Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-05-22 / 20. szám

A mezőgazdaság jelenlegi helyzete

A tudományos-műszaki haladás előretörése a mezőgazdaságban és ezzel kapcsolatban a termelőerők fejlődése megköveteli a termelés további koncentrációja és szakosítása kérdésének mielőbbi megoldását.

A mezőgazdasági termelés koncentrációjának eddigi folyamata lényegében két ütemre, időszakra bontható: az első időszakot a szocializálás évei jelentik, — az egységes földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok létrehozásának és kiépítésének időszaka —, a második időszakot pedig a kis szövetkezeteknek nagyobb egységekbe történő összevonása, egyesítése képviseli, amely a szocializálás befejezése után, azaz az 1959—1963-as években ment végbe.

E fejlődés által a szocialista mezőgazdasági üzemek két

döntő formája jött létre, és létezik egymás mellett jelenleg is, amely egymástól nemcsak a tulajdon formájában, hanem terjedelmében és szervezési felépítésében is jelentősen különbözik. Az egységes földművesszövetkezetek, melyeknek átlagos földterülete 625 hektár mezőgazdasági földterület, képviselik az egyik, az állami gazdaságok 4630 hektár átlagos mezőgazdasági földterülettel pedig a másik egységet. Habár ezeknek az egységeknek létrehozása a megelőző állapottal összehasonlítva jelentős koncentrációt képvisel, mégsem felelt meg a fejlődés követelte szintnek, különösen a legutóbbi esztendőkben, amikor a mezőgazdaság a legkorszerűbb gépeket kapta és gyors ütemben fejlődött a kemizáció — tehát nem feleit meg a termelőerők elért fejlődési szintjének.

Ez a kérdés rendkívül élesen lép előtérbe — tekintettel aránylag csekély földterületükre — az egységes földműves szövetkezeteknél. A probléma azonban még az állami gazdaságok esetében sincs megoldva, mert ezek földterülete, kivéve egyes határszéli körzetet, eléggé szétdarabolt, és gyakran az efsz tulajdonát képező földek közé ékelődik, ami nagyban nehezíti, gyakran lehetetlenné teszi a termelési tevékenység koncentrálását és az ettől jelentős mértékben függő technológia, valamint a termelés ipari jellegű megszervezésének alkalmazását.

A mezőgazdaság további koncentrálásának szükségességét már a párt XIII. kongresszusa is hangsúlyozta. E cél elérésének legfőbb útjaként a mezőgazdasági termelés szakosítását, specializálását, a kooperációs kapcsolatok fejlődését és a mezőgazdasági üzemeknek egyes közös tevékenységre történő tömörülését, egyesülését jelölte meg. Ennek az elgondolásnak valóra váltása során a legutóbbi esztendőkben megkezdtük a kooperációs kapcsolatok megszervezését, és a közös vállalkozások létrehozását, elsősorban is az állattenyésztés néhány ágazatában (tojástermelés, baromfi, sertéshús előállítás), valamint néhány kiegészítő tevékenységben (talajjavító társulások, közös építővállalatok stb. létrehozása).

Az elmúlt év, 1970 végéig összesen 338 közös, szövetkezeti vállalatot hoztunk létre és helyeztünk üzembe, ebből 245-öt a Cseh Szocialista Köztársaságban, és 93-at a Szlovák Szocialista Köztársaságban. Az említett számból körülbelül 100 közös szövetkezeti vállalat tulajdonképpeni mezőgazdasági őstermelést folytat (elsősorban tojás-, baromfi-, sertés- és marhahús termelést), a többi pedig kisegítő tevékenységet és szolgáltatásokat (talajjavítási és építőszövetkezetek, gyümölcstárolók, takarmánykeverők, szárítók stb.).

