Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-06 / 40. szám
Halastavi kacsatartás és baromfikolera E betegség talán legrégebben ismert, s mégis в gyakorlati szakember számára ma is sok gondot okoz, meglepetést tartogat. Különösen érvényes ez a nagyüzemi kacsaállományokban fellépő járványok esetén. Az elhnllási statisztika elgondolkoztató. A tavalyi év a kolera szempontjából is rendkívüli volt. Heveny lefolyású, erős terjedést mutató járványok támadtak kora tavasztól késő őszig, szinte megszakítás nélkül. A halastavi kacsatartás extenzív voltából adódik, hogy a védekezés általános elveit alkalmazva nem lehetünk biztosak dolgunkban. A tóra kihelyezett állomány állandó érintkezésben van az ottani élő környezettel. Már évek óta tudott, hogy a vadmadarak is a baromfikolera kórokozóinak hordozói lehetnek, sokszor anélkül, hogy ők maguk a betegség áldozatául esnének. Tapasztalatom szerint a varjak játszanak legnagyobb szerepet a behurcolásban és a járvány elterjesztésében. Halastavaink lakott területtől általában távol helyezkednek el, állományaiknak a háztájival való érintkezése mindenütt kizárt. Viszont számtalanszor megfigyeltem, hogy a szomszédos szálerdőkön fészkelő varjak, különösen a költési időszakban tömegesen keresik fel a kacsafalkákat. Egyenesen az elhullott állatra száll, erős csőrével felbontja és vígan lakntározik, miközben hangos szóval hívja társait, a terített asztalhoz. Ha ezt a beteg állományt fel is számoljuk, az egész fekete sereg áttelepül a másik tóra, ahol még semmi baj sem volt, de ezután biztosan lesz. Halastavakon az állományt megóvni e hívatlan vendégektől szinte lehetetlen. Viszont tekintettel arra, hogy a baromfikolera kórokozója a vadmadarakra is veszélyes, a fertőzött egyedek egy része elhullik, de a tyúkokhoz hasonlóan, valószínűleg maradnak baktériumgazdák is, ezért az ilyen kellemetlen vendégjárásnak különösen kitett helyeken sohasem lehetünk biztonságban. A kolera megelőzésének általános szabályai tapasztalatom szerint, halastavak esetében a következők: 1. Állandó állatorvosi ellenőrzés. Ha az első hullákban felismerjük a kolerát, remény van a hatásos beavatkozásra. 2. A vadmaradak, elsősorban a varjak távoltartása. 3. Az állományok keveredésének megakadályozása. Kihajtáskor nem maradhat kacsa a tavon (különösen beteg falka után). 4. Megfelelő gyógyszernek állandóan rendelkezésre kell állnia, hogy a szükséges kezelést azonnal megkezdhessük. Ha a betegséget megállapítottuk, a leküzdést a következők segíthetik: 1. Állatorvosi rendelésre Sulfoqinoxalin, В-vitamin komplex és К-vitamin (esetleg 1 °/o Sulfamix) azonnal a takarmányba. újabb három napos kúra kezd- Három nap után három nap szünetet kell tartani, ezután hető. 2. Egymáshoz közel levő falkák esetén a preventív kezelés is beválik, 0,5 % Sulfamixszel három napig, ezután hasonló adagú Erra 6-tal folytatva a veszély elmúltáig. 3. A kacsaszigetekrol, illetve a partról az állatok teljesen vízre való rekesztésével (vízen etetéssel), mert ott korlátozhatjuk a betegség terjedését, a vízbe ürített baktériumok hamarosan elpusztulnak. 4. Ha az elhullás meg is szűnik, ne hagyjuk teljesen abba a gyógykezelést, mert az újra fellobbanó járvány szinte kikezelhetetlen. 5. Ha a beteg állomány túl fiatal, vagy értékes (törzs), akkor munkaigényes, de hatásos a vakcinás oltás is. Oltott állományt viszont egy évnél tovább tartani kuckázatos. Dr. BÉKÉSI LÁSZLÓ, szakállatorvos ■Nemrégiben a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségének galantai (galántai) járási bizottsága kiállítást rendezett, amelyen főleg a járás területén tenyésztet állományból számos galamb, házinyúl, tyúkbaromfi és víziszárnyas került bemutatásra. Felfigyeltem egy különösen szép házinyúlfajtára, a castorrexre, amely a prém- vagy szőrmefajták csoportjába tartozik. A rex többféle színváltozatban fordul elő. A felvételünkön látható nyúl 96 bírálati pontot szerzett, ami első díjat eredményezett. Ezért felkerestem tulajdonosát Simko Ferencet a SZVSZ váhocei (vágaí) helyi