Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-17 / 11. szám
A méz és az európai költésrothadás Ismert dolog, hogy az európai költésrothadást előidéző különböző mikrobák (bacilusok, sztreptokokkuszok stb.) mézbe kerülve aránylag hosszú ideig megtartják életképességüket. Ha ezt a mézet a méhek felszívják, a kórokozó mikróbák az álca száján keresztül az emésztő szervbe kerülnek s így előidézhetik a megbetegedést. De ugyanakkor a fiatal méhek által termelt pempővel is bejuthatnak az álca emésztőszervébe. Ez is egyik ismert módja annak, hogy az európai költésrothadás az egyik méhcsaládból a másikba átterjedhet, és így olyan méhcsaládokra is, melyek a fertőzött családtól nagyon távol esnek. A ragály korlátozásának érdekében jó lenne tudni, hogy milyen sokáig őrizhetik meg életképességüket a különböző kórokozók a tárolt mézben De célszerű lenne tekintetbe venni a méz különböző hőmérsékletét is a tárolási idő alatt. Ha a méhész biztos lenne abban, hogy pl. az akácmézben 6 hónap- után a kórokozók elvesztették életképességüket, akkor az ilyen mézet bátran felhasználhatná mézlepény készítésére vagy serkentésre. Még fontosabb lenne a tényállás ismerete a mézet feldolgozó üzemek részére. Sajnos, ma már a mézszállításnál nincs megbízható kimutatás, hogy az ipari és más célokra felhasználandó méz olyan vidékről származik-e, ahol nincs európai költésrothadás. Ma már ugyan tudjuk azokat a helyeket, ahol úgy az európai, mint a nyúlós költésrothadás meg lett állapítva s ilyen gócpont jelenleg nagyon sok van már Szlovákiában, de azt még senki sem tudja megállapítani, hogy hol nem fészkelődön be a ragály. A kórokozók megfertőzhetik a tiszta — nem fertőzött mézet is, — ha felvásárlásnál olyan kannákba kerül, melyben fertőzött méz volt, s ha nem lettek kellően kimosva, fertőtlenítve. Ezért tudni kéne, hogy a különböző kórokozók milyen hoszszú ideig tartják meg életképességüket a mézben. Meg kell említenünk, hogy milyen mézmennyiség milyen hőmérsékleten őrzi meg az ún. „baktericid“ hatását. Baktericid hatás alatt értjük mikor a környezet (adott esetben a méz) megöli a baktériumokat. Hogy a méznek milyen vegyi részei bírnak e hatással, még mai napig sem ismeretes teljes egészében. Azonban ismeretes az, hogy a sötét tűlevelű édesharmatmézek sokkal nagyobb mértékben baktericid hatásúak, mint a világos virágmézek. Ezt úgy állapították meg, hogy különböző mézfélékbe — Staphylococcus pyogenes aureus — mikróbákat kevertek, melyek a természetben mindenütt jelen vannak. Ezért a tudósok „ubiquitér“ szóval jelzik, ami annyit jelent, bogy „mindenütt jelen van“. E mikroba ha az emberi vagy állati testen keletkezett sebbe kerül, ott veszélyes gennyesedést idéz elő. Az alábbiakban ismertetem, hogy milyen mézoldatok tudtak ellenállni a baktericid hatású „Staphylococcus pyogenes aureus“ mikrobákkal szemben. Mézfélék Gyermekláncfű, fehér here, némely korán mézelő növények virágai Oldat Hatás majdnem hatástalan vörös here 1:4 gyenge hatású gyümölcsfavirágok 1:2—1:8-ig hárs hanga (Calluna vulgaria) 1:4—1:16-ig közép hatású szelíd gesztenye lucfenyő és jegenyefenyő 1:16-tól—1:64-ig erős hatású Ebből is láthatjuk, hogy míg a gyermekláncfű-mézben az említett kórokozó minden károsodás nélkül megóvta életképességét, addig a sötét fenyőmézekben (édes harmatmézekben) még akkor is elpusztult, ha a mézet 1:64 arányban hígították (vagyis 84 liter vízbe 1 kg fenyőmézet adtak). A sötét fenyőméz rendkívül erős baktericid hatására abból következtethetünk, hogy 1:16 arányú oldatainak három órás forralás után (tehát 100 C fokon) sem vesztették el baktericid hatásukat, míg némely nektármézfélék