Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-17 / 7. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES, 1973. február 17, A KGST tagállamok együttműködése a mezőgazdasági termelés fejlesztésében V. TÉMA A KGST tagállamok legfelsőbb párt- és kormányszervei a közelmúltban hosszútávra szóló programot dolgoztak ki a mezőgazdasági termelés sokrétű tudományosan megalapozott fejlesztése tekintetében. A tagállamok együttműködésében a Szovjetunió nagyon jelentős helyet foglal el. Ezt egyebek közt a szocialista társadalom építésében, valamint a kommunizmus anyagi-műszaki alapjainak lerakásában elért eddigi gazdag sikerei is indokolják. A szocialista közgazdasági integráció teljes programjának célja, hogy nagymértékben elősegítse a KGST-be tömörült országok termőerejének a fejlesztését, s annak közgazdasági célszerűségét, ami lehetővé teszi a termelés hatékonyságának a növelését, s a társadalmi munkatermelékenység szüntelen emelkedését. A HALADÓ TAPASZTALATOK MEZŐGAZDASÁGI VONATKOZÁSBAN konkrétan a biológia fejlesztéséről, illetve annak hatékony alkalmazásáról van szó, mely felbecsülhetetlen horderejű szolgálatot tehet a neme|СкГ]| A'JA sítés, a termesztés, a tenyészállatnevelés és az állategészségügy vonatkozásában, a kártevők elleni küzdelem tökéletesítésében, a növényi- és állati betegségek leküzdésében, a talajerőfokozásban, a szerves és a műtrágyák hasznosításában, az iparszerű termelési módszerek meghonosításában, az állatok takarmányellátásában, a korszerű termelési technológia igénybevételében, a modern termelőhelyek építésében és az egyes állatfajták genetikai képességének kihasználásában. A szocialista államok közti nemzetközi munkamegosztás keretében nagyon jelentékeny helyet foglalnak el a mezőgazdasági tudományok és kutatások. A kölcsönös egyezményre alapozott szakosítás e tekintetben nagyon széles területen érinti, illetve befolyásolja a kutatómunkát, s ebben a munkamegosztásban a tudományos intézetek egész sora komoly feladatot teljesít. Nagyon megtisztelő, hogy a szocialista együttműködés keretében hazánk nagyon jelentős feladatok összehangolására kapott megbízatást. Ezek közé tartozik a gépesítés, az elektrifikáciő, a növénytermesztési- és állattenyésztési termelés automatizálása, a matematkai módszerek és az elektronika (számítástechnika) alkalmazása a mezőgazdaságban stb. А ^7ПРТAT TQTA NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS országaiban rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak a mezőgazdasági technikának. Ezért olyan kimerítő adatok feldolgozását sürgetik, melyek áttekintést nyújthatnak a világ mezőgéprendszeréről. A szóban forgó adatok alapot szolgáltathatnak a gyártási szakosítás elveinek meghatározására, az e téren történő kölcsönös együttműködés elmélyítésére, a komplett gépsorok kivitelezésére, azaz a mezőgazdasági termelés ipari módszereinek bevezetésére. A szocialista államok keretében 1975-ig korszerű unifikált traktorsorozatok kifejlesztésén dolgoznak, s ebben az együttműködésben a csehszlovák gépipar is jelentékeny részt vállal. Ugyanez vonatkozik a mezőgazdasági kémiára is. Ugyanis vegyiparunk a mezőgazdaságban használatos vegyszereknek csupán 40 százalékát képes nyújtani. A hiányzó mennyiséget kemény valutáért kell, főleg a tőkés országokból beszereznünk, s nem különb a helyzet a KGST többi tagállamában sem. Emellett a szocialista nemzetközi együttműködés keretében szinte korlátlan lehetőség kínálkozik elegendő mennyiségű mezőgazdasági vegyszer gyártására. Erre persze már történtek is kísérletek. A tagállamok összehangoltan törekednek a szükséges műtrágyamennyiség és vegyszer gyártására a minőségi normák szigorú betartásával. Arra törekednek, hogy 1980—1985-ig mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban kielégítsék az igényeket. A foszforprobléma megoldását például, közös létesítmények építésével is elősegítik. Ilyen Intézkedések nagymértékben elősegíthetik a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelését, a termékek minőségének javítását és a költségráfordítások jelentékeny csökkentését. A szocialista nemzetközi együttműködés programjában számolnak továbbá a mezőgazdaság és a feldolgozó ipar távlati fejlesztésével is. Ezzel szorosan összefügg többek közt a csehszlovák mezőgazdaság és feldolgozó ipar helyzetének az alapos elemzése. Olyan célkitűzés kidolgozása, mely kijelöli azon területeket, melyeken keresztül rákapcsolódhatunk a szóban forgó együttműködésre. Nagyon tág terület ez, melynek keretében közös nevezőre hozhatjuk például a gabonaprobléma megoldását, az ipari növények termesztését, a keveréktakarmány gyártását, a hústermelést stb. Kétségtelen, hogy a KGST keretében történő együttműködés nagyon jelentős eszköze a mezőgazdasági termelés célszerű fellendítésének, valamint a biztatóbb eredmények elérésének, s ugyanez érvényes a többi tagállamokra is. Hiszen a tagállamok gazdasági együttműködése eddig olyan felbecsülhetetlen értékű tapasztalat birtokosaivá tett bennünket, amilyenre világviszonylatban korábban nem volt példa. A KGST-BE TÖMÖRÜLT SZOCIALISTA ORSZÁGOK közössége napjainkban világviszonylatban sok tekintetben vezető szerepet tölt be a közgazdasági és a tudományos bázis fejlesztésében. Bizonyíték erre többek közt az is, hogy míg világviszonylatban az ipari termelés az elmúlt húsz évben négyszeresére, addig a KGST-be tartozó szocialista államokban hatszorosára, s a tőkés államokban pedig nem egészen háromszorosára nőtt. Ami pedig az egy lakosra jutó nemzeti jövedelmet illeti — külön kell róla szólni mint a gazdasági fejlődés fontos mutatójáról — az elmúlt húsz esztendőben a KGST keretében 4,5- szeresen, ugyanitt a külkereskedelemben pedig több mint 7-szeresen növekedett. El kell továbbá mondani azt is, hogy a szocialista országok évi nemzeti jövedelme jóval nagyobb a tőkés államok nemzeti jövedelménél. A tagállamok ipari bázisainak rohamos fejlődése 1975-ig lehetővé teszi a nemzeti jövedelem 40, s az ipari termelés 43—46 százalékkal történő emelkedését. Ezt a nagy előrehaladást nemcsak az egyes államokon belüli, hanem főleg a szocialista országok közti kölcsönös, tervszerű együttműködés teszi lehetővé. Hasonló a helyzet a mezőgazdaság vonatkozásában is. Például az 1950— 1969-es években Bulgáriában, Romániában és a Szovjetunióban a mezőgazdasági nyerstermelés több mint kétszeresével, az NDK-ban mintegy 80 százalékkal, Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban pedig felével emelkedett. Az 1961— 1965-ös évek átlagában az emelkedés mintegy 20 százalékos. A KGST keretében az utóbbi években vitathatatlan sikereket értek el a gabonatermesztésben, s a tagállamok ezzel világviszonylatban is jelentős helyre jutottak. Az egy hektárra vonatkoztatott belterjesség tekintetében például Csehszlovákia a legfejlettebb országok egyike. A búza és az árpa hektárhozamával a KGST keretében vezető szerephez jutottunk, s ez sem lebecsülendő siker. Ezzel szemben a tőkés országok közül magunk mögött hagytuk Olaszországot és Ausztriát, s Franciaországgal valamint az NSZK- val hasonló színvonalra kerültünk. Ami az egy lakosra átszámított hústermelést illeti, e téren a tagállamok legtöbbjében nagyobb eredményt érnek el mint némelyik fejlett tőkés országban, pl. Angliában, az NSZK-ban vagy Olaszországban. Tehát a KGST tagállamok mezőgazdaságának és feldolgozó iparának a fejlesztése azt a célt követi, hogy mindjobban kielégítse a lakosság élelmiszerszükségletét. Ezt a törekvést fejezik ki az öszszehangolt tervek. A SZÓBANFORGÖ PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁBAN sokban segít a szarvasmarha-, a sertés- és a baromfi hizlalás korszerű módszereinek a gyakorlatban történő alkalmazása. A modern termelési módszerek hozzásegítik az egyes tagállamokat a hústermelés fellendítéséhez, illetve az e téren történő kiegyenlítődéshez. Például nálunk és Magyarországon a csirkehlzlalást alapjában már meg is oldották, s napjainkban nagyon hatékonyan törekednek a pulykahizlalás nagyüzemi módszereinek a meghonosítására, ami távlati szempontból is indokolt. Ezzel egyidőben rohamos fejlődés történt a tojástermelésben is. Például Bulgáriában 281, Magyarországon 311, az NDK-ban 367, Lengyelországban 204, Romániában 323, a Szovjetunióban 350, Csehszlovákiában 232 és Mongóliában (1960—1970 közt) 316 százalékkal nagyobb termelékenységet értek el tojásból mint korábban. A KGST keretében különösen jó az együttműködés a növénytermesztés tökéletesítése terén — a vetőmag gazdálkodásban. Az 1970—1971-es években sikeresen megoldották a vetőmagcserét. Ez vonatkozik a nemzetközi és az állami fajtakísérletben nyilvántartott, valamint a kereskedelmi vetőmagvakra. A nemzetközi kísérletben mintegy 779 fajta és hibrid minőségének a jegyét határozták meg, s 1967—1969-ben 185 fajtával és hibriddel folytattak kísérletet, melyekből mintegy 160 fajta nyert besorolást. A SZOVJETUNIÓBAN NEMESÍTETT BEZOSZTÄJA búzafajtát például 1969-ben, Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Csehszlovákiában mintegy 4 millió hektáron termesztették, s Mironovszkájával Magyarországon, az NDK-ban, Lengyelországban és nálunk 650 ezer hektárt vetettek be. A bolgár mezőgazdaságban 1969-ben a Bezosztája vetőbúza használatával mintegy 750 ezer, s nálunk a Mironovszkájával 101 ezer tonnával emelkedett a búza évi termésátlaga, ugyanakkor a Szovjetunióban a Csehszlovákiában nemesítet Vaiticei árpával több mint 800 ezer hektárt vetettek be. így folytathatnánk a növénytermesztés terén létrejött pozitív jelenségeket. Tehát nem a véletlen műve, hogy a gabonaprobléma megoldását illetően a nemzetközi fajtakísérletben nagyon jól bevált szovjet búzafajtákra támaszkodunk. Persze a termelékenység további sikeres emelkedéséhez az is szükséges, hogy teljes mértékben megoldódjék a kártevőkkel ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK szembeni védekezés. Ezt a problematikát a KGST keretében arra hivatott szakbizottság vette gondozásába, s nagy erőfeszítést tesz a célszerű megoldások alkalmazására. A bizottság által feldolgozott anyagok nyomán rendeztük mezőgazdaságunk növényvédelmét és a növénytáplálás távlati programját. Egyes szakbizottságok, melyekben a tagállamok szakemberei nagyon fontos szerepet töltenek be, egész sor olyan feladat megvalósításán dolgoznak, melyek a közeljövőben és távlatilag döntő módon befolyásolják a termelés iparszerű nagyüzemi módszereinek bevezetését, s a munkatermelékenység hatványozott emelkedését, az egy termékegységre jutó költségek lényeges csökkentését, s nem utolsó sorban a mezőgazdaságban egyre több szakértelmet igénylő dolgozók életszínvonalának a javulását. Köztudomású, hogy manapság mezőgazdaságunkban a gépeké a döntő szó. Így a KGST tagállamokban 1960- ban például egy traktorra 195, 1970- ben pedig 103 hektár jutott, s e téren Is javulás történt, nálunk pedig 1970- ben egy traktorra csupán 72 hektár földterület jutott. Ami az egyes tagállamok közgazdaságát illeti, távlati szempontból számolnak azzal is, hogy a saját problémák megoldásán túl továbbra is kívánatos bizonyos élelmiszerek, illetve élelmiszeripari nyersanyagok behozatala, természetesen az egymás közti kapcsolatokban meghatározott árucsere keretében. Az egyeztetett tervek alapján a KGST keretében Románia, Magyarország és Bulgária 1955- ben 569 ezer, 1969-ben pedig már 1 millió 635 ezer tonna zöldséget szállított a többi tagállamnak. Természetes, hogy az 1971—1975-ös terveket még jobban össze hangolták, azaz még sokrétűbb tevékenységre konkretizálták. Például 1970-ben vetőmagvakból mintegy 700 tonnát szállítottak a tagállamok egymásnak, s 1975-ben már 52 ezer 902 tonnát, s hasonló lesz a helyzet a többi vetőmagvak kölcsönös szállítása terén is. Jelenleg a KGST mezőgazdasági főbizottsága a távlati fejlesztéssel öszszefüggő problematikán dolgozik, mely körvonalazza az 1985—1990-es évek feladatait, mérlegeli továbbá a szocializálás valamint a szocialista nemzetközi munkamegosztás további lehetőségeit. Az együttműködés sokrétűsége a gazdasági kapcsolaton túl tág lehetőséget nyújt a tagállamok dolgozóinak politikai tájékoztatására, s internacionalista szellemben történő nevelésére. —hai— 1. Milyen jelentőséget tulajdonít annak, hogy hazánk tagja a KGST-nek? 2. A nemzetközi vetőmag-, gép- és baromfi-összehasonlító kísérletek jelentősége a KGST-én belül, s ennek hatása mezőgazdaságunk fejlesztésére? 3. Miért előnyös az ellenőrzött vetőmagvak cseréje a KGST tagállamai számára? A takarmánynövények termesztésének jelentősége ... } ' . í л! íí. -, 4 '' A múlt évben többször olvashattunk a lucerna termesztésének jelentőségéről. Szerintem a lucerna termőterület bővítése az állattenyésztés fejlesztésének nagyon fontos tényezője. A termelő számára nem képezheti vita tárgyát, hogy a szálastakarmányok, különösen a pillangósvirágúak nagy területre való kiterjesztése a talajjavító és lazító hatása végett is szükséges, ami trágyázás szempontjából felbecsülhetetlen értéket képvisel. Száraz éghajlatunk miatt a kitűnő minőségű talajokon legcélszerűbb a mélyen gyökeredző, nagy takarmányértékű, kék virágú lucerna termesztése. Gondolom, nem szükséges hangsúlyozni, hogy az utána vetett gabonaféléknél a termésátlag jelentékeny módon növekszik. Manapság a minőség kérdéséről sok szó esik, ezért talán itt is hangsúlyozzuk, mit jelent, ha sok jó takarmányt gyűjtünk be. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy míg a jó lóhere (virágzáskor) 3,4, a réti széna 9,7, a hereszéna 13,5 százalék, addig a gabonaszem 8,2 százalék nyersfehérjét tartalmaz. Hangsúlyozni kívánom, hogy gazdasági állatainkat nem lehet kizárólagosan a takarmány emészthető fehérje és keményítő értéktartalma szerint etetni, hanem kiegészítő anyagok is szükségesek táplálásuknál, melyek védőhatást fejtenek ki. Ezeket vitaminoknak nevezzük. De éppen a zöldtakarmányban található a legtöbb vitamin. Akik azt állítják, hogy a lucerna termesztése költséges és bizonytalan, vajon gondolnak-e arra, hogy a pillangósvirágúak takarmányában van az А-vitamin a legnagyobb mennyiségben. Hiánya a növekedési zavarokon kívül a szaruhártya gyulladását és egyéb betegségek előfordulását teszi lehetővé. Ügy gondolom, hogy a jövőben behatóbban kellene tanulmányozni a takarmányok vitamin és ásványi anyag tartalmát, s meg kellene állapítani a különböző fajú és korú állatok ilyen irányú szükségletét. A fent elmondottak szükségességét a gyakorlat is igazolja. Ugyanis a gazdasági állatok nyári takarmányozása közben nagyon ritka л hiánybetegség, az avitaminózis, mivel a zöldtakarmány természetes összetételű és különféle vitaminokban nagyon gazdag. Aszályos években azonban ahol kevés a zöldtakarmány, s a fű foszfortartalma nem kielégítő, ott jelentkezhet a csontbetegség. Ott leginkább a téli időszak kedvez a hiánybetegségeknek. Nagyon fontos, hogy a vitaminszükségletet ilyenkor teljes értékű szénával fedezzük, mert a hiánybetegség nemcsak anyagcsere zavart okoz, hanem az ellenálló és a termelőképességet is csökkenti. Vitán kívüli, hogy a szálas takarmánynövények vitaminokban és fehérjékben nagyon gazdagok. Mélyreható gyökérzetük és nitrogéngyűjtő képességük javítja a talaj termőerejét. Megfelelő művelés esetén jól tűrik a szárazságot. Ezért legértékesebb takarmánynövényeink. A fentieken kívül talán nem árt megemlíteni azt sem, hogy a pillangós takarmánynövények legtöbbje — főleg a lucerna és a herefélék — magtermésükre való tekintettel is nagyon értékesek, különösen ha a termesztés szabályait nemcsak ismerjük, hanem be is tartjuk. A magtermesztés nálunk nagyon jövedelmező lehetne, ha azt kellő gondossággal végeznék, hiszen a mi száraz éghajlatunk a magkötésre kiválóan alkalmas. Természetesen gondoskodni kell a károsító rovarok irtásáról is. Akinek ezután is az a véleménye, hogy a pillangós takarmánynövények termesztése költséges és bizonytalan, ajánlom, hogy a lucernafajta megválasztására és megfelelő talaj kiválasztására fordítsa a fősúlyt, mert azt ma már a talajtérképek birtokában könnyűszerrel megteheti. Befejezésül még annyit, hogy a párt- és a kormányhatározatok értelmében fontos feladat, hogy mind a szántóföldeken, mind a réteken és a legelőkön nagyobb s jobb minőségű takarmánytermést kell elérnünk. Mert minél nagyobb és jobb minőségű a takarmány, velejárójaként jövedelmezőbb az állattartás és végezetül ez adja meg a választ arra a kérdésre, hogy a lucerna termesztése költséges-e és bizonytalan-e, s a szarvasmarhatartásban van-e létjogosultsága. K m o s k ó László mérnök Ez is a közös együttműködés eredménye. —hai—■
