Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-09-02 / 35. szám
Az SZSZK Mezőga zdasági és Élelmez ésügyi Minisztériumának hetilapja 1972. szeptember 2. Ara 1,— Kčs XXIII. évfolyam, 35. szám. Köszöntjük az össz-szlovákiai aratási ünnepély résztvevőit és azokat a dolgozókat, akik részt vettek az ország kenyerét biztosító munkában! Az aratas és helytállás ünnepe aratás befejezését jelző új kenyér ünnepe ** mindenkor a földművesek legjelentősebb, legnagyobb ünnepe volt. Ez a kedves hagyomány azonban tényleges rangos helyet csak a szocialista társadalomban ért el. Össznépi, vagyis össztársadalmi ünneppé vált és szimbolizálja azt a társadalmi elismerést, amit a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság fejlesztésén szorgoskodó dolgozó parasztságunk élvez. Az aratás ünnepének fényét nein homályosítják el azok a nehézségek sem, amelyeket a szélsőséges, szeszélyes időjárás okozott, ami próbára tett embert, gépet egyaránt. A károk és veszteségek sem annyira tragikusak, hogy veszélyeztetnék a mezőgazdasági üzemek további fejlődését és az élelmiszerellátás színvonalának emelkedését. Erről meggyőzően tanúskodik az is, hogy mezőgazdasági üzemeink többsége nem csupán teljcsítete, hanem lényegesen túlszárnyalta szerződéses gabonaeladási kötelezettségeit. S bár vannak rendkívüli károkat szenvedő mezőgazdasági üzemek, megnyugtató azonban, hogy azok sem jutnak az egykori károsult kisparasztok kilátástalan sorsára, mert mögöttük áll a társadalom, amelynek önzetlen segítségére szükség esetén mindenkor számíthatnak. A természet szeszélyeivel járó károk tehát ** nem vezethetnek lehangoltsághoz, kedvvesztéshez, s persze nem vezethenek az ünneplés jogosságának tagadásához sem. Mindazoknak, akik részt vettek a nehéz aratásban, okuk és joguk van az ünneplésre, mert minden lehetőt elkövettek a gabonatermés megmentéséért. Az aratás ünnepe társadalmi elismerés és tisztelgés mindazok előtt, akik hozzájárultak az aránylag szép termelési eredmények eléréséhez. A földművesszövetkezetek és állami gazdaságok dolgozói kiérdemlik ezt az elismerést, mert az elért eredmények — a tetemes károk ellenére is — arról tanúskodnak, hogy szakértelemmel párosuló lelkiismeretes munkával megteremtették a jó gabonatermés összes előfeltételét, s így az ötéves tervünk második évében is következetesen szolgálták a CSKP XIV. kongresszusa gazdaságfejlesztési irányelveiben körvonalazott feladatok teljesítését. Rendkívüli elismerés illeti a kombájnosok és a gabonabetakarításban résztvevő további dolgozók népes táborát, akik dacolva a szeszélyes időjárás okozta nehézségekkel, hőstetteket hajtottak végre. Helytállásuk félreérthetetlenül kifejezi szocialista öntudatuk elmélyültségét, társadalmi felelősségük tudatának, a közös vagyon védelmét és gyarapítását szolgáló igyekezetük magas színvonalát. A formalitásoktól mindjobban mentesülő szocialista munkaverseny, amely az aratás, — vagyis a gabonabetakarítás idején szeles méretekben kibontakozott, a mezőgazdasági dolgozók politikai érettségéről, leleményességük és kezdeményezőkészségük korlátlan méreteiről tanúskodott, s így hatékonyan hozzájárult — a lehetőségek keretein belül — a szemveszteség korlátozásához, a munkák menetének meggyorsulásához. Ez esetben is bebizonyult, hogy a helyesen értelmezett szocialista munkaverseny a szocializmus építésének