Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-13 / 2. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1973. január 13. Teljesítik a CSKP XIV. kongresszusának határozatait BESZÉLGETÉS VERES S A N D 0 R MÉRNÖKKEL A TREBISOVI JNB ALELNÖKIVEL Az év elején né­hány kérdést intéz­tünk Veres Sándor mérnökhöz, a Tre­­bišov-i (Tőketere­­besí) Járási Nem­zeti Bizottság alel­­nökéhez a válasz­tási programtervek teljesítésével kap­csolatban, aki kész­ségesen nyilatko­zott a fejlődés irányáról és a távlati tervekről. — Alelnök elvtárs, ismeretes, hogy a treblgovi járás a múltban gazdasá­gilag eléggé elmaradott volt, milyen a helyzet jelenleg ezen a téren? — Az elmúlt években járásunkban sok olyan pozitív Jelenség mutatko­zott, amely a gazdasági konszolidá­ciót bizonyítja. Igen szép eredménye­ket értünk el a beruházások teljesíté­sének terén, de hozzá kell tennem, hogy sok mutatóban az országos át­lag alatt maradtunk. Nem elég gyors ütemben emelkedik a lakosság élet­­színvonala sem. Az országos átlaghoz viszonyítva a kereset dolgozónként 250 koronával kevesebb, a foglalkoz­tatottság pedig 8 százalékkal alacso­nyabb. A lakosság takarékbetétje is kevesebb, mint más körzetekben. Vi­szont — főleg családiházak építésé­re — polgáraink több kölcsönt vesz­nek fel, mint más járásokban. Ez egy­részt abból is ered. hogy a munkások ragaszkodnak szülőfaíujukhoz, és nem szívesen költöznek az ipari cent­rumokba, tehát inkább otthon építe­nek maguknak házat. A foglalkozta­tottság összetétele sem felel meg a fejlődés követelménvének. Több mint 5000 ember keres munkalehetőséget a szomszédos járásokban, mivel nálunk még kevés az ipari üzem. Egészségte­len jelenség, hogy még a múlt évben is többen dolgoztak a mezőgazdaság­ban, mint az iparban. Ez arra figyel­meztet, hogy a jövőben több ipari tize­met kell létesítenünk. — A jövőben milyen strukturális változtatásokat hajtanak végre a gaz­dasági fejlesztésben? — Csehszlovákia Kommunista Párt­ja XIV. kongresszusa határozataiból kiindulva, az eddiginél jóval gyorsab­ban fejlesztjük az ipart. Az össztár­sadalmi érdekkel összhangban tovább éoítitik hazánk szárazföldi „kikötőjét“ Cerné nad Tisou-ot lAgcsernőtl. mert amint ismeretes, ezen keresztül hoz­zuk be a szomszédos baráti Szovjet­unióból hazánk nyersanyagszükségle­tének nagy részét. Továbbá korszerű­sítjük a meglévő üzemeket. Az ötödik ötéves tervben a termelőerők fejlesz­tésére 4 milliárd koronát ruházunk be. Járásunk területén lesz az ötödik ötéves terv végén a legnagyobb ener­getikai központ. Megteremtjük a vegy­ipar fejlődésének feltételeit. Űj Üze­meket építünk Veiké Kapušanyban (Nagykaposon), Kráľ. Chlmecen ’ (Ki­­rályhelmecen), amelyekben főleg nő­ket foglakoztatunk, de egyúttal sta­bilizáljuk a fésfi munkaerőket is. A behozott nyersanyag egy részének feldolgozására Kráf. Chlmecen és Čierna nad Tisou-n új iparágakat lé­tesítünk. Erőfeszítések történnek a mezőgazdasági termkek helybeli fel­dolgozására is. A' Kelet-szlovákiai Síkság termőbbé tételére újabb nagy­arányú beruházásokat hajtunk végre. — Az ipari és mezőgazdasági ter­melés következtében milyen ütemben emelkedik az életszínvonal? — A múlt évben a mezőgazdasági termelés 1971.-hez képest 5 százalék­kal, az ipari termelés pedig 19 száza lékkai volt nagyobb. Azonban, amint már említettem, ezzel az eredménnyel egyáltalán nem vagyunk megeléged­ve, és a városok fejlődésével sem. Már kormánybizottság is foglalkozott Vei. Kapušany, Čierná nad Tisou és Kráľ. Chlmec lakásépítési problémáival, és a szolgáltatások fejlesztésével. Mind­három városban jóval több lakás, is­kola, óvoda és művelődési ház, illetve klubhelyiség kellene. Különösen nagv probléma a víz és a gáz bevezetése. A számítások szerint községeink kor­szerűsítése az ötéves terv végéig 453 millió korona beruházást