Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-22 / 51. szám
Az ezüstös balinról A sporthorgászok közül számosán hódolnak a féligmeddig nemes halnak számító balin fogásának, mert ez kitűnő sportélményt jeleut. Mivel mi szintén elcsípünk belőlük évente néhány darabot, ami viszont még nem jelenti azt, hogy ismerjük és értünk is hozzá, ezért látogattam meg Globán Nándor régi Ismerősömet, mondhatnám barátomat, a Szlovákiai Horgászok Szövetsége komárnoi (komáromi) alapszervezetének oszlopos tag ját, aki elsőrangú szaktekintélynek számít városunkban, a balinozás terén. A kedves fogadtatás után rátértem jövetelem céljára, miszerint szeretném ha Nándi barátom, mint régi balin-szakértő nyilatkozna e halfajta fogásának fortélyairól. Barátom készségesen állt rendelkezésemre válaszával. A balin — mondotta — igen szép hal, ragadozó, de fogai nincsenek- Fő táplálékát a kishalak, s ezek közül is főleg a bökle-félék képezik. De emellett nem veti meg az egyéb táplálékot sem. Minden vízben úszó és mozgó tárgyat elkap. Formára erős, ezüstösen csillogó testű, közepes nagyságú pikkelyekkel. Hasonlít a fehér amurhoz, s kissé a márnához, bajusz nélkül. A fehér halak családjába tartozik, húsa kissé szálkás, két kilós testsúlyig, de jó ízű. Megtalálható minden folyő- és állóvizünkben. Vidékünkön főleg a Duna, a Vág és a Nyitra vizében tanyázik. Dé olyan állóvizekben is szívesen elvan, amelyek összeköttetésben állnak a folyóvizekkel Ilyen hely például a komáromi kis-dunal téli kikötő, a keszegfalusi vízvári akácosi holtág, a komáromi Apályi sziget melletti holtág. De igazi hazája, ősi tanyája a Štúrovo (Párkány) mellett Dunába ömlő Ipoly folyó, ahol köztudomásúan Ivás idején a legszívesebben tartózkodik. Ez persze nem szentírás, mert azért minden tiszta folyó vízében leívhat, persze kikeresi az olyanokat, ahol könnyen tud táplálékot szerezni. Horgászata valamikor nehezen ment, mivel a bálin rendes körülmények között a folyók belső részeinek lakója. Később, az úgynevezett vízisárkány feltaláiása óta ez a helyzet kissé javult, azonban még ez is bonyolult és hosszadalmas módszer voll A sárkánnyal való halászatnak igazi mestere Hajmási komáromi villanyszerelő mester volt. Később ezt a sárkányt tévesen, mint károst betiltották. Ma már erre nincsen szükség, mert a korszerű horgász felszerelések túlszárnyalják a sárkánnyal elért legnagyobb távolságokat Is, és így könnyen kapják horogra manapság a balint. Ennek sajnos, hátrányai is vannak, mert a mai korszerű üveglaminát dobónyelekkel és a rájuk szerelt korszerű tekerőkkel vékony és nagy szilárdságú nilon vagy damil zsinórokkal, nagyszerű bunkerekkel és műlegyekkel sokat tudnak belőlük összefogni. Vannak telhetetlen horgászok, akik fölöslegesen nagy mennyiségben fognak balint? Sajnos, sok az olyan halász, aki a jövőre nem gondol, csupán a mára. Ezek szükségleteiket túlmenően fognak belőlük. Tanácsos lenne az Ilyen személyek ellen küzdenünk, hogy ebből a halból fiainknak Is maradjon legalább hírmondó. A balin egyébként legszívesebben olyan helyeken vadászik, ahol bent a parttól jó messzire levő bedőlt fák, esetleg nagyobb kőbányátok találhatók. Ezek sarkainál, ahol a vízfolyás sebessége kissé csökken, előszeretettel rabol. A tapasztalt balinozó azonnal felismeri az ilyen helyeket és tudja, hogy mi a teendője. Villantóját, amely , több dekagramm súlyú ólomból készül, amelyet az ügyesebb horgászok maguk öntenek, az említett örvénylő részeken legalább húsz méterrel túldobja s ezt az örvényeken keresztül maga felé húzza. Itt következik be rendszerint a kapás, amely enyhe ütés formájában