nélkülözhetetlen motorja. A hősies helytállást tanúsító mezőgazdasági ** dolgozók mellett jogosan ünnepük az aratás befejezését, s persze társadalmi elismerést is érdemelnek a mezőgazdasági gépgyárak, gépjavító műhelyek dolgozói, akiknek nem kis érdemük van abban, hogy a kombájnok, valamint az erőgépek — a rendkívül nehéz körülmények közepette is az ember jó segítőtársainak bizonyultak. Persze joggal tartanak társadalmi elismerésre számot azok a dolgozók is, akik mint a felvásárló vállalatok alkalmazottai — a közismert nehézségek ellenére — sikeresen oldják meg a gabona átvételével és rakátrozásával járó bonyolult problémákat. Kétségtelen, hogy az idei aratás eredményei is tovább növelik a szovjet búzafajták jó hírnevét, mivel a szélsőséges, kedvezőtlen időjárás mellett is aránylag jó termést nyújtottak. Ezért az aratás ünnepén hálával adózunk a szovjet népnek, és azoknak a szovjet tudományos dolgozóknak, akik a kinemesített nagy hozamú búzafajták, valamint a derekasan helytálló gabonakombájnokon kérész tül, elősegítették a mindennapi kenyerünk nőve lését, s a kitermelt javak megmentését. Az aratás ünnepén, az eredmények értékelése nyomán bizakodva tekinthetünk a jövő elé, mert a gabonabetakarításban résztvevők zömét képező fiatal dolgozók is bizonyítottak. Tanújelét adták annak, hogy mint a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés számottevő tényezői, képesek megbirkózni a bonyolult, vagyis elmélyült felelősséget, szakértelmet és töretlen lelkesedést igénylő feladatokkal is. A nyitrai össz-szlovákiai aratási ünnepély alkalmából szerkesztőségünk szívből gratulál a „kenyércsata“ győzteseinek. 7 PATHО KAROLY A múlt évi össz=szlovMiai aratasi ünnepély egyiK ŕefrves Jelenein. Ä CSKP, KB íőtitRará, G. Húséit elvtárs a mezőgazdasági dolgozók' képviselőitől átveszi az új búzából készült kenyerek Gyűjtsük be az ősz gazdag gyümölcsét! ф Gazdag termést ad a cukorrépa és a kukorica ф A kapások termőterülete is nagyobb ф 25—30 millió tonnányi termést kell megmozgatni ф Több lesz a műtrágya ф 8000 tonna kitűnő minőségű vetőmag a Szovjetunióból ф 470 ezer hektárba vetünk őszieket ф Még a nyári begyűjtési munkák lázában égünk, de már kopogtat az ősz figyelmeztetve mindannyiunkat, hogy gyűjtsük csűrükbe rendkívül gazdag termését. Jólesik az ilyen figyelmeztetés, a bő termésről szóló elemzések, jóslások, mert bizony a gabona begyűjtését jelentős veszteségekkel végeztük el. Mozgósítottunk embert, gépet, nem volt hiány az önfeláldozásban, mégis megkéstünk az aratással és még augusztus 20-a körül is 32 ezer hektár gabona állt lábon Szlovákiában. De sajnos ennek nagy része viharoktól tépázva inkább feküdt már. A cseh országrészekben még súlyosabb volt a helyzet, mert a gabonának csak alig felét aratták le. Bár Szlovákiában is bajlódtak még a begyűjtéssel, testvéri kisegítésképpen a gép- és traktorállomások, és a mezőgazdasági üzemek közel félezer kombájnt küldtek a csehországi kerületekbe, hogy közös összefogással begyűjthessék az egész nép kenyerét. A veszteségek tehát jelentősek voltak. Ennek ellenére földműveseink igazi parásztbecsülettel, szocialista hazafiassággal Szlovákiában 26 ezer tonna gabonával adtak többet az államnak a tervezettnél. Ez a hazaszeretet és a társadalmi szükséglet kielégítéséért érzet felelősség megnyilvánulásának szép példája. Itt az ősziek