igényel, azonban ezt a feladatot ilyen rövid idő alatt nem lehet megvalósítani. — Alelnök elvtárs, hogyan teljesí­tették a múlt évi választási program­tervet? — Választóink eddig soha nem lá­tott lelkesedéssel igyekeztek az általuk jóváhagyott választási terveket telje­síteni. Ennek érdekében 86 millió ko­rona értékű vállalást tettek, azonban az év végéig ezt az összeget majdnem 200 millió koronára kerekítették ki. Az új év elején, a múlt évi sikerek alapján Joggal mondhatom, hogy a nemzeti bizottságok idén is teljesítik választási programterveiket, mert a lakosság ég az alkotnivágyástól, de sikereinknek még jobban örülnénk, hogyha a felsőbb szervektől nagyobb segítséget kapnánk járásunk iparosí­tásához, és városaink, valamint fal­­vaink korszerűsítéséhez, mert vannak olyan problémák is, amelyeket helyi jellegű kezdeményezéssel a járás ke­retén belül nem tudunk megoldani. A beszélgetést vezette: ILLÉS BERTALAN Ä napokban emlékezünk a harminc évvel ezelőtt megidított „Szikra“ ” operációra, amely a leningrádl és a volgai front csapatainak egye­sülésével, valamint a balti haditengerészeti egységek támogatásával a sokat szenvedett város felszabadítására irányult. A két front egységei már 1943. január 18-án egyesültek és egy évvel később január 27-én át­törték a hitleri fasiszták által alkotott blokádot és végre fellélegezhetett a város. Százezrek számára elérkezett a várva-várt nap, amely után már nem robbantak többé ágyúgolyók a város utcáin, mert a felszabadító egy­ségek egyre távolabb űzték a fasisztákat. A liósi város felszabadulásának évfordulóján nem árt visszatekinteni az előzményekre. A „Barbarossa“ hitleri háborús terv szerint Leningrádot teljesen likvidálni kellett volna, mert. a fasiszták szerint túl nagy volt a lakosság koncentrációja és ezért a Harmadik Birodalom számára nem volt fontos létezésük. Már 1941. szeptember 4-én ágyúgránátok robbantak Leningrád utcáin. 8-án pedig zuhanóbombázók ontották halálos terhüket a város békés lakosságára. A 18-ik német hadsereg 900 napig tartotta bekerítve a várost és híven teljesítette Hitler örült parancsát, ami szerint a földdel kell egyenlővé tenni a várost. Az előre kitervezett pusztítási tervnek múzeumok, iskolák, kórházak s egyéb műemlékek, lakóházak A „SZIKRA” OPERÁCIÓ estek áldozatul. A legszörnyűbb volt az 1941—42-es tél, amikor rendkívül nagy volt a hideg. Kevés volt az ivóvíz és az élelmiszer. A legnehezebb napokban mindössze 125 gramm kenyér jutott egy személyre, de ez csak olyan lisztből készült, amelynek 50 százaléka fűrészpor és egyéb anyag volt. Mindenki éhezett, a polgárok és katonák egyaránt. A szovjet hát­országból csak a befagyott Ladoga-tavon keresztül, „az „élet útján“ érke­zett élelmiszer. Az élelmiszert szállító gépkocsivezetőknek és a kísérőknek bizony sokszor harcba kellett szállni az ellenséges egységekkel, vagy pedig a fölöttük cirkáló fasiszta repülőgépekkel. A lakosságot a kato­nákkal együtt tizedelték az ellenséges ágyúgolyók, bombák, repeszdarab­­jai, az éhség, de mégsem adták meg magukat. A forradalom bölcsőjét együttes erővel védték a kommunisták, Komszomol-Ugok, idősek, fiatalok, asszonyok, gyerekek, mindenki, aki csak fegyvert tudott fogni, vagy más módon járulhatott hozzá a védelemhez. A fasiszták a legnagyobb áldoza­tok árán sem tudták bevenni a várost. Amikor megindulta Leningrád fel­szabadításáért folyó ütközet, a tüzérek ledobálták meleg bundáikat és zubbonyban a lehető leggyorsabban töltötték újra az ágyúkat. A tüzérségi előkészítő tűz több mind egy óráig tartott, 4500 ágyú lőtte rommá a fa­siszták állásait. Amikor megindult a szovjet egységek elsöprő erejű ro­hama, már alig ütközött ellenállásba. A leningrádi—novgorodi operáció után már 220—280 kilométerre űzték el őket és így teljesen felszabadult a hősi város. Leningrádot