Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-27 / 17. szám

ч

Miért csökken a tojáshozam?

Gyakran panaszolják lyúktartók: a tojni kezdő jércék termelése szépen emelkedik, nem ritkán a 80—90 százalék fölé, majd rövid idő múlva a felére, kétharmadára csökken. Aztán megint emelkedik, de már nem éri el a kezdeti magas szintet. Az állatok nem betegek, a hozam csökkenésének nincs észlelhető oka. Mi az oka mégis?

Ha a tojástermelés csökkenésével egyidőben nem tapasztalható betegség, nem volt lényeges időjárás változás, kihagyás a takarmányozásban vagy vízellátásban, a világítás ideje sem rövidült, akkor a takarmány minőségében, vagy magában a jércében kell a hiba forrását keresni.

A takarmányozással kapcsolatban arra kell gondolni, hogy a tyúk az életfenntartáshoz naponta 5—6 gramm fehérjéi igényel és egy 60 gramm körüli tojás előállításához 16 grammot, összesen tehát 21—22-őt. jelenleg a tojótápok 15—16 százaléknyi emészthető fehérjetartalommal készülnek, a napi 13 deka takarmányt fogyasztó tyúk éppen csak annyi fehérjéhez jut, hogy magas szinten termelhessen. Ha pedig az előírtnál alacsonyabb a fehérjeszint, az az alacsony hozam forrása lehet.

Fiatal tyúkok esetében azonban ennél is többről van szó: A tojni kezdő állat még saját testsúlyát is növeli, szervezete gyarapodik, és ehhez plussz fehérje szükséges. Ha ez hiányzik, akkor a termeléshez szükségesből fedezi a test gyarapításához szükségest. A tojni kezdő jércének tehát a fehérjetartalom szempontjából is kifogástalan takarmányra van szüksége, hogy mind szervezetileg gyarapodhasson, mind pedig magas szinten termelhessen. Az is fontos, hogy a tyúk el is fogyassza a számára szükséges takarmánymennyiséget. A zsúfolt tartás, a kevés és nem megfelelő formájú etető akadálya lehet az előírt mennyiségű takarmány felvételének.

A tojáshozam akkor is csökkenhet, ha szakszerűtlenül nevelték a jércéket. Ezek súlyhiánya, vagy többlete a tojni kezdés idején s a nevelés idején a túlzott intenzitású és idejű megvilágítás azt 'v okozhatja, hogy nem lesznek «itartóan és egyenletesen termelők az állatok. Ugyanígy az is, ha a magas szinten termelő tyúkokat feleslegesen zavarják.

A csökkent tojástermelés nehezen emelkedik, s rendszerint nem éri el a korábbi szintet. Vigyázni kell, hogy ez ne következzék be.

(bat. I

Дг eredményes galainbtenyésztés igen sok tudnivalót és ismeretet követel a tenyésztőtől. Ezek egyike a galambtojás kezelésének az ismerete, mivel u helytelen kezelésből kifolyólag igen sok fióka nem lát napvilágot. Ez főleg a fiatal, még tapasztalatokkal nem rendelkező tenyésztőknél lordul elő ,akik túlzott türelmetlenségüknél fogva a galambtojást naponta több alkalommul is kézbe veszik. Igyekeznek meggyőződni annuk tartalmáról. Ez természetesen helytelen, mert sok esetben a megtermékenyített galambtojást teszik értéktelenné.

Vigyáznunk kell amikor a tojást a fészekbe helyezzük, mert a tojásokat melegítő galamb

Tudnivalók

szárnyaival igeq erős csapásokat végez, melyekkel akaratlanul is megsérti a kezünkben tartott tojást, esetleg kezünkből azt ki is veri. Ezért a kivett tojással óvatosan bánjunk és ügyesen helyezzük azt vissza. Ne aggódjunk ha esetleg a tojás héja kissé megsérült, mert amíg a héjhártya sértetlen, a tojásból egészséges fióka kelhet.

Hogy galambjaink tojásai megtermékenyültek-e, erről körülbelül 7—8 nappal a letojás után győződhetünk meg. A tojást óvatosan kivesszük és a világosság felé tartva megvizsgáljuk. Ha a tojás egyik oldalában sötétebb és ehhez vékony hajszálerek vezetnek biztosak lehetünk a megtermékenyítettségében. A könynyebb megállapítás végett a másik kezünkbe egy, már előbb üresen maradt tojást vehetünk és a kettőt összehasonlíthatjuk. Amennyiben a tojást megtermékenyítettnek véljük, helyezzük azt vissza és nyugodtan várjuk a kelés napját.

Agócs józsef

A húshibrid nem tojóhibrid!

