Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-13 / 28. szám
1974. július 13. .SZABAD FÖLDMŰVES, 7 HÜS LESZ ELEGENDŐ, HA AZ IDŐJÁRÁS IS KEDVEZ AZ ARATÁSKOR A Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járás az elmúlt évben lemaradt a húsfelvásárlás tervének teljesítésében. A mintegy 70 vagonnyi sertéshúshiány több ok együttes hatása következtében lépett fel. Ezekről az okokról érdeklődtünk Dantei Sivák mérnöknél, a járás Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalatának igazgatójánál. — Tavalyi lemaradásunk — mondotta Sivák igazgató elvtárs — valóban több okra vezethető vissza. Nem volt elegendő takarmány, ami főképp a tavaszi hónapokban éreztette hatását. Hiányzott a kellő mennyiségű abraktakarmány a sertések számára. Ez a kedvezőtlen helyzet a második félévben is fennállt, de a lemaradás legfőbb okozója még másban is kereshető. A múlt évben volt a járásunk történetében eddig feljegyzett legnagyobb sertés elhullás. Kereken 16 ezer volt az elhullott sertések száma. Közrejátszott ebben a legkülönbözőbb sertésbetegségek tömeges fellépése. A legnagyobb elhullást pedig egyrészt a szopósmalacok kategóriájában, másrészt az előhizlaldában észleltük. A JÁRÁS TERÜLETÉN — amint erről az igazgató elvtárs további tájékoztatása alapján értesültünk -r- az utóbbi esztendők folyamán csak igen kevés korszerű sertésistálló épült, s így az állatokat meg nem felelő, ideiglenes istállókban, túlzsúfoltan tartották, a gyengébb egyedeket az erősebbek elnyomták, s ennek következtében Is rengeteg szopósmalac pusztult el. A takarmányhiánnyal kapcsolatban felmerült a kérdés, hogyan gondoskodtak a takarmánytápok előállításáról. Az igazgató elvtárs szavai szerint a múlt évben 8000 vagon takarmánykeveréket gyártottak. Tehát a számukra kitűzött feladatot teljesítették, mind a menynviséget, mind a választékot illetően, sőt még egy lépéssel előbbre is jutottak, mert a takarmánytápok minőségét tekintve össz-szlovákiai méretben éppen a közép-szlovákiai kerület volt a legjobbak egyike. Az idei évre előirányzott terv szerint feladatuk 8500 vagon takarmánytáp előállítása. Az eddigi eredmények alapján feltételezhető, hogy már az első félév tervét 160—200 vagonnal túlszárnyalják. — Idén, nézetünk szerint — mondotta a továbbiak során Sivák mérnök — már nem történik meg, hogy hiány legyen a keverékekből, takarmánytápokból. Erre enged következtetni az is, hogy készleteink a május is hűvös volt, s így kevés zöldtakarmány termett, a növendék szarvasmarhát, valamint a teheneket is csak május 10-ike után tudták először kihajtani a legelőre. Nagy általánosságban elmondható, hogy az egyes mezőgazdasági üzemek közötti különbségek a hűseladás terén nem lényegesek. Egyes szövetkezetekben, ha pillanatnyilag lemaradtak a sertéshús-eladás terén, ez csak átmeneti jelenség és különösebb intézkedésekre nem lesz szükség, hogy a helyzet javulását, a lemaradás kiegyenlítését elérjék. takarmánygabonákból elegendőek, s így bátran gyárthatunk takarmánytápokat. Az egyes mezőgazdasági üzemekben, ahol e téren hiánnyal küzdenének, a szükségletet az állami alapokból fedezzük, az utolsó hónapokban esetleg, ha rá lennének szorulva, bizonyos takarmány-kölcsönökkel tudjuk pótolni a hiányzó mennyiséget. A ZÜLDTAKARMÄNYOZÄSSAL sajnos, az idén nem sok abrakot és táptakarmányt takarítottak meg, mivel a tavaszi hónapokban a kedvezőtlen időjárás a zöldtömeg előállítását hátrányosan befolyásolta. Habár a február lényegesen melegebb volt, mint ahogy az e dombos vidéken megszokott, a csapadékhiány megtette a magáét. Az első csapadék a járásban május elsején hullott, s mivel a téli gyenge hótakaró sem biztosított elég