Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-19 / 42. szám
1Я74. október 19. SZABAD FÖLDMŰVES A méztolvaj lepke Nyárvégi estéken gyakran tapasztalhatjuk, hogy a malom egyenletes zúgásához hasonlóan zsongó méhesben fel-felzúdul egy-egy kijárónyílás népe. Pillanatok alatt száz meg száz méh tódul a bejáróhoz, tép, zúz, szúr, cihái valamit, ami cincogó, csipogó hangot hallat, és hamarosan vagy lepuffan a kaptár elé, vagy behatol a lépek közé. Halálfejes lepke az, ami mézet próbál lopni a kincsüket még éjjel is gondosan órző méhektől. Ha sikerül neki bejutni a kellőnél nagyobb méretű bejárón, akkor fürgén fut a szélső mézes lépekhez. Behúzott szárnyakkal megkapaszkodik a sejtek szélében és rövid, de erős nyelvével 3—4 perc alatt pattanásig feszültre szívja magát mézzel. Terjedelmes potroha egy kávékanálnyl mézet Is képes befogadni. Nem sokat törődik közben a támadó méhekkel. Vastag szőrzetével nehezen boldogulnak a szúrnivágyók. Dolga végeztével nehézkesen indul a kijáró felé. Mozgására ismét felzűdulnak a méhek, támadásba lendülnek. A méztolvaj megrázza lomha testét, támadói jórészt lehullanak róla. Csak a szájszervükkel csimpaszkodók tudják magukat tartani. A haragos gazdák nem tudják útját állni, csak szemben. Ezek ellen lábaival védekezik. Erélyesen lök, szinte bokszol, eldobja maga elől a méheket. Verekedésében a megfigyelő szerkezet sem zavarja. A „sok lúd, disznót győz“ elve és a méhek elszántsága érvényesül végül is. A sok támadóval 6 sem bír. Kifárad. Útirányát gyakran változtatva menekül. Léputcát váltogat. Ilyenkor éri el végzete. Telt potrohával megszorul a kissé egyenetlen kaptárfal és a keretlécek között. A méhek gyűrűbe fogják és megölik. A szúrások alatt még négy-öt percig vergődik. Ha ilyenkor ki is csúszik a gyűrűből, ereje fogytán nem jut messzire. Érdekes, hogy a harc tüzében megvadult méhek még a lepke kimúlása után öt-tíz percig is makacsul szúrkálják. A tetem eltakarításához másnap reggel már hozzálátnak. Lerágják lábait, kihordják hosszú munkával a lágy részeket, lecsonkolják a szőrzetétől megfosztott szárnyakat. Csak a kemény, erősebb kitinrészek maradnak egyben, amiket azután a küzdelem helyén, vagy valamivel arrébb ciháivá, méhszurokkal fed be a házát féltő család. A bevonat nem zár tökéletesen. Vastagsága is változó. A tavaszi átvizsgáláskor olyan kaptárt is találtunk a gazdával, amiben 8—10 leragasztott lepketetem is volt. A méhész szeptember elejétől nem nyúlt a kaptárba, bejárónyílásul gyufásdoboz nagyságú, nyitott rést hagyott. Sok volt a panasz az augusztus derekán megjelenő, de még októberben is kószáló lepkékre, de feltételezett mézrablás koránt sem volt olyan mértékű, mint gondolták. Kétségtelen, a lepkejárta vidékeken, a „sok kicsi sokra megy“ elv alapján rákaphatnak egyik-másik kaptárra az éjjeli tolvajok, de kártételük csak dekával mérhető, a kilónyit alig éri el. Egyébként sem pontos kifejezés a rákapás, mert a lepkék nem válogatósak; ahol tudnak, belopakodnak, erőszakkal betörnek, de nem kaptárhüek. Az aránytalanul nagy kijárónyílás szinte kínálkozik előttük. A panaszkodó méhesgazdák alig védekeznek ellenük. Pedig egyszerű a módjai A fillérekért forgalomba hozott kijárórácsot minden szaküzletben meg lehet vásárolni. Augusztus elejétől helyezzük a bejárókra ezt a fogas, rácsos szűkítőt. A méheket nem akadályozza a munkában, a levegőcsere is tökéletes marad. Viszont sem egerek, sem lepkék nem jutnak be a családhoz. A rács házilag is elkészíthető. Lényeges, hogy 7 milliméter széles legyen a nyílás. Lehetőleg horgany lemezből, szükség esetén konzervdoboz anyagából vágjuk, szabjuk ki. Néhány rajzszeggel a nyílás elé lehet tűzni. Tavaszi tisztulásig ott Is maradjon. A halálfejes lepke igazi kártétele nem is az az egykét kiló méz, hanem az, hogy rablása nagy nyugtalanságot kelt a családban. Ha virgoncabb, kisebb testű hím tör be egy családhoz, és a méhek hosszabb ideig nem tudják legyűrni, elűzni, a nyugtalanság odáig fokozódhat, hogy a felhevült harcosok leszívják a nyitott Hasításról az éltető nedvet. Olykor az anyát is gömbbe fogják. Általában napokig ingerült, kezelhetetlen marad az egység, ha megbolygatják a lepkék. Ingerültségében úton-útfélen támad és komoly bonyodalmakat okozhat. Az ismételt látogatások hetekig feszültté teszik a család hangulatát. Telelésre való készülésében ez bizony nem kívánatos! A rácson meghiúsul a lepkék szándéka, csak külső zavart Idéznek elő. Néhány próbálkozás után elillannak, békét hagynak a méhesnek. A nyugalom és a biztonság érzése megéri a rács filléres árát, esetleges elkészítését és a feltűzés, tavaszi leszedés apró fáradságát. (B. Zs.) A herék átteleltetése Az anyás családok nyár vége felé elűzik a heréket, így tudjuk. Megesik azonban, hogy néhány here áttelel. Meyerhoff szerint a tiszta tenyésztésű krajnai méhekre jellemző ez. Az ilyen családok téli hullái közt és a tavaszi repkedéskor is lehet herékre bukkanni. Meyerhoff úgy gondolja, hogy a tervszerű tenyésztés békésebb természetűvé teszi a munkásméheket, azért tűrik meg őket. —M. Méhszurkot hamisító méhek A méhek a méhszurkot, idegen nevén propoliszt általában növényekről gyűjtik. De hazahordhatják pl. az oltóviaszt és a bitument is. Taber és Barker arról számol be, hogy a tucsoni kutatóintézet méhei valami ragacsos zöld anyagot gyűjtöttek igazi méhszurok helyett. A közelben új épületek voltak. Arra lehetett gyanakodni, hogy a méhek ott valamilyen tömítő anyagra bukkantak. (A szerzők valószínűleg ablakos gitt helyett használt anyagokról írnak.) Ez a feltevés helyesnek bizonyult. A méhek a kaptárban éppen úgy tapasztottak ezzel az anyaggal, ahogy a méhszurokkal szoktak. Minthogy a méhszurkot pl. seb kezelésére, bőrbetegségek ellen, sől belsőleg is ajánlják, a szerzők helyesnek vélik, hogy megvizsgálják, tanulmányozzák a vegyi összetételét és szennyeződéseit. —А. В,— Szaporítják a fácánállományt Régebben Partizánske körzetében a fácán ritkaságnak számított. Az utóbbi években azonban Itt is jelentős intézkedéseket tettek elszaporltása érdekében. Az állomány fejlesztését, illetve szaporítását célzó távlati terv alapján többek közt a Topoltany-i járás vadásztársaságai is nagy erőfeszítéseket tesznek. Az ostraticei vadásztársaság például ennek a tervnek a keretében tenyésztés céljából jövőre 75 fácántyúkot kap. A vadásztársaság tagjai természetesen nem tétlenkednek, hanem minden kínálkozó alkalmat kihasználnak az állomány fejlesztésére. E tekintetben ugyanis már sokéves céltudatos munka áll mögöttük. H. J. Nyári lúd a fészkénél. (Fényképezte M. Poliak) Tudnivalók a vadludakról Szárnyas vadállományunk jelentős részét a vadludak alkotják. Az egyes ritkán hozzánk vetődő lúdfajták (vörösnyakú lúd stb.j mindig ritkábban fellelhető példányain kívül a hazánkban megforduló lúdfajták a következők: A nyári lúd (Anser Anser L.j szürkelúdnak is nevezik. A legnagyobb lúdfaj; háztlúdunk f Anser Anser G. donestica) őse. Egyedüli lúdjéle, mely hazánkban is fészkel. Külseje egészen szürke benyomást kelt, háta barnán s fakón hullámos. Az idősebb példányok mellén fekete' foltok vannak. Csőre sárgás rózsaszín, körme sárgásfehér, lábai rózsaszínűek. Nyugvó szárnyainak hegye nem éri el a farok végét. Farka valamennyi lúdfajé közt a leghosszabb. Röptében is könnyen megkülönböztet fűk a többi lúdfaj fától, igen világos csaknem fehéresszürke külső szárnyfedőitől. Hangja a házilúdéval egyezik. A többi vádlódnál lomhábban és alacsonyabban repül. Ritkán jár nagy csapatban és ezért a mezőgazdaságban sem okoz komolyabb károkat. Hazája Közép-Európának főleg keleti része. Az Al-Dunától észak felé, továbbá Ázsia megjelelő övében is honos, Norvégiában az északi szélesség 70. fokáig terjed el. lzlandban is fészkel. Az európai példányok télire Közép- és Dél-Európa tengerparti vidékeire húzódnak. Hazánkban a nagy mocsarak és vadvizek lecsapolása előtt fészkelt nagy számban, azóta erősen lecsökkent a fészkelésre alkalmas helyek száma. Ma már jóval kevesebb pár fészkel nálunk. A dél-morvaországl halastavak flednicei tavak], a Duna, a Vág és a többi folyóink mentén — bár gyér számmal — ma is költ a nyári lúd. Az első februári olvadáskor már megérkezik vizeinkhez és március második felében, áprilisban már tojásain ül, nádtorzsából rakott fészkén. Fészakalja 5—10, a házilúdéhoz hasonló méretű, szennyessárga tojásból áll, melyekből négyhetes kotlás után kelnek ki a kislibák. Szeptemberben elindul dél felé, vonulásának zöme októberre, november elejére esik és november végén többnyire már csak átvonuló példányaival találkozunk. A vetést lúd (Anser fabalis] hazánkban az első olvadások kezdetén érkezik dél felől, Kis-Azsiából és a Balkán-félszigetről. Tavasz elején jelvándorol a magas északon — Finnországban és a Szovjetunió északi tundráiban levő költőhelyeire, ahonnan csak októberre tér vissza hozzánk. Enyhe teleken sokáig kitart nálunk és csak a nagy hóesések, erős fagyok beálltával vonul délnek. Sárgás csőrének fekete a vége és közepetáján fekete harántsáv húzódik. Melle — fiatalnál, öregnél egyaránt — egyszínű szürke. Lába téglaveres. Hangja: Gaj, Gaj Gaj... A Lilikek kétfélék. Nagylilik IAnser albitrons] és Kisülik (Anser erytropus). E két fajta bár hasonlítanak egymáshoz és néha egyazon csoportban elkeveredve is találhatók, egészen különállók egymástól. A nagyobbik majdnem vetési lúd nagyságú és szemel körül nincs sárga körzsinórja, míg a kisebbik jóval kisebb és a szemeit sárga körisinór övezi. Csőrük egyaránt rózsaszínű, csőrkávájuk fehér, félfejük hófehér, a lábuk téglavörös. A hazánkban évente átvonuló rengeteg vadlúd legnagyobb részét a Lilikek képezik. A Kislilikeket főleg Kelet-Szlovákia felett figyelték meg. A vadliba növényi táplálékon él. Eleségét vízben és szárazon szerzi be. A vetéseken jelentős károkat is okozhat, ezért vadászata mezőgazdasági érdek. A tapasztalatok szerint ősszel, október 20-ika és november 20-ika között, tavasszal pedig február vége és március közepe között vannak a legjobb „libahúzások". A húzás menetrendszerű pontossággal történik, ami a vadliba vadászat alapja. A vadlibák száma az utóbbi évtized során a meliorációs munkálatok és a kemizáció következtében csökkent. Ezért mindazok számára, akiket ez a probléma érint főfeladat ennek a folyamatnak a megállítása, illetve az állomány szaporítása. Szokol Dezső TANÁCSOK KEZDŐ HORGÁSZOKNAK A horgászatban is ésszerűen Régi szerelmese vagyok a folyópartoknak, a horgászbotnak. Sok szabad érát töltök el a vízparton, sokat látok, hallok, tapasztalok. Horgásztársaim között aránylag sok a fiatal, esetleg kezdő. Néha bizony sajnálkozva nézem őket, ahogy a régi, hagyományos szerelésekkel bajlódnak vagy más — a tapasztalt horgász számára egyszerűen megoldható — problémákba ütköznek. Az alábbi sorokban főleg a kezdődnek szeretnék néhány tanácsot adni. Gyakran előfordul, hogy a csuka a parttól 20—30 méter távolságban rabol, ott, ahol a legtöbb a hínár és az egyéb — jó leshelyet kfnáló — vízinövényzet. Ez főleg a tavakon gyakori jelenség. Tehát ha valaki kapitális csukát akar fogni, ide kell bejuttatnia a csalit. Igen ám, csakhogy a hagyományosan elkészített csukázó készséget csak nehezen és ritkán lehet ilyen messzire bevetni, mert az egyszerűen horogra erősített vörösszárnyú legtöbb esetben már dobás közben leszakad a horogról. Néhány kísérlet után sokan abbahagyják a próbálkozást, mert vagy a kedvük megy el az egésztől, vagy kishalat nem tudnak fogni, mert nincs kapás. A part mentén pedig csak kisebb csukákat lehet megakasztani. A tapasztalatlan horgászoknál nem ritka eset, hogy a már megakasztott zsákmány is