észlelhető a horognyelet tartó kézen, mintha elakadt volna. Mikor érkezik el a balin ívási ideje? ívásának legfőbb ideje április és május hónapokra tehető. A becsületes horgász ilyenkor nem halászik rájuk, mert tudja, hogy milyen óriási pusztítást vinne ezzel végbe, csökkenő soraikban. Ugyanis ez a hal az ivási időszakban még éhesebb, mint máskor, ezért figyelmetlenül kap. Egy-egy ilyen hal ivás előtti elpusztításával sok-sok ezer ikra semmisül meg. Mikor kap legjobban a balin? Ez a hal kora reggel a nap sugarainak megjelenésével egyídöben kezd mozgolódni és portyára indulni Legjobban reggel kap, amikor a nap rásüt az enyhe széllel borzolt víz hullámaira és az apró ragyogó fénytörés vonzza, ami egyben a legeredményesebb fogási lehetőséget nyújtja, mert ilyenkor rabol igazán. Az evést hajnalháfeadáskor kezdi, majd déltájt 11 és 14 óra között folytatja s további szünet beiktatása után hozzávetőleg 10 órától napnyugtáig mutatja éhségét fokozódó kapásaival. Fogására borús időben nincsen sok remény. Milyen súlyú példányok kerülnek leginkább horogra? Különfélék, a negyedkilóstól a hatkilósig. A kis példányokat ha a szájuk, főleg a szilvájuk nincsen különösebben megsértve, akkor a horog kíméletes eltávolítása után visszadobhatjuk a vízbe. A komolyan sérültek könnyen elpusztulnak és visszadobásuk esetén szennyeznék a vizet. Miként értékelik a horgászok a balint? Régente azt mondták, hogy a balin nem hal, csak bálin. Erre a halra azonban egyre többen horgásznak. Nálunk a jó balinozók sorába tartoznak például Tóth Zoltán, Meitz György mérnök, Szabó Iván pszichiáter. Utóbbi horgásztársunk sajátkezűleg készített hosszú dobónyelével száz méteren felül is célt ér s így nem csoda, hogy horgára hamarabb kerül balin, mint társaiéra. Él benne a sportszellem, mert az egy kilósnál kisebb balinokat vissza ereszti a vízbe, olykor a körülötte bámészkodó kíváncsiak bosszúságára. HOLCZER LÁSZLÓ, Komárno (Komárom) HIBA VAN A SZERVEZÉSBEN Nyáron nem kellene etetni a halakat Október végén találkoztam Molnár Jánossal, a Szlovákiai Horgászok Szövetsége galaníai ( galántai) alapszervezetének elnökével a szervezet Veľký Grob-i (nagygurabi) halastavánál. Kihasználtam a kínálkozó alkalmat, s néhány kérdéssel zaklattam őt horgászás közben: — Mekkora a tóvíz területe? — Negyvenhét hektárnyi. — Kik horgászhatnak itt? — Alapszervezetünk tagjai, de idegenek is, ha befizetik a vendégjegy árát, amelyet napi húsz koronában szabtunk meg. — Mikor jött és fogott-e már valamit? — Délelőtt 10 órakor, de már csomagolok, megyek a feketevízre, ahol inkább akad keszeg, de csuka is. Az elnök délután 16-órakor el is ment, és volt ott még vagy tíz horgász, de egyikük sem fogott semmit Panaszkodnak a galántai horgászok, mert amíg a Dunajská Streda-i jdunaszerdahelyi] horgász a múlt évben átlagosan 70 Molnár János, sládkoviőovoi (diószegi) lakos hét éve tagja a horgász szervezetnek. Legszívesebben lakóhelye környékén horgászik, de néha elmegy a Veľký Grob-i halastóra is, ahol a múlt év november végén a legnagyobb csukát 3,8 kilogrammosat akasztotta horgára. A múlt évzáró gyűlésen választották meg őt elnöknek, abban a reményben, hogy teljesíti majd a galantai horgászok kívánságát. Ez pedig nem sok. Csupán annyi, hogy törődjenek velük. (A szerző felvétele.) kg halai, a Piešťany-i pedig 33 kg halat fog, addig a galantaiak még tíz kilogrammot sem fogtak fejenként. Miért van ez így? Erre még az elnök sem adott választ. A tapaszetalat azt mutatja, hogy a halászgazda feltehetően nagy hibát követett el akkor, amikor a nyár közepén mázsa számra dobálta a penészes