Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-07-24 / 29. szám

.SZABAD FÖLDMŰVES

1971. július 24.

10

A gondosan és fáradságos munkával előkészített gombaszögi dal- és táncünnepély ebben az évben is a várakozásnak megfelelően sikerült. Közönségben nem volt hiány annak ellenére sem, hogy a szombati műsor előtt egy két órával hideg szelet árasztó, sötét felhők tornyosultak a festői szépségű völgykatlan felett. Az Idei rendezvény az eddigieknél marosak azért is hatványozottabban érzékeltette a csehszlovákiai magyar dolgozók olthatatlan kultúrszomját, s egyben azt Is, hogy egyetértenek a CSEMADOK törekvéseivel, amelyek Csehszlovákia Kommunista Pártja marxista-leninista irányelveivel összhangban, tehát a proletár nemzetköziség eszméihez hűen, hazánk nemzetei és nemzetiségei testvéri kapcsolatainak megszilárdulását, a szocialista országok népeihez fűződő őszinte barátságunk elmélyülését szolgálják.

A kétnapos kulturális műsor fénypontja minden kétséget kizáróan a vasárnap délutáni „Népek barátsága“ című műsor volt. S talán nem leszünk szerénytelenek, ha azt állítjuk, hogy e műsor keretében elsősorban is az „Ifjú Szivek“ — a „Kiváló Munkáért“ érdemrenddel kitüntetett Magyar Dal- és Táncegyüttes remekelt. Műsorával —, amely a pártos helytállás mellett színvonalas kivite lezésben tündökölt — méltó forrná ban tisztelgett a megalakulásának 50 évfordulóját ünneplő pártunk, Cseh Szlovákia Kommunista Pártja előtt „A Hősök emlékműve“, a „Népek ba rátsága“ és az „Üvegestánc“ című tánckompozíciók s az együttes többi műsorszámai is arról tanúskodnak, hogy az „Ifjú Szívekének Kulcsár Tibor igazgató és művészeti vezető, Kvoőák József koreográfus és Karaba Gyula zenei vezető-karmester személyében kiforrott szakértelemmel rendelkező, leleményes vezetőgárdája van, s hogy az együttes tagjai a növekvő igények maximális kielégítésére is felkészültek, tehát, hogy az „Ifjú Szíveknek“ nemcsak szép jelenük, hanem bíztató jövőjük is van.

Az „Ifjú Szívek“ műsorának színvonalas kiegészítését s népeink együvétartozásának tudatosítását szolgálta a „KARPATIN“ ukrán együttes és a fellépő szlovák népművészeti együttes élménydús műsora, míg a CSEMADOK Központi Bizottságának „SZŐTTES“ népművészeti csoportja — a közkedvelt népdalénekesek is — a gombaszögi fellépésével öregbítette közismert jó hírnevét.

Nem okoztak csalódást az országos népművészeti vetélkedő győztes csoportjai és a kelet-szlovákiai kerület népművészeti csoportjai sem, melyek vasárnap délelőtt szórakoztatták a szép számú közönséget. A bemutatott műsorszámaik közönségsikere arra figyelmeztet, hogy dolgozó népünk igenli és igényli a művészeti tömegmozgalom fejlődését szolgáló törekvéseket, de egyben figyelmeztet arra is, hogy a gombaszögi dal- és táncünnepélyen nem ártana a jövőben rangosabb fellépési lehetőséget nyújtani az öntevékeny néptánccsoportoknak és az örökszép népdalaink ápolóinak.

vánnivalót hagyott maga után. Elsősorban is félreérthetetlen ellentmondás volt az ünnepi megnyitóban méltatott politikai események és a kulturális műsor tartalmi szerkezete között. Míg az ünnepi megnyitó beszéd a CSKP félévszázados harcait és szocialista társadalmunk fejlődésének távlatait méltatta, s magasztalta a szocialista kultúra embertformáló szerepét, addig bizony a műsorban nagyon nehéz lett volnaHlelfedezni a

A gombaszögi dal- és táncünnepély szombat esti műsora körül szinte minden évben komoly vita bontakozik ki. Ez főleg azzal magyarázható, hogy az aránylag nagy számú közönség valami rendkívüli élvezetet nyújtó műsorra számít. Ezt természetesen tudják a rendezők is, s ezért újabbnál újabb ötletekkel, majd jól ismert „nevek“ felsorakoztatásával igyekeznek a kérdést közmegelégedésre megoldani. Lényegében a jó

szocialista kultúra kétségbevonhatatlan gyöngyszemeit. Ha azonban ez a műsor valóban „csak“ szórakoztatónak készült, akkor azt a megnyitó tartalmának és hangnemének is érzékeltetni kellett volna.

