Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-08-21 / 33. szám

1971. augusztus 21.

SZABAD FÖLDMŰVES

5

A mezőgazdasági termelés

szakosításának és összpontosításának

eredményei Szlovákiában

A mezőgazdasági-élelmezésügyi komplexum keretében egyre inkább tért hódftó kooperációs és integrációs kapcsolatokról az utóbbi hónapokban nem csak központi szinten, hanem a termelésben is snk szó esett. Ez a jelenség főképpen XIV. pártkongresszusunk határozatainak az ötéves távlatra szóló feldolgozásában és a célkitűzés realizálásában jut legjobban kifejezésre.

A SZABAD FÖLDMŰVES munkatársa a fenti témakör kifejtése, valamint az olvasók tájékoztatása céljából kérdésekkel fordult R. Bucko mérnökhöz, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium termelési osztálya igazgatójához.

© Igazgató elvtárs, milyen sikereket értünk el Szlovákiában a kooperációs és integrációs viszonyok kiépítésében?

A MEZÖGAZDASÄGI üzemek meghatározott tevékenységre történő társulása, pénzeszközeik közös, célszerű felhasználása a szocialista mezőgazdaságunkon belül nem számít újdonságnak. Az első csoportosulások, társulások 1960— 1961-ben a meliorációs szövetkezetek hálózatánák .kiépítésével alakultak. Az elsők közt említhetjük a dunaszerdahelyi (Dun. Streda), dybanyi, Dolný Kubín-i, Lipt. Mikuláš-i, kassal (Košice) és más meliorációs szövetkezeteket. Közülük sok nagyon hasznos tevékenységet fejt ki. Évente mintegy 20—50 millió korona értékű munkát végez.

Később a mezőgazdasági áruértékesítő társulásokba tömörülve egyesítették szövetkezeteink, állami gazdaságaink stb pénzeszközeiket. Szlovákiában jelenleg 11 t yen társulás van. Az értékesítő társulásokba 235 szövetkezet, 21 állami gazdaság és 8 más üzem lépett be, s a legtevékenyebb, a michalovcei járásban alakult „Zemplín“ néven ismeretes zöldségtermesztésre és értékesítésre szakosított társulás, évente tíz millió korona, a dunaszerdahelyi „Agrofrigor“ évente kilenc millió, a kassai „Poínoprodukta“ társulás pedig tíz millió korona értékű forgalmat bonyolít le.

Nagyra kell értékelnünk továbbá az építőtársulásokat is, melyek abból a célból jöttek létre, hogy n mezőgazdasági üzemekben új gazdasági épületek kivitelezésénél segítsenek. A mezőgazdasági üzemek ugyanis az utóbbi időszakban nem támaszkodhattak más építővállalatokra, ezért szükséges volt saját üzemek létesítése. El kell mondanom, hogy az Agrostav vállalatai építőipari gépkapacitás hiányában nem építenek sem drágábban, sem lassabban, sem pedig gyengébb minőségben, mint a többi építővállalatok. örvendetes, hogy közülük egyesek példás üzemekké fejlődtek, s évente mintegy 60 millió korona értékű munka elvégzésére is képesek. A senical „Agrostav“ például idén 65 millió koronán felüli, a topoISanyi 57, я feledi (Jesenské) 40, a popráli mezőgazdasági építő társulás pedig 28 millió korona értékű munkát végez.

sére építették. Idén mintegy 23 millió korona értékű nyerstermelést ér el s állóeszközeinek értéke 44 millió korona. Az újvári (Nové Zámky) szövetkezetközi társulást 53 mezőgazdasági üzem építette s a terv szerint ebben az évben 26 millió koronát forgalmaz. Állóeszközeinek értéke 30, millió korona.

Így sorolhatnám a többi hasonló jellegű vállalatot is, hiszen Szlovákiában 16 van belőlük. A baromfi tenyésztési társulásokba eddig 429 termelőüzem tömörült, köztük 349 földművesszövetkezet, 40 állami gazdaság és 40 egyéb mezőgazdasági jellegű szolgáltató és felvásárló szervezet.

© Akadnak sertéshús termeléssel foglalkozó üzemközi társulások is?

MIVEL a sertéshústermelésre beállított korszerű termelőhelyek későbben alakultak, illetve épültek, érthetően termelni is későbben kezdtek. Azonban arról adhatok számot, hogy jelenleg nyolc ilyen társult üzem van Szlovákiában.

