Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-12-16 / 50. szám

i Szabad föld m lives Az SZSZK Mezőgazdasági és élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja 1972. december 16. Ara 1.— Кб* XXIII. évfolyam, 50. szám. Szép eredmények, igényes feladatok A múlt hét végén ülést tartott a CSKP Központi Bizottsága, mely alkalomból megvitatta hazánk gazdasági helyzetéről szóló beszámolót. A tanácskozást Gustáv H u s á к elvtárs, a CSKP KB főtitkára vezette. A CSKP KB elnökségének a gazdasági kérdésekről szóló jelenté­sét Ľubomír Štrougal, a CSKP KB elnökségének tagja, a szövetségi kormány elnöke terjesz­tette elő. SZEMELVÉNYEK ĽUBOMÍR ŠTROUGAL ELVTARS BESZÉDÉBŐL Bevezetőben Štrougal elvtárs hang­súlyozta: „Nem véletlen, hogy a párt Központi Bizottsága ebben az évben már harmadszor foglalkozik a gazda­sági kérdésekkel, mert a népgazda­ság fejlődése győzi meg a dolgozókat legjobban és legszemléltetőbben a pártpolitika helyességéről és arról, hogy ez az egész társadalom számá­ra, tehát minden egyén számára elő­nyös. A gazdasági feladatok teljesítését a beszámoló pozitívan értékelte. Meg­állapította, hogy a tervfeladatokat ál­talában egyenletesen teljesítjük. Ez lehetővé vált azért, mert következe­tesen érvényesült a párt vezető sze­repe a népgazdaságban, felújult az állami terv funkciója és tekintélye, megerősödött a központi irányítás szerepe, konszolidálódtak az állami és a gazdasági szervek, nő a dolgo­zók kezdeményező készsége, fokozó­dott a tervfeladatok teljesítéséért ér­zett felelősségtudat és megszilárdult a munkafegyelem. A mezőgazdasággal kapcsolatban Štrougal elvtárs kiemelte, hogy a me­zőgazdasági termelés az ötéves terv­időszak első két évében teljesíti a CSKP XIV. kongresszusa által kijelölt feladatokat, tehát biztosítja az alap­vető élelmiszereket, fejleszti a gabo­natermesztést és a szarvasmarhate­­nyésztést. Az elért termelésnövekedés nagyobb, mint az ötéves tervben elő­irt átlagos évi ütem. Az utóbbi két évben nagy gabona­hozamokat értünk el. Az ötéves terv­időszakban 42 millió tonna gabonát akarunk termelni, bíztató, hogy két év alatt 17,5 millió tonnát termeltünk. Az idén burgonyából és cukorrépából is jelentősen jobb eredményeket ér­tünk el, mint tavaly, még akkor is, ha nem értük el a tervezett hozamot. Az állattenyésztésben nőtt a gazda­sági állatok száma és hasznossága, s ami a legfontosabb, Javul a helyzet a szarvasmarha-tenyésztés terén. Az állattenyésztés nagyobb terjedelme lehetővé teszi, hogy 80 ezer tonna vágóállattal és legalább 230 millió liter tejjel többet vásároljunk fel, mint amennyit a terv meghatározott. Tehát javíthatjuk a hús- és tejelLátást. Ezeket az eredményeket — hangsú­lyozta Štrougal elvtárs — a mezőgaz­dasági dolgozók kétségtelen érdemein, kívül az tette lehetővé, hogy tovább fejlődött a takarmánykeverékek gyár­tása, a műtrágyaszállítás, valamint az agrokémiai és mezőgazdasági-műszaki ellátás. Hozzájárultak az eredményes­séghez a CSKP KB áprilisi ülésének határozatai alapján foganatosított in­tÓ7lfPfl4QPk jc A beszámoló konkrét példákkal bi­zonyította az életszínvonal emelkedé­sét. Többek között azzal is, hogy a személyi fogyasztás a múlt esztendő­ben 5 százalékkal nőtt, az idén pedig 5,5 növekedésre van kilátás. A jövő évi feladatok keretében a beszámoló átfogó képet