Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-04-15 / 15. szám
A N 0 SZEM A MÉLYHŰIESES STERILIZÁLÁSÁRÓL A méhészek között sajnos jól ismert tény, hogy termelési eredményeink a leggondosabb gazdálkodásunk mellett is egyenetlenek, meg bizhalatlanok. Ezért úgyszólván valamennyi gondolkodó és kísérletező méhész leghöbb óhaja, hogy ez u bizonytalan állapot megszűnjön. Mielőbb szabaduljunk attól a kórtól, amely mindezért nagyrészben felelős. Dr. Zunder felismerése óta sajnos nem sokat tettek elődeink ellene. Tudták, hogy létezik, tudtuk, hogy valamit tenni kellene és ezzel nagyjából legtöbben meg is elégedtünk. Az antibiotikumok óta ugyan egy nagy lépéssel előbbre jutottunk és költséget, munkát nem kímélve reménykedtünk a teljes sikerben. Kétségtelen, hogy vágyaink eléréséhez a kiváló gyógyszerekben erős és megbízható szövetségre tettünk szert, de azt is megtudtuk, hogy a gyógyszerre mindent nem bízhatunk. A noszema elleni megelő ző védekezésben dicséretes jó szolgálatot tettek szaklapjaink, amikor helyet adtak néhány gondolkodó, kísérletező gyakorlati méhész számára, hogy több évtizedes tapasztalataikat, megfigyeléseiket az érdekeltekkel a nyilvánosság előtt megismertessék és szükség esetén is vitassák. E lap hasábjaiból is sok olvasó kapott értékes magyarázatot, — többek között — a termelési eredmények hullámzásának igazi okairól. Sokan döbbentek rá, hogy 4—5 évesnél idősebb lépekkel méhész munkájuk bizonytalan, vagy legtöbbször meddő. Sokan értesültek a szaklapokból a már katasztrofális méreteket öltő noszema kártevésről, világviszonylatban. Megtanultuk, hogy a kap tárak gyakori fertőtlenítése éppúgy hozzátartozik a méhészkedéshez, mint pl. az anya, vagy mondjuk a pergetés! Nem csoda tehát, ha az olvasó méhész szeme és figyelme elsősorban azokon az írásokon, cikkeken akad meg, amelyek valamilyen kapcsolatban állnak, vagy kapcsolatba hozhatók a noszema elleni általános küzdelemmel. Egy ilyen érdekes írásra figyelhettek fel a méhészek, amikor a jugoszláviai Szabadkán megjelenő „Méhészetünk“ 1971. évi 7—8 számában „Méhészkiránduláson Romániában“ cím alatt Lővy Endre zentai méhésztársunk beszámolóját olvashattuk. Az érdekes, de kicsit hiányos rövid beszámolóból sok mindent meg tudhattunk, ami bennünket érdekel. Engem, és gondolom rajtam kívül sok méhészt, legjobban a következő frásrész érdekelt............Innen átmentünk a lépfertőtlenítő helyiségbe is. Itt a lépeket a benne lévő mézzel és virágporral együtt fertőtlenítik (?) a noszema és a gyomorvész kórokozóitól. A fertőtlenítés lényege, hogy a fiókok lápéit először 35 fok melegre, tehát a kaptár belsejének (?) hőmérsékletére melegítik, majd utána fagypont alatti (??) hőmérsékletre hűlik. Ezzel a noszema kórokozói elpusztulnak“. Eddig tart az ismertetés. Mivel a kaptárak és lépek felületi fertőtlenítésének különféle formáját eddig is ismertük, önkéntelenül is arra gondoltunk, hogy Lővy méhésztárs egy újabb fertőtlenítéssel gazdagította Ismereteink tárát. Miután az az érzésem, hogy a beszámoló olvasása után akadhat méhész, aki a fertőtlenítést úgy képzeli, hogy lélidőre elszndett lép készletét napokon át jól fűtött helyiségben tárolja, majd huzamosabb ideig ki teszi a szabad levegő téli hidegének és ezzel a fertőtlenítést házilag elvégzettnek tekinti. Szükségét érzem, hogy az olvasók számára érthetőbb magyarázatot ad jak, tulajdonképpen hogyan is történik a mézes, virágporos lépek „sterilizálása“, mi mehet végbe I.