kukoricát a halastóba Veľký Grobon. Ugyanis annak előtte még volt fogás, de utána már senki nem fogott halat. Érdekes az a valóság, hogy amíg minden egyes más horgászszervezet azon van, hogy tagjai minél több halat fogjanak, a galantai sajnos, az ellenkező gyakorlatot követte. A nyár folyamán állandóan kukoricával .Jömik" a halakat, hogy a horgász ne foghasson pontyot, ragadozóból viszont nagyon kevés van vizeinkben. Ezért nem csoda, hogy sok galantai horgász Dun. Stredán váltja ki az engedélyt. Krajcsovics Ferdinánd, Galanta Barátaim sokszor feladták ** nekem a kérdést: „mi szépet találsz a vadászatban, hiszen az gyilkolás semmi más?“ Magamnak is felvetettem a kérdést, int a szép a vadászatban, vagy egyáltalán szép-e, nemes sport-e a vadászat? Erről a kérdésről sokat lehetne filozofálgatni, kialakulhatnak vélemények pro és kontra. Megtaláltam a rövid választ. A vadásza: olyan, amilyenné mi magunk tesszük, tehát lehet szép és nemes Is, de nem kell azzá lennie. Igyekezzünk tehát ml vadászok is, de főleg a vadászmesterek azon, hogy a vadászat ne csak a végső célt, a vad elejtését szolgálja, hanem élménnyé, szórakozássá, sporttá is váljék. Ehhez pedig sok kell. Az ősember célja minden esetben a vad elejtése volt, függetlenül a módszertől és az eszközöktől mert a zsákmány életet jelentett. A ml esetünkben nem a zsákmány a cél, hanem a teríték, tehát az, hogy sportszerűen, fair módon ejtsük el a vadat. A vad esélyei az emberrel szemben elsősorban annak természet adta ösztönei és az a tény, hogy a természetben otthon van. Ezzel szemben a vadász esélyei annak jól hordó fegyvere, távcsöve és céltudatossága. Ha úgy vesszük, a végeredmény döntetlen, de csak abban az esetben, ha a vadnak megadjuk a lehetőséget, hogy élhessen esélyeivel. Tehát nem orozzuk el, pl., nem lőjjük le éjjel, lámpával megvakítva, nem lőjjük meg a vackában fekvő, alvó vadat, a futó szárnyast stb. Ezt nem Is annyira a törvény írja elő, erre tanít a hagyomány a vadászszokás. Az elejtett vaddal nem bánunk el mint pl. egy agyoncsapott veszettkutyával, vagy egy leszúrt házidisznóval, hanem a vadnak feltétlenül meg kell adjuk a végtisztességet. Azonban ezt is tanulnunk kell, ugyanúgy, mint a szakismereteket, mert ez a vadászetika alapja. A mai vadászok közül talán sokan csodálkoznak ezeken a szavakon. Én Is sokakat ismerek, akikkel vadásztam (nem a legszebb emlékekkel ugyan), akikről feltételezem, hogy csodálkoznak. Pedig kedves vadászbarátaim, nincs ok a csodálkozásra. Az élet egy rendszer, amelyet a törvényszerűségek irányítanak és minden a fejlődés egy pillanatnyi fokozata. A fejlődés folyamán kialakul a rendszeresség, számos hagyomány és szokás, amelyek generációról generációra öröklődnek. A hagyományokat pedig ápolni kell, feltétlenül le kell róla fejteni a salakot, a maradiságot, a felesleges csökevényt, de a jó gyökeret nem szabad kivágni, mert a nemes hagyomány felrúgása egyenlő a törvény felrúgásával, ami anarchiához vezet. Ezért tiszteljük mi vadászok is a vadászhagyományt és azokat a manapság bevezetett helytelen szokásokat, amelyekkel sokan élni akarnak, hagyjuk meg a pecsenyézőknek és az orvvadászoknak. Ahhoz, hogy a hagyományokat, jószokásokat ápolhassuk, Ismernünk kell azokat. Ezekről szeretnék most szólni. A vadászat megrendezésének megvan a maga szertartása. A körvadászat alkalmával a puskások nyílt terepen sorba állnak, puskával a bal vállon, a hajtők a kutyákkal pedig mögéjük. A vendéglátó intézmény képviselője üdvözli a vadászokat és külön a vadászvendégeket, majd felkéri a vadászmestert, illetőleg a vadászat rendezőjét, hogy a