Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-07-01 / 26. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES 1972. július 1. чш__и HAZAI TŰKOR A PARTOS SZÍNMŰVÉSZEIÉRT: A szlovákiai színművészek, vala­mint a film, a rádió és televízió művészeinek több mint 100 kül­döttje találkozott Bratislavában a szlovák színművészek szövetségé­nek alakuló kongresszusán, amely elemezte a művészek különböző szövetségeinek tevékenységét és meghatározta az új egységes szer­vezet programját. A kongresszus elismerését fejezte ki azoknak a művészeknek, rendezőknek és kri­tikusoknak, akik a válságos idő­szakban harcoltak a jobboldalt opportunista és antiszocialista erők felforgató tevékenysége el­len, és támogatták a párt új veze­tőségének konszolidációs törekvé­seit, és ezzel hozzájárultak a szo­cialista művészet eszmei alapjai­nak felújításához, fejlődéséhez. A határozat célul tűzi, hogy a szlo­vák színművészek szövetségének tagjai tevékenységükben érvénye­sítsék a pártosságot, az osztály­hűséget és az internacionalizmust. BÉKE NAGYGYŰLÉS: Ležákyn megemlékeztek a barbár fasiszták 30 évvel ezelőtt elkövetett borzal­mas tetteiről. Mint ismeretes, Le­­ííákyt Lldicéhez hasonlóan a fa­siszták felégették, felnőtt lakóit meggyilkolták és gyermekeit elhur­colták. A nagygyűlés szónoka hangsúlyozta, hogy ezért a tragé­diáért a cseh nagyburzsoázia is felelős volt, amely mint uralkodó­osztály megakadályozta, hogy a nép védje saját hazáját, és vissza­utasította a Szovjetunió nagylelkű katonai segítségét. A KORMÁNY ÜLÉSÉRŐL: A Szlo­vák Szocialista Köztársaság kor­mánya múlt heti ülésén több fon­tos problémáról tárgyalt. Igen je­lentős volt a racionalizálás bizto­sításáról szóló beszámoló. Minde­nekelőtt a tüzelőanyag- és ener­gia-takarékosságról van szó. Gaz­daságosabban kell felhasználnunk a nyersanyagokat, és rugalmasab­ban kell szervezni az áruszállítást és jobb lehetőségeket kell terem­tenünk csomagolásra és a raktá­rozásra. A kormány megtárgyalta az 1971-es 1972-es iskolát év ered­ményeit, és foglalkozott azokkal a polgárokkal, akik nincsenek állan­dó munkaviszonyban. Továbbá meg­vitatásra került, hogy milyen mó­don nyerjük meg a még egyénileg gazdálkodókat a nagyüzemi gaz­dálkodás számára. Ezen a téren szép eredményeink vannak, mert az év elejétől 9400 földműves lé­pett az új útra, és 10 űj szövetke­zetét alakítottak. SOK KÄRT OKOZNAK AZ UTA­SOK: A népi ellenőrzési bizottság foglalkozott az utazás színvonalá­val, kultúrájával. Megállapította, hogy az 1968-as évtől számítva napjainkig az utasok a berendezé­sek megrongálásával mintégy 30 millió korona értékű kárt okoztak. Különben javítani kell az utazás kultúráját, mert a vonatokon na­gyon sok esetben nem tartják be a higiéniai előírásokat. Még jobban elmélyül hazánk és Kuba népeinek barátsága [Folytatás az 1. oldalról.) elért sikereinkről. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja na­gyon sikeresen konszolidálta az or­szágot, és a tények, az eredmények megcáfolják mindazokat a rágalma­kat, amelyeket az Amerikai Egyesült Államok imperialista körei zúdítanak Csehszlovákiára. Elmondotta, hogy az USA a népi Kubával Is ugyanezt tette, hamis, rágalmazó hadjáratot folyta­tott és folytat az Imperialista nagy­hatalom közelében lévő országgal kapcsolatban, azonban Kuba népe a szocialista országok támogatásával egyre sikeresebben építi hazáját és így példát mutat a még rabságban sínylődő latin-amerikai államok előtt. A baráti találkozók mellett a kül­döttségek tárgyalásokat is folytattak, amelyeken megvitatták a két ország kapcsolatai további bővítésének és elmélyítésének lehetőségeit. Eszme­cserét folytattak a jelenlegi nemzet­közi helyzet főbb problémáiról. A két ország küldöttsége egyetértett abban, hogy a Szovjetunió békeoffenzívájá­­nak szellemében konkrét intézkedése­ket