Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-04-29 / 17. szám

A noszéma gyógyítása fokhagymával

Pár évvel ezelőtt a szaklrpokban gyakran olvastunk a vöröshagyma használatáról a méhek etetésénél, mely annak Idején vita tárgyát képezte. Egyes gyakorlati méhészek azl állították, hogy ha a méhek eledelébe vöröshagyma főzetet kevernek a téli eledel nem kristályosodik. Két éven keresztül ősszel én is a vöröshagyma főzetét megszűrve a cukorszörpbe kevertem, így etettem a családok felét. A téli eledel kristályosodását nem tapasztaltam a hagymásszörppel etetett családoknál, de azoknál sem, amelyeket tiszta szörppel etettem. A hagymásszörp etetésénél semmiféle' károsodást nem észleltem, de a további használatának nem láttam szükségességét. Később a kísérleti intézetek bebizonyították, hogy a vöröshagymában nem találnak olyan anyagot, amely valójában meggátolná a cukorszörp kristályosodását. Tehát a vöröshagymáról szóló híresztelések és bizonygatások érvényüket vesztették.

Ezzel szemben a fokhagymáról eddig kevesebbet hallottunk a méhek etetésénél, s talán megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. öt évvel ezelőtt ugyanis a kaptáraim egy gyümölcsösben, egy sorban voltak elhelyezve. Az egyik kaptárt

erősen árnyékolta a mellette lévő almafa. A kaptárban lévő család tavasszal erősen noszémás lett. Még április végén is csak négy kereten „tengődött“. A keretek és lépek nagyon piszkosak voltak. Lekénezni, megsemmisíteni sajnáltam. Akkor még a noszéma fumagilinnal történő gyógyításáról nem is hallottam. Eszembe Jutott, hogy egy orvosi biológiai könyvből olvastam a fokhagymáról, hogy természetes antibiotikumot tartalmaz. Mivel nem volt semmi veszteni valóm, megfőztem egy fej fokhagymát fél liter vízben és ezt a főzetet egy liter szörphöz kevertem. A kevert szörpöt a méhek az etetőből elhordták, nem zavarta őket a fokhagyma csípős íze és erős illata. Ilyen szörpöt kaptak háromszor, négy napos szünetekkel. Két hét után megfigyeltem, hogy a fiasítás szép zárttá válik. A család kezdett fejlődni, június végére annyira felfejlődött, hogy a jő mézharmat hordásból honorálta a gyógyítását.

Késő ősszel a családot az árnyékból, áthelyeztem naposabb helyre és a következő évben a családnál nem vettem észre a betegség jeleit. Mivel csak egy családról volt szó és a mikroszkőpikus kivizsgálás elmaradt, ezért nem akartam a fokhagymának tulajdonítani a család gyógyulását, inkább a kedvező meleg nyárnak.

Mint anyanevelő, három éven keresztül minden családból rendszeresen küldök mintákat a noszéma kivizsgálására. A múlt évben két családnál állapítottak meg erős noszéma fertőzést. A két noszémás család annyira legyengült, hogy április végén elhatároztam a lekénezését. A két család megsemmisítését meggátolta a feleségem, és elvállalta a gyógyítást fokhagymával, a leírtak szerint, de még erősebb főzettel, vagyis két fej fokhagymát megfőzött egy félliter vízben, gondolván, hogy attól vagy meggyógyulnak vagy elpusztulnak. Mind a két család először lassan, de később kezdett fejlődni, sőt az egyik noszémásból lett a nyár derekán egyik legkiválóbb családom.

Egész nyáron a feleségem szemrehányást tett azért, hogy alig tudott lebeszélni a két család megsemmisítéséről. A legnagyobb meglepetés a két családdal kapcsolatban a napokban volt, mivel megkaptam a kísérleti intézetből a kivizsgálások eredményét, és mind a két család noszémamentes, vagyis negatív.

