Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-03-11 / 10. szám
1972. március 11. SZABAD FÖLDMŰVES SZÖVETSÉGI SZEMLE A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZLOVÁKIÁI SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA Az efsz-ek Vili. kongresszusa tiszteletére Közel egymillió koronás mnnkafeiajánlas A Cirri Efsz-ben (Stará Lubovna-i járás) nagyon nehéz talaj-, illetve terepviszonyok között gazdálkodnak. Szorgalmuknak, s szívós akaratuk nak köszönhető, hogy mégis sikerült az utóbbi években a mezőgazdasági nyerstermelést megháromszorozniuk. Ez természetesen kihatott a tagok egyéni jövedelmének emelkedésére, életszínvonaluk javulására is. Érdemes említést tenni arról is, hogyan oldották meg 25 no téli foglalkoztatását. Szerződést kötöttek egy csehországi ruhagyárral, s ilymódon odahaza, saját falujukban jutottak téli munkaalkalomhoz, illetve kereseti lehetőséghez az asszonyok. Az itteni időjárási és talajviszonyokhoz mérten kiváló hektárhozamokat értek el gabonából: a Mironovszkája búzafajta 41, a Dvoran árpa 35 és az Ekonom még 28 mázsa termést adott hektárátlagban. A termelési tervüket tejből 112, húsból 140, a malacszaporulatot illetően pedig 148 százalékra teljesítették. Feltöltötték a különféle alapokat. Például az építkezési alapba közel hárommillió, és a szociális-kulturális alapba 80 ezer koronát dotáltak. A tavalyi esztendőben példásan működött a szövetkezet szociális-kulturális bizottsága. Érdeméül hozható fel, hogy a múlt évben helyesen használták fel az illető alap pénzeszközeit, főleg a tagok szociális, egészségügyi és művelődési gondoskodását helyezve előtérbe (üdülés, gyógyfürdői beutalás, tanulmányutak, sajtó-előfizetés a tagok számára, kulturális rendezvények, színházjegyek vétele, film-látogatás stb.}. A múlt esztendőben a szövetkezet taglétszáma 85-tel szaporodott, s a közös gazdaság egészközségivé vált. A sikeres gazdálkodás a szomszédos szövetkezetek — Ruská Vola, Orlov és Obručná — egyesülését sem zárja ki a közeljövőben, s ilymódon a mezőgazdasági földalap 1750 hektárra bővülhet majd. A CirCi Efsz tagjai az efsz-ek Vili. országos kongresszusa tiszteletére közel félmilli ókorona értékű munkakötelezettséget vállaltak. Ilymódon terven felül több gabonát, tejet, húst és tojást termelnek, hozzájárulva az élelmiszerellátás további javításához. Közös gazdálkodásuk eredményességét, a tagok nevelését szolgálja az a tény is, hogy bekapcsolódtak a „Mindenki szocialista módon“ mozgalomba. Ezáltal is kötelezik magukat, hogy a lehető legteljesebben felhasználják a tudomány és technika legújabb ismereteit, s figyelmüket a belső tartalékok felkutatására és hasznosítására összpontosítják. Célszerűen emelik a munkatermelékenységet, és csökkentik a termelési költségeket. Ugyancsak több mint 400 ezer korona értékű kötelezettséget vállaltak a Kladzany Szövetkezet (vranovi járás) tagjai is a községük felszabadulásának 27. évfordulója, valamint az efsz-ek VHf. kongresszusa tiszteletére. Építenek egy szociális helyiséget is, amelyhez 500 óra társadalmi munkával járulnak hozzá, azonkívül a gazdasági udvar szépítéséből is kiveszik a részüket. (jp) »Járatlanul toppanok be a Búéi (Búcs) Efsz tolópavilonjába. Nem túlzás a megállapítás, hogy ebben az épületben — ahogy Retkes bajos az efsz elnöke előző találkozásunk alkalmával mondotta — minden gombnyomásra