Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-27 / 4. szám
Szabad földműves Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja 1973. január 27. Ara 1.— К fis XXIV. évfolyam, 4. szám. Szakmelléklet Az illetékes érdekköri szövetségbe tömörült, aktív pihenést kedvelő dolgozók tájékoztatója és tanácsadója MEGTEREMTIK AZ ALAPFELTÉTELEKET Zárszámadó közgyűlésre készülődnek az efsz-ek. Valójában most kapnak tiszta képet az elmúlt év gazdálkodásáról. Az idén sok efsz-ben utoljára mérik fel az eredményeket, hiányosságokat s tartják meg a zárszámadó közgyűlést. Az évnyitó már valójában megtörtént az egyesülési közgyűlésen, ahol az efsz-ek tagjai jóváhagyták a jövőre vonatkozó elképzeléseiket, megválasztották a központi vezetőséget és az ellenőrző bizottságot. Ez az esztendő komoly fordulópontot jelent a Szövetkezetek életében, mert sokhelyütt valójában most rakták le a nagyüzemi mezőgazdaság alapjait. A LuCeneci (losonci) Járási Termelési Igazgatóságon Dora Barna mérnök a tervezési osztály vezetője ismertette a szövetkezet koncentrálásával kapcsolatos elképzeléseket és a szükségszerűségét. A lučennci járásban általában kis községek vannak, s a szövetkezetek kevés földterülettel alakultak. Ez eleinte nem okozott különösebb gondot. De hovatovább a kevés földterülettel gazdálkodó efsz-ek legtöbbje lassanként a fejlődés kerékkötőjévé vált. Ez abból adódott, hogy semmiféleképpen nem tudták megoldani a szakosítást, megvásárolni a növény- és állattenyésztésben a korszerű gépeket, gépsorokat. Esetenként a munkaerő kihasználatlan maradt, s a fiatal szakemberek sem tudták képességeiket kibontakoztatni. Ezekből az okokból kifolyólag nagyon alacsony volt a munkatermelékenység. A fiatal dolgozók megnyerése szintén különös gondot okozott, mert a tennivalókat legtöbb helyen hagyományos módon végezték. Így aztán a legnagyobb erőlködés mellett néhány szövetkezet évröl-évre veszteséggel zárt. Igaz, a múlt évben a rendkívüli időjárás is hozzájárult a gyenge gazdasági eredmények eléréséhez. Több efsz-ben a növénytermesztés tervét csak 60—70 százalékra teljesítették. Természetesen ez kihatott az álattenyésztésre is, és így — a termelési igazgatóság áttekintése szerint — tíz szövetkezet veszteséggel zár. A járásban ezelőtt két évvel még 59 szövetkezet tevékenykedett és átlagban 600 hektár körüli földterületen gazdálkodtak. Tavaly az egyesülés során 29-re csökkent a számuk és a közelmúltban történt „házasságok“ után már csak 18 egyesült szövetkezet van a járásban, amelyek átlagban 1860 hektár földterülettel rendelkeznek. A 3—4 községből egyesült mezőgazdasági üzemekben már lehetőség nyílik a szakosítás és a nagyteljesítményű gépek jobb kihasználására. Mivel a szarvasmarha-istállók többhelyütt elhasználódtak, már nagy befogadóképességűeket terveznek, ahol bevezetik majd a két műszakot és fgy a fiatalokat is sikerül majd megnyerni, hogy az állattenyésztésben dolgozzanak. A borjúnevelést három, az üszőnevelést pedig négy szövetkezetben kívánják megvalósítani. Különös gondot fordítanak az anyakocák gondozására, az istállók korszerűsítésére, mivel a malacelválasztás több mezőgazdasági üzemben jóval az országos átlag alatt van. A kooperációs kapcsolatok is kialakulóban vannak. Eučenecen egy 105 vagonos sertéshizlaldát építenek a szövetkezetek. Egy agrokémiai üzem létrehozását is tervezik, ahol mészport állítanak elő. Zárszámadásra készülnek a luöeneci járás szövetkezetei, de már mindenütt lerakták az új, magasabb szintű gazdálkodás alapjait, s ez biztosíték arra, hogy a jövőben eredményesebben gazdálkodnak a felsö-ipolymenti mezőgazdasági üzemekben is. TÓTH DEZSŐ A szövetkezeti dolgozók figyelmesen nézik a „Haladó tapasztalatok iskolája* tévé adást Agarammsnti egyesített szövetkezet elnöke gondolataiba mélyedve ül az íróasztalnál. Előtte szétszórt kimutatások, elemzések, megannyi számadattal teleírt papírlap halmaza. Gondolatban visszapergeti az utóbbi három év fontosabb eseményeit. Talán maga sem tudja immár hányadszor teszi ugyanezt, s mindig eredménytelenül. Mégsem hagy fel a reménnyel, hogy egyszer, egyszer rájön a dolgok nyitjára. Lassú mozdulattal elnyomja a hamuval, cigarettavégekkel púpozott