Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-30 / 13. szám

1974. március 30. SZABAD FÖLDMŰVES .15 Iád lápéit áthelyezzük az anyátlan családba olymódon, hogy a tartalék család lá­péin elhelyezkedő méhek uralhassák a kijárónyílást. Ilyenkor arra figyeljünk, hogy az anya valamelyik léputcában tartózkodjon. A lépeket azután egymáshoz, a szokott távolságra helyez­zük. Ha a válaszdeszkának még van helye, akkor azzal zárjuk le a fészket. Aztán a kaptárt a szokott módon le­zárjuk. Az ilyen családot ko­rai vizsgálással ne zavarjuk. Ha a leírt módon jártunk el, az anyátlanságot jelző mé­hek azonnal megérzik, hogy van anyjuk, s a két család nehézség nélkül egyesül. A következő hordásnál az el­sők között lesz. Ezzel meg­térül a fáradozás és a ki­adás, amelyet a méhész a tartalék-anya nevelésére és betelelésére fordított. Ha azonban az anyátlan családban már álanyák által keletkezett fiasítást talál­nánk, az ilyen család meg­mentésével nem érdemes fá­radoznunk, mert méheik el­öregedtek, a zavar követ­keztében keletkezett nyug­talanság által elhasználód­tak. Bal és jobb felöl sorra bontsuk a távolabbi családo­kat, hogy hozzáférhessünk a válaszdeszka mögötti rész­hez. A váiaszdeszka alján olyan résnek kell lennie hogy azon a méhek a fészek­be juthassanak. Az álanyás családból minden kibontott családnak adunk egy-egy lépet, a fiasítást tartalmazó lépből; egynél azonban nem többet! Az álanyás család közvetlen szomszédjainak ne adjunk az álanyás családból származó lépet. Amikor tel­jesen kiürült, az álanyás család kaptárját helyéről tá­volítsuk el. A kiröpült mun­­kásméhek — miután kaptár­jukat nem találják a helyén — a szomszédos kaptárba­­bekéredzkednek. Ha nem rendelkezünk tar­talékanyával, s nincs mó­dunkban hozzájutni (beszer­zése ilyenkor csak ritka esetben sikerül) akkor az anyátlan családot számoljuk fel. Lépeinek a felét az egyik szomszéd családhoz, másik felét pedig a másik szomszéd család költő teré­be helyezzük a válaszdeszka mögé, (alatta megfelelő rést kell hagyni) s öt-hat nap múlva a válaszdeszkát az utolsó lép mögé helyezhet­jük. Az egyesítés előtt mind az anyátlan, mind az említett szomszédos családokat kö­rülbelül 10 percen át nyitva tartjuk, hogy a nap fénye érhesse a léputcákat. Ha rablás veszélye állna fenn, akkor a költőterek feletti részt dróthálóval bevont ke­rettel védjük a tolakodó mé­­hektől. Telepünkön soha ne tűrjünk meg anyátlan csalá­dokat. Svanczer Lajos Az anyanevelés múlt évi eredményeiről A múlt évben bővült az anyákat igénylő méhészek száma. A tenyésztők az 1972-es évhez viszonyítva mintegy 50 száza­lékkal több anyát neveltek, az anyákat igénylő méhészek közül többen mégis elégedetlenek voltak, mert a megrendelt anyákat nem kapták meg. Két évvel ezelőtt nyilvántartott anyenevelők és a körzeti állomások összesen 1090 anyát adtak el, s ebből a mennyi­ségből a körzeti állomások csupán 15 darabot értékesítettek! A múlt évben az állami támogatással eladott anyák száma összesen 1955 volt, s ebből a körzeti állomásokra mindössze 135 anva értékesítése jutott. A kitenyésztett anyák nagyobbik hányadát öt kiváló anyanevelő adta. Az első helyen említ­hetjük Antal Zoltánt Safárikovóból, aki 392, a másodikon Mayer Karolt, aki 297, a harmadikon Dedinszky Edmundot, aki 159, a negyediken Morschl Júliust, aki 145, az ötödiken Maijiőka Michalt, aki 120 anyát értékesített. Érdemes felfigyelni Antal Zoltán teljesítményére, aki már az 1971-es évben is élenjárt a szlovákiai anyanevelők közt 