kell tenni a nemzetközi feszült­ség további enyhítésére és ebből a célból meg kell ragadni minden al­kalmat az európai biztonsági értekez­let megtartására. A küldöttségek meg­egyeztek abban, hogy a szocialista országoknak a marxizmus-leninizmus alapjainak figyelembe vételével kell fejleszteni társadalmukat és népgaz­daságukat. Fidél Castro hangsúlyozta, hogy Kubában eleinte nehezen sike­rült a marxizmus-leninizmus elveinek eredményes alkalmazása a bonyolult és ellentmondásos körülmények kö­zött. Eleinte, bár haladó, de még nem szocialista programot tűztek ki célul. megőrzése érdekében A Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság kormányának meghívására ha­zánkban tartózkodott Srimáti fndira Gandhi asszony, az Indiai Köztársa­ság miniszterelnöke. (Megjegyezzük, hogy nem Mahatma Gandhi lánya — bár sokat segített neki a gyarmato­sítók elleni harcban és jómaga is többször volt bebörtönözve — lndira Gandhi Dzsavaharlal Nehrunak, az Indiai miniszterelnöknek gyermeke és a Gandhi nevet úgy kapta, hogy férj­hez ment Firúz Gandhi fiatal jogász­hoz.) A látogatási idő alatt a fogad­tatáson az eszmecserék, tanácskozá­sok és fogadások a legszivélyesebb légkörben zajlottak le. A tanácsko­zások egyrészt kiterjedtek a csehszlo­vák—indiai kapcsolatokra és a két felet érintő nemzetközi kérdésekre is. A kiadott csehszlovák—indiai kö­zös közleményben a tárgyalófelek elé­gedetten állapították meg a két bará­ti ország gyümölcsöző, kölcsönös együttműködésének és kapcsolatának szilárdulását, valamint a politikai, kereskedelmi, gazdasági és kulturális szakaszokon egyre elmélyülő kapcso­latokat. Megállapították, hogy az ed­diginél még sokoldalúbban kell fej­leszteni a két ország kölcsönös elő­nyökön alapuló együttműködését, a­­mely hozzájárul a béke és a világ népei biztonságának megőrzéséhez, illetve biztosításához. Elhatározták, hogy a Csehszlovák Szövetségi Szo­cialista Köztársaság és az Indiai Köz­társaság megköti a jogsegélyre vonat­kozó, a tudományos-műszaki együtt­működési és a kétféle adóztatás kor­látozásról szóló egyezményeket. Az együttműködést újabb szakaszokon akarják fejleszteni. A nemzetközi kérdésekkel kapcso­latban megállapították, hogy a két ország álláspontja közel áll egymás­hoz. Ez abból ered, hogy mindkét or­szág népeinek közös érdeke az impe­rializmus és a gyarmatosítás elleni, valamint a népek szabadságáért és egyenjogúságáért, a világ békéjéért és a haladásért folyó küzdelem. A két ország külpolitikája a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymásmelleit élésének alapelvéből indul ki. India az el nem kötelezettség politikáját folytatja, amely hozzájárul a feszültség csökkentéséhez. Azonban a világnak ez az óriási nagyhatalma, — ha megoldásra váró problémákról van sző, — nem egyszerűen semle­ges, hanem többnyire a szocialista országok javaslatait támogatja. Na­gyon jók a kapcsolatai a Szovjetunió­val és India kormánya támogatja a Szovjetunió békeoffenzíváját. A tárgyalófelek általában egyetér­tettek azzal, hogy a világ megoldásra váró problémáit az erőszak elkerülé­sével, tárgyalóasztalok mellett kell megoldani, és a lehető legrövidebb Időn belül össze kell hívni az Európai Biztonsági Értekezletet, valamint a leszerelési világkonferenciát, felszá­molni a gyarmatosítást, és az Indo­kínai térségben beszüntetni a háborús állapotot, amely csak úgy érhető el, ha az idegen csapatokat kivonják eb­ből a térségből. A vállalás kötelez Az elmúlt hét végén tartották or­szágos közgyűlésüket a Csehszlovák- Szovjet Barátság nevet viselő mező­­gazdasági üzemek. A 32 megtisztelő elnevezésű etsz és ág közül vala­mennyi képviseltette magát. A szocia­lista munkaverseny kiértékelésekor megállapították, hogy az első helyet a vándorzászlót és a további jutal­makat Gajary (Bratislava-vidék) szö­vetkezet