két éve már nyugdíjképes, mégis technikusi fel­adatot lát el. Fukas elvtárs a következőképpen nyilat­kozik a túl sáros cukorrépa betakarításának az okáról: „A komárnol (komáromi) és a Nové Zámky (érsekújvári) járásban a part­nereink sok répát kézlerövel szedtek ki. Ez nem lett volna baj, ha a répát előzetesen nem fejelik le a gépek. De mivel ez megtör­tént. villával kellett kiásni a cukorrépát és ezért maradt rajta sok nedves föld. A másik veszteség, hogy sok esetben eltörött a gyö­kér körüli rész — ahol legmagasabb a cu­kortartalom — és ott maradt a földben. A dunaszerdahelyl járásban a kicsit is jobb Időjárás maximális kihasználásával lé­nyegében valamennyi cukorrépát géppel te-Tudatformálás - magasabb szinten Az SZLKP Nyugat-szlováktai Kerületi Bizottságának plénuma a közelmúltban értékelte a CSKP KB 1972 októberi, vala­mint az SZLKP KB novemberi plénumái óta végzett eszmei­nevelőmunkát a kerületben és kitűzte a főbb feladatokat az elkövetkező időszakra. Ezzel kapcsolatosan tettünk fel né­hány kérdést Dudás Kálmán elvtársnak, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság ideoló­giai osztálya dolgozójának. Milyenek az eredmények és tapasztalatok a pártoktatás te­rületén, s a jövőben hogyan kívánják emelni annak színvo­nalát? A pártoktatásban igyekez­tünk elmélyíteni az eszmei- ne­velési ráhatást a kommunisták­ra, egységesítettük annak tar­talmát, s a marxista-leninista elméletei összekapcsoltuk pár­tunk gyakorlati politikájával. Nagy figyelmet fordítottunk a pártoktatás szervezési, anyagi és káder előfeltételeinek meg­teremtésére. Az eszmei neve­lési intézményeink között meg­erősítettük a kerületi politikai Iskola funkcióját. Tevékenysé­gét kiszélesítettük oly módon, hogy biztosítsa az előadók és propagandisták, az alapszerve­zeti funkcionáriusok és tömeg­szervezeti vezetők felkészítését. A kerületben hét Politikai Ne­velési Házat létesítettünk, s a közeljövőben újabb hármat ho­zunk létre. Kerületünk hét leg­nagyobb üzemében politikai ne­velési kabineteket szerveztünk. Ezek kedvezően befolyásolták a szervezési munka színvonalá­nak javítását, de főképpen nagy ! segítséget nyújtanak az össz-! üzemi pártbizottságoknak a párttagok és pártonkívüliek po- j lltikai nevelésében. A kerületi és Járási pártbizottságok gyü­mölcsöző együttműködése ré- j vén 4200 előadóval és 6500 propagandistával rendelkezünk. Többségük politikai gyakorlat- j tál és élettapasztalatokkal ren- ! delkezik és kellő szintű elmé-1 leti felkészítésben részesült. A | marxizmus-leninizmus esti egye- j temein a galantal, Dunajská j Streda-1, a levicei, a trenčínl, a > Topolőany-i és a komárnoi Já­rásban a pártoktatás módszer­tani kérdéseihez speciális tan­folyamokat szerveztek. A kerü­leti pártiskolában az új lekto­rok elméleti felkészültségüket tökéletesítették. A jövőben to-' vább növeljük az előadók és propagandisták számát, főleg az esti eyetemek végzős hallga­tói sorából. Rendszeresen emel­kedett a pártoktatásban részt­­vett személyek száma. Az 1973 —1974-es pártoktatási évben több mint százezer párttag és pártonklvüli vett részt pártok­tatásban. Az előző évekhez vi­szonyítva csökkent az alapfokú pártoktatásban résztvevők szá­ma, a közép- és felsőfokú párt­­oktatás viszont emelkedő ten­denciát mutat. A jövőben na­gyobb körültekintésre van szük­ség a pártoktatásra való beso­rolásnál, s nagyobb mértékben kell figyelembe venni a szociá- és műveltségi tényezőket is. (Folytatás a 2. oldalon) karítottak be és az ő szállítmányaik sokkal tisztábbak voltak. Sajnos, a répa cukortar­talma jóval alatta van a vártnál, mindössze 13,2 százalékos. Ml okozza a komoly gondot, akadályozza a gyártás ütemét? Az úsztató kanálisban olyan földmennyi­ség rakódott le, hogy nem lehet tovább mosni a répát, míg a földet ki nem hordják belőle. Ez bizony kemény munka, s mivel az üzem dolgozóinak jelentős része Idősebb, és nő, nagyon jól jön ennél a váratlan, mégis szükséges tennivalónál a katonabrigádok segítsége. A rendkívüli ősz telfát nemcsak a földe­ken nehezítette meg a munkát, és követelt odaadó mezőgazdasági dolgozókat, az üze­mek, intézmények, katonaság, Iskolák segít­ségét. Most a feldolgozásnál kísért a mosto­ha Időjárás. A közelmúlt napokban például nem tudták az üzem közelében tárolt répát szállítani, mert mindent elnyelő sártenger a környék. Később az esetleges fagyoktól tartanak az üzem irányítói, — ez érthető, mert majdnem egész télen tart a feldolgozó idény.Mindezek ellenére a vezetők derűlá­tók és hasonlóan bíznak — mint előbb a földeken szorgoskodők, — hogy legyőzik a nehézségeket és sikeres feldolgozó Idényt zárnak. Igaz, aztán Is lesz ezernyi tennivaló. Meg kell Javítani a nagyonls rászolgált gépeket, berendezéseket és el kell hordani a gyár területéről a földkupacokat, amelyből a környéken mesterséges dombok létesültek. De végzik a legfontosabbat is, a kocka- és a kristálycukor szakszerű csomagolását, hogy a nehéz körülmények között gyártott — mégis kiváló cukor — eljusson a bel- és külföldi vásárlókhoz. TÓTH DEZSŐ (A szerző felvételei) Lapunk tartalmából MÉHÉSZET VADÄSZAT HALASZAT TOVÁBBI CIKKEK A cseh nép nagy fiára emlékezünk • Fejlett ipari — mezőgazdasági várossá változót* Szélhámosság védőszárnyak alatt A jobb munka­környezetért Columbo feledékeny Vizet kap a szomjas sztyeppe m A racionális táplálkozás és a húsipar A fűszerpaprika előállításának új módja Korszerű húsgyár épül Sok még a tennivaló Egyre nagyobb tért hódít A korszerű termelés iskolája Látogatás egy üzemközi sertéshizlaldában

Next

/
Thumbnails
Contents