Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-05 / 22. szám

1971. Június 5.

SZABAD FÖLDMŰVES

T-GÉPESÍTÉSRŐL-------Szépítgetés nélkül a gép- és pótalkatrész

ellátásról

A mezőgazdasági műszaki berendezésekkel való ellátás terén az utóbbi években hanyatlást észlelünk. Az áldatlan állapotot egyrészt a haaai gépgyártás és a külföldi behozatal közötti aránytalanság, másrészt pedig a mezőgazdasági üzemek szüntelenül növekvő igényei idézték elő.

Amíg a mezőgazdasági gépipar egyes üzemei, mint például a Malacky-! Agrostroj, Rožmitál, rumburgi gépgyárak és mások a termelésük átszervezése következményeként kevesebb gépet gyártottak mezőgazdaságunknak, addig a mezőgazdasági üzemeink gépigényei 1971-ben — 1967— 1968-hoz viszonyítva — lényegesen megnövekedtek.

Ezerkilencszázhatvanötben mezőgazdasági üzemeink 314,5 millió korona értékű gépet, illetve termelőeszközt vásároltak, erre az évre azonban már 401 millió 400 ezer korona értékű gépet igényeltek. Például traktort 1965-ben 1925 darabot' vásároltak, s ez évre pedig 1926-ot igényeltek. A traktorok Iránti érdektelenség főttig 1968-ban és 1969-ben mutatkozott meg, amikor a mezőgazdaság mindössze 778, illetve 774 traktort vásárolt.

A terményfelszedővel és ürítővel ellátott pótkocsik általában újdonságnak számítanak. Érdekes, hogy ebből 1938-ban mindössze 85-öt vásároltak mezőgazdasági üzemeink, de 1971-re már 1200-at igényeltek. Silókombájnok lránt sem volt komolyabb érdeklődés amit az is bizonyít, hogy bár 1966-ban 620 darabot igényeltek, de mindössze 442-öt vettek át. Hasonló ingadozás volt tapasztalható a többi gépieszközök igénylése és átvétele tekintetében is.

A LEHETŐSÉGEK ÉS IGÉNYEK

kielégítése alapján az utóbbi hatéves Időszakot három részre bonthatjuk:

• mint ismeretes 1966-ig a gépek elosztása kiutalás szerint történt annak ellenére, hogy az Igényeket előzetes felmérések alapján nyújtották be;

• 1967—68-ban gondot okozott a gépek eladása annak ellenére, hogy több esetben az értékesítésért külön jutalmat fizettek. Ebben az időszakban a raktárkészlet az 1965 évihez viszonyítva megháromszorozódott;

• 1970—1971-ben a gépigénylés lényegesen növekedett, de a kereskedelem csak a szükséglet 70 százalékát tudja fedezni (a hazai gyártmányú traktorok esetében csak 50 százalékot).

Ehhez hozzá kell még fűzni, hogy az 1968-as évi gépszükséglet megállapításakor a mezőgazdasági üzemek

beterjesztett igényei azt tükrözték, hogy a termelőknek csak mintegy 127 millió korona értékű gépre lesz szükségük. Tény, hogy a népgazdaságnak ez a része sem mentesült a különböző deformációktól, vagyis a Síkféle irányítási „modell“, amely a piac mechanizmusára épült, nagyon sok kárt okozott. Így érthető, hogy a gépekkel való ellátásban Is hosszabb időre van szükség, míg a kereslet és a kínálat közötti összhang létrejön.

El kell ismerni persze azt is, hogy я gépgyártók érdektelenségét többek között az is előidézte, hogy a járási kereskedelmi központokra szállított gépek nagyrészét a szabadban raktározzák, s azok ki vannak téve az időjárás viszontagságainak.

NYÍLTAN MEG KELL MONDANUNK,

hogy a jelenlegi állapotért részben a mezőgazdasági üzemek is felelősek, mert 1968-ban nem tanúsítottak kellő érdeklődést a gépek iránt. Természetes, hogy a raktárkészlet emelkedése _ 1967—1968-ban — kedvezőtlenül hatott a szállítószervezet gazdasági eredményeire. Ugyanis a bank a megnövekedett raktárkészlet után negy kamatot vetett ki.