nyújtott a mezőgazdaság feladatairól is. Első­sorban is megállapította, hogy a me­zőgazdaságban a jövő évi terv az öt­éves terv első két évében elért ked­vező eredményekre épül. A jövő évben a mezőgazdasági ter­melésnek 4,3 százalékkal kell emel­kednie. Ennek előfeltétele a gabona­­termesztés gyors növekedése. Az egész termés tervezett mennyisége 8,8 millió tonna, ami közel félmillió tonnával több, mint az ötéves terv eredeti, 1973. évi célkitűzése. Ezt a vetésterület és a hektárhozamok nö­velésével akariuk elérni. Ezt az utat választottuk már az elmúlt két esz­tendőben is, és ezt fogjuk intenzíven folytatni. Az állattenyésztési termelés növeke­désének feltétele a saját takarmány­alapok további fejlesztése, a gazda­ságos takarmányozás, a hazai takar­mányok produktív hatékonyságának növelése. Egyre nehezebben biztosít­hatók kielégítő mennyiségben a fe­hérjék a takarmánykeverékek minő­ségének javítására. A világpiacon a helyzet ezen a téren kedvezőtlenül alakul. Az állati eredetű takarmány­­lisztek ára mintegy háromszorosára emelkedett. Ez nagymértékben ter­heli a fizetési mérlegünket is, és fo­kozza az igényeket az állami költség­­vetés iránt. Ezért következetesen meg kell valósítani a CSKP KB áprilisi ülésének azt a határozatát, amely meghagyja, hogy jobban használjuk ki a saját forrásból származó fehér­jéket, élelmiszeripari hulladékokat, valamint a takarmánykeverékek vegyi előkészítését. Amikor pozitív jelenségként érté­keljük a tejtermelés növekedését, egyben feltételezzük azt is, hogy a terimés takarmányok Idei jó termése lehetővé teszi a jövő évben is a ter­vezett termelés és a felvásárlás sike­res teljesítését. Ezáltal csökkenteni tudjuk a vaj behozatalát a tőkés ál­lamokból. Štrougal elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a párt és az álla­mi szervek nagy gondot fordítanak a CSKP KB áprilisi ülése és az efsz-ek VIII. kongresszusa határozatai telje­sítésének. Ez különösen abban mu­tatkozik meg, hogy fejlesztik a koope­rációt és a szakosítást az állattenyész­tésben és a növénytermesztésben egy­aránt. E tekintetben megfontolt és pontosított koncepció szerint járnak el. Nem lehetünk azonban elégedettek azzal a magatartással, amelyet a me­zőgazdasági üzemekben és a felsőbb szervekben is a gazdaságosságnak, az önköltség csökkentésének és az egész hatékonyságnak szentelnek. Ha a szo­cialista társadalom sokoldalúan támo­gatja a mezőgazdaságot, akkor joggal érdeklődünk az iránt is, hogyan gaz­dálkodik, miszerint jár el, milyen áron állítja elő termékeit, hogyan használ­ja ki alapeszközeit, melyek a mező­­gazdaságban 117 milliárd koronát képviselnek! Rendet teremteni a mezőgazdasági dolgozók jutalmazásában, nem békél­­ni meg az azonos feltételek között gazdálkodó mezőgazdasági üzemek színvonalában mutatkozó indokolat­lan különbségekkel, csökkenteni a veszteségeket, ezek azok a kérdések, amelyekre most sokkal nagyobb gon­dot kell fordítaniuk mindazoknak, akik felelősek a mezőgazdaság fejlő­déséért. Ez érvényes az építkezési be­ruházásokra is a mezőgazdaságban. Lassú a gabonasilók építésének üte­me. A növekvő mezőgazdasági terme­lés megfelelő, gyors építkezést igé­nyel az élelmiszeriparban, különösen a húsfeldolgozó, a tejfeldolgozó és a mélyhűtőiparban. A jövő évben mezőgazdaságunk megkapja a tervezett mennyiségű