Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-30 / 43. szám
1971. október 30. .SZABAD FÖLDMŰVES .15 ггя DNtVAlOK Bővül az anyák szociális támogatása A közelmúltban a Szövetségi Kormány Munka- és Szociálisügyi Minisztériumának egyik vezető dolgozója nyilatkozott a RUDE PRÄVO- ban az anyák támogatására vonatkozó új törvényekről. A nyilatkozatot összefoglalva az alábbiakban közöljük. Kinek van jogigénye az anyasági segélyre? Minden anyának van Igénye, aki rendszeresen, naponta és jól gondoskodik két éven aluli gyermekéről és ezen kívül még egy gyermekről egészen a kötelező Iskolalátogatás befejezéséig. Az esetben, ha rokkant gyermekről van szó, a gyermek 26. évének betöltéséig kaphatja az anyasági segélyt. A további feltétele, hogy az anya ne legyen bérviszonyban és ne legyen semmiféle keresete, s ne kapjon betegbiztosítási járadékot. Ha egy kétéven aluli gyermeke van, az anyai segély összege. 500 korona, hat két kétéven aluli gyermeke van (például ikrek) 800 korona, ha három vagy ennél több 1200 korona. Mi a különbség a régi és az új törvény között? Az eddig érvényes törvény szerint я segélyt csak a gazdaságilag tevékeny anyák kapták és csak egy évig. Az új törvény alapján a gyermek kétéves koráig, tekintet nélkül arra, hogy az anya a szülés előtt dolgozott-e vagy sem. Igényük van a segélyre a közép- és főiskolát végző tanulóknak is. Vannak-e kivételek? Igen. Olyan anya is kaphat segélyt, aki csak egy gyermekről gondoskodik, ha nem férjezett vagy özvegy, esetleg más okokból egyedülálló. Vonatkozik ez olyan nőkre is, akik más gyermekét vették gondozásba és így anyát helyettesítenek. Az Ilyen esetekben a nőnek gazdaságilag tevékenynek kell lennie, vagyis a szülés, illetve a gondoskodásba vétel napjáig olyan munkaviszonyban kell lennie, amelyre vonatkozik a szociális biztosítás és a szülést megelőző évben legalább kilencven napot dolgozott. A nem férjezett, elvált, vagy más okokból egyedülálló nőknek, akik nem élnek élettárssal, igényük van az anyai segélyre .akkor is, ha alkalmazva vannak, és gyermeküket nem tudták bölcsődéibe elhelyezni, így kénytelenek egyedül gondoskodni a gyermekről. Vonatkozik ez a nagyszülőkre is, ha lányuk vagy fiuk gyermekét gondozzák. Hol kell kérni a segélyt? A munkaviszonyban levő nő a vállalatnál kérvényezi, ahol a szülés előtt dolgozott, az efsz-ben dolgozó nők a szövetkezetbe adják be kérelmüket. Más esetekben, ha nem alkalmazott nőkről van szó, a segély kiutalásáról a Járási Nemzeti Bizottság (JNB) szociális ügyosztálya dönt. Az igényt mindjárt a szülés után kell bejelenteni. Milyen okmányok szükségesek? Bizonyítvány arról, hogy az újszülöttön kívül még egy gyermekről gondoskodik. A nem alkalmazásban, lévő nők a jnb szociális ügyosztályán egy űrlapot kapnak, amelyen fel kell tüntetni az újszülött és a többi gyermek adatait, akikről gondoskodik, az egészségügyi intézmények látogatását a terhesség ideje alatt stb. A segélyt rendszeresen, havonta utalják ki. Ha a régi törvény alapján nyújtott segély október elseje előtt lejárt, és a gyermek még nem érte el a második évét, kérni kell a segély további folyósítását. Ha ezonbán időközben munkaviszonyba lépett, megszakíthatja munkaviszonyát, és akkor újra van igénye a segélyre. Mi történik