Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-07 / 14. szám
1873. április 7. SZABAD FÖLDMŰVES Eredményesen teljesítik a rájuk háruló feladatot Az élelmiszeripar fejlődése logikusan a mezőgazdasági termelés feltételezett fellendülésére épül. Termelése ebben az ötéves tervben 18 százalékkal nő. Nemcsak ez a mennyiségi mutató fontos, hanem az is, hogy megjavuljon az élelmiszeripari termékek minősége, bővüljön a választék és emelkedjék az élelmiszerek, csomagolásának a színvonala. (A CSKP XIV. kongresszusának irányelveiből.! A fenti irányelvek általános érvényűek. Az élelmiszeripar összes ágazataira egyformán érvényesek. Az ott dolgozó kommunisták és pártonkívüllek kötelessége, hogy a pártprogram megvalósításánál aktívan közreműködjenek. Pártunk gazdasági programja többek közt meghatározta, hogy az ötéves terv végéig több mint 25 ezer tonna vágóbaromfi feldolgozására kerül sor hazánkban. Ez a feladat a baromfifeldolgozó iparra hárul. De vajon felkészültek erre? Már vagy öt esztendeje, de lehet annál több is, hogy utoljára a Clferi Nyugat-Szlovákíai Baromfifeldolgozó Vállalat Dunajská Streda-i (dunaszerriahelyi] üzemének Igazgatójával Sípos Mihály elvtárssal elbeszélgettem. Akkoriban az általa vezetett üzemre az extenzfv termelés volt a jellemző, s abban az időben gyakran felvetődöt a lenni vagy nem lenni kérdése. Az illetékesek végülis az üzem korszerűsítése mellett döntöttek. — Az utóbbi öt esztendő alatt lényeges javulás történt a baromfifeldolgozó üzem termelése mennyiségi és minőségi vonatkozásában — jegyezte meg az igazgató. Ez elsősorban a munkaműveletek műszaki fejlesztésében jutott kifejezésre. Régebben például a baromfit kézierővel asztalokon tisztogatták, ma pedig félautomata gépsoron végzik ugyanezen műveletet. Az üzem ezzel rátérhetett az intenzív termelésre, s ez az 1969-es év valóságos eredményéhez képest a múlt esztendőben 70 millió korona értékű terméktöbbletben mutatkozott meg. Tehát évente 8—12 millió korona értékű többletterméket produkálnak. A korszerű feltételek magától értetődően több lehetőséget nyújtottak a választék bővítésére, s azon belül a tálcázott árú piaci kikészítésére. Korábban ugyanis csak tisztított, egész baromfit szállítottak a megrendelőknek, jelenleg pedig porciózott árút is készítenek. A piacon ismertté vált a baromfimell, comb és aprólék, s a pulykából ötféle tálcázott piaci árú, mellhús, alsómellizomhús, alsó- és felsőcomb és leveshús készül. Ezenkívül nagymennyiségű speciális griil-árú is piacra kerül az üzemből. Algayer Ferenc, az igazgató termelési helyettese elmondta, hogy a konzervgyártásban Is történt választék és minőségi javulás. Az új gyártmányok közé tartozik a baromfivér-konzerv, a baromfihúsból készült sajt, a hagymáspulyka, a zöldborsós pulyka és több más értékes élelmiszer. A vadhúsból régen csak konzerveket készítettek, ma azonban már a porciózásra is sor kerül. Ennek az árúnak 80—90 százalékát exportra gyártják. Tavaly például 36 vagonnal több vadhúsból készült árút szállítottak külföldre, mint 1970-ben. A baromfifeldolgozó üzem a Dunajská Streda-f és a komárnoi járások mezőgazdasági szervezeteitől szerzi be a szükséges nyersanyagot. Az utóbbi öt évben. — évenként — mintegy 100 vagonnal bővítették a baromfiátvételt, s tojásból pedig mintegy 20 millió többletet vettek át a termelőktől. Az üzem teljes munkatermelékenysége az említett korszerűsítési eljárások következtében 80 százalékkal emelkedett, s a munkaerőszükséglet 18—20 személlyel csökkent. A termelékenység emelkedésének a legjobb bizonyítéka, hogy míg 1989- ben óránként csupán 800, tavaly pedig már 1D00 csirke komplett feldolgozására került sor, területi vagv épület kapacitás bővülése nélkül, a régi termelőhelyen, korszerű feltételek mellett. El kell mondani azt is, hogy a termelékenység jelentékeny emelkedésével párhuzamban a raktárkapacitásban az utóbbi öt esztendőben nem történt pozitív változás. Azt lehet mondani, hogy roszabbodott a helyzet. A feldolgozó üzemet minden 1 kg raktározott baromfi után 1,75 Kčs, — esetenként ennél ia nagyobb — költség terheli, s 1 tojás raktározása 8— 10 fillérbe kerül. Ez mindenképpen kedvezőtlenül hat az évi tiszta haszon alakulására. Érdekes, hogy korábban kisebb termelékenység mellett nagyobb tisztahasznot értek el mint jelenleg, mert akkor kevesebb árut raktároztak. Lehet-e ezen segíteni? A jelenlegi körülmények mellett nem, de végülis az új feldolgozó-üzemben (1971-ben megkezdték egy korszerű üzem építését), melyet 1974 utolsó negyedévében kell átadni és „beindítani“, a jelenleginél korszerűbb termelési kapacitással, s kellő raktározó, valamint fagyasztó térséggel ezen is segít. Az előzetes számítások alapján az új feltételek mellett 1 kg baromfihús tárolási költsége 20—30 fillér, 1 tojás raktározása pedig 2 fillér lesz. Az új üzem évi 5—8000 tonna baromfifeldolgozásához képest jelenleg csak 4200—4300 tonnát vesznek át és dolgoznak fel a két járásból. Ez arra figyelmeztet, hogy a szóbanforgó mezőgazdasági üzemeknek további 170(1 —1800 tonnával kell több baromfit szállítaniuk, mint jelenleg. Ez bizony nem kis mennyiség, tehát komolyan kell készülni rá. Az új feldolgozó üzem nyersanyag szükséglete kielégítését szolgálja majd a ma még kezdeti stádiumában lévő nagyüzemi libatenyésztő vállalat is. A nagy telepet a Dunajská Streda-i járásban Hroboňovo (Alistól) körzetében több mezőgazdasági és élelmiszeripari szervezet (köztük a baromfifeldolgozó ipar) közös létesítményeként vállalati szinten építik. A Zelenina Nové Zámkyban (Érsekújváron) igen korszerű üzletet nyitott» A vásárlók nagy választékban és gyoruľ- juthatnak zöldséghez. Nem csoda hogy a korszerű üzletet még a környékbeliek is felkeresik, hogy vitamin« dús zöldséget és gyümölcsöt vásárolhassanak. Balia feltfc Nem mindennapi vegyszerek és a nemzetközi együttműködés A Dunajská Streda-i baromfifeldolgozó üzemben tett látogatás alkalmával tehát arról győződhettem meg, hogy ott az utóbbi években nagyon következetes, hasznos tevékenységet fejtettek ki a termelékenység emelkedése, az árú választékának • bővítése és minőségének javítása, valamint a dolgozók jobb munkafeltételeinek a kialakítása tekintetében. Ez pedig dicséretes cselekedet. Ebből is látható, hogy a baromfifeldolgozó ipar dolgozóinak a munkaközössége helyesen értelmezi pártunk XIV. kongresszusának az irányelveit, nagy részt vállal abban, hogy készítményeivel egyre több ló minőségű élelmiszer kerüljön a fogyasztói piacra, dolgozóink asztalára. HOKSZA ISTVÁN Hírek a Szovjetunióból TÖBB ENERGIA TERMÁLVIZEKBŐL A Szovjetunióban a következő években egyre szélesebb körben hasznosítják a termálvizeket a lakosság ellátására. Az utóbbi öt évben a 16-szorosára nőtt a termálvizek hasznosítása (napi 22 millió köbméter); jelenleg hét nagyobb városban biztosítják a fűtést és a melegvízellátást termálforrásokból. Ha a Szovjetunió geotermikus energiakészleteit teljes mértékben hasznosítanák, ezzel 40 millió tonna fűtőanyagot takaríthatnának meg évente. Az első — ötezer kilowattos — geotermikus erőművet a Kamcsatka-félszigeten építették fel a Szovjetunióban, de már megkezdődött egy második, harmincszor nagyobb teljesítményű geuerömű tervezése. Minthogy a meleg viz nagyobb távolságra szállítva gyorsan lehűl, a termálvizet lehetőleg a forrás közelében célszerű felhasználni. Ez főleg a Szovjetuniónak azokon a területein nagy jelentőségű, ahol nincsenek hagyományos energiahordozó-készletek. FEHÉRJEKINCS A DÉLSARKI-OCEÄNBAN A múlt év nyarán krillfogó kísérleti útra indult a délsarki vizekre a Szovjetunió „Granat“ nevű úszó halfeldolgozó kombinátja. A krill a nyílt tenger vizében élő garnélaszerű törperák. öt-hat centiméter hosszúságúra nó meg és óriási rajokban él a délsarki tenger felsó vízrétegeiben. A krillrajok vörösbarna foltjai már több kilométer távolságból felfedezhetők. Ez a krill volt a délsarki óceánban honos halcsontos cet fő tápláléka. A tudományos kutatók becslése szerint a cetek körülbelül 50—70 millió tonnányi krillt fogyasztottak évente. Amióta azonban a délsarki cetállomány a nagyszabású vadászat következtében alaposan megcsappant, a krill Jóformán akadálytalanul szaporodhat. Naumov, szovjet halbiológus öt milliárd tonnányira becsli a délsarki vizekben élő kríll menynyiségét. Semmiképpen sem borítaná fel tehát az antarktiszi vizek biológiai egyensúlyát, ha évente akár több száz millió tonnányi krillt fognának ki a tengerből. A szovjet halászhajőn ú) feldolgozási eljárást próbáltak ki és a kutatőút során 140 tonnányi, nagy tápértékű sterilizált fehérjepasztát gyártottak a kifogott krillből. A rákállatok testének fehérjéjét nagy nyomással kipréselték a pán céljából, majd hevítéssel sterili záiták. Az fgy nyert krém a szov jet tüdősök véleménye szerint rendkívül nagy tápértékű, s nem csak állati takarmányként hasz nálható fel, hanem például aróma anyagként is a sajtgyártásban. A szovjet üzletekben már kapható a krlll-paszta „Korall“ elnevezéssel A közelmúltban újabb útra indult a délsarki vizekre a „Granat“ kom binát, immár egv másik hajóval, a „Jantar“-ral együtt. MEGKÖVESÜLT GYÖNGYÖK Egy szovjet-mongol tudományos expedíció megkövesült gyöngyöket fedezett fel a Gobi-sivatagban talált ősi édesvízi kagylókban, leningrádi geológusok szerint a kagylók 40—180 millió évvel ezelőtt éltek ezen a területen. Akkoriban Közép-Aista hatalmas tómedence volt, amelyból nagy folyamok Indultak a Csendes-Óceán jelé. FÖLD ALATTI LÉTESÍTMÉNYEK MOSZKVÁBAN / Tizenhat moszkvai tervezőintézet dolgozik ez idő szerint a szovjet főváros hatalmas földalatti létesítményeinek tervein. A 25 éves városfejlesztési terv keretében főként kommunális és szolgáltató létesítményeket (jármű megállókat, garázsokat, hatalmas alagntakat) létesítenek a szovjet főváros ipari, lakó- és üdülőközpontjaiban. Az egyik terv két 4—5 kilométer hoszszúságú alagút építését irányozza elő: ezek az alagutak északról délre, keletről nyugatra vezetnek és a föld alatt kötik össze a Kijev, Gorkij és a Szovjetunió más városai felé vezető gyorsforgalmi autéutakat. Ezenkívül négy hatalmas föld alatti garázs létesítését tervezik autóbuszok, teher- és személygépkocsik részére, összesen tízezer férőhellyel. Moszkva legnagyobb pályaudvarai alatt vagy közvetlen közelükben további parkolókat létesítenek a föld alatt, továbbá mozgó gyalogjárdával felszerelt aluljárókat. A moszkvai metrót a vasutak valamennyi állomásával összekötik, a lehető legkényelmesebbé téve az utasok átszállását. A metro végállomásain üzletsorokat alakítanak ki a föld alatt, továbbá kávéházakat, mozikat. postahivatalokat. Hasonló szolgáltató ós étterem-központokat alakítanak ki a tervek szerint a moszkvai városközpontban is a föld alatt. (APN) A KGST két szomszédos tagállama, Csehszlovákia és Magyarország közötti hasznos gazdasági együttműködésről szereztünk tudomást Szegeden Fekete Lászlótól, az UNIVERSAL KTSZ elnökétől. — Egy kémiai anyagot szállít kisipari termelőszövetkezetük Csehszlovákiába, vajon mi ez az anyag és mire használható főleg mezőgazdasági vonatkozásban? — érdeklődtünk. — Ez az anyag az úgynevezett DDVP, amely tulajdonképpen növényvédő és rovarirtó szerek gyártására használatos alapanyag. Nemzetközi viszonylatban ilyen anyagot Svájcban a CIBA vállalat, Angliában a Schell cég, továbbá egy japán vállalat gyárt. Egy magyar találmány alapján ezt kis szövetkezetünk is gyártja. Érdekes, hogy éppen ilyen kis szövetkezetben született meg egy ilyen találmány, hiszen ennél sokkal nagyobb vállalatok kísérelték meg Magyarországon e vegyszer gyártását. Ma ott tartunk, hogy a Magyarországra irányuló behozatalt leállítottuk, mivel kielégítjük az egész hazai szükségletet, sőt újabban Csehszlovákia, Afganisztán, India és Irak részére is gyártunk. Ez annak következménye, hogy lényegesen olcsóbban állítjuk elő és adjuk is el a szóban lévő alapanyagot mint az említett cégek. — Milyen mennyiséget irányítottak a hatóanyagból Csehszlovákiába? — Tizenöt tonnát szállítottunk az elmúlt évben. Ez eléggé nagy menvnylség, mert a vegyszerek előállításakor az alapanyag aránya 0,1 °/o. — Milyen vegyszerek gyártására alkalmas a DDVP? szonylatban Is ezen szernek. A másitf változat az UNIFOSZ 100 ЕС és 100 SC, Ez higiéniai célokat szolgáló vegyszer, amely a régebben alkalmazott ciánozást szükségtelenné teszi. Használatakor nem kell leragasztani az ablakokat, szükségtelen több napon át lezártan tartani a lakást. Kezelés után nyolc, tizenhat maximálisan huszonnégy órával felnyitható a lakás a teljes fertőtlenítés biztonságával. Irtja a csótányt, a svábbogarat, a legyet, a szúnyogot, a poloskát és minden egyéb rovart. Nemcsak lakásokban, de magtárakban, istállókban, gombapincékben, hajőtestekben és számos más helyen használják rovarirtásra. Hét nap múlva ez esetben is a szermaradvány eredeti hatása nulla, tehát semmiféle ártalmas utóhatása nincsen. — Ezen szernek nincsen semilyen negatívuma? — De van, mégpedig az, hogy csakis'szakember használhatja, mivel erős hatású méreg. A szer vízzel keverhető, bármelyik nem lúgos kémhatású permetlével „házasítható“, így kivételt például az ismert mészkénlé és a bordóilé képez. Ettől eltekintve gyártunk védőszert a kertészkedők részére is, s mivel itt nem állunk szemben vegyszerekhez alaposan értő egyénekkel, a vegyszer töménysége nem olyan nagy. Magyarországon a szert csakis személyazonossági igazolvány bemutatása alapján árusítják. Nálunk három éve van forgalomban, de mérgezésről ezldáig nem tudunk, — Mást is készítenek a szerves foszforsavészter (DDVP) hatóanyag felhasználásával? Fekete László, az UNIVERSAL KTSZ elnöke bemutatja a szövekezet készítményeit. (A szerző felvétele) — Ebből nálunk kétféle terméket állítunk elő. A növényvédőszel’ forgalmazása UNIFOSZ 50 ЕС néven történik. Ez rovarirtó szerként használható fel nagyüzemi, háztáji és szórványgyümölcsösökben, szőlőben, a lombrágő hernyók, sodrómolyok, araszolők, pókhálós molyok, levélbolhák, takácsatkák, almailoncák, gyümölcsmolyok és levélaknázők ellen. Már ez a felsorolás is azt jelenti, hogy ez a világ egyik legkorszerűbb, nagyhatású növényvédő szere, amelynek további nagy előnye, miszerint hét nap a várakozási Ideje. Ez azt jelenti, hogy míg általában a növényvédő szerek alkalmazása után tizennégy napot, de a legtöbb növényvédő szer esetében huszonegy napot kell várni, ez a szerpedig csak hétnapos várakozást időt igényel. A gyümölcsöt így hét nap múlva szedni lehet, vagy szüretelés előtt hét nappal még lehet permetezni. Ezért nagy a hordereje világvi— Unitox rovarírtőszert készítünk még belőle aerosolos kivitelezésben. Ez lakóhelyiségekben használható többek között a kellemetlenkedő legyek ellen. Gázhatású ez a szer, tehát nem kell a rovarra ráspriccelni mégis öt-tíz percen belül elhullik. A szer alkalmazásakor a nyílt élelmiszereket be kell fedni, egyébként kellemes vanília illata van, s szétpermetezése után sem kell kimenni a helyiségből. Az elmúlt évben Magyarországon hétszázötvenezer palackot hoztunk forgalomba, s mivel azonnal nagy volt iránta a kereslet, így 1973-ban másfélmillió palack gyártásával számolunk. Valőszínvnek tartom, hogy az említett szállítmányból Csehszlovákiába is jut hasonló aerosolos rovarirtó permetezőszer készítésére. Reméljük, hogy a két ország közötti együttműködés ezen a téren is elmélyül a kölcsönös árucsere forgalom elve alapján. KUCSERA SZILÁRD