ővy méhésztárs által ismertetett eljárás közben? A Nosema Apis Zander egy spórás véglény, tehát nem gomba, nem is baktérium, hanem az állatvilágba tartozó olyan egysejtből álló lény, amely spórák útján szaporodik. A spórák laikusok számára összehasonlíthatók a petékkel. A noszema tehál egysejtű parazita, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos gazdaállat — a mi esc tünkben a méhek sejtjeiben él — onnan nyeri tápiáié kát, pusztítja a méhek belső sejtjeit, amelyekben megtelepedtek. így nyilvánvaló, hogy a belőle „kirajzó“ spórák ezrei a iépekbe kerülnek, hogy ott kedvező körülmények között kikeljenek belőlük a fiatal noszema utódok, amelyek ismét a mé hek testébe jutnak. Ebben a periódusban jutnak nagy szerephez az öreg, többinges lépek és a fejlődéshez kedvező meleg, párás levegő, amelyek a kórokozók számára kitűnő táptalajnak bizonyulnak. Ha a fertőzött lépeket olyan hőfokra melegítik, amelyen a viasz még nem olvad, de a spórák kórokozókká történő átalakulásának kedvez, akkor* az ezt követő fertőtlenítő eljárás — legyen az kémiai, mint pl. Formalin, sublimőt stb., avagy fizikai, mint pl. a mélyhűtés — már nem a spórákra hat, hanem a kikelt kórokozó parazitákra. Nem elég tehát a lépeket csupán hidegben tárolni, hanem azt megelőzően az 1—2 napos melegtárolás szükséges a spórák „kikeltetéséhez“. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ezt az eljárást célszerű többször egymásután megismételni, hogy valamennyi spóra biz tosan átalakuljon vegetatív kórokozóvá. Ez az eljárás a sterilizálásban régóta isme retes. Tyndallózásnak nevezik és olyan anyagok sterilizálásánál alkalmazzák, amelyeket nem lehet a sterilizá láshoz szükséges 100 C’-on felüli hőmérsékletre felmelegíteni és azon kellő ideig tartani. Ez az eljárás másik ismert neve a bakteorológiában a „Frakcionált pásztó rözés“. A noszema spóráitól különböznek a „gombák“ spórái (pl. penészgombúk). Ezek lényegében a gombák szaporító szervei, amelyeknek szintén megfelelő körülmények szükségesek (ked vező hőmérséklet, nedves ség sth.j ahhoz, hogy belő lük is teljes növény (a kórokozó gomba is növényi) kifejlődjék. Gyakorlatiing ebben az esetben Is össze tartozik az előzetes felmelegítés a spórák kikeltésé hez, majd azután a tulajdonképpeni sterilizálása — adott esetben a mélyhfités. A paraziták spórái a hideget általában jól tűrik, hűtéssel azokat elpusztítani nem igen lehet. De vannak kivételek, mint pl. a gombaspó rák, amelyeknek elpusztításához a mélyhűtés egymaga is alkalmas lehet. Ismétlem azonban, hogy az eljárás két része ennél is mindenképen összetartozik! Az eddig elmondottakhoz hozzátartozik az is, hogy a fentebb Ismertetett sterilizálási eljárás csuk nagyüzemi méretekben folytatható. Ugyanis elengedhetetlenül szükséges a bakterológini felszerelés, a légkondlcionálható melegítő helyiség s ami ennél Is fontosabb a jó mélyhűtő berendezés. Nem lehet egymaga elegendő, hogy pl. a melegítő helyiségben a hőmérséklet 2— 3 napig állandóan 35—36 fokos melegszintü legyen. Ha ezt sikerül elérni, kérdés a talajszinthez közelebb fekvő fiókok felmelegedése azonos-e a magasabban elhelyezett fiókokéval? T. i. ha egy szoba melege padlószinten 22 "C, két méteren 23,5 “C, négy méteren 25 °C. Ha a jobb hőkihasznélás miatt a magosabban rakott fiókok 35 °C minimális hószintje mellett a négy méter, vagy ennél magasabb téren elhelyezett fiókok 3 fokos hőszint különbsége nem-e veszélyezteti az eredményeket? A mélyhűtésnél a helyzet ennek pontosan a fordítottja. A magasabban rakott fiókok 3—4 fokkal magasabb hőszinten maradhatnak, mint a talajközeliek. Fertőtlenítés közben a fiókok forgatása nem látszik célszerűnek és gazdaságosnak. A munka biztonságát szolgálja a leírásban említett laboratóriumi felké szültség, mikroszkópokkal és jól képzett szakemberekkel. Az eredményes munka bizonyára megkívánja, hogy darabpróbákkal egy-egy lépet, illetve annak mézét, esetleg penészét, górcsövi vizsgálattal ellenőrizzék. Nagy kár, hogy a romániai kutatóintézeti eljárásnál al kalmnzott hűtési szintet, il letve annak alsó fokát nem ismerteti a beszámoló. A számunkra Ígéretes romániai eljárásnak, sajnos van egy súlyos hibája. Az, hogy a méhállománynak csak a mézterei