akkor, ha a gondoskodás vitatható? A rendes gondoskodás előfeltétel. Az anyának a terhesség idején látogatnia kell az egészségügyi intézményt, gondoskodnia kell a gyermekek testi és lelki egészségéről. Ezt ugyan egyénenként nem ellenőrzik, de az egészségügyi szervek és az iskolák kötelessége, hogy figyelmeztessék az illetékes szervet olyan esetekben, ha' a segélykérelem visszautasítására vagy a segély megvonására indokok állnának fenn. Mi történik akkor, ha az anya a két év letelte után újra munkába lép? Minden anyának igénye van a kétéves fizetetlen szabadságra és ennek eltelte után a munkára vonatkozó joga a vállalatnál továbbra is fennáll. Tehát visszatérhet a munkahelyére. Kinek van joga szülési segélyre és milyen feltételek mellett? Október elsejétől emelkedik a szülési segély összege is, mégpedig az eddigi 1000 koronáról 2000 koronára. Ezt a betegsegélyző, a szövetkezeti dolgozók esetében pedig a társadalmi biztosító fizeti ki. Vonatkozik ez az egyéni gazdálkodókra is, ha betegbiztosításuk vám. A felemelt segélyt csak az 1971. október 1. után született gyermekekre lehet kérni. Ezt a betegbiztosító szerv fizeti ki az üzemben vagy a földműves-szövetkezetben. A párt XIV. kongresszusával összhangban számolunk az olyan családok támogatásával is, amelyeknek idősebb gyermekeik vannak. Kiterjesztjük a sokgyermekes családok támogatását úgy, hogy a támogatás arányos legyen a munkabérek emelkedésével. Ennek megvalósítása természetesen nemzetgazdaságunkban megteremtett értékektől függ. Az ismertetett rendelkezések nem' hátráltatják a bölcsődék további építését. Attól sem kell félni, amit egyesek feltételeznek, hogy az anyák a segélyezési idő letelte után nem térhetnek vissza munkahelyükre. Nem kétséges, hogy az anya, aki ideiglenesen gyermekeinek nevelésére szenteli az idejét, újra vissza fog térni a munkahelyére. APftóHIRDETES 9 ELADÓ kézi- és motorhajfású kukoricamorzsoló gép, valamint kalapácsos daráló 700 és 1200 koronás árban. Cim:. Tužka, Horné Saliby, okres Galanta., 0 408-as piros színű Moszkvics kitűnő állapotban eladó. 30 000 km. Cím: Csikmák Imre, Senec, Svátopluková 1/a. Készülünk a télre A hűtő is gondozást kíván A reggeli hőmérséklet csökkenése arra figyelmezteti a motorosokat, hogy az olajcserén felül vízhűtéses motorukban a hűtővizet is ideje kicserélni fagyálló folyadék és desztillált víz keverékére. Amennyiben egész éven fridexet használtunk a hűtőben, gondoljunk arra, nem öregebb-e két évesnél a keverék. Ha igen, ezt ki keli engedni és új, friss fagyálló folyadékkal helyettesíteni. Igen helyes, ha időt szakítunk arra is, hogy a hűtővíznek fagyálló folyadékkal való kicserélésekor, (illetve friss fagyálló folyadék betöltésekor) átmossuk a hűtőrendszert. Az átöblítést tiszta, lehetőleg puhított vízzel végezzük, amelybe esetenként vízkő-oldő szert is adagolhatunk. Az öblítővizet betöltjük a hűtőbe és a motort tíz percig járatjuk. Ezután az öblítővizet kiengedjük s amenynyiben a leeresztett víz nem elég tiszta, az öblítést friss vízzel megismételjük. A hűtővíznek fagyálló folyadékkal való kicserélését összekapcsolhatjuk még a következő karbantartási műveletekkel: 0 Lemossuk a motor hűtőbordázatát és a hűtő lamelláit, amelyeken összegyűlik a por, piszok, a hűtőnek ütköző