Ezek közé tartozik a Vajnoryban épített „Agrokombinát“, a komáromi (Komárno) és az aranyosi (Zlatná) szövetkezetközi nagyhizlalda a trenčíni „Agrovýkrm“, a necpalyi nagyhizlalda, a losonci (Lučenec) és a negycsalomijai (V. Calomia) nagyhizlalda stb.

A sertéshús termelésére szakosított szövetkezetközi vállalatok termelési és közgazdasági eredményeiről még nem számolhatok be, mivel alapjában csak most kezdik a termelést. Azonban a baromfi tenyésztési társulások közgazdasági eredményei azt mutatják, hogy e közös nagyvállalatok építése mindenképpen előnyös a társadalom s a társulók számára egyaránt. Persze akadnak még bizonyos problémák, melyek részben közgazdasági, részben pedig jogi természetűek. Ezek azonban nem lehetnek fékezői az egészséges kooperációs és integrációs viszonyok további kibontakozásának.

© Ha már a kooperáció és

' Integráció fejlesztését említi, jó lenne, ha tájékoztatná olvasóinkat: hogyan képzeli el

hosszabb távon a kibontakozást?

• A fentiekben olyan társulásokról beszélt, amelyek nem kimondottan mezőgazdasági jellegűek, bár a termelés előbbrevitelét segítik. Említhetne olyan társulásokat, melyek kimondottan a mezőgazdasági termelés s azon beiül a növénytermesztés és állattenyésztés fellendítését szolgálják?

TERMÉSZETESEN erről is beszélhetek, hiszen ezen a téren is vannak konkrét eredményeink. A legkorábban alakultak és a legeredményesebben fejlődtek a baromfitenyésztési társulások. A nyitrai szövetkezetközi vállalat 1966 végén alakult s a termelést 1967- ben megkezdte. Idén tervszerint mintegy 30 millió korona értékű forgalmat bonyolít le. Állóeszközeinek teljes értéke 47 millió koronára tehető. Ezt a szövetkezetközi vállalatot 6 földművesszövetkezet, 2 állami gazdaság és a terményfelvásárló és ellátó vállalat közös beruházási eszközéből alakították.

A lévai (Levice) szövetkezetközi baromfitenyésztési társulást 1967-ben 19 üzem kezdeményezéBIZTOSlTHATOM a Szabad Földműves olvasóit, hogy a szocialista mezőgazdaság távlati fejlesztése el sem képzelhető az okszerű, a közgazdaságilag alaposan indokolt kooperációs és integrációs viszonyok nélkül. Ebben a meggyőződésemben megerősít pártunk elnökségének 1971. március 12-i, a szakosítás és összpontosítás alaptételeiről és szervezési formáiról szóló határozata és mindaz, amit ebben a tekintetben eddig elértünk. Persze nemcsak saját tapasztalatokkal rendelkezünk, hiszen rendelkezésünkre «llnak a Szovjetunió, az NDK s a Bolgár Népköztársaság gazdag tapasztalatai, melyek méltán bizonyítják, hogy a szocialista mezőgazdasági termelés fejlesztésének ez a formája nagyon előnyös.

A szóbanforgó tevékenység öszszehangolására a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium mellett központi szervet (bizottságot) alakítottak az országos problémák megoldására. Szlovákiában ezt a kérdést hasonló bizottság végzi Németh fenő mérnök, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes vezetésével:

"A bizottság tagjainak július 22-t összejövetelén megtárgyalták a fennálló helyzetről szóló jelentést,

hogyan valósul meg a gyakorlatban pártunk központi bizottsága elnökségének és szövetségi kormányunknak fenntebb említett határozata. A bizottság felülvizsgálta a kijelölt járások mezőgazdasági termelésének szakosításáról szóló mintatervet, s letárgyalta az agrocentrum szervezésének javaslatát.

Szocialista mezőgazdaságunk fejlődésének magasabb szakaszába lépett. Ebben a folyamatban a technika egyik lényegbevágó meghatározója lett a nagyüzemi termelés szervezésének. Arra törekszünk, hogy mindenütt optimális feltételt teremtsünk a jelenleg hozzáférhető technika lehető leggazdaságosabb kihasználására. Tesszük ezt abból a célból, hogy lehetővé váljék a munkatermelékenység emelése, s vele párhuzamosan a költségek csökkentése.

