Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-12-25 / 51. szám
Zöldségfélék szerepe táplálkozásunkban VI. HAGYMAFÉLÉK Számos fajtája és változata tartozik ide. Legfontosabb közülük a vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma és metéluhagyma. Izük és illatuk eltérő, de valamennyiben éterikus olaj és kénvegyület található. Ezek nyújtják a jellegzetes nyálkahártyát izgató arőmát. Általános gyomorsavíúltengésben élőknek a hagymás ételek nem egészségesek. Nyersen, főzve és sütve fogyasztják őket. Mint fűszer legelterjedtebb a világon a vöröshagyma. Ennek vadon termő alakjai Közép-Ázsia (India, Afganisztán, Üzbekisztán, a Tien-San nyugati vidéke) területeiről valók. Elő-Ázsia és a Földközi tenger vidékeinek közvetítésével kerülhetett el hozzánk is. Hazai termelésének kezdeti meghatározása bizonytalan, régóta ismeretes. A vöröshagyma a magyaros konyha jellemző ízesítőjévé vált használata óta. Jelentős szénhidrát és vitamintartalma van. A főzés, párolás, valamint kisütés folyamán egészen különböző, egymástól eltérő jellegű íz és illat alakul ki a nyershagymában levő arómavegyületekből. Azért általában párolt hagymát kívánnak a paprikás- és gulyáskészítmények, párolt és gombás húsok, a pörkölt és tokány. A levesekbe belefőzik. A hirtelen kisült rostélyos,, burgonya és borsópüré tetején viszont a karikára vágott kisült vöröshagyma kívánatos. A vöröshagyma minden főzelékben sóskát, parajt és cukorral készülteket kivéve), minden húslevesben, minden paprikás vagy zöldséges lében, vadas mártásban szinte nélkülözhetetlen. FOKHAGYMA Átható szagú, pikáns ízű ételek készítésére szolgál. Leginkább a spenótfőzelék, uborkasaláta készítésénél használják, de a sertéscomb sütésénél, a szalonna párolásánál és a házi kolbászok készítésénél használják. A zsíros pirítős kenyér jellegzetes zamata is tőle származik. Sok gyógyszer alapanyaga. VIRÁG- ÉS RÜGYTERMÉSEK A káposztát a levélzöldségek között tárgyaljuk, de virágos fajtáját a karfiolt (kelvirág) a virágtermésüek közé soroljuk. Húsos, sárgásfeüiér virágzatból és az ezt körülvevő nagy levelekből áll. A Földközi tenger mediterrán vidékein alakult ki alapváltozata. Plínius már i. e. 4. századból felsorolt káposzta változatok között említi a karfiol korai alakját a Tritiani káposztát. Sokáig kezdetleges formája volt ismert, á középkor kertészei fejlesztették ki mai változatában. Ételek készítésére virágzatát használjuk. A vitaminok közül kevés karotint, Bi és B2 valamint, számottevő mennyiségű C-vitamint tartalmaz (100 grammnyi mennyiség 60 milligrammot). 2,2 %-nyi fehérje és kétszerannyi szénhidrát található még benne. Rostanyagtartalma kevés, az is felpuhítható könnyen a főzéssel. Szép külseje révén különféle készítmények formájában nagyszerűen mutat a tálon. A karfiolból leves, változatos előételek, körítés, saláta, sőt főzelék 'és felfújt is készíthető. Azok, akik a kelkáposztát vagy más káposztafélét nem szeretik, rendszerint a karfioltól is idegenkednek. A gyenge gyomrúak felfúvódásról is panaszkodnak. Az egészséges emberek többsége azonban szívesen fogyasztja. A háziasszonyok pedig azért szeretik, mert a változatos étrend kialakításában egész tél folyamán szolgálatot tesz. SPÁRGA ’a koratavaszi növények