már 1 órás 100 C fokra emelt hőmérséklet után teljesen elvesztették eredetileg megállapított baktericid hatásukat. A fenyőmézféléknél 10 éven át tartó tárolás után is megállapították, hogy az említett baktericidhatásukat úgy megtartották, mintha éppen akkor pergették volna. Ennek ellenében a nektármézfélék egy évi szaktárolás után teljesen elvesztették baktericid hatásukat. A szomszédos Ausztriában a fenyőfélék képezik a mézhordás túlnyomó részét. Azon méhészek, akik Burgenlandban méhészkednek, tavaszi hordás után a fenyvesekbe vándorolnak. Bratislavában a múlt év novemberében megtartott szimpózium alatt alkalmam volt eszmecserét folytatni Dr. Jachimovicz, Bécsi Méhészeti Kutatóintézet igazgatójával. Állítása szerint nálunk az európai költésrothadás nem okoz semmiféle problémát. Pedig Ausztria és Magyarországgal egyaránt tőszomszédságban van. Feltettem a kérdést, hogy nincs-e Ausztriában ez a tényállás összefüggésben a fenyőméz erősen baktericid hatásával. Véleménye szerint, ezzel összefüggésben állhat, amit alátámaszt az a tény is, hogy jelenleg nálunk az európai költésrothadás főként a déli — korai mézféléket termelő vidékeken — erősen elterjedt, míg az északi területeken, ahol a fenyőméz dominál, csak igen szórványosan fordul elő. Kívánatos lenne, hogy az Állategészségügyi Intézet (Veterinárný ústav) valamint a Méhészeti Kutatóintézet (Včelársky výskumný ústav) érdemlegesen vizsgálják felül az említett kérdéseket, mert ezzel hozzájárulnának a betegségek elkerüléséhez és gyógyításához. SVANCER L. tk mézfogyasztás története ősrégi. A kutatók Valencia környékén sziklarajzokat fedeztek fel, amelyek sokezer év előtti mézbegyűjtést ábrázolnak. Az egyiptomiak bölcsességéről — hogy ti. különböző betegségek gyógyítására szolgáló orvosságokat mézből készítettek — fennmaradt papiruszaik adnak hírt. Hippokratész a felső légutak hurutos megbetegedésénél forró mézes tejet írt elő betegeinek. Még a görög mitológiában is van szerepe a méznek. Zeusz a mézet azzal a tulajdonsággal ruházta fel, hogy a látást világossá és tisztává teszi. A méz a germánok kedvelt csemegéje volt, még sört is készítettek belőle. A XVII. század végéig a mézet nagy becsben tartották. A gyarmatokról érkezett nádcukor, drágasága miatt gyógyszernek és luxuscikknek számított, mert a répacukrot még nem ismerték. Úgy tartották, hogy a méz az életet meghoszszabbító elixír és fiatalító szer. A középkorban egyetlen „szerelmi bájitalból“ sem hiányozhatott, és a sebek kezelésében is fontos szerepe volt. A méznek tulajdonított csodatevő erőt ma inkább mosolyogva vesszük tudomásul. Az iparilag előállított cukor elterjedésével a méz háttérbe szorult. Csak a mi évszázadunk A nek, amikor a méhek „betetőzték“, azaz a kis, hatszögletű cellákat légmentesen, viasszal lezárták. Ezt saját maguk és ivadékaik számára téli készletként tartalékolják. Mivel sohasem használják fel a teljes készletet, jelentős részét nyugodtan elveheti az ember. ÉZ tudósai mutatták ki újra, milyen rendkívül értékes anyagokat tartalmaz. így a méhek terméke ismét az orvosok érdeklődésének előterébe került. A méhek nem „gyűjtik“, mint sokan hiszik, hanem előállítják a mézet. A nektárt és mézharmatot gyűjtik össze, mindkettő erősen víztartalmú cukoroldat. A méhek visszarepülés közben a nyersanyagból a mézzacskóban (amit gyomornak is nevezünk) a víz egy részét kivonják és erjesztőanyagokat adnak hozzá. A méz akkor tekinthető érettAinikor a méhek befejezték a munkájukat, akkor kezdheti el a méhész a magáét. A méhészeti tevékenység szerint különböztethetők meg a méz fajtái, így pl. asztalunkra kerülhet pergetett méz, lépesméz, préselt méz és melegen sajtolt méz —, ez utóbbi kettő kevésbé jó minőségű. A méz színe a fehértől a sötétsárgáig, a szürkéssárgától a barnáig terjed. A kandírozási eljárás folyamán is változhat a méz színe. A különböző mézfajták más-más ideig kandírozódnak. Amennyiben folyékony marad a méz, annak oka az, hogy 45 °C fölé melegítették, elpusztították az összes tápláló, fiziológiailag fontos erjesztőket és a mézet tisztán édesítőszerré degradálták amely csak a szemnek szép. A mézet nemcsak önmagában fogyaszthatjuk, de belekeverhető süteményekbe, teába, kávéba is. A méz minden további emésztőtevékenység nélkül bekerülhet a vérbe, ellentétben más szénhidrátokkal (keményítő, normál cukor), amelyeket a szervezetnek előbb szőlőcukorrá kell lebontania. Fehérjén kívül még a méz, különösen a gyermekek szervezete szempontjából fontos kalciumot és foszfort is tartalmaz, továbbá B2, valamint C-vitamint. „Idős kort kíván megérni?“ — kérdezi egy, mézről szóló régi könyvecske — és azt tanácsolja: „Ogy fogyassza a régiek pompás ételeit, italait — a tejet és a mézet.“ Fogadjuk meg mi is a tanácsot, különösen télen és tavasszal, amikor úgyis erősen csökken táplálékunkban a vitamintartalom. H. L. Gyakorlati tanács kezdő és haladó méhészeknek MIRE ÜGYELJEN A KEZDŐ? Ha a kaptárválasztás a korszerű, alacsonykeretes, többfiókos kaptárra esett, nem maradhat figyelmen kívül a keretek kivitelezése. Tapasztalat szerint a kaptárkészítő üzemek nem fordítanak kellő gondot a keretkészítésre. A készítők lehetnek kiváló asztalosok, de talán soha nem dolgoztak méhekkel és nem Ismerik a méhek élettanát. Nem ismerhették meg azt a sok-sok kellemetlenséget, bosszúságot, amit a méhészeknek munkájuk közben a korszerűtlen, rosszul megmunkált keretek okoznak. Előfordulhat, hogy a keretléceket olyanra méretezik, mint a nagykeretes kaptárakban használtakat. Az alacsonyméretűeknél megtörténhet, hogy a keretek vállazása, a keretgerendák végeinek kiképzése az elavult, nagyobb teherbírásához hasonlóan készültek, s ez megnehezíti, megdrágítja a kaptárt. Az alacsonyfiókos kaptárak kereteinek szigorúan alkalmazkodniuk kell a követelményekhez. így például a kétfiókos telelés miatt, elengedhetetlen követelmény a keretek felső és alsó léceinek vékonyabb kivitelezése. A két fiók közötti jó kapcsolatot, a lépek egymáshoz való közelsége biztosítja. Fontos az alsó és felső keretek közötti 6—7 mm-es üres tér, ahol a méhek szabadon közlekedhetnek. Ha ez az ún. „semleges tér“ a vastag gerenda és az ugyancsak vastag alsórész-léc miatt további (15 + 10 mm = 25 mm-rel) bővül, tartós nagy hideg esetén könnyen megszakadhat a „jő kapcsolat“ az alsó és felső fiók között. Ha az alacsony keret felső ún. „gerendája“ maximum 10 mm, az alsó pedig csak 5 mm vastag,, gyakorlatilag az átvonulás a méhek számára a leghidegebb télen is biztosítva van. Míg a nagykereteknek a lengő-mozgás elkerülése végett és az egyenlő kerettávolság miatt, alsó és felső vállazásra okvetlen szüksége van, addig az alacsonykeretek számára a tökéletes párhuzam miatt — 35—40 mm hosszúságban — elegendő a felső vállazás. Ezek a keretek vándorlás közben sem igényelik az összeszorítást, mivel ragasztásuk teljes mozdulatlanságot biztosít. Amíg a fekvőrendszerű kaptárak kereteinek gerinctávolsága részben a méhész szabad akaratától, vagy a kaptár hoszszától függ, addig a korszerű alacsonyfiókos kaptáraknái ragaszkodni kell a 35—36 mm-es gerinctávolsághoz. Ugyanis az ennél nagyobb gerinctáv miatt 5 kaptár nem férhetne el a teherautón egymás mellett szélességben. Kérdés, hogy jelent-e egyik, vagy másik méretben előnyt, vagy hátrányt a méhcsaládok