mű­trágyát, ami egy hektárra számítva 197 kilogramm. Az agrotechnikai el­látás is javul. Ennek ellenére problé­mák mutatkoznak néhány új termelő­­eszköz szállításában. Ezek között sze­repelnek elsősorban a nagyteljesít­ményű traktorok, amelyeknek soro­zatgyártása egy évvel elkésett. Bár az idén javult a pótalkatrészekkel való ellátás helyzete, néhány fajtát még mindig nem biztosítottak. Éppen azért, mert nagy számról van szó, a terme­lés és szállítás Intenzívebb gondosko­dásával a hiányzó pótalkatrészek biz­tosíthatók. A beszámoló további része az épít­kezésekkel, a tudományos-műszaki haladás kérdésével, az irányítás töké­letesítésének fontosságával, fontos szociális intézkedésekkel és a felelős­ségtudat elmélyítésének fontosságá­val foglalkozik. A CSKP KB HATÁROZATA A CSKP Központi Bizottsága, az elnökség Ľubomír Štrougal elvtárs, a CSKP KB elnöksége tagja, a szövetségi kormány elnöke által beterjesztett, a gazdasági kérdésekről szóló jelentésének megvitatása alapján ellen­őrizte a népgazdaságfejlesztés ezidei eredményeit, a CSKP KB febrnári*cs áprilisi ülése döntéseinek teljesítését és felülbírálta a CSSZSZK 1973. évi állami végrehajtási tervének és állami költségvetésének alapvető gazdaság­politikai feladatait. A CSKP Központi Bizottsága megállapítja, hogy a népgazdaság fejlődését az anyagi erőforrások további gyarapodása jellemzi. Folytatódik a termelés dinamikus növekedése, amely a munkatermelékenység gyors növekedésére támaszkodik. Az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar és más ágazatok fő termelési feladatait 1972-ben teljesítik és néhány szakaszon túlteljesítik. Ez azonban megköveteli, hogy az idei év hátralévő napjaiban ne lanyhuljon a vezető gazdasági dolgozók, a párt-, szakszervezeti és ifjúsági szervezetek dolgozóinak igyekezete, különösen azokban a vállalatokban és üzemekben, ahol az állami tervfeladatok teljesítése az Ideig veszélyben forog. A jó gazdasági eredményekkel összhangban sikeresen teljesítik a lakos­ság életszínvonala emelésének tervezett törekvéseit. Az irányítás egyes fokozatain a pártszervek és — szervezetek vezetésében érvényesülni kezd a gazdaság minőségi mutatóira fordított nagyobb gondosság, fokozatosan megszilárdul a munkafegyelem, nő a tervfeladatok teljesítéséért érzett fe­lelősségtudat. Szocialista népgazdaságunk fejlődésének állandó erőforrása a dolgozók széles rétegei kezdeményezésének folyamatos fejlődése, amely az erkölcsi és anyagi ösztönzők egységes hatásán alapul. A CSKP Központi Bizottsága kritikai igényességgel értékeli az elért gaz­dasági eredményeket. A létező tartalékok intenzívebb kihasználása, a ha­tékonyság növelése, valamint annak érdekében, hogy fokozatosan felszá­moljunk néhány múltbeli, de gazdaságunkban még ma is tapasztalható negatív tendenciát, ez ideig megtették az első lépéseket. Az 1973. évi állami terv és költségvetés kifejezi a termelés fejlesztésével és hatékonysága növelésével összfüggő fő feladatokat a legközelebbi idő­szakban. Most az egész párt, a társadalmi szervezetek, az állami és gazda­sági vezetőség feladata az,, hogy összpontosítsa az erőket, és a dolgozók kezdeményezését a feladatok teljesítésére mozgósítsa. Az ötéves tervidőszak harmadik évének gazdasági feladatai igényesek. Ezért szükséges, hogy következetes és egyenletes