Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-26 / 21. szám

A méhcsaládok termelő­­képessége főhordás kezdetén A költőtér lépeinek a be­­akasztásával lehetővé tettük, hogy az anyák a lehető legna­gyobb területen bepetézzék az üres sejteket. Így 20—22 nap múlva fiatal munkásméhek kel­tek ki. Ha a család elegendő mézkészlettel, (de főleg emészt­hető fehérjeanyagokkal) ren­delkezik (virágpor, Illetve vi­­rágporpőtlő), akkor a fiatal munkásméhek csakhamar be­kapcsolódnak a flasítás eteté­sébe. Közismert, hogy az elfo­gyasztott tápanyagokból a ga ratmirigyükben, pempőt termel­nek s ezzel a Hasítást, az anyát s a heréket Is etetik. Ebben a hónapban azonban a családok érdekes állapotba jut­nak. Az anya petézőképessége közeledik a csúcsponthoz. A családokban kezd a fiasftás és a fiatal méhmennyiség közötti egyensúly változni. A fiatal munkásméhek mennyisége egy­re több. Több és több fiasítást etetni vágyó, fejlett garatmi­riggyel rendelkező fiatal méh áll rendelkezésre. Azonban a nyílt fiasftás már nem szaporo­dik olyan arányban, hogy az etetni vágyó fiatal méhsereg érvényesíteni tudná képességét. Ha ezt az állapotot a méhész beavatkozás nélkül eltűri, a méhcsaládok csakhamar raj­zásra készülnek. Ha ez a fő­hordás előtti időben, vagy köz­vetlen a főhordás előtt követ­kezik be, akkor a család mun­kakedve hanyatlik s ez a méz­hozamra hátrányos. Ha a csa­lád kirajzik, megoszlik az ereje s a főhordást nem használhat­ja ki kellőképpen. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a méhész olyan Intézke­déseket tegyen, melyek fékezik a család rajzásra valő készülő­dését vagy azt áthúzza a főhor­dás utáni időre. A méhész ho­gyan állapíthatja meg, hogy a méhcsalád rajzásra készülődik? Elsősorban azzal, hogy a lé­pek szélén anyabölcsőkezdések keletkeznek (csésze alakú le­felé nyíló sejtek). — Az előre­látó méhész már Jóval ezelőtt beakasztott a költőtérbe űn. építtető keretet — s annak az alsó részén (kb. felében), ki van rágva a lép. A méhek az így keletkezett szabad helyen építenek sejteket. Az építtető­kereten sok mindent megálla­píthat a méhész. Ha a méhek azon munkássejteket építenek, nem kell attól félni, hogy a család rajzásra készülődik. Ha azonban heresejteket épít, eb­ből joggal arra következtethet a méhész, hogy a fentemlített egyensúly állapota kezd változ­ni. A méhek igyekeznek here­fiasítást nevelni, mert a here­álcák sokkal több táplálékot Igényelnek, mint a munkásál­cák. Ez legjobban abban nyilvá­nul meg, hogy a munkásálca 6 napos korában kb. 150 mg s a hereálca pedig 7 napos ko­rában (sejtfödés előtt) már kb. 360 mg súly. Tehát ha a méh­családnak alkalmat nyújtunk herefiasítást nevelni, ezzel meg­adjuk a lehetőséget a fiatal, pempőtermelö méheknek, hogy a termelt pempőt elhelyezhes­sék. Ezzel egyidőben elejét vet­tük a rajzási hajlam bekövet­kezésének. Az építtető keret további elő­nye, hogy a fentemlített anva­­bölcsőkezdéseket a méhcsalád elsősorban az építtetőkeret lép­­jének alján kezdi építeni. Amíg ezen a helyen nincsenek anya­bölcsőkezdések, mind addig nem fenyeget az a veszély, hogy a család rajzásra készülődik. De amint anyabölcsőkezdések mutatkoznak, további intézke­déseket kell tenni. Az ilyen csa­ládban nemsokára — egy hét alatt — további 5000—8000 fia­tal méh kel ki (ha az anya há­rom héttel előbb naponta több mint ezer petét rakott). Ez gyorsítja a rajzásra való készü­lődést. Ezért az ilyen családból ki kell keresni azt a lépet, ame­lyen a legtöbb fedett fiasítású sejt van, melyekből nemsokára méhek kelnek. Az ilyen lépet arról lehet megismerni, hogy a munkásméhek a fedelekről el­távolítják a viaszt, úgy hogy a fedél csak hálózathoz hasonló anyagot képez. A fiatal méhek itt-ott már kezdenek kibújni a sejtekből. Ilyen keretet a rajta lévő méhekkel együtt (anya nélküli) kivesszük a költőtér­­ből. Egyenlőre rajszállítóládá­ba vagy üres kaptárba helyez­zük. Aztán a leggyengébb csa­ládok egyikét megbontjuk. A család kereteit úgy széjjel húz­zuk, hogy két fiasításos keret között hely keletkezzen a ke­ret beakasztására. Egyúttal ki­keressük a gyenge családban azt a keretet, amely a legtöbb nyílt fiasítást tartalmazza. Er­ről a keretről tollseprűvel lesö­pörjük a méheket. A fiasításos keretről sohase távolítsuk el a méheket rázással, mert a peték és az álcák elmozdulnak he­lyükből és közülük sok megsé­rül. Amint erről a keretről el­­távolítottuk a méheket, be­akasszuk a rajzani készülődő család költőterébe az erre a célra elkészített tágított léput­­cába. A gyenge családot közben nyitva hagyjuk. A kikelő fiasí­tásos keretet méhekkel együtt beakasszuk a gyenge család költőterébe, az erre a célra ké­szített bővített léputcába. Aján­latos, hogy a fiasításos keret legalább 10—12 percig a napon legyen, mert a nap világossága csillapítólag hat a kivett fiasí­tásos kereten lévő méhekre, és a gyenge család méheire egy­aránt. Ezután bátran beakaszt­­hatjnuk a gyenge csalódba az érett fiasítású . keretet a rajta lévő méhekkel együtt. Nem ke­rül sor marakodásra. Ha azon­ban ezt a műveletet hordásta­­lan időben végeznénk — ami­kor a méhek rablásra hajlamo­sak — úgy dróthálóval ellátott kerettel meg kell gátolni, hogy a szabadon lévő idegen méhek a keretekre juthassanak. Mit értünk el a művelettel? A rajzásra készülődő család­ból elvontunk egy keret fiasí­tást a méhekkel együtt. Ezek­nek bizonyos mennyisége ugyan még aznap, illetve a következő napon visszatér eredeti kap­tárjába. A kivett lépből kikelő fiatal méhek nem szaporítják az amúgy is nagy mennyiségű és már-már „munkanélkülivé“ váló fiatal méheket. Ellenkező­leg. A beakasztott nyílt fiasítá­­sú lép által bőven nyújtottunk munkaalkalmat a fiatal méhek­nek. Ezzel a rajzásra való haj­lam alábbhagy s a méhész Időt nyer. Egy hét múlva a művele­tet megismételheti. A gyenge családnak így segített. Nemso­kára nagyszámú fiatal méh sza­porítja a család népét. Segítet­tünk rajta mert megszabadítot­tuk egy nyiltfiasítású léptöl s ezáltal az amúgy is gyenge családnak sok munkát megta­karítottunk. Közben állandóan figyelni kell a családokban az építtető keretet. Ha netalán egyes anya­­bölcsókezdésekben petéket ta­lálnánk, bővíteni kell a léput­­cákat a rendes 10 mm-ről kb. 15 mm-re. Szükség esetén egy szélső keretet eltávolítunk, hogy helyet nyerjünk. Ez egy módja annak, hogy a léputcákban ke­letkezett