Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-11-27 / 47. szám
VÉDEKEZZÜNK az egerek kártétele ellen A mell sok ellensége közül a veszedelmesebbek közé sorolhatjuk az egeret, a mezei pockot és a cickányt. Nekem az elmúlt években ezek a kártevők teljes tudásukkal bemutatkoztak. Munkájukat és káromat az alábbi esetek leírásával ismertetem. Jól zárható pincében tartalékoltam, illetve tároltam télire tartalékkereteimet. A ház és a szomszédos házak macskái rendszeresen látogatták a pincét és én nyugodtnak éreztem ma'gam, nem tartottam az egerek kártevésétől. A keretek közötti hallgatózásaim alkalmával soha sem észleltem egeret Tavasszal azonban, amikor a kereteket újra használni kezdtem, szomorúan tapasztaltam, hogy mintegy ötven keretem megrágva, az egérpiszoktól bűzlően használhatatlanná vált. Még arra sem volt bátorságom, hpgy beolvasztásukkal foglalkozzam, mert a szétszedett keretek olyan erős bűzt árasztottak, hogy rá sem gondoltam arra, hogy ezt az anyagot újra a termelésbe állítsam. Feltűnően erős az egérbűz ahhoz, hogy eltűnésére számítani mertem volna. Tavaly augusztusban az erdő szélén elhelyezett méhesemben a kaptának kijárónyílásaira elhelyeztem a halálfejes lepkék és cickányok távoltartására alkalmas fogas szűkltőket. Ugyanakkor a fészek fölé és oldalára elhelyeztem a takaró szalmapárnákat is. Amikor megjött a tél hetenként ellenőriztem a kaptárak állapotát, a méhek téli életét hallgatócsővel, orvosi hallgatóval. Ez az utóbbi igen jól visszaadja a méhek minden mozdulatát, a kaptár belsejének minden zaját. Egyik kaptárnál különös csörgésre lettem figyelmes, ez egér, pocok vagy cickány „munkájára“ vallott. Amikor a fekvőkaptár tetejét felnyitottam, egy nagytermetű mezei egér nagy lendülettel vágódott ki a törmelék szalmapárnáról. A kaptárak közé esett és úgy elfutott a többi kaptár alatt, hogy a nagy hóban üldözésére gondolni sem lehetett. Ez az eset december elején történt. Egy hét múlva, amikor ismét kimentem a méhesbe, a fenti kaptár kijárónyílása szellőzőjében sorbahelyezett gabonakalászokra lettem figyelmes. Olyan szép rendben álltak a kalászok, mintha emberi kéz rakta volna sorba őket gondos munkával. Ugyanakkor a röpdeszka a kalászok mellett, közvetlenül a szellőzőnél frissen rágott volt. Ebből arra következtettem, hogy a kaptárban maradt a „lakó“ párja, fázott és berekesztette a szellőzőt s a kinnlevő párja meg rágással akarta megoldani a kaptárba a visszajutást. Ilyenkor a bosszúvágy nem engedi meg, hogy az . ember józanul gondolkozzon, inkább meggondolatlan cselekedetre ösztönzi. Én is mínusz tíz fokos hidegben kaptárt bontottam, csakhogy megtaláljam az egeret. Az egér mélyen elhatott, mert az oldalsó szalmapáma és a szorító közötti részen lekészített szalmatörek fészekben feküdt. A beáramló hidegre felébredt és a kaptárban futkosni kezdett. A telelő fészket a kerettartó síneken ideoda húzogatva sikerült elcsípnem és megölnöm. A méhcsalád fészke azonban felbomlott, a méhek röpködni kezdtek és három szúrást is kaptam. Egy másik kaptárnál hasonló volt az eset. Abban is két egér „telelt“, de nekem csak az egyiket sikerült kifogni, a másikról nem is tudtam. Csak a tavaszi takarításnál láttam, hogy a bennmaradt másik egér a telelőfészek szélén az utolsó keretek kirágásával készített fészekben foglalt magának helyet. Erről a fészekről felvételt is készítettem. A kijárót a tél folyamán megfelelően leszűkítettem, így a melegek beálltával a „lakó“ nem menekülhetett el, benn rekedt. A kaptárnyitáskor a sarokba húzódott és szánalmasan nézett rám. Üldözőbe vettem s amikor a szélső kereten kifelé mászott orron fricskáztam, s hogy megszédülve leesett, kivettem a kaptárból és elpusztítottam. Egy harmadik kaptárban az egyik keret'alján idegen anyagot láttáid. Egértetem volt. Ezt már bevonták a méhek propolisszal és múmiaként hevert a keretléchez rögzítve. A rakodókaptárak tartalékkereteit a mézkamrákba helyeztem el tisztogatás után és jól szigetelve, alul-felül jól elzárva tartalékoltam őket. Amíg ezt a munkát végeztem egy cickány érszrevétlenüi beosont a keretekre és én így tettem rá a következő mézkamrafiókot. Szerencsére ez a cickány nem sok „munkát“ végzett, mert a raktározásra elszállított mézkamrafiókok mozgó keretei beszorították a betolakodót és az összeszorult keretek már nem engedték ki. így pusztult el éhen. Egy korábbi évben a tavaszszal késve kiköltöző pockot a szemem láttára ölték meg a méhek. Érdekes, hogy az egér fél a méhektől, s csak mikor a zord idő kényszeríti, akkor menekül be a kaptárba, erre a veszélyeztetett területre. De számítással él, mert csak a méhek fürtbe húzódásával férkőzik be a kaptárba, és már a legtöbbször a fürt felbontása előtt ki is menekül onnan. Megállapítottam, hogy az egerek által zaklatott méhcsaládok nem mindig telelnek rosszul. Ha a fészken kívül, oldalra tett szalmapárnán helyezkedik el az egér, s bűze nem jut be a méhekhez, a család nyugodtan telel. Azt is tapasztaltam, hogy az ilyen kártevőktől zaklatott család tavasszal korábban ébred és anyja korábban l^ezdi el a petézést. Az anyát természetesen a nyugtalan és így több meleget termelő méhcsalád kényszeríti erre. De hogy a kárból és rosszból néha némi előny is származik, ez nem jelenti azt, hogy ősszel egereket, cickányokat, pockokat is teleljünk be kaptárainkba. (KJ Uennig e. újra a méhfarkas néven ismert darázsra, tudományos nevén Philanthus triangulum-na tereli a figyelmet. Werra környékén a kálisó-telepek salakjában kb. 40 évvel ezelőtt, már egyszer nagyon ; elszaporodott a méhfarkas, és a méhészeknek tetemes kárt okozott. Akkor visszaszorították. Most az ipartelepek terjeszkedésével a különféle salak megint erősen összegyűlt, és kitűnő fészkelőhely a méhfarkasoknak. Nem csoda, hogy károkozásuk ismétlődött. A méhcsaládok gyűjtő méhei erősen meggyérültek, a családok tönkrementek. Az a terület, melyet ott a méhfarkas ma elfoglal, 1000 km2 nagyságú. Mintegy 700 méhcsalád él ott. Ahol legtöbb a méhfarkas, 1 m2 terüle ten 150 vagy még több fészekbejárat található. Harca méhfarkas ellen A darazsak 10—11 hónap alatt fejlődnek petéből kész rovarig. Garázdálkodásuk leginkább júniustól augusztusig tart. A védekezés idegmérgekkel indult meg, gépi porzással. Meleg, napos idő kell erre, amikor a méhfarkasok nem bújnak föld alatti járataikba. A porzás nehéz, mert egyenetlen, salakos, hamus, szénporos talajon kell dolgozni. Nagy kár azonban, hogy ezúttal sok hasznos rovar is elpusztult, és elvesztek a méhfarkasok kártevői is: különféle fémdarazsak és , élősködő legyek. Kiderült, hogy a méhfarkasok bejáratainak tulajdonított lyukaknak szinte negyedrésze hasznos gatyásméhek s más rovarok föld alatti fészkébe vezet. A mérgezéssel karöltve megkezdték a veszélyes terület földdel való takarását és gyepesítését. A sűrű növényzet ugyanis nem engedi, hogy a méhfarkasok megépítsék a föld alatti járataikat. A gyepesítés itt most nem annyira füvesítést jelent, hanem mindenféle gyorsan fejlődő, igénytelen növények elszaporítását, amilyen pl. a somkóró. Egyelőre azonban újabb veszély ez a méhekre, mindaddig, míg a méhfarkast kellőképpen ki nem irtják. A virág ugyanis odacsalogatja a méheket, a méhfarkasok prédájául. Több évi tervszerű, szívós védekezés után most már meggyérült Werra környékén a méhfarkas, de még folytatni kell az irtását és szaporodásának megakadályozását. (Garten und Kleintierzucht 1970. NDR) 24. SZÄM KERTÉSZET MÉHÉSZET A Szabad Földműves s z a k m el I ék I e t e A tőosztás az egyik legelterjedtebb és legegyszerűbb ivartalan (vegetatív) szaporítási mód. Minden erősen bokrosodó, dús gyökérzetű növény eredményesen szaporítható így. Hátránya, hogy ilyen módon aránylag kevés utódot kapunk, tehát nem nagyüzemi szaporításhoz, Az erősen bojtos gyökerű, dús növésű évelőkről nem szükséges a földet lerázni. A talajból kiásott földlabdás növényt ásóval is eldarabolhatjuk. Kissé radikális, de számos igénytelen évelő esetében jól bevált módszer. Például a sárgavirágú arany vessző (Solidasértetlen marad. Ezért az erősebb párologtatástól védeni kell — a cserépbe ültetett — új töveket. Ne tartsuk tehát a nyitott ablakban, de ne kerüljön napra sem! Az új gyökerek képződéséig gyakorta permetezzük, és a déli erős naptól árnyékolással védjük őket. 1971. NOVEMBER 27 . A TARTALOMBÓL ф Szemelvények az alma újdonságokból ф Sűrű .telepítésű gyümölcsösök ф A rózsa takarása # Mielőtt telepítenénk ... ф Helyes tápanyagellátás a gazdag termés záloga ф Műnapfény az üvegházban 1 EGYBŐL-TÖBBET • Magyarországi kísérletek eredményei (I.) # Mélilakások berendezésének indoklása hanem a házikertek és lakások növényállományának bővítésére való. Lényege, hogy a szétosztásra szánt növényt a földből kiszedjük, és annyi életképes részre szedjük szét, ahányra lehet, illetve, ahány tőre szükségünk van. Ügyelnünk kell, hogy minden egyes új növényen elegendő hajtás és gyökér legyen. A tőosztás módját és idejét a növény jellege befolyásolja. A lombhullató cserjék közül főként a sarjadzókat ősszel vagy tavasszal — lombtalan állapotban, kiássuk, a föld lerázása után a tövet kézzel széthúzzuk, majd ollóval vagy késsel szétvágjuk. A gyökereket kissé visszavágjuk, az elöregedett szárat és a túl gyenge vesszőket eltávolítjuk. A földfeletti részt tavasszal rövidre megmetsszük. A? őszi szaporítás metszésére is csak akkor kerüljön sor (1. ábra). A gyümölcstermő növények közül a ribiszke és köszméte szaporítható így. A díszcserjék sokaságából csak a legismertebbeket említem: hóbogyó (Symphoricarpus), sóskaborolya (Berberis) fajok, gyöngyvessző (Spiraea), Mahonia stb. A dudvás szárú évelők szétosztásának idejét mindig a virágzás! idő szabja meg. Általános szabály: a tavasszal nyílókat (Achillea, Arabis, Armeria, Bergenia stb.) augusztus— szeptemberben szaporítjuk, a nyáron és ősszel virágzó évelőket pedig tavasszal—március —áprilisban osztjuk szét. így szaporítható a krizantén, a harangvirágok (Campanulák), a havasi gyopár (Leonthopodium), lángvirág (Pohlox) stb. A közkedvelt — sajnos ritkán beszerezhető — gyöngyvirág (Convallaria majális) tőosztása tulajdonképpen a rizómák leválasztásából áll. Ideje mindig a kora ősz, hogy a gyökérképződés még a hideg idő beálltáig tökéletesen befejeződjék. <go) és a kúpvirág (Rudbeckia), a sók színben pompázó gerebcsin (Aster) tövek könnyen szaporíthatok így. Vannak kényes növények is. A pünkösdirózsa (Paeonia) vastag, fásodó gyökereit éles késsel kell szétosztanunk. A dáliagumók szétosztása során a hozzátartozó szárrészt gyakran csak a szár "hosszanti eldarabolásával kapjuk meg (2. ábra). A kökörcsint (Pulsatilla) a júliusi szétosztás után cserépben kell nevelnünk, különben az átültetést megsínyli. Az árnyéki növényeknél, tekintet nélkül a virágzást időre, legjobban bevált a nyári szétosztás. Természetesen árnyékolásukról gondoskodnunk kell. Néhány példa erre is: repkény (Glechomá), meténg (Vinca minor) hunyor (Helleborus) stb. A fejlődésüket korán befejező évelőket közvetlenül a behúzódás után — tehát nyáron — szaporítjuk. Ilyen az írisz, a díszmák (Papaver), a szívvirág (Dicentra) stb. Néhány cserepes szobanövény tőosztása is jó eredményt ad. A cserepes növényeknél mindig az átültetéshez kapcsolódik a szaporítási mód. Gyakorta használjuk akkor is, ha a cserepet „kinőtte“ a növény. A cserépből kiütött földlabdás tövet kézzel húzzuk szét és csak ott használunk kést, ahol „nem enged“. A ritkább gyökérzetű növényekről lerázzuk a földet' és óvatosan az elágazásoknál vágjuk részeire. A vízipálma (Cyperus), kukoricalevél (Aspidistra), Sansevieria fajok, jáfrányok (Nephrolepis, Pteris) gyakori szaporítási módja ez. Ritkábban használjuk az aszparágusz, csokros inda (Chlorphytum) és néhány pozsgás (succulens) növény esetében, t A sérült, roncsolt gyökereket a szobanövényeknél is visszavágjuk, de a lomb rendszerint A tőosztáshoz sorolhatjuk az indákról, sarjakról, sarjhagymákről való szaporítást is. I. T. M. Ф Védekezzünk az egerek kártétele ellen # Harc a méhfarkas ellen I