kerülhetnek sterizálás alá, a kétfiókos telelőfészkek továbbra is megmaradnak, esetleg fertőzötten a szabadban. Ha a telelés lucskosan és hosszú fogsággal érhet véget, úgy hiába kapnak a családok fertőtlenített mézkamrákat, mert a telelő fészkek kikelt kórokozói gondoskodnak arról, hogy ezek se maradjanak fertőzetlenül. Ilyenkor szükséges a tavaszi gyógyszeres cukorlepény etetése a nagyobb hatás elérése érdekében. Annyi bizonyos, hogy a megismert eljárás az antibiotikumok után, egy újabb nagy lépéssel köze lebbre jutott a noszema vég leges felszámlálásához. Bár már a végénél tartanánk! Németit László V 3 lombragó kártevők a gyiimölcsősiiei! I. Már kora tavasszal megjelennek a kis téli araszoló (Operophtera brumata) és a nagy téli araszoló (Erainnis deíoliaria) hernyói. Kezdetben a rügyekbe rágnak be. A kis araszoló teljesen, a nagy araszoló csak félig hatol be. Később a bimbókat, virágokat, leveleket pusztítják. Karéjosan rágva sokszor tarrágást okoznak és csak levélerek maradnak viszsza. A zsenge gyümölcsökbe mély odvakat rágnak. Tápnövényeik: az összes lágymagvá, csonthéjas és bogyótermésű gyümölcsfaj, a dió, a mogyoró, a gesztenye és szinte minden lombos fa és cserje Is. Kis téliaraszoló: A szárnyas hím 15—17 mm, a szárnycsonkos nőstény 5— 8 mm. Rajzás: éjjeli órákban októbertől december végéig tojáslerakás, egy nősténytől 200— 450 kifejlett hernyó, hossza: 15—20 mm. Bábozódás: talaj felső rétegében. Nagy téliaraszoló: A szárnyas hím 30 —44 mm, a teljesen szárnyatlan nőstény 8—12 mm. Rajzás: éjjeli érákban októbertől december végéig. Tojáslerakás egy nősténytől 200 — 840 kifejlett hernyó, hossza 30—40 mm. Bábozódás: a talajban 12—15 cm mélységben. Köszmétearaszoló (Abraxas grossularlata). A hernyók tavasszal a ribiszke vagy az egresbokrokon, ritkán a szilván, kajszin, őszibarackon rágásukkal megállítják a levelek kifejlődését, sőt gyakran le is tarolják a lombozatot. A hernyók a lombozat lerágásával gyengítik a bokrokat és a következő évek terméshozamát is kedvezőtlenül befolyásolják. A lepke júliusban jelenik meg. Elülső szárnyai sárgás fehérek, számos összefolyó fekete folttal. A hátsó szárnyak fehérek, rojtjaikon fekete foltokkal. A kiterjesztett szárnytávolság 28—43 mm, tojásaikat augusztus elején kis csoportokban a ribiszke és a köszmétebokrok leveleinek fonákján rakják. A kis hernyók 12—13 nap múlva kelnek ki. A kikelő hernyók még öszszel egy keveset rágnak, majd laza szövedékbe húzódnak, és a talajra hullott levelek alatt telelnek át. Téli szállásukról tavasszal jönnek elő és rügyeket, majd a lombozatot rágják. A hernyók teslhossza május végére eléri a 3—4 cm-t. Galagonyapille (Aporia crataegi), főleg elhanyagolt gyümölcsösök kártevője. Több éven át tömegesen jelentkezhet, s ilyenkor a rügyíakadáskor kezdődő kártétel május folyamán a fák teljes letárolásáig fokozódhat. A lepke 20—22 mm hosszú, kiterjesztett szárnyakkal 60—65 mm széles. A kifejlett hernyó 40 -50 mm hosszú. A június— júliusban rajzó nőstények tojásaikat 30— 100-as csoportokban rakják le. A két héten belül kikelt hernyók a leveleket hámozgatják, majd néhány ilyen lehámozott, összesodort levélből készített selyemszállal a vesszőkhöz erősített hernyó fészkekben telelőre vonulnak. Tavasszal rügypattanás idején bújnak elő és rügyekkel, levelekkel táplálkoznak, végül 4—6 hetes fejlődési idő után, április —májusban alakulnak át bábbá. Védekezés: A lombrágó kártevő hernyók ellen megjelené sük felismerésével egyidöben védekezünk Metation E—50 permetezoszerrel 0,2 % os töménységben. Megelőző védekezés a téli mechanikai eljárások, fatisztogatás, hernyófészkek eltávolítása és elégetése, valamint a téli permetezés képezi. VANEK ARANKA mérnök Kis téliaraszoló — a szárnyas hím 15 —17 mm, a szárnycsonkos nőstény 5 —8 mm hosszú. Л kifejlett 5 pár lábú araszolva mászó hernyók 