Az új, korszerű objektumokban, amelyeket az ötéves terv idején építünk, el kell érni, hogy egy dolgozó 50 tehenet, 200 növendékállatot, 300 vágómarhát, 100 kocát, 1500 hízósertést, 10 ezer tojótyúkot vagy 15 ezer fiatal csirkét ellásson. A felújított, korszerű technikára átállított régebbi épületekben pedig el kell érni, hogy egy dolgozó 30 tehenet, 150 növendék vagy 200 vágómarhát, legalább 60 borjút, 60 kocát Vagy 500 hízósertést gondozzon.

Persze nemcsak az a fontos, hogy egy dolgozó hány állatot lát el, hanem főleg az, hogy az illető naponta és évente hány mázsa húst, liter tejet, darab tojást stb. termel. A teljesítmények növekedését a korszerű technikával és hozzáértő szervezéssel el lehet érni.

© A kooperáció és integráció milyen formáival számolhatunk a jövőben?

TALÄN MONDANUNK SEM KELL, hogy nem a forma, hanem a termelés s a munkatermelékenység emelkedése a lényeges. Számításba jöhet tehát a kooperáció legegyszerűbb formája (egyezmény alapján) választott malac, vagy borjú nevelésre, szállítóeszközök vásárlására és felhasználására stb. Integrált csoportosulásban bizonyos tevékenységre egészen a közös, ökonóiniailag és jogilag önálló vállalatok kialakításáig. Természetesen ott, ahol előre biztosították a politikai feltételeket s a közgazdasági célszerűség mind üzemi, mind össztársadalmi szempontból indokolttá teszi, ott a kisebb szövetkezetek az önkéntesség elve alapján egyesülhetnek. Az állami gazdaságok összpontosítására pedig ott kerül sor. ahol lehetőség nyílik az összefüggő, komplex földalap kialakítására.

A termelés nagyüzemi koncentrálása és a szakosítás tehát bizonyos folyamat, melynek valóraváltásánál segíteni kell. Ahol azonban erre még nem érett meg a helyzet, nem szabad elhamarkodni a dolgot. Az alapelv az, hogy mindjobban kihasználjuk a rendelkezésre álló technikát és az összpontosítás eddigi tapasztalatait, a tudomány és a technika vívmányait:

Az állattenyésztésben ezen a téren komoly sikereket értünk el. Ugyanakkor a növénytermesztésben még csak a kezdet kezdetén tartunk. Olyan szolgáltató hálózat építése szükséges, melynek közremőködésével maximális mértékben kihasználhatjuk például a nagy vonóerejű, korszerű gépeket. Fontos továbbá az agrokémiai központok kialakítása is, hogy komplex módon megoldódjék a növénytermesztés vegyszeres kezelésének mindennemű problémája.

Azt hiszem a beszélgetést azzal fejezhetnénk be, hogy XIV. pártkongesszusunk célkitűzései a mezőgazdasági élelmezésügyi komplexum dolgozóitól új erőfeszítést követelnek. A feladat tehát elég nagy. Azonban Ismeretesek a formák, melyek lehetővé teszik az irányelv teljesítését. Most már arra kell törekednünk, hogy a feladatokat realizáljuk. Ez azonban az emberek hozzáállásán múlik. Ismerve mezőgazdaságunk dolgozóinak szorgalmát, állíthatom, bízhatunk képességeikben.

(hai)

sertésállományunkat időnként megtizedeli egy különös betegség, ame* lyet arról a magyar állatorvos-professzorról neveztek el, aki első ízben írta le tudományos alapon a sertéseknek ezt a betegségét. Azelőtt csak részben ismerték, különféle elnevezéssel illették. Ilyen elnevezés volt: „álveszettség“, „fertőző nyúltvelöbénulás“. Miután Aujeszky professzor 1902-ben tudományosan leírta a fenti neveken már részben ismert betegséget, a nemzetközi tudományos nomenklatúra szerint a világon mindenütt Aujeszky-féle betegségnek nevezzük a sertéseknek, valamint az egyéb állatoknak azon betegségét, amelyet egy különös vírus okoz.

Ez a vírus a sertéseken kívül megtámadja a húsevők (kutya, macska), a rágcsálók (patkányok), valamint a szarvasmarhák, sőt néha még a lovak szervezetét is. Az ember szervezete ellenáll a vírusnak.

