Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-03 / 9. szám

1973. március 3. SZÖVETSÉGI SZEMLE Egy gyógyfürdői délután Szúlásmondás tartja: a rossz hír szárnyon jár. Am kivétel is van, ami­kor ugyanezen a szárnyon a jóhfr repül világgá. így van ez a Cízi (csf­­zi) gyógyfürdővel is, amelynek nép­szerűsége egyre jobban terjed az or­szágban. A kiváló gyógykezelés, a kellemes környezet, a gömöri táj szépségének hírét azok a dolgozók hordják szét az ország minden zegé­­be zugába, akik itt kezeltetik magu­kat. Igaz, a kellemes környezetnek most csak téli változatában gyönyörköd­hetünk. Am ez egy kicsit sem zavar­ja a beutaltakat, akik csoportosan, zajosan, vidáman tódulnak kibe a közös étterem ajtaján, akárcsak verő­­fényes nyarakon. A gyógykezeltek nagy többsége mezőgazdasági dolgo­zó, munkás, középkorú vagy idősebb, munkában megfáradt ember. Nekik jutalom ez a beutalás. Huszonnyolc­­napos kezelésük mindössze 140 ko­rona saját befektetéssel jár, még az útiköltséget is az üzemük téríti meg. Ez a tény már önmagában is a me­zőgazdasági dolgozók szociális-egész­ségvédelmi gondoskodásának nagy­fokú jórafordulását bizonyltja. A gyógykezeltek közül hárommal beszélgettem az ebéd utáni pihenó alatt. Ketten közülük Nyugat-Szlová­kiából érkeztek, a harmadik meg a közeli Tachtyból (Tajti). Két külön­­bóző korosztályt képviselnek, de ba­rátságukat, amely itt szövődött, ez csöppet se zavarja. Hármuk legfiata­­labbika a Nesvady-i (naszvadi) Efsz­­ből érkezett Kezes Júlia, aki mind­össze 36 éves. Ez már a negyedik gyógykezelése, méltán kiérdemelve, hiszen fiatal kora ellenére nagyon sokat dolgozott. De erről beszéljen ő maga: — Lehet, hogy könnyebb lett vol­na, ha gyárba megyek dolgozni, da ez annak idején eszembe se jutott. Szüleim — amíg éltek — földműve­sek voltak. Mellettük hamar megszok­tam a mezőgazdasági munkát. A szö­vetkezetben 1957 óta dolgozom, ebből sertésgondozóként tizenkét évet. a férjemmel. Nagyon sokat dolgoztunk. Gépesítés híján a legnehezebb, leg­kellemetlenebb munkát is kézzel vé­geztük. Reggel félötkor már etettem, onnan rohantam haza, hogy felké­szítsem gyermekeimet az iskolába. Napközben aztán gyalogmunkásként dolgoztam, mert nagy szükség volt a pénzre. Délután négykor megint az istálló, este a főzés-mosás, hogy ne is soroljam tovább. Sokat dolgoztunk, de megérte. Ma már saját négyszo­bás családi házunk van, szépen be­rendezve, autónk, s gyermekeink jó létben élnek. Dolgoznom sem kelle­ne a betegségem miatt, másrészt meg a férjem egymaga is szépen keres, de nagyon megszoktam a munkát. A munka nélkül eltelt napok szinte bűntudattal töltenek el, ezért dolgo­zom tovább — néhány éve már a kertészetben — s ezért teszek-veszek annyit házunk és családom körül. Nézem ezt a most is, betegen tett­vágytól fűtött fiatalasszonyt, hallga­tom okos szavait s velem hallgatják társnői is, úgy bólogatva minden sza­vára. mintha először hallanák egy­más történeteit. Amikor Kezes Júlia arról beszél, hogy az ő községében is lehetőség nyílna gyógyfürdő épí­tésére, mivel már évekkel rátaláltak egy hőforrásra, szinte követelik an­nak felépítését. Beszélgetésünk fona­la Így ismét a csízi gyógyfürdőre ka­nyarodik vissza, jóba Ferencné a Martovcei jmartosi) Efsz dolgozója, a betegekről való gondoskodást di­cséri, elmondva, hogy egyhetes ittlé­te után máris érzi állapota