Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-30 / 48. szám
I WA. november 30. SZABAD FÖLDMŰVES teArme ST.ttri Világszerte Ismert ételízesítő, a sze■ gedl édes-, félédes- és erőspaprika. Nálunk Szlovákiában főleg N. Zámky (Érsekújvár) környékén foglalkoznak fűszerpaprika-termesztéssel és feldolgozással. Bár szintén kiváló minőségű paprikát készítünk, mégis hazánk fial közül sokan a „szegedi“ mellett törnek lándzsát. Ä fűszerpaprikát mintegy 200 éve termesztik Szeged környékén. Természetesen sokáig a kis- és. középgazdák foglalkoztak vele s a feldolgozása szintén házilag történt. Forgalomba főleg a szentmihálytelekl és a röszkel kertészkedők hozták, akik a feldolgozásnak legnagyobb mesterei voltak. Nem véletlen, hogy manapság Is az egyesült tsz-ben van a paprikatermesztés központja. A szegedi közigazgatáshoz tartozó települések közül Szeged-Alsóvárosban és Mihályteleken még 1950-ben megalakultak a különböző típusú termelőszövetkezetek. A két szomszédos tsz nehezen fejlődött, kevés volt a tag a föld megműveléséhez, nem volt elegendő gépük, gazdasági felszerelésük s más Jellegű beruházásokra sem Igen tellett. Sok huza-vona után a nehéz körülmények között gazdálkodó szövetkezetek 1960-ban társultak s Mihályteleken lett a központ. A gondok, nehézségek az elkövetkezendő években Is tovább tartottak és nem akart kialakulni a nagyüzemi gazdálkodás, mivel a tagoknak a háztáji volt az elsődleges, ahol a nagyon munkaigényes fűszerpaprika termesztésével foglalkoztak. Ez az áldatlan állapot a hatvanas évek közepéig tartott, amíg a közösbe nem vezették be a részesművelést. Az azt követő' Időszakban háromféleképpen termeltek a tagok fűszerpaprikát. A szövetkezet brigádja kollektív módon (főleg idősebb tagok dolgoztak ott) a közös gazdaságban vállalt családi műveléssel és a háztájiban. Ez a módszer a fellendüléshez vezetett, mert míg az előző években csökkent a fontos ipari nyersanyag termesztése, újbői fellendült az s a növekvő bevételekből komoly beruhásokat eszközölhettek. Felépült a 300 férőhelyes tehénistálló, a tízezres baromfitelep és több más fontos épületet hoztak létre. 1970-ben a Röszkei Petőfi Termelőszövetkezet tagsága szintén úgy döntött, hogy csatlakozik a Szeged—Szentmihályteleki Oj Élethez s így alakult ki a 3342 hektáros gazdaság, ahol 1180 tag (ebből 330 járadékos) és 290 alkalmazott dolgozik. Árendás József, a tsz párttitkára azt is ismertette, hogy napjainkban már 11 főiskolát és 21 technikumot végzett szakember tevékenykedik a szövetkezetben. A tsz üzemi pártszervezetének 84 tagja van, ahová a szövetkezeten kívüli párttagok is tartoznak. A különböző társadalmi szervezetek szintén aktívak, örvendetes tény, hogy 320 fiatal dolgozik a tszben és számuk évről-évre növekvő Irányzatú. Sokáig lehetne felsorolni a fejlődést, amelyen keresztül mentek az egyes települések, hány új ház épült, s mi mindene van a tagságnak. A növénytermesztésben a szemesekre és zöldségfélékre szakosított a szövetkezet. Gabonát 800, kukoricát 230 hektáron termesztenek, keveréktakarmányt 130 hektáron s jelentős a rét és legelő is a gazdaságban. Fűszerpaprikát 400, paradicsompaprikát mintegy 50 hektáron termesztenek. Rendelkeznek egy egyhektáros „dán“ üvegházzal is, amelyet 13 milliós költséggel létesítettek, ahol főleg paprikapalántát, de más zöldségfélét, sőt virágot is termesztenek. Jelentős a fólia alatti zöldségtermesztés is. A fóliaházak 7—9 méter szélesek, 270— 290 cm magasak és 200 méter hoszszúak. A fóliaházakat alaposan kihasználják. Retket, majd paprikapalántát és utána uborkát termesztenek