339 anya értékesítésével, s az elmúlt évben ezt a mennyi­séget túlszárnyalta. A múlt évben 100 Trlsek törzsből származó krajnai anyát kaptunk. Ezeket elsősorban a körzeti állomásokra adtuk és hatvanhat pedig ötösével osztottunk szét a nyilvántartott anyanevelők közt. Az importált anyákat vérfrissítés és össze­hasonlítás céljából hoztuk be. Tapasztalatok mutatják, hogy az anyanevelők annak elle­nére, hogv a méhészek idejében megrendelték az anyákat, nem küldtek értesítést sem a szállításról, sem pedig arról, hogy a körzeti állomások a beígért mennyiséget nem tudják teljesíteni. Esetenként a megrendelők is hibát követtek el azzal, hogy későn rendelték meg a- anyákat. Knižka Milan, Košice Anyátlan méhcsaládok tavasszal Akármilyen lelkiismerete­sen figyeli is a méhész a méhcsaládok anyáinak ko­rát és minőségét,- mégis gyakran előfordul, hogy a tavaszi első tisztuló repülés alkalmával anyátlan csalá­dot talál. Az ilyen családok méhei nyugtalanságot árul­nak el, futkosnak a kijáró nyílás tájékán, mintha vala­mit keresnének, akkor is amikor a többi családok már nem repülnek. A család mé­hei zúgás által elárulják az anya hiányát. Ha repülés közben kibontunk ilyen csa­ládot, a zúgás fokozódik, a méhek nem csoportosulnak, hanem össze-vissza mászkál­nak az utolsó lépen is. Szár­nyaikat úgy lebegtetik, hogy fátyolszerű képet látunk a mozgásból. Biztosra vehető, hogy az Ilyen család anyát­lan. Ha az idő kedvez, s van tartalék-anyánk, azonnal hozzáláthatunk az anyátlan család „gyógyításához“. Elő­zőleg azonban meggyőző­dünk róla, nem lett-e a csa­lád közben álanyás? Ez ak­kor következhetett be, ami­kor a család az anyát már ősszel elvesztette. Ha nem észlelünk álanyáktól szár­mazó fiasítást (egy-egy sejt falán több pete, a fedett sej­tek fedelei púposak) akkor a család összes méhei által sűrűn megszállott lépeket a kijáró nyílástól minél messzebbre toljuk. Azokat a lépeket, amelyeken kevesebb a méh, tollseprüvel „meg­tisztítjuk“ a méhektől és (méhektől) zárt helyen tá­roljuk. Az anyátlan családot nyit­va tartjuk. Aztán kibontjuk a tartalék család otthonát. Meggyőződünk róla, hogy az anya rendben van-e. A gyen­ge családnál ilyenkor még gyakran hiányzik a Hasítás (pete, álca vagy fedett báb). Figyeljük meg a méhek vi­selkedését. Ha nyugodtak, akkor van anyjuk; minden­esetre vegyük jól szemügyre. Ha előzőleg az anyát festék­kel jelöltük, könnyen meg is találjuk. Ezt a családot körülbelül 10 percig bontva hagyjuk, majd a tartalékosa-A vadgazdál­kodásban is tervszerűen! Hazánkban a vadállomány féltve őrzött nemzeti kincsnek számít, mely céltudatos fej­lesztéssel az embert szolgálja. Különös gondosságot kell tanú­sítanunk a vadállomány neve­lésére, hogy a bőkezű természet gazdag ajándékát a későbbi ge­nerációk számára is megőriz­zük. Idén a jelentős évfordulók — az SZNF 30. és a szocialista mezőgazdaság 25. évfordulója — mellett a hatodik ötéves terv­feladatok irányszámainak a megszövegezésére is töreked­nünk kell. Nemcsak felsőbb szinten, hanem a szövetség alapszervezeteiben is. Köztudomású, hogy az illeté­kesek a vadvédelem, a tenyé­szet és a vadászat e távlati kon­cepcióját már elkészítették, mely a részletekre is kiterjed. Teljesítéséhez reális természeti, politikai és gazdasági feltéte­lekkel rendelkezünk, csupán az a kérdés, hol, hogyan használ­ják ki a rendelkezésre álló le­hetőséget. A szlovákiai vadgazdálkodás­ban legfontosabb feladatként jelölhetnénk meg a törzsállo­mányok szükséges mennyiségé­nek a