Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-08 / 36. szám

10 SZABAD FÖLDMŰVES 1973. szeptember 8 Rendíthetetlen harcos A fasiszta barba­rizmus ezelőtt 30 esztendővel, 1943. szeptember 8-án oltotta ki a kiváló kommunista publi­cista, politikus, Julius FUČÍK éle­tét. A proletariátushoz mindig hű harcos forradalmár, újság­író, a dolgozók százezreihez beszélt, napról-napra se­gített velük megértetni az átélt tör­ténelmi idők jelentőségét, eltöltötte őket azzal az örömteli tudattal, hogy a* emberiség, amelyet a forradalmi munkásosztály vezet, hamarosan győz a kizsákmányolók fölött. Fučík életművét az ember jobb éle­téért vívott harca jellemzi. Napjaink­ban ezért vesznek róla példát, a nép szabadságáért küzdő forradalmárok. Az idei FUČlK-évben gyűlések, konfe­renciák sokaságán emlékeznek kegye­lettel a mártírról és hozzák fel példa­ként a tántoríthatatlan, bátor hazafit, kommunista toliforgatót, aki mindig a dolgozók igazáért szállt síkra. Az év elején születésének 70. évfor­dulója alkalmából Prágában megren­dezett kétnapos nemzetközi szimpó­ziumon Miloš Marko, a Csehszlo­vák Ojságírók Szövetségének elnöke bevezetőjében ezt mondta: „Julius Fučík ma a hősiesség szimbóluma. A felszabadulásukért küzdő fejlődő or­szágok szézai vállalnak közösséget vele ma is. A Nemzetközi Cjságíró Szövetség Havannában megtartott VII. kongresszusán, Ázsia, Afrika, Kuba és Latin-Amerika hős újságírói körében gyakran hangzott el kegyelettel a neve. Fučík életművét az ember jobb, bol­dogabb életéért vívott harca jellemzi, ezért vesznek róla, hősiességéről pél­dát a szabadságért küzdő kommunista harcosok. A nagy cseh hazafi mindig az inter­nacionalizmus szellemében élt és dol­gozott. Szoros kapcsolat fűzte a világ első szocialista országához. A harmin-1943. június 9. Öv függ a cellám előtt. Az én övem. Az elszállítás jele ez. Éjjel elvisznek a birodalomba, bíróság elé — és az­után jön a többi. Életem megmaradt karajkájából az idő éhesen httrapdál­­ja az utolsó jalaíokat. A pankrácí négyszáztizenegy nap hihetetlenül gyorsan múlt el. Mennyi van még hátra? Hol töltendő és milyen napok? Egy biztosnak látszik. Írni aligha tud­hatok akkor majd. Tehát íme, az utol­só tanúvallomás. Egy darab történe­lem, melynek nyilván utolsó élő tanú­ja vagyok. ff ff ff 1941 jebruárjában letartóztatták a Csehszlovákiai Kommunista Párt egész központi vezetőségét a helyettes ve­zetőséggel együtt, melyet egy ilyen válságos pillanat számára állítottak össze. Hogy miként érhette a pártot ilyen rendkívüli súlyos csapás, az még felderítetlen dolog. Talán mondanak valamit erről a Gestapo biztosai eljö­vendő kihallgatásaik folyamán. Mint házimunkás, hiába próbálkoztam meg a Petschek-palotában, hogy rájöjjek a titok nyitjára. Volt ebben bizonyos ré­sze a provokációnak és sok része volt a vigyázatlanságnak is. Két esztendő sikeres illlegális munkájában teljesen eltompult az elvtársak ébersége. Az illegális szervezet egyre nőtt felületi kiterjedésben, egyre több elvtárs kap­csolódott bele, azok is, akiket más alkalomra tartalékoltak a párt számá­ra. A gépezet egyre nagyobb lett, egy­re összetettebb és egyre ellenőrizhe­­tetlenebb. A csapást a szervezet köz­pontjára nyilván régebben előkészítet­ték már és akkor ütöttek le rá, ami­kor már készült a támadás a Szovjet­unió ellen. 