elmegy — a ravasz csuka elharapja a zsinórt vagy az ún. „elharaphatatlan“ drótelőkét. A kezdeti években bizony velem is megtörténtek ilyen esetek. Ma már olyan készséggel horgászok, amely csak igen ritkán hagy cserben. Mint a mellékelt ábra is mutatja, csukázó készségemen 1,30 méter hosszú élőké van. Az ezen levő rögzített dugó meghatározza, hogy milyen távon mozoghat a mozgó úszó és milyen mélyre merülhet a csali — a kettes vagy hármas horogra erősített kishal. Felszerelésem előnye, hogy az úsződugő, az ólomnehezék és a láncocska végén levő két-háromágú horogra erősített csalihal egycsomóban repül a vízbe, mindenféle feszülés, rángás nélkül, így sohasem esik le a kishal, bármilyen messzire is dobom be a horgot. Dobás után a kishal az ólomnehezékkel együtt gyorsan alámerül, de csak olyan mélyre, amennyire a rögzített dugó szabad mozgást enged az úszónak. A legkomolyabb dobás után is sértetlen marad a kishal és eleven mozgásával azonnal felkelti a csukák érdeklődését. A kapás gyorsan bekövetkezik, s a horgász számára ez a legnagyobb öröm. Az ólomnehezék utáni láncocska elkészítése igen egyszerű. Fél milliméter vastag félkemény acéldrótból bárki elkészítheti egy kombinált harapófogó segítségével. Az általam készített láncocska szemei 20—30 milliméter hosszúak, és általában négy-öt szemből állítom össze a láncot. Az utolsó láncszemre erősítem fel a két- vagy háromágú kapcsot, s ezzel kész is a tapasztalatom szerint jól bevált csúszódugós csukázó élőké. A láncocska előnye, hogy nem szakad el és a hal sem 1V tudja elharapni. A kit teamekből összeállított láneocskán könnyedén úszkálhat a kishal minden irányban. As ilyen élőkéből mindig viszek magammal néhány darabot tartaléknak, mert azért e* sem örökéletű — főleg ha olyan helyen csukázunk, ahol sok a vís alatti akadály, vlzinövénywt, gyökerek, elakadt vagy úszó fatörzsek stb. Az ilyen élőké további előnye, hogy szinte pillanatok alatt felszerelhető, kicserélhető. Most pedig néhány apróbb jótanács. A harcsafélék igen kedvelik a csíkot. Persze csak az élőt, ezért a másnapi horgászatra tartogatott halat úgy tegyük félre, hogy a vizeskannát — vagy más edényt, amibe a halat helyeztük — fedjük le szitával vagy takarjuk le egyéb lyukacsos anyaggal, nehogy a csík kivesse magát ax edényből, mert reggelre csak a kihűlt tetemét találjuk meg az edény mellett. Ugyanez vonatkozik a bökfélékre és keszegekre is, csak itt még arra is ügyelni kell, hogy az éjszaka folyamán állandóan legyen friss vizük a halaknak, mert 20— 30 kishal egyhamar elhasználja a víz oxigénkészletét. Megoldás? A 6—7 literes kanna peremétől 5—В cm-re néhány lyukat fúrunk, hogy a víz lassan csordogálhasson az edényből, majd a r-r* Magyarázat: A — zsinór. В — az élőké damilja, legalább 60—65-ös legyen, 0 — a kívánt mélységre állítható rögzítő dugó, D — a rögzítő dugó és az ólomnehezék között szabadon mozgó csúszódugó. E — ólomnehezék, F — láncocska, G — kétháromágú szakállas horog, H — vörösszárnyú csalihal, I — egy szem a láncocskából. kannát a kishalakkal együtt a csap alá helyezzük és kissé megnyitjuk a caapot, hogy egész éjjel folyjon vékony sugárban a víz. így egyrészt biztosítjuk a viz állandó hőfokát, másrészt a szükséges oxigént a halak számára. Ha act akarjuk, hogy a megszedett hernyófélék frissek, elevenek maradjanak a horgászat idejéig, esténként cseréljük ki a tároló edény földjét, sőt nem árt, ha egy kis friss füvet is keverünk az újonnan adott földhöz. Néhányan újságpapírral bélelt vödrökben tartják a gilisztákat, s még hetek múlva is friss, élénk, szép vörös színű gilisztákkal horgásznak. A Tiszavirág ma már ritkaságszámba menő, kincset érő csalétek. Főleg a kecsegék, kedvelik, de a márna sem veti meg. A népiesen harcsaféregnek nevezett csali legsikeresebben fűrészporban tárolható, mert így néhány napig megőrzi frisseségét. HOLCZER LÁSZLÓ, Komárno
