Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-01 / 22. szám
14. , SZABAD FÖLDMŰVES. 1974. jťtnius í. Magunk vagyunk az okozói a talaj sekély termőrétegéből eredő A napokban a bukaresti mezőgazdasági állami könyvkiadó által. 1955-ben kiadott dr. Csapó József szerző könyve került a kezembe. A mű a talajok vízgazdálkodásának a kérdéseivel foglalkozik. Felmerülhet a kérdés, miért írom a fenti sorokat? Egyrészt azért, mert sokan nem ismerik e könyv tartalmát és mer*- a mű kiadása óta már 20 év telt el, s az abban foglalt tudományosan megalapozott jótanácsokat a gyakorlatban még ma sem realizáltuk minden vonatkozásban. A műben foglaltak népgazdasági hasznát, az okszerű növénytermesztést érintő kérdéseket már 50 évvel ezelőtt a világhírű tudós dr. Kreybig elsőként tárgyalta. Elméletét a mai tudományos világ sem döntötte meg. A gyakorlatban bevált tudományos észlelések világosan mutatják mit kell tennünk, hogy többek közt a hüvelyesek termesztésével kapcsolatosan a mai követelményeknek eleget tegyünk. Miről van sző? Arról ugyanis, hogy a fejlődés mai szakaszában már alig találunk olyan dolgozót, aki a munkakörébe tartozó tárgykör minden részletét tökéletesen ne ismerné. Ebben az alapvető fontosságú követélményben a mezőgazdasági ágazatban még mindig van behúzni való. Л termelők jelentékeny részének a talajismerete ugyanis csak annyira terjed ki, hogy a rendelkezésre átló termőföldet homok, agyag vagy vályogként emlegetik. Ügy hiszem nem szükséges vitatni, hogy a talajtan tudománya az utóbbi időben nagyot fejlődött. Kétségen kívüli, hogy a talaj tökéletes ismerete a mezőgazdasági termelés sikerének egyik leglényegesebb követelménye. A talajtérképek birtokában, amelyek az egész ország talajainak és a növénytermesztésben érvényesülő természeti adottságoknak a tulajdonságait vizsgálják, nemcsak a talaj, hanem a gyakorlati szakember számára is olyanok, mint az orvos számára a beteg. Kellő vizsgálattal bizonyos diagnózist állapíthatnak meg. A növénytermesztésben az önköltségek csökkentését ezen keresztül lehet elérni. Nagyon messzire vezetne, ha e cikk keretében részletesen tárgyalnánk a talaj tulajdonságait, amelyekre mind a hüvelyesek, mind más növények termesztésénél, a talajművelésnél, a trágyázásnál, a növények ápolásánál rá kellene mutatnunk. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a munkavégzésnél fokozottabb figyelmet fordítsunk a talajtan szabályaira. A múlt napokban egyes újságokban olvashattuk: „A műtrágya hiánya, illetve szakszerű felhasználása a tudományos intézetek dolgozóinak is súlyos gondokat okoz“. Ezen írásban ezért csak azokkal a talajtényezókkel kívánunk foglalkozni, amelyek a trágyázással, főleg pedig a talajok tápanyag szolgáltató képességével függenek össze. A legfontosabbak egyike a talajnak a növényi gyökérzet által hasznosítható termőrétege, vastagsága. Ez dönti el milyen mértékben foglalkozunk a trágyázás mennyiségi és minőségi kérdéseivel. Az irodalomból olvashattuk, hogy kultúrnövényeink közül sajátos élettani tulajdonságaik szerint, az egyes növények gyökerei különböző mélységre hatolnak. Ennek fontossága gyakorlatilag abban nyilvánul meg, hogy a gyökérzetet a mélyre jutásban károknak! nem gátolja semmi, nagy élettér áll rendelkezésére, s ennek kapcsán víz- és táplálóanyag szükségletét fedezheti. Könnyen érthető, mégis gyakran elfelejtjük, hogy valamely növény olyan helyen, ahol gyökere 3—4 méterre lehatolhat, sokkal jobban fejludik mint ott, ahol lehatolási mélységét valamilyen ok — az altalajban közel a felszínhez fekvő mészköpad. kavics, vagy kőréteg, szikesség, mérgező anyagokat tartalmazó agyagréteg, altalajvíz stb. — gátolja. Az ilyen talajokon a trágyázás különleges eljárást kíván, hogy az okszerű, a rentábilis gazdálkodás követelményeinek eleget tehessünk. A sekély termőréteg nemcsak a művelésben, a trágyázásban, hanem a termesztésre kerülő növények kiválasztásában is nem éppen könnyű kívánalmakat ró ránk. A növények vízgazdálkodásával kapcsulatosan az eddigi kutatások szerint két kritikus időszakot állapítottak meg: Az egyik a szárbaszökkenés és a kalászolás közötti időszak, a másik a magképzés időszaka. Egy további tényező, melyet még meg kell említeni a zártság (mennyire fedik a növények a taiajfelületet) és a vízfogyasztás közötti összefüggés. Minél nagyobb a zártság, annál nedvesebb a talaj felsű, 20—30 cm-es rétege, s annál kisebb a magképzés időszakában a pillanatnyilag hasznosítható vízmennyiség az alsóbb rétegekben. Kétségtelen, hogy a talaj vízgazdálkodása szempontjából nem közömbös milyen mélyre hatolnak a növény gyökerei és milyen mély talajréteget szárítanak ki az ón. „holtvíz-értékig". Kroybig elmélete alapján, dr. Csapó a fent említett könyvben a bukaresti kutatások eredményeként a növényeket gyökérfejlődési mélységük szerint három nagy csoportba osztja. Az első csoportba tartoznak a sekély termőrétegű talajok növényei, amelyeknek a gyökerei 50—60 cm mélységig hatolnak a talajba, a második csoportot a mély termőrétegü talajok növényei alkotják, melyeknek a gyökerei 120— 150 cm mélységig hatolnak, a harmadik csoportba tartoznak a 120—150 cm-nél mélyebbre gyökeredző növények. Ügy hisszük a takarmánynövényeink termesztésénél ennek az ismerete nagyon hasznos lehet, ezért legalább néhány növény beosztását soroljuk fel. ф Sekély termo rétegű talajuk növényei: a zab, a rizs, a hajdina, a limese, a csicseri borsó, a szegletes lednek, a csillagfiirt, a bíborhere, a szöszös- és a pannonbükköny, a komiós lucerna, a gumborka, a réti perje, a vörös csenkesz stb. ф Mélyrétegű talajuk növényei: a búza, a rozs, az árpa, a kukorica (a kukoricánál a gyökértömeg fő része a talaj felületéhez közel helyezkedik el. ám egyes ón. szívó gyökerei nagy mélységbe hatolnak. A kutatók kéthárum, sőt öt méter mélyre hátúit kukorica gyökereket is találtak), a köles, a borsó, a bab. a szója (ennek a gyökerei mintegy 1 méter mélységig hatolnak a talajba, vékonyabb gyökerei az egész gyökértömeg 60 százalékát alkotják, a hüvely és a szemtermés idején végzett öntözés a termést megkétszerezheti) a lóbab, a fehér csillagfürt, a káposzta- és réparepce, a mák. a ricinus, a mustár, a rost- és olajkender, a burgonya, (érdemes megemlíteni, hogy Kreybig talált 1 méter mélyen is burgonyagyökeret), a dohány, a cikória, a murokrépa, a cirok, a csicsóka, a kerékrépa. a kömény, a csalamádé. a tavaszi bükköny, a szarvashere. a fehér- és svédhere, a takarmány-káposzta, a takarmány-tök, stb. • A nagyon mélyrétegű talajok növényei: a napraforgó, a komló, a kender, a gyapot, a cukorrépa (ennek a gyökerei 110—140 cm, de egyes adatok szerint 250 cm-re is lehatolnak), a takarmányrépa, a lucerna (jól fejlett karógyökere 3—6 méter mélységre hatol a talajba, s gyakran eléri a 20—25 méter mélységet is), a vöröshere, a somkóró, a baltacím (ez kitűnően díszlik köves talajon is), a szudánifű (melynek rojtos gyökeret 2—2.5 m mélységre hatolnak a talajba). A növényélettan ismeretében nem kétséges, hogy a növénytermesztés bizonyos arányban áll a talaj vízkészletével, másszóval a talaj vízkészlete, illetve a növények vízzel való ellátása az egyik legfőbb termelési faktor, melytől nagyrészt függ a termés nagysága. Érthető az is, hogy a hasznosítható talajréteg vastagsága szabja meg a talaj vízgazdálkodási tulajdonságát, vagyis azt, hogy mennyi vizet bír tárolni a növények részére az ősz- és a tavasz közti időszakban leesett csapadékból. Lehet-e ezek tudatában évekig arról vitatkozni, hogy ott, ahol a termőréteg sekélységét okozó talajhibák előfordulnak, nemcsak kisebb gyökérfejlődésű növényeket kell e termeszteni, hanem ezeken a területeken csak kevesebb mennyiségű műtrágyát kellene használni. Helyettük szervestrágyával (istálló- és zöldtrágyával) sokkal olcsóbban termelhetnénk s nagy mennyiségű műtrágyát takaríthatnánk meg a mélyrétegü talajok trágyázására. Ezzel a módszerrel az 1958—1960-as években több szövetkezetben, állami- és iskolai gazdaságokban végzett kísérleteim eredményei meggyőző bizonyítékot nyújthatnak. Ügy gondolom, hogy a műtrágyák okszerű, gazdaságos felhasználásának a kérdéseire időszerű lenne felfigyelni! KMOSKÖ LÄSZLÖ, mérnök teš • v >—/g r“ H J_______ v -t _ fa* Zibra 3. ábra Lábra, A növényvédőszerek alkalmazásakor több szempontot kell figyelemmel kísérni: # a vegyszer hatékonyságát; # a hatóanyag koncentráltságának mértékét; # a kiszórt vegyi anyagok eloszlását és elemi részecskéinek mozgékonyságát. Ha most az első két szemponttól eltekintünk és csupán a permeteloszlást vizsgáljuk, akkor azt kell elemezni, hogy milyen tényezők határozzák meg a folyadékrőszecskék mozgékonyságát. Ezek mindenekelőtt a vegyi anyag eredeti fizikai és kémiai tulajdonságai. De ennél nagyobb Jelentőségűek azok a fizikai zavarőhatások, amelyek a cseppeket természetes áramlási pályájukról eltérítik. Ez az un. derivácíó eredhet egyrészt a permetsugárban sodródó, eltérő nagyságú elemi cseppecskék különböző sebességétől és a sugarat Irányító légáram örvény vagy mesterséges behatásaitól, mint pl. a szélhatás vagy a permetezést végző repülőgép légcsavarhatása. A tárgyalt áramlási eltérítéseket a lehető legkisebb mértékre kívánatos korlátozni, hogy a vegyi anyag maximális hatékonysággal érje el azt a kultúrnövényt, melyet kezelni kívánnak, és hogy a kezelőszemélyzet egészségét a kezelés a legkisebb mértékben se veszélyeztesse. A következő ábrasorozat vázlatszerüen világítja meg a növényvédelmi gépek permet-sugár alakulását. A rajzokból kivehetők azok a hibák, amelyek az eltérítésből (derivácíó) adódnak. Az 1. ábrán a gép két fasor között halad. Ilyen esetben előfordulhat, hogy a sugár nem éri a fa teljes levélzetét (bal oldali sugár), vagy a túlzott nyomás a vegyszer nagy részét átfújja a levélzeten, és a hatóanyag jelentős hányada kárbavész (jobb oldali sugár). A helyes megoldást a 2. ábra szemlélteti. Ebben az esetben a villás rúd szórófejeinek elhelyezése biztosítja, hogy mindkét fasor teljes levélzete tökéletes kezelésben részesüljön. A növényvédőszer egyoldali adagolásakor is fenyeget a 3., 4. és 5. ábrákon bemutatott permetsugár-eltérés veszélye. Főleg az 5. ábrán szembetűnő a műveiét gyenge hatékonysága., Külön kell megfigyelni a művelet fiatását akkor, ha a permetezés felülről történik. Amint a 6. ábrából kitűnik, a lassan haladó szántóföldi növényvédelmi gép, amely közvetlenül a kultúrnövény fölött permetez, a Pe rme-W: tező к szere kijuttatása munkaminősége szempontjából előnyben jran.a repülőgéppel szemben. Az utóbbi esetben ui. (a 7. ábra szerint) már számottevő permetsugár-eltéréssel lehet számolni. A repülőgép nagyobb haladási sebessége, légcsavarhatása már eleve zavaró hatást fejt ki; erdős vidéken éppen ezért a permet javarészt csak a fék csúcsát éri, a géppel pedig biztonsági okokból nem lehet olyan alacsonyan repülni, mint amilyen közel a szántóföldi gép szórórúdja a növényzet fölött haladhat. Alapvetően más jellegű permetsugár-eltérítésnek lehetünk tanul a légijárművek alkalmazásánál.’ A hatások jellegzetesek eszerint, hogy helikoptert, vagy repülőgépet használnak. A 8. ábrán oldalnézetben szemléltetjük a helikopter sebességétől függően a vízszinteshez képest különféle szögekben visszamaradó premetsugarak, a 9. ábrán pedig a forgószárnyak okozta szóródást, mely 9—10 m repülési magasságig lefelé irányul, viszont azon alul már a talaj felszínének eltérítő hatására a vázlaton látható eltérítések figyelhetők meg. A 10. és 11. ábrákon a merevszárrepülőgép permetsugarának a vízszintessel bezárt, 5—10°-os fő hatóirányát és a szárnyra szerelt szőrőrúd szélességi kúpját szemléltetjük. Miután megismertük a kétféle légijármű jellegéből adódó normál permetsugarakat, meg kell vizsgálni, hogy azok hatékony alkalmazásához milyen optimális sebességeket és repülési magasságokat célszerű választani. A 12. ábra szemlélteti, hogy a szántóföldi kultúrák helikopteres növényvédelme akár 30 km/ő, akár 60 km/ó sebességgel kielégítő, ha a re püiési magasság 1 és 4 m között van Magas növényzetnél viszont (13, áb raj 8 m és 13 m között van az opti málls repülési magasság. Míg azon ban 30 km/ő sebességnél a permet sugár ráirányul a fára, addig 60 km/f sebesésgnél már valószínű az eltérü lés és ezzel a kezelés hatásfokának romlása. A 14. és 15. ábrákon azonos változatokat vizsgálva kitűnik, hogy az 1—4 m-es magasságban az alacsony növényzet fölött repülőgép munkája 130 km/6 sebesség mellett kielégítő, de ha a repülőgép már 8—13 m-es magasságban a fák fölött repül, a kezelés könnyen hatástalanná válik. Ebből következik, hogy a gyümölcsösök fáinak kezelése kis sebességgel (mintegy 30 km/ő-val) haladó helikopter hatékonyabb, mert Ilyenkor a rotor lefelé irányuló légáramlása is segít a permetsugár megfelelő irányításában, mielőtt még a derivácíó bekövetkeznék. (Martéin L.) 10, ábra Jiíbra 1*ННл tnSSíiyS li. бьгa, ш ryb lt ábra 5. ábra в. ihr» /Libra 9. ábra í