1941. június 22-én támadta meg Hitler a Szovjetuniót, Vyszkocsillal még aznap este röpiratot adtunk ki e lépés jelentőségéről. Június 30-án történt első találkozásom azzal, akit olyan hosszú ideje kerestem. Eljöft az előre meghatározott lakásba, mert már tudta, kivel találkozik. Én azonban még mindig nem tudtam, ki lesz a társam. Nyári este volt, a kitárt abla­kon sűrű akácillat áradt a szobába, szerelmesek találkozójára teremtett pillanat. Elsötétítettük az ablakot, vil­lanyt gyújtottunk és — megöleltük egymás^. Honza Zika állt előttem. 1941 februárjában tehát nem tartóz­tatták le az egész pártvezetőséget. A vezetőség egy tagjának, Zikának si­került megmenekülnie. Régen ismer­tem és régen szerettem, de valójában csak akkor ismertem meg, amikor együtt dolgoztunk. Kövérkés, mosoly­cas években kétszer tartózkodott hosszabb ideig Szovjetunióban, mint a RUDÉ PRÄVO kiküldött munkatársa. Hatalmas területet járt be, ahonnan sorra küldte riportjait, tudósításait a párt lapjának, s más haladó folyóira­toknak. írásaiban megismertette a cseh olvasókkal a harmincas évek Szovjetunióját, a nehéz körülmények között szocializmust építő szovjet em­bert. Lelkesen írt az akkor még gyer­mekcipőben járó kolhozok fejlődésé­ről, amelyek a második ötéves terv­ben nagyot léptek előre. Az 1935-ös év végleges győzelmet teremtett a falu szocializálásában, a földművesek mintegy 90 százaléka lépett a kollek­tív gazdálkodás útjára, és a termelés kezdeti stagnálása után jelentősen nö­vekedett. Erről az alapvető változás­ról ír több riportjában. Barangolása során eljut Közép- Azsia legelmaradottabb vidékeire is, ahol a primitív sorban élő embereket nyeri meg az új eszmének. Fučík mesterien rajzolja meg ott is az új, kulturáltabb élet kibontakozását. Szov­jetunióról írt, összegyűjtött riportjai két könyvben jelentek meg. De nemcsak írásain keresztül is­mertette meg a hazai dolgozókat a hatalmas ország életével. Visszatérése után előadások egész sorát tartotta meg a dolgozók és értelmiségiek kö­rében. Ezerféle kérdésre válaszol, mindig védve a szovjet népet és hév­vel népszerűsítve eredményeit. A bur­­zsoá rendszer úgy akarta elhallgattat­ni, hogy börtönbe záratta. A kommunista újságíró az interna­cionalizmus eszméjét vallotta egész életében, bízott a Szovjetunióban, s nem kételkedett abban, hogy a nemzetközi proletár szolidaritás je­gyében katonai segítséget is nyújt Csehszlovákiának. Nem rajtuk mú­lott, hogy ezt a segítséget a burzsoá köztársaság nem fogadta el, ezáltal nem sikerült megakadályozni az or­utolsó fejezetéből.) gós, egy kissé az örökös nagybácsi, de kemény, szótlan, elszánt, határo­zott a pártmunkában. Nem akart is­merni mást, mint kötelességét. Min­denkit lebeszélt a feladatokról, csu­pán, hogy ő vállalhassa. Szerette gz embereket, őt is szerették, de ezt a szeretetet sohasem szerezte azzal, hogy szemet húnyt a mulasztások fe­lett. Néhány perc alatt megegyeztünk. Néhány nap múlva pedig már ismer­tem az új vezetőség harmadik tagját, aki május óta összeköttetésben állt Zikával. Honza Čeŕnýt. Jőnövésü, ele­gáns fiú, aki az emberekhez való kap­csolatát a legszerencsésebben tudta kiépíteni. Már a háború alatt tért ha­za tüdőlövéssel a náci Németországon keresztül a spanyol harctérről. Tető­től talpig katona, gazdag illegális ta­pasztalatokkal, tehetséges és mindig kezdeményező. A kérlelhetetlen harc hosszú hónap­jai