Ismeretes, hogv 1967. január 1-vel a mezőgépek és a traktorok vételára mintegy 30 százalékkal emelkedett. Persze ezzel egvidóben emelték a mezőgazdasági termékek felvásárlási árét is. A mezőgazdasági üzemek mégsem tanúsítottak kellő érdeklődést a felkínált gépek iránt.

így például 1966-ban nagy érdeklődés volt az UV—2-es típusú univerzális pótkocsik iránt, az áremelkedés után az érdeklődés minimálisra csökkent. Ennek következményeként 1967 végén több mint 250 pótkocsi volt raktáron, melyek három esztendei külszíni raktározás és leértékelés után, tehát ráfizetés mellett lettek eladva.

Az árdeformáció bizony kevés helyen okozott olyan károkat, mint a mezőgazdasági technikában. Tudjuk, hogy a szilárd, a mozgó és a szabad árak érvényesültek ezen a területen. A gépek szilárd áron, míg az egyes pótalkatrészek szabad áron kerültek forgalomba. Ezzel bekövetkezett az a paradox helyzet, hogy míg a mezőgazdasági üzemek a gépeket drágáknak tartják, addig a mezőgazdasági gépgyárak arról panaszkodnak, hogy a termékeik gyártásának rentabilitása egyre csökken.

Ezerkilencszázhatvannyolcban például azért szüntették be a Zetor Super 50-es kerekes traktorok gyártását, hogy megkezdjék a Z—8011-esek kiadását. Ez azonban különféle objektív és szubjektív okok következtében csak lényeges késéssel sikerült. El kell mondani azonban azt is, hogy a mezőgép- és traktorgyártással hagyományosan foglalkozó vállalatok, mint pl. az Agrostroj és a brnól ZKL nem lettek hűtlenek eredeti, küldetésükhöz még akkor sem, ha ideiglenesen, kényszerítő körülmények következtében, más lehetőséget kerestek.

A Brnoi Zbrojovka Trösztjének Központi Igazgatósága 1967—1968- ban komoly nehézségekkel küzdött. A helyzet ismeretéből kiindulva megállapította, hogy átmeneti jellegű — legfeljebb pár évre kiterjedő — kedvezőtlen jelenségről van szó. Ezért igyekezett gyártmányait elhelyezni — átmenetileg — külföldi piacon. S meglepő, hogy e gyártmányok iránt külföldön nagy érdeklődés mutatkozott annak ellenére, hogy hazai körülmények között az ellenkezőjét tapasztaltuk. Érthető, hogy a ZKL hosszúlejáratú szállítási szerződést kötött a külföldi üzletfelekkel több gép átadására, s így kerültek és kerülnek még ma is az unifikált sorozatban gyártott traktoraink nyugati piacra, míg a cukorrépabetakarító gépsorok a Szovjetunió mezőgazdasági üzemeibe. Az exportkötelezettségek teljesítése mellett természetes, hogy a gépgyártásunk nem fedezheti a hazai szükségletet. Ezért a múlt év elején az NDK-ból behoztuk a ZT—300-as, a Román Népköztársaságból pedig az U—651-es tipusú traktorokat. Eleinte a termelők bizalmatlanságot tanúsítottak ezekkel a gépekkel szemben. Végül azonban mégis csak megvásárolták azokat, s most azt tapasztaljuk, hogy irányukban egyre gyakoribb az érdeklődés, főleg a hazai gyártmány elégtelensége következtében.

Aki jártas a szerződéses kereskedelemben azt is tudja, hogy a hazai gépkereslet növekedése semmi esetre sem indokolhatja a szerződéses viszony máról holnapra történő felmondását. így magától értetődik az is, hogy a mezőgazdasági üzemek igényét — legalábbis egyelőre — nem teljesíthettük a kívánt mértékben. Az 1967—1968-as stagnálás és bizonyos külföldi behozatal késése odavezetett, hogy külföldi behozatalból sem fedezhetjük teljesen a mennyiséggel és a választékkal kapcsolatos igényeket. Annak ellenére azonban, hogy a külföldi behozatalt bizonyos mértékben korlátoznunk kell, megvan rá a remény, hogy a helyzet belátható időn belül lényegesen javulni fog.