Elgondolkoztató, hogy a két családtól nem lett eltávolltva

az összes fertőzött lép, csak amelyek nagyon piszkosak voltak. Ezek szerint a noszéma fertőzésnek a méhek ellenállnak, ha a védekezésre kedvező feltételük van, vagyis a méhek hiába fertőződnek noszémával, ha a terjedésnek nincs kedvező feltétele, a méhek nem betegednek meg. Fumagilint a méhek egyáltalán nem kaptak, mivel nem tudtam beszerezni, ezért a gyógyulást a fokhagyma használatának tulajdonítom. A leírt két család esetéről értesíteni fogom a kísérleti intézetet, mert szeretném tudni, hogy mi okozhatta a gyógyulást és a teljes noszémamentességet. Mivel tudományosan, vagyis a kivizsgáló állomás által a leírtak nincsenek megerősítve, nem a fokhagyma propagálása végett írom, de minden tavasszal több olvasónk találkozik egy-két erősen noszémás családdal a méhészetben, amely április vagy május hónapban a leglelkiismeretesebb kezelés ellenére sem fejlődik, a fumagilint a gyógyításához pedig nem tudja beszerezni. Ezért tanácsos próbálkoznia a fokhagymával és jő lenne ha ezzel kapcsolatos észrevételeiket a szakmellékletünkben közzétennék.

ANTAL Z.

TAVASZI ÖRÖMÖK

Mivel a tél szeszélyei kiszámíthatatlanok, minden méhész szorongva várja a tavaszt. Különösen fokozódik ez a gond, ha a méhek téli fogsága egyfolytában elérte a 120 napot. Ha ebben az időben két méhész öszetalálkozik, mindkettő arca gondterhes, aggodalmaskodó. Egyetlen beszédtémájuk a nehezen várt első tisztuló kirepülés, vagy a várható meglepetések.

Kisimulnak az arcok redői, ha a méhészek túlestek az első tavaszi kirepülésen. A legnagyobb öröm, ha ez a kirepülés napos, hómentes időben 10—12° melegben történhetett. Ilyenkor megváltoznak a télen készített tervek, mert a kirepülés öröme, varázsa egyetlen napon újabb bizakodással tölti el a reménykedőket, vagy a kétkedőket.

Az egyik legnagyobb tavaszi öröm, ha azt tapasztaljuk, hogy feljegyzésünkben „gyengének“ ítélt néhány méhcsaládunk úgy „tódul“ ki a kaptárból, mint pl. ősszel soha. Úgy tűnik, hogy fiatalabb méhtömeg lepi el a kaptárak nyílásait.

Az első szárnymozgást végző egyedek világosabbnak, szőrösebbeknek tűnnek mint ősszel, amikor egy kicsit kopottabbnak, elnyűttebbeknek látszottak. Szerencse, hogy nincs ebben' semmi optikai csalódás, annál inkább valóság!

Ha az első alkalmas napon kaptárbontásra kerülhet sor a méhész azt tapasztalhatja, hogy ezek a családok — mivel őszszel elegendő fedelezett saját természetes mézzel rendelkeztek — mennyivel elhagyták fejlődésében az ún. „őszi serkentő etetésben“ részesített, egyébként mézszegény, de erősnek ítélt családokat. Ha idáig a méhésznek tavaszi örömben volt része, most találkozik az első tavaszi csalódással.

Tapasztalhatja, hogy az ősszel serkentett családok egyedei öregebbeknek, kopottabbaknak, „ázottabbaknak“ néznek ki. Sok közöttük a lassú mozgású, még több az olyan, mely vizsgálat közben e-ötlenül lehullik a keretekről. Az ilyenkor kialakult általános benyomás az, hogy „a télen sokat öregedett a méhcsalád“. És ebben a feltevésben van is valami igazság. Ha ilyenkor módunk van összehasonlítani két egymás mellett álló olyan családot, mely ősszel látszólag néptelenebb volt, de mézkészlete fedett és egy olyan családot, amely a serkentő etetés hatására állítólag újból megindította a fiasítást, úgy tudunk csak meggyőződni a kettő közötti különbségről (feltételezve, hogy mindkét családnak egykorú és egyenlő értékű anyja van).