remek bajtársiassággal kapcsoltak össze bennünket. Természetünkkel és képességeinkkel jól kiegészítettük egymást, Zika a szervező, tárgyszerű, aprólékosan pontos, a szavak mögött kutató, lényeget kereső, minden ja­vaslatot gondosan mérlegelő ember, aki egyúttal a döntések végrehajtását a maga kedves módján, de szigorúan ellenőrzi. Černý a szabotázsmüveletek vezetője és a fegyveres ellenállás elő­készítője, mindig katonai fogalmak­ban gondolkozik, találékony, nagystí­lű, fáradhatatlan és szerencsés új for­mák, új emberek megválogatásában. Végül ér\ — az agitáció és propagan­da embere, az újságíró, aki szimatjára bízza magát, kissé fantaszta, de van kritikai érzéke az egyensúly fellelé­sére. Honza Zikát 1942. május 27-én fog­ták el. Itt ismét szerencsétlen vélet­len játszott közbe. A Heydrich elleni merényletet követő éjszakán történt ez, amikor a megszállók egész gépe­zete üzemben volt, hogy hatalmas raz­ziákkal kutassák át Prága egész terü­letét. Behatoltak abba a sztresovicei lakásba is, ahol Zika megbújt. Papírjai rendben voltak és valószínűleg elke­rülte volna az igazoltatók gyanúját. Am nem akart veszélyeztetni egy de­rék családot és a harmadik emeletről áz ablakon (ít szökést kísérelt meg a másodikra. Útközben megcsúszott és súlyos gerincsérüléssel szállították a rabkórházba. Egyáltalán nem tudták, kit kaptak kezükbe. Csupán tizen­nyolc nappal később, fényképekkel való összevetés alapján állapították meg kilétét és a haldoklót kihallga­tásra vitték a Petschek-palotába. Ott szág szétdarabolását s a pártnak az illegalitásba való kényszerítését. Fučík a legnehezebb években is fáradhatatlanul dolgozott, írt, szerve­zett, egészen 1941 februárjáig, letar­tóztatásáig. A börtönben a fasiszta hóhérok kegyetlen kínzásai sem tud­ták megtörni vallomásra kényszeríte­ni. A hazafias börtönőrök segítségé­vel a Pankrác-fegyházból is kapcsolatot tartott a külvilággal, és feleségének Gustának leveleket kül­dött. Őszintén megírja, nem bánta meg amit tett, ha lehetne ott folytat­ná, ahol abbahagyta. Egyik levelében szinte végrendelkezés-szerüen ezt ír­ja: „Azt szeretném, ha már minden­nek vége lesz, ne gyászoljatok. Gon­doljatok rám olyan örömmel, amilyen szívesen éltem.“ A hazafiak elegendő papírt és író­eszközt is jutattak a a börtönbe és így született meg a nagy műve „Üzenet az élőknek“. Több mint egy esztendőn keresztül írta feljegyzéseit, a fasiz­mus vádiratát. A kicsempészett kéz­iratot a felszabadulás után GUSTA FUČÍKOVA rendezte nyomda alá. Fučík könyve drámai alkotás. Az embertelenség vádirata, a verések, szenvedések, lelkikínzások jeleneteit írja le. Életre kelti az egyedüllétet, mindezzel szemben pedig a kommu­nista helytállás hősiességét és egy­szerűségét, a kiszolgáltatott ember heroikus küzdelmét a fasiszta bruta­litás áradatával. A könyv leginkább megrázó részei azok, amelyekben a sorstársak emberségét, közösségválla­lását mutatja be az író, ahol az egy­mást segítő felemelő, humánus maga­tartást ábrázolja. A kommunista újságíró utolsó hó­napjaiban is a jövőre gondol, újból az éberségre figyelmeztet, a fasiszta té­boly veszélyére. Bátor kiállása az utolsó percig tartott és a cellájából a vesztőhelyre menet az Internacionálét énekelte. —tt— láttam utoljára, amikor felhívtak, hogy szembesítsenek vele. Kezet ad­tunk egymásnak, kedves széles moso­lyával rámköszöntött. — Jó