A hazai traktorgyártás kiszélesítését gátolja, hogy a ZKL üzemei kevés munkaerővel rendelkeznek. Ezért például a téli mezőgazdasági nyugalmi időszakban, a nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági üzemei bizonyos számú brigád munkaerőt bocsátanak a gyár rendelkezésére, (hogy elősegítsék az ellátási zavarok enyhítését. A brigádmunka egyben azzal is jár, hogy a ZKL üzemeiben dolgozó szövetkezeti tagok munkája után a kerület, a járás és a mezőgazdasági üzemek bizonyos számú többlet traktorhoz jutnak. A múlt esztendőben például a ZKL üzemeiben 150 szövetkezeti tag segédkezett, idén pedig mintegy 380-an járulnak hozzá a traktortermelés bővítéséhez. A traktorra való igényjogosultságnak az az elve, hogy a brigádosok 2000 normaórát dolgozzanak le az üzemben. Az így beszerzett traktor persze jóval többe kerül, mint a kiutalt, mert a kiküldött brigádosok költségeit a mezőgazdasági üzemek fedezik.

PROBLÉMÁK

A PÓTALKATRÉSZ ELLÁTÁSBAN

Míg a mezőgép-ellátás terén az utóbbi években bizonyos kilengések történtek, ezzel szemben a pótalkatrész ellátásban egészében véve csak enyhébb ingadozás volt. így például 1966-ban 147,5; 1970-ben pedig 199,3 millió Kčs értékű alkatrész került eladásra. Erre az évre 225 millió korona értékben igényeltek pótalkatrészt a mezőgazdasági üzemek. Ha ezt felbontjuk részleteire, azt láthatjuk, hogy alig történt többletigénylés, ami azt bizonyítja, hogy alapjában véve jó az ellátás. Ez azonban csak látszat, mert ha megkérdezzük a gépesítőket és a beszerzőket ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Főleg a traktorok és a rakodók hiányos pótalkatrész-ellátását fájlalják.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi pótalkatrész-ellátás zavaroktól mentes.

Mi okozza a (hiányt? Erre kimerítő választ adni valóban nehéz, mivel a tényezők egész sora ellenkező irányban befolyásolja a mennyiség és a választék szerinti szállítást. Ezek közül néhányat meg is említek:

1. Tervezés.

A pótalkatrészek terv szerinti ellátását az Agrotechnika és a Mezőgazdasági Technika Központi Vállalatai biztosítják. A terv készítésénél az alábbiakból indulnak ki:

a) a választék országos jegyzékéből, mely kimutatja az évi termelésből származó készlet és az előző esztendőből maradt raktárkészlet végeredményét;

b) a meghatározott évre támasztott igény visszaigazolását;

c) az egy gépegységre eső pótalkatrész szükséglet normáját (a gép elöregedése stb.j;

d) a mezőgazdasági termelés feltételezett fejlesztését, mely lényegesen befolyásolja a pótalkatrész szükségletet.

Ez annyit jelent, hogy a terv készítéséhez szükséges legoptimálisabb adatanyagot az országos felmérés szolgáltatja. S ha e körül probléma mutatkozik, az úgy adódhat, hogy esetleg az adatanyag nem fedi a valóságot (lehetnek benne jelentős tévedések).

További probléma, hogy például az

1972-es évre szóló pótalkatrész szükséglet tervét már 1970-ben kellett elkészíteni, s az alkatrészek 1972-ben mégis csak idény után érkeznek majd be. így az igénylők csak az 1973-as évi termelésnél hasznosíthatják azokat.

2. A termelés befolyása

Amellett, hogy az igénylés az optimális szükségletet fejezné ki, a visszaigazolás mégis rejtegethet meglepetéseket. Ugyanis a mennyiség és a választék terén előfordulnak bizonyos ellentmondások, (negyedévenként stb.j attól függetlenül, hogy hazai vagy külföldi alkatrészekről legyen szó. Előfordul, hogy az idény után beérkező alkatrészek a raktáron relatív fölöslegként mutatkoznak. Az is előfordulhat, hogy az igényelt alkatrészeket nem szállítják le, s ezért a következő évre nincs biztosíték a szükséglet fedezésére.