benne. Permetező öntözést alkalmazhak. Jelenleg melegvízzel — amely 1900 Az 0] Élet, társult tsz-székháza Mihályteleken méter mélységből tör fel, percenként 2500 liter, 20 ezer négyzetmétert füthetnek. Ezt 60 ezer négyzetméterre bővítik a közeljövőben. Néhány hektáron tulipánhagyma termesztésével is foglalkoznak a városi parkok ellátása érdekében. Ugyanebből a célból 100 hektár burgonyát ültettek, ahol közel 200 mázsás átlagos hektárhozamot értek el. Az állattenyésztés nem a legjelentősebb a gazdaságban, de azért van tehénállományuk, hízómarhájuk és A tsz nyersjövedelme tavaly megközelítette a 130 millió forintot. A tiszta Jövedelem 9 milliót tett ki. Egy dolgozó átlagkeresete pedig naponként 103 forint volt. A felsorolt termelési ágak lényegesek, mégis a paprika termesztését tartják a legfontosabbnak, és a gazdaság jövőbeni legjelentősebb kultúrnövényének. Igaz, napjainkban még a részes művelés van döntő súlyban, amelynek alapján a megdolgozott területről a fűszerpaprika 60 százaléka a közösé, 40 százalék pedig a tagoké. (Az, értékesítés rendszerint a szövetkezet közreműködésével történik.) De már napjainkban is van a tsz-nek 16 ültetőgépe és 100 hektár területről már gépi szedéssel próbálkoztak az idén. ' Gyors ütemben felépült egy 250 vagonns paprikaszárító, amelyben először gabonát szárítottak, és az őszi hónapokban ott történt a paprika előszáríťása is. A hatalmas helyiségben 35—40 fokos meleglevegő befújásával szárítják a 1,5—2 méter magasságban felhalmozott paprikát. Ez lényegében már félkészárú, és nagy segítséget jelent a feldolgozó üzemnek s így sokkal folyamatosabb lehet a szállítás. Kaczor Balázs, üzemegységvezető, még a mában él, de már a holnapot taglalja. Egyelőre a legfontosabb lesz a vegyszeres gyomirtás, gépi ültetés, művelés és szedés megoldása. Ha lesznek megfelelő gépek, meg lehet szüntetni a hagyományos 60 cm-es sortávolságot és 40—42 centiméterre lehet azt szűkíteni, amely jelentősen emeli majd a tőszámot, és ezáltal nagyobb lesz a hektárhozam. A további cél, hogy kooperációs alapon vagy a Szeged-környéki társulások során (a tervek szerint a 13 tsz-ből mindössze három lesz), ott összpontosul majd a szántóföldi zöldségtermesztés, ahol legnagyobb hagyományokkal rendelkeznek, vagyis az Új Életben, ök látnák el fólia alatt termesztet palántával Csongrád megye egész déli részét és a gazdaságon belül megoldják a teljesen gépesített fűszerpaprikatermesztést. Sokat lehetne még írni a híres szegedi paprika alapanyagának termelőiről és a virágzásnak indult gazdaságról. De maradjunk a szegedi paprikánál. amely nem véletlenül a legízletesebb, a hagyományos vidéken termesztetteken kívül. A Nagy-Alföld déli részén legtöbb a napos idő, és ezért kiváló a festéktartalom és jobb a szárazanyag-tartalom, mint másutt A gyártás-technológiának is kitűnő mesterei vannak, a Tisza-parti városban. Azt hiszem, napjainkban jó kezekben van a paprikatermesztés központja is, és a jövőben még bőségesebb lesz az ellátás az üzelekben, elárúsítóhelyeken, a közkedvelt, vörös, jóízű fűszerből. TŐTH DEZSŐ 1500 birkájuk Is. Érdekes, még mindig 124 16 van a gazdaságban, amelyet főleg a paprika kapálásánál hasznosítanak. Jelentős viszont a broiler húscsirke tenyésztése, amelyből mintegy 35 ezret vágnak le évente és a nyersjövedelem meghaladja a 8 millió forintot. Különben mind a csirkét, mind a sertéseket saját üzemükben dolgozzák fel, és a Szegeden levő elárusítóhelyükön értékesítik. Emellett van egy tésztaüzemük Is, ahol 60 asszonyt foglalkoztatnak. A gépeket szintén a Jól felszerelt műhelyükben