Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-01 / 48. szám

SZABAD FÖLDMŰVES, 1973. december 1. SZÖVETSÉGI SZEMLE FÖLDMŰVESEK SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA Nem mindennapos példamutatás EGY SZÖVETKEZET — HÉT SZOCIALISTA MUNKABRIGÄD tenyésztő kezdeményezésére 1970. ok­tóber 1-én alakult meg. Sajnos, cso­portja a kitűzött feladatokat az idén nem teljesítheti, mert számításukat keresztülhúzta a száj- és körömfájás. Mindezek ellenére most fokozott Igye­kezettel próbálják behozni a betegség­okozta elmaradást. — Kürtössy elvtárs, ismertesse ol­vasóinkkal a többi szocialista munka­­brigád eredményeit is. — A mostoval részlegen nagyon eredményesen dolgoznak a Cservenka Árpád zootechnikus által vezetett asszonyok a libakeltetőben. Horváth A galantai 'járás szövetkezeteiben húsz egynéhány kollektíva versenyez a szocialista munkabrigád kitüntető címért. A legaktívabbak e téren — ahogy ezt a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságának ille­tékes dolgozójától, Rózsa Károlytől megtudtuk, a Mostoval (Hidaskürtt) Vörös Csillag Efsz dolgozói, ahol nem kevesebb mint hét munkakollektiva nevezett be e nemes versenybe. A közelmúltban ellátogattunk az említett szövetkezetbe, hogy saját szemünkkel győződhessünk meg az elhangzott dicséretek jogossságáről. Néhány órás ott-tartőzkodásunk alatt azt tapasztaltuk, hogy az idei év ja­nuár elsején négy szövetkezet egyesí­téséből (Čierny Brod, Mostová, Košuty, Čierna Voda) alakult Vörös Csillag Efsz dolgozói nem véletlenül a legak­tívabbak. E mezőgazdasági üzemben a vezetők és a tagok egyaránt szív­ügyüknek tekintik a szocialista mun­kaversenyt, igyekeznek maximálisan kihasználni a rejtett tartalékok nyúj­totta lehetőségeket, a racíonalizációs folyamatot sem tévesztik szem elől, az ifjúság szakmai és politikai tovább­képzésére is nagy súlyt helyeznek. Éppen a közelmúltban, (november 23-án) rendezték meg a négy község fiataljainak találkozását, melynek fő célja a szövetkezet népszerűsítése és a politikai tudás gyarapítása volt. A vezetők a szociális gondoskodást, a munkakörnyezet és munkakultúra ja­vítását sem tartják másodrendű kér­désnek és az itt felmerülő hiányossá­gokat mihamarább orvosolni akarják. Az sem véletlen, hogy a járás szö­vetkezetei az ismét megnyílt szövet­kezeti munkaiskolák politikai-nevelési tervüket éppen a Mostovái Vörös Csil­lag Efsz mintapéldánya alapján dol­gozzék ki. Csak az érdekesség kedvé­ért említem, hogy a mostovái egyesí­tett szövetkezet 596 állandó dolgozója közül 300-an látogatják a szövetke­zeti munkaiskolát. A közös vezetői az agitáció-propa­­gációs munka fontosságával is tisztá­ban vannak. Mindig idejében gondos­kodnak arról, hogy egyes munkafolya­matokról, eredményekről, a tervtelje­sítésről stb. mindenki idejében érte­süljön. Ezért a gondosan szerkesztett szövetkezeti híradón kívül hetenként még röplapokat Is kiadnak, melyek különösen az idénymunkák alkalmá­val nyújtanak érdekes áttekintést a dolgozóknak az egyes részlegeken el­ért eredményekről. A legjobb dolgo­zók galériája elnevezésű faliújság egyaránt serkenti az egyéneket és a kollektívákat. Sokan azt tartják, hogy könnyebb felkerülni a dicsőségtáblá­ra, mint huzamos