Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-04-01 / 13. szám
1972. április 1. SZABAD FÖLDMŰVES SZÖVETSÉGI SZEMLE A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZLOVÁKIAI SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA A parasztszövetség járási bizottságainak feladatai — szorgalmazzák szociális és egészségügyi intézmények (bölcsődék, óvodák, szövetkezeti étkezdék stb.) építését, — végezzenek társadalmi felügyeletet és ellenőrzést a dolgozók munkabiztonsága és egészségvédelme érdekében, d) Az ifjúság és a nők iránti gondoskodás vonalán — törődjenek azzal, hogy az efszekben Javuljanak munkakörülményeik, s az eddigitől nagyobb mértékben bevonják őket ■— a fiatalokat és a nőket! — a szövetkezetek irányításába, valamint a politikai és társadalmi életbe, — segítsenek abban, hogy a fiatalok megszeressék a mezőgazdaságot, s ilymódon az efsz-ek tagjaivá válhassanak, arról sem megfeledkezve, hogy lakásigényeik teljesüljenek, ugyanakkor a szövetkezeteken belüli érvényesülésüket is kísérjék figyelemmel, — tevékenységük terjedjen ki arra is, hogy a szövetkezetek nötagjai számára egész évi foglalkoztatást biztosítsanak, ej Gazdasági vonalon — a járási mezdgazdaságirányftó szervekkel karöltve mutassanak rá a termelés szakosítása és összpontosítása elmélyítésének kedvező feltételeire, s ezzel kapcsolatban szervezzenek tapasztalatcseréket, — segítsenek a mezőgazdasági tér: melés továbbfejlesztésével kapcsolatos problémák megoldásában, s ösztönözzék az efsz-ek vezetőit a közös gazdaságok anyagi eszközeinek célszerű felhasználására, hogy a XIV. kongresszus határozataiból, valamint az efsz-ek VIII. kongreszusa határozataiból adódó igényes feladatok valóra válhassanak, — mozdítsák elő a szövetség alapszervezeteiben — až efsz-ekben — a kötelezettségvállalások, illetőleg a szocialista munkaverseny kibontakozását, járási szintű értékelését, s a jól bevált tapasztalatok általánosítását. A Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének járási bizottságai — ami feladataik megoldását illeti — együttműködnek a járás irá' nyitó szerveivel, köztük a Nemzeti Front járást szerveivel és szervezeteivel is. Ezen újonnan megválasztott járási bizottságaink legsürgősebb feladata most a konkrét program, valamint tevékenységük tervének kidolgozása az itt vázolt fő feladatok alapján, a járások sajátos körülményeit is figyelembe véve, illetőleg kibővítve az efsz-ek VIII. kongresszusa határozataiból eredő további feladatokkal. jUDr. MICHAL ĎURDIAK, a Szövetség jogi oszt. vezetője Hogy az új járási bizottságok fontos társadalmi küldetésüket példásan betölthessék Veszélyes játék Halálos végű munkabaleset történt néhány évvel ezelőtt az ezeregyszáz hektáros Catai (Csata) Efsz-ben; az esetről annakidején tájékoztattuk olvasóinkat... Elég az hozzá, hogy a tragikus eset nagyon felkavarta a szövetkezeti élet nyugalmát, megrendítette a tagokat, s fájó, mély sebeket ejtett az elhunyt hozzátartozóinak lelkében. Node, most nem is az a célunk, hogy feszegessük a már-már hegedő sebeket... Tudjuk, általában milyenek az emberek. Hamar felejtenek. Pláne akkor, ha az egyébként szomorú eset őket közvetlenül nem érinti, vagy csak nagyon csekély mértékben. Minket viszont annál inkább érdekelt, vajon az érdekeltek levonták-e a kellő tanulságot az esetből? Miként használják fel a téli időszakot az alapos felkészülésre, a munkabalesetek megelőzésére? Betartják-e a munkabiztonsági