fenntartását. További fel­adat az állományok jó erőben- és egészségi állapotban való megtartása. S nem utolsó sor­ban az, hogy gazdaságosan bánjunk a természet nagy kin­csével, a vadállománnyal, amel­lett gondoskodjunk arról is, hogy egyre többen bekapcso­lódjanak a vadászszövetség alapszervezeteinek tevékenysé­gébe. Annál is inkább, mert az alapszervezetekben oldják meg a felsőbb szervek által kijelölt feladatokat, így a céltudatos kor- és nem szerinti fenntartást, telente a vadállomány táplá­­lálását és az életfeltételek biz­tosítását, a védelmet a lelkiis­meretlen emberekkel szemben az alapszervezetekben kell meg­oldani. Természetesen arról is gondoskodni kell. hogy a terü­leteket igazságosan használják, osszák fel a vadásztársaságok között, figyelembe véve azt, hogy egy-egy társaság milyen taglétszámmal rendelkezik és a körzetekkel szemben milye­nek a társadalom által támasz­tott igények. A célkitűzések valóraváltása már három évvel ezelőtt elkez­dődött. Rendezték a vadászterü­leteket, meghatározták a jelleg­zetes vadászkörzeteket és a va­dászterületek minősítésének a kritériumait. A vadászterületek terjedelmé­nek a rendezése sikeres megol­dásnak mondható. Nagyobbak lettek a területek, kialakításuk­hoz nem a községek határai, hanem — az esetek többségé­ben — a körzetekre jellegzetes természeti feltételek nyújtották az alapot. Talán mondanunk sem kell mennyire igényes fel­adat volt ennek megvalósítása. Jelentőségét egyes vadászok — akik nem ismerik a távlati célt — talán nem is tudatosítják eléggé, hiszen mezőgazdasá­gunkban és az erdőgazdaságban manapság rohamosan tör előre a fejlődés. A korszerű terme­lési technológia és a nagytelje­sítményű gépi berendezések felváltják a kezdetleges kézi munkát; ezzel párhuzamosan a turistaforgalom is nagyobb és az építkezések egyre jobban terjednek stb. A vadászkörzetek kialakítása nagyon fontos tényezője a vad­állomány igazságos területi megoszlásának. A helyenként e téren megmutatkozott problé­mák már megoldódtak. A va­dászterületek minősítésének 6j kritériumai lehetővé tették a törzsállományok normájának objektív meghatározását is. A vadgazdálkodásról szóló terve­ket a mezőgazdaság távlati cél­kitűzéseinek megvalósításával egyetemben kell elkészíteni oly­módon, amint azt a Mezőgazda­­sági- és Élelmezésügyi Minisz­térium az arra hivatott szervek­kel való egyezményben eredeti­leg megjelölte. A szóbanforgó elvek alapján a vadászterületek gazdái (az alapszervezetek) kötelesek ki­dolgozni a vadállomány te­nyésztésének és kilövésének a tervét — minden egyes állat­fajtára külön —, mert csak így biztosítható egy-egy vadászte­rületen az igényeknek megfe­lelő fejlesztés. Az alapszerveze­tekben a terveket az 1975— 1984-es évekre kell elkészíteni; a hatodik ötéves tervfeladatok tükrében. Ezeknek ugyanazokat a kritériumokat kell tartalmaz­niuk, mint a távlati terveknek. Külön tervet kell készíteni pél­dául a szarvas, az őz, a muflon, a dámszarvas és a vaddisznó; külön tervet a nyúl, a fácán, a fogoly; külön tervet a medve, a zerge, a süketfajd, a túzok stb. tenyésztésére és kilövésére. A törzsállományok fejleszté­sében mindig a célállomány le­gyen a kiinduló annak figye­lembe vételével, hogy a vadász­körzetekben fokozatosan ki­egyenlítődjön egy-egy állomány. Az ezzel összefüggő problémá­kat — az egyes körzetekre ki­terjedő jogkörrel felruházott — bizottságok oldják meg. A vadgazdálkodás tervezésé­ről szóló irányelvek mindazun alapelveket tartalmazzák, me­lyek megszabják a