egészséget, Gyula! Ez volt minden, amit hallottak tőle. Többet ugyanis nem beszélt. Néhány arcára mért ütés után eszméletét vesztette és néhány óra múlva meg­halt. Letartóztatásáról már május 29-én tudtam. A csápok kitűnően dolgoztak. Segítségükkel egyeztem meg vele to­vábbi fellépésem felől, amit később utólag jóváhagyott Honza Černý is. Ez volt utolsó közös határozatunk. Černýt 1942 nyarán fogták el. Ez már nem volt véletlen, hanem össze­kötőjének durva fegyelmezetlensége. Ez az összekötő ugyanis nem viselke­dett úgy, ahogyan egy vezető itsztsé­­get betöltő emberhez illet volna. Né­hány órai kihallgatás — természete­sen meglehetősen kemény kihall­gatás — után jde mi mást várhatott volna?) pánik vett rajta erőt és meg­adta a lakást, melyben Černývel ta­lálkozni szokott. Innét azután a nyom Honzához vezetett, aki néhány nap múlva így a Gestapo kezére került. Mihelyt behozták, azonnal szembe­sítették vele. — Ismered? — Nem ismerem. A két válasz egyöntetű volt. Černý teljesen megtagadta a vallomástételt. Régi sebesülése megóvta a hosszú kín­zástól. Gyorsan eszméletét vesztette. Mialatt második kihallgatásra került volna sor, már pontosan tájékoztatták és ahhoz is tartotta magát. Nem tudtak meg tőle semmit sem. A pankráci börtönben tartották és hosszú ideig várták, hogy valamilyen vallomás beszédre bírja. Erre azonban nem került sor. A fogság nem változtatta meg. Friss, víg, becsületes maradt. Így táv­latot mutatott másoknak is, amikor előtte már csak a halál távlata ma­radt. Hirtelen vitték el a Pankrácról, 1943 májusának utolsó napjaiban, nem tudom hová. Az emberek váratlan el­tűnése mindenesetre baljós dolog. Le­het, hogy csalódom, de nem histem, hogy még egyszer viszontlátjuk egy­mást. Mindig számítottunk a halálra. Tud­tuk, ha a Gestapo kezébe kerülünk, ez a véget jelenti. És eszerint csele­kedtünk itt is. ff ff ff Az én játékom is közeledik befeje­zése felé. Ezt már nem írtam meg. Ezt már nem ismerem. Ez már nem játék. Ez az élet. Ami most történni fog, anank már nem lesz nézőjg A függöny legördül. Szerettelek titeket emberek. Legye­tek éberek! 1943. június 9. , JULIUS FUČÍK Üzenet az élőknek EGY DARAB TÖRTÉNELEM (Részletek a regény ff e ♦ i ♦ i i ♦ i ♦ ! t ♦ i ♦ i ♦ I ♦ I ♦ » ♦ i ♦ i ♦ i ♦ I ♦ ! i ♦ } ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ľ ♦ i ♦ i Í ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ » ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i i ♦ I ♦ I ♦ I ♦ I ♦ I * I ♦ I ♦ I ♦ I ♦ I ♦ I ♦ I ♦ I ♦ t ♦ I ♦ I ♦ I ♦ í ♦ I ♦ I i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ I ♦ I ♦ i ♦ i ♦ i ♦ I ♦ I ♦ t ♦ i ♦ i ♦ i ♦ i ♦ I ♦ t ♦ i ♦ i ♦ t ♦ i ♦ i ♦ I ♦ Szép volt a nyár, a fényes ég, az erdők hüse, friss patak, a gondtalan vakáció, mely olyan boldog és szabad. Szárnyalt a dal a lombon át, fújták a vidám gyerekek, a tábortűz is fel-fellángolt s az éjbe piros fényt vetett. Száz emlék melengeti még a csordultig telt szíveket, a barnára sült arcokon a búcsúik odó nyár nevet. —■ Hahó, szeptemberi Itt vagyunk! kiált a sok harsány torok, s benépesül az iskola, megtelnek a régi padok. S a napnál fényesebben ég a kis diákok szemepárja, itt van, megjött mindenkinek barátnője, jó pajtása. És zsong, zsibong az iskola, visszhangzik udvar, folyosó, fiúk és lányok szíve mondja: jó megint együtt, jaj, de jó! DÉNES GYÖRGY Várjuk a