Ami magát a szórakoztató jellegű kulturális műsort illeti, eléggé vagy talán nagyon is tarka volt. Valóban igényes . válogatásról tanúskodnak a klasszikus számba menő operettekből „kiemelt“ részletek, melyek egyhangúságát megtörték a jól ismert Hacsek—Sajó jelenetek, villámtréfák és a „gondosan“ beillesztett nép- és táncdalok. Ezek után feltételezhető, hogy a „csak“ szórakoztató műsort igénylő rendezők „bomba“ sikerre számítottak. Ügy érzem azonban, hogy egy kissé elszámították magukat! A vasárnapihoz viszonyítva a szombat esti közönséghangulat csak langyosnak bizonyult, annak ellenére, hogy a vasárnapi műsor nem „csak“ szórakoztatónak készült. Persze a szom-A vasárnapi műsor „sikerthalmozó“ szólistája Goda Marika énekesművésznő volt, aki mind a délelőtti, mind pedig a délutáni műsor keretében kedves megjelenésével, természetes vidámságával és kellemes csengésű hangjával rendkívüli módon fokozta a hálás közönség lelkesedését.

Nem véletlen, hogy a dal- és táncünnepély műsorának méltatását fordított sorrendben kezdtem. Tettem ezt azért, mert a szombat esti műsornál szeretnék egy kissé tovább elidőzni. Véleményem szerint ez a „vidám, szórakoztató műsor“ sok kihat esti felmelegedést megnehezíthette a környező erdők dermesztő lehelete is, amely kíméletlenül rátelepedett nézőre és szereplőre egyaránt. A győri Kisfaludy Színház művészeinek becsületére válik, hogy a közönséghangulat felhevítéséért egy emberként szálltak síkra. S talán a nagy buzgalom vezetett oda, hogy egyes művészek olyan műsorszámok tolmácsolására is vállalkoztak, amelyek nem voltak összhangban egyéniségükkel, művészi felkészültségükkel, s így erőltetetté, hatás- és h. nguletnyomasztékká minősültek.

szándék vezetett oda is, hogy olyan műsor összehozásán fáradoznak, amely a kedves közönségnek „csak“ a szórakoztatását szolgálja. A sokéves tapasztalat (az idei tapasztalat különösen!) rá kell, hogy vezesse a dal- és táncünnepély rendezőit, s mindazokat, akiknek e nagy jelentőségű kulturális esemény előkészítéséhez valami közük van annak tudatosítására, hogy a céltalanságot tükröző, tehát a „csak szórakoztatás“ jelszó mögé rejtőző műsor rengeteg buktatót, ízléstrontó, vagyis giccsessé torzuló műsorszámokat rejthet magában, melyek ellentétben vannak a dal- és táncünnepély szellemével.

Tizennégy év után tehát törvényszerűen előtérbe került annak az igénylése, hogy a szombat esti műsornak is — a vasárnapi két műsorhoz hasonlóan — valamilyen nemesebb célokat kifejező jelleget adjunk, s így ezt a műsort is a kettős cél: a szórakoztatás és a nevelés szolgálatába állítsuk. Az esetleges félreértések elkerülése végett hangsúlyozom: nem arra gondolok, 'hogy ezzel a műsorral talán a politikai agitációt helyettesítsük, hanem arra, hogy azzal következetesebben kell szorgalmaznunk a dolgozók esztétikai nevelését.

Mint ismeretes a CSEMADOK már több alkalommal — nagy közönségsiker mellett — megrendezte a csehszlovákiai magyar népdal- és táncdalénekesek versenyét. S közönségsikere nemcsak a Bratislavában rendezett döntőnek, hanem a járási versenyeknek is volt. Ez pedig bíztató jelenségl Elképzelésem szerint helyénvaló lenne a gombaszögi dal- és táncünnepély szombat esti műsorát ezzel a sikeres rendezvénnyel összehangolni. Lényegében tehát arról van sző, hogy a gombaszögi szombat estén kellene megrendezni a csehszlovákiai népdal- és táncdalénekesek versenyének döntőjét.

A műsor verseny jellege természetesen nem zárja ki azt sem, hogy az est műsorának tarkaságát és színvonalát vendégszereplő hívatásos énekművészek fellépésével emeljük.

A műsor második részében, tehát a táncdalénekesek döntőjének keretében vendégszerepelhetne a Budapesti Tv táncdalversenyének első két helyezettje és a „Bratislava! Líra“ első helyezettjei.