vendégekkel Ismertesse a vadászat tervezett lefolyását és a lövésre kerülő vad fajait, valamint nemeit. A jelenlevők ezt az aktust levett kalappal hallgatják végig, majd kiosztásra kerülnek a helyszámok, amelyeknek alapján a puskások a helyüket elfoglalják. Végül a vadászmester indulásra szólítja fel a jelenlevőket, Illetőleg gondoskodik azok elszállításáról. A körvadászaton a puskás állandóan figyeli szomszédjait és igyekszik iramot tartani a lővonallal. Nem vadászhoz méltó a szomszéd orra elől elpuskázni a vadat, vagy a puskájával vonafazni (a töltött puskát embercsoporton végigjáratni), továbbá zsákokat alkotni, vagy egyéb előnyökre szert tenni a szomszéd puskásokkal szemben. Vaddisznóhajtáson, amint a vadász elfoglalja a helyét, ottlétéről a szomszédoknak azonnal jelt ad. Ezek íratlan, de betartandó és hasznos szabályok. Minden vadásznak tudnia kell, hogyan adandó meg a tisztelet a terítékre hozott vadnak, ez az az aktus, amely a vadászatot ünnepélyessé teheti de ugyanakkor profánná is. Az utolsó hajtás után nem szélednek szét a vadászaton résztvevők, hanem jelen vannak a teríték megrendezésén, amellyel tulajdonképpen a vadászatot lezárjuk. A személyzet a vadat kiteríti olymódon, hogy oldal tetőt a nagyságnak megfelelően sort képezzen. Pl. jobbról nyulak, fácánok, foglyok stb. A vad a jobb oldalán fekszik és a sorban minden tizedik kissé ki van emelve. A puskások a vad fejének oldalán sorakoznak fel. A hajtők és a személyzet a vad lábánál, szemben a puskásokkal. A vadászat rendezője, illetve annak képviselője a „házigazda“ a puskások előtt áll fel jobbkéz felől. A vadászat ^vezetője jelentést tesz a rendezőnek a terítékre hozott vadról és a vadászat eredményéről. Ez megköszöni a jelentést és a puskásoknak a részvételt. Ezzel ünnepélyesen befejeződik a vadászat. Nem szükséges a terítékre elkészíteni az összes elejtett vadat, mert ez legtöbbször nem áll a rendelkezésre, elég szimbolikus terítéket készíteni. Nálunk sajnos a vadászat teríték helyett az osztozkodással ár véget, ez pedig nem méltó befejezés. A nagy, reprezentációs vadászatokon pl: állami hajtásokon a terítéknél a puskásoktól jobbra, merőlegesen sorukra a kürtösök állnak fel, akik a jelentés befejeztével, jelre a karikás kürtön (erdei kürt) a „Hallali“-t fújják, amellyel a vadat búcsúztatják otthonától, az erdőtől, a mezőtől. A teríték rendezésére legtöbbször szürkületkor kerül sor, ezért ennek sarkaira máglyákat raknak, ami a jelenetnek ünnepélyességet kölcsönöz. A jelenlévők természetesen levett kalappal tisztelegnek, az egyenruhások szalutálnak. Ez nem pusztán formalitás, feleslegessallang, mert igazi ünnepélyességet kölcsönöz a vadászatnak. A sportesemény befejezése után a küzdő felek kezet fognak, megköszönik a közönségnek a részvételt, ami természetes. Ugyanúgy kell természetesnek lennie a terítéknek. A kürtjeleknek a vadászat megrendezése szempontjából külön jelentősége van. A kürtjellel üdvözlik a megjelent vadászokat, adnak jelt a vadászat megkezdésére, befejezésére, általában annak irányítására. A terítéken külön tisztelet jár a nemes vadnak, mint amilyen a medve, a szarvas, a vaddisznó, fajdkakas stb., mert ezeket gallyból készített alomra fektetik. A terítéken fekvő vadat átlépni a legnagyobb vétek. Az egyéni vadászatnak Is megvannak a maga szokásai. Az elejtett nagyvad sebszájába gallyat mártunk. A gallyat törni kell és nem metszeni! A vérbe mártott gally nagyobb részét a vad szájába (csőrébe) tesszük, mint „utolsó harapást“, két-három levélkét pedig a szerencsés vadász kap, mint töretét. A töretre németből fordítva nem találunk