Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-30 / 26. szám
Állati eredetű horgászcsalik (I) Az állati eredetű csalik megválasztásakor arra törekszünk, hogy a lehetőségek keretén belül eleget tegyünk az egyes halfajok követelményeinek, s azt kínáljuk fel nekik, amit általában fogyasztanak, esetleg ami a leginkább megfelel természetes táplálékuknak. Eléggé nehéz feladat ez, mert az egyes halfajok kedvenc tápláléka jelentősen eltérő és változik is egyrészt az évszaktól, másrészt a vízállástól stb. függően. Ezek szerint a legideálisabb az lenne, ha főképpen a különféle vízirovarok álcáit tűzhetnénk a horogra, feltéve persze, hogy módunkban áll ezeket az álcákat tetszés szerinti mennyiségben beszerezni. Ezeknek és hasonló csaliknak a beszerzése rendszerint jelentős nehézségekbe ütközik, de ez ne kedvetlenítsen el bennünket, mert létezik a hasonló és általában sikeres csalik egész sorozata, melyekre minden nehézség nélkül szert tehetünk. A leguniverzálisabb és halfajaink többsége esetében a legsikeresebb csali a földigiliszta és a trágyagiliszta. A földigilisztát többféle módon gyűjthetjük össze, például kapálással a kiskertben, bot földbe szúrásával és ütögetésével, sőt egy hazárd eszközt is igénybe vehetünk, a villanyáramot. Legeredményesebb a földigiliszták összeszedése eső után vagy ha szárazság idején a földet alaposan beöntözzük. Az átnedvesedett talajból este a földigiliszták kimásznak, úgyhogy zseblámpa fényénél könnyen összeszedhetjük őket. Ilyenkor csendben és a legnagyobb óvatossággal járunk el. A földigiliszták ugyanis megérzik a zajt és a talaj rezgését, s gyorsan visszabújnak járataikba. Néha a zseblámpa erős fénye is kizavarja őket. A kiszemelt földigilisztát, amely rendszerint csak teste kisebb részével bújt ki a földből, bal kezünk hüvelykujjával először enyhén a földhöz nyomjuk. Amikor védekezni kezd, óvatosan, de eléggé erősen a hüvelyk- és mutatóujjunk közé fogjuk. A földigiliszta természetesen ellenkezik, s igyekszik visszamenekülni a lyukba. Ezért lassan, de kitartóan kell öt húznunk, hogy kifárasszuk. Hirtelen húzással könnyen félbeszakítanánk. Késő éjjel merészebbek a földigiliszták, s gyakran teljesen kimásznak a lyukból. Ekkor könnyen összeszedhetjük őket. A földigilisztákat úgy tesszük edénybe, hogy ne legyenek összezsúfolva és elég levegőjük legyen. Tárolásukra a szűk üvegpoharak nem felelnek meg, legjobbak a szélesebb és sekélyebb faládikák. Reggelig a szokásos befőttes üvegekben is eltarthatok a giliszták, de az üvegeket nem szabad légmentesen lezárni. Az előrelátó horgász nem bízik abban, hogy nyáron esni fog az eső, hanem az első esőzések alkalmával készletbe gyűjti össze a földigilisztákat. A földigiliszták készletbe gyűjtése további okból is ajánlatos. A friss földigiliszták ugyanis túl puhák, könnyen kettészakadnak, s tele van az emésztőszervük. Ezért jó néhány nappal a horgászás előtt összeszedni őket. Tárolásukra megfelel a nem zománcozott, égetett anyagból készült edény, mohával megtöltve. A mohának azonban nem szabad túl vizesnek lennie, mert a földigiliszták kimúlnának benne. A mohát ne nyomkodjuk le túlságosan, hogy a földigiliszták elbújhassanak benne. Egy-két nap múlva a mohát a földigilisztákkal kivesszük, s az edény aljára friss mohát teszünk. Ezután a mohát a földigilisztákkal viszszatesszük az edénybe. Az egészséges giliszták a friss mohába bújnak, a régi mohában csak a döglött és a sérült giliszták maradnak meg, úgyhogy ezeket a mohával együtt eltávolíthatjuk. Néhány napi tárolás alatt a giliszták kitisztulnak, s alkalmassá válnak a csalizásra. Ha hosszabb időre nagyobb mennyiségű földigilisztát akarunk tárolni, az agyagedénybe