Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-12-04 / 48. szám

a SZABAD FÜLDMOVES 1971. december i. hogy a sült galamb a szájába re­püljön? Ennyire naivak volnának? Nem hiszem. Büszke vagyok, ha a falumról valami jót hallhatok, olvashatok. Amikor a fiatalok büszkélkedésé­­ről olvastam, sajnos mi derült ki? Büszkék lehetnek a „Meteor“ ze­nekar tagjai, név szerint: Lakatos Lajos, Ruzsík József, Tóth Gyula, Tóth László, Varga Tibor és Ru­zsík Júlia, hogy a 7000 koronából — ezt az efsz adta — eljutottak odáig, hogy a Meteor ma a kör­nyék legjobban felszerelt együtte­se, s a technikai felszerelés értéke 40 000 Kčs. Igen, ők büszkék le­hetnek, büszke lehet a szövetkezet is, de a fiatalság nem. Az ő ener­giájuk kimerül egy a téli hónapok alatt betanult színdarabbal, s a következő télig semmi. Ezen kel­lene a közeljövőben változtatni, s ha bebizonyítanák, hogy a szer­vezésben és a tettrekészségben is olyan ügyesek, mint a vádaskodás­ban, akkor elmondhatnánk róluk, hogy: büszkék, mert van mire. Polák István Uj utca Košice terjeszkedik, növekszik. A város olyan, mint a kamasz fiú, kinövi a ruháját. Ezért mindenütt szorgalmasan folyik az építkezés, az utcák rendezése. így került sor a Moyzes utca újjáépítésére. Négy évvel ezelőtt kezdődött a munka. Teljesen felásták az utcát, itt he­lyezték el az új gőzvezetéket, a kanálist, vízvezetéket, gázvezeté­ket és a telefonvezetéket. Erre betonréteg került, majd 10 centi­méteres aszfaltréteg. Az aszfalto­zás nagyon jól halad, egy nap alatt 1200 m2 aszfaltburkolatot he­lyeznek el. Ha így folyik a munka továbbra is, akkor hamarosan át­adják a forgalomnak a teljesen újjáépített utcát. Az építés költsé­ge több mint 10 millió korona. Füge _ A minap történt Bratislavában. Át akartam menni az úttesten. Már a kijelölt átkelőhely harmadrészén voltam, amikor a közeli kanyar­ban feltűnt egy krémszínű, hozzá­vetőlegesen hatvan kilométeres se­bességgel száguldó személyautó. Egy szemvillanásnyi idő alatt rá­döbbentem, semmi esélyem sincs, hogy idejében átjussak a túlsó ol­dalra. Jogaimat és előnyömet fel­adva, két lépéssel visszatértem a járdára, közben bosszankodó fef­­csóválással adtam tudtára az autó vezetőjének, hogy cseppet sincs ínyemre az ő és a hozzá hasonló közúti kalózok viselkedése. Az autós nem csökkentette a se­bességet. Fejcsóválásomra válaszol­va fügét mutatott a jobb kezével, majd [nem szegy ette magát nő lé­tére) kiöltötte rám a nyelvét, — mindezt olyan gesztussal, mintha pár évvel ezelőtt együtt őriztük volna a dédnagymamája libáit. S hogy fölényének kellő hangsúlyt adjon, ha lehet még jobban bele­taposott a gázba és aranyszőke fürtjeit megrázva, elrobogott a drága. Igazuk van, ilyesmi naponta százszor is megtörténik a főváros­ban, sőt nemcsak ott. A csattanó azonban most következik. Két ut­cával tovább haladva rendőrsípra, fékcsikorgásra lettem figyelmes. Tilosba hajtott egy személyautó, s nemis akármilyen gyorsasággal, mert fékezés közben szinte meg­fordult az útkereszteződésben. És mit látnak szemeim? A kocsiból az én „jólnevelt" szöszim kecmer­­gett ki, reszkető térdekkel. Hirtelen fura ötletem támadt. Előkaptam a jegyzetfüzetemet, és hevenyészett vonalakkal egy fügét mutaló kezet rajzoltam az első üres lapra, majd egy kisfiú kezébe nyomtam a papírt és a szőkeségre mutattam. — Add oda ezt annak a néni­nek. Örülni jog neki. Tévedtem. Nem örült, nem muta­tott fügét és nem öltötte ki a nyel­vét. Lángbaborüló arccal ült be a kocsiba. Nagyot csattant az autó ajtaja, de a kocsi szép lassan in­dult el. Azóta kétszer láttam a szőke tüneményt. Lassan, óvatosan vezetett, és uram fia, megállt a gyalogátkelőhely előtt. Használt volna a büntetés? Vagy talán a „fügeváltás“ tette meg a kellő ha­tást? Meglehet. -bor-Egymilliő 800 ezer korona ráfordítással épül a közel háromezer hektáron gazdálkodó gemeri (Rimavská Sobota-i járás) egyesült földművesszövetkezet új székhaza. -bor-*■ ’ " " " ” ”TT . N.*,4-*' \r*«(r-5ÍFT” • ?• .. . Zlaté Klasyn (Aranykalász) 1969-ben kezdték építeni az új áru­házát. A munkálatok jó ütemben folynak, így az ötmillió korona beruházással épülő bevásárló központ a jövő év júliusában került átadásra. Dömötör Zoltán Az életszínvonal állandó emelkedését falvainkon elsősorban a gyors­ütemű építkezés, a lakáskultúra bizonyítja. Felvételünkön Nitrianske Hrnčiarovce (Nyitragerencsér) egyik most épülő utcája látható. TIZENHÁROM ÉVES A DUSLO Ebben az évben ünnepelte a salai (Sellye) DUSLO üzem tizen­harmadik évfordulóját. Ebből az alkalomból 50 munkás kapott elis­merő oklevelet. Munkájukkal példát mutattak munkahelyükön. Az ünnepélyes összejövetelen Urban mérnök tartott beszámolót, mely­ben értékelte az üzemet, majd a diplomák kiosztása mellett pénzbeli jutalmakat nyújtott át az ünnepelt dolgozóknak. Beszámolójában köszönetét fejezte ki munkájukért. Az ünnepélyes összejövetel után következett a kultúrműsor az ismert bratislavai énekesek jelenlétében. Nem feledkeztek meg a sporttevékenységről sem. Kerékpárversenyt szerveztek a gyerekek és a felnőttek között. < Gaál Miklós Urban Štefan mérnök, a Salai DUSLO igazgatója, a diplomák átadása közben. штшттштшттш^тшятяшшяттттшттшштяшяттттттшi i m.,,. FALURÓL Szocialista Iskolarendszerünk célja szilárd alapokra fektetni a tanulók politikai nevelését, s egy­úttal növelni felkészültségüket az életre a szocialista társadalomban. Ezt elsősorban megfelelő nevelés­sel érhetjük el. Az elmúlt hetek a választásokra való előkészületek jegyében zajlottak. Ez tett ben­nünket kíváncsivá, hogy iskoláink miképpen kamatoztatják ezen idő­szak eszmei, politikai nevelő ha­tását. E célból kerestük fel a ša­moríni (Somorja) magyar AKI is­kolát, ahol Kiss Ernő igazgató elv­társ tájékoztatott. — Az ifjúság politikai nevelő ha­tásának nélkülözhetetlen része a politikai agitáció. Ez azon a köve­telményen alapszik, hogy a lehető leggyorsabban kell .tanulóinknak reagálni az államunkban és társa­dalmunkban végbemenő politikai folyamatokra. Ez természetesen csak akkor válik gyümölcsözővé, ha a tanulóifjúság ezen folyama­tok aktív' részesévé válik. Ezt a célt szolgálja az a kiállítás is, melyet iskolánk rendezett. — A kiállítás anyagát tanulóink úgy válogatták össze, hogy az megfelelően szemlélteti városunk fejlődésének egyes szakaszát. A régi fényképek gyűjtése, új épüle­tek . fényképezése, a szövegfogal­mazás tevékenysége közben tanu­lóink nagyon értékes Ismeretekre tettek szert. Megismerték többek között népünk építő igyekezetét abban a környezetben, ahol élnek, s egyúttal tudatosították, hogy ebben az építésben ők milyen mó­don vehetnek majd részt* Tájékoz­tatást nyertek a hnb tevékenysé­géről, a város távlati fejlődéséről, továbbá arról, hogy dolgozóink miképpen vesznek részt a város igazgatásában. Az anyaggyűjtés kapcsán megismerkedtek a helyi üzemek és a szövetke'zet sikerei­vel és termelő munkájával is. A šamoríni iskola a választás előtti időszakban jól szervezte ta­nulói tevékenységét. Azt a mód­szert választotta, mely a politikai nevelőmunka terén a legeredmé­nyesebb. Csiba László Csak így tovább! Lassan már három éve annak, hogy Šahyn (Ipolyság) az MMKI mellett megalakult egy 28 tagú tánccsoport. Noha a kezdet nem volt zökkenőmentes, a csoport a későbbiek folyamán több sikert ért el. Šahyn a járási versenyen kétszer is győztek és több alka lommal meghívást kaptak a közeli környék falvaiba is, ahol ugyan csak sikert arattak. Legutóbb Ma gyarországről kaptak meghívást A magyar közönség nagy szeretet tel fogadta a fiatal vendégeket. Ä tánccsoport rendezője, Molnár Károly és vezetője Bodzsár Béla szorgalmasan dolgoznak a további sikerek eléréséért. Borik Margit A holnapot falura nak, késztetett arra, hogy ezúttal az iskola labdarúgó csapatát mu­tassam be. A Samoríni (Somorja) AKI lab­darúgócsapata a Járási bajnokság egyik körzeti csoportjában szere­pel. Az őszi idényt veretlenül 11:2- es gólaránnyal fejezte be. A nagy­szerűen sikerült bajnoki szereplés­re a közelmúltban egy barátságos jellegű mérkőzés tette fel a ko­ronát. A Samoríni diákok ezen a mérkőzésen meglepő győzelmet arattak a „Pajtás kupa“ döntőt játszó Duna utcai (Bratislava) diá­kok ellen. Játékuk természetesen a győze­lem ellenére még sok kívánnivalót hagy maga után. A futball-labda sokszor nem „ragad“ megfelelően a cipő orrára, vagy nem jön be az a bizonyos csel. Éttől eltekintve sok tehetséges gyerkőc lót-fut kö­zöttük, s néhány már most alapo­san kapura tudja suhintani a lab­dát. Ez megnyugtató! Egyrészt a vá­ros labdarúgó sportjának szem­pontjából, másrészt hogy az em­bert emberré a család, az iskola és a sport teszi. Cső keressük Az iskola olyan intézmény, mely erős szálakkal köt! magához az embert: az iskolában átélt emlé­kek, az itt szerzett élmények, és nem utolsósorban a sport Is. A fenti tényezők vagy talán a kíváncsiság, hogy a jelen iskolája a sport terén mit nyújt a fiatalok­A Szabad Fölműves 1971. októ­ber 23-1 száma „Kvetnái kérdője­lek“ címmel cikket közölt a köz­ség fiataljairól, Dávid Nándor tol­lából. Nos,, röviden ehhez szeret­nék hozzászólni, illetve az adatok néhány homályos részét kellően megvilágítani. A cikk írója beve­zetőben megjegyezte, hogy Kvet­­nán 1970-ben a Szocialista Ifjúsági Szervezetnek 56 tagja volt, ezzel szemben 71-ben a számuk 32-re csökkent. Meg kell jegyezni, hogy az előbbi szám pontos, az utóbbi nem. A továbbiakban a lap hasábjain szó volt egy magárahagyott lakás­ról is. Abban én is egyetértek, hogy a SZISZ-nek akkor 56 tagja volt, de az igazsághoz szervesen hozzátartozik, hogy az 500 brigád­órát csak 8—10 személy dolgozta le. Sajnos az egyre-másra keresett kibúvók belülről bomlasztották a fiatalokból alkotott kis közösséget" Ide kívánkozik még, hogy a szö­vetkezet látva az áldatlan helyze­tet, egy jelentős értéket képviselő meszelőgépet bocsátott a fiatalok rendelkezésére. Az 1250 Kčs érté­kű gép azonban néhány nap múl­va az „ablakon“ szőrén-szálán el­tűnt (az ajtókat dupla lakat véd­te). Azt már az olvasóra bízom, hogy eldöntse, vajon furcsa-e, hogy az efsz ilyen kis epizód után meg­változtatta álláspontját... de mi­nek folytassam, a történet végét már ismerik. Felszínre került a mozi problé­mája is. A szerző felteszi a: de mért? kérdést is. Frázisnak tűnik, és már agyonkoptatott szöveg: az a helyzet, hogy a nagyteremnek (itt van a vetítőgép is) — a lehe­tő legrosszabb az akusztikája. A hang alig hallatszik benne, vagy ha igen, akkor pedig túl hangos és torzít. Ennek következtében év­­ről-évre csökkent a mozilátogatók száma, s négy évvel ezelőtt elér­kezett a pillanat, amikor a kassza negatív irányban eltolódást muta­tott. Ezért szünetel a mozivetítés. Az efsz ígéretet tett rá, hogy rö­videsen felújítják ezt az igen ked­ves szórakozást — természetesen jobb körülmények között. 1955 után a kultúrház társadalmi mun­kával épült, és ha ezt a szövetkezeti tag 4 napra igényli (nem pedig 2 hétre), az időveszteséget a fia­taloknak jó szervezéssel behoz­hatják. Többek között említés esett még a falu könyvtáráról is. A cikkből csak az derül ki. hogy három éve elhagyott. A legfontosabbról, a fiatalok tettrekészségéről egy fia szó sem látott napvilágot. Vagy talán a kvetnái fiatalság azt várja, Egy kiállítás margójára Kvetnái kérdőjelek

Next

/
Thumbnails
Contents