Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-08-28 / 34. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1371. augusztus 28L Jozef Polák, a fiatal det* val partizán mozdulatlanul állt egy vastag bükk mögött. Már éjfél is elmúlt és akit várt, nem főtt. Az erdő nappal ts félelmetes, hát még éjfél! De a partizán nem félt, inkább nyugtalanság bújkált benne. Szemerkélni kezdett az eső, s még nyomasztóbb, félelmetesebb sötétségbe borult az erdő. Szinte rohangáltak Jozef fejében a gondolatok, mint zúgó hegyi patak vize. Hazagondolt. Maga előtt látta édesanyja szomorú arcát, amint tesz-vesz az udvaron, itatja a tehenet, s közben sírdogál. Amint képzelete odahaza csatangolt, egyszeriben neszre lett figyelmes, amely egyre erősödött. Már tisztán ki lehetett venni a meglazult kövek gurulósát, a száraz ágak reccsenését. Majd hosszú percekig megint halotti csönd... A partizán idegei pattanásig feszültek, nem tudta, mit cselekedjen. Először jelezzen-e, vagy várion ...? A „Fritz“ éjjel nem igen kószál a hegyek között — gondolta. Ha barát jött, akkor tudja a jelt. Erezte, hogy a homlokát ellepi a hideg verejték és a szíve is mintha gyorsabban lüktetne. Végre meghallotta a gyenge bagolyhuhogást. Várt. A huhogás megismétlődött. Most már valamivel erősebben. Tölcsért formált a tenyeréből s visszahuhogott. Azonnal jött rá a válasz. Pontosan négyszer ismétlődött, ez volt a jelszó. Egy perc sem telt el és a két férfi kezet fogott. — Azt hittem, már valami baj ért, Jano, olyan soká jöttél. Л Janónak nevezett partizán erősen lihegett, leült a földre és egy cifrát káromkodott: — Az anyjuk..., hogy döglött volna meg valamennyi... De várj egy kicsit, hadd fújjam ki magam, mert kiszakad a tüdőm. — Gyere, szedd le a hátizsákomat! Annyi erőm sincs, hogy letegyem. A fiatal partizán érezte, hogy a hátizsák vizes, no meg a ruha is. — Mi történt veled? Tán beestél a patakba ...? — A fritzek majdnem elkaptak a kaszáló szélén, de becsaptam őket. Amikor rámlőttek, elestem. Azt hitték, hogy megsebesültem. Szerencsére már sötétedett, így nem láttak jól. Kúsztam a patak felé, aztán futni kezdtem a Zöldszikla felé. Gondoltam ott elbújhatok addig, míg elkotródnak. De bizony nem tágítottak. Egy óránál tovább kutattak, rohangáltak, mígnem nyomot tévesztettek. Szerencsém volt. A vízben üldögéltem sokáig, majd amikor elkotródtak, kiléptem a „kellemes“ fürdőből. Jókora kerülővel értem el a vízmosást. Fél óra elteltével a két partizán a parancsnoki kalyibába lépett. Egy szál gyertya pislákolt. A durván ácsolt asztal mellett Fjodor Sztorozsenko kapitány, a parancsnok és Vrso, a csoport politikai biztosa ült. Vrsot, ezt a podbrezovai öntől senki sem hívta az igazi nevén. Óriási ereje és szálfa-termete miatt „JánoSík“nak titulálták. — Megjönni brat Ja parancsnok mindenkit így hívott) — mosolyodott el Sztorozsenko a két ember láttán. — Mit csinálnl az a kutya fritz? Hallani valami... — közben keményen kezet szorított a jövevényekkel. A parancsnok erős, tagbaszakadt ember volt. Kék szeme mosolygott, km ha valakit célbavett ezekkel a szemekkel, az illető úgy érezte, hogy az agyába lát. Pedig Sztorozsenko bízott az embereiben, de a kétéves partizánélet óvatossá tette. Bizonyos nyugtalanság sugárzott belőle. Ha a helyzet úgy kívánta, vakmerő