megfelelő magyar kifejezést, ezt örömágnak, örömgallynak Is nevezik. A vadász, ha egyedül van, maga tűzi a kalapjára, ha kísérővel, illetve barátjával, akkor az adja át vagy a vadászkésen, vagy kalapon, balkézzel, ugyanakkor a jobb kézzel gratulál az eredményhez. A vadász a gallyat a kalap jobb oldalára tűzi és naplementéig hordja. Az aktus alatt a vad jobb oldalán fekszik, a vadász a háta mögött, a kísérő pedig a hasánál áll. A jelenlevők oldalt állnak és kalap levétellel adóznak a vadnak. Ha a vadat szekéren szállítják az erdőből, azt úgy helyezzük el, hogy a fara a lovak felé legyen, a feje meg az erdőhöz nézzen, a vad igy búcsúzik az erdőtől, az otthonától. Ha a vadász életének első ilyennemű vadját ejti el, feltétlenül fel kell avatni. Ez úgy hajtandó végre, hogy az elejtő ráhasal a vadra keresztbe, kísérője pedig vadászkéssel, vagy egy vesszővel felavatja őt Hubertust nevében. A jelenlevők ■kalaplevéve figyelik az aktust, majd gratulálnak. Ennyit talán a terítékről. Tudom, hogy hasonló ceremóniák betartása sokszor nehézségbe ütközik, de ennek ellenére igyekezzünk legalább szerényebb formában kifejezésre juttatni a vad Iránt érzett tiszteletet és demonstrálni, hogy szervezett együttes vagyunk. Higgyék el kedves vadásztársaim ez csak a szervezés és egy kis jóakarat dolga. Fontos betartandó szokás, hogy a meglőtt vadat minél előbb megszabadítsuk kínjaitól. Nem beszélek Itt a megkereséséről csupán, ami természetes. A nyulat leagyaljuk kézfejünk élével és nem rugdossuk, vagy bunkózzuk. Erre a hajtókát kell kioktatni. A kisebb madarat, pl. a foglyot agyontollazzuk olymódon, hogy a szárnyából kihúzott evezőtollal agybaszúrjuk. Az őzet, a fiatalabb nagyvadat letarkózzuk, késünkkel átvágjuk a gerincvelejét az utolsó csigolyánál. A fővadat vagy a vaddisznót vagy szíven szúrjuk tőrünkkel, vagy nyakszirten lőjjük egész közelről. Mindenesetre Igyekezzünk a sebzett vaddal minél előbb végezni, ez a humanitás alapfeltétele. A vadászszokások közé tartozik az utolsó hajtás is. Ez legtöbbször a fehérasztalnál, poliarazgatás mellett játszódik le. Az eredményes terítékre áldomást iszunk, az első koccintás a vadászegészségre történik, méghozzá úgy, hogy a poharat a szokástól eltérően balkézzel tartjuk. Aki megtéved, az bűnéért egy literrel vezekel. A vadászok sem mentesek a babonáktól, előitéletektől. Ha a vadásznak jószerencsét kívánnak, el van rontva az egész napja, ugyanúgy, mint amikor apácával vénasszonnyal, vagy fekete macskával találkozik, a pagonyba menet.-Viszont a fiatal leány szerencsét hoz, főleg akkor, ha még a puskát is átugorja. Mi, modern emberek a babonákon nevetünk, de azért mi sem kívánjuk, hogy szerencsénket valami, vagy valaki elvigye. Befejezésül még talán a vadász öltözetről. A vadászathoz alkalmazott öltözet, ha valaki követi is a divatot, mégis évtizedeken át alakult ki, főleg célszerűségében. Terepszínű, tehát zöld, zsebekkel bőven ellátott, esetleg zöld kihajtóval és kézelővel díszített zakó, nem bő térdnadrág, vagy csizmanadrág, nem fehér, vagy világos ing. Az igazi vadász kiskabát nélkül nem vadászik, még augusztusi foglyászáshoz is könnyű zekét visel. Ugyanez vonatkozik a kalapra is, amelyet esetleg madártollal, vagy -emlékekkel díszítünk. Nem helyes az az álláspont, hogy vadászatra egyéb célra már nem alkalmas göncöket vegyünk fel. Az ilyen vert hadsereg egyenruhát hagyjuk meg a hajtőknek, ugyanúgy a barettsapkát. A vadász öltözetével, viselkedésével, fellépésével reprezentáljon. Mindezekre a fiatal vadászokat nevelni kell. MOLNÁR LÁSZLÓ, ' tudományos kandidátus Szokások és hagyományok