rovarok stb. 0 Átvizsgáljuk és ellenőrizzük a tömítéseket, a gumicsövek kapcsolódási helyeit és a meglazultakat utána húzzuk. A fagyálló folyadék — a fridex — betöltésekor ügyeljünk arra, nehogy e vegyszerrel leöntsük vagy lefecskendezzük a kocsi karosszériáját, lakkozott felületeit, mivel ez kimarja a festékréteget. (f) Divatos és praktikus kötöttárut készítünk a gyermekek, a fiatalok, > valamint a felnőttek ré- j szére a Hanka, Angela, Leona, Arleta, Alida és > Sixta kézikötésre alkalmas pamutokból, csakúgy, mint az új, igen keresett, külföldről behozott Corncla müszálas f pamutból. Щ: . у \Кл£да A kézikötéses pamutok színeit és minőségét bemutató mintakolekciót kérésre bérmentve megküldjük. Közeledik a karácsony s ezért idejekorán vegye igénybe vállalatunk, a a. p., okr. SVITAVY utánvételes szolgálatait a jól bevált kötöttáru és pamutok beszerzésére. Társadalmi összefogással a törvénysértők ellen KÖZÚTI Kalózok Két rendőrségi hfr a sok közül. „A 21 éves Štefan Z. dubravkai (Liptovský Mikuláš-i járás) lakos, már reggel inni kezdett. Amikor elég erőt érzett magában, veszélyes kalandrp határozta el magát. Lipt. Miknlášon ellopta a Pribylinai Efsz LM 80—96-os rendszámú teherautóját és falujába hajtott., Visszafelé jövet kb. délután öt órakor Cemice közelében elvesztette uralmát az autó felett és elütötte a 33. éves Jozef Palugát és két gyermekét, a 12 éves Pétért és a 6 éves Ivettet. A kislány a helyszínen belehalt sérüléseibe, jnzef Paluga és fia kórházba szállítás közben balt meg. Štefan Z., aki gépkocsivezetői jogosítvány nélkül vezette az autót, a baleset után megszökött, s röviddel azután az árokba rohant. A rendőrség Štefan Z-t elfogta és őrizetbe vette.“ A másik hír: „Belehajtott egy embercsoportba hétfőn este Muzlan (Muzsla, Nové Zámky-i járás) a 28 éves Karol B. (Barak — a szerk. kiegészítése), helybeli lakos egy Volga személygépkocsi vezetője. Négy gyalogos — az 57 éves Diósy Rafael, a 74 éves Pathó József, az 59 éves Tomsik Anna és a 46 éves Foltén Ilona a helyszínen meghalt. A gépkocsivezető ittasan vezette a személyautót és valószínűleg későn vette észre az út jobb oldalán haladó embereket. Áldozatait cserben hagyta, a rendőrség azonban nemsokára elfogta és őrizetbe vette.“ A mužlaí halottashézban négy koporsó sorakozott egymás mellett. A közeli hozzátartozók ott szorongtak könnyeket hullatva, megrendülve a szerencsétlenül jártak mellett. Legtöbbjüknek még most is hihetetlennek tűnik, hogy a hétfőn estefelé népgyűlésré induló, jókedvű férj, családanya most itt van kiterítve. Többen megdöbbentő táviratból értesültek a tragédiáról. Persze nem akartak hinni szemüknek. Sajnos, hamarosan megyőződtek a szomorú valóságról. A falu népe megrendülve állt a halottasház előtt. Sokan jöttek, hiszen a szerencsétlenül jártaknak majdnem minden családban volt rokona, jó ismerőse. Sorjában búcsúztatták a halottakat. A két férfi koporsóját vörös zászló takarta. A kommunistákhoz mondtak búcsúszót a helyi nemzeti bizottság, a muzslai és a járási pártszervezet, és a szövetkezet képviselői. Fáradhatatlan életútjukat méltatták, helytállásukat az új társadalmi rend, a falu új arculatának kialakításában. Az aranylő őszben egymást követték a gyászos koporsók. A legfiatalabb szerencsétlenül járt aszszony kisfia kétségbeesett arcáról ezt lehetett leolvasni: „Ml lesz velem, édesanyám nélkül...?. Ml lesz veled, szegény megrokkant apám?“ Sírt nyitottak, sírt zártak Mužlán és a Liptovský Mikuláš-i járásban. Megrendült fájdalommal .búcsúztak azoktól, akiket nem a betegség, a természetes halál ragadott el szeretteik köréből. A gyilkos az alkohol volt, a mérhetetlen felelőtlenség. Az ittasan, pokolian száguldók, autótolvajok és mások, mérhetetlen keserűséget okoznak rokonoknak, Ismerősöknek és jelentős kárt társadalmunknak. Az emberi tragédia okozói Jól tudják, hogy a volán mögött csakis józan ember ülhet. Amikor féldecit, sörös-boros üveget vesznek a kezükbe miért nem gondolnak az úttesten leterített összeroncsqlt halottakra, a kétségbeesetten felsikoltó hitvesre, szülőre, az érthetetlenül bámuló kisgyerekre, a támaszát elvesztett, elkeseredett serdülőre. Persze a saját családjukkal sem törődnek, akik az elkövetett bűneikért szintén megbélyegezettnek érzik magukat és őket is hasonlóan sújtja a szerencsétlenség, mint az áldozatok hozzátartozóit. Az ittasan robogók mindenről, mindenkiről megfeledkeznek, még erről is, hogy az áldozatoknál megálljának,, és kórházba szállítsák a súlyqs vagy könnyebb sérültet. A töfvény, az előírás megszegéséhez yan bátorságuk, ahhoz viszont nincs, hogy rögtön felelősséget vállaljanak tettükért. Cserbenhagyták a hírben megemlített többszörös gyilkosok Is áldozataikat. Ezért a törvény minden bizonnyal szigorított erővel sújt le rájuk. Bármilyen kemény Is lesz az ítélet, a halottakat nem támasztja föl. Ezért elsősorban az illetékeseknek kellene éberebben őrködni és sokkal szigorúbban büntetni a magukról megfeledkezett gépkocsivezetőket. Sajnos sok esetben az Ismeretség, összeköttetés elsimítja a törvénysértők ügyét, és ezzel csak fokozzák a meggondolatlanok magabiztonságát. A vendéglőkben nagybetűs pia kátok hirdetik: „Gépkocsivezetőknek szeszes italt nem szolgálunk ki!“ A kocsmáros, aki kitette a figyelmeztető felhívást, semmivel nem törődve, nyugodtan önti a tömény és más szeszes Italt a falubeli, ismerős és idegen sofőröknek. Mindenki tudja, hogy volán csak józan ember kezébe való, mégis ivásra ösztökélik a gépkocsivezetőt pincékben, családi ünnepségeken és másutt. Paradox helyzet, de úgy néz ki, mintha az emberek saját maguk síráséi akarnának lenni. Sok tehát a bűntárs, de legnagyobb bűnös mégis az, aki felelőssége tudatában betér a kocsmába s nem tud ellenállni a szeszes ital fogyasztásának és napról napra megsérti a törvényes rendelkezést. Ha a .jelenlegi tarthatatlan állapotot meg akarjuk szűntetni, társadalmi összefogásra van szükség. Legyen mindenki ügye a sofőrök józansága és kompromisszum nélkül Ítéljék el a törvény ellen vétkezőt, és minden eszközzel akadályozzák meg, hogy a volán mellé üljön. A közeljövőben megválasztandó nemzeti bizottságoknak is sokkal .többet kell tenniük ezen a téren a törvényes rend, fegyelem betartásáért. A sok vigyázó szem, a törvény hivatalos védőinek szigora jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a fokozódó forgalom mellett kevesebb lesz a közúti gyilkosok által okozott tragikus baleset; az ártatlanul halálba küldöttek száma és a hozzátartozók szívet-lelket marcangoló fájdalma. —tt—