ideig rajta maradni. — Tudjuk, hogy sok jól gazdálkodó szövetkezetben a kedvező feltételek ellenére sem alakultak meg a szocia­lista munkabrigádok. Mi volt az indí­­tóok, az a serkentőszer, mellyel sike­rűit elérniük, hogy szövetkezetükben nem egy vagy kettő, hanem egyszerre hét kollektíva nevezett be a verseny­be. Ezt a kérdést Kürtössy Sándor elvtársnak, az összüzeml pártbizottság elnökének tettük fel. — Több tényezőt kell felsorolnom — hangzott a válasz. Azonkívül, hogy az üzemi pártbizottság a pártcsoportok­kal alaposan meghányte-vetette az adott lehetőségeket, mérlegelte a fel­tételeket, a gazdasági terv is nagy­mértékben ösztönözte dolgozóinkat. Ezenkívül az egyesülés is magával hozta a brigádok megalakulását. Az egyes telepek közt létrejött az egész­séges konkurrencia, az eddig kevésbé ismert versenyláz. Annál is inkább, mert valamennyi részlegünk egyforma feltételek közt gazdálkodik. Az álla­tok ugyanazt a takarmányt kapják, a különbség csak annyi, hogy az egyik helyen több, a másikon kevesebb a te­hén. Idővel azonban ez is megoldódik, mert már a jövő évben új istállókat akarunk építeni Čierny Brodon (Vízke­leten) s oda akarjuk összpontosítani az egész tehénállományt. — Kit illet az elsőség, ki volt a kez­deményező a szocialista munkabrigá­dok megalapításánál? — Az első, tehát a legrégibb szocia­lista munkabrigád Farkas Pál, sertés-Horváth József és kollektívája. Ülésezett a szövetség jogi szakbizottsága A jogi szakbizottság, mint a Szövetkezeti földművesek tanácsadó szerve legutóbbi ülésén megvitatta a szövetségnek a törvényjavaslatok előkészítésé­vel kapcsolatos feladatait. A szövetség tevékenységének e feladatköre nagy jelentőséggel bír majd, mert jövőre hazánkban a szövetkezetek tevékenysége kezdetének és általában a mezőgazdaság szocialista átszervezésének 25. év­fordulója alkalmából sor kerül a mezőgazdaságot érintő törvények elfogadá­sára, illetve olyan törvénymódosításokra, amelyekre feltétlenül szükség van egyes idejétmúlt törvények esetében. Ezek közé tartozik elsősorban a szövetkezeti törvény módosítása; a mező­gazdasági vállalatok által a föld- és egyéb vagyontárgyak használatáról szóló törvény; a Munkatörvénykönyv oly módon történő módosítása, hogy ennek bizonyos szakaszai vonatkozzanak a szövetkezetek tagjaira Is; a szö­vetkezeti tagok nyugdíját rendező törvény módosítása; a szövetkezeti tagok munkadíjazása új elveinek elfogadása és több a szövetkezeti tagokat érintő kérdés rendezése. A szövetség Központi Bizottsága az illetékes szerveknek megküldi saját véleményét, hozzászólását. A jogi szakbizottságnak fontos feladata lesz a szövetség járási bizottságaival és az efsz-ekkel karöltve kidolgozni a szövet­ség álláspontját. A szövetség Központi Bizottságának és a járási bizottságainak egyik főfel­adata közé tartozik a földművesszövetkezetek tagjai által előterjesztett javaslatok, hozzászólások és panaszok időbeni és helyes elintézése. Ezzel is hozzájárulnak a szövetkezetek jogbiztonsága, a szövetkezeti demokrácia megerősítéséhez és az elvtársi együttműködés elmélyítéséhez. Dr. MICHAL ĎURDIAK, a szakbizottság titkára a л a ai > Valéria, Dudás Mária és Malzsenecky Margit az eddigiek folyamán 125 ezer koronával teljesítették túl kitű­zött tervüket. A további szocialista munkabrigád vezetője Jávor Daniel, aki a košútyi részleg vezető ?ootech­­nikusa. Az ő kollektívája is kiváló eredményekkel dicsekedhet. Míg 1970- ben egy tehén 3116 liter tejet adott, 1971-ben már 3686 litert, tavaly pedig két liter híján 4000 litert. Az idei eredményeket befolyásolta ugyan a száj- és körömfájás, ám egy tehén napi átlaga így is tizenegy liter körül mozog. W; J.