közé tartozik. Már az ókorban ismerték és nagyon becsülték. Azóta a kertészeti leleményesség több irányban kinemesítette a- Föld. közi-tenger eredetileg vadon termő növényét. Fehérjetartalma megegyezik a burgonyáéval, az ásványi sótartalma, valamint aa C-vitaminja bőséges. Főként vasban gazdag. A spárga kellemesen ható, .jellegzetes íz és illatharmóniájában a vanillin és étilmerkaptán nevű szerves vegyületek szerepelnek. A nitrogénvegyületek főként könnyen asszimilálható aminosavak alakjában szerepelnek. Közülük az aszpa raginsav a legismertebb a spárgában. Több fajtáját különböztetünk meg. Legfinomabb a szóló spárga. Ez vastagszárú, puha és viszonylag rostszegény. A vékonyabbszárú spárga jóval rostosabb és csak hámozással tisztítható. A spárgák fejrészei a legértékesebbek, ezek nem tartalmaznak rosianyagot. A spárga is gyakran indul fásodásnak, azért csak a teljesen frissen vágott, gyenge spárgából lehet omlósszövetü ételkészítmény. Sokféle készítési módja van, s mivel ez a zöldségnövóny hazai konyhánkon ritka vendég, felsoroljuk a legismertebb készített változatait: spárgakrémleves, spárga sütve, spárgasaláta, spárgafej vajon párolva, spárga főzelék. LEVELES FŐZELÉKEK Paraj (spenót) — leveleit használjuk főzeléknek. Levelei simák, fényesen zöldek. Ügyszólván egész évben szedhetők, de főként tavasszal és ősszel jut belőlük legtöbb a konyhára. Szervetlen sókban gazdag, főleg vasban és káliumban. Fehérjéi, vitaminjai (C-vitamin és főleg karotín), levélzöldje legértékesebb főzelékfélénkké teszi. Gyermekek, lábadozó betegek étrendjében igen- gyakran és igen hamar megjelenik a paraj orvosi tanácsra. Részben saját összetétele, részben az elkészítésnél hozzáadott tej és zsíranyag révén tápláló hatású, könnyen emészthető, az emésztőmirigyek működését elősegítő ételek készülnek belőle. Levélanyaga tartalmaz oxalsavat is, amely a szervezetből mészhez kötődve távozik. Ezért a spenót készítésénél mindig adunk hozzá tejet is, hogy a mészveszteséget szervezetünkben kiegyensúlyozzuk. Feldolgozásánál többnyire sósvízben főzik, s így készítés közben a táplálék egy része kárba vész. Helyesen úgy főzzük, hogy vi^et nem is adunk hozzá, rendszerint az elég, ami a mosóvízből a levelekre tapadt. A paraj — vagy spenót főzeléken kívül készítenek belőle rakott vagy töltöttspenótot is sertés vagy marhahússal, sonkával, füstölthússal. Tészta töltésére főként az olaszok alkalmazzák (pl. palacsintát töltenek vele), de lángos és sajtos .Omelett töltésére szintén alkalmazzák. Spenót a tölteléke a ravioli olasz nemzeti eledelnek, amelyet minden Olaszországot járt embernek meg kell ismernie. Őshazája a Kaukázus vidéke, Turkesztán, Perzsia és Afganisztán. Hazánkban bizonytalan idő óta termesztik mind zöldségfélét. i SÓSKA A sóska összetétele hasonló a parajéhoz. Sok oxalsavat (sóskasavat) tartalmaz, főleg-a vadsóska. Kerti változataiban ez a mennyiség kisebb. Régebben ezt a szerves savféleséget a sóskából állították elő. 1000 grammnyi sóskalevélben ez a mennyiség 2,5—3 gramm szokott lenni. A sóskasav élettani hatása még nem teljesen tisztázott, azonban nagy mennyiségben nem ajánlatos a fogyasztása. Főleg vesebajos embereknek a sóskából, illetve parajból készült ételeket kerülni kell. (Folytatjuk) JUHÁSZ ÄRPÄD, prom. biológus ■^■egfigyeléseink soitin azt észleltük, hogy egy lisztharmattal erősen fertőzött almafán nagy számban található a 22 pettyes katicabogár (Thea 22-punctata L.). E hasznos rovar — a katicabogarak többségétől eltérően — nem kártevő rovarokkal, hanem kórokozó gombákkal, elsősorban lisztharmatféiékkel táplálkozik. Eddig nem volt tudomásunk arról, hogy almásaink veszedelmes gombabetegségét, az almafalisztbarmatot rovarfajok pusztítanák. 