Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-11-10 / 45. szám

I

1973. november ID.

.SZABAD FMDMÖVES

Valit, vállnak vetve...

Ogy a hatvanas évek elején jő hírű szövetkezetként emlegették Kelet- Szlovákiában a polanyit (pólyánit). Azután sem volt éppen sereghajtő, de valahogy a fejlődés görbéje kissé megbicsaklott. Az utóbbi években meg már alig-alig hallatott magáról. A keleti végeken járva, furdalt a kíváncsiság, s a kötelesség is űzött; vajotx miként gazdálkodik jelenleg az említett közös gazdaság?

1.

A fökormányost fellelni semmiképp sem tudtuk. Leghamarabb Juhász István, a zootechnikus került elő. Mindjárt beszédbe elegyedtünk.

— Van-e probléma a tejtermelés körül?

— Jói állunk, tej dolgában. A háromnegyedévi eredményekkel elégedettek lehetünk. A 140 szlovák-tarka tehén esetében a napi tejátlag 9,64 liter. Ha a továbbiakban is minden jól megy, akkor elérjük a háromezer litert, ami megfelel az idei terv-előirányzatunknak.

Kerületi méretben ez az évi tejhozam, ha nem is a legkiválóbb, de a jónál jobb. Ez annak is betudható, hogy a nyári időszakban valamennyi takarmányozási .lehetőséget jól kihasználtak.

— Mi az akadálya a termelési terv túlteljesítésének?

A kérdés nem lepi meg a zootechnikust, menten válaszol:

— Teheneinknek csaknem az egyharmada előhasú. Ez áthúzza számításainkat. Az előlíasúak számát gyarapította az is, hogy az állománykiegészítés miatt vásárolt tehenek közül húsz szintén előhasű. Szeptember végén 183 tehenet számoltunk, az év végére valószínű, több lesz a tervezett 190-nél.

Egyetlen problémájuk: az istállók már jócskán elavultak. így azután nagy erőfeszítésekbe kerül, hogy megőrizhessék a tehénállomány egészségi állapotát. A zootechnikus szavai szerint az utóbbi tíz évben semmiféle állatbetegség „nem ütött be“. Ezzel kapcsolatban nagy-nagy elismeréssel beszélnek Dzurila Simon állatorvos személyéről, aki nagyon lelkiismeretesen és szakavatottan végzi a kötelességét.

— Ha kell, naponta, sőt éjjel is kijön Sokat köszönhetünk neki, hogy

ennyire áldozatkész, s hivatása magaslatán áll. Ez aztán az állatgondozókra is hatással van, akik úgy érzik, nekik is példás munkát kell végezniük. S igyekeznek is a lehető legkövetkezetesebben betartani az állategészségügyi rendszabályokat, óvintézkedéseket.

'2.

Nem véletlen például az sem, hogy a szövetkezet faliújságján két fő témakör szerepelt: az őszi munkák sikeres befejezése, s az állategészségügy.

Dicséretet érdemlő, hogy ennyire férődnek a szemléltető agitációval, hiszen a faliújságon kívül egész sor mozgósító, tartalmas jelszóval is találkoztunk, mind a gazdasági udvarban, mind a községben. Ezirányú tevékenységük a továbbiakban se lanyhuljon. Ám a bírálat fegyverét ne dobjuhász István, a zootechnikus.

ják az árokba; hiszen pallérozni, javítanivaló azért akad az egyes munkaszakaszokon. Ez alól még a gazdaságirányítás se legyen kivétel!

Tekintve, hogy a növénytermesztésük már évek óta a vetőmagtermesztésre szakosított, többek között az idei gabonatermés is szóba került. A szövetkezetbéliek már-már „eldobták a sulykot“, hogy az agronómussal úgysem jutunk dűlőre. Annál is inkább, mert közvetlenül érdekelt a dologban, s nem jön be az irodába. Persze, elhamarkodottnak bizonyult a jóslat, mert — legnagyobb meglepetésünkre — Palóka András, az agronómus mégiscsak megérkezett.

— Tekintsenek a határunk térképére — tanácsolta mindjárt elöljáróban. — Ez sokmindenről tájékoztat, a különféle satírozásokat figyelembe véve. Talajviszonyaink nem a legjobbak. A 835 hektárnyi szántóból 200 feltört legelő. Harminc hektárnyi meg mocsaras, vizenyős volt, amit alagcsöveztünk. Hát ilyen területekről magas hektárhozamot várni nemigen lehet.