§ :Q :S, QJ и cz M СЛ Ss Dobrovodszky Gy. a mostovái részleg brigádvezetője és kollektívája nem kisebb sikerrel dicsekedhet, mint hogy 11,5 literes átlaggal az ő gazdaságuk érte el a járásban a legjobb fejési ho­zamot. Az egy tehénre jutó évi átlag őnáluk is fokozatosan nőtt. Míg 1970- ben 3485, 1971-ben 3665 litert értek el, a múlt évben már 3976 literes teljesít­ménnyel dicsekedhettek. Horváth József, a Čierny Brod-i gaz­daság kertésze a helyi pártszervezet elnöke a további brigádvezető. Az ő csoportja, — mely a legfiatalabb mun­kabrigád, — magasan túlteljesítette a tervezett hozamokat a zöldségfélék­nél. A jövő évi kilátások még bizta­tóbbak, mert egy hektáros területen fóliasátor alatt primőr árut is termel­nek majd. Kochan Mihály, a Čierný Brod-i sző­lészet vezetője, valamint brigádja tag­jai is dicséretes munkát végeztek. A kilenc hektáros termőterületen az . idén rekordtermést értek el. Átlagban 165 mázsa szőlő termett hektáronként, s ehhez a szép eredményhez lelkiis­meretes munkájukkal ők is nagyban hozzájárultak. Utoljára, de nem utolsósorban Végh Györgyöt és brigádját említem. Végh bácsi a Čierna Voda-i részleg fejőgu­lyása, noha már nem a legfiatalabb — az ötödik X-en is túljutott, elhatároz­ta, ha törik, ha szakad, magasabb szintre lendíti a részleg. eredményeit, mert azok bizony gyengébbek voltak, mint Mostován és Košúton. Terve meg­valósításánál elsőrendű biztosítékot a szocialista munkabrigád megalakítá­sában látta. És jól számított. Az ered­mények az idő rövidsége ellenére már kezdenek mutatkozni. Modraczky Já­nos segéd-zootechnikus kezdeménye­zésére bevezették a napi értékelést és a gyakorlat, valamint az eredmények azt bizonyítják, hogy ez ösztönzi az embereket. — A hét versenyben lévő kollektíva közül mennyinek van esélye elnyerni a szocialista munkabrigád büszke cí­met, milyen a tagok társadalmi és politikai tevékenysége? — Esélye megszerezni a büszke cí­met, valamennyi brigádunknak van. Ezért azonban még alaposan meg kell küzdeni. A közelmúltban beadott ja­vaslat alapján azonban már négy kol­lektíva, még az idei év végén, vagy a jövő év elején megkapja a megtisztelő címet. A társadalmi tevékenység terén csak a színházlátogatásról szólhatok. A brigádok tagjai időnként, férjekkel, feleségekkel Komárnoba ruccannak. A politikaí-nevelőmunkánkról csak annyit, hogy a középfokú pártoktatá­son kívül politikai jellegű röpgyfilé­­seket is rendezünk. (O. V.) Ä nehézségek és sikerek éve HÁROM KOLLEKTÍVA VERSENYEZ A SZOCIALISTA MUNKABRIGÁD CÍMÉRT A Gemerská Poloma-i (Gömörpolomai) „Új Gömör“ Egységes Földműves­szövetkezet vezetősége a mezőgazdasági termelés Igényes feladatainak tel­jesítése és a dolgozók aktivitásának még nagyobb mértékű kihasználása érdekében, az októberben megtartott ülésén