1970. május első napjaiban észleltük először almafáinkon e bogarat. Az idén az első példányt már április 24-én megtaláltuk. Az imágók által lerakott tojásokból fejlődő lárvák a kifejlett egyedekhez hasonlóan táplálkoznak. Évente egy nemzedéke van. Kifejlett bogár alakban telel. A lárvák 4—5 mm hosszúak, testük sárgásszínű, tüskés, fekete foltokkal. ALMAFAUSZTHARMATOT PUSZTÍTÓ Laboratóriumi vizsgálataink során megállapítottuk, hogy 1 bogár 24 óra alatt a levélfelület 1,5 cm átmérőjű területéről teljesen elpusztította a kórokozó micéiiumait. Vizsgáltuk, hogy az almafalisztharmat, ribiszkelisztharmat és szőlöperonoszpóra közül mely kórokozókat részesíti előnyben, cs megállapítottuk, hogy szinte kizárólag lisztharmatfélékkel táplálkozik, más kórokozókkal csak alkalmilag. Az év folyamán, kezdetben leggyakrabban almafán találhatók, de nyáron nagy számban észleltük lisztharmattal fertőzött ribiszkén, ősszel pedig liszthurinalos szőlöfürtökön és lisztharmattal erősen fertőzött aprószulákou. Esetenként megfigyeltünk kisebb mértékű rágásokat a leveleken. Ezek a bogarak nem okoztak jelentős kárt. A 22 pettyes katicabogár jelentős hasznot hozhat az almafa, szőlő- és ribiszkelisztharmat fertőzéseinek meggátlásával, és ezért éppen úgy védelemre szorul, mint a gyümölcsösök többi hasznos rovara. KOZÁK FERENC 22 pettyes katicabogár lisztiiarmatos almaoesszön ч Ф Mutasd meg lépkészleted, megmondom,.. Elnézést kedves olvasóim, amiért mondanivalóm címéül a jól ismert méhész közmondást befejezetlenül idézem. Elnézést azoktól is, akok netán már a csonka cím után találva éreznék magukat. Előrebocsájtom, — nincs szándékomban senkit megbántani, vagyis „akinek nem köpenye ne vegye magára“. „Mutasd meg lépkészleted, megmondom milyen méhész vagy!“ Örökérvényű arany igazság! Erról magamnak is csak félévszázados méhészkedésem alatt nyílt bőséges alkalom meggyőződni. S ha az olvasó eddig netán nem ismerte volna az „arany igazságot“, most maga is rájöhet, ha az elmondottakból véletlenül magára nem ismerne? Reméljük nem így lesz! Közel egy évtizedig voltam elnöke egy nagylétszámú méhész szövetkezetnek. Tizenkét évig figyeltem a méhészetet és patronáltam azok méhészeit. (Néhány évig mint bírósági szakértő is működtem.) Ennyi idó elég volt számomra, hogy sok mindent lássak, tapasztaljak, sőt tanultam, hiszen amint mondani szokás, a „jó pap is holtig tanul“! Munkám közben több helyen — ahol még nem ismertük egymást közelebbről a méhésszel — ha tréfásan is kezdtem mondanivalóm: Mutasd meg lépkészleted, — megmondom milyen méhész vagy!