Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-09-02 / 35. szám

I 1972, вверНивЬвг 2. SZABAD FÖLDMŰVES 5 Az egész mezőgazdaságunkat jelképező allegorikus kocsik sokasága vonul fel A becsületes helytállás ünnepe Nitrán Az idei aratási Ünnepség Nitrán és szerte az országban a mezőgazdasági dolgozók, a szövetkezeti tagok, az állami gazdaságok és a többi ágazati dolgozók munkájának örömteljes mérlege, amely tükrözi mindazok oda­adását, akik az idei nehéz gabonabetakarításnál becsületesen helytálltak. A közelmúlt napokban újból beigazolódott, hogy a mezőgazdasági ter­melést, betakarítást jelentős mértékben befolyásolja az időjárás. De a ta­lajra fordított emberi munka és mindaz, ami ezzel összefügg, az ott tevé­kenykedők, a gépek kiváló munkája, az aratás szervezése szintén döntő fontosságú. A nehéz aratásnál tapasztaltuk igazán, mit jelent a szocialista mezőgazdaságban dolgozók akaratereje, hozzáértése. A mezőgazdasági üzemek vezetői, a gépek irányítói, a segédmunkások, valóban minden erőt latba vetettek, hogy minél előbb raktárba kerüljön a gabona. Igaz, voltak kisebb-uagyobb veszteségek, de ennek ellenére a Szovjetunióból behozott nagyhozamú búzafajtákkal sokhelyütt rekordtermést értek el, és ezért je­lentősen túlteljesítették a gabonafelvásárlás állami tervét. A kenyércsata hősei, s a mezőgazdaságban dolgozők szombaton és va­sárnap a Zobor alatt ünnepelnek. Az ország minden részéről autóbuszokon, személygépkocsikon, vonaton, motorkerékpáron tízezrek érkeznek az ünne­pi köntösbe öltözött Nitrára, hogy részesei legyenek a nagyszabású ren­dezvénynek, és kitűnően szórakozzanak. Az első napon kulturális, sport és más szórakoztató műsorokon vesznek részt a mezőgazdasági dolgozók és az érdeklődők. Vasárnap délelőtt kerül sor a színpompás felvonulásra, a nagy manifesztációra. A menet élén most a kelet-szlovákiaiak haladnak, mivel ők taijaaitették elsőként a gabonafel­vásárlás állami tervét. A párt, kormány és a társadalmi szervezetek képviselői ebből az alka­lomból a felállított tribünön foglalnak helyet. Onnan hangzik el a párt- és kormányküldöttség vezetőjének ünnepi beszéde, ott veszik át a szimbőlikus aratási koszorút, s a tribün előtt adják át a legjobb 20 kollektívának és egyénnek az állami kitüntetést. A felvonulást színesebbé teszi a 30 népművészeti együttes közel 2000 szereplőjének közreműködése, akik menet közben műsorral szórakoztatják az ünnepség résztvevőit. Emellett az ötletesebbnél ötletesebb ellegörikus kocsikat csodálhatják meg a Zobor alatti város utcáin. A menet most nem a város 'központjába halad, mint a múltban* hanem a Nitra folyó partján vezető új utcán. A táncegyüttesek, ének- és zenekarok, szólisták, népi elbeszélők, az amfiteátrumban és más helyeken lépnek fel szombaton és vasárnap. Szombat este az ünnepi műsort a SĽUK népművészeti együttes adja, az ő műsoruknak tapsolhat majd a nagyszámú közönség. A kiváló szlovák és cseh együttesek mellett az Ifjú Szivek is teljes műsorral szerepel, s igy a magyar közönség is bizonyára elégedett lesz. Különben a bíráló bizottság a legjobb együtteseket, a legszebb népvise­letet és a sokatmondó legötletesebb allegőrikus kocsikat jelentős pénz­jutalomban részesíti. A két nap alatt több helyütt rendeznek népmulatsá­got, ahol népi- és dzsessz-zenekarok muzsikájára rophatják a táncot. Az aratási ünnepélyen kerül sor a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok sportvetélkedőjére. Röp- és kézilabdában, asztaliteniszben, sakkban mérik össze erejüket, tudásukat Szlovákia legjobbjai. A Brazovöi pusztán kerül sor a nagyszabású lovasverseny bemutatóra, ahol több mint 100 paripa és lovasa vetélkedik a legjobb helyezésért. Az ellátást ételben, italban, még jobban igyekeznek megoldani, mint az előző években. Arubőség lesz, hiszen pontosan nem tudják, mennyi lesz a közönség száma. Bizony tavaly is 5 millió 600 ezer koronával adtak el több ételt, italt, játékot és más árut, mint amennyit előzetesen terveztek. Nagy ünnepély lesz Nitrán. Azok ünnepelnek Ós szórakoznak, akik biz­tosították ez ország kenyerét, becsülettel helytálltak a nehéz, fárasztó aratásban. Aratási koszorú-tenger a tribün körül. Színpompás népviseletbe öltözött asszonyok az ünnepségen. 4 Központi Bizottságának ügyviteli szabályzata s 6 határozza meg azok fizetési és hivatali beosztását is. A Szövetség többi dolgozóját a titkárság veszi fel és bocsátja el. Az apparátus műkö­déséért az elnökségnek a titkár tar­tozik felelősséggel. f 34) A dolgozók munkaviszonyát a Munka Törvénykönyvének 65/1965 Zb. sz. kiegészített rendelete szabályozza. 