Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-28 / 39. szám
1974. szeptember 28. SZABAD FÖLDMŰVES 15 Októberi teendők Erős családokkal Induljunk a télnek. Ne sajnáljunk egyesíteni most sem. Amíg tavasztól őszig eredményesebben dolgozik két anya külön-külön, a főhordás és a telelés inkább az erős, egyesített családok közösségét igényli. Nem a családok száma a lényeg, hanem az ereje. Osztályozzuk családjainkat. Termelő, törzscsaládok a 6—7—8 léputcát takarók. Tartalékoknak számítanak a 3—4—5 keretet borító egységek. Ügy tervezzünk, hogy minél több törzscsaládot teleljünk be. Éltesebb, bizonytalanabb anyák elvételével inkább egyesítsünk két tartalékot egy egységgé. Az arány a törzsek és tartalékok között 10:2 maximum. Érdemesebb ősszel egyesíteni, mint tavasszal! Az erősebb egységek viszonylag kevesebbet fogyasztanak, életképességük nagyobb. Válogassuk meg a telelőlépeket is! Bő mézkoszorús, szabályosan épített lépek alkossák a fészket. A méz és virágpor elhelyezkedése is fontos. Minden lépben legyen legalább 2 kilőnyi, nagyobbrészt fedett méz. Ha valamelyik családnál hiányozna a szükséges készlet, csak melgebb, naposabb időben vállalkozzunk kiegészítő etetésre! Ilyenkor az oldás! arány: 1 kg cukor — 6 dl víz. Jobb szűkösebb készlettel teleltetni, mint éretlen élelemmell Megoldást jelenthet, ha gazdagabb családoktól kimaradt mézes keretekkel pótoljuk a hiányt. A fészek rendje: a széleken a legmézesebb lépek, majd a nagy virágporosak, középen pedig a tavaszi Hasításhoz szükséges, félig szabad sejtes lépek sorakoznak. Ha az anyákat már ellenőriztük — az esetleges méhtetűket (vaksi légy) cigarettafüsttel eltávolítottuk róluk, a népet annyi lépre szorítjuk, amennyit sűrűn takar. A léputcák megítélésében legyünk szigorúak! A Jól összeterelt méhek tömörebb, melegebb téli fészket alkotnak, kevesebb élelmet fqgyasztanak, minden vonatkozásban kisebb veszteséggel telelnek. A lépek alá könnyen kihúzható papírt, bőrlemezt csúztassunk. így könnyebb lesz a tavaszi tisztítás, a lehulló viaszmorzsákat is megmenthetjük. A tálcás etetőket szedjük el a keretek aljától, tetejéről. A fészket oldalról szalmapárnával, öszszevarrt papírköteggel lezárjuk. Jó a választődeszka is. A keretekre bőrlemezt borítunk. Erre teregetjük lazán a többi takarót,' helyezzük a rostát. Az üresen maradt kaptárrészbe szalmát, töreket, szénát tömhetünk. Ezzel a téli hőmérsékletingadozást mérsékeljük. Az esetleges páralecsapódás is lekötődik benne, nem pusztítja kaptárunk eresztékeit. A zárt léputcás teleltetéssel nagyban óvjuk családjaink életerejét, készletét. Gazdaságos egy kaptárban két családot teleltetni. Ilyenkor ügyeljünk az elzáródeszkára: jól zárjon, átjárás, rés ne legyen rajta. A két családot a válaszfal mellé telepítjük. Tartalékoknál úgy telelünk, mintha egy család lenne a kettő; a fészek közepe a válaszfal. Két oldalán a félig mézesek, virágporosak, majd a szélén a nagy mézesek következnek. Az így elrendezett két tartalék egy családként telel, közösen fűti fészkét. Kijárót a fészek közepénél nyitunk. Nagysága annyi négyzetcentlméter, ahány léputca a család. A fogas szűkítő erre is rákerül, hogy egerek, egyéb kártevők be ne jussanak! A kaptárakat közel helyezzük egymáshoz. Az uralkodó szelektől déli tájolással, kukoricaszárból, nádból, egyéb .alkamatosságból készített szélernyővel védjük. A védőfal ne érjen a kaptárakhoz! Zárthelyi teleltetésnél a fészekrend ugyanaz, csak a takarás jóval enyhébb. A telelőhelyiséget már most lomtalanítsuk, földjét egyengetjük, homokkal megszórjuk. A macskáknak hagyjunk szabad bejárást, így az egerek kipusztulnak, kereket oldanak onnan. A beteleléskor kiszedett kereteket már ne kénezzük. Különösen, ha imitt-amott méz csillog bennük. A kéngáz mérgező vegyületet alkot a nyitott mézzel, virágporral, amely tavaszi