javítják, és szerszámgyártással Is foglalkoznak. Az utóbbi évek gyors építkezésének kivitelezését nagyban elősegítette az 50 tagú építőbrigád, amely a tsz-ben végzett munkáján kívül, a tagság rendelkezésére is áll. HELYREIGAZÍTÁS A lapunk 46. számában közölt ..Kilenc hónap egy járás_ szarvasmarhatenyésztésében" című 'írásba — a jrtfi háromnegyedéves kimutatása „jóvoltából" — sajnálatos hiba csúszott. A kimutatás szerint Okoliönán 1647 liter tejet fejtek szeptember végéig egy tehéntől, a valóságban viszont 2397-et. tehát többet mint a járás átlag. Ez a hiba okozta, hogy a szerző elmarasztalta a szövetkezetei tejtermelést eredményei miatt. A vétett hibáért — a komárnoi jmi dolgozói nevében is — ezúton kérjük az okoliénái efsz dolgozóinak szíves elnézését! Szerkesztőség Kaczor Baláza üzemegységvezető és a tsz alelöke a dán üvegház előtt. Foto: — tt— ! .3 Befejeződött a burgonya-szüret. e zekben a napokban és hetekben K az ifjúsági alapszervézetekben javában folynak az évzáró taggyűlések előkészületei. Általában ott, ahol az elmúlt évzárón gondosan áttanulmányozott munkatervet fogadtak el a feladatok teljesítése érdekében, az ilyen helyen nem kell szégyenkezniük az idei kiértékeléstől. Ezek közé tartozik a Dun. Streda-i (dunaszerdahelyi) „Jednota“ Fogyasztási Szövetkezet mellett működő SZISZ-alapszervezet is. A szervezet politikai felelőse Simon György, őt kértük meg elemezze szervezetük évi tevékenységét. Aktív SZISZ-szervezet — A legfőbb feladataink egyikének a tagok eszmei-politikai nevelését tartjuk. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy minden tag sokoldalúan inegta- I lálja érdeklődési körét — mondotta a szervezet politikai felelőse. I A hosszúlejáratú politikai alkotás ! keretében jelenleg a második évet kezdik meg. Az előző évben a politikai előadásokon való részvétel 80— 85 százalék volt. Az érdeklődést a forma is felkeltette, ugyanis egyes iskolázásokat vita és kérdés-felelet formájában tartották meg. Ünnepi aktívákat rendeztek, többek közt a veterán kommunistákkal, Mondok Gáborral és Patócs elvtárssal. Havonta tartanak különböző témájú előadásokat, ezeket a szocialista akadémiától Pop mérnök és Johancsik Gyula, a tömegpolitikai osztály elnöke tartja. Továbbá az ajánlott témák átvétele során idős párttagokat, a pártbizottság képviselőit és volt partizánokat is meghívnak körükbe. így a SZNF 30. évfordulója alkalmával egy nagyon kedves, bensőséges ünnepséget rendeztek K u r u c z Antallal, a felkelés egykori részvevőjével. Foto: —tt— Mindezek mellett az üzemi fiatalok számos munkakezdeményezéssel és felajánlással köszöntötték a jubileumi évfordulót. Kovácsik István vezetése alatt tizenhat tagú szocialista munkabrigádot alakítottak. Vállalták, hogy a nyár folyamán a fürdőnél segítenek frissítőket és édességeket árusítani. De a környezetszépítésen is kivették a részüket. A derekas munkának nem maradt el a jutalma sem. Az üzem jóvoltából a „Szlovák Nemzeti Felkelés nyomában“ szlovákiai körutazáson vettek részt. Többek közt Kalistényben és Kalason megkoszorúzták a hősök emlékművét, az utóbbi helyen egy idős partizánnal is beszélgetést folytattak . Az „ifi“ szervezetben a kultúrprngram megvalósítása okozza a legnagyobb problémát, mivel a tagság nagy része vidékről jár be, s ezáltal rendszeresen nincs módjukban klub és teaesteket tartani. De ennek ellenére az elmúltban sikerrel rendezték meg a Petőfi és Radnóti emlékesteket. Ugyanakkor sikerrel alakították meg a fotókört is, amibe eddig tíz fiatal kapcsolódott be. Jónak mondható az ifjúság sport és honvédelmi