zsúfoltságot megszün­tessük. Megjegyzem ezt más­képp is el lehet érni, mégpe­dig úgy, hogy a család népének a mézkamrába való vonulását lehetővé tegyük. A kijárónyílás szűkítő lécét eltávolítjuk, hogy ezzel előmozdíthassuk a leve­gőcserét. Ennek főleg éjjel van hatása a méhekre, amikor a levegő lehűl s így lemondanak a rajzásra való készülődésük­ről. Ilyenkor eltávolítóm a kap­tár oldalait hőszigetelő welit­­táblákat is. A kaptár fala hihe­tetlenül meleg. A hőszigetelés eltávolítása után még több me­leget kénytelen a család fej­leszteni, mert a fejlesztett me­legnek egy -része ezentúl a sza­badba megy. Mindez tetemesen hozzájárul a család rajzásra való készülődésének csökken­téséhez. Hogy a közeledő főhordáskor (ez alatt az akácot, illetve bal­­ticimot vagy más bő hordásfor­rást értem) minél kevesebb nyílt fiasftás legyen a családok­ban, kb. 10 nappal a főhordás kezdete előtt leszűkítem a csa­ládok költőterét 6 keretre, be­leértve az építtető keretet is. A szűkítést a hőszigetelt vá­laszdeszkával végzem. Az így feleslegessé vált fiasításos ke­retek közül azokat, amelyek fedett fiasítást tartalmaznak, az anyarács fölé a mézkamrába akasztom. Ott kel ki a sok fia­tal méh, melyek azonban már nem tudnak fiasítást nevelni (mert a költőtér szűkítése kö­vetkeztében kevés a nyílt Hasí­tás) s így korán gyűjtőméhek­­ké válnak. Örösi professzor szerint — ha a körülmények előidézik — már az egyhetes fiatal méh is gyűjtésre indul (bő hordás al­kalmával), ha nincs lehetősége nyílt fiasítást etetnie. Taranov, szovjet kutató meg­figyelt már ötnapos méhet gyűj­tésre indulni. A kutatók azon­ban azt is megállapították, hogy azok a fiatal méhek, amelyek nem etethettek fiasítást, hosz­­szabb ideig éltek. így elértük azt, hogy a fő­hordásra a családokban arány­lag kevés a nyilt flasítás, a családok viszont nagyszámú gyűjtőméhhel rendelkeztek, vagyis TERMELÖKÉPESSÉ VÄLTAK. Ha a főhordás előtti vizsgála­toknál már egyik-másik család­ban találnánk anyabölcsőkez­­dést kikelt álcával, akkor már aligha lehet a családot ez em­lítettek szerint a rajzástól visz­­szatartani. Hogy megmentsük ez esetben Is ami megmenthető, következőképpen járunk el: Ha a főhordás ideje még csak két-három hét múlva történik, akkor három fedett fiasításos kerettel és az anyával osztott rajt készítünk. A három keret­hez még kétfelől egy egy fedő­keretet akasztunk be. A család­ban nem marad anya, hanem csak anyabölcsők, s ezeket a méhek Jól ápolják. Az új anya csak kb. tíz nap múlva kel ki. (Folytatás a 7. oldalon.) CT Lm Szerkesztőnk kívánsága, hogy a jövőben a méhek vándorlásá­val, méhlegelővel és a méhek egészségügyéről folytassunk vi­tát. Ennek ellenére úgy érzem (kl I aláírással megjelent és a „VľiAZOHOZ“ szóló érdekes észrevételekre válaszolnom kell, különben rovatunk nem felelne meg kitűzött céljának, (ki) Mé­hésztárs azt kérdezi, hogy mi­ért nem otthon Magyarországon bírálom az NB kaptárakat, ahol van belőlük bőven? Válaszom: Méhészkedésem első napjától kezdve bírálom itthon szóban, méhész-gyűlése­ken. Bírálom tényekkel megala­pozott volta miatt, — sajnos még abban a formában sem je­lenhetett meg itthon írásban — hogy összehasonlítást