nem tudták teljesen elpusztítani a hitleri fasiszták, mert polgárai egy emberként' szálltak szembe a betolakodókkal és az egész szovjet nép összefogása alapján megindított két operáció után véres fejjel kellett elmenekülniük a város falai alól. Ján Miéátek alezredes BEFEJEZŐDÖTT A SZOVJETUNIÓ 50 ÉVE KIÁLLÍTÁS Népünk szivében maradt Hazánkban nem volt még ilyen nagy népszerűségnek örvendő kiállítás, amit egy millió 700 ezer ember láto­gatott meg. A prágai Julius Fufcík Kultúra és Pihenés Parkjában a Szov­jetunió 50 éve kiállítás mindenkit el­bűvölt. Ha ötös sorokba állítanák a látogatókat, a sor mintegy 250 kilo­méter hosszasságban kígyózott volna. Ezrek és ezrek sokszor órákat vár­tak, hogy megtekinthessék az ötletes, szellemes és emellett sokat mondó kiállítást, amely méltón tükrözte visz­­sza a világ első szocialista államának gigászi fejlődését. A kiállítás annyira sokrétű volt, hogy mindenki megta­lálta amit keresett. A prágai kiállítás bizonyos fokig nemzetközi jelleget is öltött, mert külföldről mintegy 130 ezren tekintet­ték ineg. A kapitalista államokból is többezren jöttek a kiállításra, köztük újságírók is, akik számos elismerő cikket írtak, és országaikba több hosszabb-rövidebb filmhíradást köz­vetítettek a televíziókban ás a film­színházakban. A kiállítás részvevői élményeiket négy vaskos emlékkönyvbe jegyezgct­­ték be. Sokan felhasználták az alkal­mat, bogy ily módon is üdvözöljék a félévszázadát ünnepid Szovjetunió né­pét. A kiállítás ideje alatt 49 cseh és szlovák, valamint szovjet népi együt­tes lépett fel. Összesen 51 egész estét betöltő szovjet filmet vetítettek. Az életszínvonal emelkedését érzékeltető részen 500 divatbemutatót tartattak. A kiállítás bezárásának napján kö­zei 50 ezren vettek búcsút a szovjet rendezőktől és hazánk többi dolgozói­val együtt örökre szivükbe zárták az élményeket, azokat a nagyszerű sike­reket, amelyeket a szovjet nép ér el. Meddig ígérgetnek még? A hős vietnami népre bombák hul­lása közepette köszöntött az új év. Pusztítás és rombolás, ez volt az ame­rikai imperializmus újévi köszöntője. Nixon „béke ígéretei“, amint látjuk, csak üres szólamok voltak, amit a tények bizonyítanak. Pedig már az óévben megvolt minden előfeltétel arra, hogy elnémuljanak a fegyverek Vietnamban. Az előzetes kétoldali tit­kos tárgyalások alapján már decem­ber 12-én alá kellett volna írni a fegyverszüneti egyezményt, de Nixo­­nék halogató politikája miatt erre nem került sor. A 20. szélességi fok­tői délre csak 36 óráig szüntették be a bombázásokat az új év első napján. Utána újra В—52-esek húztak a viet­nami égen és az elállatiasodott piló­ták folytatták a népirtást. Nemzet­közi, sőt amerikai bizottságok bizo­nyítják, hogy a bambákat olyan mun­kásnegyedekre szórták, ahol a lakos­ság sűrűsége négyzetkilométeren­ként eléri a 30 ezer főt. A szörnyű bombázások következtében Hanoinak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosának egy millióról 300 ezerre kellet csökkenteni a lélekszámát. A lakosság kitelepítése tovább folyik. Csak december 18-tól 29-íg 1318 sze­mélyt öltek meg és további 1261-et sebésítettek meg az amerikai bombák Hanoiban. Az indokínai térségben tehát to­vábbra is amerikai bombák robban­nak, hadihajók ágyúgolyói pusztítják a településeket és amerikai tankok teszik a földdel egyenlővé a békés családok otthonait. összehangolt pusztítás. Hanoiban három kórházat romboltak le az amerikai bombázók, a szó szoros értelmében teljesen rom­halmazzá változtatva őket. Ugyan mi­re emlékeztet mindez minket? A hit­leri fasiszták barbár tetteire. Ma már semleges országok államférfiai is a hitleri barbár hordák kegyetlen­ségeihez hasonlítják az amerikaiak vietnami gaztetteit. A civilizáció vé­delmében tetszelgő amerikai katonák nyugodt lelkiismerettel gyilkolják ha­lomra