vadállomány felmérésének módját, tervszerű befogásának a formáit, a te­nyésztést, valamint a kilövést, továbbá a vadakról való szün­telen gondoskodást stb. Ugyan­ezek az irányelvek jelölik meg a tervek összegezésének és jó­váhagyásának az elveit, továbbá más fontos kérdéseket is. (A Poľovníctvo nyomán -hai-) Vadászok hálóval Az évekkel ezelőtt a vadállo­mánnyal gondosan betelepített Kelet-Szlovákia, helyesebben a michalovcei járás, törleszteni kívánta adósságát, s ennek kapcsán szerződést kötött a Salán (Vágsellyén) székelő központtal 1500 fogoly és 900 nyúl befogására, illetve szállí­tására. A michalovcelek azon­ban állategészségvédelmi okok­ból kifolyólag kénytelenek vol­tak a vadbefogás későbbi elha­lasztására. Hanzlik. elvtárs a szövetség járási titkára a vadállomány helyzetét nagyon kedvezőnek tartja, ami abból ered, hogy a korábbi években megkülönböz­tetett gondosságot fordítottak a betelepítésre, ezért időszerűnek tartja a vadbefogás mielőbbi megvalósítását. Mielőtt meg­kezdték volna a befogást, gya­korlati és elméleti megbeszé­lésre hívták a járás vadászait. A befogás feladatát elsőnek a járás egyik legnagyobb alap­szervezete a budkovicel kapta, melynek 5200 hektáros terüle­te van. összesen 143 foglyot si­került befogniuk, a hatolovi alapszervezetben pedig 177 da­rabot fogtak be. A következő alkalommal a budkovicel vadászok közül negyvenen vettek részt nyúlbe­­fogáson. Azonban az ezerméte­res hálónál ez a létszám nagyon kevésnek bizonyult. A befogott negyvenhárom nyulat a levice! (lévai) járásba szállították be­telepítés céljából. — t— Tudnivalók a pontyról Vizeink egyik legszebb ha­la a ponty, mind a folyók­ban, mind az állóvizekben megtalálható. Tógazdasá­gainkban csaknem kizárólag pontyot tenyésztenek. A pontynak többféle fajtája van. Ezek alakban és pikke­­lyezésben különböznek egy­mástól. Vegyük például a tőpon­tyot. Testének hossza három és félszer akkora mint. a magassága. A hosszabb test­alkatú úgynevezett dunai pontynál ez az arány a 3,5 és a 4,5 közt váltakozik. A tógazdaságokban kifejlesz­tett és tenyésztett pontyok­nál ez az arány 2,2 és 2,5 közt váltakozik. A folyami pontyok testét — erős és nagyméretű — kétkoronás pénzérménkhez hasonló, sőt még ennél is nagyobb pikkelyek borítják. Színe a háton sötétbarnás zöldes változatú, az oldalon és főleg a has táján arany­sárga színű. A nemes pontyok közé so­roljuk a tükröspontyokat is, melyeken csak itt-ott van néhány pikkely. Ismeretesek még a népi nyelven nevezett bőrpontyok is, amelyek úgy­szólván teljesen csupaszok. Ezeknek a színe sötétebb. Zöld és sötétbarna színeze­tűek. Szerencsés fogás után. (archív) A sporthorgásznak tudnia kell, hogy a ponty védett hal. Legkisebb példányát — fogásra — a törvény 30 cm nagyságban szabta meg. En­nél csak nagyobbat szabad megfogni. Vizeinkben a leg­gyakoribb a másfélkilós és az ötkilós példány. Nem rit­ka azonban a tíz kilón felüli sem. Sőt, akadnak olyan sze­rencsés horgászok — főleg emeltyűvel halászók — akik 20 kilós kapitális pontyokat is fogtak. A ponty ritkán él „remete“ életet. Szívesen jár kisebb­­nagyobb csoportokban. Főleg a Nagy-Duna vizében fogott pontyok nagyok és erősek. Ezek gondot okoznak a ho­rogra kerülés és a kívonta­­tás alkalmával.' A pontyok a legideálisabb életfeltételt a sekély és jól melegedő tavakban és holt­ágakban találják meg. Ked­venc tartózkodási helyük a hínármezők és a nádasok széle, ahol a növényeken élő apró állatvilág a táplálékuk. Szívesen kutatják, túrják át az