— Ogy tudjuk, vetőmagtermesztők. Mennyi volt az Idei hektárhozam?

— Búzából harminchat mázsát értünk el hektárátlagban. Ha a fajtaösszetételt vesszük alapul, a Jubilejnája, a Mironovszkája és a Kaukaz

többet is adhatott volna: 41, 44, 45 mázsával fizetett, hektárja. Ezek után azt kérdezhetik, mégis mi rontotta le ennyire az átlaghozamot? Hát a külső területek. Míg a Középszög dűlőről 41 •mázsát takarítottunk be hektáronként 397 kg tiszta tápanyagot juttatva a növényzet számára —, addig a Buglyos dűlő, amely 423 kg NPK-t kapott, csupán 18 mázsa termést adott hektárja. Ehhez mit szólnak? 1...

Nem szólhattunk. A gyöngébb nemhez tartozó Kohány Anna üzemgazdász erélyesen közbevágott:

— Ne beszélj mellé András! Mondd meg az igazat...! Mi történt az istállőtrágyával...? Ott maradt szarvasban a tábla szélén . ..

Parázs vita következett, amely felszínre hozta az aránylag alacsony hektárhozamátlag okait. A szakmai fogyatékosságokat éppúgy, mint a szervezés gyöngéit. Hiszen mezőgazdasági szakemberek számára köztudott, hogy a talajszerkezet minősége javítható, ha elegendő humyuszképző anyag jut a talajba, vagyis szakszerű a tápanyagutánpótlás.

— A jó talajzsírozó nem áll haszonra a tábla szélén, több éven át. Sőt, rohamosan veszít a tápanyagértékéből, ha ilyen mostoha sorsra érdemesítik.

Kontrára rekontra következik.

— Nincs trágyaszórógépünk — érvel Fekete István, a mechanizátor. — Kaszálógépet alakítottunk át trágyaszóróvá. Ezzel kínlódtunk. Igaz, van a trágyaszórásnak más módja is; ám egy évig hiába vártuk a gépállomás embereit, hogy a robbantásokat hozzáértően elvégezzék .. . Nem jöttek. Az istállótrágya kézierővel való szétszórására meg már nem akad nálunk ember...

4.

Végkövetkeztetésül: úgy tűnt számunkra, mintha valami egészen nem lenne rendjén a Pol’any-i (Pólyáni) Efsz-ben. Egyik megoldatlan probléma a másikra hág, gyűlik, tornyosodik. Megtorpanást, a fejlődés stagnálását észleltük. A taggyűlések hivatottak az okok kiderítésére, hatékony intézkedések hozatalára, hogy a közös gazdaság „elakadt szekerét“ együttes erővel kemény útra tereljék. Ha úgy érzik, egyedül erre már képtelenek, hát szólítsák meg a szomszédos szövetkezetek vezetőit, tagjait: együtt, vállvetve úrrá lehetnek a nehézségeken, hamarabb egyenesbe jutnak ...!

N. KOVÁCS ISTVÁN

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXV4XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

g Gergely-naptár októbert jelzett. Az idő tájt már alig látható másodvetésű takarmány, vagy megkésett silókukorica a határban. Legfeljebb ott, ahol nagyon ráérősek.

Es a fényképezőgép lencséje milyen munkaműveletet örökíthetett meg? A kedves Olvasó bizonyára megfejti a rejtvényt: takarmánykaszálás ez, vagy mi a fene...?)

Nos, ráhibáz, ha így vélekedik. Nem más ez. mint másfél méter magas gyom-tenger. Azt kaszabolja, s szórja szét a traktor vontatású szecskázógép.

S valójában milyen kultúrnövény rejtőzik a tarló között?

Semmiféle szemkáprázás. Bármennyire is hihetetlennek tűnik: „fehér arany“, vagyis cukoriparunk nyersanyaga lenne.

Míg egyik oldalon az embermagasságú gyom aprítása folyt serényen, a parcella útmenti, már „leborotvált“ részén a másik traktoros segítőtársával a répakiszántóekével bajlódott. Az eketestet semmiképp sem volt hajlandó befogadni a csontkeményre szikkadt anyaföld ...

Elgörbül a vas, amelyen esetleg a nagy kalapács segít. Aztán kezdődik minden elölről .

Megértjük: rendkívül súlyos, hosszantartó aszály dúlt az ntóbbi hónapokban Kelet-Szlovákiában. A betakarítógépek vontatásához nemegyszer két erőgép is kevésnek bizonyul. De nem hisszük, hogy a másfél méter magas (gyomtenger az aszály következménye. Vagy talán a kapát és a gyomirtó vegyszert kímélték a lelesziek ...?! Esetleg a gyommag-termesztés „tudományos“ módszerének kipróbálásán fáradoznak .. .? kn

Ma

■

■

fl

I

äTOÖOMÄNYesTECHNIKJI

üliíígüJiól

I

1

t

Korszerű

öntözőberendezések

Mint Ismeretes, a hagyományos öntözés igen munkaigényes, mivel gyakran kell felszedni, más parcellára átrakni a csővezetékeket.

A hagyományos öntözés további hátránya, hogy a kör-öntözéskor nem egyenletes a kijuttatott csajiadék eloszlása: az öntözött földterületnek csak 50 %-a kapja a kívánt vízmennyiséget, 33 %-a a kelleténél kevesebbet, 17 %-a viszont a kívánatosnál jóval többet kap.

Ezeket a problémákat kívánták megoldani az Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet szakemberei, amikor a sávos öntözőberendezés kifejlesztésén fáradoztak. Az ő ötleteik nyomán született meg a PP—67 jelű berendezés a Sigma Olomouc dolgozóinak kivételezésében.

A PP—67 jelű sávos öntözőberendezés a kísérleti és gyakorlati ellenőrzések során Is megállta helyét. Sorozatgyártása a közelmúltban vette kezdetét. Az idén 400 darabot bocsátanak az érdeklődők . rendelkezésére, s jövőre hasonló mennyiséget szeretnének belőle gyártani. A gyártó vállalat felkészült a mezőgazdasági dolgozók iskoláztatására és a szervizszolgálat kiépítésére is.

De szóljunk talán néhány szót magáról a berendezésről is. A berendezés fő részei: a csévéző szerkezet, a hidromotor az áttételi mechanizmusokkal, valamint a 255 méter hosszú és 67X6 mm belméretű tömlő, a szórófej-állvány és a szórófej. Mindez egy traktorvonlatású kerekes alvázon van elhelyezve. A traktoros a helyszínen a rögzítő támasztók segítségével vízszintes helyzetbe állítja a berendezést, az olajhidraulikával felemeli az alváz kerekeit, hogy alattuk szabadon mozoghasson a tömlő feltekeredését irányító soroló kocsi. Ezután a traktorhoz Kapcsolja a tömlő végét és lassan haladva letekeri a tömlőt és lassan haladva húzza az öntözendő területre. Utána a tömlő végére felszereli a csúszó állványt és a szórófejet, az egész szerkezetet rákapcsolja a vízforrásra és üzembe hozza a berendezést. A további felügyelet felesleges, a traktoros mehet beindítani a következő berendezéseket. A sávos öntöző berendezés automatikusan működik: üzemelés közben a csévélő berendezés folyamatosan tekeri fel a plasztikus anyagból készült tömlőt — a helyes feltekeredést a soroló kocsi irányítja —, miközben a tömlő végén elhelyezett szórófej 48 méteres sávra juttat csapadékot. Amikor a szórófej 15—20 méternyi távolságra van a csévélő szerkezettől, a berendezés automatikusan kikapcsol, tehát a berendezést nem öntözi meg. A PP—67 sávos öntözőberendezés egyszeri üzemeltetéskor 1,13 hektárt (?35X48)m) képes megöntözni, s 10—20 óra alatt 20—40 mm csapadékot juttat ki erre a területre. A tömlő feltekerésének gyorsaságát [10—20 cm/perc) a hidromotor teljesítményének szabályozásával lehet állítani. A csévélő berendezés kikapcsolása után a felmaradó 15—20 méter tömlőt kézzel lehet feltekerni. Ha netán öntözés közben rájön az eső, akkor a berendezés leállítható és a kihúzott tömlő traktorhajtással is feltekerhető. Begyakorlott traktoros 16 berendezést is üzemeltethet egyszerre.