hamutálca szélén a körmére égett cigarettát. — Nézzük csak még egyszer szép sorjában — sóhajt egy mélyet s kihalássza az iratok tömkelegé alól a mindentudó könyvecskéjét. — Igen, — lapoz bele a jegyzetekbe — a belüzemi szakosítás után felépítettük az új sertésistállőt, majd ezen a részlegen áttértünk a szaporításra, a malacnevelésre. Szükség volt erre az intézkedésre, mert az egy anyára jutó malacelválasztás mindössze tizenhattizenhét között mozgott. A szakosítástól, a modern istállóktól vártuk az eredmények javulását. Mi lett a tervekből, célkitűzésekből? Minden reményünk szétfoszlott, semmivé lett. Az új istállóban az első évben csak tizennégy malacot választottunk el kocánként. A zootechnikus arra hivatkozott, hogy mindez az ezerkilencszázhetvenben elhatalmasodott fertőző orrgyulladás miatt lecserélt, majd később az aujeszky-féle betegség által megkínzott állománynak tudható be. Sokat tapasztalt, jó gyakorlati szakember volt. Hittünk a szavában. A múlt évben tovább romlott a helyzet. Már-már úgy álltak a dolgok, hogy a tízes átlagot sem érjük el. A legfeltűnőbb az volt az egészben, hogy a zootechnikus alig mutatott ki elhullást. Az állatokban, a takarmányozási technikában vagy a tenyészmunkában van a hiba? Nem tudtunk zöld ágra vergődni a kérdések megválaszolásában. A helyzet egyre kritikusabbá vált, a zootechnikus pedig csak fújta a maga érveit. Végül is a legkényesebb, de számunkra egyetlen lehetséges megoldást választottuk: a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező vezető helyére szakképzett fiatalemmert állítottunk. S az eredmény? Amikor az új zootechnikus letette asztalomra az első héten összegyűlt napi jelentéseket, megfordult velem a helyiség. Az újonnan született malacoknál közel negyven százalékos volt az elhullás! Hogyan lehetséges mindez?! Hiszen korábban alig érte el a tíz százalékot. zután jött az újabb kiértékelés. A Novemberben összesen 368 születést jegyeztek fel. Az elhullást jelző rovatban 128 volt feltüntetve. Szinte lehetetlennek tűnt, mégis igaz volt. Decemberben némi javulás állt be, de az évet így is csak 12,8-as átngos „jö estét“-tel nyitott be az elletóbe. A gondozók az egyik közeli sertés-fekvőhely előtt csoportosultak. Hozzájuk lépett, kezet szorított mindegyikkel. — Ellés? — Igen. Már tizenegy kicsiny rugdalódzik körülötte, de úgy látszik még viaskodik — felelte az egyik gondozó, feje búbjára tolva a sapkát. — Ez már igen, — szűrte a szót az elnök — de ha ebből is elhullik öthat ... Már megint ez az elhullás, villant az agyába. Akármiről beszélek, bárannyit írt be, ahány kismalac megmaradt. — És maguk ezt két évig tűrték? Emberek! Hogy az a ... Szinte ész nélkül rohant ki az istállóból. Ügy vágta be maga mögött az ajtót, hogy visszhangzott tőle a gazdasági udvar. Az éjjeliőr sosem szerette a haragvó embereket, az elnök haragjától meg kiváltképp rettegett. Ha az megharagudot valamiért, villámokat szórt a tekintete. Nem csoda tehát, hogy hétrét görnyedve igyekezett kikerülni az elnök látóköréből, de az utána kiáltott. EGY IGAZ TÖRTÉNET MÄS0K OKULÁSÁRA laggal zártuk. Érthetetlen. Hogyan le< hét az, hogy korábban alig volt elhullás, most meg tömegesen pusztulnak a szopósok? S ha az elhullás növekedett, miért nem csökkent a választott malacok száma? Itt valami nincs rendjén — gyűlt hirtelen világosság az elnök fejében. S mi okozta az eredményjavulást decemberben? Miért volt ismét kevesebb az elhullás, több az elválasztás? miokát ráncolva lépett az ablakhoz. — Valahol itt, ebben a gondolatmenetben kell keresni a megoldást, a választ — szaladt ki száján mondattá formálódva a gondolat. Összerezzent. Megijedt a saját hangjától. A sok cigarettafüsttől megkínzott hangszálak durván, reszelősen reszkető hangokat bocsájtottak ki. Megköszörülte a torkát és az órájára pillantott. Hat óra múlt. Gyors elhatározással vállára kanyarította báránybéléses kabátját, s kilépett az udvarra. Léptei akaratlanul is a sertésistállők felé vitték. A fagyos januári szél arcába vágta a havat, felborzolta a haját. Nem bánta, nem bújt a védelmet kínáló prémgallér mögé. Prüszkölve, el-elakadő lélegzettel rótta az utat. Itt valami nem klappol, hajtogatta magában. Ez a