Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-11 / 36. szám
Vadászati Világkiállítás A hatalmas, 1700 m2 alapterületű Díszcsarnok a főbejá rattal szemben helyezkedik el. Demonstrálja a Vadászati Világkiállítás alapgondolatát: a természet és az ember kapcsolatát, és emellett látványos képet ad a világ vadászatáról, a természetvédelemről és a résztvevő országok vadászati-természeti kultúrájáról. A nemzeti bemutatók az oldalhajókban helyezkednek el földrészenként és ABC sorrendben. A hivatalosan résztvevő nemzetek a Díszcsarnukban mutatják be a legértékesebb trófeáikat, és vadászattörténeti emlékeiket. A bemutatók egységesek: legfelül az ország neve szerepel, majd középen a nemzeti színek láthatók. A függőleges fal egyaránt alkalmas trófeák, fényképek és egyéb tárgyak elhelyezésére, míg a vízszintes kiállítási felületeken üvegvitrinekben a kisebb értékes tárgyakat helyezték el. Az európai országok bemutatóját a fogadótérböl balra nyíló bejáraton keresztül lehet megközelíteni. Elsőnek Ausztria bemutatóját pillantja meg a látogató. A világ legnagyobb alpesi kőszáli kecsketrőfeája mellett egy többször díjazott Steyr karabély és egy felrachi fegyver, valamint egy, az Alpok környékéről származó régi osztrák céltábla látható. A vitrinek régi vadászati rendjelek és okiratok sorát tartalmazzák. Belgium valódi különlegességet mutat be: azt a csappantyús puska remekművet, melyet az orange-i herceg részére készített 1829-ben az egyik leghíresebb liége-i fegyverműves, J. Devillers. Két nagyméretű fénykép a belga vadászati kultúra alkotásairól készült. A bemutató szintén nagymértékű tárgya az 1708-ból származó 265 cm hosszú brüsszeli csipke. A vadászatairól híres vidék, Tervuren templomából származik, rajta több vadászati vonatkozású motívum található. Bulgária az ország legszebb tájait ábrázoló fényképeket, valamint legjobb szarvasagancsait állítja ki. Csehszlovákia bemutatóján a világrekord mufloncsiga látható. A muflont száz esztendővel ezelőtt telepítették Közép-Európa hegyeibe, s a szakszerű vadgazdálkodás nyomán Csehszlovákiában alakult ki a világ legjobb minőségű muflonállománya. Hollandia legkiválóbb őzaganCsát állítja ki. A hollandiai őzállomány megoszlását térképen tüntetik fel. Jugoszlávia szintén a legkiválóbb agancsok bemutatójával vonja magára a figyelmet. A jugoszláv gímszarvasállomány a ozaikok világ élvonalába tartozik: ezt a kiállított trófeákról első pillantásra meg lehet állapítani. Franciaország és Nagy-Britannia impozáns bemutatói mellett a Német Szövetségi Köztársaság kiállítása fényképekben számol be nemcsak a vadászati, hanem a természetvédelmi munkáról is. Az üvegvitrinekben vadászati irodalom, kisplasztika, vadászkürt, vadászkések és felszerelések kerülnek bemutatásra. Lengyelország bemutatója egy különleges, nagyméretű képből, valamint vadászfegyverek bemutatójából áll. A Német Demokratikus Köztársaság fényképeken számol be vadászati kultúrájáról, s a kiállított trófeák méltán támasztják alá eredményes vadgazdálkodási munkájukat. Románia kiállítása gazdag és látványos. Hatalmas medvebőr mellett kétoldalröl két nagy kárpáti gímszarvas trófeát helyeztek el. A népi motívumokat is bőségesen felhasználó bemutatón értékes, ritka ragadozó, a hiúz trófeája is látható a dúsprémű farkasbőr mellett. Spanyolország és Svájc bemutatói a hegyek világát idézik. Az előbbi bemutatóján a hatalmas kőszáli kecske trófeája emelkedik ki, az utóbbinál az Alpok egyik legszebb tájáról készült fényképfelvételben gyönyörködhet a látogató. Az aipinizmus szemléltetése mellett a svájci finommechanikai ipar legújabb termékét, a narkotizálő puskát és pisztolyt állítják ki. Az európai országok bemutatója a fogadótér jobboldaláról nyíló oldalhajóban folytatódik. Svédország a legszebb svéd öztrófeákat, valamint jávorszarvas