Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-05 / 18. szám

1973. május 5. SZABAD FÖLDMŰVES. 15 ÖRVÉNYEK ^RENDELETIK A MEZÖGAZDASÄGI TERMÉKEK FELVÁSÁRLÁSÁNAK ÉS A SZÜKSÉGLETEK SZÁLLÍTÁSÁNAK JOGRENDJÉRŐL A Tt. 55/1967 sz. hirdetmény 112. §-a 2. bekezdésének rendelkezése! szerint a ■ mezőgazdasági szervezet nem kötelezhető anyagi bírság fi­zetésére, a mezőgazdasági termé­kek eladásakor, ha a szerződéses kötelezettség teljesítése elhárítha­tatlan esemény (terméketlenség, elemi csapás, az állatok tömeges megbetegedése, elhullása stb.) kö­vetkeztében vált lehetetlenné. Anyagi kártérítés jogossága szempontjából, például a tejfeldol­gozó üzem részéről a földműves­szövetkezettel szemben a tej eladá­sának nem teljesítése címén, bizo­nyos időszakban elsődleges fontos­ságú az, vajon a szövetkezet szer­ződéses kötelességét olyan komoly és objektív körülmények miatt nem teljesítette, amelyeket elhárít­hatatlan eseménynek lehet minősí­teni. Ilyen kikerülhetetlen esemény­nek számít a katasztrofális aszály a tejeladás olyan döntő időszaká­ban, ami természetszerűleg okozta azt, hogy az illető mezőgazdasági szervezet nem tudott eleget tenni tejeladási kötelezettségének. Ha a szövetkezetnek ilyen körülményre hivatkozását ezen felül még a já­rási mezőgazdasági igazgatóság is igazolja, úgy ezt a nyilatkozatot — az állami gazdasági igazgatás szer­vének Igazolását — olyan okmány­nak kell elismerni,, amely bizonyít­ja azt, hogy a szóbanforgó mező­­gazdasági termelőüzem teljesítette a Tt. 55/1967 sz. hirdetmény 112. §-a 2. bekezdésében rögzített fel­tételeket. A SZŐLŐBOR ELŐÁLLÍTÁS, ELADÁS ÉS FELVÁSÁRLÁS FELTÉTELEINEK IRÁNYELVEIHEZ FŰZÖTT MÚDOSÍTÄSOK ÉS KIEGÉSZÍTÉSEK A Szlovák Szocialista Köztársa­ság Mezőgazdasági és Élelmezés ügyi Minisztériuma a következő­képpen módosítja és egészíti ki az SZSZK Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériuma hivatalos Közlönyének 12/1971 számú részle­gében közzétett a szőlőbor elő­állítását, eladását és felvásárlását rendező — Irányelveit: 1. III. cikkely 1. bekezdés A szőlőbor — kész termék (pa­lackozott bor, kezelt hordóbor, karcos) eladását a mezőgazda­­sági szervezeteknek az illetékes kerületi mezőgazda­­sági igazgatóság engedélyezi a járási mezőgazdasági Igazga­tóság, az Élelmiszeripari Ter­mékek Állami Minőségi Ellen­őrzése és az Állami Kereskedel­mi Inspekció által kifejtett vé­leményezés alapján. 2. III. cikkely 2. bekezdés A kerületi mezőgazdasági igaz­gatóság engedélye alapján a já­rási nemzeti bizottság végzést • ad ki az említet termékek el­adására, a szervezet saját jel­zése, neve alatti forgalmazásra, vagy a kereskedelmi hálózatban vagy a szervezet saját létesít­ményein keresztül, ha teljesítik a Közlöny említett rendelkezé­sének III. cikkelye Ž/a-tól 2/e-ig terjedő bekezdéseiben felsorolt feltételeket. Až előző irányelveket a követke­ző további módosításokkal egészíti ki: 1. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának jogköre ezáltal átszáll a kerületi mezőgazdasági igazgatóságokra a hirdetmény további rendelkezéseit illetően is. 2. A kerületi mezőgazdasági igazgatóságok az engedélyek ki­adásakor kötelesek biztosítani a tervezett szőlőfelvásárlás mennyi­ségét az állami alapok feltöltésére. A Közlöny 12/1971 számú részle­gében közölt irányelvek további rendelkezései nem változnak. ALLANDÖ ENGEDÉLYEK KIADÁSA ROBBANÓANYAGOK VÉTELÉRE I A Szlovák Szocialista Köztársa­ság Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztériuma a Tt. 62/1965 számú rendelet 6. §-ának 2. bekez­dése értelmében állandó engedélyt adhat ki robbanóanyagok beszer­zésére és tárolására. Csupán azo­kat a kérvényeket Intézi el, ame­lyek