Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-03-25 / 12. szám

8. SZABAD FÖLDMŰVES 1972. március 25. ДОЛИ Szeretnek olvasni Több mint 1600 állandó olvasója van a húszezer kötetes seneci (Szene) városi könyvtárnak. Az igazgatónő, Jablonská Mária, és a könyvtárosnők Polák Margit, Le­­žák Mihályné, valamint Kollár Mi­­hályné szerint általában pénteki napon legforgalmasabb a könyv­tár. A legutóbbi pénteken 120 ol­vasó 420 könyvet kölcsönzött ki. De más napokon is felkeresik a könyvtárat. Főleg a fiatalok, akik közül Erbenová Melánia, Hasúk György és Huszár István a leggya­koribb látogatók, bár a könyvtár legidősebb olvasója, a 78 eszten­dős Liza néni, és Katona Erzsébet is gyakran jelentkezik olvasniva­lóért. Három helyiség áll az olvasók rendelkezésére, külön szépirodal­mi és, ifjúsági részleg, valamint egy olvasó-tanulóterem. Hamaro­san bővíteni fogják a könyvtárat egy újabb olvasóteremmel. A kö­tetek számát rendszeresen emelik, hisz negyedévenként 5000 koronát kap erre a célra a könyvtár veze­tősége. Legolvasottabb könyvek: Charriere: Pillangó és Mikszáth Kálmán: Fekete város című regé­nye. Ojabban azonban egyre töb­ben kérnek a fiatal olvasók filo­zófiai jellegű könyveket, mert a gimnázium egyik új pedagógusa, dr. Popély Gyula tanár felkeltette a fiatalok érdeklődését az ilyen jellegű könyvek iránt. Külön érdekessége a könyvtár­nak, hogy sok az olyan olvasója, akik a környező falvakban lak­nak. A gazdag választék vonzó számukra. És természetesen ezek az olvasók is hét végén, pénteken jelentkeznek olvasnivalóért. Ez a magyarázata annak, hogy miért a péntek olyan forgalmas nap ebben a könyvtárban. Honti Irén A számok tükrében A čičarovcei (Csicsér) efsz a trebišovi járás legjobban gazdál­kodó szövetkezetei közé tartozik. A 2040 hektáron gazdálkodó szö­vetkezet az állattenyésztésben a hízómarha és hízósertés tenyészté­sére van szakosítva. A növényter­mesztés fő ágazatát a búza (360 ha), kukorica, többéves takarmány és a zöldségtermesztés képezi. Az állami tervfeladatok mutatóit mind teljesítették, annak ellenére, hogy a jégverés 80 hektár búzát és 50 hektár árpát teljesen megsemmi­sített, a zöldség, szőlő és kukorica pedig részleges kárt szenvedett. (A kár 2,5 millió korona volt.) A szövetkezet 58, vagon szemes termény helyett 59,5 vagonnal adott be. Marhahúsból 1566, ser­téshúsból 1455 mázsát, tejből 169 ezer litert adtak a közellátásnak, túlteljesítvén a tervezett mennyi­ségeket. Az évzáró taggyűlés statisztikai adatai szerint az efsz tiszta jöve­delme az 1971-es esztendőben két millió 685 ezer korona volt. Korcsmáros László Jednota évzáró A Vlky-i (Vök) Jednota Fogyasz­tási Szövetkezet tagjai a kultúr­­házban tartották évzáró gyűlésü­ket, melyen felléptek műsorukkal az iskolások is. Ezután Mucska József tanító elvtárs beszélt a feb­ruári győzelem 24. évfordulójáról. A 127 tagú szövetkezet évzárója sikeres volt, hisz múlt évi tervüket 105 százalékra teljesítették. A gyű­lés befejező részében dr. Hassák elvtárs, a Jednota képviselője is­mertette a rájuk háruló feladato­kat. Ezután tombola következett, melyen a szervezet tagjai között négy dijat sorsoltak ki. -Dömötör Zoltán Kertészek kongresszusa A košicei CLUB hotelban tartot­ta a Szlovák Kertészek Szövetsége, a múlt évi eredményeket értékelő Nem feledkeztek meg róluk Az elmúlt napokban a Veľká Ida-i jNagyida) Állami Gazdaságban szokatlan eseménynek lehettünk szemtanúi. A gazdaság vezetősége a szakszervezet üzemi szervezetével karöltve ünnepi délutánt ren­dezett az 1971 évben nyugdíjba vonult, valamint- az 50. életévüket betöltő dolgozók számára. Az ünnepélyt az állami gazdaság igazgatója, Smajda mérnök nyi­totta meg. Beszámolója elején üdvözölte a jelenlévőket, majd ismer­tette az eddigi eredményeket. Rámutatott azokra a nehézségekre, melyeket 1960-tól, a megalakulás idejétől mostanáig le kellett küz­deni. Külön köszönetét mondott azoknak a dolgozóknak, akik kez­dettől fogva kitartóak voltak, és nem csábította el őket az ipar. A beszámolót rövid kulturális műsor követte. A Veľká Ida-i ma­gyar tannyelvű alapfokú iskola nevében Csáji M. 8. osztályos tanuló mondott köszönetét az idős dolgozóknak, majd Fedák R. magyar nótákat énekelt. Benes V. Szabó Lőrinc: „Nyitni kék“ című versét szavalta. A rövid műsor után a szakszervezet titkára Jenigár elvtárs méltatta a jelenlevők munkáját, majd közösen a gazdaság igazgató­jával átadták a pénzbeli és tárgyi jutalmakat, valamint az elismerő okleveleket. Lehoczky A. konferenciáját, ahol elkészítették az 1972. évi tervet is. Programjukban szerepel többek között a kapcsolatok bővítése több hazánkban működő testvér-egye­sülettel, melynek során értékes tapasztalatcserére kerülhet sor, továbbá megismertethetik tagjaik­kal az új technológiai eljárásokat. A konferenciát — melyen töb­bek között részt vett a SZSZK Bel­ügyminisztériumának vezetője, Ing. P. Sýkora is — a košicei Záhrad­nícky a sadovnícký cég vezetősé­ge rendezte. A konferencia résztvevői az ülés sorozat után megtekintették a ko­­šicel üvegházakat és mintakéne­ket, melyekről az őszinte elisme­rés hangján nyilatkoztak. Pálházy József Jó munkát! A Szlovákián végigvonuló tran­zit gázvezeték egyik kompresszor­­állomása Veľké Zlievcén (Nagy­­zellő) épül. Az állomás szerelését még ebben az évben megkezdik. A kompresszorállomás szerelői remélik, hogy a sikeres munka el­végzése rövidesen meghozza a gyümölcsét. Borik Margit Egy az ötvenesek közül. K a p p a n elvtárs, az I. udvar -traktorosa, átveszi a jutalmat. KÖZÖS ÖSSZEFOGÁSSAL „Leánytánc“ A közelmúltban tartotta a CSE­­MADOK tomášovi (féli) helyi szer­vezet „Kis-Duna“ táncegyüttese el­ső önálló fellépését, amellyel nagy sikert aratott. Ezt a sikert első­sorban a több éves eredményes munkájuknak és alapos felkészü­lésüknek köszönhetik. A tánccsoport 1967-ben alakult. A csoport eleinte Pethóczné-Sár­­közi Csilla vezetésével tevékeny­kedett. Majd 1969-ben Czingel László koreográfus vette át az irá­nyítását. A „Kis-Duna“ tagjai aktív munkájukkal kiérdemelték, hogy részt vehessenek a želiezovcei or­szágos népművészeti fesztiválon, valamint a gombaszögi országos dal- és táncünnepélyen. Az együt­tes a želiezovcei fesztiválon a „Csárdás Szvit“ c. tánccal az or­szágos koreográfiái verseny III. díját nyerte. 1972-ben több alka­lommal szerepelt a csoport külön­böző rendezvényeken. A „Kis- Duna“ koreográfusa, Czingel Lász­ló, ezúttal második díjat nyert az országos koreográfus versenyen Želiezovcén. Jelenleg a húsz tagú együttes művészeti vezetője Szalay József, A „Tűznek nem szabad kialudni“ jelszó alatt megtartott bemutatón az együttes bemutatta Czingel: Csárdás, Verbunkos, Csárdás Szvit, Bodrogi Táncok, Keszler: Ugrás, Ag-Quittner: Kapuvári Verbunk és Varga: Leánytánc című koreográ­fiáit. A műsor keretén belül fel­léptek még a helyi CSEMADOK fiatal énekesei is, mint például Nagyhajó Éva, Kuiacsné-Lajtos Ilona, Halász Irén, Varsányi Gyu­rika stb. A műsornak három ven­dége volt. Mégpedig Goda Marika, aki cigány dalokat énekelt, Vont­­szeinü János és népi zenekara, akik az egész műsort kísérték, va­lamint a műsor vezetője G. Mol­nár László. Az együttes vezetői elmondták, az a céljuk, hogy a fiatalokkal megszerettessék népi hagyomá­nyainkat. , Nagy Ernő A zemnéi (Szímö) Družstevník sportegyesület tevékenységéről úgy­szólván alig hallunk. Pedig ebben a községben élénk sportélet fo­lyik. Az egyesület kebelében több szakosztály sportolói fejtenek ki sikeres munkát. A labdarúgó csapat tagjai például az 1970—71-es bajnoki évad végén megszerezték a bajonki címet az érsekújvári járás II. osztályában, és megnyílt előttük az út a felsőbb osztályba. Az őszi bajnoki küzdelmeket már a kerületi bajnokság I. D osztá­lyában játszották, de kellő tapasztalat hiányában teljesítményükkel nem lehetünk elégedettek. A táblázat 13. helyén teleltek. S a 1 g 6 Sánáor edző feladta a csapatot jöl felkészíteni az elkövetkező küz­delmekre. De a játékosoknak is tudatosítaniuk kell, hogy eredményt elérni csak lelkesedéssel, teljes erőbedobással lehet. Nagy Gyula sporttárssal, az egyesület alelnökével folytatott be­szélgetésből sok mindenre fény derült. Például arra is, hogy a fel­nőtt csapat összeállítása nem okoz gondot, mert bő kerettel rendel­keznek. Ugyanakkor nagy figyelmet szentelnek az utánpótlás neve­lésére. A felnőtt csapat tagjai a következők: Borka Tibor, Rohok György, Sztojka József I., Adamovics Béla, Illés Béla, Balogh Béla, Szdcs Ferenc, Érdi Béla, Kocsis József, Sztojka Imre, Kollár Jaromír, Košík Alojz, Bán Pál, Salgó Sándor edző, Borhácz Tibor, Kardos Imre, Iszák Dezső, Sejnicz Ferenc, Sztojka József II. Az egyesület irányítását 40 tagú vezetőség látja el, melynek élén Kollár József elnök áll. Az említett vezetőség igyekszik megoldani a reá háruló feladatokat. Ennek bizonyítéka az is, hogy a sport­pályán korszerű öltöző van. A pályát deszkapalánk öleli körül, a játszóteret pedig dróthálóval kerítették be, nehogy vélelenül is sza­bálysértés történjék. Nem szeretnék, ha egy ilyen rendellenesség miatt kellene idegenben játszani a csapatnak, vagy éppen elbúcsúzni a kerületi bajnokságtól. A vezetőség munkáját megkönnyíti a lakos­ság részéről nyújtott támogatás. Mert Zemnén Igen sok támogatója van a labdarúgó csapatnak. Nem egyszer 15—20 magánautó is el­kíséri a csapatot a vidéki mérkőzésre. De nem szűkmarkú d közös gazdaság vezetősége sem. Biztosítja a járművet a csapatok részére, lehetővé teszi a fölszerelések vásárlását. Az anyagi támogatásra nagy szükség van, hiszen a már említett csapatokon kívül a sakko­zók és az asztaliteniszezők a járási bajnokságban küzdenek. Ezek szereplése ugyancsak sok pénzbe kerül. Rajtuk kívül ott vannak még az iskolás fiatalok is, akik a turisztikai szakosztályokban fej­tenek ki eredményes munkát. A vezetőség, mindent megtesz, annak érdekében, hogy a labdarúgó csapat megmaradjon ebben az osztályban. Ezt a célt tűzte ki Salgó Sándor edző is, aki Igyekszik a lehető legjobban felkészíteni a csa­pat tagjait a küzdelemre. A tréninget már január 4-én megkezdték és heti háromszori edzést tartanak. Az edzések látogatottsága kielé­gítő, mert átlag 18—20 játékos van jelen. Reméljük, hogy a közös vezetősége, a hnb és a járási szervek részéről tapasztalt jóindulatot ezután is élvezni fogják. Ezt annál is inkább megérdemlik, mert törődnek az ifjúság nevelésével, a község sportélete fejlődésével. Hisszük, hogy a bajnokság befejezése alkalmával örömmel szá­molhatunk be a szímői csapat szerepléséről, amelyhez sok sikert kívánunk! Régi, igaz jelszó. Ezért is egye­sültek a múlt év kora tavaszán a szomszédos, kisebb szövetkezetek. Így történt ez Gemer, Gem. Pani­ca és Bretka esetében is. (Sajó­­gömör, Gömörpanyit, Beretke). A három község pártszervezete Is a fokozatos egyesülés útjára lé­pett. Egy év alatt hét vezetőségi és öt közös tagsági ülést tartottak. A napokban került sor a közös évzáró taggyűlésre Is. Az évi munka értékeléséről szó­ló beszámolót Barci elvtárs tartot­ta. Szavaiból mély kommunista meggyőződés áradt. Elemezte a kül- és belpolitikai helyzetet, a pártszervezet évi működését, vala­mint az egyesített efsz munká]á­­uak eredményeit, és az előttük álló tervfeladatokat. Ezután Sípos elvtárs ismertette a pártszervezet statisztikáját, ki­emelte a szövetkezetben dolgozó kommunisták érdemeit és további aktív munkára hívta fel őket. Külön kell szólnunk az efsz 2 500 000 Kčs-t kitevő szocialista kötelezettségvállalásáról. Orbán elvtárs, az efsz elnöke ismertette ennek a főbb pontjait: Pl. szemes terményből terven felül 1000 q-t, húsból 150 q-t és dohány­ból 60 q-t fognak ez évben az ál­lam részére eladni. A szövetkezet tervfeladatai ko­ronákban kifejezve szintén nagyon elgondolkoztatják az embereket: több mint 21 millió Kčs! Ez talán legjobban kifejezi, hogy milyen eredményes utat tett meg a Sajó menti falvak népe a föld kollek­tivizálása óta. Örvendetes jelenség az is, hogy egyre több fiatal ver gyökerei a szövetkezetben. Igaz, a vezetőség is mindent megtesz annak érdeké­ben, hogy jó lakás- és munkakö­rülményeket biztosítsanak szá­mukra. Néhány hónappal ezelőtt három ifjú leérte felvételét a pártba. A vitában közel húszán szólal­tak fel. Minden elhangzott meg­jegyzés a további közös munka fellendítését szorgalmazta. Sokan a párt ideológiai színvonalának emelését szorgalmazták konkrét javaslatokkal. Többen 1 kifogásol­ták azt is, bogy az 1968—69-ben történt szovjetellenes események értelmi szerzői még ma is olyan munkakörökben dolgoznak, ame­lyekre a történtek után egyáltalán nem méltók. Szó esett a hnb munkájáról is. Elfogadták a galantai járás fellú­­vását, s közel 2П0 000 Kčs értékű kötelezettségvállalás áll a megva­lósítás küszöbén. Az évzáró taggyűlés olyan hatá­rozati javaslatot fogadott el, amely midhárom község felemelkedését egyformán fogja szolgálni. Kovács István i bemutatója Egységben az erő!

Next

/
Thumbnails
Contents