számára az eltérő gerinctáv? Tapasztalatom szerint a szűkebb keretközökben nagyobb a zsúfoltság és felső kerettakarás nélkül a méhek könnyebben és szívesebben zárják el saját testükkel a léputcákat. Talán éppen ezért gyorsabb, eredményesebb a tavaszi fejlődés a szűkebb léputcákban. Mindannyiunk számára érthető, hogy a nagyobb lépfelületű kereteknek arányosan nagyobb terhet kell kibírniuk. Ezért alaposabb kerethuzalozást és több munkát Igényelnek. Ugyancsak több munkát és pontosságot követel a lépek beolvasztása. A kerethuzalok keresztezése miatt az elektromos hálóbeolvasztást nem lehet alkalmazni. Az alacsonykeretek huzalozása 3—4 vízszintes huzallal Is biztonságos mivel nincsenek elektromosan beolvasztható huzalkeresztezések, ami lényegesen gyorsabb és biztonságosabb. A keretekkel szemben támasztható követelményekről még annyit, hogy a felső ún. „keretgerendák“ hegyezése is hasznos abból a szempontból, hogy a csapottvégű keretek a kaptárfal érintkezésnél maximum 12—16 mm felülettel ragaszthatők, míg a hegyezetlen keretek 75—80 mm felülettel. Ezért csak feszítéssel mozdíthatók el helyükről. A méhek kezelésénél a szükséges keretcsúsztatást a túl nagy ragasztási felületű, hegyezetlen keretvégződés akadályozza. Ajánlatos, hogy a keretek két oldalába verjünk „U“ szöget, mely azt a célt szolgálná, hogy a keretek kiemelésekor ne nyomjunk méheket a kaptár falához (oldalához), mert ilyenkor mérget bocsát ki magából, s az alaposan felizgatja a többi méhet. Ez a méhcsaládok támadó, illetve védekező indulatát idézi elő. Sajnos vannak méhészek, akik az ilyen családot rossz tulajdonságúnak minősítik. Az igaz, hogy az „U“ szög beverése is munkát igényel, de ne sajnáljuk, mert a méhészkedésünk során munkánk zavartalanabbá válik, s így ritkábban kerül sor a füstölő begyújtására. Azonban ügyelnünk kell arra, hogy a szög kiálló része ne legyen se nagyobb se kisebb 8—9 mm-nél. Ha nagyobb, úgy a keret kiemelésekor súrolja a kaptár oldalát s így rezgés keletkezik, s ezáltal szintén izgatnánk a méheket. Ha olyan kaptárakat veszünk, amelyek nincsenek ellátva a fenti kellékekkel, feltétlenül szükséges, hogy a betelepítés előtt orvosoljuk. A kezdő méhésznek műlépet is kell vásárolnia. Első tennivalója, hogy összehasonlítsa, hogy keretméretei szerint, hány darab, lép nyom 1 kilót, hogy minél olcsóbban, minél több lépet vásárolhasson. Ügyelnie kell, hogy a megvásárolt műlép túl vékony ne legyen, mert abbéi a méhek hibásan építenek s az nagy kárt okoz a termelésben, még akkor is, ha a természetes gyűjtés, vagy a mesterséges etetés bőséges. Tapasztalataim szerint a legtöbb hibát a vastag kerethuzal és a vékony műlép okozta. Hiba forrása lehet a huzalbeolvasztásnál az un. „sarkantyúkerék“, melynek átmérője miatt a beolvasztás nem indulhat mindjárt a keretléctől s ezért éppen ott hiányos a beolvasztás, ahol erre a legnagyobb szükség van. Az is megtörténik, hogy a méhek a beolvasztatlan huzal mellett a lépet visszarágják, s ezáltal a műlép szilárdsága nem biztonságos. Ha a kerethuzalt, csak melegen nyomjuk a műlépbe, akkor erős — napos — meleg időben elválik és a műlép deformálódik. Az így keletkezett gyűrődések mentén a méhek heresejteket építenek s az káros hatással van a méhészetre. Ha sok a here, azokat a dolgozó méhekhez hasonlóan a dajkaméheknek kell etetniük, s kétszer annyi táptejet fogyasztanak, mint a dolgozó méh. A heresejteket a méhek főhordás idején is csak legutoljára töltik meg mézzel s ezáltal a családokat tekintélyes sejtveszteség éri. Az erősen hullámos (gyúródott) lépek fedelezése szintén körülményes és szállítás közben kisebb a teherbírásuk. HOGYAN RAKTÁROZZUK EL A KERETHUZALOKAT? Tudjuk nagyon jól, hogy tekercs formájában árúsitják. A tekercset konzerves dobozból készített orsóra tekerem s azt sütőben forróra melegítem, s ezáltal meglágyul. A melegítés alatt viaszt olvasztok egy akkora edényben, hogy a huzalos orsó beleférjen. — A sütőből kivéve néhány percig hülni hagyom, — majd a forró viaszba helyezem és pár percig elmerülve hagyom. A forró orsót — harapófogóval — a viaszból kiemelem és enyhén visszarázom, majd kihűlni hagyom. Ezzel az eljárással elértem, hogy az orsón a huzal nem ugrik szét, meglágyult, s viasszal bevonva nem rozsdásodik és jobban beolvad a műlépbe. Ezzel biztosabb a tartása. A műlép beolvasztását villanypákával végzem, amilyet a rádióműszerészek használnak. Csak annyit változtatok rajta, hogy a páka végét laposra kalapálom a hidegvágóhoz hasonlóan. Az így kialakított vágóélébe háromélű tűreszelővei vájatot készítek és jó acélkéssel kimélyítem. Amikor a páka túlmelegedett a fűtést kikapcsolom és a vájat hegyével, a páka lapjával dolgozom, mindaddig, amíg újra fel nem melegszik. Előnye, hogy a huzalt tetszés szerint süllyeszthetem a lépbe, hátránya, hogy a beolvasztást csak olyan helyen végezhetjük, ahol árramforrás van. Pontos és jó munkánk érdekében, fontos, hogy a huzalok jobb „befekvése“ a beolvasztó deszka minden irányból enyhén domború legyen. Használat előtt és munka közben vizes szivaccsal nedvesítem, hogy az esetleges átolvadásnál a forró viasz ne tapadjon a deszkához. A keretbeolvasztásnál a helyiségben 24—26 C fok legyen a hőmérséklet, hogy a mülép hozzá olvadjon a huzalokhoz, mert hidegben összehúzódik és törékeny, melegben pedig kitágul és képlékeny. A keretlécektől 1—2 mm-rel szűkebbre szabjuk, hogy a fészek melegétől, (35 C-fok) szabadon tágulhasson, mert ha ebben a lécek akadályoznák, úgy gyürődne. Alacsony kereteknél a lépet a felső gerendához ragasztom, és a keretléceket pedig műlépezés előtt forró viasszal bevonom. Előnye, hogy a méhek a műlép kiépítésével egyidőben könnyen a keretléchez építik a műlépet s így stabilabb lesz. Kísérletezések folynak a műlép könnyebb beolvasztása terén is, különböző elektromos beolvasztókkal, hogy ezzel is könnyítsék a méhészek munkáját. Ezek közé tartozik a „PÉNTEK“ féle beolvasztó is, melynek az az előnye, hogy az egész lépfelületet egyszerre beolvasztja, hátránya, hogy az egysíkú lyukasztásnál hajszál pontosságot követel. Ha a kerethuzalok egyike lejjebb a másik feljebb áll, akkor a műlép nem olvad be tökéletesen. Ha a huzalok keresztezik egymást, akkor e kereszteződéseknél az áramot rövidre zárja, és csak azt a részét olvasztja be. Én a lépek beolvasztására a rádió műszerészek által ismert villamos pákát ajánlom, mert ezzel a munka kifogástalan. Igaz, hogy azzal a beolvasztás kissé lassabban megy. Ezen munkálatoknál melegen ajánlom, hogy vastagabb műlépet használjunk, mert abban á huzal jobban elmerül, nagyobb a szilárdságuk, nem hajladoznak és ezért a méhek is szívesebben beépítik. Sajnos, anyagtakarékosság miatt a mülépeket legtöbb üzemben vékonyra készítik, pedig ha vastagabbra gyártanák, mind a kereskedelemnek, mind a méhésznek a többlet műlép 4—5 év múlva megtérülne. MIT KELL A MÉHÉSZNEK TUDNIA A TERMÉSZETES ÉS A SÖPÖRT RAJOKRÓL ÉS AZOK BETELEPÍTÉSÉRŐL? A kezdő méhész legkönnyebben a hirdetések alapján, vagy szakcsoportbeli ismeretség útján, könnyebben beszerzi a rajokat. A természetes raj tetszés szerinti távolságról beszerezhető, de a söpört rajnál fontos követelmény, hogy legalább 6—7 kilométer távolságból származzon. A természetes raj csak elenyésző százalékban tér visz(Folytatás a 6. oldalon.)