Az eddig létrehozott, mezőgazdasági termelést folytató közös szövetkezeti vállalatok termelési alapeszközeinek értéke (1970 végén) csaknem 3,4 milliárd korona volt. Ezeket a vállalatokat egyharmad részben a tagságot képező üzemek anyagi eszközeinek, kb. 40 százalékban állami szubvenció, s a fennmaradó részben beruházási kölcsönök segítségével hozták létre. Ez azt jelenti, hogy az üzemek csaknem 250 millió koronát kitevő szabad pénzeszközeit mozgósították a mezőgazdasági áermelés további fejlesztésére. A társtulajdonosi viszonyban levő üzemek saját eszközeikkel részt vállalnak e közös vállalatok üzemköltségeinek fedezésében. Annak ellenére, hogy e közös vállalatok közül igen sok a termelés megkezdésével párhuzamosan fejezi be üzemének kiépítését, s azok pedig, amelyek az építkezést már befejezték, csak nagyon rövid ideje vannak üzemben, mégis gazdasági eredményeik igazolják a termelés koncentrálásának progresszív jellegét. Elsősorban lényegesen megnövekszik a munka termelékenysége. Az eddig megállapított adatok szerint a kifizetett bérek és jutalmak minden koronájára eső teljesítmény a tojás-, baroméi- és sertéshús termelő közös szövetkezeti vállalatokban öt-, sőt hétszerese azoknak a teljesítményeknek, amelyeket ugyanilyen jellegű termelésben a szövetkezetek kimutattak. Egyes kimagasló technológiával rendelkező közös szövetkezeti vállalatban az egy dolgozóra eső évi teljesítmény meghaladja az 50 ezer korona értéket, ami az élő munkának olyan termelékenysége, mely csaknem négyszerese az iparban elért átlagos élő munka teljesítményének.

A termelés nagyobb összpontosítása által elért fejlettebb technológia alkalmazása, amellett, hogy elősegíti a mezőgazdasági termelés fejlesztésének egyik legégetőbb problémáját — a munkaerő kérdését — megoldani, elősegíti a mezőgazdasági termelés költségességének csökkenését is, ami az eddigi fejlődésben nem volt kielégítő.

Komoly hiányt jelent, hogy ez a folyamat eddig rendszertelenül, elemi erővel ment végbe. E folyamatot a központi szervek kellőképpen nem irányították és nem befolyásolták, ezért számos olyan akadállyal találkozunk, amit utólag kellett, mint a társadalmi problémák legfontosabbját megoldani. E kérdésben komoly szerepet játszott a terv és a központi irányítás szerepének jelentős lebecsülése, amire éppen az említett időszakban került sor.

Ezek a hibák elsősorban abból eredtek, hogy a XIII. kongresszus által elfogadott alap-irányelveket kellőképpen nem dolgozták fel. Hiányzott a termelőerők további fejlesztésének hosszabb lejáratú koncepciója. Nem tisztázták a gazdasági és jogrendí jellegű alapvető kérdéseket, de nem szabták meg a kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlesztésének keret tervét sem.

Ezért feltétlenül szükséges, hogy visszatérjünk a XIII. kongresszus határozataihoz, e határozatok alapján tűzzük ki a további koncentráció, szakosítás és kooperáció politikai-gazdasági irányait, s ennek alapján dolgozzuk ki a megvalósítás komplex programját az elkövetkező két, esetleg három ötéves terv időszakára.

I. A mezőgazdasági termelés további fejlődésének jellegzetes vonásai

Az a cél, amit a párt mezőgazdasági politikájáról a XIII. kongresszus határozatában tűzött ki — éspedig a lakosság alapfontosságú élelmiszerek ellátásával szemben támasztott szükségletének a hazai mezőgazdasági termelés által történő maradéktalan kielégítése, a mezőgazdaság társadalmi munkatermelékenységének folyamatos fokozása mellett — megköveteli, hogy gyorsabb ütemben alkalmazzuk a tudományos és műszaki előrehaladás vívmányait és valóra váltsuk a termelés racionális — ipari jellegű — megszervezését.

Az első feltételt az intenzifikáló tényezők térfogatának és hatékonyságának fokozása képezi.

A növénytermesztés terén a további kemizálási folyamattal kapcsolatban az elkövetkező évekre feltételezhető a műtrágyaszükséglet egyre fokozódó növekedése, ami az ötödik ötéves terv végén előreláthatólag eléri a 220 kg tiszta tápanyag felhasználását egy hektár mezőgazdasági földterületre. Ez a szükséglet a további évek során egyre emelkedik majd.