Feltételezhető, hogy egy ilyen műsor kielégítené a szórakozásra vágyó közönséget — a népdal és a táncdal szerelmeseit egyaránt, s mivel lényegében minden műsorszám már a gombaszögi rendezvény előtt „szűrőn ment keresztül“, a nem kívánatos meglepetésektől sem kellene tartani.

Egy ilyen műsor sikere természetesen feltételezi, hogy már a járási versenyeket, tehát a CSEMADOK járási vezetőségei rendezésében megtartott népdal- és táncdalversenyeket az igényességre való törekvés jellemezze. Az igényességgel párosuló elmélyültebb felelősségnek kell érvényesülni azoknak az énekeseknek a kiválasztásában is, akiket mint első helyezetteket a gombaszögi dal- és táncünnepélyen, a népdal- és táncdal-énekesek versenyének döntőjében szerepeltetni akarnak.

PATHÖ KAROLY

Remélem: a feltett kérdést senki sem veszi komolyan. Mindannyiunk számára világos: a helyesírás szabályai segíteni akarják a megértést, nem meggátolni; szolgálni írót és olvasót, nem megnyomorítani. Ezért születtek, erre valók; és ha hatályuk — bármiféle okból is — az ellenkezőjébe csap át, a szabályt kell idomítanunk az élethez, nem fordítva.

összefoglalóan — de egyben kiindulásul is — ezt válaszolnám a Szabad Földműves szerkesztőségének arra a kérdésére: eltérhet-e a szlovákiai magyar sajtó gyakorlata a termelőszövetkezetek nevének írásmódjában a magyarországi használatban megszokottól. Maga az eltérés lehetősége nem problematikus, ha kényszerítő okát lehet adni és jó módját tudjuk találni.

1. A magyarországi névadási gyakorlatban az alakult ki, hogy az állami gazdaságoknak nincsen, a termelőszövetkezeteknek viszont van külön egyedítő tag a nevükben a jellegüket jelölő rész előtt. Az első csoportban tehát ez a jellemző névtípus: Lábodi Állami Gazdaság, s itt a telephelyből alakított melléknévi elem az egyedítő tag; illetve ez tölti be annak szerepét. A második csoportban viszont a jellemző névtípus: Haladás Termelőszövetkezet, illetőleg: Dózsa Termelőszövetkezet; s ha tájékoztatásul eléje tesszük, hogy hol a telephelye, az nem válik a neve részévé, csak tetszőleges, köznévi előtét: a herényi Haladás Termelőszövetkezet; stb.

Olyan ez az eltérés, mint az általános iskolák meg a gimnáziumok neve előtti. Ott is úgy hozta a fejlődés, hogy az első csoportban csak a telephely nevéből alakított melléknévi elem az egyedítő tag (Dömösi Általános Iskola), a másodikban viszont (II. Rákóczi Ferenc Gimnázium), s ezért az utóbbiban a helyjelölő rész köznévi előtét értékű (a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Gimnázium).

Na de megeshet (meg is esik), hogy egy-egy általános iskola mégis névadót választ magának. Mihez legyünk következetesek? Ahhoz a szabályhoz-e, amelyik az ilyen névtípusra vonatkozik, vagy ahhoz a típushoz-e, amelyikbe a névvel jelölt alakulat sorolódik? Akárhogy csűrjük-csavarjuk is, furcsa volna egy ilyen sor: „A versengésben részt vett a Maglődi Általános Iskola, a péceli Szemere Pál Általános Iskola, az Isaszegi Általános Iskola... tanári kara és diáksága." Az ilyen vegyes — vagy legalábbis megvegyesedett — anyagban jobb egyetlen rendező elvet alkalmazni, mégpedig a többségét jelentő változat alapján.

2. így jutunk el a termelőszövetkezetek — illetőleg most már: egységes földművesszövetkezetek — szlovákiai magyar nevének írásproblémájáig. A szerkesztőség úgy jelzi számomra: ebben a névanyagban gyakoribb, hogy csak a község nevéből alakult melléknév az egyedítő elem, s ritkább, hogy „Béke“, „Barátság“ vagy egyéb.

— A többség ezek szerint így íródna (tények ismeretében csak típusnak szánva a példákat): az Üszori Egységes Földművesszövetkezet, a Zsigárdi Egységes Földművesszövetkezet. S persze kirína közülük a „szabályos“, de ritkább — ha ritkább — tardoskeddi Béke Egységes Földművesszövetkezet.

Mankó vagy béklyó legyen-e

a helyesírási szabály?

Szabad-e ilyenkor egységesíteni? Szabad, sőt kívánatos. Ha a névtípust nem lehet (már ti. úgy, hogy minden szövetkezetnek legyen — személyi vagy eszmei — „névadója“), az írásformát kellene. Esetleg úgy, hogy a kivételként megjelölő „névadó“ el is különül a törzstől (például így: a Tardoskeddi „Béke“ Egységes Földművesszövetkezet), de akár ilyen eljárás nélkül is, a telephelyjelölő tagnak — az egység kedvéért való — nagybetűs kezdésével. Mert az idézőjelnek van egy eléggé elterjedt stilisztikai szerepe (a gúnyolódó árnyalat jelzése), tehát nem biztos, hogy itt jó szolgálatot tenne.

3. Valamit azonban érdemes még itt megjegyeznünk. Igaz: annak a tanintézetnek, amelyikbe Nagy János és Kiss Pál a fiát beíratja, Dömösi Általános Iskola a tulajdonneve. De az a hely, az az épület, az a közösség, ahová Nagy Jancsi meg Kiss Pali minden nap elballag könyveivel és uzsonájával, bízvást jelölhető így: a dömösi általános iskola. Hiszen egyszerű általános iskola, egy a sok közül; az, amelyik éppen Dömösön van. S a gyerekek nem mint tanintézményt látogatják, csak úgy oda járnak tanulni. — Azaz: a tulajdonnév elemeiül szolgáló köznévi tagok eredeti, köznévi értelmükben is egymás mellé kerülhetnek, akár ugyanabban az összeállításban is.

Ezt ne felejtsük el a szövetkezetekről se! Hogy azért azok egységes földművesszövetkezetek maradnak, amelyek éppen itt vagy ott vannak. Tehát nemcsak a „tulajdonnevük“ írható le, hanem az azt alkotó elemek együttese köznévi kapcsolatként is. Főleg felsorolásokban jobb így: a zsigárdi, a somorjai meg a püspöki egységes földművesszövetkezet, mint nagybetűkkel; amiben összevonjuk az összevonhatatlant, hiszen a tulajdonnév — ha az — alakilag sérthetetlen, s nem vonható össze. (Ezt is így írnám le: „részt vett a sárospataki Rákóczi Ferenc, a ricsei Buga jakab és a miskolci Kossuth Zsuzsa gimnázium minden tanulója“, a gimnázium szót kis g-vel, mert három tulajdonnévnek úgysem lehet egyszerre része!)

Elképzelhető tehát nyugodtan, hogy az eper a püspöki egységes föidművesszövetkezet terméke. Egy szövetkezeté, adott esetben azé, amelyik Püspökiben van.

4. Persze ez az egységes földművesszövetkezet elég hosszúra sikerült megnevezés, akár kisbetűkkel kezdjük, akár nagyokkal. A közhasználatban épp ezért rövidíteni szoktuk. Minthogy köznévi eredetű betűszó, csupa kisbetűvel efsz. Nem valami szép, de praktikus, és már meg is szoktuk. Ügy, mint a magyarországiak a tsz, ktsz meg egyéb alakokat. — Ha tulajdonnévi eredetű és szerepű mozaikszó volna, csupa nagybetűvel írnánk persze (mint ezeket: KPM, BUVÄTI)

— de nem az, így hát alapformája csupa kisbetűvel jó.

Mi lesz az ilyen köznévi elemmel, ha intézménynév részévé válik? Az, ami minden köznévvel hasonló helyzetben: nagy kezdőbetűssé válik. De csak kezdőbetűjének jár a nagy! A magyarországi gyakorlatban — helyesen — így is találjuk: Haladás Tsz, Egység Ruházati Ktsz stb. (Hogy szabálytalankodók itt is vannak, az az ő dolguk, nem a helyesírásé.) Teljesen megokolatlan is volna, hogy egy köznevet csupa nagybetűvel írjunk azért, mert mozaikszó. Szinte felborulna az egyensúly az ilyen megoldástól: Egység Ruházati KTSZ! Hogy is jönne hozzá az utótag? Hiszen nem ő maga tulajdonnév!

Ezért ajánlanám a Szabad Földművesnek is: nagy múltú — de a kezdettől mindmáig indokolatlan — gyakorlatát megváltoztatva ennek a résznek az írásmódjában is térjen át a szabályosra (s ami a fontosabb: a logikusra). A szövetkezetek elején van oka eltérni az általános magyar gyakorlattól a sajátos helyzet folytán; de a végükön nincsen.

Legyen tehát így: Zsigárdi Efsz és: Tardoskeddi Béke Efsz — ami

azt jelenti: a helyesírási szabály ne legyen béklyó, ahol az volna (a név elején); de legyen mankó, ahol arra van szükség (a névalak végén). Deme László