mertem tenni a többfiókos rakodókap­­tárakka). Hogy miért nem jelenhetett meg? — ennek részletezésével engedje meg, hogy adós marad­jak. Ellene viszont ott harcolok, ahol módomban áll és ahol hoz­záértő méhészek jóindulatú megértésére számíthatok. Hogy a „húszon felüli“ kaptártipusok idejében nem tűnhetett el, erre csak annyit válaszolhatok, hogy bizony már 40 évvel ezelőtt az eltünendők listájára került, de egy ma is élő embernek kö­szönheti létét, valamint annak, hogy a felszabadulás utáni idő­ben a méhészek Itteni csúcs­szerve véletlenül tőle, olyan embertől kért szakvéleményt, aki életében rakodórendszerrel nem dolgozott. Igaz, hogy az NB. kaptárak Magyarországon még ma is használatban vannak. Az is igaz, hogy kár volna egyik nap­ról a másikra a jó deszka-anya­got eltüzelni. A legigazibb azon­ban az, hogy most éli válságos óráit, és hogy trónfosztott lett, nagyrészt annak köszönheti, hogy erre a piacigények kény­szerítik. Ma már csak egészen kiváló minőségű méznek van külföldön értéke. Az NB. kap­tár ennek termelésére pedig alkalmatlan! Nemcsak az újsá­gok hirdetései ajánlgatják, vesztegetik nyakra-főre. Ezt ta­pasztalhatjuk lépten-nyomon, ha vérbeli méhészek között já­runk! (ki) Méhésztárs írja, hogy nem kedveli azt a módot, amikor a vitázó mindenkit tá­mad (?), mintha másokat taní­tani akarna. Pedig írásaimnak ez az egyetlen célja, és nem az anyagiak. Fontos, hogy Cs. J. méhésztárs írásának egyik be­fejezéséhez hasonuljak: Taníta­ni! és újból tanítanil Ha ez (ki) méhésztárs szerint elítélendő bűn, akkor már a szakcikk ol­vasása Is bűnnek számít. Erre elmondok egy példát: Fiatal méhész koromban a Magyar Méh-ben cikket írtam a „Méz­­cirokéról. A cikk megjelenése után egy országos О. M. M. E. nagygyűlésen olyan éles tárna dásban részesültem, amit soha mint gyakorlati szakember is. Ennek nagyon örülök. „A kere­tek között pedig legalább hár(T.n centiméteres hézagnak kell lennie.“ Tehát a két kiskeret csak akkor tenne ki egy na­gyot, ha a lépeket ketrecléc és hézag nélkül lehetne összeten­ni.“ Több mint négy évtizede méhészkedem többfiókos MO­­GOR rendszeremmel. Korábban a fészek kereteinek mérete 42,8X27,5 cm volt. Pontosan ennek mértani fele a félméztér. Palóc kaptáraim egyformán 42,8X20 cm külső keretmére­­tűek. A MOGOR kaptáraknái a keretgerendák vastagsága 14 elfelejteni nem fogok. Azzal gyanúsítottak a méhészek, hogy propagandát akartam csinálni a műméznek, lejáratni a méz minőségét. A kivégzéstől egy jelenlevő botanikus méhésztárs mentett meg, azzal, hogy a la­tin tudományos neve alapján vehettem át „cukor-cirok“ he­lyett a méz-cirok elnevezést. Csak később tudtam meg, hogy édes-cirok a helyes magyar el nevezése és kb. ugyanez a tu­dományos neve is. Nem érthető viszont (ki) méhésztárs meg­jegyzése, hogy a „Vitafórum“­­ról szóló számban is nyolc ol­dalból egymaga három oldalt ír. Ugyanezt egy oldalon értel­mesebben meg lehetett volna írni. Ami az „értelmesebb“ írást illeti, közölnöm kell (ki) mé hésztársammal, hogy eddig négy ország magyarnyelvű mé­hész-szaklapjában kb. 85—90 szakcikkem jelent mge és saj­nálom, hogy ő az egyetlen, aki nem értette meg, amit írtam. Sző esik az