Lényegesen növekednie kell a növényvédő vegyszerek felhasználásának is. A növényvédő vegyszerekkel kezelt terület jelenleg körülbelül 3 millió hektárt tesz ki és az ötödik ötéves terv végéig e terület 4 millió hektárra kell hogy növekedjen. Hasonló ütemű növekedéssel az ezt követő esztendőkben is számolni kell.

Az új technika alkalmazása terén számolnak azzal, hogy már az ötödik és a hatodik ötéves terv éveiben teljes egészében gépesíteni lehet majd a növénytermesztést a műszaki berendezések és gépek teljesítményének lényeges fokozásával.

Az állattenyésztés terén már az ötödik ötéves terv éveiben túlsúlyba kell kerülnie az új, nagyüzemi technológiának a tojás, a baromfi és a sertéshús termelésében. Döntő lépést kell tenni a progresszív nagyüzemi technológia megvalósítása céljából a szarvásmarha-tenyésztésben. Ennek az irányzatnak tökéletes megvalósítását legkésőbb a hatodik ötéves tervben kell elérnünk.

A mezőgazdaság fejlesztésének előbb felsorolt műszakitechnológiai iránya további lépést jelent a mezőgazdaság iparosítása felé és elősegíti az élőmunka szükségletének csökkentését (hozzávetőlegesen a jelenlegi szükségletnek 40 százalékára) a mezőgazdaságban, s ezáltal a mezőgazdasági termelés hatékonyságának lényeges fokozását Is elérjük. A tervek hatékony és célszerű megvalósításának feltétele azonban a termelés racionális megszervezése, de elsősorban is a mezőtükrözze a szoros együttműködés előnyeit, elsősorban a termelés és az élelmiszerforgalom feltételeinek kihasználása szempontjából, a társadalmi szükségletek figyelembevételével Ezért szükséges, hogy tüzetes elemzésnek vessük alá ezen folyamat eddigi mivoltát, s annak alapján kell majd kidolgozni a további teendők koncepcióját.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek közti együttműködés fejlesztése tervének kidolgozásakor ezen kapcsolatok fejlődésének célszerűségéből kell kinidulni, s nem szabad lehetővé tenni, hogy létrehozásuk öncélú, esetleg spekulatív formát öltsön. Fejlődésük nem vezethet az élelmiszeripar koncentrációja szakaszán elért eredmények és a szakirányítás gyengítéséhez. Ellenkezőleg, .az élelmiszeripar magasfokú koncentrációjának előnyeit teljes mértékben kt kell használnunk a mezőgazdasági termelés fejlődése, területi megoszlása és a nyersanyagelőállítás, valamint a feldolgozás időbeni összefüggése fejlődésének aktív ösztönzésére.

A mezőgazdasági termelés és a feldolgozóipar közti kooperációs kapcsolatok fejlesztésének további fontos kiindulópontjává kell hogy váljon az újratermelési folyamat és az élelmiszerforgalom hatékonyságára irányuló követelmény. Ez.ért a kapcsolatok fejlesztését nem lehet anélkül megvalósítani, hogy figyelembe ne vennénk, milyen társadalmi effektivitást biztosítanak, s milyen mértékben vannak összhangban a termelő erők társadalmi jellege elmélyítésének irányzatával.

Általában abból kell kiindulni, hogy a mezőgazdasági üzemek és a feldolgozóipar közötti együttműködéshez a mezőgazdasági termelés szakosítása és koncentrálása révén teremtődnék meg az alapfeltételek. Ezért a mezőgazdasági termelésben tapasztalható kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlődése a két termelési ágazat üzemei közötti kölcsönös együttműködés elsőrendű előfeltételévé válik.

A kapcsolatok fejlődésének jelenlegi fázisában a két ágazat üzemei együttműködésének fejlődését főleg a következőkre kell irányítani:

— fokozni az alapnyersanyag előállítási folyamatának minőségét, s a nyersanyag feldolgozásának célszerűségét,

— elmélyíteni a nyersanyagtermelés és a feldolgozás közti idővel és hellyel kapcsolatos összefüggéseket,

— csökkenteni a forgalmi költségeket, egyebek között annak segítségével is, hogy minden esetben, ahol az lehetséges, létre kell hozni a termelők és a feldolgozók közti közvetlen kapcsolatot,

— növelni kell a feldolgozóipari hulladékok kihasználását,

— indokolt esetekben lehetővé kell tenni bizonyos közös beruházások megvalósítását is, amennyiben az ilyen irányú együttműködés célszerűnek és gazdaságosnak mutatkozik, és összhangban van a termelő erők fejlődésével és célszerű koncentrációjával, s amennyiben mindez hozzájárul az üzemek kihasználatlan tartalékainak mozgósításához.