szervezetének tagját, akitől érdeklődtem a külö-A castorrex tulajdonosával « сл Ut о < nősen szép nyúlfajta iránt. — A castorrex nyúlfajta szőri .......ií zete rövid,-sűrű és rugalmas — mondotta — miközben felszőre nem emelkedik a pehelyszőrök fölé. A szőrszálak 14—24 mm hosszúak és gyönyörű világos gesztenye színűek. Ezért úgy határoztam, hogy összegyűjtöm a prémeket és kislányomnak szőrmekabátot varratok belőlük. — A galántai járásban tenyészt valaki ilyen házinyulakat? —- érdeklődöm. — Azt hiszem, hogy csak nekem van belőlük. — Hol szerezte őket? — Egy brnoi kiállításon vettem ebből a szép nyulfajtából egy párat A fajtát egyébként elsőízben 1919-ben fedezték fel Franciaország területén. Krajcsovics Ferdinánd, Galanta (Galánla) Gerezna-kikészítés házilag (BARANYAI GYULA SZEGEDI NYÜLTENYÉSZTŰ MÓDSZERE) A zsilettpengével kettévágott bőrt irhájával fölfelé óvatosan deszkalapra feszítjük s a szögeket nem verjük be teljesen. Kifeszítés és megtisztítás után a bőrt fel kell húzni a szögek fejéig, hogy a szőrme és a deszkalap között levegőjárat legyen. A kifeszített gereznát vízszintesen a tűző napra állítjuk, télen pedig jó meleg helyre, a kályha mellé tesszük. Egy evőkanálnyi sót egy liter vízben feloldunk és ezzel a bőrt alaposan bekenjük. Az irhának nem szabad sokáig nyirkosnak maradnia, kéthárom nap alatt ki kell száradnia. Ha kiszáradt jól összegöngyöljük és egy edény vízbe áztatjuk, hogy a folyadék teljesen ellepje. Tizenkét órai áztatás után a kimosott ruha módján kicsavarjuk és ismét 12 órás időtartamra beáztatjuk. Ennél többet nem szabad áztatni, mert a bőr kipállik. A második áztatás után nem csavarjuk ki a bőrt, hanem felfüggesztve kicsurgatjuk, majd keresztben és hosszában gyengéden húzogatva kinyomkodjuk a még benne lévő vizet. Ezután az irhát megtisztítjuk olymódon, hogy egy állványra szerelt éles késen húzogatjuk erőteljesen, mindig a farok felőli résztől a nyak felé haladóan, mert ellenkező irányban könnyen beszakad. Az irharészt azután kenjük be a következő páclével: egy liter vízben két evőkanál timsót és egy evőkanál konyhasót öt percig forralunk. A tűzről levéve három gyűszűnyi 27 százalékos (hígított) kénsavat keverünk bele. Negyedórás időközökben háromszor egymás után kenjük be a bőrt, miközben óvatosan hossz- és keresztirányban húzogatjuk. Negyedórával a harmadik kezelés után finomra szitált árpadarával vagy korpával vékonyan beszórjuk, majd a széleinél összehajtogatva (mint a levélborítékot) öt napra egy ládába tesszük, olyan helyre, ahol 30 C fokos meleg van. Ez idő alatt az irha porhanyosítását előidéző baktériumok kifejtik hatásukat. Ha a gerezna keményre száradt, az irharészt tiszta vizesronggyal dörzsöljük, míg átnedvesedik. Aztán a szőrmével fölfelé fordítjuk és óvatosan mindkét irányban húzogatjuk, míg majdnem megszárad. Most megfordítva az irharészt behintjük 2—3 evőkanálnyi gipsszel, negyedórái állás után késsel óvatosan behúzzuk az irháról a gipszet. Ezután égetett magnéziumport benzinben péppé keverünk és ezt jól bedörzsöljük a gereznába, először a szőr hajlása elleni irányban, majd a szőr hajlásának irányában/ Száradás után egy pálcával kiporoljuk a gereznát, majd deszkalapra feszítjük, úgy hogy a szegek fejéig felhúzott bőrt jól kisimítjuk, majd 24 óráig hűvös helyen tároljuk. Leszedése után újságpapír közt, a molyoktól és más kártevőktől dohányporral, naftalinnal védve elrakjuk. Az így szakszerűen elkészített prémből a legkülönbözőbb igen szép dolgokat készíthetjük. Referál: MAJERSZKY MARTON, Salka (Szalka) A házinyúl szaporasága Az ezt meghatározó genetikai hajlam kibontakozásában jelentős szerepet játszanak a környezeti feltételek. A születéskori alomszám növelése érdekében már a pároztatáskor meg kell kezdeni a munkát, vagyis az anyát elő kell készíteni az eredményes termékenyülésre. A leszoptatott anyát az úgynevezett regenerációs (a laktáció 20—30. napja közötti) időszakban bőségesen kell táplálnunk fehérjében gazdag takarmánnyal. Közismert, hogy az intenzív ivari funkcióra nem elsősorban a jő, hanem