javulását. Ez már a hetedik gyógykezelése, s úgy érzi, hogy ez a leghatásosabb. Itt ugyanis — ahogy mondja — nem­csak üdültetik, hanem ténylegesen gyógyítják is a beutaltakat, ű maga naponta ötféle kezelésben részesül, s mivel orvosai nagyon lelkiismere­tesen végzik munkájukat, elégedett és bízik gyógyulásában. Egyetlen ki­fogása: a tévé magyar adásairól rend­re le kell mondania: — Túl kevesen vagyunk — mond­ja — akik, sajnos nem tudunk szlo­vákul, azt meg nem várhatjuk el, hogy a többség igazodjon. Azért így se unatkozunk, jómagam szívesen olvasok, most éppen Mikszáth: Gaval­lérok című kisregényébe fogtam bele, s ha már fáraszt az olvasás, varro­­gatok. Ezzel máris előveszi s kiteríti elénk az asztalkendőt, melynek elkészítését a gyógykezelés idejére tervezte he. Érdekes módszerrel, úgynevezett „metéléssel" kerülnek fel az alap­anyagra a páratlan szépségű martos! minták. S míg az ügyes munkát di­­csérgetjük, asztalra kerül egy üveg bor is — így derül ki, hogy Jóba Fe­rencné most és itt ünnepli ötvenket­­tedik születésnapját. V é g h György­­né, beszélgetésünk harmadik részt­vevője elsőként reagálva versben kö­szönti az ünnepeltet: Születésnapján gratulálok, sok szépet, s jót kívánok, legyen boldog a családja! Teljesüljön minden vágya. Az ugyanannyi idős asszony oly ked­ves melegséggel szavalja a versike utolsó sorát, hogy abból egyértel­műen kisugárzik, mennyire szereti családját, s egész életét övéi boldog­ságának szentelte. Fiairól kezd be szélni: az egyik mérnökként dolgo­zik a fővárosban, a másik meg ott­hon a szövetkezetben. Bányász-férjét is felemlíti s így beszélgetésünk fo nala észrevétlenül visszakanyarodik — most már végérvényesen — a délutáni pihenések örök témájára: az otthonra. Már hazamenetelüket ter­vezgetik, a félbemaradt munkák foly­tatását. hétköznapjaik tennivalóit, azt a serény asszonyi tevékenységet, amely nélkül a család, a társadalom élete elképzelhetetlen. Mindhármuknak mielőbbi gyógyu­lást kívánunk! —ez— Egészségügyi séta ANKÉT! ANKÉT! ANKÉT! ANKÉT! ANKÉT! ELŐRE...! fészek. A domb alatti vályogházak lassan eltűnnek. Lebontották már az utolsó szalmatetőket Is. A hajdani sártenger pereméről beljebb húzódott a falu: új és emeletes házakat épí­tenek a község mai lakói. Szinte meghökkentő a régi és a mai Détér közti különbség. A dombok alatt ott vannak még a düledező, régi házak, az aszfaltozott út mentén pedig büsz­kén sorjázik egymás után a sok-sok emeletes ház. Több mint húsz személyautó van már az 570 lakosú faluban. Rádió, tévé, magnó ma éppúgy hozzátarto­zik a détériek életéhez, mint egykor a feneketlen sár és az ezzel járó sok-sok kilométer gyaloglás a város­ba és vissza. Ma szinte óránként jön és megy az autóbusz. A kulturális életet itt is a CSEMA­­DOK és az 1970-ben alakult SZISZ irányítja — mondja Kovács János ta­nító, a CSEMADOK elnöke, akivel éppen a kultúrliáz előtt akadtam össze. Műsort készítettek a Győzel­mes Február emlékére. — És Petőfi?... — kérdem kissé szemrehányóan. — Méltó módon emlékeztünk meg róla is. Az itt élő emberek — fiata­lok és öregek — mind egy szálig tisztelik, szeretik a forradalom (tagу költőjét. Kár, hogy nem lehet Petőfi­­könyvet kapni. Amíg beszélgetünk, kitódulnak a kultúrházból a fiatalok is. Elegánsak és vidámak. Fényképet készítünk. — Aztán van-e a gépben film? — kötődik vetem egy hegyes-hegyes