a gyerekeket és asszonyokat, Lerombolt falvak, tömegsírok tanús­kodnak állati tetteikről. A vietnami népnek ma már számtalan Lidicéje van, ahol gyereket, asszonyt, aggot gyilkoltak halomra a kövérre hizlalt, lelketlen amerikai katonák. Nem csoda, ha ezek után felháborodott a világ haladó közvéleménye és egy­más után étkeznek a tiltakozó jegy­zékek az imperialista nagyhatalom kormányához. Svédországban két bi­zottság is alakult, amely elhatározta, hogy 90 millió svéd koronát küld a vietnami nép megsegítésére és külön 70 millió svéd koronát fordít Hanoi két kórházának felépítésére. A szo­cialista országokon kívül tehát már a semleges államok is felemelték sza­vukat és konkrétan segítik a hősi népet. Az amerikaiak halogató politikája nyomán, és az amerikai bombatáma­dások kiterjesztése miatt a béke nap­ján, december 24-én függesztették fel a vietnami és amerikai tárgyalásokat. Az imperialisták tehát magukra Vál­lalták a további vérontásért a fele­lősséget és a világ szeme előtt szé­gyentelenül folytatják a vietnami nép mészárlását. Le Dúc Tho és Henry Kissinger már újra Párizsban széked, hogy a diplomáciai csatatéren ren­dezzék a vietnámi helyzetet. A szak­értők tárgyalása már előbb megkez­dődött. A tárgyalások kimenetele még mindig bizonytalan. De a tények alapján le kell szögeznünk, hogy a kardcsörtető amerikai kormány, élén Nixonmal, úgy diplomáciai, mint ka­tonai síkon vereségeit szenvedett. Ha­logató politikájával nem érte el, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának küldöttsége megváltoz­tassa álláspontját, a bombázások fo­kozásával pedig az egész világ előtt bemutatta a fasizálódő rendszer igazi arcát és egyben a világ meggyőződ­hetett arról is, hogy a szovjet lég­elhárító fegyverekkel felszerelt viet­nami hadsereg nagy sebeket ejtett az amerikai légierőn. Szertefoszlott а В—52-esek legendája. Tucatszámra semmisültek meg a légelhárító fegy­verek füzében. Amerikai pilóták szá­zai pusztultak el vagy estek fogságba a gigászi küzdelemben. De igen je­lentősek az amerikaiak és csatlósaik évi veszteségei is. A hazafias erők a múlt évben 480 ezer amerikai és saigonl rendszert szolgáló katonát tettek harcképtelenné és ezen kívül 2850 tankot és más páncélos jármű­vet, 1500 ágyút zsákmányoltak vagy semmisítettek meg. összesen 2500 repülőt lőttek le és 400 kisebb-na­­gvobb hajót süllyesztettek- el. A si­keres offenzívák következtében öt­millió vietnaminak hozták meg a szabadságot. Az indokínai háború következtében napjainkban Amerikában is sor ke­rült olyan politikai összecsapásokra, amelyek az amerikai kongresszuson adták az első pofont Nixon háborús kormányának. A kongresszus 154 de­mokrata párti képviselője szavazott arra, hogy vonjanak meg minden pénzügyi támogatást a vietnami há­borúval kapcsolatban és csak 75 kép­viselő szavazott a háború folytatása mellett. A határozat értelmében Ni­­xonnak január 20-ig kell konkrét vá­laszt adni a kongresszusnak-a háború befejezésével kapcsolatban. Nixonékra tehát több irányból ne­hezedik nyomás, és ezek a terhek annyira növekednek, hogy előbb­­utóbb meghátrálásra kényszerítik őket. Kudarcok a diplomáciában, a vietnami frontokon, az amerikai kongresszusban, az egyre növekvő tiltakozási hullám úgy az egész vi­lágon, mint az amerikai belpolitikai életben, mind arra kényszerítik a kardcsörtető imperialista hatalom kormányát, hogy be kell fejeznie a szégyenteljes vietnami háborút, a barbár mészárlást és megvert kutyák módjára kell takarodniok abból a térségből, ahol semmi keresnivalójuk nincs és ahová soha sem voltak hi­vatalosak. Balia József Kozmetika francia módra Kétségtelen, hogg nemzedékem — a két világháború közötti időszak megtépett, megtizedelt korosztálya — élete eszmélő, nagy kulturális érté­kekre rácsodálkozó időszakában szin­te túlzó tisztelettel