nedvességet a talajnak, a vízhiány minden téren megmutatkozott. Maga a — A szarvasmarha esetében viszont feltétlenül szükséges lesz — folytatta az igazgató elvtárs —, hogy az állatok vágósúlyát legalább 550 kg-ra emeljük, mivel a jelenleg felvásárolt szarvasmarha átlagos vágósúlya csupán az 501 kg körül van. A vágósúly növelése azért is szükséges, mivel a szarvasmarhaállomány létszáma nem olyan nagy, hogy ilyen jellegű csökkentését a járásban megengedhessük. A SERTÉSÁLLOMÁNY esetében a helyzet pillanatnyilag kielégítő, mivel az átlagos vágósúly a legutolsó dekádkimutatás szerint 110 kg körül mozgott, s az év eleje óta kimutatott átlag is 106,5 kg, tehát a vágósúly aránylag jó. Emellett megállapítható, hogy a múlt év óta napjainkig az elhullás aránya is jelentősen csökkent. Ebben az évben remélhetőleg nem lépik túl a sertéselhullás megengedett értékhatárát . — Feladatunk, hogy az elhullóét a múlt év 32 százalékáról a megengedett 20 százalékra csttkkentsükl így, a 12 százalékos elhullási ...megtakarítás“ következtében sertésállományunk lényegében megnövekedne. Ez 14—10 ezer sertést jelent, amelynek hacsak a fele kerülne eladásra, a sertéseket 100 kilóval szémftva, 70—80 vagon hóét biztosít. S éppen enynyi volt az a mennyiség, amelylyel tavaly adósok maradtunk. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat Rimavská Sobota-l üzemében mindent megtesznek azért, hogy az idei húsfelvásárlás tervét hiánytalanul teljesítsék. Május végéig tervük 524 vagon hús felvásárlását írta elő, s ezt a feladatukat sikerült túlszárnyalni, hiszen 560 vagon húst, ebből 274 vagon szarvasmarhát és 286 vagon sertést vásároltak fel a közellátás céljaira. Eddigi eredményeik az évi terv sikeres teljesítését sem vonják kétségbe. A felvásárlás terén jelenleg különösebb problémákkal nem kell megbirkózniuk, mivel az elmúlt év a takarmánygabona felvásárlását illetően kissé kedvezőbben zárult. A járásban átadták rendeltetésének a felépült három, nagy befogadóképességű gabonatárolót, s így a felvásárlás, de különösen a tárolás útjából elhárították a lényegesebb akadályokat. Bizonyos nehézségek mutatkoznak az elégtelen szárítókapacitások, gabonatisztitó-berendezések kérdésében, de ez már nem olyan súlyos akadály, mint az volt, amikor raktárhiánnyal kellett küszködniük. Búcsúzáskor Sivák mérnök még megiegyezte: — Ebben az évben már csak arra lenne szükségünk, hoev aratáskor kedvezzen az időjárás, ami elősegítheti a takarmányaian feltöltéséhez szökvéees pabuna felvásárlási tervének teljesítését. mert rsiinén ez segíthet a további előrehaladásban Ha a takarményalap eleeendn lesz. úev biztos, hogy húsból sem lesz hiány. OBENAU KÁROLY *** *** ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦»* ♦♦♦ ♦♦♦ ♦> ♦♦♦ *»* «8» ♦$* K* ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *** ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *** *** ♦♦♦ **• ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *«♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦ Gyógyító premixek -ásványi nyalórögök - tápkiegészítő vitaminok A gazdasági állatok erőnlétének fenntartása a kórokozókkal való fertőzés esetén pedig gyógyításuk nem csupán állategészségügyi, hanem gazdasági szempontból is fontos. Ennek elérése már régóta célként szerepelt a nitrai BIOVETA dolgozói számára. Az elképzelések valóraváltásához aránylag csekély befektetés kellett. Ezekről volt szó dr. K r o š 1 á к Vincenttel folytatott beszélgetésünk alkalmával. A tevékenység bővítését lehetővé tette a BIOVETA telepén belüli I-es. Il-es és III-as számú épületek, valamint a malom átalakítása. Az újonnan felépülő virológiái pavilon is ezt a célt