Számos nagyüzemben elkezdték a csirkék „előnevelését" olyan ólakban, alkalmi épületekben, amelyek tavasztól őszig üresen állnak, vagy másra nem használhatók. Ilyenkor már kevesebbel kell fűteni, s a nevelők azt is tudják: ekkor már kapós a csirke. A csirkét ugyanis előneveltként értékesítik, s a világért sem mondanák meg a vásárlóknak, hogy húshibridek azok, vágóra valók, nem pedig tojótyúknak!

„Előnevelt.“ Már a szóban is benne foglaltatik az értelme: elő van nevelve, továbbnevelhető. Ha pedig már egészen nagyra — 3—4 kilósra — nevelték — tyúk lehet belőle. Aki járja az országot, szempillantás alatt észreveheti.

Többször megírtuk már, hogy húshibrid csirkéből ne neveljenek tojótyúkot, figyelmeztettük felelősségükre az „előneveléssel" foglalkozó üzemeket. A látottak szerint nem sok eredménnyel. Évtizeddel ezelőtt az tűnhetett fel, hogy az „állománycserés" községekben milyen szép, egyöntetű hampshire állományok alakultak ki, manapság pedig az: mennyi udvarban láthatók a hagyományos fajták közül kirívó húshibrid tyúkok.

Magára vessen, aki meghagyja őket, és nem hallgatja meg a jó tanácsot — mondhatná valaki. Mi nem ezt valljuk. Inkább azt, hogy a húshibridcsirkék értékesítői mondják meg világosan és őszintén mindenkinek: vágócsirkét árulunk, nem érdemes őket 8 bélnél tovább tartani, nem tojótyúknak valók. Takarmányt pazarol, drága tojást termel, aki továbbtartásra meghagyja őket! Lehet, hogy akkor nem kapkodnák úgy a csirkét? —ká—

A PECSENYECSIRKE

termelési értékszáma

A termelő a termelési költségeket sok-sok tényező alapján számítja ki. Ilyenek a naposcsibe ára, a takarmányköltség, az alom, a villany, a víz, a gyógyszerek — a biztosítás költségei, a munkabérek, a kamatok, az amortizáció stb. Valamennyi költségtényező ismeretében lehet csak az eredményt más üzemekével összehasonlítani.

A pecsenye-csirke hizlalás pénzügyi eredményét főként négy tényező határozza meg:

1. az átadáskori átlagos élősúly; 2. az állatveszteség; 3. a hizlalási napok száma; 4. a takarányfogyasztás. A termelési értékszám ezt a négy fontos tényezőt a következőképpen kombinálja:

S

T = -------------kl = n = t

ahol a T = termelési értékszám; S = az összes leszállított állat súlya (kh); ki = kezdett (naposcsibe) létszám; n = a hizlalási napok száma; t = takarmányfogyasztás (kg) 1 kg élősúly-gyarapodásra. Egy egyszerű példa: 1. a hizlalás tartama 46 nap; 2. állatveszteség

2,5 °/o; 3. a leszállított állatok

élősúlya átlag 1300 g; 4. a takarmányfogyasztás 2,02 kg; 5. a kezdeti állatlétszám 10 000 naposcsibe.

Eszerint a kezdeti állatlétszám 10 000 naposcsibe, a veszteség 2,5 °/o, tehát 9750 db, egyenként 1,3 kg súlyú csirkét szállítottak el, tehát S = 12 675 kg; a ki = 10 000X46 nap 2,02 kg-onkénti takarmányfogyasztás = 929 200. Tehát 12 675 : 929 000 = 0,0136. Ez szorozva 10 000-rel a termelési értékszám = 136.

Egy másik példában valamilyen kedvezőtlenebb eredmény esetében a hízónapok száma = 49; az állatveszteség 2,7%; a takarmányfogyasztás 2,08 kg. Ekkor a termelési értékszám = 124. Tehát minél nagyobb a

termelési értékszám, annál kedvezőbb az eredmény.

Természetesen rendkívüli események lényegesen befolyásolhatják az értékszámot. Ha pl. nem betegség, hanem egyéb okok miatt 10 % az állntveszteség, akkor a kisebb állomány jobban gyarapodik, tehát az „S“ érték csak kevéssé változik, de a takarmányfogyasztás kedvezőtlenül növekedik. A hizl iási napok száma is nagyon fontos! Akár csak két nappal hosszabb vagy rövidebb hizlalás lényegesen befolyásolja a végsúlyt.

A termelési értékszám mindenekelőtt a technikai eredményt mutatja, amely nem azonos pénzügyi eredménnyel és így különböző adottságú üzemek összehasonlítására nem elég pontos. Általános szabályként tekinthető, hogy a termelési értékszám 115 alatt rossz: 115—124 között mérsékelt; 125 —134 között jó; 135—144 között nagyon jó és 145 felett kiváló.

Gelduf W.

8

Serény munka folyik a kertészetekben. Foto: P. Matis

|£ülföldi és hazai tapasztalatok szerint növényházakban a hagyományos tömlős öntözés kézi-munkaráfordítása, évi átlagban 30—40 percet tesz ki m2-ként. Szórófejes öntözéssel ez a munkafolyamat teljesen automatizálható, de automatika nélkül kézi szabályozással is, elenyészően csekély a munkaerőszükséglete. A megtakarítás azonban oly nagy (átlagosan

4—5 Kős/m2 évente), hogy a szórófejes öntözés beruházási többletköltsége (kb. 12 Kčs/m2) már két és fél — három év alatt megtérül a megtakarított munkabérből. Ennél is jelentősebb lehet a termelési érték növekedése, mert a szórófejes öntözés nem csupán helyettesíti a hagyományos öntözési módokat, hanem annál többre is képes:

1. egyenletesebb és finomabb a szórása;

2. pontosabban meghatározható a vízmennyiség;

3. jobban szervezhető az öntözés munkája és inkább öszszehangolható a növények vízigényével;

4. különleges célú öntözésekre ts alkalmas, pl. kelsztő, frissítő, trágyázó öntözésre, fagyvédelemre, sőt még a talaj átmosására is.

Tény azonban, hogy szigorúb-Ibak a követelmények is, mint a tömlős öntözésnél. Nézzük ezek közül a fontosabbakat.

CSAPADÉKINTENZITÄS

Csapadékintenzitáson értjük azt a vízmennyiséget, amely bizonyos időegység alatt a talajra jut. Rendszerint mm/órában adjuk meg.

A zöldséghajtatásban a csapadékintenzitás értéke általában 40—50 mm. Ez a szám a szabadföldi öntözéssel összehasonlítva rendkívül magasnak tűnik, utóbbinál ugyanis 20 mm körül van az átlag. Figyelembe kell azonban venni azt a körülményt, hogy a növényházi öntözőberendezés finomabban porlaszt és a vízcseppek sem olyan magasról hullanak. Jobb a talaj szerkezete is és sűrűbben, de egyszerre kisebb vízadagokkal öntözünk. A talaj tömődésének veszélye így kisebb.

SZÓRÓFEJEK

A növényházi szórófejek sokfélék. Általában az ütközőlap elvén működnek, vagyis a nyíláson kitóduló vízsugár egy sima vagy speciálisan kiképzett felületnek ütődve szóródik szét. A leggyakoribb a következő három típusú: a nyeles, a füles és az íves szórófej. Az első ütközőlapja a köralakú nyílás középpontjában álló tűn helyezkedik el, a másodikét fülszerű szár tartja, míg a harmadik íven lóg a nyílás fölé.

A centrifugál (tangenciális) szórófejek nem ütközőlaposak,

és nem alkalmasak kis vízadagok kijuttatására, sem pedig alacsony nyomásra.

A szórófejek vízzel érintkező felülete síma legyen. A gondatlanul megdolgozott felületek a vízelosztást egyenetlenné teszik. Hasonló problémát okoz, ha a füles és íves szórófejek szára széles és a nyíláshoz közel áll, vagy ha a nyeles szórófej tüskéje nem áll pontosan a nyílás közepén.

Magasra függesztett (2 m) üntözövezetékok a növényházakban 3,20 cm távolságra helyezkednek el egymástól. így a leggyakrabban használt szórófej távolság 1,50 m. Ebben az esetben egy-egy szórófej vízleadása 2 atm. nyomás mellett nem lehet nagyobb 4 liter/percnél. Ilyen körülmények között a csapadékintenzitás kb. 50 mm/óra. Uborkánál, vágott virágnál és néha a paradicsomnál a vezetéket a növények alatt helyezik el. Ekkor a csövek is közelebb kerülnek eegymáshoz és a szórófejek is sűrűbben állnak. Uborkánál és paradicsomnál 2—2 növénysorra, vágott virágnál egy-egy 1 m széles ágyra esik egy vezeték. Természetesen kisebb nyomás és kisebb nyitású szórófejek szükségesek ahhoz, hogy a csapadékintenzitás ne haladja meg az 50 mm/6rát.

Az öntözővezetékek alsó elhelyezésének előnye, hogy a növényzet nem lesz nedves, így a gombabetegségek kevésbé terjednek, mindig lehet a növények között dolgozni, nincs akadálya a folyamatos СО? adagolásának (nedves levélen ugyanis könnyen égések keletkeznek). Kevésbé áznak át az utak és ennek a munkateljesítményre is kedvező hatása van. Az alsó elhelyezés viszont nem alkalmas frissítő öntözésre, ezért előnyös, ha az öntözővezetékek mindkét állásra átrakhatók.

Közeli vezeték- és sűrű szórófej állásnál a nyeles és az

(Folytatás a 2. oldalon.)

Szórófejes öntözés fólia alatt