Mit láthatunk az etetetlen családok fészkében, kérdezheti az olvasó? Elsősorban azt, hogy a lehullott viaszmorzsalék száraz, világos, porszerű. A télen életüket vesztett méhek teteme is száraz, penésztelen. A kaptárak fenékdeszkájáról a legkisebb fuvásra is helyüket változtatják, tehát nincsenek odapenészedve, penészhálóval benőve. Az ilyen fenékdeszkákat maguk a méhek az első kirepüléskor könnyűszerrel kitisztítják a fészek egészséges fejlődése tehát biztosítottabb.

Nézzük, hogy néz ki az azonos körülmények között telelt, de ősszel etetett méhcsalád fészke? Nedves, a hideg pincére hasonló benyomást kelti a lucskosság és a penészes keretek a jellemzői, na meg a lassan fejlődő tavaszi fiasítás. Amíg a száradon telelt méhcsalád méheiből egyetlen egy sem mászkál

ÉS CSALÓDÁSOK

a főidőn a kaptár előtt, addig az ősszel etetett méhcsaládokból gyakran fiatal egyedeket is találunk a földön repülés képtelenül. Ezek azok a méhek, amelyek a téli fogság ideje alatt keltek ki a zordra fordult idő miatt kitisztulni már nem tudtak, vastagbelük ürülékkel megtelt, esetleg már a hasmenés áldozatai lettek. Ezek a családok a kedvező mikroklímájukkal már a noszéma spórák táptalajául szolgáltak és emiatt kényszerülnek kikapcsolódni az évi termelésből.

Az idei tél eddig szerencsénkre nem tartogatott kellemetlen meglepetést számunkra. Még nem múlt el egy zavartalan akácvirágzás! Mindenesetre valamivel több a reményünk’ a kellemes meglepetésekre, mint a csalódásra. Ha minden úgy megy mint eddig, úgy sok szép rajra készüljünk fel. A méhcsaládok megújulásának legszebb öröme ne változzon csalódássá, ha rajaink a természet szabad prédájává lesznek és minden fán, bokron csüngjön egy-egy gazdátlan raj, otthon pedig egy-egy elárvuló anyátlan család.

Szükséges a jó tavaszi fejlődés, de ne igyekezzünk szertelenül családegyesítésekkel a „lemaradt“ családokat felerősíteni. Inkább azon gondolkodjunk, hogy mi volt az oka a tavaszi fejlődés késedelmének és ennek okát számoljuk fel.

NÉMETH LÄSZLÖ

»

1

8. SZÁM

1972. ÁPRILIS 29.

A TARTALOMBÓL

9 A szőlő átoltásának egyszerű módszere

9 Szőlőlugastőkék védelme a tavaszi fagyok ellen

9 Lisztharmat elleni védekezés

9 Friss zöldséget a fogyasztóknak

9 Új műanyagok a kertészetben

9 Egy példás szervezet

9 Tavaszi örömök és csalódások

9 A noszéma gyógyítása fokhagymával

9 Ráccsal a rablók ellen

9 Alanyás család

felismerése petézésről-MÉHÉSZÉT

A Szabad Földműves szak melléklete

Banzi Boldizsár méhésztanító, kertje végében a vándorló kocsi előtt.

A méhek hasznát necsak a mézhazamban lássak

BANZI BOLDIZSÁR méhésztanítót már vagy két évtizede következetes, gerinces, alapos embernek ismertem meg. Éveken keresztül a šahyi körzetben elnöke volt a méhészszövetség alapszervezetének, s közben nevelte a kezdő méhészeket s aktív szervezője volt a nagyüzemi méhészet létrehozásának.

Amikor nála jártam, s elbeszélgettem vele, megjegyezte, hogy nagyon kevés a fiatal, kezdő méhész s ez az alapszervezet évzáró közgyűlésen Is megmutatkozott. Mindamellett februárban TÖRÖK LAJOSSAL, az alapszervezet elnökével együtt kétnapos Iskolázást tartottak méhegészségügyi témára, ahová az alapszervezet hatáskörébe tartozó 16 községéből 28 tapasztalt méhészt hívtak meg. Az iskolázás fő célja az volt, hogy a jelenlévők alaposan megismerkedjenek a méhbetegségekkel s az ellenük

való védekezés és megelőzés módozataival.