Ha egyes alkatrészek gyártása valamely üzemnek ökonómiai szempontból nem vonzó, úgy a kevés alkatrészt az érdeklődők hamar elkapkodják a raktárakból. Még akkor is, ha pillanatnyilag nincs rá szükségük, mert semmi biztosítékot nem kapnak arra, hogy belátható időn belül lesz belőle elegendő.

3. A pótalkatrésszel való gazdálkodás a mezőgazdasági üzemekben.

Köztudomású, hogy a javításnál ökonómiai szempontból a leggazdaságosabb az agregátumcsere. Az agregátumok javításánál ugyanis meg lehet állapítani bizonyos alkatrésznormát. Ez annyit jelent, hogy nem történhet hazárdírozás a pótalkatrészekkel. ,

A gépállomások javító tevékenységének átértékelése után ezen a téron is javulást várhatunk. Ehhez persze

az is szükséges, hogy kellő mennyiségű alkatrészt kapjunk, s a műhelyek garanciát vállaljanak a náluk javított gépek jó minőségéért.

MI A HELYZET A SZÜKSÉGLET KIELÉGÍTÉSE TERÉN

A cikk elején említettük, hogy a bírálat nagy része a traktorok alkatrész-ellátására, főleg a Z—50-esre vonatkozik.

A nyugat-szlovákial kerületben a traktoroknak egyharmad része Z— 50-es, s 1970-ben az igényelt alkatrészeknek csak 51 százalékát kaptuk meg. Ebből nem nehéz megállapítani a valóságos helyzetet. Ebben a tekintetben az idén sem jobbak a kilátások.

Az agrotechnika persze lehetőségeket keres az egyes alkatrészek gyártására a gépállomásokon vagy másutt, azonban állandóan az ár rugalmatlanságával találja magát szemben. Arról van ugyanis szó, hogy egyes alkatrészek gyártása tényleg ráfizetéssel Jár.

A szerkesztőség megjegyzése:

Tudomásunk van róla, hogy az Agrotechnika Kerületi Vállalata a napokban néhány vagonnyi pótalkatrészt kapott az U—651-es típusú román traktorokra. Ebből látható, hogy az Agrotechnika és az állami szervek mindent elkövetnek az igények kielégítése céljából.

Már most is lényeges javulás tapasztalható

— Igaz, mondotta Németh Jenő mérnök, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese —, hogy az ötéves tervidőszakra kidolgozott és elfogadott gépesítést terv nem fedi a mezőgazdasági üzemek progresszív Igényeit. A gépellátásban tapasztalható fogyatékosságok okait azonban nem az Irányítás jelenlegi módszereiben kell keresni. A fogyatékosságok főleg abból adódnak, hogy 1968 januárja után, s már jóval azelőtt is — céltudatosan mellőzték a tervfegyelmet, tehát a géptermelési irányszámok mindjobban eltértek a szükséglettől. Ebben a kérdésben némileg „ludasak“ a mezőgazdasági üzemek is, mert mint ismeretes, az 1967-es árrendezés után kevesebb gépet igényeltek, s így rávezették a mezőgazdasági gépgyártó üzemeket arra, hogy termékeiknek, főleg a traktoroknak — külföldi piacon keressenek gazdát. A kereskedelmi szerződések azonban nemcsupán egy, hanem több évre szólnak. Igaz ugyan, hogy egyes országoknál — amelyek nem hagyományos partnereink — felmomdtuk a szerződést, a hazat ellátás teljes megoldását azonban ezáltal sem sikerült elérni.