érdemelte ki. Második he­lyen a seűaiak (Szína, košicei járás) végeztek. A harmadik hely megosz­lott a raíaiak és a Lipt. Mikuiás-iak között. Az ünnepélyes találkozón megbeszélték, hogyan dolgoznak to­vább a még jobb eredményekért. Ar­ról is sok szó esett, hogy a csehszlo­vák-szovjet barátság soha többé ne legyen formális, hanem az őszinte internacionalizmus eszméjére alapoz­zon. Aktivizálódnak az ifjúsági szervezetek A Szocialista Ifjúsági Szervezet tre­­bišovi (Terebesl járási konferenciája óta négy hónap telt el és az azóta született eredményekről beszélget­tünk Paulicky Péterrel, a SZISZ járási bizottságának titkárával. Д Titkár elvtárs, milyen irányban fejlődik a fiatalok munkája a konfe­rencia utáni időszakban? — A fő figyelmet az alapszerveze­tek tagsági gyűléseinek előkészítésé­re, megszervezésére helyeztük. Célunk mindenekelőtt az volt, hogy megis­mertessük fiataljainkkal a járási kon­ferencia határozatát, és mindazokat a feladatokat, amelyeket a járási kon­ferencia elfogadott. Fiataljaink, amint az eredmények bizonyítják, a konfe­rencia határozatát magukévá tették, s annak megvalósításáért értékes szo­cialista kötelezettségeket vállaltak. A falusi ifjúsági szervezetekben a fő feladat a választási pragramok gya­korlati megvalósítása. Az iskolai alap­szervezetek pedig a tanulmányi ered­mények fokozására, a politikai neve­lés elmélyítésére, valamint az iskolai társadalmi munka kiszélesítésére vál­laltak kötelezettséget. А, Л politikai eszmei nevelés terén milyen eredményeket értek el? — Főleg az Iskolai alapszervezetek­ben beszélhetünk eredményekről, mi­vel a tanulók nagy számban vettek részt a politikai iskolázásokon. Járá­sunkban 25 iskolában folyt rendsze­res politikai oktatás, átlagosan 30 résztvevővel. A politikai iskolázás ke­retében 16 témáról tartottunk előadá­sokat. Meg kell jegyeznem, bogy nem mindenütt volt kellő színvonalú az oktatás, és nagy hiba volt az is, hogy egyes helyeken előadók hiánya miatt a hallgatók néhány témát nem vettek át. A' Kulturális téren vajon aktívak a fiatalok? — Falvainkban a fiatalok a tavaszt időszakban kisebb mértékben vették ki részüket a szövetkezeti és más klu­bok tevékenységéből, ennek ellenére a tagsági gyűléseket rendszeresen megtartották. Színjátszó és esztrád­­csoportjaínk nagy számban szerepel­nek. Évfordulók és ünnepek alkalmá­ból több vetélkedőt rendeztek. 'A A SZISZ alapszervezetei arány­lag még fiatalok, de már csaknem minden üzemben, intézményben és községben megtalálhatók. Az ifjúság milyen mértékben kapcsolódik be a szervezeti életbe? — Nagy léptekkel haladunk előre. Igyekszünk teljesíteni a párt XIV. kongresszusából ránk háruló felada­tokat. Nevelőmunkával ki akarjuk ala­kítani az új, szocialista típusú ifjúsá­got. Jelenleg több mint 5200 SZISZ tagunk van, s a pionírok száma meg­haladja a XI ezret. A fiatalok 186 alapszervezetben és 34 pionírcsoport­ban tevékenykednek. Érdekes a SZISZ- tagok szociális összetétele. Az alap­szervezetekben tevékenykedő fiatalok közül 1154 munkés, 1916 tanuló és 376 mezőgazdaságban dolgozó. Jelen­leg még csak 51 tanító kapcsolódott be a SZISZ munkájába. A A távlati tervek alapján a jövő­ben milyen tevékenységet fejtenek ki? — A járási konferencián kitűzött feladatok bizony igényesek. Azonban meg vagyok arról győződve, hogy en­nek ellenére teljesítjük azokat. Hogy csak néhány fő feladatot említsek: újabb alapszervezeteket alakítunk, és a ZENIT akció keretében versenyeket rendezünk a községekben. El akarjuk érni, hogy az Iskolai és üzemi szer­vezetek szorosan együttműködjenek. Megkülönböztetett figyelmet szente­lünk a SZISZ üzemi szervezeteknek, főleg a Čierna nad Tisoun, a trebišovt élelmiszerkombinátban, a vajáni hő­erőműben működő alapszervezetek­nek. Sokoldalú segítséget nyújtunk a fiatal képviselőknek és tovább mé­lyítjük