Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-30 / 4. szám
Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuminak hetilapja 1971. január 30. Ara 1,— Kčs XXII. évfolyam, 4. szám. Szakmelléklet Kisállattenyésztés Vadászat - Halászat Tanulság a „tanulságból“ Országszerte vitatják Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1970 decemberi plénumának dokumentumát. A lapokban megjelent mélyen elemző, tartalmas, tárgyilagos és eléggé részletes dokumentum a CSKP XIII. kongresszus óta a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságait rögzíti. Az 1968/69-es időszakról még ilyen alaposan előkészített tanulmány nem jelent meg. Az első részben a felszabadulás utáni első évek nehézségeit tárgyalja, hogy a nemzeti demokratikus forradalom csúcspontját a februári győzelem jelentette, amikor a munkásosztály átvette a hatalmat. Az egész társadalom szempontjából döntő lépés volt ez, mert népünk elindulhatott a szocializmus útján és az új rendszer a munkásosztálynak és az egész dolgozó népnek magasabb életszínvonalat biztosított. Ez megmutatkozott abban, hogy munkásaink, földműveseink szinte hihetetlen rövid idő alatt olyan életszínvonalra emelkedtek, amiről azelőtt álmodni sem lehetett. A mezőgazdaság kolektivizálása az egész parasztság boldogulását és gazdagodását eredményezte. A dokumentum ezután azt elemzi, hogy a szocializmus építésében elkövetett hibáknak azért lettek komolyabb következményei, mert társadalmunk szociális szerkezetében számottevő kispolgári rétegnek volt még befolyása a falvakban és a városi lakosság körében. Ezek az elemek, leértékelve a szocializmus építésében elért rendkívül jó eredményeinket, felnagyították a hibákat és úgy állították be a fejlődést, hogy nálunk minden rossz, a párt nem tudja vezetni a társadalmat, ezért változásra van szükség. Nehezítette a helyzetet, hogy a párt Központi Bizottságában nem volt egység és a Központi Bizottság egyes tagjai szabotálásukkal csökkentették a párt akcióképességét. A párt fokozatosan a jobboldali opportunisták uszályába került. A pártban levő jobboldali opportunistákkal az 1968 márciusi járási pártkonfereneiákon került sor nyílt erőpróbára. A kulcspozíciókat a jobboldal csak azért nem foglalhatta el mindenütt, mert a marxizmus-Ieninizmus elveihez hű, egészséges erők szilárdan ellenálltak.' A párt Központi Bizottságában kialakult az ún. második centrum, tehát lényegében kettős irányítás volt. A helyzet főleg a cseh országrészekben annyira rosszabbodott, hogy a járási konferenciák fele a kétezer sző mellett foglalt állást. A második centrum mindent megtett azért is, hogy az egészséges erők ne jussanak el a XIV. kongresszusra. Emlékezhetünk még arra, hogy az újságok vitatkoztak arról, kik menjenek a kongresszusra és kik ne. A munkásosztály képviselői teljesen háttérbe szorultak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a küldötteknek csak 17,4 százaléka volt munkás. Ezt a szakaszt úgy összegezhetjük, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja 1938-ban fokozatosan megszűnt a szocialista társadalmi rendszer irányító központjává lenni, és a párt vezető funkcionáriusai, köztök Alexander Dubček is az ellenséges és reakciós erők számára engedték ét a fontos posztokat. Jellemző még erre az időszakra a demokrácia elferdítése. Épp a demokratizálódás hirdetői voltak azok, akik nem vették figyelembe a párttagok és pártonkfvüliek véleményét, és szervezetileg is olyan hibákat követtek el, ami azelőtt nem történt meg. A XIV. kongreszszust lényegében a Prágai Városi Pártbizottság hívta össze, és hasonló körülmények között született meg a bratislavai pártkongresszus is. Ismeretes az a tény is, hogy Alexander Dubček nem informálta a Központi Bizottság tagjait a baráti államok figyelmeztetéséről. A pártszervezetek ezret küldték figyelmeztető leveleiket a Központi Bizottságnak, hogy roszszabbodik a helyzet és minden szakaszon előretörnek a jobboldali opportunista erők, azonban ezeket e dubőeki vezetés nem vette