volt. De soha sem kockáztatta feleslegesen maga és mások életét. A legapróbb részletességgel átgondolt mindent, mielőtt belefogott egy-egy feladat végrehajtásába. Amikor a leiderítők jelentették, hogy a körzetben erősítést kaptak a németek, azonnal parancsot ^ adott a régi táborhely elhagyására. I Másnap egy századnyi Hlinka-gárdistával erősített német zászlóalj az egész hegyoldalt átfésülte. Jó fogást reméltek, de egy partizánt se láttak. Hogy dühüket kttöltsék, szegény Ferót, a bacsát agyonverték, szállását felgyújtották, mert — hangzott a jelentés — tudott a partizánokról és nem jelentette a német parancsnokságon. Sztorozsenko és nyolcvanhat embere ezalatt átkelt a hegyen és egy jól védhető magaslaton jelölte ki új táborhelyét. A tábort csak egy oldalról lehetett megközelíteni és ezt állandóan tíz ember őrizte. Ez a keménykötésű partizánparancsnok már annyi kárt tett a németeknek, hogy a neve hallatára a legkegyetlenebb SS-ek is összerezzentek. Most sem azért választotta ezt a táborhelyet, mert félt tőlük. Sztorozsenko még az ördögtől sem tartott. De most mást nem tehetett. Mert mit szólna Jegorov, ha rajtavesztene? puskalövésnylre. A kapitány jól ismerte a nyaraló környékét. Még a felkelés előtt több mint egy hétig ezen a vidéken tartózkodott az osztagával, s így alkalma nyílott a környék alapos megismerésére. Több partizán is erről a vidékről származott. Az első járőrt délelőtt kilenc órakor indította. Feladatuk az volt, hogy amennyire lehet közelítsék meg a nyaralót és mindent alaposan vegyenek szemügyre. Délben indult a másik felderítő járőr,' amely a falut és az odavezető három ytat figyelte. Mindkét járőr sötétedés után a fekete patak torkolatához indult, hogy a parancsnok a kapott jelentésekből ítélve véglegesen eldöntse a támadás időpontját. TÍr Sztorozsenko nyolcvanhat emberéből hat már útrakelt, kilenc sebesült meg a táborban maradt, valamint Vlasta, a fiatal orvostanhallgató. Még a I Erős német alakulatok szállták meg a völgyet és ilyenkor el kell rejtőzni. Higgyék a nácik, hogy nincsen partizánveszély, s mikor a legkevésbé várják, akkor kell lecsapni a kutyákra. Így tanulta ezt még a brjanszki erdőben. ☆ A parancsnok sokáig hallgatott, csak a cigarettáját szívta erősebben. Olyan híreket tudott meg a felderítőktől, ami mélyen elgondolkoztatta ... — Sok jó hír hozni brat — veregette meg a partizán vállát. — Most te sok pihenj, mert btztosan igen átfázni. Alighogy a két partizán kilépett a parancsnoki, kalyibából, Sztorozsenko megszólalt: — Mit gondolsz JánoSík, megtámadni a disznó fritzet holnap sötétkor, vagy várni még egy nap A hórihorgas, izmos férfi mindjárt megértette a parancsnok gondolatát. Most akar támadni, amikor a német semmire nem számít. Gondolta, hogy a divízió törzskarát akarja kifüstölni s ezzel napokig megbénítják majd az ellenség ütőképességét. Hosszasan tanulmányozta mindkét férfi a térképet. A hírszerzőtől értesültek, hogy tegnap megérkezett a hírhedt harmadik — vagy ahogyan magukat nevezték, a „halál SS divízió". Ezek pusztították el 1041-ben Vinnivét, és sok ezer ukrán lakos vére tapad a kezükhöz. A divízió parancsnoka, a kegyetlen Stotz ezredes már be is rendezkedett vezérkarával egy közeli nyaralóban. Stotzot a Führer közvetlen parancsára helyezték ide. A