általam „propa­gált“ alacsony keretekről is. Megkísérli szakszerűen bizonyí­tani, hogy írásomat nemcsak mm, az alsórész-léc 10 mm. A kettő együtt tehát 24 mm. A fél, vagy az egész mézterek és a fészek keretei között 7—8 milliméter az üres térköz, tehát maximum 31—32 mm az a tá­volság, amelyet a méhek nem tudnak gazdaságosan kihasz­nálni. Ez 1—2 mm-el több, mint amennyit (ki) méhésztárs ír. Ennek ellenére tavasszal, ha a fészek kereteiből már 8—9 ke­ret, léctől lécig tele van Hasít­va, az anyák többsége szívesen igénybe veszi a felső, méztől megürült fiókot. Nálam tulaj­donképpen ez a tavaszi beavat­kozás nélküli fészekbővítés! PALÖC-kaptáraim kereteinek felső gerendája csak 10 mm, az alsó viszont csak 5 mm, ez = 15 mm. A hézag a kettő között 7 mm, tehát a léphiány csak 22 mm és nem 30, mint ahogy azt írja. A telelő fészek 2 fiók­ból áll. Késő ősszel az utolsó Hasítás az alsó fiókban talál­ható, mivel ugyanakkor a felső fiók még mézzel van tele. Ta­vaszra — annak ellenére, hogy télen mindkét fiókon alul-fölül állandóan nyitott a kijáró, az első családbontásnál mindkét fiókban következetesen fiasít az anya. (Felül addig, ameddig a mézkoszorúk megengedik.) Gya­korlatilag tehát nem szakad meg a két fiók közötti kapcso­lat, ezt a sokmilliós nagyság­rendben használt Langstroth kaptárak szerte a világban bi­zonyítják. Ha nem így volna, már régen hírmondója sem lenne az alacsonykeretű kap­tárrendszernek. Ezért kellett keretléceimet hársfából készí­tenem, hogy a vékonyabb méret is megfelelő erősségű legyen. Ezekkel kívántam bizonyítani, hogy a két kiskeret egy nagyot tesz ki, ha a kicsiny mértanilag fele a nagynak. A kétanyás méhészkedésről írt bírálatára nem tartom ér­demesnek a helyet elfoglalni, mivel ez már régen tisztázott tény, hogy két anya teljesítmé­nyét mindig kettővel kell osz­tani, ilyenkor pedig a két csa­lád külön-külön nagyobb telje­sítményt ér el, mint együttesen.-0-• Szeretnék hozzászólni a februári számban megjelent „Fenyeget a gyomorvész“ című bíráló cikkhez. Ha ez a cikk jónéhány évvel ezelőt jelent volna meg, lehet, hogy nem fi­gyeltek volna fel rá olyan sokan. A cikk írója, tulajdonképpen saját magát bírálja, hogy nem tud lépést tartani a fejlődéssel. Lehet, hogy nem is akar, mert fél tőle. Hiszen így kiált ‘fel: „Ahogy leírtam e mondatot, máris megijedtem tőle, mert a ta­pasztalt emberek és tudósok is lőhetnek bakot, mégpedig na­gyot is.“ Ezzel a bíráló cikkével valóban nagyon nagy bakot lőtt. Kár hogy a szaklapok tallózgatása közben nem akadt a kezébe a Vőelárství 1/1972 száma, akkor a fent említett cikkét valószí­nűleg nem írta volna meg. Vagy olvassuk el ezzel kapcsolat­ban a legfrissebb adatokat a Méhészet (Magyarország) 1973/2 számában a noszéma fellépésének feltételeiről, melyben Pe­­tourka M. a noszéma fellépésének okait a következőkép­pen látja: Ez a betegség akkor fertőz ha: 1. az előző év nagyon nedves és napfényben szegény volt a nyár, 2. kései a fiasftás, 3. korai a serkentés és 4 hiányos a tisztaság (higiénia) a méhészetben. Hiába, a fej­lődés kerekét nem tudjuk megfékezni a méhészetben sem. MUOr. Pipes Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents