Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-07-29 / 30. szám

a SZABAD FÖLDMŰVES 1972, július 29, 1 •> 9 7 S I Í H í I f 9 l I Csak így tovább A Veíký Krtís-i (Nagykürtös) járás egyik kis, az Ipoly menti községe Vrbovka (Varbő) magán viseli a szocialista falu minden jellemvonását. A régi házacskák helyébe fokozatosan új, korszerű épületek kerülnek. Vrbovkán azon­ban nemcsak az egyéni lakásépít­kezés terén mutatkozik nagy fej­lődés. Az elavult üzlethálózatot is felszámolják hamarosan. Ha min­den jól megy, még az idén átadják a másfél millió korona beruházás­sal épülő modern bevásárló köz­pontot, melyben egy jól felszerelt vendéglő is helyet kap. Vrbovka polgárai nem ismerik a tétlenséget, jól tudják, hogy a közös cél érdekében valameny­­nyiüknek áldozatokat kell hozni, ha azt akarják, hogy községük tovább fejlődjön, szépüljön. E té­ren nincs is hiba. Tevékenységük legékesebb bizonyítéka az új, több mint egymillió korona értékű alapfokú kilencéves iskola, melyet önsegéllyel építettek, s jóval a tervezett határidőn belül adtak át. Az új iskola bekerítésén és par­kosításán kívül — hogy a kisdiá­kok télen is sportolhassanak majd — még tornatermet, sőt éttermet is építenek. Az utak portalanítása és a neon­világítás bevezetése Is nagy előre­lépést jelentett. A lakosok a múlt évben átlag­ban 92 óra társadalmi munkát vé­geztek a községfejlesztésnél s a járásban ők bizonyultak e téren a legaktívabbaknak. Ez nem ke­rülte el a felettes szervek figyel­mét sem, s így a varból hnb a he­lyi nemzeti bizottságok versenyé­ben az első helyre került a járás­ban, amiért a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányától elismerő oklevélben és pénzjutalomban ré­szesült. Az említett szép eredményekből az ifjúság is jelentősen kiveszi a részét. Gyakran a szabad szomba­tokon és vasárnapokon is dolgoz­nak. Ezenkívül kulturális vonalon is tevékenykednek, hiszen ifjúsági klubjukban nemcsak szórakoznak, de vetélkedőket is rendeznek, és színdarabokat tanulnak be. —О— Sikeres sportnap A közelmúltban Zbrojníkyn [Fegyvernek) a Szlovák Testneve­lési Szövetség (STO) helyi szer­vezete nagyszabású sportnapot rendezett, melyen négy labdarúgó csapat küzdött az értékes vándor­kupáért. Az első mérkőzést a hazai csa­pat vívta a kalinciakovoiakkal (Varsány). A találkozót 2:1 arány­ban a vendégek nyerték. A Sike­­nica—Cankov mérkőzés döntetle­nül végződött, ezért tizenegyesek rúgáséval döntötték el a tovább­jutás sorsát, ahol 5:4-re a sikeni­­caiaknak kedvezett a szerencse. A harmadik helyért folyó küz­delemben a hazaiak biztosan fek­tették kétvállra a öankoviakat. A mérkőzést 4:1 arányban nyerték Az első helyet, így a vándorkui pát is a kalinciakovoiak szerez­ték meg, akik szintén 4:l-re ver­ték a sikenicaiakat. A mérkőzéseket mintegy 400-an nézték végig. A jól sikerült akció­ért a rendezőknek elismerés és dicséret jár. V.'V. ló munkát végeznek A Szlovák Vöröskereszt zbroj­ní kyi (Fegyvernek) helyi szerve­zete aktív munkát fejt ki. Gyűlé­seiket rendszeresen tartják. Már megtették az első lépéseket az évzáró taggyűlés előkészítésére. Értékelik a vezetőség munkáját, új funkcionáriusokat javasolnak. A legjobb eredményt felmutató tagokat jutalomban részesítik. A napokban fertőtlenítették a falu közös kútjait. Rendszeresen látogatják a magányosan élő, idős embereket. Tagsági illetményeiket az 1972-es évre már száz százalék­ra rendezték. A nyári hónapok­ban közös kirándulásokon vesz­nek részt. Veress Vilmos Negyvennégy új szakember Június 19-től 24-ig mozgalmas időszak volt a Veiké Kapusany-i (Nagykapos) Mezőgazdasági Kö­zépiskolában. Ugyanis ekkor érett­ségizett а IV. A. és а IV. B. osztály 44 tanulója. Az egy hétig tartó kemény vizsgán minden tanuló igyekezett a lehető legjobb tudá­sát nyújtani. A jó felkészülés eredménye, hogy egy diák sem szerzett elégtelen osztályzatot, sőt alig akadt négyes és hármas ér­demjegy az érettségi bizonyítvá­nyokban. A statisztikai kimutatás szerint iskolánk történetében az eddig végzett növendékek közül egyedülálló jő teljesítményt nyúj­tott a két negyedik osztály. A Veľké Kapušany-i MMKI 44 végzett if ja az idén belép a ter­melésbe, hogy tudásukkal, tervek­kel, szívükben teli reménnyel épít­sék, fejlesszék dicső szocialista hazánkat. Kívánunk nekik ered­ményes, kitartó munkát és hosz­­szú, boldog életet. Korcsmáros László, Lúcska Ehetetlen kenyér Šafárikovo (Tornaija) és kör­nyékén sok a panasz mostanában a kenyér és péksütemény rossz minőségét illetően. A fogyasztók panaszkodnak, hogy a kenyér gyakran ehetetlen. Néha az égett, barna külső alatt sületien, raga­csos massza lapul, esetleg a ke­nyér sótlan, savanyú, dohos ízű. A prerovi vendégkombájnosok már 15 éve járnak a komáméi járás­ba, hogy segítsenek a betakarításánál. Felvételünk a cseh kombájno­tok egy csoportjáról Zlatná na Ostrnvn-n készült az ebédszünet) tere-fere közben. (О. V. fel v,) Bt A péksütemény is sokszor rágós, nyúlós. — Mi az oka a rossz minőség­nek? — kérdeztem a safaríkovoi pékség igazgatóját. — Gyenge minőségű élesztővel dolgoztunk, és a liszt sem volt a legjobb. Arról viszont, hogy a ke­nyér nincs kellően átsülve, mi te­hetünk, ezért minél előbb igyek­szünk orvosolni a panaszokat. — A három kilós kenyér eddig 10.80 Kcs-be került, most 12,80-ba. Az ár emelkedett, a minőség vi­szont süllyedt. Vajon miért lett drágább a fehér kenyér? —• A 16,60 koronás kenyeret spe­ciális lisztből sütjük. Olcsóbb lisztből csak 2 kg-os kenyereket készítünk. — Miért kerül az üzletekbe fő­leg falura száraz, néha talán többnapos kenyér? A pékséget érthetően mindig friss kenyér hagyja el. Csodálko­zom azon, ha valahol száraz a kenyér. A kenyér frissen az éjsza­kai sütés után mintegy 12 óra múlva kerül az üzletekbe. — Nem lehetségcs-e az, hogy falura a városi üzletekben meg­maradt kenyeret szállítják? — Ez nem valószínű, hiszen vi­dékre is tőlünk szállítják a ke­nyeret és itt mindig friss áru ke­rül a gépkocsikra. A pékség ve­zetősége kivizsgálja a jogos pa­naszokat s azon lesz, hogy minél hamarább javulás álljon be. Reméljük így lesz és hamarosan friss, ropogós pékáru kerül a fo­gyasztók asztalára. BOZÖ KATALIN Dicséretet érdemelnek Az utóbbi időben már több kul­turális rendezvénnyel hívta magá­ra a figyelmet a polanyi (pőlyányi) CSEMADOK szervezete. A közel­múltban Kocsis Géza tanító veze­tésével zenés irodalmi estet ren­deztek a községben. A kétórás műsorban régi és mai köttök ver­seit, népdalokat, prózai szemelvé­nyeket mutattak be nagy sikerrel. A közönség tetszéssel fogadta a műsort, s az előadók teljesítmé­nyét vastapssal jutalmazta. Az est végén Világi Zoltán a helyi nem­zeti bizottság elnöke kedves sza­vak kíséretében mondott köszöne­tét a nagyszerű élményt nyújtó irodalmi est megrendezéséért. A fiatalok ígéretet tettek, hogy a nyári mezőgazdasági munkák idején még hetanulnak egy műsort és az arató ünnepségen szórakoz­tatni fogják a község lakosságát. Sikeres fellépés A Nőszövetség chl'abal fHelem­­ba) helyi szervezete Engel Zsu­zsanna rendezésével színvonalas esztrádműsorral szórakoztatta a leíai (Leléd) közönséget. A szín­játszó csoport valamennyi tagja jól szerepelt, fellépésükkel sikert arattak. Mácsai Ferenc kacagtató humorával elnyerte a közönség tetszését. Gyurkovics Valéria, Lelá Új panelgyár Michalovce (Nagymihály) Ipari negyedében e napokban kilenc hektárnyi területen új panelgyár építését kezdték el: az új panel­gyár, melyet a Chemkostav dol­gozói építenek 181 millió korona költséggel, egész Zemplén gyors és korszerű lakásépítését segíti majd elő. A gyár gépi berendezé­sét a Szovjetunióból szállítják, Volhuv város STALMETAL nevű üzeméből- Ezzel az üzemmel a Prela vállalat már több éve kap­csolatban áll. Az építkezés a Cseh­szlovák—Szovjet Barátság nevet viseli. A próbaüzemelést 1974 no­vemberében kezdik meg, 1975 ele­jén az üzem már termel. Évi ka­pacitása 2000 lakás előregyártóit eleme. A Prefa nemzeti vállalat košicei üzeme már most gondoskodik az üzem leendő szakembereiről. Évente 30 fiút képeznek ki saját intézetükben. Száz ágyas munkás­szállásról is gondoskodnak, és 92 lakás építését kezdik meg az új lakótelepen. Itt laknak majd az új üzem dolgozói, ha felépül a gyár. Pazderák hatariÁ ras Indulhat a gabonaszállítmány Foto: nki Jóleső érzés keríti hatalmába azt az idegent, akt Malý Horešen (Kisgéres) jár. Szinte kihaltnak tűnik a falu. Ám annál népesebb a határ. Nem hiába mondják: szorgosak, dolgosak a kisgéresielt. Ügy igaz. Nem is ütötte fel a gyom a fejét a kukoricában, cukor­répában. Erről a szorgos asszonykezek idejében gondoskodtak. JÖVEDELMEZŐ ZÖLDSÉGTERMESZTÉS Az idén 25 hektáron termesztenek zöldségfélét. Már július 1-ig mintegy 120 ezer koronát hozott az uborka, nem is szólva az étkezési tök, karalábé, korai káposzta és egyéb korai zöldségfélékről. Ter­mesztenek még paradicsomot, paprikát, dinnyét stb. Móricz Bertalan nagy szakértelemmel szervezi-irányítja a munkát. Becslése szerint a kertészet hektáronként legkevesebb 40 ezer koro­nát hoz a közösnek (ám kétszer, sőt háromannyi is lehetne ez a jövedelem, ha jóval kisebb területen a főliasátrás zöldségtermesztést részesítenék előnyben!]. A TAKARMÄNYALAP BIZTOSÍTÁSA Komplex munkacsoportok végzik a takarmánybegyűjtést. Amikor ottjártunk, már mintegy 2500 mázsa keverék-takarmányt silóztak, többéves takarmányból meg 1500 mázsányit szenázsoltak, s a réti­széna, valamint a lucerna második kaszálatának begyűjtését végezték. Nyomban a gabona lekerültével 50 hektárba másodvetésként csala­­mádét termesztenek. ELSŐK A GABONAELADÁSBAN Mint a napilapok azóta már hírül adták, a kisgéresiek az ország­ban elsőként — július 7-én teljesítették 100 százalékra gabonaeladási kötelezettségüket. Másnap a nagygéresiek is követték a jó példát. A szövetkezet jól gazdálkodik, amit a félévi pénzügyi terv túltelje­sítése is bizonyít. -ib-KEVESEN. DE EEEKESEN Л szegfűket egész évben gondozni kell. Hasznos Etelkának és édes­anyjának ez már nem okoz problémát. Svodov (Szódó) község kicsi te­lepülés a levicei (Léva) járásban. Legfeljebb 600 lelket számlál, de kertészete híres a környéken. Az irodában fiatal, tizennyolc év körüli, fürdőruhás lány fogad. Hasznos Etelka, a kertész lánya. Az idén érettségizett és brigádos­­ként dolgozik a kertészetben. Etelkával sorra járjuk az üveg­házakat. Csodálkozom a rengeteg rózsaszínű, piros, fehér szegfű láttán, ő pedig lelkesen magyaráz. — Nézze, ez itt holland szegfű, az meg ott amerikai. Nem keve­sebb, mint hatezer tő. Megszám­lálhatatlan mennyiséget leszedtek már. Kár, hogy nem jött két nap­pal előbb, akkor valóságos szeg­fűtengert látott volna. — Hová szállítják a .kertészet terményeit? — kérdezem. — Saját elárusitőhelye van a kertészetnek Zvoienban, de a Žiar nad I-irdnom-i Kommunális, Üzem gyümölcs- és virágüzletét is innen látjuk el friss zöldséggel, virág­gal — adja meg a pontos választ. Sok mindent megbeszéltünk Etelkával, az érettségi izgalmait, a nyári terveket. Mire tizenkettőt mutat az óra, s megérkezik a kertész, Hasznos Gyula és nyomá­ban az asszonyok. Lerakják kapái­kat az épület mellé, s hamarosan szétszélednek. A kertész negyven, ötven közöt­ti, magas, barna férfi, aki beszél­ni kezd: Jelenleg legfontosabb a paprika kapálása. PCS, cecei, és paradi­csompaprikánkat a Garam mellet­ti Nagyréten bizony jócskán el­lepte a gyom. Persze, úgy kell megszervezni a munkát, hogy a kapálás mellett egyéb is haladjon. A fóliasátrak alól szállításra vár a paprika, az uborka, a spárga- jg tök. Akad munka a tíz hektáron | bőven. — Problémáik? — Legégetőbb a munkaerőhiány. Aztán a gépek kérdését is meg ! kellene oldani. Üitetögépjen kívül semmilyen más géppel nem ren­delkezünk, pedig az asszonyok nagyon igénylik. A gépek gyorsí­tanák a munkát, nem éreznénk annyira, hogy kevesen vagyunk — mondja. Lassan szállingóznak az asszo- | nyok. Megérkezik Varga Emilné, Valentko Józsefné, Szokol I.ászlö­né. Nyomukban a többiek. Együtt a kis csoport. Megindul a beszél­getés, tréfálkozás. Elhangzik egy­két csipkelődő sző, tréfás meg­jegyzés is. Ebben a hangulatban indulnak a Garam irányába, a Nagyrét felé. Tekintetem követi őket, míg el nem tűnnek az utca fordulójában. Benyák Mávia

Next

/
Thumbnails
Contents