teljesítésükre minden vezető dolgozó és munkakollektíva már a jövő év első napjától teljes gon­dot fordítson. A CSKP Központi Bizottsága fontosnak tartja, hogy a gazdasági szerveze­tek az 1973. évi állami tervfeladatok felbontásakor és terveik kidolgozása­kor — beleértve a programok racionalizációs intézkedésekkel való bizto­sítását — úgy járjanak el, hogy ezeket a terveket az illetékes irányító szer­vek legkésőbb 1973. február 15-ig jóváhagyják. Minden vállalat tervével (Folytatás a 2. oldalon.) A CSKP KB, A SZÖVETSÉGI KORMÁNY ÉS AZ SZKT HATÁROZATA A többgyermekes családoknak és a fiatal házasaknak nvüjtott segítség fokozásáról Dolgozó népünk a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak teljesítésével jelentős sikereket ért el az egész társadalom és népgazdaságunk fejlesztésében. Az elmúlt két esztendő folya­mán teljesítettük és egyes területeken túlszárnyaltuk az öt­éves terv feladatait az anyagi javak termelésében. A népgaz­daság szilárd és dinamikus fejlődését elősegítette az, hogy a párt a válságos időszak után teljes mértékben felújította az irányítás szocialista elveit, megszilárdította a terv tekintélyét, következetesen érvényesítette a párt vezető szerepét, és külö­nösen széles körben bontakoztatta ki a dolgozók szocialista versenymozgalmát és kezdeményező képességét, mint a párt­­politika támogatásának kifejezőjét. Az elért eredmények, meg­bízható alapot nyújtanak a népgazdaság további fokozatos fej­lődéséhez. A gazdaságnak ez a kedvező fejlődése ugyanakkor elősegí­tette az ötéves tervnek a dolgozók szükségletei kielégítésével, népünk életszínvonala emelésével és szociális biztonsága meg­szilárdításával kapcsolatos célkitűzései sikeres teljesítését, és túlteljesítését. Az elmúlt két esztendő folyamán a CSKP XIV. kongresszusa irányvonalának szellemében sokoldalúan és sikeresen emelke­dett az életszínvonal. A lakosság jövedelme főképp a munka­bérek és a szociális járadékok alapján 26 milliárd koronával emelkedett. Ugyanakkor megszilárdult a belső piac stabilitása és áruellátása. A jövedelmek emelkedése és a kiskereskedelmi árak szintjének általános stabilitása lehetővé tette, hogy több mint 8 százalékkal emelkedjenek a reálbérek. Jelentős intéz­kedések történtek egyes munkás-kategóriák, orvosok, egész­ségügyi dolgozók és pedagógusok bérének, illetve fizetésének emelésére; e célra összesen 2 milliárd koronát fordított a kor­mány. Az ötéves terv feladataival összhangban több mint 100 ezer lakás épült évente. Jelentős részévé lettek az életszínvonal emelkedésének a CSKP XIV. kongresszusán elfogadott program alapján megva­lósított, s elsősorban a gyermekes családok támogatására és a járadékbiztosítás tökéletesítésére irányuló szociális intézke­dések. Az anyasági segély bevezetésével és kibővítésvei, vala­mint a szülési segély emelésével kedvező feltételek alakultak ki az anyákról és gyermekekről való jobb gondoskodáshoz. Jelenleg több mint 160 ezer nő él a meghosszabbított anyasági szabadság lehetőségével. A hozott intézkedések kedvezően tük­röződnek a népességszaporulat ezévi fejlődésében. Az élet­­színvonal emelkedése hozzájárul a dolgozók a párt politikája Iránti bizalmának megszilárdulásához és munkakezdeménye­zésük növekedéséhez. A munkásosztálynak, a szövetkezeti parasztságnak és a töb­bi dolgozónak az