előírásokat, az óvórendszabályokat, s használják-я a védőeszközöket? Ahogyan az ökonómus látja Miután az elnök a gördülő alkalmatosságán — érkezésünk pillanatában — éppen elszelelt, fgyhát Klucska László ökonőmussal váltottunk néhány szót, addig, ameddig a munkabiztonsági technikus valahonnét előkerül. A beszélgetésből hamarosan kitűnt, hogy a huszonöt-huszonhat traktoros, illetőleg gépkezelő első ízben vett részt a télen egy egyhetes munkabiztonsági tanfolyamon, amelyet az Alacsony Tátra festői szépségű környezetében, Počúvadlôn tartottak. A tanfolyamon jórészt gyakorlati szakemberek, ún. „nagy koponyák“ adtak elő, amelyből sokat tanulhattak a tanfolyam résztvevői. — A tanfolyam bizonyára szlovák nyelven folyt le? — Ez nem is lett volna éppen baj, csakhogy a mieink egy része alig konyít valamit a szlovák nyelvhez. S itt a bökkenő. Csak mellékesen jegyezzük meg, ezt a súlyos szervezési hibát elég gyakran elkövetik a tanfolyamok, előadások, gyűlések szervezői! így azután ne csodálkozzanak azon, ha az egyébként nagyon fontos küldetésű tanfolyam résztvevőinek bizonyos hányada — mivel maga helyett mást nem küldhet — húzódozik a részvételtől. Vagy, ha el Is megy, kár az elvesztegetett időért, meg a feleslegesen kidobott költségért. — Nagyon fontosnak tartjuk a tagok, vezetők iskoláztatását. Hiszen csakis a tudás birtokában léphetünk előbbre a fejlődés útján. A mind igényesebb feladatokat ilymódon tudjuk megvalósítani — vélekedett áz ökonómus. — Ez év utolsó hónapjaiban is számolunk a tavalyihoz hasonló egyhetes tanfolyamokkal. Ebből mind a szövetkezetnek, mind a tagoknak csak hasznuk származhat. Az már a szervezés dolga, hogy a szlovákul nem tudó tagoknak is módot nyújtsanak anyanyelvükön a legfontosabb szak- és politikai ismeretek elsajátítására. Mivel van a legtöbb baj? A szociális-kulturális alap anyagi eszközei számottevőek (270 ezer korona erre az éve). Ebből 70 ezer megy a kultúrház építésére, 25 ezer a különféle sajtóra, 30—35 ezer korona üdülésre és nem kevesebb mint 30 ezer korona védőeszközökre, s a munkabiztonság érdekeit szolgáló egyéb dolgokra. Különösebb fogyatékosság ezen a téren nincs. — Másutt a baj! Mégpedig ott — magyarázza a közben megérkezett P. Oravec munkabiztonsági technikus —, hogy a géppark villanyhálózata teljes átépítésre szorul. Ezzel kapcsolatban már tettünk is Intézkedésekét: szerződést kötöttünk az AGROSTAV-val a több mint negyedmillió korona beruházási költséget igénylő munkálatok elvégzésére. Majdmeg azt ecseteli a technikus, hogy a legtöbb baj a géppark elöregedettségéből származik. — Az 1950—35-ből származó traktorok már nagyon elhasználódtak. Vennénk mi újakat, nagyobb teljesítményüeket, dehát... csak Ígérgetnek ... Skoda—180-ast szeretnénk vásárolni, de az AGROTECHNIKA mezőgazdasági gépforgalmazási vállalat lemondta a rendelésünket. Csupán egv Kyrštált kapunk. .. No meg aztán a gépműhelyük sem megfelelő, különösen télvlz idején fűtés híján didereghetnek a gépjavítók. Azzal sem dicsekedhetnek, hogy a gépudvarban szociális helyiség volna. Van ugyan a szövetkezeti székház alagsorában, de távol esik a gépudvartól... — Oj gépszín, gépműhely építésével, illetőleg átépítésével számolunk. S az istállók átépítése is több mint 6 milió koronát követel. Ez utóbbinak az átépítési munkálatai még ebben az évben megkezdődnek és 1974-ben fejeződnek majd be. Ekkor kerül majd sor a gazdasági udvar úthálózatának