15 —20 mm hosszúak. Gyakoriak az olyan esetek, amikor csak a termőre fordulás után győződünk meg arról, hogy a jónak tartott szőlőfajta területünkre alkalmatlan, vagy telepítése óta újabbak, ízletesebbek vannak. Ehhez hasonló gondot okozhat az ültetvény betegségek Iránti nagy fogékonysága, a kis terméshozam vagy a rossz minőség. Mit tehetünk ilyenkor? Megoldás lehet a teljes telepítésnek a kiszántása, viszont az új telepítés csak 4—6 év múlva fordul termő re. Vegyes fajtaösszetételű szőlőben pedig tőkénként! kiásást kellene alkalmazni, jövedelmezőségi szempontból nagyon meggondolandók az ilyen eljárások. A hasítékos ékoltás Helyettük a legalább 80—85 °/o-os eredési biztosító tavaszi tökenyakba való hasítékos ékoltást tudom javasolni. Ezt akkor kell elvégezni, amikor a gyökérzet nedvkerlngése már megindult, de a vesszőké még nem. Ez az időpont körülbelül azonos a vadszőlő kezdeti rügypattanásával. Az oltáshoz szükséges vesszőket ta vasszal, de még jobb, ha ősszel szedjük meg és vermelve tároljuk. Az ősszel gyűjtött vesszőket oltás előtt két napig áztassuk! Az oltásra kijelölt tőkéket 10—15 cm-es mélységig kitányérozzuk, majd a tőkenyakrészt rongydarabbal megtisztítjuk a földi szennyeződéstől is. A szőlőfajták gyors átváltása Közvetlenül a tőkefej alatt a tőkenyakon olyan részt választunk ki, amelynek kéregrésze ép, sima felületű és az izomcsomók közé esik. Ezen a részen hossztengelyére merőlegesen metszőollóval vagy fűrésszel levágjuk a fejrészt. A metszési felület alatt 4—5 cm-re erősen átkötjük a tőkenyakat és éles, vastagpengéjű késsel kettéhasítjuk a kötésig. Az oltócsapot kétrügyesre vágjuk, alsó részén 2—3 cm-re a rügy két oldalán 2—3 cm-es hosszúságú éket vágunk. A kettéhasított tókét késsel kitágítjuk, az éket belenyomjuk úgy, hogy a tőke és a csap kambium-gyűrűi egybeessenek (vagyis a háncs és a farész határvonalai). Az oltás siekressége túlnyo módrészt ezen múlik! (1. ábra). Vastag tökébe két csapot is tehetünk. Az oltás utáni kezelés A tőke levágásakor és az oltócsapbelelielyezésekor ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön szennyeződés a friss vágási felületekre. Az összeillesztési részeket ismét erősen átkötjük, csomagolópapírral becsavarjuk az alsó rügy magasságáig. A töke befedéséhez szükséges földel rovarkártevők ellen L 2-vel vagy L 7-tel összekeverjük, majd befedjük az oltócsap felső része fölötti körülbelül 10 cm-es magasságáig. Az oltott tőkéket jelöljük meg. Esős, meleg tavaszi időjárás esetén a feltöltött földet a rügyek befülledésének és a föld cserepedésének elke rülése érdekében időnként ki kell bontani. Az oltások kezdeti fakadása erősen függ az időjárás tél. Meleg tavasz esetén körülbelül 3 hét múlva kezdő dik a fakadás, kedvezőtlen időjáráskor viszont elhúzód hat 2 hónapig is. Mindenképpen később lombosodnak a tőkék, mint bármelyik szőlőfajta, ezért fokozott figye lemmel kell alkalmazni a növényvédelmet. Az első permetezéskor peronoszpóra ellen 0,25—0,5 százalékos, jól közömbösített bordóilével vagy 0,5 % os Vitigrannal vagy 0,2—0,3 %-os Zinebbel kezdjük. A tőkék befedéséhez használt földel a nyár folyamán fokozatosan húzzuk le. A tőkék a kezdetben tapasztalható fejlődésben: le maradásukat fokozatosan utolérik (2. ábra] és őszre teljes tőkeformát alakítanak ki, amely a következő évi — szinte teljes — termőfelület alapja. Gyakran megesik, hogy már az oltás évében megismerhetjük az újonnan oltott fajtánk termését (3. ábra). Az átoltásra kijelölt tőkék nagy gyökérzettel rendelkeznek, s eredés után ezek biztosítják a tőkék gyors regenerálódását. Ennek a következménye az, hogy esti pán egy, esetleg két év terméskieséssel kell számolnunk. Az egy töke oltási műveletéhez szükséges idő 8—10 perc. Ez a munkatöbblet bőségesen megtérül az oltást kővető évben szüretelhető mennyiséggel. Szilágyi Zsolt