komolyan, és a legtöbb figyelmeztetés a papírkosárba került. A jobboldali erők nem hátráltak meg 1968 augusztus után sem. Továbbra Is elmélyültek a gazdasági nehézségek, emelkedtek a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árak, s az egész inflációs hullám főleg a kiskeresetű polgárokat sújtotta. A tanulság arra int, hogy a társadalom minden szakaszán utat kell engedni az egészséges nézeteknek. Lehetővé kell tenni, hogy a politikai és gazdasági problémákba mindenki beleszóljon. Tény, hogy a párt konszolidációs törekvései szép eredményeket hoztak. De a harc még nem ért véget. Az egyik oldalon a meghátrálásra kényszerült jobboldali erők szabotálnak a politikai és gazdasági élet minden szakaszán, a másik oldalon jellemtelen karrieristák használják ki az átmeneti nehézségeket és igyekeznek saját céljaikat elérni. Az értékelés leszögezi: csakis azoknak az erőknek kell a vezetésben megmaradni, akik kezdetben is komolyan gondolták a szocializmus építését, a demokratizálódást Is egészséges reménynyel fogadták, s amikor látták, hogy veszélyben a munkásosztály hatalma, a szocializmus, ellenálltak és ma Is küzdenek a konszolb dácléért. A bodoki (nyitrai járás) baromhkeltetőfarm teljes üzemben dolgozik. Hetenként 30 ezer csibét keltetnek, amelyet a járás szövetkezetei és állami gazdaságai vásárolnak meg. Tavaly 700 ezer csibét keltettek. A képen Šranková Rozáliát, a keltető csinos dolgozónőjét és a pelyhes csibéket látjuk. Fotó: P. Matis szövetkezeteink dolgozói a sok éves tapasztalatok * nyomán felismerték azt a megcáfolhatatlan igazságot, hogy gazdaságuk fejlődésének egyik legfontosabb előfeltétele a vezetés és a termelést gyakorlat harmonikus egysége, vagyis a vezető személyiségek és a termelés különböző szakaszain dolgozó szövetkezeti tagok zavarmentes együttműködése. Nem becsülik már le a szövetkezet elnökének szerepét sem, s így mind ritkábban hallani az egykor gyakran hangoztatott megjegyzéseket, amelyek arra utaltak, hogy „könnyű a szövetkezeti elnök sorsa, mert az nem dolgozik“. Az elnök szerepének és küldetésének nagyra becsülését — egy kissé ugyan furcsán hangzik — talán éppen az bizonyítja a legjobban, hogy napjainkban sok bíráló megjegyzés illeti munkáját, magatartását. Több helyen például azért marasztalják el a szövetkezet elnökét, mert örökösen a különböző munkahelyeket járja és állandóan hadilábon áll kisebb nagyobb hibákat vétő emberekkel, míg máshol azt hfresztelik róla, hogy nem elnöknek való, mert örökké az irodában ül s nem törődik a munkák menetével. Gyakran hallható tehát annak a követelménynek az igénylése, hogy „az elnök legyen elnöki“ Magától értetődik, helytelen lenne, ha a szövetkezeti elnök minden elhangzott megjegyzésre véleményének és munkamódszereinek módosításával reagálna. Ugyanakkor azonban, ha küldetését komolyan veszi nemcsak fel kell figyelnie a bíráló megjegyzésekre, hanem azokból le kell vonnia az ésszerű következtetéseket is a munkamódszerei szüntelen javítása céljából. Vitán felül áll: nem jő szövetkezeti elnök az, aki mivel nem bízik a különböző termelési szakaszokért felelős vezető társaiban, örökké a határt és az állattenyésztési telepet járja, szisztematikusan és radikális módon megváltoztatja a részlegfelelős szakemberek intézkedéseit és kis dolgokkal, elnökhöz nem méltó kicsinyes ügyekkel őrli fel a mások és a saját idegeit. E módszer gyakorlásának törvényszerű következménye, hogy a nagy dolgok — a gazdaságfejlesztési, áruértékesítési stb. kérdések — elkerülik figyelmét, vagyis azok megoldására sem ereje, sem pedig ideje nem jut. De nem jő elnök az sem, aki örökké az irodát bújja, csak úgynevezett papírmunkát végez és megfeledkezik arról, hogy a feladatok teljesítését nem csupán a munkaértekezleteken keresztül, hanem időnként a gyakorlatban, vagyis a helyszínen is ellenőrizni kell. Az ilyen elnök nem tud, mert a helyzet tényleges ismeretének hiányában nem is tudhat reális képet alkotni a munkák menetéről és a gazdaság helyzetéről, s így a