lapátokat mutatja be. A trófeák mellett kiállítanak vadvédelmi területekről készült fényképeket is. A Szovjetunió kiállítása hű képet ad a szovjet vadászok eredményes munkájáról. Ritka állatfajok hatalmas trófeáit szebbnél szebb vadbőrök és prémek gazdag sokasága előtt hosszan időzik a látogató. A távoli tajga sok értékes vadja mellett a világrekord jávorszarvaslapát is látható. Az afrikai országok bemutatói közül az EAK és Szudán bemutatója mellett Etiópia kiállítása kelt érdeklődést. Az etiópiai vadászatot ábrázoló festmény, etióp vadászati felszerelések, ősi vadászfegyverek, ritka állatokról készült fényképfelvétedek és szebbnél szebb vadbőrök alkotják a bemutatót. Kenya egy nagyméretű zebrabőrt, valamint ősi vadászfelszerelést, lándzsát, pajzsot és több fényképfelvételt mutat be. Tanzánia hatalmas oroszlánbőrt, egy pár elefántagyarat, antiloptrófeát állít ki a nemzeti zászlók mellett. Az F. A. O. számos fényképen mutatja be a vadvédelem érdekében kifejtett sokrétű tevékenységét. Az ázsiai országok közűi Irán kiállítása tűnik ki. Ritka trófeák mellett gyönyörű prémek, szebbnél szebb vadászati tárgyak sorakoznak. Mongólia hatalmas állatföldrajzi térképe és a másfélszáz kilogramm testsúlyú vadjuh, az argali trófeái keltenek feltűnést. A középázsiai hegyvidék hatalmas ragadozójának, a hőpárducnak a bőrét is bemutatják. Az antilop, a szarvas és a szibériai kőszáli kecske trófeái mellet régi vadászfegyverek és népviseleti tárgyak is láthatók. A bejárattal szemközt ívelt falon Magyarország kiállítása zárja le a nemzetek reprezentatív bemutatóját. A magyar gímszarvasagancsok közül a múlt században elejtett szálkai agancs hosszú évtizedeken át a világ-ranglista első helyezettje volt. Mellette az 1968-ban Tuskóson lőtt újabb világrekordméretű agancs — majd pedig az 1970 őszén Lentiben elejtett, a világrekordot megdöntő szarvasagancs látható. Az ugyancsak rendkívül erős lábodi agancs (ez szerepel a Vadászati Világkiállítás jelvényében) a legszebb formájú magyar szarvasagancs. A dámlapátok közül mindkettő világrekord, Gyulajon zsákmányolták őket. A magyar bemutató számos világrekordja között az első helyet egy őzagancs foglalja el. 1965-ben Martonvásáron ejtették, s hihetetlenül magas pontszámmal tartja a világelsőséget. A falon üvegvitrinben látható az ország egyik legbecsesebb vadásztörténeti emléke: Mátyás király böléuyszarv kupája, színaranv foglalatban. A magyar fegyvertörténet legszebb darabjai a vízszintes tárlókban kaptak elhelyezést: egy XVII. századbeli karabély, régi elefántcsontfaragásos jelenetekkel díszített puskák, lőportartó és nemes acélú vadászkések. A legértékesebb darab a XVI. századból származó számszeríj, vésett csontdíszítéssel. A „Vadászat a Világon“ Díszcsarnok gazdag anyag bőséges ízelítőt nyújt a résztvevő nemzetek hivatalos bemutatóiról, a vadászat, a vadgazdálkodás, a természetvédelem eredményeiről, valamint a természet és аг ember kapcsolatáról. Az egyes országok a Díszcsarnokon kívül külön pavilonokban mutatják be értékes trófeáikat, tájékoztatást nyújtanak vadgazdálkodásukról és vadvédelmükről. Azok részére, akik személyesen nem vehetnek részt a Vadászati Világkiállításon, beszámolókban és kéj>ekben igyekszünk közelebb hozni, érzékeltetni legalább a legfontosabb látnivalókat vagv eseményeket a Szabad Földműves vadászattal és halászattal foglalkozó szakmellékletében. Csehszlovákia pavilonjáról egyelőre csak annyit, hogy különleges elrendezése a szakom berekben és a laikusukban egyaránt feltűnést kedtett. Berendezését az az építészmérnök. Zdenek Land tervezte, aki az oszakai kiállítást készítette elő. A pavilon ezer négyzetméter alapterületű és a Vadászati Világkiállítás Főterén helyezkedik el. Hozzá csatlakozik a közel ezer négyzetméteres szabadtéri bemutató. A Vadászati Világkiállításon egyes országok élővadat is bemutatnak. Kuriozitásnak számít például az Indiából hozott fehér tigris, amelyből hazájában is csak húsz-huszonöt pél- tj dány fordul elő.