szolgálja. Míg a vállalat gyártási kapacitésa 1969—70-ben évi 43 millió korona volt, addig az említett beruházások több mint 100 millió korona évi termelést tesznek lehetővé. A vállalat ez ideig főként a baromfi- és a sertésbetegségek elleni oltóanyagok gyártásával foglalkozol!. Gjabban ásványi eredetű takarmány-kiegészítők, például ásványi nyalórögök készítésével is foglalkoznak. Nyalórögöket készítenek például a juhok, a bárányok, a növendékmarhák és a szarvasmarhák részére, valamint a csiilkös vad számára. A sajtolással rögökké alakftott ásványianyag keverék összetételét a felhasználás célja szabja meg. Például a juhoknál a fokozottabb gyapiútermelést. a növendékmarháknál a csontozat fejlődését, a silótatakarmányt fogyasztó fejősteheneknél pedig a takarmány negatív hatását tartják szem előtt. A tejipar igényeit is figyelembe vették, amikor a fejőstehenek ásványi nyalórögét nyomelemekkel egészítik ki. fgy a tejbe juttatott anyagokkal elősegítik a sajt enzimes érését. Ezt követően a sajt rendelkezik a szükséges bonitással. A gazdasági kisállatok számára betegségmegelőző oltóanyagokat gyárt a vállalat. Alkalmazásuk mindenekelőtt a körzeti állategészségügyi dolgozókra tartozik. A különféle takarmánykiegészftök gyártásakor felmaradó bizonyos mennyiségű állati eredetű nyersanyag, főleg a sajtolt tepertő készítmény iránt leginkább a vadászok érdeklődnek a téli etetés alkalmával. A vadászoknak a vállalat azzal is segítségére van, hogy mérgezett tojásokat készít a káros vad irtására, az egyes járási szervezetek megrendelése alapján. A BIOVETA többek között a bárányok részére készít úgynevezett starter takarmányt, amely „J“ jelzéssel kerül forgalomba. Ez a takarmány ásványi anyag- és vitaminkiegészítőkkel kerül forgalomba. A szelénnel készülő takarmánykeverék a juhok számára alkalmas. Elősegíti azonban a növendékjuhok fejlődését s a gyapjúképzést is. A szelén megakadályozza továbbá az izomdisztrófia betegség keletkezését is. Ami a vitamintartalmú antibiotikumos takarmánykeveréket illeti, ezt orvosi hozzájárulással minden tenyésztő beszerezheti. Ezek az úgynevezett medikáit premixek. Ami a többi úgynevezett általános vitaminkészítményeket illeti — amilyen például a CDP jelzést viselő a sertések cereális diétáját szolgáló készítmény, vagy a Lipokszantin, — ezeknek a beszerzése a termányfelvásárló és ellátó vállalatoknál lehetséges. Az antibiotikumokkal kiegészített szeparált szárított tej, amely a borjúneveléshez szükséges, további anyagokat is tartalmaz. Ezek megakadályozzák a hasmenés keletkezését. A készítmény gyakran keresett a mezőgazdasági üzemek részéről, mert használatával jó eredményeket érnek el a termelésben. A Relavit nevű készítménynek köszönhető, hogy például a nitrai járási állategészségügyi szolgálat a borjú elhullás csökkentését célzó versenyben az első helyet érte el. A vállalat tanácsadó szolgálata a nagy gazdasági állatok tenyésztőitől vagy a kisállattenyésztőktől érkező bármilyen egészségügyi kérdésben az érdeklődők rendelkezésére áll. A baromfi egészségvédelmét szolgáié preparátumok nagyválasztékát készítik a BIOVETABAN köztársaságunk szükségleteinek ellátására. A baromfi pszeudo-pestise elleni védekezésre három vakcinát hoznak forgalomba. A felnőtt baromfi részére ún. éló vakcinájuk van a mezogén-roakin törzsből. A kiscsibék részére forgalomba hozzfik a lentogén törzsből а В—1 valamint a Laszota vakcinát. Ez a két vakcina nem virulens, fgy a kiscsibék részére a kikelésük utáni napon már alkalmazható. További vakcina az Avinak a herfordshire törzsből, amely ugyanúgy származhat a laszota törzsből is. amely úgynevezett holtvakcina, tehát más típusú mint