működik. A folyosószerű előszobában asszonyok foglalatoskodnak az ovális asztalkák körül, melyekre hófehér tojások gurulnak. Kapcsolótáblák mindenütt. A farmvezető, Pethö Emese egy-egy asztalkánál meg is indítja a gumifutószalagot, ami a tojásokat továbbítja a ketreces tojóterembe. Itt úgyszólván mindent gépesítettek. Gépi berendezés szállítja a tojóknak a vitamindús takarmánykeveréket, no meg a trágyát Is efféle alkalmatosság szállítja rendeltetési helyére. Amint a farmvezetotöl megtudtam, a tojócsarnokot a múlt év júniusában helyezték üzembe, s az eredmények máris szembetűnőek. Százkilencvenktlenc nap alatt 14(3 tojást tojtak a tyúkok darabonként. A baromfifarmon körülbelül harmincán dolgoznak, ezek közül 24 az asszony. A tizenötezres tojócsarnokban mindössze hárman tevékenykednek, olymódon, hogy egy-egy dolgozó minden harmadik napja szabad. Á szolgálatos aszszoov reggel fél ölkor kezdi a munkát és este fél nyolcig dolgozik. Á másik szintén reggel fél ötkor kezd, de csak délután két óráig, a harmadik pedig otthon tartózkodik. Tetszik is ez a munkabeosztás az asszonyoknak, meg a munkahely tisztasága, kulturáltsága is. — Ez a mi második otthonunk, nagyon jól érezzük Itt magunkat —■ nyilatkozik Csckes Maliid, aki épp szolgálatos. Megállapítható, itt nemcsak a termeléssel, hanem a dolgozók munkakultúrájával Is sokat törődnek. Az ablakokon, ajtókon függöny, s megfelelő pihenőszoba is rendelkezésre áll, Zuhanyozó hideg-meleg vízzel. Ez mind-mind a tojócsarnok tartozéka. A munkairányító előszoba falán vízinövények díszelegnek. Vincze József karbantartó ötlete szerint a kieszelt villanyégőket használják e célra. Igazán kellemes itt a környezet! Otthonos munkahely Néha fel-fel búg a ventillátor, amely kicseréli a levegőt, frissé teszi. A tojóktól jól záródó ajtók zárják el a „géptermet“, s csak indokolt esetben zavarják a dolgozók a tojóállomány nyugalmát. Az ablakokat kékeszöldre festették, hogy a lény se idegesítse a tyúkokat. Serényen folyik a munka. A baromfifarmvezetö áttekinti a kimutatásokat, ellenőrzi a kapcsolótáblákat, néhány szót vált a karbantartókkal, Csekes Matild pedig asszonytársával a tojásokat osztályozza. Ez a fő munkájuk! A lobbit a gépi berendezés végzi helyettük. Á tojókkal se kell túl sokat törődni, mert Pethö Emese szakszerűen adagoltatja nekik a takarmányt. Elmondja, hogy elegendő vitamint adnak a tojástermelő szárnyasoknak. Csőrüket is megkurtították, hogy minél kevesebb lehetőség adódjék egymás tollának kitépésére — azaz, a kannibalizmusra. Nagy a felelősség. De a farmvezető nem hátrál előle. Komárnóban érettségizett, majd Prostéjovban keléves baromfitenyésztési szakiskolát végzett. Azóta a Bitói Efsz-ben dolgozik. Ez a baromfifarm egyre jobb eredményeket ér el. A múlt évben például 250 darab volt a tojáshozam-átlag, s termelési tervüket egymillió tojással túlszárnyalták. Az idén 4,5 millió tojást akarnak termelni. A közeljövőre vonatkozóan még merészebb terveket dédelgetnek: 50 ezer tyúkot akarnak tartani a baromfifarmon, a legkorszerűbb tenyésztési módszerek alkalmazásával. Íme egy munkahely, ahol igazán kulturált környezetben dolgoznak a szorgalmas búcsi asszonyok. A jó termelési eredmények következtében a havi jövedelmük is kielégítő: például Csekes Matild megkeresi az 1700—2000 koronát, s munkatársai is legalább ennyit, vagy még többet kapnak munkájuk ellenszolgáltatásaként. Jó munkahely, otthonos környezet, megfelelő havi jövedelem, ezt nyújtja nő tagjainak a Búči Szövetkezet. S a jövőben még inkább megteremti a jó feltételeket, mert további tojócsarnokokat korszerűsítenek, s korszerű gépek végzik a munka nehezét, mindenütt a baromfitelepen. BÁLLÁ JÓZSEF Pethö Emese (balról), Csekes Matild és munkatársa a tojócsarnok előtt. Szlovákia egyes járásaiban e héten, másokban legkésőbb március 24-ig rendezik meg az efsz-ek járási konferenciáit. Ezen járási konferenciák lezárják az április 2Ö—28-án megtartandó efsz-ek VIII. kongresszusa előkészítésének egyik fontos szakaszát. Az efsz-ek Vili. kongresszusát a CSKP Központi Bizottságának elnöksége és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya hívta egybe. Már ez a tény is bizonyltja, hogy a legfelső politikai és állami szerveink mily nagy jelentőséget tulajdonítanak szövetkezeteinknek és a szövetkezetek tagságának a CSKP XIV. kongresszusa mezőgazdaságra és élelmezésre vonatkozó irányelveinek végrehajtásánál. A CSKP a szocialista társadalom kibontakozásának' megszervezése és a mezőgazdaság további felvirágoztatása érdekében mindig a szövetkezeti földművesekre támaszkodott és megtárgyalta velük főleg a szövetkezetek kongresszusain, az e célok eléréséhez vezető helyes utat és módszereket. Hogy miként értékeli a CSKP szocialista államunk politikai rendszerében a szövetkezeti tagság társadalmi helyzetét, azt legjobban a CSKP XIV. kongresszusán elfogadott álláspontok fejezik ki. A XIV. pártkongresszuson Husák elvtárs „А XIII. kongresszus utáni időben pártunk tevékenységéről, társadalmunk fejlődéséről és pártunk további feladatairól“ szőlő jelentésében egyebek közt megállapította: ,,A szövetkezeti gazdálkodásunk növekvő sikereivel együtt kifejlődött egy új szövetkezel! földművesosztály, mely a munkásosztály megbízható szövetségese és szocialista társadalmunk szilárd támasza.“ Ugyanezen kongresszus határozata leszögezi: „A kongresszus hangsúlyozza. hogy elkerülhetetlen a munkásosztály és a szövetkezeli parasztság szövetségének megszilárdítása, mert ez képezi államunkban a politikai hatalom nsztályalapját és a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés alapfeltételét,“ Antikor a kongresszusi határozat megemlíti hogy szocialista mezőgazdaságunk főfeladata fedezni élelmiszerszükségletünk növekedését, ezen feladat elsősorban az efsz-eket érinti. Hogy a földművesszövetkezetek tagságának módja legyen hozzászólni a XIV. pártkongresszus irányelveiből származó legfontosabb kérdésekhez és feladatokhoz és az efsz-ek Vili. kongresszusa megnyerje ezen célok megvalósítására az egész szövetkezeti tagságot, egv széleskörű kongresszus előtti vita elé tárták a kongresszusi javaslatokat. A termelőerők és termelési viszonyok fejlődése, amely jellemzi mezőgazdaságunk fejlődésének legújabb szakaszát, megköveteli, hogy az efsz-eket és velük kapcsolatos szervezetek társadalmi és gazdasági viszonyait egy ennek megfelelő jogrendezés biztosítsa. Ezért a kongreszszusi vita tárgyává lett „A Földművesszövetkezeti törvényjavaslat téziseinek“ megvitatása is. A kongresszust előkészítő vita szövetkezeteinkben egy nagyigényű célt tűzött maga elé, mégpedig a kongresszusi vitaanyagok megtárgyalásával kapcsolatban megkeresni azokat a formákat és olyan intézkedéseket hozni, amelyek jobb munkamódszerekkel a munka és a termelés észszerűbbé tételéhez vezetnek és a munkafelajánlások kezdeményezésével, a, szocialista munkaverseny továbbfejlesztésével biztosítsák az 1972. évi mezőgazdasági termelés és felvásárlás tervfeladatainak teljesítését és túlszárnyalását. Napjainkban, amikor már Szlovákia minden efsz-e taggyűlésén letárgyalta a kongresszusi javasíatokat, lehetséges előzetesen meghatározni a kongresszusi vita irányvonalát és arculatát. A vita alapjellemzője, hogy a szövetkezetek mind a két vitaanyagot kedvezően logcTcilák, mint a fennálló problémák megoldása iránti törekvés megnyilvánulásét, melyek lehetővé leszik a CSKP XIV. kongresszusa által a mezőgazdaságra és élelmezésre háruló feladatok teljesítését különös figyelemmel a szövetkezetek feltételeire. A kongresszusi vitaanyagokkal kapcsolatos hozzászólások és javaslatok igyekeznek ezeket minőségileg megjavítani és elmélyíteni, főleg az egyes vidékek és szövetkezesek különleges gazdasági feltételei szempontjából. A vita második kedvező vonása az a tény, hogy a hozzászólások és javaslatok nagy része a munkaszervezés és irányítás fogyatékosságainak eltávolítására, a termelési tartalékok mozgósítására, a kooperációs kapcsolatok, és a szakosított termelés különböző formáinak lehetőségére irányult. A kongresszust vitaanyagokkal kapcsolatos hozzászólások harmadik fontos tárgyköre a mezőgazdaság fejlődését gátló rossz anyagi és műszaki ellátás problémáit felölelő javaslatok és követelések voltak. Ezek érintették a műtrágyák és takarmánykeverékek iplnőségének javítását, a mezőgazdasági gépek és épületanyagok áralakulásának felülvizsgálását, a nagyteljesítményű komplex gépsorok szállításának javulását stb. A vita további jellemzője a földművesszövetkezeti törvényjavaslat tézisei iránti széleskörű érdeklődés és a vele kapcsolatos sok hozzászólás. A hozzászólások és javaslatok főleg az efsz tagsági viszonyaival, a munkafeltételekkel kapcsolatos megegyezésekkel és általában a munkajogi viszonyokkal, valamint az efsz-tagok háztáji gazdaságaival foglalkoztak. A kongresszus előtti vita kedvező menete jó alapul szolgál az efsz-ek járási konferenciáihoz, amelyek értékelni fogják a vita ezen menetét és eredményeit. Az efsz-ek ez évi járási konferenciáinak nemcsak az a feladata, hogy segítsék biztosítani az élelmiszerfogyasztás növekvő szükségletét és ezzel a közgazdaság arányos és eredményes fejlődését, de a, szövetkezeti földművesek társadalmi helyzetének megszilárdítását is. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége az 1972. január 21-i határozatával nemcsak jóváhagyta a szövetkezeti földművesek szövetségeinek helyzetét társadalmunkban, — mint a szövetkezeti földművesek társadal-Az efsz-ek járási konferenciái küszöbén mi — érdekvédelmi szervezetét, — amelyek feladata a CSKP irányítása mellett falvainkban és szövetkezeteinkben megnyerni a szövetkezeti tagságot a párt politikájának megvalósítására, de rendezte ezen szövetségek szervezeti felépítésének alapelveit is, valamint részvételüket az efsz-ek járási konferenciáin és az efsz-ek Vili. kongresszusának előkészítésénél. Minden járásban az efsz-ek járási konferenciáján megválasztják a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének Járási Bizottságát. Ezen szövetség szervezeti felépítésének befejezése és új járási bizottságainak megválasztása Szlovákiában különös jelentőséggel bír, mert itt egynéhány járásban eddig csak elökészítöbizoltságok létesültek. Az a tény, hogy a szövetkezetek taggyűlésein megválasztott küldöttek a járási konferenciákon megválasztják a Szövetkezeti Földipüvesek Járási Bizottságát is és a Vili', kongreszszusra megválasztott küldöttek a szövetség központi szerveit, lényegesen növeli nemcsak az egyes küldöttek helyzetét, hanem a “járási konferenciák társadalmi-politikai fontosságát. A Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének újonnan megválasztott járási és központi szervei munkájában a tapasztalt tisztségviselők mellett résztvesznek közvetlenül a termelésből választott kiváló dolgozók, a szövetkezetekben dolgozó nők és fiatalok is úgy, hogy ezen szervek nemcsak a szövetkezeti tagság öszszetételét fogják tükrözni, hanem szakavatottan fogják megfontolni és intézni a szövetkezetek társadalmi és kulturális életet es a szövetkezeti tagság minden rétegét érintő kérdéseket. A Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetsége szervezeti felépítésének befeiezése és munkájának a CSKP Központi Bizottsága elnöksége által jóváhagyott elvek szerinti továbbfejlesztése jelentősen elősegíti céljainak megvalósítását, megerősíti a szövetkezeti iöldmüvesek helyzetét a Nemzeti Frontban és ezzel szocialista társadalmunk politikai rendszerében is. ALOJZ VOJÄCEK mérnök, a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának titkára könyvűjdonsAg Földtulajdonjog A szerző, JUDr. Milan Stefanovíč docens, a jogtudományok kandidátusa FOLDTULAJĎON-fOG címmel, gyakorlati követelmények alapján készftette könyvét. A földdel kapcsolatos alapvető kérdéseket társadalmi szempontból, az érvényben levő törvények szemszögéből tárgyalja. A szocialista társadalomban a földtulajdon kérdése az állami szervek, valamint a lakosság legszélesebb körét érinti. A földtulajdon formája, módja közvetlenül hatással van az emberi tevékenységre, mindennapi munkánkra és sajátos módon befolyásolja a mezőgazdaságot, a közlekedést, a környezet kultúráját stb. Az utóbbi években az érdekeltek különös figyelmet fordítanak a földtulajdon jogszabályai alapos ismeretére. Az illetékesek főleg arra törekednek, hogy az elavult szabályokat, előírásokat tökéletesítsék, elősegítvén így a föld jobb, tökéletesebb kihasználását. Mivel széles problematikáról van szó, a szerző az áttekinthetőség érdekében rövidebb-hosszahb magyarázatokat közöl, jogszabályokat idéz. Bírósági per esetén az érdekeltnek a törvényeket, jogszabályokat eredeti kiadásban kell áttanulmányoznia. Ezeknek a kérdéseknek a jogelmélet is nagy figyelmet szentel, s az utóbbi években a törvényhozás érdeklődése is feléje irányult. A szóban forgó könyv az olvasók gyakorlati kérdéseire kimerítő választ ad. Nagy segítséget nyújthat azoknak, akiknek a szerző valójában szánta. Ezért ajánljuk elsősorban az efsz-eknek, állami gazdaságoknak, valamint egyéb mezőgazdasági vállalatoknak, azok vezetőinek, a járási és helyi nemzeti bizottságok jogászainak, stb., hogy a' legrövidebb időn belül szerezzék be ezt a kulcsfontosságú könyvet. Végül valamennyi polgártársunk figyelmébe ajánljuk, akiknek ugyancsak nagy segítséget nyújthat ez a könyv a mindennapi életben oly összetett és gyakran nehezen érthető jogszabályok megértésében. Megjelent a PRÍRODA Kiadó. fBratislava, Krížkova 7.) gondozásában. (dr)