az együttműködést a bereg­­százi f Szovjetunió), sátoraljaújhelyi (Magyarországi, valamint a Kutná Hora-i Járás fiataljaival. De az adott feltételek között már ez a program Is sokat adott a kubai népnek. Napjainkban Kuba dolgozói­nak rendkívül fejlett a szocialista politikai öntudata, és keményen szem­­beszállnak az észak-amerikai imperia­lizmus kulturális, ideológiai és politi­kai befolyásával. ,A csehszlovák-kubai barátság nagy­gyűlésén Fidél Castro hangsúlyozta, hogy a Kubai Kommunista Párt veze­tősége támogatja a CSKP vezetőségé­nek következetes Irányvonalát és ép­pen ezért a kubai-csehszlovák kap­csolatok ma minden eddiginél erőseb­bek. Elítélte az imperialista erők azon törekvéseit, amellyel meg akarják akadályozni az emberiséget abban, hogy a fejlődés útján elérjenek a szocializmusig. Beszéde befejező ré­szében kijelentette, hogy a kubai kül­döttség azzal a meggyőződéssel távo­zik hazánkból, hogy Csehszlovákia népe forradalmi úton halad előre, hogy a . marxizmus-leninizmus elvei Csehszlovákiában mélyen gyökerez­nek, n CSKP-t támogatják a tömegek és Csehszlovákia a szocialista tábor szilárd tagja. Hangsúlyozta, hogy a Kubai Kommunista Párt és Kuba népe a csehszlovák nép barátja. Fidél Castronak és kíséretének ha­zánkban tett látogatása lényegesen hozzájárult a két ország népei barát­ságának elmélyítéséhez. A kereskedelmi kapcsolatok bővítéséért Az Incheba '72 bratislavai kémiai kiállításon számos kül- és belföldi cég tartott sajtókonferenciát, amelyen a cégek vezetői beszéltek az eddigi kapcsolatokról és a további együtt­működés lehetőségeiről. Az első saj­tókonferenciát Hoffmann Ervin, a magyar kiállítási részleg igazgatója tartotta és 14 magyar vállalat nevé­ben beszélt a tervekről. A magyar cégek, különösen kozmetikai, finom mechanikai, növényvédő és műanyag készítményeiket kínálják. A kooperá­ciós kapcsolatok az elképzelések sze­rint Csehszlovákia és Magyarország között különösen a gumiiparban ala­kulnak majd ki, de a jövőben a petro­­kémiában is. Az angliai I. C. I. cég már másod­szor állított ki az Inchebán. Különö­sen gyomirtőszerei után volt nagy érdeklődés. A győgyszerkészités terén már a cégnek jő kooperációs kapcso­latai vannak, többek között a nitrai Bioveta üzemmel. Bemutatkozott a VHJ Ühifchem par­­dubicei vállalat Is, amely a múlt év­ben termelési kapacitásában 34 szá­zalékban trmelf újdonságokat. A Rhőne-Poulenc francia cég az egész világot behálózza kirendeltsé­geivel, 130 ezer alkalmazottja van és a múlt évberrl2 milliárd frankos for­galmat ért el. Különösén növényvédő­­szerek előállítására kinái kooperációs kapcsolatokat. A KGST lakáskémiával foglalkozó bizottsága Is tájékoztatta az újság­írókat a további kooperációs kapcso­latok lehetőségéről. Különösén a mo­sószerek és egyéb tisztítószerek gyár­tásában hangolják össze a termelést, hogy llymódon a legbeváltabb szere­ket gyártsák. A kémiai kiállítás lényegesen hoz­zájárult a kölcsönös előnyök alapján kötött kereskedelmi kapcsolatok bő­vítéséhez. A Milyen módon aktivizálják a jö­vőben a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat? — A járási vezetőség mellett bi­zottság alakult, amely a mezőgazda­­sági üzemekben dolgozó fiatalok prob­lémáival foglalkozik. Ezen a szaka­szon már eddig is szép eredményeket értünk el, mivel több helyen sikerült megalakítani az Ifjúsági szervezetet. Többek között Maié Trakany-n (Kis­­tárkány), -Leleszen, Bácskán, Veľké Kapusany-n (Nagykapos), Parchova­­nyn, Poí’anyn (Pólyán), valamint a botani (Battyányl,, Pribenlky (Perbe­­nyik], a Veľké Trakany és a Streda nad Bodrogom-i (Bodrogszerdahely) állami gazdaságban. — Meghirdettük a „legjobb kombáj­­nos“ cím elnyeréséért folyó szocialis­ta munkaversenyt, valamint a „Gyer­tek ti is velünk“ ifjúsági versenyt a mezőgazdasági fiatalok számára. A győztes