az alábbi adatokat tartalmaz­zák, illetve amelyekhez a követke­ző bizonylatokat csatolják: ’a) a robbanóanyag felhasználónak célja (kőfejtés, kavics nyerése, trágyák széthintése stb.); b) a robbanóanyag átvételének he­lye (a gyártő cég, a nagykeres­kedő címe]; c) az elraktározás módja (a nagy­­kereskedő raktára, saját rak­" "tárj JVEfl'a mint4 "8 " T»fin у ah tva te 1 igazolása arról, hogy ez a rak­tár a célnak megfelel; d) a járási mezőgazdasági Igazga­tóság igazolása arról, hogy a szervezet folyamatosan végez gazdasági tevékenysége kereté­ben olyan munkákat, amelyek­hez robbanóanyag szükséges; e) igazolás a kezelési illeték be­fizetéséről a Tt. 146/65 számú rendeletnek a Tt. 26/1967 szá­mú hirdetmény megszövegezé­sében (5 koronás okmánybé­­lyeg a kérvényen). Ezzel egyidőben érvényét veszíti az SZSZK Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériuma Hivatalos Közlönyének 1971. március 10-én kelt. 5. részlegében közölt hirdet­mény. 4\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\>\\\V\\\\V\\\\\V\\VN\\^^^^ Testvéri országok tapasztalataiból: Társadalmi tevékenység a bolgár mezőgazdasági-ipari kombinátokban A Szabad Földműves már többször foglalkozott a bolgár me­zőgazdasági-ipari kombinátok szervezeti felépítésével és műkö­désével. Tekintettel arra, hogy e kombinátok társadalmi tevé­kenységet is kifejtenek, felvázoljuk igazgatásuk alapelveit. A mezőgazdasági-ipari kombi­nátok vállalatainak és üzemei­nek szervezeti alapegysége: a szakosított állandó brigád. Mun­kadíjazásuk a jóváhagyott nor­mák, s a végzett munka alapján történik. A kombinát keretén belüli állami gazdaságok, sza­kosított vállalatok, s ipari üze­mek dolgozóinak, szakmunká­sainak, s vezetőinek díjazása a szakmunkás-díjszabások, mun­­kadíjszabások táblázata szerint történik. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek tagjainak, szakmunkásainak és vezetőinek díjazása pedig a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Munkadí­jazási rendszere alapján megy végbe. A kombinát vezetőinek, mű­szaki és adminisztratív dolgo­zóinak munkabérét az év elején állapítják meg. E dolgozók ha­vonta kapják fizetésük 90 szá­zalékát. Az év végi elszámolás­kor pedig megkapják a kiegé­szítő részesedést. Az évi jöve­delmük nem lehet kisebb, mint a megállapított évi munkadíj 90 százaléka, de nem lehet na­gyobb sem, mint ennek a 130 százaléka. Figyelemre méltó, hogy így a kombinát vezetői részére meghagyja ugyanazon rendszert, amely érvényes a társüzemeknél, és amelyet a dolgozók előző munkahelyükön már megszoktak. Ggy látszik, hogy ez a bolgár viszonyok kö­zött bevált, már azért is, mert a munkadíjazás mődszerében nem a mezőgazdaság fejlődésének célját, hanem eszközét látják. Ez a munkadfjazási rendszer figyelemre méltó a mi társult mezőgazdasági vállalataink ré­szére is. ★ A bolgár mezőgazdasági-ipari kombinátokban a szociális és kulturális tevékenység alapját az erről szólő közgyűlést hatá­rozatok képezik. Ezen alapból támogatják a kombinátok, a bölcsődák, óvo­dák, üzemi étkezdék, könyvtá­rak, klubhelylságek, bentlaká­sos Iskolák, üdülőközpontok, sportpályák és egyéb kulturá­lis, szociális létesítmények épí­tését. Ezáltal a kombinátok elő­segítik a falusi lakosság mun­ka- és életkörülményei, kulturá­lis élete és egészségvédelme biztosítását. A kombinát részt­­vesz az egyes társüzemekben a szociális gondoskodás színvona­lának növelésében is. A bolgár mg-i-ipari kombiná­tok irányítása a demokratikus centralizmus elve és a válasz­tott szervek alapján történik. A kombinát irányítészervei: a köz­gyűlés. az igazgatósági tanács és az elnök. A kombinát legfelső szerve а közgyűlés, amely az egyes társ­üzemek és önélló költségvetés­sel dolgozó szakosított üzemek egyenlő számú képviselőjéből alakul. Az egyes társüzemek képviselői megbízatása egy év­re szól, de azon szervek, ame­lyek képviselőjükként bízták meg őket, megbízásuk határide­jének letelte előtt visszahívhat­ják őket. A közgyűlés minden tagja egy szavazattal bír. Ezen tényt figyelmébe ajánlom azon elméletek képviselőinek, akik azt tartják, hogy a közös szö­vetkezeti vállalatokban az egyes társüzemeknek annyi sza­vazatuknak kell lenni, amilyen arányú a pénzügyi és munka­részvételük, mintha a közös szövetkezeti vállalatok szervei törvényellenesen vagy a kölcsö­nös előnyök elvével dönthetné­nek. A közgyűlés jóváhagyja a kombinát alapszabályait és mű­ködését, felveszi vagy kizárja az egyes társüzemeket, javítja és jóváhagyja a kombinát táv­lati ós éves terveit, szervezeti felépítését, termelésének ösz­­szetételét, megállapítja az egyes pénzügyi alapokba juttatás nagyságát, a társüxemi illet­mény összegét, befizetésének módját és határidejét, továbbá egyes fontos mutatószámokat és határértékeket, beruházási esz­közöket stb. Döntései érvényes­ségéhez szükséges, hogy a köz­gyűlés tagjainak legalább Vt-e jelen legyen a határozathozatal­nál és a jelenlevők legalább kétharmada a határozat mellett foglaljon átlóst. Az igazgatósági tanács a kom­binát végrehajtó szerve. Tag­jainak létszáma 15—51 között mozog. Irányítja a kombinátot a közgyűlés által elfogadott irányelvek betartásával, főleg összeegyezteti és ellenőrzi a tervek teljesítését, elemzi a kombinát tevékenységének eredményeit, jóváhagyja a jutal­mazási normákat és előírásokat, összehívja a közgyűlést és elő­készíti tárgyalásénak program­ját, végrehajtja a határozatait, kinevezi és elbocsájtja a kom­binát fő specialistáit és tevé­kenységéről jelentést terjeszt a közgyűlésnek. Szótöbbséggel ha­tároz. Az igazgatótanács tagjai együttesen felelősek a hibás ha­tározatokért és az esetleges tör­vénysértésért. A kombinát társüzeme illeté­kes szervének döntése alapján kiléphet a kombinátból. A kom­binát köteles azon társüzemé­nek, amely a kombinátból kilé­pett, a kilépés napjától számí­tott három óven belül visszaté­ríteni az összes befizetett járu­lékokat. A kombinát működésé­nek megszüntetéséhez szüksé­ges a közgyűlés határozata és a Gazdasági Egyeztető Bizott­ság beleegyezése. A mg-i-lpari kombinátokat a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a járási taná­csok végrehajtó bizottságai el­lenőrzik. A kombinát területén működő mezőgazdasági társulá­sok a közgyűlés határozata alapján a kombinát tfirsüzemei­­vó válnak. A gépállomás ós a mezőgazdasági gépjavító üzem csak a belépési kérelmük alap­ján. A tagszervezetek (térsüze­­mek) illetékes szerveinek dön­tése alapján az egyes kombiná­tok, mint egységes gazdasági szervezetek — önálló jogi sze­mélyek. Ez esetben az eddigi önálló mezőgazdasági üzemek, állami gazdaságok és egyéb szocialista üzemek a kombinát belső gazdasági rendjéhez iga­zodnak. A jövedelemelosztás rendjét, valamint Ilyen kombi­nát tevékenységének tárgyát a mezőgazdasági ág élelmiszer­­ipari miniszter előterjesztésére a Gazdasági Egyeztető Bizottság hagyja jóvá. Ilyen tipusű kombinát — mint jogi személy — keletkezhet, ab­ban az esetben is, ha a mg-i­­ipari kombinátba tömörült üze­mek olyan fokot érnek el, hogy ez a színvonal lehetővé teszi az összeolvadást. A CSKP KB elnökségének és a CSSZSZK kormányának a me­zőgazdasági termelés összevo­násáról ás szakosításáról szóló határozatainak végrehajtásával kapcsolatban felhasználhatjuk a testvéri szocialista Bulgária ezen értékes tapasztalatait. JUDr. MICHAL DURDIAK М1И1ЧМ11 ---------------------------------------------r-|------------------ГТГтиУГтпГК - :[Ľ. JU -X -Azonnal szállíthatunk minden mennyiségben napos vagy fölnevelt tojóhlbrid csibét, piros tollazatút, garantált évi 250 db tojáshozammal. Nagyobb mennyiségű vétel esetén saját közlekedési eszközünkkel szállítjuk el a megrendelőhöz. JEDNOTNÉ ROĽNÍCKE DRUŽSTVO 925 72 Se Нс e, okres Galante, ň tel. 922 IS RENDELJEN NÁLUNK KISKACSÁT Vállalatoknak és magánszemélyeknek korlátlan mennyiségben adhatunk el a Pekingi fehér faj­tából. Nagyobb, 3000 darabon feliül megrendelést ingyen a vásárlóhoz szállítunk 2 százalék ráadással. JRD DRUŽBA, 943 54 S v o d í n, okr. Nové Zámky Ne játsszunk A tűzvédelmi statisztika azt mutat­ja, hogy a tüzesetek száma a rožňavai (rozsnyöl) járásban évröl-évre több, ami népgazdaságunknak milliós káro­kat okoz. A kimutatások azt igazolják, hogy a tűzesetek leggyakrabban a ta­vaszi hónapokban fordulnak elő. Ezért a minap felkerestem Lobocky Ladislav elvtársat a járás tűzoltóparancsnokát, s a tüzesetek okairól érdeklődtem. — Az SZLKP Központi Bizottságá­nak elnöke is foglalkozott a járásuk­ban előforduló súlyos tűzesetekkel. Elmondaná, milyen tűzesetek fordul­tak eló leggyakrabban s tettek-e in­tézkedéseket a további előfordulás elkerülése érdekében? — Járásunkban a múlt évben 42 tüzeset során 2 millió koronára tehe­tő kár keletkezett. Az erdőgazdaság­ban emberi gondatlanságból a fiatal faültetvényekben mintegy 200 ezer korona kár keletkezett. Sokan nem tartják be a tűzbiztonsági előírásokat és intézkedéseket. Tűzoltóink ébersé­gének, jó felkészültségének köszön­hető, hogy tavaly az idejében történő beavatkozás által a mezőgazdasági üzemekben 7 millió korona értéket mentettek meg. A gyakori tűzesetek okaival a jnb tanácsa is foglalkozott s néhány konkrét intézkedést fogana­tosított. A mezőgazdasági üzemekben nyolc alkalommal végeztünk ellenőri zést és 62 esetben a biztonsági sza­bályok betartását is számonkértük. Itt meg kell jegyeznem, hogy a rendsze­res ellenőrzéseknek köszönhetjük, az aratási és betakarítási munkálatok zavarmentességét, ugyanis sehol nem fordult ejő tüzeset. — Ogy hírlik, a szigorú intézkedé­sek ellenére már az idén is előfordult néhány komolyabb tűzeset — megem­lítene néhányat? — Sajnos, valóban akadt néhány súlyos eset. Ezek a száraz fű égetése következtében keletkeztek. Márclps 21-én például Rákosbányán a kukori­caszár égetése folytán a tűz átterjedt az erdőre. Csetneken március 24-én az iskolás fiatalok az erdő közelében szalonnasütés közben okoztak tüzet. Rozloznén az efsz tarlóját égették s a tűz átterjedt az erdőre. Gömörpolo­­mán ugyanezen estén további tüzese­a tűzzel! tét jeleztek. A példákat még tovább is sorolhatnám. A tűzesetek meggáto­lása céljából szigorltjuk az ellenőr­zést. Idén is átakarjuk ellenőrizni a mezőgazdasági üzemeket, hogy mi­lyen mértékben tartják be az előírá­sokat, illetve a tűzvédelmi rendelke­zéseket. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy járásunk összes köz­ségében betartsák a tűzvédelmi ren­delkezéseket. A közelmúltban a mező­gazdasági üzemek vezetői részére a közbiztonsági szervek járási osztályé­val értekezletet tartottunk, ahol meg­beszéltük a feladatokat, mert mind­nyájunk kötelessége a tűzvédelmi In­tézkedések betartása. Azokat, akik felelőtlenségből tüzet okoznak, fele­lősségre vonjuk, és megbüntetjük. Vé­leményem szerint csak szigorú intéz­kedések betartásával akadályozhatjuk meg a gyakori tüzeseteket. ILLÉS BERTALAN APRÓHIRDETÉS • Tizenhárom egészséges méhcsalád kaptárral együtt eladó. Cím: Hauke István, 90042 Jánošíková č. d. 88, okres Bratislava-vidiek.

Next

/
Thumbnails
Contents