-ksz-ESÜ A tojótyúk vízfogyasztása A ketreceit tojótyúkok szenvedélyes vízivók — állapítja meg Antony Phelps, a Poultry International-ban megjelent cikkében. Az, hogy a tojótyúk testének kétharmada, vagy ennél is nagyobb hányada — hasonlóképpen más élőlényekéhez — víz, közismert dolog. Ismerjük a víz fontos szerepét az emésztésben, a testszövetek felépítésében, a hőmérséklet szabályozásában. Már évtizedekkel ezelőtt megállapították, hogy a tyúk súlyához képest sokkal több vizet fogyaszt, mint a legnagyobb tejhozamú fejőstehén. Ez utóhbi adatokból azt a logikus következtetést vonták le, hogy a tyúk részére annyi vizet kell biztosítani, amennyit elfogyaszt. Az utóbbi Időben pedig éppen ezt a megdönthetetlennek tartott szabályt kezdik egyes kutatók és gyakorlati állattartók is kétségbe vonni. Szerintük a tyúkok gyakran több vizet isznak, mint amenynyire ténylegesen szükségük van. Magas hőmérsékleti körülmények között jelentősen megnövekszik a tyúk ivóvízszükséglete. Amerikai kísérleti adatok szerint 18,3 C fokos hőmérsékleten tartott tojótyúk a felvett takarmány kétszeresét fogyasztja el vízből. Ha azonban a hőmérséklet 30 C fokra emelik, a vízfogyasztás 4,7-szeresére nő. Kiszámították, hogy egy tyúk évente felvett folyadékmennyiságe 2,5-szöröse annak, ami 240 tojás termeléséhez szükséges. Ugyancsak állítják, hogy a felvett takarmány mennyiségéhez viszonyítva megivott 2,7- szeres vízmennyiség több annál, amennyire a szervezet hűtőmechanizmusának szüksége lenne 11,7 C fok hőmérsékleti emelkedés kiegyensúlyozására. A tojótyúk túlzott vízfogyasztásra való hajlama nyilvánvalóan megmutatkozik a ketreces tartásban, amikor a trágya rendkívül vizessé, csaknem folyékonnyá válik. A West Virginiai Egyetem kísérleti intézetében megállapították, hogy a ketreceit tyúkok friss trágyájának átlagos víztartalma 74,35 %, az almon tartottaké 70,35%. (Az utóbbi esetben a trágya rácson áteső friss trágya víztartalmát vizsgálják.) Ennek minden valószínűség szerint az az^oka, hogy a ketreceit tyúk ' zártságában, unalmában fogyaszt többet, márcsak azért is, mert nem kell megkeresnie a vizet, mint az almon tartottaknak, hanem ott van előtte, csak a nyakát kell kinyújtania. A vízivás szokássá válik, szenvedéllyé. Az ember is sokkal több folyadékot fogyaszt, ha az állandóan előtte van. Egyes kutatók szerint az USA- ban a ketreceit tyúkok vízfogyasztása eléri a szükséges vízmennyiség kétszeresét. Megállapították, hogy 18,3 C fokos — tehát az optimális — hőmérsékleten a tojótyúk egységnyi mennyiségű felvett takarmányhoz képest 1,5 egységnyi trágyát ürít. Káros lehet-e a túlzott vízfogyasztás? — tehetjük fel a kérdést. Egyik amerikai kutató szerint igen. Ezt így indokolja: „Ha meleg időben a tyúk egész napon át vizet iszik, víztúltelítetté válik és képtelen a takarmányt jól megemészteni.“ A felvett többlet víz, ami az emésztőcsatornába kerül és átfolyik a szervezeten, felhígítja az emésztőnedveket és sietteti a takarmány átfutását, ezáltal nincs elegendő idő a tápanyagok tökéletes kivonására. Ennek következménye a takarmányértékesülés romlása, ami drágítja a tojás önköltségét. Ehhez ban (Pennsylvaniai Egyetem) olyan gondolat is felvetődött, hogy a vizet ízesíteni kellene olyan anyaggal, melynek semmi káros hatása nincs, de csökkentené a tyűk vízfogyasztását. Ilyen anyagot is kipróbáltak és állítólag sikerrel. Jóllehet ez az eljárás elméletileg és a laboratóriumban nagyszerűen bevált és alkalmasnak látszik, a gyakorlatban mégis tiltakoznak ellene két okból. Egyrészt drága berendezést igényel és maga az ízesítő anyag Is pénzbe kerül, másrészt adagolási hibával