fe­kete. — De van ám! Magát még külön is lefényképezem, ha kívánja. Látom, hogy akarja, de az udvarlója bele­karol és tovább tessékeli. Le akarom fényképezni a kultúrhá­­zat. Nem hagyják. Az ok: régi, kicsi, ütött-kopoft épület. Restellik Is a dolgot, de — amint mondják a veze­tők — 1975-re lesz új kultúrházuk. Elsétálunk a leendő kultúrház he­lyéhez. Közben megmutatják a nem­rég épült községi vízvezetéket. — Jó víz. Tiszta, mint az arany. Kint van a forrása a dombok között. Mutatják is az irányát, hol talál­ható, de én egész idő alatt csak azon tűnődöm: hát hol vannak itt a szántóföldek? — Az ötszáztíz hektár szántóból mintegy száz van a nemrég szabá­lyozott patak mentén, ahol évszáza­dokon át csak nád és savanyú fű, csáté termett: most hektáronként 750 mázsa silókukoricát takaríttotunk be. A többi meg, bizony a dombok hátán várja a bátor traktorosokat. Nálunk egy traktor csak félannyi ideig bír­ja ki, mint másutt. Meg aztán üzem­anyag is több kell: állandóan a he­gyet járjuk. Ennek ellenére a háború előtti szegény falu a szocializmus idején gazdaggá fejlődött. Míg az emberek egyénileg gazdálkodtak, 12—15 mázsa termett hektáronként; ma 22—25 is megvan. A második világégést megelőzően évente körül­belül 150 mázsát „adtak el“, most az efsz 14 vagon marha- és 4,5 va­gon sertéshúst ad évente a közellá­tásnak. — A jövőben intenzivebben foglal­kozunk majd juhtenyésztéssel és sző­lőkultúrávai. Már most is van har­minc hektár szőlőnk, amelyből egy­­harmada már terem. Nem számoljuk fel a szarvasmarhatenyésztést sem; jól tejelő fajtákat honosítunk meg. Az elmúlt évben például 2900 liter volt az évi tejhozamátlag. Ezen túl akarunk lépni. Tavalyelőtt Hosticével és Jesticével egyesültek (Gesztete és Jeszte). Az egyesített efsz elnöke Csank Zoltán lett, aki szintén megtesz mindent, hogy az eddiginél még jövedelme­zőbben gazdálkodjanak, а XIV. párt­kongresszus irányelveinek megfele­lően. Ezeket nemcsak a vezetőség mond­ja és akarja Így, hanem mindhárom község népe, köztük a détériek is. Aimig a téli alkomyatban a leendő kultúrház helyén beszélgetünk, meg­érkezik Borbás István is, a falu mű­velődési felelőse. — Ha felépül, nézze majd meg. Emeletes lesz. Elmosolyodom, mert már tudom a nagy détéri tromfot: minden új ház egy-két téglával magasabbnak készül, mint az előző. Miért ne lenne kivé­tel a kultúrház? Ez Is az élniakarás és a fejlődés egyik fokmérője. Mindig szebbet, mindig jobbat. Mindig csak előre!... Három nemzedék Ka váci István, Gemer (Sajógömör) ZÁRSZÁMADÁSI TANULSÁGOK A Dolný Peter-i (alsópéteri) szövetkezet egynéhány évvel ezelőtt minden tekintetben a komárnoi járás élenjáró mezőgazdasági üzemei közé tarto­zott. Ma sajnos a legjobb akarattal sem mondható el a gazdaságról ugyanez. Nem mintha bizonyos termelési szakaszokon nem érnének el jó, sőt sajátos viszonyaikhoz mérten kiváló eredményeket. Arról van szó, hogy valahol hiba csúszott a számításba, helyesebben a munkaszervezésbe, a gazdálko­dás irányításába, a dolgozók látókörének bővítésébe Ennek az lett a követ­kezménye, hogy fellazult a munkafegyelem, s a dolgozók bizonyos hányada a szocialista munkaerkölcs legalapvetőbb szabályait is sutba dobva, passzí­van viszonyul a közös érdekekhez, a munkához és a szövetkezeti élethez általában. Ha a szövetkezetről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, akár­csak