Az együttműködési szerződésnek kellene a kölcsönös együttműködés ezen kapcsolatai fejlődésének alapformájává válni. Az együttműködési szerződésben fel kellene tüntetni az együttműködés feltételeit, s figyelembe kellene venni a két partner jogi szubjektivitását és eddigi szervezési hovatartozását is. Ezen szerződéseknek feltétlenül hosszúlejáratúaknak kell lenni, s tartalmazniuk kellene a kölcsönös kapcsolatok fejlődésének perspektív irányvonalát. Az együttműködés fejlesztése érdekében a tervezés és az irányítás kellékeinek összessége, valamint a jogi intézkedések szakaszán is meg kell teremteni a kellő feltételeket.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelése szakosításának és koncentrálásának fejlesztése, szervezési módszereinek alapirányvonala és fő követelményei

Az élelmiszerek előállítása iránti fokozott Igényeknek a saját forrásokból csak akkor tudunk eleget tenni, ha tovább fokozzuk a mezőgazdasági termelő erők és a mezőgazdasági termelés hatékonyságának belterjességének fejlődését. A belterjesség eléréséhez vezető utak egyike az, amely megköveteli a szakosítás, és a koncentrálás következetes érvényesítését a termelésben, valamint a kooperációs és integrációs kapcsolatok céltudatos fejlesztését, kiszélesítését. A mezőgazdasági szervezetek jelentős része már elindult ezen az úton: a termelő eszközeik és fáradozásuk összesítésével bizonyos csoportosulásokat alakítottak ki, s a feldolgozó iparral való helyes együttműködés révén jelentős eredményeket értek el.

Hogy a kooperációs és integrációs kapcsolatok további fejlődése a társadalmi szükségletekkel összhangban valósuljon meg és támogassa az állami tervek áltaľidtfizôtt feladatok elérését, valamint hozzájáruljon a termelés szükséges szakosításához és koncentrációjához, a mezőgazdasági termelés szervezeteinek együttműködését és a feldolgozó iparhoz való viszonyát tervszerűen kell irányítani, s ügyelni kell arra, hogy a fejlődés az alábbi alapelvek szellemében valósuljon meg:

1. A termelés szükséges szakosításának és koncentrációjának elérése érdekében elsősorban azt az alapelvet terjesztjük és támogatjuk majd, melynek értelmében fejleszteni kívánjuk a mezőgazdasági szervezetek közötti kooperációs és integrációs kapcsolatokat úgy, hogy a szervezetek megőrizzék jelenlegi

nagyságukat és jogi szubjektivitásukat, azzal a feltétellel, hogy a kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlődése folyamán fokozatosan eltávolítják az együttműködő üzemek közti határokat, akadályokat és megfelelő feltételeket biztosítanak ahhoz, hogy később egy magasfokú belüzemi munkamegosztással rendelkező nagy termelési gazdasági egészben egyesüljenek.

Abban az esetben, ha az üzem jelenlegi nagysága kizárja a földterületen történő racionális gazdálkodás lehetőségét, vagy ha az állami szektor megművelése alatt álló összefüggő földterület lehetőséget nyújt erre, sor kerülhet az üzemek közvetlen egyesítése révén megvalósított koncentrálásra.

2. A mezőgazdasági üzemek együttműködésének további fejlődése a termelő erők fejlődése követelményének, azok hatékony kihasználásának, a termelés szakosításának és összpontosításának további kibontakozását szolgálja. Amennyiben azt a termelő erők jellege és a körzet feltételei megkövetelik, mind a két szocialista szektor üzemei, — állami gazdaságok és földművesszövetkezetek — hozzájárulnak a kölcsönös kooperációs és Integrációs kapcsolatok kialakításához.