az előbbiek. Ez főleg az igen értékes törzstenyészetekben kerül felhasználásra. Hátránya, hogy individuálisan, tehát egyedenként kell a vakcinázóst elvégezni, míg az előbb említett vakcinák előnye, hogy ezeket a takarmányba keverve, esetleg a vízben oldva adagolhatjuk. Ezenkívül gyártanak két nadárdiftéria elleni vakcinát, amelyek közül az Ovidlfterin három galambtörzsböl csirke embrióra adaptálva készül, míg a Neodifterint haromfitörzsböl állítják elő. Mindkettő alkalmas a galamb diftéria gyógyítására. A csirkék ragályos bronchitisze ellen két vakcinát készítenek, Avibron—1, és Avibron—2 néven. Különbség csupán a viruienciában van. Az 1-es számé vagyis a gyengébb vakcina, alapvető immnnizációra használható, a 2-es pedig revakcinációra. A nitrai BIOVETA számos egyéb készítmény gyártáséval is foglalkozik. Azonban mutatóba ennyi is elég, hiszen állategészségügyi szakembereink feladata, hogy az esetleg fellépő betegségek ellen a helyes vakcinát vagy gyógyszert válasszák és a gyógykezelést elvégezzék. Ojdonságnak számítanak a gyógyító premizek, az ásványi nyalórögük, továbbá a tápkiegészítő vitaminok, amelyek hihetetlenül nagy jelentőséggel bírnak az egyes állattenyésztői szakaszokon. Mindaz arra vall. hogy a jövőben a tudomány mint termelőerő is bekapcsolódik a jobb gazdasági eredmények elérését célzó munkába. KUCSERA SZILÁRD Aratás előtt Kelet-Szlovákiában Kelet-Szlovákiában a járási pártbizottságok titkárai ée a mezőgazdasági igazgatóságok vezető dolgozói, valamint azoknak a gazdasági szervezeteknek a képviselői, amelyek részt vesznek az aratási és terménybetakarltási munkák sikerének biztosításában, a közelmúltban tanácskozást tartottak a kerületi pártbizottságon. Az aratás előtti helyzet elemzésével foglalkozó értekezleten Ing. Andrej Haluška, a kerületi pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője tartott vitaindító beszámolót. Hangsúlyozta, hogy az idei aratás előkészületeit a legfelsőbb párt- és kormányszervek nagy figyelemmel kísérik és mindent elkövetnek abból a célból, hogy az aratáshoz a lehető legkedvezőbb előfeltételek legyenek. Ing. Juraj Mikita elvtárs, a kerületi mezőgazdasági igazgatóság igazgatója beszámolójában elemezte a tavaszi mezőgazdasági munkák menetét, majd hangsúlyozta, hogy a kerület mezőgazdasága az 1974-es évet nem a legjobb előjelekkel, feltételekkel kezdte. Szinte egész télen alig volt csapadék. A később vetett őszi kalászosok rosszul keltek. A március, április elejei, tavaszi rekordhőmérséklet után egy másik szélsőség, a száraz hideg következett. A növényzet fejlettsége a kerületben mégis megfelelő. Ennek az a magyarázata, hogy a harmonikusan táplált növény a jó agrotechnika alkalmazása eredményeképpen lényegesen nagyobb ártalmakat Is elbír, mint a korábbi években. Néhány év tapasztalata Kelet-Szlovákiában is igazolja! a korszerű nagyüzemek felszereltsége, mütrágya-vegyszerellátottsága és a munka szakmai színvonala lehetővé teszi, hogy a növényzet agrotechnikai védelmet kapjon az időjárás ártalmai ellen. Több mint 50 ezer hektáron kellett elvégezni a tavaszi növények talajelőkészitését, vetését, ültetését. El kellett végezni az ősziek, tavasziak fejtrágyázását és rögtön hozzá kellett látni az évelő és az egynyári szálas takarmányok begyűjtéséhez. A kerületi mezőgazdasági igazgatóság úgy vélekedik, hogy üzemeink ezeket a munkákat időben és jő minőségben elvégezték. A vetőmagellátottság, növényvédőszer, alkatrész-ellátottság is jobb volt, mint a korábbi években. Kelet-szlovákiai kerületben az ez évben kitűzött gazdaságpolitikai célokat is teljesítették. Sikerült megállítani a zöldségfélék vetésterületének csökkenését, szinten