Az elmondottakból is kitűnik, hogy az új berendezés használata sokkal gazdaságosabb. De a bizonyítás kedvéért nézzünk meg néhány számadatot is, hasonlítsuk össze a hagyományos és a PP—67' sávos öntözőberendezés üzemeltetésének gazdaságosságát. Ha például óránként 140 köbméter vizet akarunk kijuttatni az öntözendő területre, akkor a hagyományos módszer esetén 30 üzemelő vezetékágra és 30 manipulációs ágra van szükségünk, amit 25 dolgozó tud összeállítani és áthelyezni. Ugyanennyi vízmennyiséget 71 darab PP—67-es készülékkel is ki tehet juttatni, s ezek kezeléséire«

csak 4—5 emberre van szükség. Egy dolgozó óránkénti átlagteljesítménye a régi módszernél 0Д98 hektár, az új esetén viszont 0,8 hektár. Száz napos idény alatt e hagyományos berendezéssel 1670, a PP—67-es berendezéssel pedig 2670 hektár öntözhető meg, sőt tökéletes kihasználás esetén a régi módszerrel öntözhető terület kétszerese is. Ugyanakkor az első esetben 250 ezer, a másodikban viszont csak 108 ezer koronát kell munkabérekre fordítani. Igaz, a berendezés elég drága lesz, — feltételezett, ára maximum 60 ezer korona —, de még ez esetben is csak 2230 koronába kerülne egy hektár öntözése évente, holott a régi módszer 2650 korona ráfordítást vett igénybe.

A sávos öntözés további előnye, hogy javul az öntözés minősége is. A kijuttatott csapadék úgyszólván ideális területi eloszlását segíti elő az új típusú PV—2 jelű permetezőszórófej alkalmazása.

A szakemberek azonban nem mondták még ki az utolsó szót. A PP—67 továbbfejlesztésével máris létrehozták a korszerűbb típust, a PZE—90-es sávos öntözőberendezést. Ez abban különbözik az előzőtől, hogy a hidromotort elektro. mos meghajtással helyettesítették. A hajtó egység egy autőindító, ez áramforrást elektromos akkumulátorok szolgáltatják, melyek töltését dinamóból és egy 2,2 lóerős kétütemű benzinmotorból álló berendezés végzi. Ez a megoldás azért előnyös, mert csökken a víz .tisztasága iránti igény, s lehetőség nyílik a szennyezett vízzel, állati hígürülékkel való öntözésre is. Ráadásul nem kell bajlódni a felesleges vízmennyiség hldromotorból történő elvezetésével.

A PZE—90-es berendezés már 300—350 méter hosszú, 90X11 mm belméretű tömlővel van ellátva, tehát nagyobb területet lehet vele beöntözni egyszeri üzemelés során. Másként oldották meg a tömlő kivezetését is, s ezzel feleslegessé vált az alváz kerekeinek hidraulikus emelése, kisebb a berendezés sérülési lehetősége és a gyártási költség.

A tömlő feltekerése itt már nem állandó, hanem időszakos. Tehát szabályozni lehet, hogy a szórófej mennyi ideig (15—150 perc) szórja egyazon területre a vizet, s a csévélő milyen időközönként és menynyi tömlőt tekerjen fel. Így tovább javul az öntözés minősége és a tömlő sem használódik el annyira, mint az állandó súrlódáskor. A gép további tulajdonságai — automatikus kikapcsolás stb. — egyeznek a PP—67-esével.

Az összehasonlítás kedvéért csak annyit: a PZE—90-es berendezésből 48 darabra van szükségünk ahhoz, hogy egy óra alatt 1440 m3 vizet tudjunk kipermetezni. Az idényteljesítmény 100 hektárral növekszik, a szükséges munkabérek összege viszont évi 72 ezerre csökken.

Természetesen a tökéletesebb gép drágább is lesz — előreláthatólag mintegy 75 ezer korona —, de ha a felsorolt adatokat figyelembe vesszük, rájövünk, hogy egy hektár öntözése 30 koronával kevesebbe kerül évente — összesen 2200 koronába —, mintha a PP—67 sávos öntözőberendezéseket alkalmaztuk volna.

A PZE—90-es berendezés mintapéldányait az idén vetik alá kis^fleti próbáknak, s 1974-ben kezdenék meg az ellenőrző sorozat gyártását, ha a kísérletek sikerrel zárulnak. A szakemberek bíznak a sikerben, s abban, hogy rövidesen egy minden tekintetben korszerű nagyteljesítményű öntöző berendezést bocsáthatnak a termelők rendelkezésére.

—dek—