3. A termelés szakosításának és összpontosításának, valamint a mezőgazdasági üzemek együttműködésének elkövetkező fejlődési szakaszában a következő alapformákkal kell számolni:

— közös vállalatok a növénytermesztés speciális munkálataira,

— a közösen szerzett és kihasznált technikára alapozott vállalatközi együttműködés (szűkebb) a növénytermesztésben,-- vállalatok közös berendezései a fejőstehenek, a hízómarhák vagy egyéb állattenyésztési ágazatok számára,

— komplex (széleskörű) vállalatközi együttműködés, amely a közös tervek alapján mind az állattenyésztés, mind pedig a növénytermesztés szakaszán összeköti az egyébként önálló gazdasági egységeket,

— tojás, baromfi- és sertéshús termelésével foglalkozó közös vállalatok,

— állami gazdaságok társulása,

— egyes termékek — tojás, baromfihús, sertéshús, vetőmag stb. — termelésével foglalkozó, szakágazatilag irányított speciális vállalatok,

— a szolgáltatások — a műszaki fejlesztés, felvásárlás és áruellátás részére — speciális állami vállalatai.

4. A nyersanyagtermeléssel foglalkozó mezőgazdasági vállalatok és a feldolgozóipar közti együttműködés fejlesztése elsősorban az alábbi tényezőkre irányul:

— az alapnyersanyag termelésének minőségi fokozására és a nyersanyagok célszerű felhasználására,

— a nyersanyag termelése és feldolgozása közti idpbeli és térbeli összefüggés elmélyítésére,

— a forgalmi költségek csökkentésére, többek között a nyersanyag termelői és feldolgozói közti közvetlen kapcsolatok létrehozásával azokban az esetekben, ha a szükséges feltételek adva vannak,

— a feldolgozóipar hulladékainak kihasználására,

— indokolt esetekben az egyes közös berendezések építésére is, amennyiben ez az együttműködés kimutathatóan célszerű és gazdaságos, összhangban van a termelő erők fejlődésének tendenciájával és azok célszerű összevonásával, s lehetővé teszi a vállalatok tartalékforrásainak mozgósítását.

5. A kooperációs és integrációs összeköttetések fejlődésének folyamata tervszerűen lesz irányítva, emellett azonban — elsősorban azért, mert az egységes földművesszövetkezetek részvételéről van szó — figyelembe lesz véve a tagok akarata és a szövetkezet alapszabályzata.

6. A kooperációs és integrációs összeköttetések fejlődésének az irányítás minden fokán a mezőgazdasági termelés fejlesztési tervének szerves részévé kell válnia. Mindamellett abból kell kiindulni, hogy ez a fejlődés önmagában nem cél, hanem eszköz, melynek elő kell segíteni a termelés szakosítása és koncentrációja azon fokának elérését, amely megfelel a termelő erők fejlődése követelményeinek. A kooperációs és integrációs összeköttetések fejlesztési tervének ezért szorosan rá kell kapcsolódnia a technikai fejlesztés tervére, a termelés szakosításának és koncentrálásának koncepicójára.

7. A kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlődésének tervszerű irányításakor a tervezői munkánál előtérbe kell helyezni a területi szempontokat. Ezzel egyidejűleg lesz meghatározva a mezőgazdaság irányító szervei területi egységeinek feladata is, s ezek az egységek bizonyos mértékben felelősek lesznek az egész program megvalósításáért.

8. A kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlesztését célszerű anyagi juttatással is támogatjuk majd. Erre a célra bizonyos pénzösszeg lesz kiutalva az állami költségvetésből a mezőgazdaság részére, ami főleg a termelés szakosítását és koncentrálását lesz hivatva elősegíteni.

9. Az állami pénzügyi támogatás feltételeinek kidolgozásával párhuzamosan érvénybe lép a közös vállalatok pénzügyi támogatásának módszere, az üzemeknek az állami költségvetéshez való viszonya, valamint az egyes alapító vállalatoknak a közös vállalat létrehozásában és elért eredményeiben való részesedésének elve úgy, hogy ez az egész módszer összhangban legyen a nevezett vállalatok küldetésével és feladataival