tartani a cukorrépa vetésterületét. Kukoricából és kenyérgabonából 10, éthüvelyesekből 41 százalékkal többet vetettek az üzemek, mint tavaly. Májusban 102, június első felében 120 milliméter csapadék hullott le. Ennek és az Időben, valamint jó minőségben végzett tavaszi munkának az eredményeként kedvező termést Ígér a mezőgazdaság. Kerületi méretben 35 mázsás átlagos hektárhozamra számítanak, ez 3,5 mázsával magasabb lenne a tavalyinál. A terméskilátásokat növeli, hogy tovább szélesedtek Kelet-Szlovákia üzemeiben a kooperációs kapcsolatok. Mint ahogy azt a kerületi operatív értekezlet Is megállapította, most a mezőgazdasági üzemek legfontosabb feladata, hogy az aratás megkezdéséig befejezzék a növényápolást és a szálas takarmányok betakarítását. Állattenyésztésünk fejlődése azt követeli, hogy több és jobb minőségű takarmánnyal lássuk el. A munka jő megszervezésével alapozhatjuk meg a legjobb minőségű, legkisebb veszteséggel történő betakarítást. Különösen nagy figyelmet érdemel a pillangós takarmányok betakarítása, (a kerületben, 66 979 hektárról), ahol a legtöbb veszteség jelentkezik. A mezőgazdaság járási irányító szervei képviselőinek helyzetjelentése kiemelte, hogy nehéz aratásra lehet számítani, főleg a bel- és az árvízkárosult területeken. Éppen ezért a következő nagy feladat — amit a szénabetakarítással, a növényápolással párhuzamosan kell megoldani az üzemeknek — az aratás műszaki feltételeinek megteremtése. Nehezíti ezt a munkát, hogy az alkatrészek hiánya miatt a kerületben az aratásig még 206 kombájnt kell kijavítani. Az aratásra való felkészülés, a veszteségmentes terménybetakarltás feltételeinek megteremtése a gazdaságvezetéstől még koordináltabb, szervezettebb Irányító munkát követel. A végrehajtás nagy munkája az üzemek szervezettségén, munkájuk hatékonyságán múlik. A kelet-szlovákiai kerületben 220 ezer hektár gabonát kell rövid időn belül betakarítani és biztosítani a hüvelyesek betakarítását is. Az aratás megkezdéséig (előreláthatólag július vége) a kerület mezőgazdasági üzemeinek még 227 új nagy teljesítményű kombájnt kellene kapniuk. Ez esetben egy kombájnra kerületi méretben csupán 100 hektár gabona Jutna. A mlchalovcei, humennéi járásban kisegítésképpen a kárpátontúll területről Is érkezik 15 kombájn. Az Agrotechnika képviselője biztosította az értekezlet részvevőit, hogy az Agrotechnika raktárai egész nap, sőt éjszaka Is szolgálatot tartanak az aratás Ideje alatt és reményét fejezte ki, hogy a pótalkatrész ellátása nem fog nagyobb problémát okozni. Az utóbbi években vásárolt kombájnok jelentős része nagy teljesítményű, ezek kiszolgálása nagy szállítókapacitást igényel. Már előre gondoskodni kell a folyamatos üzemeltetésről, hogy a gépek egy percig se álljanak. Az idei aratásnál Kelet- Szlovákiában 1839 kombájn fog üzemelni. A felvásárló üzemeknek az Idén több mint 466 ezer tonna gabonát kell felvásárolniuk. Ezenkívül 1300 tonna éthüvelyest és 18 484 tonna repcét. A terménytárolási lehetőség keveset Javult, még mindig szűkös a kerületben, mivel mintegy 150 ezer tonna terménynek hiányzik e megfelelő raktárhelyiség. Az értekezlet részvevői hangsúlyozták, hogy a technikai felszereltség sokra képes, de egy pillanatra sem szabad megfeledkezni az emberről, mert a gép nem nélkülözheti az embert. Ezért ez egész aratási idő alatt fordítsunk nagy gondot az aratásban dolgozó emberek ellátására, a megfelelő munkafeltételek biztosítására. Minden üzem gondoskodjon melegétel-ellátásről, üdítő Italokról. Gondoskodni kell a megfelelő váltásokról, a pihenésről, mivel az emberekkel valő törődés bőven megtérül a nagyobb szorgalomban, a jobb. munkában. —ib— v