gazdaságfejlesztési elképzelései és a különböző problémák megoldását szolgáié Intézkedései irreálisak lesznek, míg végül éppen a sorozatos melléfogásai miatt gondolkodó, de fejlődéstgátló bábuvá válik. Az a szövetkezeti elnök, aki jól akarja betölteni felelősségteljes funkcióját, tehát nem lehet a végletek embere. Tudatosítania kell elsősorban is azt, hogy a vezetés jő módszere feltételezi, illetve megköveteli az Irányítás és az ellenőrzés harmonikus egységét. S ennek meg kell nyilvánulnia az elnök mindennapi munkájában. Az irányítás azonban nem korlátozódhat csupán feladatok osztogatására. Az irányító munkának elválaszthatatlan velejárója a gazdaságfejlesztési lehetőségek szüntelen keresése és felmérése, majd a feltárt lehetőségek ismeretében a gazdaságfejlesztési elképzelések rögzítése és azok megvalósításának szervezett előkészítése. Az időszaki feladatok és a távlati elképzelések megvalósításához, Illetve szervezeti biztosításához az elnöknek egy egész „vezérkar“ rendelkezésére áll. Ezért a jó szövetkezeti elnök, mint ennek a „vezérkarnak a parancsnoka“ elsősorban is arra törekszik, hogy a vezetőgárda minden tagjának a szellemi és fizikai képességét maximálisan kihasználja, Illetve gyümölcsöztesse a szövetkezeti közösség érdekében. Ennek azonban előfeltétele, hogy a különböző munkaterületek vezető dolgoziőnak maximális önállóságot biztosítson. Ugyanis az önállóság a felelősségtudat elmélyüléséhez, a vezető dolgozók alkotó és kezdeményező képességeinek korlátlan méretű kibontakozásához vezet. Az elnöknek azonban átruházhatatlan feladata, hogy szisztematikusan ellenőrizze a „vezérkar“ mindenegyes tagjának munkáját, egyrészt a munkaértekezleteken elhangzott beszámolók alapján, másrészt pedig a termelés egyes területeinek gyakori, Illetve szükségszerinti megtekintése alkalmából. A termelési gyakorlatban tapasztalt fogyatékosságokért és hibákért azonban ne mindig a rossz irányítás folytán hibákat elkövető sorkatonákat, tehát az egyszerű szövetkezeti tagokat ostorozza, hanem vonja következetesen felelősségre azokat a vezető beosztású szakembereket, akik a gondjaikra bízott termelési ágazat fejlesztésével, a beosztott szövetkezeti tagok munkájának ésszerű megszervezésével és a munkafolyamatok ellenőrzésével hiányosan foglalkoznak. A jó szövetkezeti elnök soha nem sajátítja ki a mások szerepét. Tudatosítja, hogy munkakörének egyik fontos részét éppen az a feladat képezi, hogy mindenkitől, de elsősorban is a vezető beosztásban lévő dolgozóktól megkövetelje feladataik mindenkori teljesítését. Tehát rossz elnök az, aki elnézi a hibákat, szemet húny a munkatársai tunyasága és nemtörődömsége felett, s inkább maga akar elvégezni mindent, mint másokat kötelességük teljesítésére, felelősségtudatuk elmélyítésére ösztönözzön. Az egységes földművesszövetkezet azonban nemcsak gazdasági szervezet, hanem mint a szövetkezeti tagok közössége társadalmi szervezet Jelleggel is rendelkezik. Ebből adódik, hogy a gazdasági tevékenysége mellett, széleskörű társadalmi küldetése is van. A szövetkezeti elnöknek, mint a közösség fejének — a már ismertetett gazdasági irányítói tevékenysége mellett — tehát az is feladata, hogy tekintélyes politikai tényezőhöz illő komolysággal mérje fel a szövetkezeti tagság szakmai, politikai és kulturális színvonalának emelésével kapcsolatos követelményeket, valamint a szociális gondoskodás szüntelen fejlesztését szolgáló feladatok terjedelmét, majd a lehetőségek maximális kihasználása érdekében, vagyis a társadalmi és kulturális jellegű feladatok teljesítése céljából, megtegye a szükséges szervezési intézkedéseket. Megnyugvással konstatálhatjuk, hogy a szövetkezeti elnökök többsége már rendelkezik mindazokkal az erényekkel, amelyek e felelősségteljes funkció hasznos gyakorlásának nélkülözhetetlen előfeltételei. A fejlődő szocialista társadalmunk azonban azt igényli, hogy minden egyes szövetkezeti elnök a vezetés tudományát Ismerő és következetesen gyakorló elnök legyen. PATHÖ KAROLY i