Továbbiakban beszélt arról, hogy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium — a párt vezető szerveivel való teljes egyetértésben — nemcsak összegezi és feltárja a mezőgazdasági üzemek szükségleteit, hanem következetesen keresi a megoldáshoz vezető lehetőségeket is. — Tudomásul kell vennünk azonban azt is — mondotta Németh elvtárs —, hogy az utolsó két év alatt minden törekvés azt a célt szolgálta, hogy társadalmi és gazdasági életünket konszolidáljuk. S ez a törekvés pedig sikerekhez vezetett. A mezőgazdaság irányában is sok kérdést megoldottunk. Erről azonban senki nem beszél, ezt mindenki természetesnek tartja annak ellenére, hogy nem volt könnyű feladat. Például az elmúlt évekhez viszonyítva — mind mennyiségi, mind pedig választék tekintetében — lényegesen megjavult a műtrágyaellátás. Alapvetően megjavult a takarmánykeverék minősége annak folytán, hogy az 1 450 000 tonna takarmánykeverékhez szükséges komponens-mennyiségből nem engedjük meg — mint a múltban az többször előfordult —, hogy lényegesen több, de "az állami normák által meghatárooztt minőségnél jóval rosszabb takarmánykeveréket gyártsanak.

Németh elvtárs kitért arra is, hogy mi okozza a traktortípusok nagy választékát (szortiment), ami aztán további problémákhoz vezet. Ennek magyarázatát abban látja, hogy a mezőgazdaság növekvő igényeinek bizonyos szintű kielégítése céljából kénytelenek vagyunk behozni olyan traktorokat, amilyeneket kapunk. Ez azonban feltételezhető, hogy csak átmeneti jelenség, mivel azzal számolunk, hogy a saját gépiparunk belátható időn belül képesnek bizonyul arra, hogy a mezőgazdasági üzemeink gépszükségletének oroszlánrészét teljesítse.

Helyénvalónak minősítette továbbá azt a megállapítást, hogy a gép- és traktorállomások eltávolodtak a mezőgazdaságtól, s igy az utóbbi években nem teljesítik küldetésüket. Ezzel összefüggésben azoiiban tájékoztatásként megjegyezte, hogy a közeljövőben lényeges javulás várható (nem egyik napról a másikra), mivel a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium keretein belül létre jön a mezőgazdasági gépjavító üzemek központi szakigazgatósága, s így megszűnik a gép- és traktorállomások önkényes intézkedésekhez vezető teljes önállósága. Tehát a mezőgazdaság ’ irányító szerveinek módjukban áll rávezetni ezeket az üzemeket olyan tevékenység folytatására, amellyel a sző legszorosabb értelmében a mezőgazdaság fejlődését szolgálják. Feltételezhető — mondotta Németh elvtárs —, hogy az AGROTECHNIKA vállalatai is az említett vállalatok közösségébe tartoznak majd.

— Sok mindent megoldottunk — mondotta a miniszterhelyettes, de nem megy mieten egyszerre. Azt azonban a sok panasz ellenére is állíthatjuk, hogy a türelmetlenséget kiváltó fogyatékosságok nem voltak olyan méretűek, hogy komolyan veszélyeztették volna a mezőgazdasági üzemek bővített újratermelését. Ennek bizonyításául számokkal illusztrálta azt a fejlődést, amtt mezőgazdaságunk mind a növénytermesztés, mind pedig az állatenyésztési termelés szakaszán az utóbbi években elért. A szép termelési eredményekért pedig köszönet jár mindazoknak, akik a fejlődést szolgáló munkából részt vállaltak.

★

Igyekeztünk átfogú képet adni arról a nyílt elvtársi légkörben folytatott eszmecseréről, amely a mezőgazdaság gépesítésével kapcsolatban bontakozott ki. A* értekezlet lényegében hasznosnak bizonyult egyrész azért, hogy az AGROTECHNIKA dolgozói áttekintést nyerhettek a mezőgazdasági üzemek problémáiról, amit felhasználhatnak majd a jövőbeni munkájukban. Hasznosnak bizonyult azért is, mert a mezőgazdasági üzemek jelenlevő képviselői — akik a termelés fejlesztésével járó felelősségükből kiindulva türelmetlenséget tanúsítottak — meggyőződhettek arról, hogy jó irányban haladunk, tehát hogy egész sor intézkedés történt és a jövőben is történni fog a mezőgazdasági termelés fejlesztése, a gépesítés színvonalának szüntelen és fokozatos emelése céljából.