birodalom urai tőle várták elsősorban, hogy végez a Szlovák Nemzeti Felkeléssel. Sztorozsenko és Jánošík azon az éjjelen semmit sem aludtak. Az egész vállalkozás tervét óramű pontossággal készítették el, és kitűzték a támadás időpontját. A nyaraló a partizánok táborától jó egy órányi járásra volt, a falutól,, amelyik tele volt németekkel, viszont egy besötétedés előtt felsorakozott az osztag. A parancsnok röviden ismertette a vállalkozás célját, majd az osztag elindult. Jó félóra menetelés után kétfelé váltak, jól bevált partizánszokás szerint. Ha véletlenül találkoznának egy erős német járőrrel, nehogy valamennyien elessenek a harcban. Jano, a járőr vezetője, egy vén tölgyfa tetejéről alaposan megfigyelte a nyaralót. Még a „vén hiénát“, vagyis Stozot is látta, amint a nyaraló feraszán kávézott vezérkarával. Lehettek vagy tizenöten. — No, várjatok disznók — morogta Jano a fogai között. — Nemsokáig kávézgattok itt. Két embere ezalatt a százados tölgytől jó dobásnyira figyelt. A nyaraló körül őrök cirkáltak, kutya is volt velük. A járőrvezető megfigyelte, hogy az őrségváltáshoz a felvezető hét emberrel megy. Ezek közül három a nyaraló körül „szaglász“ — ezek kívül vannak a kerítésen. Kettő közvetlenül a nyaraló mellett sétál, ezek szerint két német az épületben őrködik. Azt is megfigyelte, hogy a váltás pontos időközönként történik. Már éppen le akart mászni a fáról, hogy zsibbadt tagjait kicsit megmozgassa, amikor német beszéd ütötte meg a fülét. A hang irányába nézve menten észrevette a csukaszürkébe öltözött négy katonát, akik a hegyoldalon kapaszkodtak fel, s mintha errefelé tartanának. — Hogy rothadtatok volna meg... — káromkodta el magát. — Éppen most kellett jönnötök?! ' Feljebb kúszott a fán, s csak attól tartott, hogy valamelyik társa nem bírván a vérével, odasóz egyet. Ojra hallotta képzeletben a parancsnok utasítását: „A németnek még csak sejteni sem szabad, hogy a halál leselkedik rája ...“ Pár percig még látta a négy alakot, majd eltűntek a szeme elől. Töprengett, mitévő legyen ... Óvatosan lemászott a fáról és beült egy nagyon sűrű mogyorófa-bokorba. Éppen azon gondolkozott, mennyivel jobb itt ülni, mint az öreg tölgyfán, amikor halk zörej ütötte meg a fülét. Jano feszülten figyelt s felhúzta a géppisztoly závárzatát. Egyre közelebb hallatszott a félrehajtott gallyak suhogása. Legnagyobb megkönynyebbülésére két társa volt a csendzavaró. — Hová oly sietve, barátaim? — szólt a bokorból. A két partizán, mint a villám megfordult és géppisztolyuk csöve fenyegetően meredt a hang irányába. — Ne bolondozzatok gyerekek! — mondta Janó s kilépett a bokorból. — Te vagy a legfiatalabb — fordult az egyik partizán felé Jano. — Mássz fel pajtás erre az öreg faóriásra. Figyeld a nyaralót! S ha valami érdekeset látsz, azonnal jelentsd! Mintegy fél óra telhetett el, amikor a fán ülő felderítő jelentette, hogy egy furcsa teherautó érkezett a nyaraló udvarába. — A német mégsem érzi magát biztonságban, ha fényszórót is hozott magával állapította meg Jano hosszas távcsöves figyelés után. — Majd elválik... — dünnyögte maga elé. Társait tájékoztatta, majd rövid tanácskozás kezdődött. — Esteledni kezd. Mostmár hiába kuksolunk a fán, úgysem látunk semmit — mondta far no. — Ahogy, besötétedik, indulunk a megbeszélt