“ Ahol külsőkből ítélve minden rendben volt, a méhész mosolyogva fogadta tudatos célzásomat. Ahol azonban a lépkészlet tárolása minden védelem nélküli sötét kamra sarkában történt, s rendszerint egy a molyoktól összerágott, hálóval beszőtt bűzös mozgó tömeg volt a bizonyíték, hogy csípős megjegyzésem nem hiábavaló. Másutt egy az ún. „lépkamrában“ láttam ugyan ilyen állapotot. A különbség csak annyi volt, hogy a telelés miatt elszedett keretekben beszáradt fiasítást és vastag, penészes lépeket találtam. Általános tünetként tapasztaltam, hogy a virágporos keretek beszáradtak, fehér penésszel bevontak. Az ilyen „virágporos keret“ tavaszra nemhogy segítség a családoknak, és sok munkát adna, ha a méhész ebben az állapotában beadná a családoknak. Ugyanis le kellene rágniuk és kihordani annak szemétjét. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy igen sok mé hész nem volt tisztában a sötét, majdnem fekete lépek káros hatásával. Megtűrte azokat és helyenként vitába kellett szánnom, hogy meggyőzzem a sötétbarna, nehéz lépek használatának káros következményéről. Általában nagyon kevés méhésszel találkoztam, aki híve lett volna a világos lépépítményeknek. Ha azt kérdeztem, miért tartja a sötét lépeket jobbnak, a válaszból megtudhattam, hogy sem egyiknek, sem másiknak nem tulajdonít nagyobb jelentőséget. Magyarázatomat egyesek kétkedéssel és érthetetlenül fogadták. A kapott válaszokból kiderült, hogy akiktől tanulták a méhészkedést, azok inkább a kemény barna lépeket tartották előnyösebbnek, mert bátran lehet velük dolgozni, s főleg vándorolni. Csak néhányan akadnak, akik a Hasításra és telelésre a barna vagy fekete lépeket tartották alkalmasabbnak. Hogy miért, a válasszal adósak maradtak. Ha egyik-másikat figyelmeztettem, vegye szemügyre mennyivel szűkebb az ilyen öreg lép sejtje, mint egy világosé, mennyivel nehezebben tudja a méh a szűk sejtbe a nektárt elhelyezni, csak ilyenkor kezdett egyegy komolyabb méhész azon töprengeni, hogy tulajdonképpen miért is szűkültek le a sejtek? Sajnos találkoztam olyan méhésszel is, aki 40— 45 családos méhészet tulajdonosa volt és nem tudta magyarázatát adni, miért van egy-egy sejtben több bábing? Általában a méhészek a leszűkült sejteket azért tartották hibásnak — mint mondották — mert abból kissebb testű méhek kelnek ki, apróbb a mézgyomruk és ezért kevesebb mézet hoznak haza. Próbáltam megmagyarázni, sokkal nagyobb hibának tartom, hogy az anya nem szívesen petéz a leszűkült sejtekbe. Ha az anya mégis bepetézi a sejteket, úgy a megfigyelések szerint a kikelő fiatal méh, csak a kelés első óráiban kisebb a többinél, majd gyorsan fejlődve közel utoléri a nagyobb sejtek újszülötteinek nagyságát, ha azok „édestestvérei“. Megemlítettem, hogy a kisebb testalkatú méhek nem mindig a leszűkült sejtekből kelnek, sokszor faji átöröklés következményei. Ilyenkor hosszantartó valóságos „akadémikus vita“ fejlődött ki közöttünk, amely gyakran döntetlen eredménnyel végződött. Csak későbbi látogatásaim során tapasztalhattam, hogy a lefolytatott eszmecserék gyümölcsei egyre inkább érni kezdenek! Nagy segítségemre volt a meggyőző magyarázathoz, ha az állomány előtt végigjárva, felemás fajta-egyedeket találhattam. Egyrészt a nagytestű ún. KRAJNAI-méh leszármazottait, másrészt a NIGRA-törzshöz tartozó és ugyancsak elszármazott — szürke magyar egyedeket. Szabad szemmel a kettő között mérhető fel a nagy alkati különbség. Ilyenkor a