háromnegyedéig homokkal elkevert megfelelő nedvességű földet teszünk. Ez esetben is a földigilisztákat rászórjuk a földre (tehát sohasem szórjuk a földet a gilisztákra), s a giliszták a földbe furakodnak. Hogy a giliszták éhen ne pusztuljanak, kávé üledékével etetjük okét, s a földet mérsékelten nedves állapotban tartjuk. A kávé üledék fertőtlenítő hatású is. Az edényt a gilisztákkal lehetőleg hűvösebb, nedvesebb környezetbe (pincébe) tesszük, ne tartsuk sohasem száraz, napos helyen. Az agyagedény helyett más megfelelő edényt, például faládikát stb. is használhatunk. Egyes gyakorlati horgászok tapasztalatai szerint egy 25 cm hosszú és 15 cm széles és magas ládikában ezer földigiliszta is tárolható. A ládikát kerti földanyaggal töltjük meg, s a giliszták táplálékaként friss burgonya héját, salátalevelet stb. keverünk a földbe. Felülre finom rétegben főtt zúzott burgonyát teszünk. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben is szükséges a földanyag időnkénti beöntözése, mert a száraz földben a földigiliszták a ládika fenekén összehúzódnak és nem maradnának sokáig életben. Hasonló módon tartósan is tenyészthetünk földigilisztákat, ami főleg a városokban és nyár végén jön számításba. A gilisztatenyésztés több módja közül a következőt ajánlhatjuk. Megfelelő vastagságú deszkákból kisebb, 80 cm hosszú, 00 cm széles és 50 cm magas ládát készítünk. A láda aljára zúzott virágcserepet teszünk, s rá felváltva egészen a láda pereméig vastagabb rétegekben száraz levélzetet és vékonyabb rétegekben könnyű földanyagot helyezünk. Az egyes rétegek közé zabpelyhet vagy esetleg kávé üledéket is. A láda betelepítése után (elég ehhez például 100 trágyagiliszta) a ládát letakarjuk zsákanyaggal, s tartalmát két-három hétig állott vízzel locsoljuk (a vízbe kevés tejet is tehetünk). A ládát egyenletes hőmérsékletű nedvesebb környezetbe (pincébe) helyezzük. Rendszerint már két hét múlva a giliszták intenzíven szaporodni kezdenek. A zsákanyag alatt nagy számú apró gilisztát találunk, melyek gyorsan megnőnek. A földigilisztákat hasonló elvek alapján a kiskertben kiásott és deszkával kirakott gödörben is tenyészthetjük. Etetésükre a kerti és konyhai hulladékot használjuk fel, mégpedik téli időszakban is, amikor a gödröt zsákanyaggal takarjuk. A trágyagilisztákat, amelyek kisebbek, de keményebbek és a horgon aktívabbak, mint a földigiliszták, csak a trágyatelepen, vagyis a jól beérett trágyából vagy azokon a helyeken szedhetjük össze, ahol nagyobb mennyiségű szerves anyag bomlási folyamata megy végbe (komposztgödör a kiskertben stb.). A trágyagilisztákat általában könnyebb összegyűjteni, mint a földigilisztákat, feltéve, hogy vannak a közelben lelőhelyek, ezért nem tároljuk őket. A csontféreg talán némely hal még jobb ínyencfalata, mint a földigiliszta, viszont nem szerezhető be oly könnyen. Vannak államok, ahol ezt a kiváló csalit szép, higiénikus csomagolásban meg lehet vásárolni. Nálunk ez ideig magunknak kell a csontférgeket „elöálfftani“, akár az elrontott étvágy árún is. A csontférgek előállítására megfelel bármilyen hús, legjobb azonban marha- vagy lómájat beszerezni. A májat néhány helyen bevágjuk, s a májat napos helyen kiaaksztjuk. A húslegyek rövid időn belül rátalálnak a májra, s ezrekre menő fehér petéket raknak le beléjük. A gazdagon bepetézett májat nagyobb virágcserépbe helyezzük, amelybe előzőleg 8 cm rétegben homokat vagy kerti földet tettünk. A virágcserepet lekötjük pergamenpapírral, s megfelelő meleg helyre tesszük, ahol gyorsan kifejlődnek a lárvák. Midőn a lárvák elérték a szükséges nagyságot, a virágcserépből áthelyezzük őket búzakarpával megtöltött edénybe. Az edényt a lárvákkal hűvösebb helyen tároljuk (szállításukra hordozható hűtőedényt használunk), mert a meleg hatására a lárvák gyorsan bebábozódnának és legyekké változnának. A tárolt lárvákat óvatosan etetjük, elég nekik háromnaponkénl egy darabka májat adni. A korpában a lárvák kitisztulnak és bőrük megkeményedik, így tárolva higiénikusan kezelhetők. A lárvákat igen óvatosan tűzzük a horogra, mégpedig úgy, hogy a horogszár hegyét átszúrjuk a lárva fején (a két sötétebb folt, vagyis a szemek között), s a horgot a külső erős bőr alatt végig vezetjük a lárva testén; a horogszár hegye körülbelül fél centiméternyire nyúljon ki a test végéből. Ha a lárvát keresztben szúrnánk át, testének tartalma kifolyna, s a horgon csak a bőre maradna meg. Ehhez vékonyabb horgot választunk. Egy horogra 2—3 lárvát tűzünk fel. Hasonlóképpen kiváló csali a darázslárva, amennyiben sikerül beszerezni, továbbá a lisztkukac, a fakukac, a húgykukac, többféle vízirovar álcája stb. A nyári hónapokban kiváló eredményekkel lehet horgászni cserebogárra, szöcskére, sáskára,-tücsökre. A harcsázók és a márnázók főleg a lótetűben bíznak, amelyet a jól beérett, néhány éves trágyából vagy komposzlból lehet kiszedni. A lótetűket azonban nem tárolhatjuk egy edényben, mert felfalják egymást. (Folytatjuk.) —k— Küzdeni a létért nem könnyű feladat állatkert igazgatósága meghívta a társaságot az ottani élő madárgyfljtemény megtekintésére. Allatetetés volt, amikor a vendégek odaértek. A váratlan emberözön meglepte és idegessé tette a kakadut, amely mérgében fölborzolta díszes tollazatát, izgatottan mozgatta fehér bóbitáját és váratlanul megtámadta a látogatók egyikét. Erős, vaskos csőrével megcsípte a lábát. A kakadunak az idegen láto-Nem ritka eset, hogy kotlóstyúk rikoltó vészkiáltással veti magát a közelébe kerülő kutyára, mert félti pici csirkéit, amelyek biztonságáért föláldozná a saját életét. A kutya megfeledkezik ilyenkor fölényéről és erejéről, rendszerint meghátrál a védtelen és sokkal gyengébb teremtmény elől. A fogolypár is önfeláldozó magatartást tanúsít ha csirkéivel veszedelmes helyzetbe kerül. Jajveszékelve távozik félelmükben összebújt fiókáitól, hogy magára terelje a vadász, vagy a lóherét kaszáló szövetkezeti dolgozó figyelmét. Gyakran előfordul, hogy je lentéktelen élőlény önvédelemből vagy más fontos okból megtámadja az embert is. A taskentí állatkertben lejátszódó nem mindennapi drámai eseménynek egy rózsaszín tollazatú és fehér bóbítájú molukki kakadu volt a „hőse“. E szép, tanulékony és szelíd madár szabadon mozgott az állatkert területén, míg a többi kakadu állványhoz láncolva, bizonyára nagy adag irigységgel bámulta fajtársuk ügyességét és öntudatosságát. A szelíd kakadu fáről-fára mászva folytonos csevegéssel töltötte a napot. Meghatározott gató elleni támadása zavarba időben azonban — a madárete- hozta az egész turista társasátés pillanatában — pontosan g0t, amely nem tudta mire vélmegjelent a tarka barka ma- je a papagáj viselkedését és midárkollekció helyiségében. hez fogjon. Nemrégen külföldi turista- A kellemetlen helyzetet a csoport érkezett Taskentbe. Az vendégek kalauzolásával meg-WtPASZNAPTAR — JÚLIUS — bízott állatkerti alkalmazott oldotta meg. javaslatára a turistacsoport sietve távozott a madáretető helyiségből és csak eképp menekült meg a dühbe gurult kakadu fájdalmat okozó csípéseitől. Egy filmtársulat rendezői televíziós filmet akartak forgatni a taskenti állatkertben. A film szcenáriumának témáját a ter-A vadról történő gondoskodás fontos része — a vadvédelmen kívül — az ínség idején végzett etetés, valamint a téli takarmány beszerzése. Folytatjuk ezért a lomblakarmány készítését. A vadásztársaságok