egyének és alapszervezetek értékes jutalomban részesülnek. El szeretnénk érni, hogy járásunkban minden mezőgazdasági fiatal az eddi­ginél jóval nagyobb anyagi támoga­tásban és erkölcsi megbecsülésben ré­szesüljön. Beszélgetett: Illés Bertalan A nagyvilágból EMBERRABLÖK. Az Izraeli légi­erő gépei rakétákkal és gépfegy­verekkel lőtték Dél-Llbanon Has­­baya város környékén lévő gerilla­­táborokat. A kegyetlen légitámadás alkalmából 30 gerillát és 11 pol­gári személyt megöltek. Amint később bebizonyosodott a légi támadás csak elterelő hadmű­velet volt egy emberrablás végre­hajtására. Ugyanis a támadással egyidőben Rámái város térségében az izraeli katonák betörtek Liba­non területére és egy szírial kato­nai küldöttség öt tisztjét és a kí­séretükben lévő libanoni katoná­kat foglyul ejtették. Ez a cseleke­det újból megerősíti a cionista ha­tóságok agresszív szándékait. A HITLERISTA TÁMADÄS 31. ÉVFORDULÔJÄRA. A Szovjetunió­ban megemlékeztek a hitleri fa­siszták hitszegő támadásának 31. évfordulójáról. A Pravda vezér­cikke hangsúlyozza, hogy a szov­jet nép térdre kényszerítette Hit­ler fasiszta hordáit és több mint negyedszázada békében él. A Szov­jetunió Kommunista Pártja külpo­litikája olyan lehetőséget nyitott egész Európában, hogy egy hosz­­szabb békés Időszak következhe­tett a második világháború után. Megjegyzi azonban, hogy az ag­resszió és a militarizmus erőit korlátok közé szorították, de még nem tették egészen ártalmatlanná, ezért a szovjet békeoffenziva ke­retében fokozni kell a békéért folyó küzdelmet. FEGYVERES AGRESSZIŐ HE­LYETT POLITIKAI RENDEZÉST. Az izraeli kommunista párt XVII. kongresszusa nyíltan elítéli az Izraeli kormány veszedelmes ag­resszív politikáját, az arab terü­letek megszállását és leszögezi, hogy a béke ügyére nézve ennek következtében veszélyes feszült helyzet alakult ki a Közel-Keleten. Az izraeli kommunista párt, amely­nek soraiban zsidók és arab dol­gozók vannak, akik következetes harcot vívnak a cionista vezetők­nek az arab országok és a palesz­­titf nép jogai elleh irányuló poli­tikája ellen. FRANCIA NUKLEÁRIS KÍSÉRLE­TEK. Franciaország a Csendes- Öceán déli térségében újra nuk­leáris kísérleteket folytat, jelenleg abból a célból, hogy a Mirage IV. bombázó gépeket föld-föld raké­tákkal szerelhesse fel és fokoz­hassa a nukleáris tengeralattjárók atom ütő erejét. A nukleáris kísér­let sorozatok ellen tiltakozott ja­pán, Ausztrália, Oj-Zéland, Peru, Kanada és Üj-Guinea kormánya. Peru diplomáciai kapcsolatok meg- * szakításával Is fenyegetódzött és máris lemondta egy katonai kül­döttség látogatását Franciaország­ban. BŐVÜLNEK A LENGYEL—JUGO­SZLÁV KAPCSOLATOK. Tito jugo­szláv elnök Lengyelországban tár­gyalásokat folytatott a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és az Időszerű nemzetközi kérdésekről. A tárgyalás-sorozat megmutatta, hogy a két ország kapcsolatai úgy politikai mint gazdasági téren Ígé­retesen fejlődnek. E. Gierek, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának titkára egyik nyi­latkozatában leszögezte, hogy Ju­goszlávia mindig egyetértett az­zal, hogy a második világháború után kialakult államhatárok sért­hetetlenek és más kérdésekben is olyan nézeteket vallott, ami közel állt Lengyelországhoz, külpolitiká­jához és érdekéhez. Mindkét or­szág küldöttsége megegyezett ab­ban, hogv míiiél hamarabb össze kell hívni az összeurópai bizton­sági értekezletet. TÁRGYALÁSOK HELYETT ERŐ­­POLITIKA? Melvin Laird amerikai nemzetvédelmi miniszter az ameri­kai szenátus védelmi bizottságá­ban' kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak az erő pozí­cióiéból kelt tárgyalni a Szovjet­unióval és "tovább kell fejleszteni a légierőt. А В 52-es bombázók he­lyett újabb típusú hangsebességnél gyorsabb bombázókat kell gyár­tani.

Next

/
Thumbnails
Contents