tevékenysége. Eredményesen rendezték meg a sakkversenyt, valamint a civil védelmi gyakorlatokon is sikereketjrattak. További feladataik közt szerepel az is, hogy legalább tíz új taggal növelik a szervezet létszámát. A Csehszlovák Barátsági Hónap tiszteletére 50 újabb előfizetőt toboroznak a pártsajtó. az Üj Sző, Pravda, Rudé Právo valamint Szovjetbarát stb. folyóirat terjesztésére. Ezen kívül a barátsági hónap alkalmával további előadásokat terveztek be. Az eredményes és sokoldalú tevékenységükben nagy érdeme van az üzemi pártszervezetnek. Munkájukról a pártbizottság ülésén havonta beszámolnak. a pártszervezet pedig külön aktivistát nevezett ki a SZISZ-szel való törődésre. A kölcsönös együttműködés eredménye: eddig négy SZISZ-tagnt vettek fel a párttagság soraiba és egy további tagjelöltet most javasolnak pártfelvételre. Krascsenics Géza Smižany-i Korán reggel jártam Smižany-ban. Ebben a négy és félezer lakosú községben jellemző volt az üzletek előtt a sorban állás. Ez nem lenne feltűnő, hiszen Kelet-Szlovákia községeiben a bevásárlást többnyire a reggeli órákban végzik, mint szerte az országban. A probléma abban van, hogy az aszszonyoknak gyakran félnapokat kell sorban állniuk. , Magam is meggyőződtem arról, hogy ebben a községben a tejet a kora reggeli órákban árulják, de reggel hat órakor kenyér és péksütemény még nincs, így ä bevásárlóknak türelmesen várniuk kell. Délfelé mire elhozzák a kenyeret a tej már elfogy. Napközben tejet kapni már nem lehet. Az asszonyok panaszkodtak, hogy a reggel hozott tejet nem lehet felforralni, mert összemegy. A problémák felől érdeklődöm a 084-es üzlet elárusítójától. — A lakosság panasza jogos — informált az üzletvezető. — Azért kevés a tej, mert az üzletünknek nincs hűtőszekrénye. Ezért kevesebb tejet rendelünk. Ellenkező esetben délfelé a tej már megsavanyodik, és akkor már nehezen vásárolják meg. Sajnos, a pékesek nem tartják be a széthordási tervet. A kenyeret és a péksüteményeket reggel fél nyolcra kellene kihozniuk, ez ritkán fordul elő, inkább délfelé és a késő délutáni órákban hozzák az árut. A hnb elnöke Havas István tud a dolgokról. — A napokban megtartott nyilvános plénumon-foglalkoztunk a közellátásproblémák sál — mondotta a hnb elnöke. — Jogos panaszunkat továbbítottuk a felsőbb szervekhez, valamint az illetékes üzemekhez. Reméljük, hogy rövidesen javulás történik az ellátás szakaszán. — Ügy hallottam, hogy a községben más panaszok is előfordulnak — érdeklődtem. — Valóban így van. Problémákból akad bőven. A legfájósabb az egészségügyi szolgálat színvonalán fordul elő. Például a körzeti orvos rendszertelenül rendel, a fogászatot már két hónapja nem nyitották ki. A gyermek rendelőt egy évvel ezelőtt megszüntették. így naponta 10—15 kismama jár az innét öt kilométerre levő Tárcára, ahol reggelenként 30—40 anya vár gyerekével a kivizsgálásra. Ahogy megtudtam a hnb elnökétől Havas István elvtárstól, Smižanyban évente száz gyerek születik. Óvodai ellátást csupán ötven gyerek számára tudnak biztosítani. Ezért még 1972- ben a hnb tanácsa a helyi efsz-vezetőségével elhatározta, hogy 60 férőhelyes új óvodát építenek közösen. Amikor az építés megvalósítására került volna sor, az efsz vezetősége megtagadta az anyagi segítséget. Azzal indokolták, hogy nem egyezik bele a járási mezőgazdasági igazgatóság. Észre sem vesszük és lassan letelik a választási idő és ki kell értékelni az életszínvonal emelkedésének területén elért eredményeket is. A Smižany-i eset példa arra, hogy az lile- ' lékeseknek igyekezni kell, hogy a mulasztást /bepótolják. ILLÉS BERTALAN