foglalkozott a szocialista mun­kabrigád címért versenyző három kollektíva eddigi munkájával. Kedvezően értékelte az 1972 októberétől versenyző kollektívák eddigi munkaeredmé­nyeit. Tevékenységükért köszönetét fejezte ki a vezetőség és rövid elvtársi összejövetelt rendezett a három kollektíva számára. Nézzük csak, hogyan is dolgoznak ezek a munkaközösségek. A Nižná Slaná-i (alsósajói) központban a fejőnők csoportja Gálik Zsuzsa vezetésével sikeresen teljesíti szocialista kötelezettségvállalásaikat. Az egy fejőstehénre jutó évi tervüket már novemberben túlteljesítik. A múlt évben az egyesítés első évében egy fejőstehénre átlagban 2640 litert értek el, az idén minden előfeltétel megvan a 2800 liter eléréséhez. A terv egyébként 2650 liter A henckovcei (henckói) központban a Jancos Zsuzsa vezette sertéshizlaló kollektíva még nem számolhat be ilyen jó eredményekkel. A csoport objek­tív nehézségekkel küzd, a kifejtett munka mindeddig nem mutatkozott meg az eredményekben. A nehézségeket, problémákat részletesen megtárgyal­ták, és a kollektíva valamennyi tagja megígérte, hogy megkétszerezi Igye­kezetét, hogy mielőbb pótolhassák a mulasztottakat, mert a versenyben ők is becsülettel helyt akarnak állni. A gazdasági alakulat kollektívája Mlynár Pál vezetésével — mely a köny­velés vezetésében és a belüzemi gazdálkodásban járási méretben is előkelő helyen végzett — minden igyekezetével azon van, hogy ezt az elsőséget továbbra is megtartsa. A szövetkezet vezetősége a jövőben több segítséget és jobb feltételeket teremt a versenyző kollektíváknak, hogy más munkahelyeken is megalakul­janak a szocialista munkabrigád címért versenyző munkacsoportok. Az „Űj Gömör“ vezetőségének a dolgozók munkakezdeményezése fejlődé­séről folytatott tárgyalása — mint ahogy arról a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége rožňavai (rozsnyói) járási bizottságának dolgozója, Szabó elv­társ is nyilatkozott — teljesítette küldetését. Ennek többek között az a bizonyítéka, hogy a versenyző kollektívák tag­jai azzal az elhatározással távoztak munkahelyükre, hogy ezentúl még na­gyobb erőfeszítéssel, és a rejtett tartalékokat feltárva igyekeznek teljesí­teni, illetve túlteljesíteni szocialista kötelezettségvállalásaikat. —Sz— Jogtanácsadó Biztonsági rendszabályok megszegésének következményei Annak ellenére, hogy a munkabal­esetek száma, a velük kapcsolatos munkaidőkiesés, a rokkant személyek és főleg a halálos balesetek száma az utóbbi években csökkent, még mindig olyan nagy az ilyen esetek arányszá­ma, a velük kapcsolatos anyagi kár, hogy ezen káros jelenségek okait ko­molyan elemeznünk kell. A műit évi jelentés szerint 1967-ig a munkabalesetek arányszáma a szö­vetkezetekben növekedett. Ez év után csökkenés észlelhető. A CSSZK-ban 38 ezer 816, az SZSZK-ban pedig 10 ezer 276 munkabaleset volt 1967-ben. Két évvel később, 1969-ben a CSSZK- ban 34 ezer 731, az SZSZK-ban pedig ismét 10 ezer 276 munkabaleset volt. Tavaly a CSSZK-ban 30 ezer 119, de Szlovákiában 11 ezer 932 munkabal­esetet jelentettek, ami a CSSZK-ban 13,3 százalékos csökkenést, de az SZSZK-ban 16 százalékos növekedést jelent. A munkabalesetek mértékét legjobban a velük kapcsolatos munka­időkiesés jellemzi. Míg 1969-ben a CSSZK-ban 1 millió 017 ezer 886, az SZSZK-ban pedig 334 ezer 523, össze­sen tehát 1 millió 352 ezer 329 mun­kaóra kiesést mutattak ki, addig 1972- ben a CSSZK-ban 760 ezer 854 és az SZSZK-ban 323 ezer 396, összesen az egész CSSZSZK-ban 1 millió 084 ezer 250 munkaórára csökkent. Ez azt je­lenti, hogy a CSSZK-ban a munkabal­esetek jellege, súlyossága 25,5 száza­lékkal csökkent, addig Szlovákia szö­vetkezeteiben a munkabalesetek által okozott munkaidőkiesés csak 3,3 szá­zalékkal csökkent. A CSSZK szövetke­zeteiben a balesetek miatt naponta átlagban 2783,1 az SZSZK-ban pedig 922, összesen 3705 dolgozó hiányzott. A hiányzók száma 1972-ben a CSSZK- ban a napi átlagos 2070-ra csökkent. A legmegrendítőbb a halálos bal­esetek száma, annak ellenére, hogy itt is csökkenés állt be. Míg a CSSZK-ban 1969-ben 81, az SZSZK-ban pedig 68 (!), összesen tehát 149 halálos baleset volt, addig 1972-ben a CSSZK-ban 67- re, az SZSZK-ban 60-ra, összesen tehát 127-re csökkent. Itt is Szlovákia hely­zete kedvezőtlenebb, mert a CSSZK- beli 17,3 százalékos csökkenés helyett csak 11,8 százalékos esés állt be. A szövetkezetekben a balesetvéde­lem terén még mindig kedvezőtlen a helyzet a közlekedési eszközök sza­kaszán, a növénytermesztés gépesíté­sénél és a villamosberendezések ke­zelésénél. Az utolsó időben foganato­sított műszaki óvintézkedések, ame­lyek a halálozási arányszámot hivatot­tak csökkenteni, nagyon jó eredményt hoztak, főleg a traktoroknál. Míg 1967-ben az összes halálos balesetek egynegyedét a felfordult traktorok okozták, addig az emiatt történő ha­lálozás arányszáma 1972-ben 1,4 szá­zalékra csökkent. Hasonlóan kedvező hatással volt, hogy a traktorok hajtó­tengelyeit védőburokkal szerelték fel. örvendetes a 24 éven aluli dolgozók halálozási arányszámának csökkenése. Baleset következtében 1987-ben 17, 1969-ben 12, de 1972-ben már csak 6 huszonnégy éven aluli dolgozó vesz­tette életét. Komoly problémát jelent azonban a hatvan éven felüli dolgozók halálos baleseteinek arányszáma, mert ez állandóan növekszik; 1969-ben 25,8 százalék volt, 1972-ben a halálos balesetek áldozatainak 35,8 százaléka volt a hatvan éven felüliek soraiból. A halálos balesetek, de általában a balesetek okát elsősorban ott kell ke­resnünk, hogy az egyes munkahelyek­re beosztottunk dolgozókat anélkül, hogy figyelembe vennénk ezek egész­ségi állapotát, testi erejét; mielőtt bizonyos munkahelyre beosztanánk valakit, nem kérjük ki az egészség­­ügyi szervek véleményét; elhanyagol­juk a rendszeres orvosi vizsgálatot; nem tartjuk be a balesetelhárítást cél­zó előírásokat, a munka- és gyártás­technológiai fegyelmet sth. Egy nagyon fontos kérdés lép elő­térbe: ki a felelős a szövetkezetekben a munka- és egészségvédelemért? A Munkatörvénykönyv 137 §-a sze­rint az egységes földművesszövetke­zetekben a munka- és egészségvéde­lemért a vezetőség felelős, vele együtt pedig tevékenysége területén a szö­vetkezet további szervei, és minden személy, aki hivatott a munkaszerve­zésre, irányításra és ellenőrzésre. A szövetkezeti tagok és alkalmazot­tak a balesetelhárítás és egészségvé­delem terén az efsz szakbizottsáeait kötelesek támogatni. (dr)

Next

/
Thumbnails
Contents