begyűjtésének ideje. Mivel az aratás megkésett, szusszanásnyi időnk sincs a pihenésre, és újra startolnunk kell. Űjra tele lesz mindkét kezünk munkával, mert az ősziek begyűjtése sokkal nagyobb igényeket támaszt a szállító járművekkel szemben, mint az aratás. Becslések szerint a múlt évhez viszonyítja, nagyobb lesz a kukorica és a cukorrépa hektárhozama, de a menynyiség azáltal is fokozódik, hogy nagyobb területen termelünk kapásokat. Kukoricából 12 297, cukorrépából 1225, burgonyából pedig 1516 hektárral nagyobb területről kell begyűjteni a termést, mint a múlt évbeu. Szakemberek becslése szerint 5—6 millió tonnával több lesz az ősziek össztermése, mint a múlt évben és összesen 25—30 millió tonna termést kell száUítanunk a raktárakba, vagy a feldolgozó üzemekbe. Vi szont nehezíti a helyzetet, hogy 1200 kerekes és á00 lánctalpas traktorral, valamint 200 pótkocsival lesz kevesebb, mint a múlt évben. Ez a tény arra £igyelmeztet, hogy a szállítóeszközüket a lehető leggazdaságosabban kell kihasználnunk. Elhangzottak olyan javaslatok is, hogy meg kellene szervezni a mezőgazdasági üzemek között szállítóeszközökkel való kölcsönös kisegítést. Ügyelni kell arra is, hogy a begyűjtési munkák idején a mezőgazdasági üzemek szállítóeszközei ne végezzenek olyan fuvarozási munkákat, amelyek nem függnek össze a mezőgazdasággal. A. jelentések szerint több burgonyabegyüjtő kombájnunk, valamint kükorlca begyűjtéséhez szükséges adapterünk lesz, és a cukorrépa 20 .százalékát már géppel tudjuk begyűjteni. Amíg a begyűjtés és a szállítás előreláthatólag sok gondot okoz majd, ezzel szemben ideális feltételek vannak a talajmunkákra s Így a szántást végző traktorok teljesítőképessége lényegesen nagyobb, mint a műit évben. Összesen mintegy 470 ezer hektárba vetünk őszt gabonaféléket, és ha a szántási ütem nem csökken, a talajt időben elő tudjuk készíteni. Különböző intézkedések következtében a műtrágya-ellátás is joiib lesz, mint a múlt évben — 24 ezer tonnával több műtrágyát kap a mezőgazdaság — átmenetileg ugyan hiány mutatkozott nitrogéntartalmú műtrágyákból, azonban a hiányt valószínűleg sikerül pótolni. Bár a kedvezőtlen időjárás miatt a vetőmag minősége egyes körzetekben nem a legjobb, örömmel töltheti el földműveseinket, hogy a Szovjetunióból 8000 tonna kitűnő minőségű vetőmagot kapunk és így a gabona-termőterület 40 százalékát vethetjük be a' nagy termőképességű • Auróra, Kaukaz és Jubilejná fajta búzákkal. Tehát a jövő évi gazdag termést megalapozhatjuk. Országszerte ünepeljük az új kenyeret, de máris az új aratásra, az ősziek begyűjtésére és a vetésre kell gondolnunk, mert a kissé balsikeres gabonabegyűjtés csorbáit ősszel kell kiköszörülnünk. Mindannyiunkon, vezetőkön, mezőgazadsági dolgozókon és mindazokon akik a mezőgazdasággal összefüggő helyeken dolgoznak múlik, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel gyűjtsük be a gazdag termést. A munkák sikeres elvégzése, meggyorsítása érdekében dolgozzunk ki rugalmas begyűjtési terveket, hogy mindén tartalékot felhasználva a lőhető legkevesebb zökkenővel dolgozhassunk. Főleg körzeti vagy járási, esetleg kerületi kooperációs begyűjtési tervek hoznak eredményt, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaerők és a szállítóeszközök átcsoportosítása egyes üzemekben lényegesen meggyorsítja a munkák ütemét. BÁLLÁ JÓZSEF