Az Iskolázás résztvevői és az előbbi iskolázásokon tanult méhészekkel együtt a nyári időszakban mintegy negyvenen átvizsgálják majd a szervezett és szervezetlen méhészek méhcsaládjait, ami bizony nem kis munka, mert a 450—500 taglétszámú 5000-en felüli méhcsaláddal rendelkező szervezetben ezt az igényes tevékenységet rugalmasan el kell végezni, s ehhez hozzájönnek még a szervezetlen méhészek méhei is.

Ami pedig a méhek állapotát illeti, az enyhe tél nagyon kedvezett az áttelelésnek. Ogyszólván semmilyen kár nem keletkezett az alapszervezethez tartozó falvak méhészeteiben. Ez egy részt annak is köszönhető, hogy az alapszervezetnek minden egyes faluban fizetett bizalmija van (ilyesmivel Szlovákiában nagyon kevés alapszervezet dicsekedhet),, aki rendszeresen ellenőrzi a méhcsaládokat s az esetlegesen felfedezett betegséget tüstént jelenti az egészségügyi bizottságnak.

Az utóbbi években az alapszervezet területén enyhe költésrothadás ütötte fel a fejét, s a jő, rugalmas egészségügyi tevékenységnek köszönhető, hogy a helyzet nem fajult válságossá. Így a múlt évben már a betegségnek a nyoma sem látszott a családoknál s a legyengültek is fölfejlődtek, megerősödtek. Most már ha ez az év is betegség nélkül zajlik le, akkor jövőre várható az akácra való vándorlás.

Banzi elvtárs nagyon fájlalja, hogy az utóbbi években észlelt kevés mézhozam (három éven át lefagyott az akácvirág) következtében a nagyüzemi méhészetek nagyon megcsappantak, minimálisra zsugorodtak. Az alapszervezetben még nem is oly rég, mintegy 1500 méhcsaládot számlált a szocialista szektor, jelenleg azonban alig 400 méhcsaláddal rendelkezik.

Nagyon szomorú, hogy az efsz-ek, az állami gazdaságok, az állami erdészet csak a mézhozamban látja a méhek hasznát. Holott a növények megporzásából és a többlettermésböl származó közvetett haszon tízszer akkora, mint a mézért kapott pénzösszeg. Sajnos, ezt a szocialista szektor vezető dolgozói nem veszik tudomásul, így a növények megporzása túlsúlyban a kisüzemi méhészetekre hárul. Ha azonban a megporzé tevékenységért fizetni kellene, mint más országokban, minden bizonnyal meggondolnák a dolgot.

Az alapszervezet tagsága úgy döntött, hogy tapasztaltszerzés céljából tanulmányutat rendez Magyarországra, s meglátogatja a hírneves méhésztudóst, Örösi Pál Zoltánt. Abból a célból, hogy megismerje legújabb kutató eredményeit s ezt idehaza hasznosítsa. Az alapszervezet tagjait leginkább Űrösi anyanevelési módszerei érdeklik. Már régen készülnek erre a tanulmányúira, de mindig közbe jött valami, most azonban sor kerül rá.

Banzi méhésztaníté már elérte a nyugdíj korhatárt. Ügy mondja még egy esztendőn keresztül tanítani akarja a Veiké Turovce-1 alapi6kolásokat, aztán a méhészkedésre fordítja az idejét. Ö ugyanis nemcsak jő méhész, hanem egyben jó háztáji kertészkedő is. Kertjében nagyon szép gyümölcsfák tanúskodnak erről. Szőlészetét pedig drőtvezetékes hálózatra építi át. Modernizálja kis kertjét. Kívánjuk, hogy nyugdíjaztatása legyen békés és még sok örömét lelje a méhészkedésben.

HOKSZA ISTVÁN