vita végeredménye 1:0 volt javamra. Nagyobb állományokon végzett vizsgálataim alkalmával igen gyakran találkoztam a többtermelést gátló hibákkal is. Ilyenek voltak pl. a lépfelületek egyenetlensége. Az építkezés közben meggyűrődött lépek gyűrődés! vonalában kialakult rengeteg heresejt és petézésre, mézelésre alkalmatlan, alaktalan zugépítmény. A lépekből kiálló kerethuznl, melynek mentén az anya sem tudott petézni, de akadályozta a zavartalan fedelezést is. Feltűnően sok elhajlott keretet is találtam, főleg nagykeretű kaptárakban, amely szintén zavarólag hat mind a kezelésre, mind a termelésre. A méhészek könnyelműen vagy kényszerből sok éretlen nyers faanyagot használtak -fel keretkészítésre. Nem. várták meg, amíg a faanyag teljesen kiszárad. Szándékosan végére hagy tam a műlépet. ka minden méhész a saját maga által termelt viasz felhasználásával készíthetné kívánságé- • nak megfelelően a műlépet, akkor nem volna hiba. így, tapasztalat szerint a lépépítményeken észlelt legtöbb hiba forrása a túl vékony műlép! A túl vékony műlépbe a méhész nem tudta tökéletesen beolvasztani a kerethuzalt, miáltal legtöbb helyen vagy átlyukad, vagy a beolvasztó szerszámtól átvágódik. Nagy hiba az is, ha nem gondol a méhész a viasz terjeszkedési tulajdonságára és a műlépet pontosan a ke rét méretére szabja, nem hagy körös-körül legalább 3 mm térközt. Az ilyen mű lép a meleg fészekben megnyúlik és hullámos lesz. Ha túlságosan hibás beolvnsztású lépeket találtam, azonnal a beolvasztó deszka iránt érdeklődtem. Ugyanis legtöbben a beolvasztó deszkát abszolút egyenes felületűre' készítik, ami azért hiba, mert a lép közepe rendszerint nem fekszik fel olyan jól, mint a műlép szélei. A helyesen készített beolvasztó deszkának minden irányban igen enyhén lejtésnek kell lennie. így a deszka közepe a széleknél 1—2 mm-rel domborúbb lesz, aminek következtében a huzal egyenletesen fekszik a műlépbe. Sajátos valami, hogy a méhészek többsége a különféle „kitűnő“ termelési fogásokat úgy fújta, mintha könyvből olvasta volna, amikor aziránt érdeklődtem, szokott-e szakirodalmat és szakkönyveket olvasni? Kiderült, csak ritkán. így sok minden érthetővé vált, amin munka közben csodálkoznom kellett. Kérdésemre, hogy miért nem olvasnak szaklapot, azt válaszolták, hogy a cikkek legtöbbje egyforma, nincs azokból mit tanulniuk. Látogatásaimról felettes hatóságomnak mindig beszámoló jelentést készítettem s egy példány nálam maradt. Ismételt látogatásomkor ennek hasznát vettem, mert benne voltak mindazon . figyelmeztetések, amelyek a hiányosságok kijavítására, pótlására irányul. Jólaső érzéssel tapasztalhattam, hogy az esetek 60—70 %-ában a korábbi eszmecserék jó hatással voltak, a mulasztások többségét orvosolták. Amit fenntebb mondottam, vegyék okulásként azok a méhésztársak, akiknél ma még egy váratlan látogatás kellemetlen meglepetést okozna. Az egészséges, tökéletes lépkészlet minden méhész féltve őrzött kincse legyen. Itt az ideje, hogy számvetést készítsünk keretállományunkról, mert a jövő év eredménye nagyban függ a lépek állapotától. Méhcsaládjaink egészsége, termelőképessége pedig szorosan összetartozik az arany igazsággal: Mutasd meg lépkészleted, megmondom milyen méhész vagy! Németh László