folytatást! Kitűnően sikerült rendezvény szemtanúja voltam Nižný Lanecen (Alsóláncon — Košice-vidéki já­rás). A CSÉMADOK és a SZISZ he­lyi szervezetei, valamint a Május 1 Efsz és a hnb kulturális napot ren­dezett a kastélykertben, a „Daloló Alsőlánc“-ot. A rendezvény ebben az esztendőben immár második év­folyamába lépett és a lehető leg­jobb úton halad, hogy még sike­resebbé váljék, sőt — meg merem kockáztatni a feltevést — akár or­szágos ügy legyen belőle! Azzal kezdeném talán, hogy a környezet utánozhatatlan varázsú itt. A volt grófi kastély kertje akár háromezer ember számára is tá­gas, élvezhető teret biztosít, az ideiglenesen létrehozott szabadté­ri színpadból jövőre már akár kő­színpad is válhat, ha nem lankad a szervezők lelkesedése. Az ízlé­sük ugyanis fejlett: olyan eredeti hangulatos „népi“ légkört árasztó sással-náddal épített színpadot „hoztak össze“ az idén, amely minden dicséretet megérdemel. Az őszbe forduló természet még fo­kozta a hatást: a színpadot körül­­álló hársakról időnként pottyan­­tott egy-két sárguló falevelet a szereplők közé. Sajnos, az időjárás ezúttal is közbeszólt ,az ezerkétszáz főnyi nézőt a kultúrházba parancsolta az eső, de ez mit sem vont le a sikerből. A szereplők így is tudá­suk legjavát nyújtották, megérde­melt tapsukat így is megkapták! Véleményem szerint az a járható út, amelyhez az ezévi „Daloló Al­sólánc“ felmutatott. Nem túlzsú­folt, monstrum-akció, nem húsz vagy harminc csoport seregszem­léje, hanem csak négyé-öté. Nem a rekord-hajhászás a célja, hanem az, hogy felmutasson valamit ab­ból, ami valóban népi, valóban ere­deti s kiveszőben van. A táncoló­éneklő-fonó férfiakat, asszonyokat, lányokat nézve sokszor az volt a benyomásom, mintha egy szép kor­sót vagy egy mesterien kifaragott kanalat néznék, annyira árasztotta magából a hamisítatlanul népit a fellépők dala, tánca. Vendégként a magyarországi, hajdúnánási citerazenekart lát­tuk. Nagy sikert arattak. Föllépett a sziliceiek és borzovaiak egyre érettebb népművészeti együttese; produkciójuk nem nélkülözte a tréfát sem. Láttuk a szinai Rozma­ring népművészeti csoportot, ezt a nagyszerű társaságot, amely iga­zán komoly szinten mutatja be tu­dását a közönségnek. Hallottunk népdalokat és láttuk, hallottuk a most bemutatkozó alsólánci női éneklő-csoportot is, akik az Alsó­lánci fonót „vitték színre“ Gyüre Zoltán közreműködésével. A „Daloló Alsólánc“ több dolgot is bizonyított. Igazolta például, hogy a rátermett és lelkes szerve­zők nemcsak egy kis falut, hanem akár egy egész vidéket lázba tud­nak hozni, ha ügyesen végzik mun­kájukat és ha támogatják őket. Meg kell dicsérnem valamennyi rendező szervet, különösképpen a Május 1. Efsz-et. Mint ahogyan Vajányi László elnök elmondotta, ez a szövetkezet több mint négy­ezer hektáron gazdálkodik és na­gyon fontosnak tartja, hogy támo­gassa a kultúrát. A jövőben is megad minden segítséget az olyan rendezvények sikere érdekében, mint például az ezévi „Daloló Al­sólánc“ volt. Támogatja a fiatal, lelkes szervezőket, azokat, akik szeretik szülőfalujukat és még kul­turáltabbá, még szebbé akarják benne és környékén változtatni az életet. Befejezésül már csak egy adat: a műsort Kusiczky Gyula, a Thália Színpad fiatal művésze konferálta — hangulatosan. ВАТТА GYÖRGY A várnai Bazilika remekbe szabott épülete

Next

/
Thumbnails
Contents