korszerűsítésére, a sár száműzésére. Amint láthatja... egy kis eső esett, és hogy néz ki az udvar ... Itt a méreg, hol a méreg?... Mint a cikk bevezetőjében utaltunk a halálos kimenetelű munkabalesetre, ezt szándékosan tettük. Ezzel Is fokozván, mily nagy felelősség hárul a vezetőkre a munka biztonságos elvégzésének előfeltételei megteremtését illetően. A legfelsőbb munkabiztonsági ellenőrző szervek ellenőrző közegei is megállapíthatták: a vezetők nem tudatosítják kellőképpen, mekkora felelősség hárul rájuk. Például a mérgező hatású nő vény védőszerek, stb. — annak ellenére, hogy az előírások teljesen külön, s zárt helyiséget jelölnek meg a tárolásukra — nincs elkülönített helyiségben raktározva. Hát mi ez, ha nem a felelőtlenség netovábbja? Majd ha megesik a baj, akkor — igen! akkor már késő lesz. A felelősséget nem lehet majd átruházni. Micsoda kockázatot vállai a munkabiztonsági technikus?... Szinte emberfeletti. De a fő felelősség mégiscsak az elnöké, a vezetőségé. Bocsáttassák meg, de ez nem más, mint játék az emberek életével! N. Kovács István visszaszállításáról, hogy ilymódon a tisztltóvállalat lényegesebben könnyítsen a helyzetükön; többet tehetnének azon a téren is a szövetkezetek, hogy a mezőn dolgozó nők meleg ételt kapjanak; bocsássanak a rendelkezésükre munkaruhákat, védelmi eszközöket, javítsák a szövetkezeti nők munka- és életkörülményeit. Megkülönböztetett figyelmet fordítsanak a nők szakképzettségének fokozására, a haladó termelési tapasztalatok iskolájának látogatására (tévé-előadássorozat!). A járási konferencia többek között értékelte az 1971. évi szocialista munkaverseny eredményeit, az ezzel kapcsolatos munkakezdeményezéseket. A versenygyőztesek: I. helyet a honcei, a másodikat a hrhovi (tornagörgői 1, s а III. helyet az egyesített Üj-Gömör Efsz vívta ki, s méltó pénzjutalomban részesült: 10 000, 6000 és 4000 korona összegben. Megválasztották a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetsége járási bizottságát, ellenőrző bizottságát, majdpedig az efsz-ek Vili. kongresszusának küldötteit, valamint ismertették a szövetkezeti kongresszus tiszteletére vállalt kötelezettségeket, munkafelajánlásokat, amelyek pénzértéke közel négymillió korona. Végül arról biztosították a küldöttek politikai és gazdasági irányitó szerveinket, hogy e szövetkezetek valamennyi tagja fáradságot nem ismerve teljesíti az 1972. évi tervezett feladatokat, amelyek а XIV. pártkongresszus határozataiból, az 5. ötéves tervből, valamint az efsz-ek Vili. kongresszusának határozatából adódnak. Ing. ALBIN BELKO V Szlovákiában már megtartották az efsz-ek járási konferenciáit. A szövetkezetek küldöttei megvitatták a CSKP XIV. pártkongresszusa határozataiból л mezőgazdaságra háruló feladatokat, s azokat a teendőket, amelyeknek megvalósulásával lezárul az efsz-ek VIII. országos kongresszusának előkészítésének fontos szakasza. A járási konferenciák küldöttei jóváhagyták a kongresszusi vitaanyagokkal kapcsolatos álláspontot, amelyet a szövetkezeti földművesek értékes vállalásai, kezdeményezései tükröznek. A járási konferenciákon megválasztották a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének járási bizottságait, valamint felügyelő bizottságait. Mint a Szövetség járási szervei, igyekeznek majd járási szinten érvényesíteni a szövetkezeti földművesek társadalmi érdekeit, s ezzel kapcsolatban a következő feladatokat hajtják végre: a) Társadalmi vonalon — segítik a szövetség alapszervezeteit a párt és a kormány határozataiból eredő feladatok felbontásában, a tervek kidolgozásában és megvalósításában, — törődnek az efsz-ekben a szövetkezeti demokrácia elmélyítésével, я tagok, a választott szervek és a szakemberek közötti jóviszony megteremtésével, — jogvédelmet nyújtanak az efszeknek és tagjaiknak a szövetkezeti jog, a munkajog és a gazdasági jog szakaszán, s javaslatokat tesznek az e területet érintő jogszabályok módosítására, — tapasztalatcseréket szerveznek, amelyeken általánosítják az efsz-ek társadalmi tevékenységét érintő jól bevált tapasztalatokat, hatékony népszerűsítő módszereket, b) a nevelés és a kulturális tevékenység vonalán — a Szövetség járási bizottságai megszervezik a szövetkezetek vezetői, szakemberei és tagjai számára a különféle tanfolyamokat, hogy gyarapíthassák politikai és szakismereteiket, — együttműködnek a nemzeti bizottságokkal, illetőleg a járási szervekkel és szervezetekkel az efsz ek kulturális élete továbbfejlesztése érdekében, — közreműködnek a járások szövetkezeteivel, s elősegítik a sporttevékenység fejlesztését, a különböző sportjátékok, versenyek szervezését, ej Szociális és egészségügyi vonalon — odahatnak, hogy az efsz-ek célszerűen használják fel a szociáliskulturális alap anyagi eszközeit, s ilymódon javuljon a szövetkezetek nyugdíjasainak szociális helyzete, főleg a kevesebb járadékot élvezőké, — kísérjék figyelemmel a szövetkezeti tagok személyi jövedelmének alakulását, az egészségügyi intézmények működését — s ha szükségét látják, szorgalmazók ezzen intézmények tevékenységének megjavítását —, hogy azok tökéletesítsék munkájukat, főleg a gyógykezelést, vala, mint a betegségmegelőzést illetően, különös tekintettel az öregekre, családanyákra, s gyermekek gondozására vonatkozóan, — segítsék elő a szövetkezeti tagok és gyermekeik hazai, illetőleg ; külföldi üdültetésének, gyógyfürdői ; kezelésének megszervezését, s egyéb közhasznú létesítmények építéséhez szükséges ahyagf javak összpontosí, tását,' — serkentsék az efsz-ek vezetőit a 1 tagok munka- és életkörülményeinek megjavítására, a nemzeti bizottságokkal való jó együttműködésre, a helyi irányító szervekkel, illetőleg tömeg- és társadalmi szervezetekkel, s együttes erővel igyekszenek a rájuk váró feladatokat megvalósítani, akkor fontos társadalmi küldetésüket minden bizonnyal jól teljesítik majd. UP) Egész évre munkalehetőséget a nőknek! RÖVIDEN EGY JÄRÄSI EFSZ-KONFERENCIÄRÖL A rožííavai (Rozsnyó) járás szövetkezeteinek mintegy száz küldöttje, valamint negyven vendég jött össze a Gemerská Hôrka-i (Gömörhorka) Cellulózé és Papírgyár kultúrotthonában. A járási efsz-konferencia résztvevőit Fábry István, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, az SZLKP Központi Bizottsága küldöttségének vezetője köszöntötte. A járás szövetkezeteinek gazdálkodása eredményeit Juhász Pál mérnök a járási termelési igazgatóság igazgatója értékelte. Például az 1971. évben a mezőgazdasági nyerstermelés 20,6, a piaci termelés 16,7 százalékkal emelkedett a tavalyelőtti évhez viszonyítva. Lényegesen emelkedett a szövetkezeti tagok egyéni jövedelme, s fokozatosan javulnak munkakörülményeik. Ez utóbbira az elmúlt három évben kétszerannyi anyagi eszközt fordítottak, mint az azt megelőző években. PavHková elvtársnő, a Nőszövetség járási vezetőségének titkára a nők érdekeiben szólalt fel, mondván, hogy azok szívvel-lélekkel a mezőgazdasági termelés fejlesztésén fáradoznak. Tevékenyen résztvesznek a munkaversenyekben, amellett a családi teendőiket is példásan elvégzik. Ugyanakkor rámutatott a mezőgazdasági munkák idényjellegére, s Szorgalmazta, hogy a nők számára teremtsék meg az egész évre a munkalehetőségeket az efsz-ekben, így a téli időszakra is.. A falvakon javítani kell a lakosságszolgálat színvbnalát: mentesítsék a szövetkezetekben dolgozó nőket a főzés gondjaitól, a tisztítóvállalat gondoskodjék a tisztításra váró ruhanemúek összegyűjtéséről, majd a tiszta ruhák falvakba való A zvolení jáiásban Oőová nagyközségben tartották meg az efsz-ek járási konferenciáját, amelyen — többek között — megválasztották a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetsége 39 tagú járási bizottságát, illetőleg 5 tagú revíziós bizottságát és 2 póttagot. Az újonnan választott járási bizottság, valamint revíziós bizottság tagjait tájékoztatták a reájuk váró feladatokról: a szövetkezeti demokrácia elmélyítése, a tagok bevonása a szövetkezetek Irányításába, a társadalmi tevékenység fejlesztése az efsz-ekben stb. Ezen a téren az illető járási bizottságoknak tevékenyen együtt kell működniük a Nemzeti Front járási szerveivel, s a tömeg-, valamint társadalmi szervezetekkel (SZISZ, Nőszövetség, CSSZBSZ, stb.). A járási konferencia számos küldötte vitafelszólalásában megállapította, hogy aránylag keveset törődnek az efsz-ekben (tisztelet a kivételnek!) a tagok munka- és életkörülményeinek javításával. Ezen a téren tehát van elég tennivalója a szövetség újonnan választott járási bizottságának. Főleg a munkabiztonsági rendszabályok betartása, illetőleg a tagok egészségvédelme szakaszán kell lényegesen többet tenni, hogy a munkabalesetekből származó emberéletek kioltása, s a jelentős anyagi veszteségek megelőzhetők, vagyis elkerülhetők legyenek. Evégett az említett járás valamennyi efszében meg kell alakítani a munkavédelmi, valamint egészségvédelmi bizottságokat. Rendkívüli figyelmet követei ebben a járásban a munkaerő kérdés megoldása, fiatalok felvétele az efszekben. A szövetség járási bizottságának szorosan együtt kell működnie a helyi nemzeti bizottságokkal, a SZISZ járási vezetőségével, illetve az alapszervezetekkel, hogy a mezőgazdasági szaktanintézetekbe, majd azt követően a szövetkezetekbe fiatalok kerüljenek, a toborzási tervnek megfelelően. S természetesen, az sem mellékes kérdés, hogy az ilymódon az efsz-ekbe kerülő fiatalok számára olyan feltételeket kell teremteni, hogy azok meg is maradjanak, sőt jói helytálhassanak a lermelés különböző ágazataiban. Segíteni kell őket abban, hogy otthonosam érezzék magukat a szövetkezetekben, s továbbképzésükről is gondoskodni kell, csakis ilymódon nyújthatják a szövegezőteknek mindazt, amit a közös gazdaságok elvárnak tőlük. Elsősorban biztosítani kell számukra a kulturált munkalehetőségeket, a kulturális és sportolási igényeik kielégítését, vagyis mindazt, amire a fiataloknak szükségük van: nem megfeledkezve a lakásviszonyaik rendezéséről sem . .. Mindezekből látható, hogy az újonnan választott járási bizottságok tagjainak bőven lesz tennivalójuk. Munkálkodásuk eredményessége sokmiridentől függ, többek között attól is, hogy valójában milyen módszerekét alkalmaznak. Az adminisztratív intézkedések helyett a célravezetőbb, gyakorlati megoldások útján járjanak. Ha személyes, szoros, jó kapcsolatokat teremtenek mind a járási, mind