súlyos kárt lehet előidézni, legyen az a berendezés hibája, vagy emberi tévedés az adagok kiszámításakor. Gyakorlatibb megoldásnak látszik a ketreceit tyúkoknak a vízfogyasztását időszakos adagolással szabályozni. Az Auburni Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben (USA) ketreceit tojótyúkokat három csoportba osztottak egy hónapon át. A hőmérsékleti határértékek 29,4 C fok és 32,9 C fok, vagyis igen ■« E а ос» 3 c “ 5. ► в — в S о а < сл járul az a kellemetlen következmény is, hogy a magas víztartalmú trágya tartástechnológiái problémákat okoz. A nagyon vizes trágya bűzösebb, vonzza a legyeket és más bogárféléket. Különösképpen problémát okoz az olyan ketreces tartásmód esetében, ha nincs trágyakivonó szerkezet és a trágya a ketrec aljában halmozódik. Fokozza a levegő páratartalmát, amit ventillációval kell eltSvolítani és a ketrec taposórácsa is egyre piszkosabbá válik, s szennyezi a tojást. A tyúk vízfogyasztási szenvedélyének meggátlására az USA'magas volt. Az egyes csoportok 15—15 percen ál kaptak csak vizet, mégpedig csoportonként 1, 2 és 3 őrás időközökben. Egyéb kísérleti csoport termelése sem volt gyengébb a kísérleti időszak alatt, mint a kontrolié, vagyis azoké a tyűkoké, amelyek állandóan ihattak vizet. Viszont a korlátozás alá vont tyúkok trágyája jóval szárazabb volt, mint a korlátlan vízfogyasztásúaké. Hasonló eredményre vezetett a Floridai Mezőgazdasági Kísérleti Intézet próbálkozása, ahol a megvonást úgy alkalmazták, hogy naponta két alkalommal (reggel 8 órakor és délután 4,30-kor) 2—2 óráig hagyták inni az állatokat. Nagyon figyelemre méltó e kísérletben, hogy a tojástermelés azonos volt, de a vízkorlátozás alá vont állomány kevesebb takarmányt fogyasztott. (Havonta 1 állatra számítva a kontroll 2,73 kg-jával szemben 2,64 kg-ot.) Az elhullási százalék a csökkentett vízfogyasztásúaknál volt kevesebb: 12 hónapos vizsgálati időszak alatt 11,1 %, a kontroll 13,2 %-ával szemben. A vízkorlátozással némileg javult a tojás beltartalmi minősége is, mert keményebb volt a tojásfehérje és természetesen kevesebb a trágya víztartalma. Ezek a kísérletek (A. Phelps szerint) elegendő bizonyítékot szolgáltainak, bogy a nagyüzemi telepek is előnyösen felhasználhassák és megfelelő automata berendezésekkel akár rövid ideig tartó szakaszos vízszolgáltatással, akár pedig a napi kétszeri 2—2 órás vízadagolással gazdasági eredményt érjenek el. A vályús és csöpögtetös itatórendszer egyaránt elterjedt a ketreces tartástechnológiákban. A vízadagolás korlátozása mindkét rendszer esetében egyaránt alkalmazható. Igaz ugyan, hogy a tapasztalati és kísérleti vizsgálatok is azt bizonyították, hogy a csöpögtetös rendszerű Hatókból kevesebb vizet fogyaszt a tyűk, de ez nem így van magas környezeti hőmérséklet esetén. A korlátozás tehát szintén indokoltnak látszik. A vályús Hatókból a tyűk jelentősen több vizet fogyaszt. Ezenkívül mossa benne a csőrét és rengeteg takarmányt visz a vályúba, s ez általában elvész. Kísérleti mérések szerint az így elveszöbe kerülő takarmány mennyisége dercés takarmány esetén tyúkonként s évenként 2,3—2,7 kg-ra becsülendő. Ez egy 10 000-es állománynál 23—27 ezer kg (2,3—2,7 vagon!). Az itatóvályúba került takarmány, annak különböző béltartalma a vizet enyhén toxikussá is teheti. Fokozott veszélyt okoz a vályúban maradt takarmány, ha a vályút nem tisztítják megfelelően. vagy egyes részein nem is tisztítható. A vályú szélére lerakódott takarmány táptalajként szaporító- és búvóhelye a különböző organizmusoknak. A vályús rendszerű Hatók használata esetén a vízadagolás időszakossága azzal az előnnyel is jár. hogy a vízbe került takarmány jó részét az állatok még frissen elfogyasztják és számos esetben a vályúk tisztántartása is könnyebb. Antony Phelps cikke nyomán V á r a d у Barna 65