beadáskor elhullást okozhat. A teltebb mézes, virágporos kereteket állítva tároljuk tavaszig. Lényeg, hogy elszedett lépjeink egérmentes, levegős, világos helyiségben legyenek raktározva. A méhest most már nyugalom övezze! (B. Zs.) Mesterséges rajokkal Boldog rakodós koromban a következőképpen szaporítottam; ha erős volt a család, pergetésnél megosztottam a méztér elszigetelésével. Ha közepesnek találtam a családot, böngésztem néhány keret fiast, és úgy alakítottam ki az új egységet. Ha valamelyik müraj gyengébbre sikerülne, az ellenőrző vizsgálatkor egy-két kerettel megerősítjük. A korszerűtlen családoktól is lehet szaporítani, ha nem akar a méhész átszabni, rajoztatni. 3—4 régi típusú kaptárt odébb viszünk, helyükre egy új üres fészekre alkalmas lépekkel, esetleg egy-két fias léppel. A délutáni órákban végezzük; a röpítést. Etetőt előre helyezzünk a keretekre. Este szoktatősra állított zárkába behelyezzük az új anýát. Másnap kirágősra állítjuk a zárkát. Néhány nap múlva ellenőrizzük az új családot és anyját. Közben természetesen etetni kell néhány nagyobb adaggal. A műrajokkal is lehet építtetni, ha nem is egyszerre, mint a természetesekkel. Előnyük, gazdaságosságuk lényegesen jobb, mint a természetes testvéreiké. A műrajok készítése, a másodfoglalkozású méhészek időtől lényegesen’ független szaporítási megoldása. Viszont több gondozást igényel a műraj: itatás, élelem biztosítása, anyásítások, kaptármunkák. Közepes szaktudással viszont minden méhész már szinte teljes eredményességgel végezheti. (M. M.) Korszerű létesítmény A Nitrai Országos Állandó Mezőgazdasági Kiállítás gazdaságának a részlegein a múlt év elején vadászterületet létesítettek. A céltudatosan kiválasztott vadászterületnek az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma főleg megfigyelési, illetve tenyésztési küldetést szánt. A vadászterület gondnokának tehát a belterjes mezőgazdasági termelés feltételei közt kell megfigyelnie a vadállomány viselkedését, szaporodásának a lehetőségét, vagyis azt, hogyan lehet a vázolt feltételek közt megtartani, illetve szaporítani a vadállományt. Megfigyelik továbbá az apróvadak hasznosságát a növényeket károsító rovarok irtásában. Ezzel a célzattal a Ool. Sitár-i vadászkörzetben fácánfarmot építettek. Ennek a farmnak az építése csak a múlt év végén kezdődött, azonban már ontja a betelepítéshez szükséges fácáncsibék ezreit. Évente mintegy 10—12 ezer fácáncsibét keltetnek a környékbeli területek benépesítésére: Ezt a farmot leginkább az ún. mongol-fácánfajta szaporítására és a célnak megfelelő keresztezésre szánják. A 40 egységből álló speciális tojótelepen helyezték el az alapállományt, s ott 8 fácántyúkra egy kakas jut. A megfigyelések alapján egy-egy fácántyúk június végéig 52 tojást rakott, s ezeknek 88 százaléka volt termékeny. A fácántyúkok március végén kezdtek tojni. A maximális tojásmenynyiséget május 7-én jegyezték fel, amikor a 320 fácántyúk alól 294 tojást szedtek össze. A telepen a keltetéshez szükséges tojásokat a csehszlovák gyártmányú BIOS típusú berendezéssel keltetik, mely erre a célra Is jél bevált. Mindamellett a kelési arány az elért 73 százaléknál jobb is lehetne, ha egyik-másik berakott tojáscsoport egyszerre kelne. Az ugyanabból a csoportból későbben kelő fácáncsibék ugyanis gyengébbek, érzékenyek, fogékonyak a betegségekkel szemben. A telepen június végéig 9 ezer fácáncsibe kelt ki. A tyúkok és a csibék számára a takarmánytápot a farm vezetőjének a javaslatára készítik el és adagolják. A farm vezetőjén kívül a telepen két női segéderő és egy technikus dulgozik. Mindannyian áldozatkész munkát végeznek a munkakörnyezet szépítésében is. Az épület előtt parkot létesítettek és a sétányokat kaviccsal szórták fel. Az ágyásokban zsenge gondozott fü zöldell. Aki járt itt a kezdésnél, el sem hiszi, hogy a dolgozók felelősségteljes főtevékenységük mellett milyen gyönyörűvé varázsolták a környezetet. —hai— Miért kell védelmeznünk? Az utóbbi évtizedben vészesen megcsappant az egerészölyv állomány. Ez nagyrészt a megfogyatkozott költöhelyeknek, mérgezéseknek és a fészkek oktalan kiszedésének „köszönhető“, de számtalan esetben találtam már olyan elhullott példányokat, amelyekkel vadászfegyver végzett, és lábuk, nyilván a Jópénz“ miatt, meg volt csonkítva. Tény, hogy ez a nagy testű ragadozó nem valami nagy népszerűségnek örvend a vadászok körében, hiszen az apróvadállomány bősz ellenségének tartják, mondván, hogy levágja a fácánt, foglyot, nyulat. Sokan azért lövik, mert sasnak, héjának nézik, legalábbis ezzel indokolják tettüket. Különben is nem szabad az egerészölyvek táplálkozását ilyen egyoldalúan megítélni. Kevés vadász tudja, hogy az ölyv táplálékának átlagosan 70—90 százaléka a káros rágcsáló és az apróvadállományban csak alkalmanként tesz kárt. A különböző területekről származó, rendszeres gyomortartalom-vizsgálatok azt mutatták, hogy 90,5 százalékban hasznot hajt a mezőgazdaságnak, 5,5 százalékban közömbös, és 4 százalékban okoz kárt. Egy ölyv naponta mintegy 15—25 rágcsálót, főleg pocokfélét fogyaszt el. Február végétől októberig tartózkodik nálunk, ezért egy év alatt 4—5 ezer darab pocok elpusztítását köszönhetjük neki. Ezzel, évente legalább 4—5 tonna terményt mentenek meg. Ennek jelentős része gabona, kukorica, répa, burgonya, de a vadetetőbe tett takarmány is lehet. Lomha mozgású, elég roszszul repülő ragadozó lévén; csak a földön tud zsákmányolni, és a jól repülő madarakat egyáltalán nem tudja megfogni. Az apróvadból is csak a rosszabbul repülő, futó, figyelmetlenebb példányokat képes levágni, amelyek általában betegek. Ezzel elősegíti az apróvadállomány szelektálódását és így az egészséges, életre való egyedek végzik a következő évben a szaporítást. A ragadozómadarak által jól szelektált állomány a betegségekkel szemben ellenállóbb, a telet, az éhezést, a hideget jobban bírja, tehát sok előnyös tulajdonsága lesz, amelyeket a vadtenyésztők nagyon is lebecsülnek. Mindebből látható, hogy a vadgazdaságnak okozott alkalmi kár sem nevezhető egyértelműen kárnak és emellett a mezőgazdaságnak igen nagy hasznot hajt. Igaz ugyan, hogy néha levág egyegy fiatal nyulat is, de ezt mindenképpen el kell néznünk, és ezért nem szabad rá fegyvert emelni. Kipusztulás még nem fenyegeti, de mind a mezőgazdaság, mind a vadgazdaság szempontjából egyaránt kívánatos lenne, ha emelkedne az állomány. (K. T.) Világító úszók Az éjszakai horgászat a maga különös varázsával még a notórius alvót is arra csábítja, hogy dacolva a „szúnyogok hadával“, kiüljön a partra, vagy a csónak deszkájára. Aki történetesen úszós szerelékkel kíván éjszaka horgászni, több lehetőség közül választhat. Az egyik a közönséges, nem világító úszóval való „damiláztatás“. A horgász vagy viharlámpát használ — ha gyenge fényt adó, de kevés beruházást igénylő, üzembiztos világítás híve —, vagy villamostelepes, akkumulátoros fényforrást. Ez utóbbi kétségkívül modernebb, elegánsabb, divatosabb, de drágább is. Tapasztalat szerint — ha csak nem reflektorozunk — az említett világításban a fehér úszó is csak gyengén látszik nagyobb távolságból. Van azonban más lehetőség is. A foszforeszkáló festékkel bevont úszók kimondottan éjszakai horgászat céljára készültek. Nagyon jól használhatók, de csak úgy, ha legfeljebb néhány méter messze dobjuk és minden 5—7 percben behúzva, egy erős fényt adó elemlámpával jól megvilágítjuk. Igen jó módszer ez arra, hogy pont akkor húzzuk be az -úszót, és vele együtt az egész hobeleváncot, amikor hőn várt áldozatjelöltünk már éppen a csali megkóstolására szánta el magát. Az elemes, izzólámpával felszerelt világító úszót a