a múltban, most is akadnak szép, elismerésre méltó eredményeik. Az országszerte kedvezőtlen időjárás ellenére átlagosan 42,6 mázsa búzát ta­karítottak be hektáronként. Ha figyelembe vesssziik sajátos termelési viszo­nyaikat, akkor ez valóban szép eredmény. Az árpa 37, a kukorica 46 mázsát termett hektáronként. Ez utóbbinál talán 10 mázsával jobb eredményt Is elérhettek volna, ha bizonyos tekintetben nem takarékoskodnak feleslege­sen. Előbb a munkafegyelemről beszéltünk, ezért azt is el kell mondani, hogy a gabonabetakarítás idején valóban mindenki megértette az idő szavát, a központi szervek felhívásának jelentőségét, s szívügyének tekintette a ter­més mielőbbi biztonságba helyezését. A gépesített csoportok kitettek ma­gukért. Nem feledkeztünk meg a mezei csoport dolgozóiról sem, hiszen ók tettek a legtöbbet a közös „kosarába“. A korai fagyok, a nyári jégesők és „felhőszakadások“ sok kárt okoztak a szőlőben, gyümölcsösben, a zöld­ség- és dohánykertészetben, de a dolgozók java részének munkakedvét ez sem törte le — mentették a menthetőt. A dohányosok új, fiatal vezető irá­nyításával dolgoztak, s talán még becsületesebben és odaadóbban, mint azelőtt. Ennek köszönhető, hogy az elemi csapások ellenére szép ered­ménnyel zárták az 1972-es évet. Persze, ha a mezei termelés valamennyi szakaszán mindenki becsületesen elvégezte volna a feladatát, sokkal jobb eredmények születhettek volna. A legfájóbb pont Az állattenyésztés pénzügyi tervét ugyan globálisan teljesítették, de... S itt érdemes elidőzni. Igaz, hogy az évi tojáshozamátlag 230 darab volt, s viszonylag jól alakult a súlygyarapodási átlag is. Viszont a malacelvá­lasztás kocánkénti átlaga 16,3 darab; s még kirívóbb az, hogy tavaly 530 literrel — vagyis 2953 literről 2423 literre csökkent a tejhozamátlag, lgv tehát nem teljesítették ezirányú eladási kötelezettségüket, ami 463 ezer korona bevétel kiesését eredményezte. Ez a kiesés a gazdaság vezetőinek bevallása szerint a vezetők figyelmetlenségének, az ellenőrzések elmulasz­tásának, de főképp a tehenészeti dolgozók — tisztelet a kivételnekl — há­nyaveti, felelőtlen munkájának a következménye. Hogyan lehet egy gazda­ságban munkafegyelemről, öntudatos dolgozókról beszélni, amikor a veze­tők a termelés széleskörű fejlesztésén fáradoznak, egyesek viszont egyene­sen hátráltatják a haladást, a jó eredmények létrejöttét? Előfordult például az utóbbi időben, hogy az elnök maga tartott villámellenőrzést az istállók­ban, s némely fejő után 1—1,5 liter tejet fejt ki — a már kifejtnek nyilvá­nított tehéntől. Elgondolkoztató dolgok. A vezetők bizonyára levonják a kellő következtetéseket az említett, valamint más esetekből. Hol a hiba? Tény, hogy a gazdaság a különböző problémák ellenére még egyelőre nem állt meg a haladás útján. A mezőgazdasági össztermelési érték négy év alatt 10,4 millió koronával (1972-ben 28,8 millió), az összteljesítmény értéke pedig 15,6 millió koronával (a múlt évben 34,6 millió) növekedett. A tiszta haszon 1968-ban 1,2 millió, a múlt évben pedig 8,8 millió korona volt. Mindez a következetes ökonómiának köszönhető. Viszont az is tény, hogy ezek a mutatók sokatmondóbbak Is lehetnének, ha ... S ezzel elértünk a dolgok lényegéhez. A szövetkezet 490 dolgozója között bizony jócskán akadnak olyanok is, akik a szó szoros értelmében nem látnak tovább