ezévi terv teljesítésében kifejtett igyekezete megteremtette a feltételeket a CSKP KB XIV. kongresszusán kitűzött szociál-politikai intézkedések további szakaszának megvalósításához. Az 1973-as évben így tovább tudjuk bőví­teni a gyermekek családoknak nyújtott segítséget és kedvezőbb anyagi feltételeket teremteni azoknak a fiatal házasoknak, akik úgy döntenek, hogy több gyermeket akarnak. A CSKP Központi Bizottsága, a Szövetségi Kormány és az SZKT (Szakszervezetek Központi Tanácsa) ezért úgy határozott, hogy: 1. 1973. január 1-i hatállyal a) a következőképpen kell emelni a gyermeknevelési pótlékot: gyermeknevelési pótlék nagysága eddig — korona 1 gyermekre 2 gyermekre 3 gyermekre 4 gyermekre 90— 330— 880— 1030— gyermeknevelési pótlék 1973. I. 1-től — korona 90— 430— 880— 1280— Ez azt jelenti, hogy a gyermeknevelési pótlék az egy gyer­mekes családoknál nem emelkedik. A kétgyermekes családok számára 100 koronával, a három gyermekes családok számára 200 koronával, és a négygyermekes családok számára havonta 250 koronával emelkedik. Minden további gyermek után, ugyanúgy mint eddig 240 korona jár havonta. b) Emelni kell a rokkant (fogyatékos) gyermek után a ren­des gyermeknevelési pótlékon kívül eddig kifizetett 150 korona segélyt havonta 300 koronára; e) a gyermeknevelési pótlék iránti jogosultság szempontjá­ból számba jövő saját jövedelmet (a gyermekét) az eddigi 500 koronáról havi 020 koronára kell emelni. II. 1973. április 1-1 hatállyal kedvező kölcsönt kell bevezetni azon 30 évnél fiatalabb fia­tal házasok számára, akiknek együttes havi brutto jövedelmük nem haladja meg az 5000 koronát; ezután a 30 ezer koronáig terjedhető kölcsün után csökkentett kamatot kell fizetni és leírást eszközölni a gyermek egyéves korának betöltése után; ez a kölcsön a lakásszerzéssel, vagy a lakberendezéssel kap­csolatos kiadások térítésére szolgál. A gyermek egyéves korának betöltése után a kölcsönből eszközlendő leírás a következő lesz; — az első gyermeknél 2000 korona, — a második és minden további gyermeknél 4000 korona. A jóváhagyott intézkedések értelmében a többgyermekes családoknak nyújtott fokozott segítség évente több mint 2,5 milliárd költségtöbbletet jelent az állam számára. Az 1971. október 1-én hatályba lépett intézkedésekkel együtt a csalá­dok megsegítésére az ötéves tervidőszak első három esztende­jében ilymódon több mint 3,5 milliárd koronát ad ki évente az állam. A hozott rendelkezések a korábban végrehajtott intézkedé­sekkel együtt jelentős lépést jelentenek fiatal generációnk javára és a népesség-szaporulat fejlődése megjavításának ér­dekében. Kedvezőbb feltételeket teremt a fiatalok számára ah­hoz, hogy családot alapíthassanak és teljesíthessék a szocia­lista ember fontos küldetését — új generáció felnevelését. A CSKP KB politikai irányvonalával összhangban végrehaj­tott intézkedések bizonyságul szolgálnak arra, hogy a gazda­sági fejlődés terén elért sikerek eredményeiből hogyan része­sedik a nép az életszínvonal emelkedésének formájában. Ugyanakkor felhívást is jelentenek valamennyi dolgozóhoz, hogy fokozott kezdeményező készséggel, s a termelésnek és hatékonyságának fejlesztésére törekvő igyekezettel biztosítsák az állami terv sikeres teljesítését az ötéves tervidőszak továb­bi esztendeiben is.

Next

/
Thumbnails
Contents