tekintett Francia­­ország jelé és jenmartás nélkül hitle, hogy az a nép, amely Villont, Rous­­seaut, Cézanne-t adta a világnak va­lóban az európai kultúra, az emberi humanizmus zászlóhordozója. Kezünk ökölbe szorult, amikor Hit­ler hordái lerohanták Franciaorszá­got, amikor a náci csizmák az annyi­ra imádott-vágyott Párizs kövezetén dübörögtek és amilyen tiszteletiéi adóztunk a francia ellenállók hősi harcának, ugyanolyan fehér izzástí gyűlölettel ejtettük ki Henry Philippe Pétain francia tábornoknak, a német megszálókkal kollaboráló Vichy állam vezetőjének a nevét. Ki volt Henry Philippe Pétain? 1916-ban a Verdunt védő francia csa­patok parancsnoka, majd a francia csapatok főparancsnoka, a Legfelsőbb Haditanács alelnöke, 1939-től 1940-ig pedig Franciaország spanyolországi nagykövete. Már ekkor világos volt, hogy az egykor hős katona gerincte­len törtetővé aljasait, aki a fasizmus elmebeteg, szadista eszntéit rikácsol­ta a politikai szószékről. 1940-ben kormányt alakított, amely aláírta Franciaország kapitulációját Német­ország és Olaszország előtt, majd La­­vallat együtt megalakította /Dél- és Délkelet-Franciacrszágbanf a fasiszta bábállamot. Franciaország felszabadu­lása után halálra ítélték, de az ítéle­tet De Gaulle életfogytiglani börtönre változtatta. A „francia Quisling“ hat évvel később, 1951-ben halt meg a Yeu-szigeten levő börtönben. Nemcsak Franciaországban, hanem az egész világon megdöbbenést kel­tett, amikor Jacques Isornt párizsi ügyvéd, Pétain volt védője, egykori védence rehabilitációját kérte a kü­lönleges bíróságtól. Hangsúlyozzuk, hogy a francia jobboldal nem először akarja megszépíteni saját különleges politikát kozmetikai szalonjában a fasiszta tábornok emlékét, de a fran­cia ellenállók már régen kijelentették, hogy ez „annyit jelentene, mint el­ítélni az ellenállást és rehabilitálni Hitlertl“ A fasizmust és a fasisztákat nem lehet rehabilitálni, mert az az impe­rializmus minden eddigi és jelenlegi gazságának, népellenes, haladást fé­kező agressziójának az igenlését je­lentenél Nem lehet rehabilitálni, mert — Fábry Zoltán szerint: — A fasizmus a kultúra veszedelme. Minden kultú­ra humánjegyeinek tudatos eltapo­­sója". Kiábrándító csalódás számunkra — a francia kultúrát annyira tisztelő és a fasizmust poklát megjárt nemzedék számára, — hogy 1972-ben akad olyan francia állampolgár, aki a Nemzeti Panteonban akar szobrot állítani a francia nép, a francia kultúra és az embert humánum véres kezű árulójá­nak! De azt is tudjuk, hogy ez a szépítést kísérlet, ez a rehabilitációs küzdelem nem a jogot, az emberi igazságot, ha­nem a francia reakció és a világim­­perializmus szennyes érdekeit szol­gálja. Isorni ügyvéd csak dróton rán­gatott bábu, akit a jobboldali erők mozgatnak és nem véletlenül kezde­ményezték ezt az akciót a helsinki konferenciát megelőző időszakban! Az egykori védő kérelmét egyértel­műen visszautasították, de vigyázni kell, mert a fasizmust nem temették el Yeu-sziget börtöntemetőjében! PÉTERFI GYULA A Košíce-i (kassai) Mélyépítő Vál­lalat dolgozói határidő előtt befejez­ték az ország határától Veľká Idá ig (Nagyida) terjedő tranzit gázvezeté­ket. A múlt évben a 80 kilométer gázvezeték építése volt a legfonto­sabb feladat a Mélyépítő Vállalat dolgozói számára. Ahhoz, hogy ezt a komoly feladatot sikeresen megold­ják, több munkát kellett határidő előtt elvégezni. Többek között a Vefké Kapušany-i (Nagykapos) szivattyúál­lomás építését is. A dolgozók vállalá­sukat teljesítve október elseje helyett már szeptember 15 én átadták a szi­vattyúállomást a szerelőknek, akik 15 nappal előbb kezdhették meg munká­jukat. A 80 kilométeres szakasz határidő előtt való elkészítése lehetővé teszi, hogy a Szovjetunióban előbb kezdhe­tik meg a vezeték gázzal való töltését.

Next

/
Thumbnails
Contents