helyre. Jano jelentést tett Sztorozsenkonak. A parancsnok elégedetten veregette meg hűséges embere vállát. — Jól van brat — mondta —. Eddig jól menni dolgok, csak a reflektor nekem nem tetszeni. De majd kitalálni valami okosat. Rövid gondolkodás után a kapitány ismertette a támadás tervét. JánoSík ötven emberrel a falu végén emelkedő hegyen tüzelőáilást foglal. A megbeszélt jelre tüzet nyitnak a falura. Minél nagyobb zajt csapunk, annál jobb. A többiek ezalatt a nyaralót támadják meg és végeznek a vezérkarral. — De a reflektor — próbált ellenkezni JánoSík —, ha felfedeznek bennünket, akkor vé-‘ günk van... Sztorozsenko megnyugtatta a fiút. — Ide figyelni brat. Összeigazítani órákat, tiéd és enyém. Pontosan éjfélkor lőni a falu. Érted? A parancsnok terve az volt, hogy a támadást kezdő JánoSík elvonja a figyelmet az ő csoportjáról és biztosra vette, hogy a fényszóró a lövöldözés felé fordul. Ez az idő elég lesz arra, hogy „elintézhesse“ a fényszórót és a nyaralót a bennelevőkkel együtt. Amikor Jánošík zöld rakétát lát felröppenni, olyan gyorsan visszavonul csoportjával, ahogyan csak tud. it A megbeszélt időben kezdődött a nagy rajtaütés. Eldördültek a fegyverek. Osztrozsenko csoportja a nyaraló felé kúszott. Amikor a lövöldözés megkezdődött, nagy zűrzavar támadt a fényszóró körül. Jano a kedvező helyzetet kihasználva egy kézigránát-köteggel rohant a fényszóró közelébe. Hatalmas robbanás némította el a fényszóró körül zsivajgókat, s a fény kialudt. — Da - va - a - a - j! — ordított Sztorozsenkó. A partizánok megrohanták a nyaralót. Az őrségnek jóformán ideje sem volt a fegyverhasználatra. Pillanatok alatt végeztek velük. A nyaraló ablakain egymás után repültek be a kézigránátok. Bentről rémült ordítás, jajgatás hallatszott. A parancsnok ekkor egy hosszúkás, lapos dobozt húzott elő a zubbonya alól. Valamit csavart az egyik végén és négy erővel bedobta a nyaraló folyosólyára. A kapitány és osztaga gyorsan eltávolodott a nyaralótól. Óriási csattanás hallaiszot s egy hatalmas lángoszlop tört jel az égig-Molnár Ferenc TÖRÖK ELEMÉR: Egy szovjet katona sírjánál Ki vagy te, miféle ember, ki e szabad földben virágok közt fekszel? S honnan jöttél e messze idegenbe? hogy ne boruljon könnyezve fiad, feleséged a sírod fölébe. Tán a Kaukázusból jöttél, hogy drága véreddel bizonyságot tegyél, hogy harcos, bátor népemmel együtt éreztél, mikor vad sáskahad lepte el tépett hazámat ezelőtt sok évvel? Vagy talán Moszkvából jöttél, hogy öld a nácikat a Kárpátok tövénél? kik, mint az állatok úgy törtek virágzó hazádra, hogy felperzseljenek mindent, amit a sztyeppéken alkotott néped? De bárhonnan ts Jöttél, szívemből köszönöm, amit értünk tettél. Elvtárs! apámnak hívlak, nem bánom én, Ца ukrán, kirgiz vagy tatár vagy, ki most itt nyugszol a hűs lombok alatt. Te az életedet adtad, hogy békében szőjük boldog holnapunkat, hogy színig fémmel töltse meg acélos kezünk a füstölgő üzemeket, ■ hogy igába törjük a kéklő vizeket. A Szlovák Nemzeti Felkelés A Emlékmúzeum belső térségében elhelyezett szoborcsoport leghűebben fejezi ki a hősi tragikus időszakot. Banská Bystricán, a Szlovák Nemzeti Felkelés székhelyén sok-sok különleges típusú házat láthatunk. A legimpozánsabb épületek közé tartozik az ▼ európai szintű LUX szálloda. I