inkább a javuló kondíció hat. A szakszerű előkészítés eredményeként a következőkre számíthatunk: — intenzívebbek az ivarzási tünetek; — több petesejt kedvezőbb körülmények között érik; — a nagy vitalitású petesejtek rövidebb idő alatt nem hoszszan elhúzódva ovulálnak; — zavartalanabb a párzás; — és több petesejt termékenyül meg. Az anyának 1:5—1:6 keményítőérték-arányú takarmányt kell adnunk, ad libitum takarmányozási technikával. Eredményes, ha ebben az időben az anyáknak tyúktojást adhatunk (nyersen, takarmányba keverve, az adag Vi tojás anyánként és naponként — tíz napon át). Különös jelentőséget kell tulajdonítanunk az anyaállatok ásványi anyag- és vitamin-, különösen А-vitamin ellátásának. A már vemhesült anyaállat szakszerű takarmányozását a vemhesség ideje alatt is fokozott figyelemmel kell kisérni. Lehetőleg ad libitum etessünk, mert a nyúlanyák étvágya a vemhesülés után nagymértékben megnő, a vemhesség előrehaladtával pedig mindig kevesebb és kevesebb az elfogyasztott takarmány mennyisége. Az anya — ebben az időszakban — jó vagy javuló kondíciója biztosítja a több fióka kihordását. Az anyai szervezet a magzat szükségletén felül is tartalékol anyagokat és beépíti a szervekbe, szövetekbe. A nyúlanyák vemhesség alatti takarmány-fejadagját a kondíció alapján határozzuk meg. Célszerű a vemhesség utolsó harmadában koncentráltabb takarmányt etetni. A fialás után gondoskodjunk az anyák szakszerű takarmányozásáról, hogy az anyaállat, kondícióját tartva, bőségesen teleljen. Ha az anya — elégtelen takarmányellátás következtében — saját testállományának lebontásával transzformál tejet, ez rohamos kondíciőromlást, szervezeti legyengülést eredményez. Ez gazdaságtalan is, mert így kétszeres transzformációs folyamat játszódik le. A fiókák kezdeti fejlődését, életben maradását döntően az anyaállat laktáciős termelése, a föcstej maximális felvétele határozza meg. A föcstej döntő hatású a fiókák fejlődésére, azok természetes ellenálló képességének kialakulására. A föcstej nemcsak az anya környezetében levő kórokozók ellen termelt specifikus ellenanyagokat tartalmazza, hanem a normál ellenanyagokat is. Az idősebb állatok föcstejében több a gamma globulin, és az istállóban szükséges ellenanyagok mennyisége is. Az előhasi anyák esetében rosszabb a helyzet, mert ezeknek nem volt még módjukban — különösen istálló- és férőhelyváltás esetén — környezetük mikroflórájával szemben több-kevesebb immunitásra szert tenni. Emellett feltételezhető, hogy az előhasi anyák tejmirigyének gammaglobulin koncentráló képessége is kisebb, mint az idősebb anyáké, ezért föcstejükben ez is kevesebb. A nyúlfiőkák — a tejen kívül — 16—20 napos korban már szilárd táplálékot is felvesznek. A fióka fiatalkori növekedési erélye nagy, ugyanakkor az anyaállat tejtermelése ehhez nem biztosítja a feltételt (a sok és jó minőségű tejet). Törekednünk kell ezért arra, hogy a fiókák mielőbb megtanuljanak enni és ehhez beszerezzük számukra a biológiailag teljes értékű takarmányt, melynek 1:4—1:5 keményítőérték-aránya és az összes fehérje 40—50 %-a teljes értékű. Lényeges az ízletesség, a zsír- és nyersrosttartalom, valamint a cukor- és a szemcsenagyság. Olyan konstitúciójú házinyúlállományokat kell kialakítanunk, amelyek — feltételezve a szakszerű takarmányozási, tartási és pároztatási technikát — jól és biztonságosan provokálhatok, termékenyülők és mentesek minden ivari rendellenességtől. llymódon rotációban, a gazdasági és biológiai paraméterek összehangolásával szabályozható a fialási gyakoriság. A született fiókaszám növelése — 8 egyed/anya fialás fölött — csak akkor kerül előtérbe, ha megoldjuk a nyúlfiókák mesterséges felnevelését. Házinyúl-tenyésztésünk sarkalatos problémája, hogy alacsony anyagkihasználási mutatóval párhuzamosan a megszületett fiókákból igen nagy a kiesés, vagyis kevés a realizált hízónyúl. Ezt részben elhullás, részben olyan állománycsoportok kialakulása okozza, melyek nem fejlődnek kielégítően és rosszul értékesítik a takarmányt. Az egyre inkább