önkéntes társadalmi munkával segítsék a mezőgazdasági üzemeket a nyári terménybetakarítás idején. Cserébe megegyezés alapján a vad számára értékes hulladékhoz juthatnak. Különben figyelemmel kell kisérni az idei szaporulat eredményeit és a vad egészségi állapotát. Júliusban vadászhatunk özbakra, vadkanra; a hónap 15. napjától örvösgalambra és balkáni gerlére. Vadászhatunk továbbá az egész évben lőhető vadfajokra: üregi nyúlra, farkasra, hiúzra, nyestkutyára, görényre, menyétre, galambászhéjára, szürkevarjúra, szarkára, mátyásmadárra, csókára és nagy kárókatonára. K. K. mészet lényei között dúló létért való küzdelem képezte. A küzdelem egyes részleteit eredetien nyers, durva formában vetítették filmre. A négylábú és a madár „filmművészek“ feladata abban állott, hogy kölcsönösen irtsák és falják egymást. A kisfilm felvételei azonban nem elégítették ki teljesen a rendezők várakozását, mert csupán apró, igénytelen lények egymásközti küzdelmét tolmácsolták. Kígyó és afrikai ugróegér, sündisznó, meg karvaly volt először a „főszereplő“. Később azonban programváltozás volt soron. Nagyobb élőlények küzdelmének filmezését határozták el. Az állatkert igazgatóságával folytatott tárgyalások során abban egyeztek meg, hogy szibériai őzbakot és párducot bocsátanak a fiimezők rendelkezésére azzal a feltétellel, hogy az őzbaknak nem esik baja és egészséges állapotban tér viszsza ketrecébe. A rendezők azután filmezés! céljuknak megfelelő areál keresését tűzték napirendre. Találtak is egy alkalmas padmalyt a Csircsik folyó partján, persze az állatkreten belül. Az ottnai dolgozók drótfonatos hálóból tágas votiert készítettek, melynek talaját részben „erdősítették“. Ekképpen a padmaly a hegyes-völgyes terület jellegzetes részének látszott. A filmezés kitűzött napjának kora reggelén két láda állott a voliér bejáraat mellett. Az egyikben a kiválasztott párduc, a másikban pedig az őzbak várta további sorsát. Amikor minden előkészület megtörtént, a fiimezők kinyitották az özbakos láda ajtaját. A gyönyörű szibériai őzbak nagy örömmel ugrott ki szűk „cellájából“, kecses és könnyed taglejtésekkel a ketrec közepén termett, szinte otthonának tekintette azt. Azután kényelmes poroszkálással a Csircsik folyó felé vette útját. Útközben tépdeste az üdén zöldellő füvecskét. Rövidesen kinyílt a másik láda ajtaja is. A nézők izgalommal várták a fejleményeket. Érezték, hogy a párcud nem várat sokáig magára, hanem egy-kettőre végez áldozatával. A párduc azonban a láda legsötétebb sarkába húzódott, kí, gyó módjára sziszegett, nyitogatta ragadozó pofáját és vicso.t rította fehér fogait. A dolgozók f vasbotokkal piszkálták a henye ragadozót, majd a láda falát kalapáccsal ütötték-verték, hogy kizavarják ideiglenes lakóját, de mindez mit sem használt. Csak várakozásteljes hosszú óra lepergése után sikerült a párducot kirázni ládájából, de az még akkor sem volt hajlandó eljátszani a neki szánt „szerepet“. Esze ágában sem volt támadást intézni a vidám őzbak ellen. És mit tett az őzbak? A nézők csodálkozására az őzbak nem ijedt meg a párductól, sőt érdeklődéssel nézte a fenevadat. Azután mélyen lehajtotta fejét, majd heves ugrással a párducnak rontott és bordái közé döfte agancsát. A párduc eszeveszett iramban a padmaly tetejére ugrott, de nem volt elég ereje, hogy ott megállapodjon, hanem ellankadva a padmaly fenekére zuhant. Az őzbak következetes támadásai ellen a párduc mindenütt menedéket keresett, de mindig csak agancs-bökésekre talált. A támadás egyre ismétlődött, ami lehetetlenné tette, hogy a fenevad hacsak rövid pillanatra is, föleszméljen. A párducot ideggörcseiben szélhűdés érte és elpusztult. SELMEC ADOLF