rejtély az elválasztások, az elhullások körül,.. merre indulok, el az általam felállított elmélet láncolatán, mindig itt lyukadok ki. De mi van akkor, ha... — Emberek. Azelőtt mennyi volt az elhullás? — Azt magának jobban kellene tudni, elnök elvtársi — Tudom. Megkaptam a jelentéseket. Valamit mégsem értek. A múlt évbpn, no meg az azelőttiben alig mutattunk ki veszteséget, most meg... — Nem mutattunk ki veszteséget? — vágott az elnök szavába az egyik gondozó. — Már megbocsásson elnök elvtárs, de most sem hullik el sem kevesebb, se több, mint régebben. Az anyák most is éppúgy összegyúrják a szopósok egy részét, mint tavaly, vagy tavalyelőtt, csak ... most fel is vannak írva a ... ' — Micsoda? Ezt hogy értsem? — kérdezte szinte kővé meredve az elnök. Az előbb még beszédes ember most összerezzent. Későn vette észre, többet mondott, mint amennyit akart. Egy pillanatig még töprengett, majd kibökte. — Mi nem szólhattunk, a zootechnikus megtiltotta. Amikor megszülettek a malacok, nem lett bejelentve. Csak három-négy nappal később adta be az ellésről szóló jelentést, s csak — Ne meneküljön előlem jóémber, inkább szaladjon be a faluba és mozgósítsa a vezetőségi tagokat. Fontos ügyben kell döntenünk. ŕrtályóra múlva megtelt emberekkel az elnöki iroda. Együtt volt az egész vezetőség. A helyiség felbolydult méhkassá változott, amikor az elnök beszámolt a tényállásról. Öklök emelkedtek a levegőbe, az emberek az asztalt verték, káromkodtak. Az elnök leintette őket. — Emberek. Nem azért jöttünk öszsze éjnek idején, hogy valakit szidalmazzunk. Az ő ügyét majd máskor tárgyaljuk meg. Most az a kérdés, hogyan tovább. Nem elég megállapítani a tényeket, a probléma megoldásához vezető utat is meg kell találni. Háromszáznyolcvan kocánk van. Ha csak négy-öt elhullott malacot számítunk is anyánként, könnyen megállapíthatjuk, milyen jelentős, de szerintem elkerülhető károsodás érte két év alatt szövetkezetünket, amiért természetesen ml is felelősek vagyunk. Rég elnémultak a kakasok, amikor hazafelé ballagtak az emberek. A tanácskozás sikerrel járt. A kimutatások összegezése, s két év tapasztalatainak felelevenítése során rájöttek, hogy a téli hónapok kivételével egész évben nagy volt az elhullás. Ezekután a fiatal szakember segítségével nem volt nehéz rájönni, hogy az elhullást a megfázás okozta hasmenés és az elfekvés, vagyis a tiprás idézte elő. Az új istállóban ugyanis a szopósok számára az anyák fekhelyéből elkerített védett rész beton padozatú volt, ami bizony nyáron is hideg. A kismalacok fáztak ezen feküdni, s az anyjukhoz bújva igyekeztek felmelegedni. Az anyák fekvőhelye téglával volt kirakva, s a tégla köztudomásúlag melegebb, mint a beton. Így már érthető, hogy a kicsinyek szívesebben tartózkodtak az anyjuk körül, annak ellenére, hogy itt-ott rájuk lépett, vagy rájuk dőlt. A többit már nem nehéz elképzelni. Az elhullási veszteség az első napokban volt a legnagyobb, amikor .a kicsinyek még nem voltak elég fürgék ahhoz, hogy elmeneküljenek, lefekvéshez, készülő anyjuk közeléből. Télen viszon-azért csökkent az elhullás, mert alulról fűtötték. a szopósok fekhelyét, s így a malacok nem ólálkodtak az anyjuk körül,. mivel nem fáztak. A rejtély tehát megoldódott, amire korábban is sor kerülhetett volna, ha a régi zootechnikus kötelességének megfeleően jár el s a felmerülő problémák eltitkolásával nem járul hozzá a nehézségeket kiváltó okok felderítésének elodázásához. elnök gondterhelt arccal ül * * íróasztala mellett. Sikerült ugyan kibogozni a gordiuszi csomót de a hogyan tovább kérdése még mindig megválaszolatlan. Most az a legfontosabb feladat, hogy Bodit fedőanyagot szerezzenek, bevonhassák a kismalacok fekhelyét, mert csak Így tudják megelőzni a további veszteségeket. — Vajon megértik-e a problémáinkat, segítségünkre sietnek-e a felsőbb szervek, ha erre lehetőségük van? — teszi fel rettegve önmagának a kérdést A telefonhallgatót bal kezébe véve mélyet sóhajt, azután tárcsázni kezd. Az égen tornyosuló szürke felhők mögül előbukkanó játékos kedvű januári napsugár egy pillanatra karjaiba zárja a telefonáló kissé hajlott alakját. Az elnök homlokán lassan kisimulnak a gondszántotta redők. KÁDEK GÁBOR