az orruknál. Ha egy új módszer, egy korszerűbb termelési eljárás bevezetésé­ről kell dönteni, sokan már eleve elítélik a vezetők kezdenlényezését, pasz­­szlvan viszonyulnak a dolgokhoz, olykor lázítanak a dolgozók körében. Ilyen légkörben nem lehet könnyű dolga egyetlen vezetőnek sem. Persze van az éremnek másik oldala Is .Esetenként a vezetők sem állnak hivatásuk magaslatán. A tervek összeállításánál egyes részlegvezetők már eleve abból indulnak ki, ha lazább a terv, könnyebb teljesíteni, több lesz a jutalom, a prémium. Mások a munkaerőgazdálkodás terén követnek el hibákat — néha 3—4 ember végzi egy két dolgozó munkáját. Így persze nem növelhető a munkatermelékenység, nem szilárdítható a munkafegye­lem, s nem javítható a dolgozóknak a közös munkához, a közös problémák­hoz való viszonya. Ami dicséretet érdemlő: az efsz-ek VIII. kongresszusa tiszteletére vállalt kötelezettségeket nemcsak teljesítették, hanem mintegy 571 ezer koronával túl is szárnyalták azt. Így végeredményben a teljesített vállalások összér­téke közel 1,3 millió korona. Elmarasztalás azért jár — ha jól értettem —, azt is vállalták az egyéni és kollektív kötelezettségeikben, hogy 60 ezer ko­ronát fordítanak a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására. A szocialista kötelezettség kötelezi a vállalót az adott szó teljesítésére, be­tartására. Hiszen szocialista társadalmunknak nem az a célja, hogy a fel­ajánlások csupán formális gesztussá váljanak. Ha ez így van, akkor nem értem, miért nem teljesítik egyes személyek és az üzemek a vállalás min­den pontját? A nevezett szövetkezetben pl. éppen a legfontosabb tételek egyikének teljesítéséről, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítá­sáról „feledkeztek“ meg. — Szövetkezetünk idén ünnepli fennállásának 24. évfordulóját. Ilyen kor­ban már házasodni lehet a fiatalembereknek, mert a legtöbbjük érett, ko­moly férfivá válik. Nem ártana, ha a mi szövetkezeti „családunk“ is meg­komolyodna végre, hisz ideje volna rendet teremteni a házunktáján — mondta többek között a szövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke az év­záró taggyűlésen, beszámolója során. Mindent összevetve, bizony itt az ideje, hogy a szövetkezet vezetői és dolgozói összedugják a fejüket, s közös erővel, vállvetve fáradozzanak a jobb eredményekért. Legfontosabb feladat: a munka- és tervfegyelem meg­szilárdítása, a dolgozók látókörének bővítése, az emberekről való szociális gondolkodás javítása, a problémákhoz, közös érdekekhez való helyes vi­szony kifejlesztése, megszilárdítása. Azok a bizonyos passzív dolgozók is megérthetnék végre, hogy a szövetkezet nem szociális intézmény és főleg nem fejőstehén. Mindenkit csak a végzett munkáért járó bér illet meg; persze a fizetésnapon azok a leghangosabbak, akik utolsók a munkában, s fékezik a szövetkezet fejlődését. A szövetkezet vezetőivel és dolgozóival folytatott beszélgetés során szá­mos probléma került napvilágra, de ilyen rövid lélegzetű írásban lehetet­len mindegyikkel foglalkozni. Annyit mindenesetre megértettem: nagyon fontos kérdésekben kell döntést hozni áz elkövetkező napokban, hetekben, ha a szövetkezet vezetői és dolgozói nem akarják a pangás, sőt hanyatlás útjára taszítani a gazdaságot. Addig kell cselekedni, amíg nem késő. KÁDEK GABOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents