Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-03-04 / 9. szám
1972. március 4. .SZABAD FÖLDMŰVES .15 ÖRVÉNYEK frendeietek Irányelvek a túlórák engedélyezéséről és a nők éjszakai munkájának tilalma aláli kivételekről A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya a Munka Törvénykönyv 94. paragrafusának 4. bekezdése értelmében a Szakszervezeti Szövetségek Szlovákiai Tanácsával megegyezve az 1972—1973-as esztendőkre a következő módosításokat határozta el: A Munka Törvénykönyv 97-es paragrafusának 3. bekezdésében megbatározott évi 180 tülörát meghaladó túlórák kérdésében. ф az összes minisztérium és a többi központi szerv hatáskörében: — a közlekedési dolgozók számára, beleértve a ki- és berakodásnál foglalkoztatottakat és az e munkával kapcsolatba kerülő raktári dolgozókat, — a központi- és távfűtések fűtői, tüzelőanyag kezelői, salakeltakarítói, valamint a hőellátó központok kezelői számára, — a tűzvédelmi alakulatok tagjai és a fegyőrök számára, akik a fegyencekre őrködnek munkájuk közben, — a kiállításokat, kiállítási vásárokat, nagyvásárokat és hasonló jellegű kereskedelmi akciókat kivitelező dolgozók számára, — az üzemen kívül szerelési munkálatokat végző dolgozók számára belföldön és külföldön, — a gépjárművek javítását végző dolgozók számára, — a dolgozók és a gyerekek üdültetését szolgáló üzemek dolgozói számára, beleértve a hegyi felvonók, kötélpályák kezelőszemélyzetét, — az üzemi és iskolai étkezdék és konyhák dolgozói számára (esetleg gazdasági állatok etetői számára, amenynyiben az előbb említett üzemekben dolgoznak), valamint a szállást és étkezést biztosító berendezések dolgozói számára, — a rendkívüli balesetek és elemi csapások következményeit eltávolító dolgozók számára. ф Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hatáskörében: — az élelmiszeripari termelés, valamint a mezőgazdasági termékek felvásárlásával és feldolgozásával megbízott dolgozók számára, — az állattenyésztés és a növénytermesztés, a gépállomások dolgozói, kocsisok, inszeminátorok, traktorosok, kombájnvezetők és segédeik számára, — az építkezési dolgozók, az építőanyagokat és építőipari gépeket gyártó üzemek dolgozói számára. A Munka Törvénykönyv 97. paragrafusa 2. bekezdésének meghatározásai szerint az egyes hetekben nyolc órát meghaladó túlórákat az összes minisztérium és a többi központi szerv hatáskörében engedélyezi: — a központi- és távfűtések fűtői, tüzelőanyag kezelői, salak eltakarítói, valamint a hőellátó központok kezelői számára, — az üzemi őrök, kapusok, telepőrök, a tűzvédelmi alakulatok és a polgári védelem tagjai számára, — a nagyobb balesetek és elemi csapások következményeinek eltávolítását vagy egyéb rendkívül sürgős javítási munkákat végző dolgozók számára, — a raktárak feltöltésével és kiürítésével kapcsolatos rakodómunkákat végzők, illetve a kivitelre kerülő áruk expediálását végző dolgozók számára, — az üzemen kívül szerelőmunkákat belföldön vagy külföldön végző dolgozók számára, beleértve a kiállítások, mintavásárok és hasonló jellegű kereskedelmi akciók kivitelezőit, — az üdültetést szolgáló berendezések, valamint a hegyi felvonók, drótkötélpályák és hasonlók kezelői számára a főidényben. A Munka Törvénykönyv 125. paragrafusa 2. bekezdésének meghatározásai szerint a 18 évnél idősebb nők éjszakai munkájának tilalma alóli kivételt, ha kevésbé megerőltető munkáról van szó. ф az összes minisztérium és a többi központi szerv hatáskörében: — a gépi számító központokban és az önműködő számítógépekkel végzett munkáknál, — az üzemi őrségek nőtagjai, a női telepőrök, portások, valamint a tűzvédelmi alakulatok nőtagjai esetében, — az elszállásolást és étkeztetést biztosító üzemek női dolgozói esetében, — a telefonközpontok női alkalmazottai esetében, — a 22 és 6 óra közötti időszakban az egy óra időtartamot meg nem haladó munkáknál. ф Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma hatáskörében: — a vetőmagok betakarítás utáni kezelésekor, — a keveréktakarmányokat gyártó üzemekben végzett munkáknál, — a takarmányok szárításával és feldolgozásával, előkészítésével kapcsolatos munkáknál, — az olyan munkák végzésekor, amelyek a lakosságnak a legfontosabb élelmiszerekkel, italokkal és az élelmiszeripar egyéb termékeivel való folyamatos ellátását biztosítják, esetleg exportszállítmányokon dolgoznak, — a baromfiiparban dolgozó nők esetében, — a kozmetikai szerek, mosóporok és tisztítószerek, a glicerin és a szappangyártás munkáit végzők számára. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a mezőgazdasági dolgozók Szlovákiai Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságával és az élelmiszeripari dolgozók Szlovákiai Szakszervezeti Szövetsége Központi Tanácsával megegyezve a Munka Törvénykönyv 98. paragrafusa 1. bekezdésének meghatározásai szerint annak érdekében, hogy az egyes szervezetek egységesen járjanak el a nők éjszakai munkáját tiltó rendelkezések alóli kivételek megadásakor, a következő irányelvekét adja ki. A TÜLÖRÄK ENGEDÉLYEZÉSE E kormányrendelet keretén belül a túlórák 180 órás felső határa alóli kivétel megadásával, a 180 órán felüli, de a 240 órát meg nem haladó túlórák engedélyezésével az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hatáskörében felhatalmazza: • a szakágazatok irányítása alatt álló szervezetekben —- a szakágazat főigazgatóját (igazgatóját) a mezőgazdasági és élelmiszeripari dolgozók Szlovákiai Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságával történt megegyezés utár\, Ф a járási mezőgazdasági társulás (mezőgazdasági termelési igazgatóság) által irányított szervekben — a járási -mezőgazdasági társulás (mezőgazdasági termelési igazgatósági igazgatóját, a mezőgazdasági dolgozók Szlovákaí Szakszervezeti Szövetsége Kerületi Bizottságával történt megegyezés után, Ф a költségvetési és a minisztérium által közvetlenül irányított szervezetekben — e szervezetek igazgatóit, a mezőgazdasági és az élelmiszeripari dolgozók Szlovákiai Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságával történt megegyezés után. A lakosságot az élelmiszerek napi szükségleteivel ellátó üzemek, illetve az élelmiszeripar szakágazatai, valamint az állattenyésztés dolgozói számára továbbra Is érvényben marad az évi 350 óra felső határa, a közlekedési dolgozók, valamint a belföldön és külföldön szerelési munkákat végzők számára a 450 óra évento. Az előzőkben felsorolt túlóra felső határa alóli kivételt indokolt esetekben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium az illetékes Szakszervezeti Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságával történt megegyezés után engedélyezhet. Minden szervezet köteles tevékenységét úgy megszervezni, hogy elegendő legyen a Munka Törvénykönyv 97. paragrafusának 3. bekezdésében engedélyezett túlóraidő. Amennyiben ez nem lenne elegendő, úgy az Illetékes szerv beleegyezését kell kérnie a túlórák határának átlépésére, éspedig külön kell kérni a 150-től 180 óráig és külön a 180 érát meghaladó túlórák felhasználásának kivételét. A szervezetek kötelessége olyan munkarendet bevezetni, hogy a munkaidőt teljes egészében kihasználják és túlórákat csak az esetben lehet engedélyezni, ha ezt a szervezet üzemének szükségletei feltétlenül megkövetelik. (Folytatjuk) % Výstavba , őstravskokarvitiských dolu, n. p. Ostrava FIATALOK ÉS SZÜLÖK FIGYELEM! A komárnoi (Komárom), galantai (Galánta), Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) és Bratislava-vidék járások fiataljainak, akik ez évben végzik el az alapfokú iskola kilencedik osztályát, lehetőséget biztosítunk, hogy tanoncviszonyban kitanulják a Ш/áFÄ GÉPESÍTETT MUNKAHELYEK BÁNYÁSZ-SZAKMÁJÁT. Tanoncaink számára ingyen biztosítjuk: az élelmezést, a lakást, személyes szükségleteiket, zsebpénzt az első évfolyamban 50—100 koronáig, a második évfolyamban 80—190 koronáig, hűségpénzt az első évfolyamban 100, a másodikban 200 és a harmadikban 300 koronát, szenet (természetbeni juttatás) a második évfolyamban 10 mázsát, a harmadikban 15 mázsát. Nemzeti vállalatunk az Ostrava-Karviná-i bányavidéken öt új bányaüzemet nyit meg, amihez kitanult és képesítéssel rendelkező dolgozók szükségesek. Fiúk, jelentkezzetek járási nemzeti bizottságtok munkaerő-ügyosztályán vagy az iskolátokban. Közelebbi felvilágosítással szolgálnak toborzó munkatársaink, akik komoly érdeklődés esetében készségesen felkeresnek. VOKD, náborové oddelení, Ostrava 1, Sadová 39. —11МЫ1 '11IIH1 Jl «■»■——————— ———ши—днищ—M A Csicsói Egységes Földmüvesszövetkezet melléktermelésében gyártott kerítésdrótot kínál eladásra. A drótháló magassága 150 cm, 5X5 cm-es lyukakkal, 2,2 mm-es cinezett drótból szőve. Ära folyóméterenként szocialista üzemeknek 10,17 Kčs, kiskereskedelmi ára magánszemélyeknek 16,70 Kčs. Érdeklődni a következő címen lehet: JRD ČIČ0V - okres Komárno telefon: 951-09 ALAKUNK FkfRoitöm MIKOR IGÉNYELHETŐ GYERMEKGONDOZÁSI SEGÉLY MÁR AZ ELSŐ GYERMEKRE T. B. olvasónk és több érdekelt fenti kérdésére az alábbiakban válaszolunk: Az 1971/107 sz. törvény általában azokban az esetekben engedélyezi a gyermekgondozási segélyt, ha az anya egész napi gondoskodással maga neveli két évnél fiatalabb gyermekét és e gyermekén kívül legalább még egy Iskolaköteles korban levő gyermekről gondoskodik, ha rokkant gyermekéről gonőoskodna — aki állandó ápolásra szorul, a 36. életév betöltéséig való gondoskodást is figyelembe kell venni. — Már nem feltétel a munkaviszony, vagy a szövetkezeti munkatevékenység. A kereső és csak a háztartásban dolgozó nők között csupán a segélyt folyósító szervben van a különbség. Az első esetben vagy a munkaadó vállalat vagy a szövetkezet folyósítja a gyermekgondozási segélyt a szülési szabadság letelte után, a másik esetben a jnb járadék osztálya, éspedig a születés időpontjától kezdve (legkorábban azonban 1971. október 1-től kezdődően). Az idézett törvény szerint a gyermekgondozási segélyre Igénye van az olyan anyának is, aki csak első gyermekéről gondoskodik egész napi gondoskodással annak 2 éves koráig, ha az anya (vagy az olyan nő, aki az ilyen gyermeket anyai gondozást pótló nevelésbe fogadta) magányosan élőnek számít. A törvény szerint magányosan élőnek kell számítani a nem férjezett anyát, a megözvegyült anyát, a tartósan különélő vagy elvált anyát és más komoly okbői egyedül élő nőt (ilyennek számít a férj tényleges katonai szolgálata is) feltéve, hogy nem élnek férfivel élettársi viszonyban. Az igénylő anyák ezen csoportja esetében a törvény megkívánja, hogy munkaviszonyban, avagy szövetkezeti tag legyen, (illetve úgy kell elbírálni) és hogy a szülés előtt, illetve az anyai nevelést pótló gondoskodásba fogadás előtti évben legalább 90 napon át részese a rendes munkaviszonyon alapuló betegbiztosításnak, esetleg mint kisipari termelőszövetkezet, illetve egységes földművesszövetkezet tagja, vagy abban mint a taghoz hasonló állandó munktevékenységet kifejtő dolgozó volt részese a betegbiztosításnak. Továbbá el kell ismerni az egyéni gazdálkodást folytató személyek járadékbiztosítását és a fegyveres erők betegbiztosítási viszonyát is. A közép- és magasabb fokú képesítést nyújtó iskolák esetében el kell ismerni a tanulmányi időt, mint foglalkozást, illetve mint betegbiztosítási viszonyt. Egyébként már közeledik a dátum 1972. április 1., amely dátumtól kezdve a született gyermekeket illetően a segély feltételeként megkívánják, hogy az anya a terhesség ideje alatt alávesse magát a rendszeres egészségügyi (a szülésre és anyaságra előkészítő) gondoskodásnak. Továbbá hangsúlyozni kell, hogy a gyermekgondozási segély mindegyik formája csak abban az esetben igényelhető, ha a gyermek csehszlovák állampolgár és ha az anya nemcsak az újszülött gyermekről, de a többi gyermekéről is rendesen gondoskodik. A két évnél idősebb gyermekről való rendes gondoskodásnak számít a kötelező törvényt végrehajtó utasítások és rendelkezések értelmében az is, ha az ilyen gyermek napos bölcsődében, vagy óvodában van. (A heti bölcsőde, illetve óvoda esetében már nem lehet elismerni a további gyermekről való gondoskodást.) NYUGDÍJÜGYBEN „Igazság“ jelige alatt egy olvasónk kérdi, hogy az efsz 1971-ben utólag fizetett be szociális biztosítást és ennek alapján a tagok nyugdíjkiegészítésben részesülnek-e, milyen arányban és főként érint-e ez olvasónkat, aki 1966 óta teljes rokkantsági nyugdíjat kap. A levél szerint valószínű, hogy a szövetkezet a Szlovák Állami Biztosítóval kötött biztosítási szerződést a nyugdíjasok kiegészítésére vonatkozóan. Ha ezen feltevésünk megfelel a valóságnak, a szerződés értelmében azok részesülnek majd nyugdíj-kíegésítésben, akikre a szerződés vonatkozik. Feltehető, hogy szerződés csak azokra vonatkozik, akik bizonyos számú évet még ledolgoznak az efszben. így nagyon valószínű, hogy ez a szerződés a régebbi nyugdíjasokra már nem vonatkozik. Dr. F. J. APí^HiRPETrS A Zlaté Klasy-Í Béke Egységes Földművesszövetkezet felvesz egy GYÜMÖLCSÉSZ- ÉS SZŐLÉSZ SZAKEMBERT főiskolai végzettséggel. Fizetés 3400 korona + természetbeni juttatás és prémium. Háromszobás lakást biztosítunk közel Bratislavához. Jednotné rofnícké družstvo „Mier“ ZLATÉ KLASY, okr. Dunajská Streda