horgász szakkönyvek kivétel nélkül úgy említik meg, mint amely valóban jól használható éjszakai horgászat céljaira, — de sehol sem kapható. Ez késztetett arra, hogy megpróbáljak egy lehetőleg olcsó, egyszerűen elkészíthető elemes világító úszót szerkeszteni és készíteni. A világító úszó két változatát állítottam össze (1. ábra). Az egyik az A típusú úszó (1. A. ábra) egy kissé több munkát igénylő, de érzékenyebb változat, a B. ábrán a gyorsabban, egyszerűbben elkészíthető, de kissé érzéketlenebb В típusú úszó képét láthatjuk. Hogy miért érzékenyebb az egyik, mint a másik, az nem kizárólag az úszótól, annak alakjától függ, hanem elsősorban a szerelésétől. Kezdjük az 1. ábrával. Előbb mindkét típusú úszónál a közös alkatrészeket beszéljük meg. Az úszó teste (a) műanyag fogkefe-tartóból készül. Hossza zárókupak nélkül 16,2 cm, átmérője 2,5 cm. Színük többféle lehet. Ha társaságban horgászunk jobb, ha , mindegyiké más színű, így a távolban világító úszók közül mindig tudjuk, melyik a mienk, és nem rántunk be akkor, amikor a szomszédé táncol, vagy merül el a vízben. A fogkefe-tartó kupakját ne dobjuk el, mert fel fogjuk használni. Az „a“ fogkefe tartót — nevezzük most már úszótestnek — a „b“ gumidugóval zárjuk le légmentesen. E dugóba szúrjuk bele előzőleg az ábrán látható módon meghajlított, a két végén kihegyezett, kb. 2 mm átmérőjű réz, vagy ónozott vasdrótot, (c). E drót két felső végének kb. 1 cm-es szakaszát derékszögben úgy hajlítjuk meg (d), hogyha beszorítjuk az úszótestbe, és utána a drótvég irányában a dugón keveset csavarunk, a két behajlított rész (kampó) az „e“ ütköző fölé kerüljön. Ezzel elérjük azt, hogy bedobáskor, amikor nagyobb erő próbálja az úszót a gumidugóról leszakítani, e két kampó az „e“ ütközőbe akadva, a szétválást megakadályozza. Hogyan készítsük el az Ütközőket? Mintául ne az A ábra szerintit válasszuk (ennek az úszónak a készítésénél egy műanyag alkatrészből fűrészeltem le az ütközők elkészítéséhez a megfelelő darabokat), hanem а В szerintit. A „e“ ütközőt az eredeti fogkefetartó kupakjából vághatjuk ki közönséges ollóval. 4 db. kb. 17 mm hosszú, 5 mm széles ívet vágunk le róla, ezek közül kettőt-kettőt ragasszunk össze és az így kapott két db. 2 mm vastagságú ívet ragasszuk а В ábra szerint az úszótest alsó részére. Mi legyen a ragasztó? Vásároljunk a drogériában kb. 40—50 cm3 acetont. Ennek néhány cm3-ébe aprítsunk a fogkefekupak maradványaiból minél apróbbra vágva annyit, hogy feloldódásuk után kb. olajsűrűségű (esetleg híg méz-sűrűségű) oldatot kapjunk. Ezzel végezhetjük el az ilyen műanyagok összes ragasztásait. (A ragasztás megbízhatóan kb. 1 nap alatt szárad meg.) Ezzel а В típusú úszótest el is készült. Az érzékenyebb, A típu6ú úszó csak annyiban különbözik az előbbitől, hogy egy keskenyebb (A ábra f) toldalékkal van megfejelve. Az f toldalék az ajakruzs műanyag tartójából készül, hengeres alakú, hossza kb. 4 cm, átmérője 1,6 cm. Vásárlása után ajánlatos megnézni, hogy oldja-e az acetón? Legegyszerűbben úgy állapíthatjuk meg, hogy az 1. A ábra szerinti alsó, nyitott végénél egy csepp acetont viszünk rá. Az oldódás jele az, hogy az acetón elpárolgása után az eredetileg fényes felüler mattá válik. E toldalékot úgy illesztjük az úszótestbe, hogy az a végének zárólapját vastagabb fémfúróval kifúrjuk és az így kapott nyílást hengeres reszelővei kb. 1,6 cm átmérőjű lyukká szélesítjük ki, hogy az „f“ toldalék éppen beleférjen, beleszoruljon. Ezután a fentebb leírt oldattal a kettőt összeragasztjuk. A ragasztás után kb. fél nappal ugyanebből az oldatból még bőségesen kenünk fel az érintkezési peremre (1. A ábra g), nehogy kis rés vagy lyuk maradjon, mert akkor úszóikba idővel behatol a víz. (Ez az A típusú úszó kénýes pontja.) (Következik: A világító úszók belső szerelése.) (Magyar Horgász)