A fertőző ragályanyag, vagyis az Aujeszky-féle betegség vírusa a sérüléseken keresztül jut a szervezetbe. Leginkább a száj nyálkahártyáján keresztül, mivel a durva takarmány evés közben kisebb sérüléseket okoz. Ezt a helyet nevezzük a fertőzés kapujának. A fertőzés történhet a bőrön is, ha azon kaparás, harapás vagy egyéb sérülés keletkezik.

A vírus először a fertőzés kapujában szaporodik, s onnét a vérbe jut, ahol fertőzést okoz. Ilyenkor az állatoknál hőemelkedést tapasztalunk. A vérből a vírus az idegrendszerbe jut, ahol roncsoló hatást végez.

Nem véletlen a régi „álveszettség“ elnevezés, ugyanis sok esetben a beteg állatokon olyan tünetek mutatkoznak, mint amilyenek a veszettségnél, nyálzás, nyelési nehézségek, mozgásszervi zavarok stb. „A fertőző nyúltvelöbénulás“ elnevezés is indokolt volt annak idején, mert tényleg fertőző betegségről van szó, s számos esetben a nyúltvelöben végzi roncsoló hatását.

Nagyobb mértékben hazánk területén az ötvenes években lépett fel először a betegség. Magyarországon már a múlt század végén is eléggé elterjedt. Magam 1943-ban találkoztam vele a Mezöhegyesi Állami Gazdaságban, ahol egyetemi tanársegéd minőségben közreműködtem elfojtásában. Persze, abban az időben még gyerekcipőben járt az oltóanyagtermelés s csak állategészségügy rendészeti intézkedésekkel, vagyis a beteg állatuk elkülönítésével, levágásával, zárlattal, az állat-áthelyezések (szállítás) korlátozásával tudtunk elérni némi eredményt. Szerencsére sokat segített az a körülmény, hogy a 20 ezer holdas gazdaságban mangalicákat tartottak, melyek nagyobb ellenállóképességgel rendelkeztek, mint pl. az angol sertések. Speciális oltóanyagunk nem volt, ezért a pestis és az orbánc elleni „kevert szérumot“ alkalmaztuk. Így legalább megvédtük az állatokat az orbánctól, pestistől.

Másik alkalommal az ötvenes években, ha jól emlékszem 1956-ban találkoztam az Aujeszky-féle betegséggel, mégpedig Gútán (Kolárovo). A körülbelül 9 ezer sertéssel rendelkező földművesszövetkezet legnagyobb gazdasági udvarán jelentkezett, ahol az állománynak mintegy fele volt elhelyezve.

A sertésailomänv védelme az Auleszkv-féle betegséggel szemben

A betegség felismerése s az ellene való küzdelem nem okozott különösebb nehézséget, mert már számomra nem volt új a betegség. Akkor már rendelkeztünk az Aujeszky-féle betegség elleni védelemhez specifikus ellenanyagokat tartalmazó szérummal is, amellyel kitűnő eredményt értem el. A veszteség elenyésző volt. Főleg a fejlődésben visszamaradt választott malacok pusztultak el. A szopósak közt persze nagyobb volt a veszteség. Az 50 kilón felüli süldők közül pedig elvétve pusztult el egykét idült szív- vagy tiidőbántalomban szenvedő sertés. A hízók között és az anyáknál nem volt veszteség. Az anyák jó résrze persze elvetélt. Végül sikerült leküzdeni a betegséget, amely a legtöbbször helyi méretű járványt okoz s eléggé komoly veszteséggel jár, ha nem ismerik fel kellő időben. Ugyanis miután szabályosan bejelentettem az illetékeseknél az Aujeszky-féle betegségnek mint fertőző kórnak a fellépését, a helyszínre kiszállott az Állami Állategészségügyi Intézet két állatorvosa, s jegyzőkönyvezték, hogy sertéspestisre gyanakszanak, s azt az utasítást hagyták, hogy az intézetbe küldjék több hullát. Ennek az utasításnak eleget téve 14 napon keresztül naponta küldtem egy-két hullát s csak a 14. küldemény után kaptam táviratot, hogy megállapították az Aujeszky-féle betegséget. Akkorra persze a járványt sikerült megfékeznem az állomány leszériumázásával, kellő diéta előírásával, a gazdasági udvarban levő kutyák és macskák kiirtásával. Ggy látszott, hogy az intézet állatorvosainak új volt az Aujeszky-féle betegség, azért gyanakodtak sertéspestisre. Egyébként az Aujeszky-féle betegség esetenként nemcsak a veszettségre hasonló tünetekben mutatkozik. A tünetek némelykor a pestisre is utalhatnak, ezért ezt a betegséget „álpestis“-nek is nevezhetjük. Persze, a biztonság kedvéért nem vártam karbatett kézzel a laboratórium leletét, hanem magam is végeztem kísérletet kutyán, macskán és nyúlon. Kísérleti állataim szabályos időben és szabályos tünetek lezajlása után Aujeszkyféle betegségben elpusztultak.

Aztán többször is találkoztam a sertésk Aujeszky-féle betegségével, de közülük csak az 1965-ös esetet szeretném a tanulság kedvéért megemlíteni. Akkor már rendelkeztünk aktív oltóanyaggal, az Aujeszky-féle betegség elleni vakcinával. Az oltóanyagot a Brauner akadémikus vezette állatorvos kollektíva kísérletezte ki. Mondhatom nagyon jó hatást tapasztaltam a vakcina használatával. Persze, minden oltónyag csak úgy fejthet ki megfelelő hatást, ha azzal az előírásnak megfelelően bánunk s nem úgy, mint a komáromi (Komárno) szövetkezetben az említett évben. Ugyanis az történt, hogy az oltással megbízott technikus nem tartotta be azt az előírást, miszerint az Aujeszky-féle betegség elleni vakcinát hűvös helyen kell tárolni, s a legrövidebb időn belül fel kell használni. A technikus a vakcinát sertésólban levő fűtött helyiségben, a kályha közelében hagyta s így nemcsak hogy hatását vesztette, hanem úgy látszik használata következtében áz egyes legyengített vírusok felerősödtek s visszanyerték fertőző képességüket, fgy kéttucatnyi szépen fejlett választott malac pusztult el az állományból, melyeket egy kiváló gondozó, Juraj Bánsky bácsi nevelt, aki évente átlagban 19 malacot választott el anyánként.

A sertések Aujeszky-féle betegségével kapcsolatcsan még arra szeretném felhívni a sertéstenyésztők figyelmét, hogy a betegségre minden olyan esetben gyanakodni kell, amikor az ólakból váratlanul eltűnnek a patkányok, amelyek a betegségre a sertéseknél jóval érzékenyebbek.

A tüneteket illetően pedig jó tudni, hogy mindaddig, amíg a vírus a fertőzés kapujában van, a sertéseknél nem jelentkezik a jellegzetes tünet. Ellenben a szarvasmarháknál vagy a húsevőknél abban az esetben, ha a fertőzés a bőrön keresztül történt, úgy a fertőzés kapuja és annak környéke erősen viszket, s az állatok szüntelenül kaparják.

A fertőző anyagnak a vérbe-törésekor is csak enyhe hőemelkedés jelzi a betegséget. Az igazi tünetek akkor alakulnak ki, amikor már a központi idegrendszert, a nyúltvelöt a vírus megtámadja. Ilyenkor jelentkezik a nyálzás, a nyelési zavar, s az egyirányú körbenforgás (manézs mozgás), az orral való sarokba támaszkodás, az előre vagy a hátra járás stb.

Az ilyen tüneteket mutató állatok megmentése kevés reménnyel kecsegtet. A szopósmalacok a legérzékenyebbek a betegségre s ha azoknál mutatkoznak a leírt tünetek, legjobb kiirtani azokat a kezdet kezdetén. Minden esetre mint mindig, az Aujeszky-féle betegségnél is jobb a bajt megelőzni, mint orvosolni. Elsősorban arra kell törekedni, hogy betegségtől mentes állományból szerezzük be az állatokat, de legjobb ha saját nevelésű a sertésállományunk. Ha pedig az Aujeszky-féle betegség veszélye forog fenn, úgy oltani kell ellene az állatokat. Állandóan, rendszeresen végezzük a patkányirtást. A kutyákat és macskákat csak úgy tűrjük meg a sertésólak környékén, ha biztosított, hogy azok onnét el nem távozhatnak, s fertőző anyagot nem hozhatnak.

Dr. PATUS SÁNDOR