térthódító intenzivitás következtében a nagy termelőképességű fajták, hibridek konstitúciőjának romlásával, az állomány ellenálló képességének csökkenésével és ezek alapján bizonyos arányú veszteségekkel kell számolnunk. E veszteségek elsősorban az állomány biológiai megterhelésével összefüggő, csökkent ellenálló képességgel magyarázhatók. E veszteségeket csökkenteni és a termelési eredményeket javítani oly módon lehet, ha a fajtaigény szem előtt tartásával —a gazdaságosság határain belül — javítjuk az állatok környezetét is. A szopóskori veszteség esetében immunitás kialakulásáról nem beszélhetünk és a beteg egyedek vagy állományok gyógykezelése — jelentős gyógyszerköltség és a legtöbb esetben eredménytelen gyógykezelés miatt — márcsak azért sem javasolható, mert — esetleg — a betegségből „felgyógyult“ állatok tartása a legtöbb esetben már nem gazdaságos. Ä fejlődés bármelyik szakaszában törik meg a fiókaállomány fejlődési erélye, azt üzemi körülmények között már csak több befektetéssel lehet helyrehozni. Ez pedig rontja a gazdaságosságot. Az újszülött fióka veszteség az első napokban arányban áll a fiaztató mikroklímájával. Az élet első napjaiban a tartós hideghatás közvetlenül az újszülött fiókák szénhidráttartalékának kimerülését váltja ki. E- miatt főként a kisebb súllyal, kevesebb szénhidráttartalékkal született fiókák pusztulnak el. Az ilyen fiókák az alacsony (+6—8 °C) hőmérséklethez nem képesek alkalmazkodni, keveset szopnak, ugyanakkor a megengedett hőmennyiség 2—4- szeresét adják le a környezetüknek. Angol kututók az újszülöttek élettani folyamatait tanulmányozva megfigyelték, hogy a nyúlfiókák nyaka körül és lapockacsontjaik között vastag zsírpárna van. E zsírréteg szerepe, hogy egyrészt melegen tartsa a testet, másrészt, hogy tápanyagot és energiát raktározzon el, a szervezet számára. A kutatók megfigyelték, hogy + 35 C fokos környezetben az újszülött nyúl csak minimális hőt termel, de amikor környezetét 25 C fokra hütötték le, a termelt hő mennyisége megháromszorozódott, s ennek megfelelően háromszor annyi oxigént fogyasztott a nyúl szervezete. A hőtermelés 20 C foknál érte el a maximumot: az állat testsúlyának 1 kilogrammjára számítva percenként 400 kalóriát. Ha a fiókák ugyanolyan védettek volnának a hőveszteséggel szemben, mint a felnőtt állatok, akkor -annyi hőtermeléssel — 30 fokos hidegben i megtartanák testük normális hőmérsékletét. A fiókák azonban csaknem csupaszok, s testük tömegéhez képest a felületük nagy, ezért hőmérsékletük' már a környezet kisebb mértékű lehűlésekor is erősen csökken. Említést érdemelnek a házinyúl szaporaságát befolyásoló olyan magatartási tényezők, melyeket leginkább a „nevelőképesség“ fogalomkörébe szoktunk sorolni: — alomfalás vagy alompusztítás, — láda mellé ellés, — tiprás, — alomelhagyás. Ezek elsősorban a magatartás függvényeként alakulnak, de majdnem minden esetben egy vagy több környezeti feltétel hiányával kapcsolódva. Az alomfalás leginkább fiatal anyáknál léphet fel, ha: — nem helyeztünk be elletődobozt a fialni készülő anyának, — nincs fészakanyag, melyből az anya ösztönösen fészket készít, — hideg környezetben fial az anya és a fiókák (az anya számára) szokatlan mozdulatlansága vagy mozgása kiváltja a kannibalizmust az anyában, — ivővízhiány, — ijedség, — ivarzás jelentkezése. Előfordul az is, hogy megteremtettük ugyan a fialás feltételeit, de ennek ellenére az anya ládán kívül fial, nem készít fészket és fiókáit szétszórja. Ha időben észrevesszük és mesterséges fészket készítünk, akkor van remény a fiókák életbenmaradására. Ritkábban, de előfordul, hogy egyes anyák a már 4—10 napos almot elhagyják. Elsősorban tejtermelési vagy ivarzási rendellenességre (esetleg szokatlan külső behatásra) kell gondolnunk. Mindezek még csak feltételezések és tisztázásuk szélesebb körű megfigyelést igényel. A házinyúl szaporasága, annak gazdaságossági elemzése, a biológiai és műszaki kérdések tisztázása nagymértékben hozzájárul a gazdaságos vágónyúltermelés kialakításához. Szendrey Mihály