7. cikkely AZ ELNÖK (35) Az elnökség munkáját irányít­ja és felelős annak tevékenységéért. A Szövetséget képviseli és a titkárral együtt fontos iratokat Ír alá. (36) Döntést hoz minden halasztha­tatlan Jellegű kérdésben, amennyiben ez nem tartozik kimondottan az el­nökség vagy a KB jogkörébe. (37) Az elnök feladata elsősorban: a) — az elnökség megbízásából ősz­szehfvja és vezeti а КБ tanács­kozásait, — döntést hoz az elnökség mun­katervében eszközölt módosítá­sokról, — a párt-, állam- és a szövetségi szerveknek benyújtandó fontos anyagok feldolgozására szak­­bizottságokat nevez ki; a fon­tos feladatok megoldására és teljesítésük biztosítására szak­­bizottságokat létesít, — dönt azokról a kérdésekről, amelyekre az elnökség felha­talmazta: b) sürgős és halaszthatatlan kérdé­sekben: — utasításokat ad ki a szervek határozatainak teljesítése érde­kében, — a feladatok halaszthatatlan megoldása, vagy teljesítése ér­dekében a szakbizottságoktól és szakcsoportoktól jelentést, véleményezést, vagy alapanya­got kér. — a Szövetség nevében szerződé­seket és egyezményeket köt. E cselekedeteiről és döntéseiről az elnökség legközelebbi ülésén számol be és indokolja meg azokat. 8. cikkely AZ ALELNŰK (38) Az elnököt annak távollété­­ben, vagy annak más elfoglaltsága esetén az elnökség megbízásából he­lyettesíti. 9. cikkely A TITKÁR (39) Az elnök megbízásából a Szö­vetséget képviseli. (40) Az ügyviteli szabályzat 7. cik­kelyének 35. bekezdése értelmében az elnökkel együtt fontos iratokat ir alá. (41) Utasításokat ir alá a Szövet­ség üzemi eszközeinek felhasználásá­ra vonatkozóan. (42) A titkárságnak a szövetségi szervekben való letárgyalás végett anyagokat terjeszt be, javaslatokat tesz a vezető dolgozók felvételére és elbocsátására, azok hivatali és fize­tési beosztására. Az elnökkel valő előzetes megegyezés alapján felveszi, elbocsátja az apparátus többi dolgo­zóit és azoknak hivatali és fizetési beosztást ad. (43) Gondoskodik a Szövetség szer­vei által elfogadott határozatok tel­jesítéséről. (44) Irányítja az apparátus munká­ját és a választott szerveknek felelős az apparátus ténykedéséért. 10. cikkely A KB TITKÁRSÁGA (45) Az operatív feladatok letár­­gyalása végett a KB titkárságot léte­sít. Ennek tagjai: az elnök, az alel­­nök, a titkár és esetleg valamelyik osztályvezető. A titkárság szükség szerint ülésezik. A titkárság dönt a Szövetség apparátusának munkáját érintő fontos kérdésekről, az elnök­ség megbízásából feladatokat teljesít és ezek teljesítéséért az elnökségnek tartozik felelősséggel. 11. cikkely A SZÖVETSÉG szakbizottságai (46) A KB és az elnökség tanács­kozása magas szakmai és politikai színvonalának biztosítása érdekében a KB az alapszabályzat V. részének 21. bekezdése ej betűje értelmében segédszervként szakbizottságokat lé­tesít, amelyek tagjai a KB választott tagjaiból és póttagjaiból, valamint a Szövetség szakembereiből és dolgo­zóiból tevődnek össze. A szakbizott­ságok elnöki tisztségét az elnökség, vagy a KB tagjai töltik be. A szakbi­zottságok összetételét és működést elveit a KB hagyja jóvá. Főként az alábbi szakbizottságok létesítéséről van sző: a) társadalmi, b) szociális-gazdasági, c) törvényjavaslő — jogi szakbizott­ság. A szakbizottságok az alapszabály­zatban felsorolt fő feladatok teljesí­tésének biztosítására szolgáló javas­latokat tárgyalják le és dolgozzák ki az elnökség, vagy a KB üléseire. 12. cikkely BEFEJEZŐ MEGHATÁROZÁSOK (47) A Szövetség szerveinek üléseit legalább 6 nappal a szerv ülése előtt írásbelileg hívják össze. A meghívón feltüntetik az ülés tárgysorozatát, he­lyét és Időpontját, s hozzácsatolják a letárgyalásra kerülő kérdések anya­gát. (48) Az ügyviteli szabályzat meg­határozásai betartásának ellenőrzése az összes választott szerv feladata. (49) Az ügyvitelt szabályzat meg­határozásainak mödosítását és kiegé­szítését a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének Központi Bizottsága hagyja jővá. (50) Az ügyviteli szabályzatot a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének Központi Bizottsága 1972. június 1-én hagyta jővá, s ezen a napon lépett érvénybe. JUDr. MICHAL ĎURDIAK, a SZFSZSZ Központi Bizottsága jogi osztályának vezetője Az Ifjú Szívek magyar népművészeti együtles is szórakoztatja majd a közönséget A népi együttesek is felvonulnak 1 Ián Janovic mérnök, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter ez ünnepi megnyitót mondja Nemcsak jó bor érlelődik a hordóban — árulnak is belőle

Next

/
Thumbnails
Contents