iszapos mederfeneket is szúnyoglárvák után. Táplá­lékuk nagyrésze különböző rovarok álcáiból, kistermetű rákokból, növényi anyagok­ból és férgekből, valamint a mederfenék és a folyó part­oldalaiban élő gilisztákból, hernyókból és ha van a har­csaféregnek nevezett tisza­virág álcája — ezekből áll.' Ezért harap rá a folyók partján elterülő gyeptakaró alatt tanyázó, húsos, rózsa­színű hernyóra. A horgászok azonban csaliként leginkább a puhára főtt kukoricát és a főtt lepényt használják, melynek készítési titkát félt­ve őrzik. Megfelel eseten­ként a közönséges főtt bur­gonya, vagy a nokedli is. A ponty étvágya függ a víz hőfokától, a nap szaká­tól stb. Ezenkívül fő tényező a régi megállapítás, hogy árad-e, vagy apad-e a folyó. Érdekes, hogy a folyóktól teljesen független zárt vizek­ben (tavakban) is érvényes a ponty kapására: árad-e a folyó, vagy apad. Gyakran horgásszák a pontyot alámerüléses fenék-, vagy hosszúnyélre erősített érzékeny dugós horoggal, amelyen alul egész kicsiny­ke ólom van, s így a szakál­lasra erősített csalétek majdnem lebeg a vízben a fenék iszapja felett. Vannak a ponty horgászatának egyéb módjai, kifinomult változa­tai is. Ezek közé tartozik a beetetés, ami abból áll, hogy a reggeli pontyhorgá­szatra készülő este sötéte­déskor kimegy a — ponty­­horgászatra alkalmas — partszakaszra és ott beetet. A megfelelő partszakaszon egy pár marék vagy kiló főtt kukoricát szór a vízbe, köz­ben ügyel arra, hogy azt senki ne lássa, mert a kese­rű tapasztalatok szerint nem egy eset volt már, hogy a nem eléggé óvatos beetetőt kilesték. Másnap reggel, a­­míkor magabiztosan a be­etetett helyre érkezett, meg­lepődve tapasztalta, hogy az általa előkészített helyen már ül valaki ős egymásután fogdossa a pontyokat. Esetenként heves szóvál­tásra, sőt verekedésre is sor került. A törvény ugyanis úgy szól, hogy a folyók part­jain senki nem foglalhat magának helyet, és ennek értelmében minden horgász ott telepedhet le, ahol éppen a kedve tartja. Akkor is, ha azt a helyet előzőleg valaki beetette. Legjobb pontyfogó helyek a Vág—Duna balpartja, az Apályt szigettől egészen a Vág—Duna vasbetonhídjáíg. Azonkívül a Vág—Duna jobb partja, az említett közúti hídtól a Vág és a Duna ösz­­szefolyásánál lévő ún. „Vág­­spiccíg“. A Vág felsőbb sza­kaszán a Darányi-féle gyü­mölcsöstől a keszegfalusi partoknál levő Konkoly for­gókig. Sok szép pontyot fog­tak továbbá a Duna más sza­kaszán is. A pontyfogásnak elítélen­dő, rabló módjai is vannak. Ilyenek a meleg májusi na­pokban kiáradt folyó árterü­letein a sűrű fűben úszkáló ívó pontyok ellenségei, akik borító és tapogató kosarak­kal nagymennyiségű pontyot fogdosnak össze. Az ilyen emberek nem ismernek kö­­nyörületet. Zsákszámra fog­­dossák össze az ívó pontyo­kat. Köztudomású, hogy az anyapontyban legalább ne­gyedmillió ikra van és az ilyen pontyok kifogása és megsemmisítése mérhetetlen veszteséget okoz a pontyál­lomány fenntartásában. Van még a pontyirtásnak égy másik formája is. Ez ak­kor fordul elő, amikor a vízkezelőségi vállalat gon­datlan emberei úgy ősz táján leeresztik a csatornák vizét, s a benne lubickoló halak alig férnek el a helyenként megmaradt vízben. A szebb­nél szebb pontyok nyüzsög­nek ezeken a helyeken, há­tuk kilátszik a vízből. Ezt kihasználják a lelkiismeret­len emberek és jogtalanul, mondhatnánk embertelenül vasvillákra szurkálva szedik ki a vízből a pontyokat. Holczer László, Komárno (Komárom)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents