Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-05-15 / 19. szám

SZABAD FÖLDMŰVES. 1971. május 15. 4 A nagyüzemi növénytermesztést napjainkban már el sem tudnánk képzelni a különböző vegyszerek használata és a (okozott, célszerű tápanyagpótlás nélkül. A legtöbb mezőgazdasági üzemben nagy gondot (ordítanak ezen munkálatokra, a ez nagyban hozzájárul az eredmények kedvező alakulásához. -bor-Kukoricatermesztési tapasztalatok ÉRSEKÚJVÄRI {Nové Zámky) já­rás \gész területe a kukoricatermesz­­tő körzetbe tartozik, s az elért ered­mények mégis eléggé gyengék voltak. Az elmúlt évtizedben a kukorica hek­tárhozamai évente 25,5 és 38,6 mázsa között ingadoztak. A kukorica vetés­­területe nagyság szempontjából rög­tön a búzáé után következik. Annak ellenére, hogy a járás a kukoricater­­mesztö körzetbe tartozik, az utóbbi évek folyamán lényegesen csökkent a nevezett kultúra vetésterületének terjedelme. Ennek okozói a helyteiert fajtamegválasztás, a rosszul végzett agrotechnika, a hiányos tápanyagpót­lás, a gépesítés alacsony színvonala, valamint ezen tényezők következmé­nyei, elsősorban a gyenge termés­eredmények voltak. Hogy a nem kívá­natos helyzeten változtatni tudjunk, már évekkel ezelőtt kerestük a prob­léma megoldásához vezető utat. Az utóbbi néhány esztendő leforgá­sa alatt jelentős javuláson ment ke­resztül a kukoricatermesztés. Különö­sen nagy volt a fejlődés a tápanyag­­pótlás szakaszán. Míg pár évvel ez­előtt 160—180 kg NPK hatóanyagot adagoltunk egy hektárra, addig ma járásunk üzemeinek túlnyomó több­ségében már 350—400 kg tiszta táp­anyagot juttatnak a kukorica vetés­­területének egy hektárjára. Az NPK arány [1:0,6:1) is jónak mondható. A műtrágyázási kísérletek révén si­került meghatározni a tápanyagpót­lás legmegfelelőbb Időpontját is. A kálium- és foszfortartalmú műtrágyá­kat mindig ősszel adagoljuk, sőt leg­újabban a nitrogéntrágyákat is ebben az időszakban juttatjuk a talajba. Rá­jöttünk ugyanis, hogy az itteni adott­ságok mellett sokkal jobb hatást érünk el az ősszel adagolt nitrogén­­trágyákkal. Megfigyeltük továbbá azt Is, hógy a fejtrágyázás nem növeli a terméshozamokat, ezért a nevezett növénynél nem végezzük ezt a műve­letet. A KUKORICATERMESZTÉS eredmé­nyesebbé tételére irányuló törekvé­seinkben nagy segítséget nyújtottak az SPC—6-os vetőgépek is, hiszen így már sokkal könnyebb biztosítani az optimális tőszámot. Az 1963-as évig az egy hektárra eső kukoricaegyedek száma 22—25 ezer között mozgott já­rásunkban. Ez elsősorban annak volt az eredménye, hogy a dolgozók „lé­péstávolságra“ végezték az egyelést. A mintegy 14 ezer szövetkezeti dol­gozót nem sikerült meggyőzni a mód­szer helytelenségéről, s arról, hogy ma már másként kell ezt a műveletet végezni, nem pedig úgy, ahogy azt valamikor tanulták. Némi javulás csak az SPC—6 vetőgépek bevetése után mutatkozott. Az 1970-es évben a já­rásban a kukorica vetésterületének 78 százalékán (10 946 hektár) ezekkel a gépekkel végezték el a vetést. Eze­ken a parcellákon nem kellett egyelni és az egyes fajtáknál az egy hektár­ra eső egyedszám elérte a 40—50 ezret. Mivel kevés volt a gépi eszköz, ezen területek többségét Is kénytele­nek voltunk a dolgozókkal, vagyis kézi erővel műveltetni és betakaríta­ni. Természetesen hiába mondtuk az embereknek, hogy csak kapálni kell, egyelni nem — alaposan megritkitot­­ták a számukra sűrűnek mutatkozó növényzetet. Ennek következtében a vegyszerekkel kezelt, egyeletlen táb­lákon 5—15 mázsával nagyobb hoza­mokat is elértek az egyes üzemekben. Ebből következik, hogy a herbicidek is hozzájárultak törekvéseink megva­lósításához. A munkaerőhiánnyal küsz­ködő gazdaságok Idejében felismerték a vegyszerek használata nyújtotta előnyöket és lehetőségeket. Természe­tesen a betakarítás gépesítéséről sem feledkeztünk meg. Az említettek igazolják, hogy je­lentős lépéseket tettünk a termelés fejlesztése érdekében. Az új agro­technika azonban az eddigieknél jobb fajtákat követel. Meggyőződésünk szerint a kitűzött célt, a termésátla­gok növelését csak akkor érhetjük el, ha az egyéb tényezők mellett az új fajtákban rejlő adottságokat, jő tulajdonságokat Is kihasználjuk. Ezen gondolatok jegyében már 1969-ben megkezdtük a fajtaösszehaeo.nűító kí­sérleteket, hogy kiválaszthassuk a számunkra legalkalmasabb fajtákat. Ezlrányú törekvéseinkhez nagy segít­séget kaptunk felettes szerveinktől, a szlovákiai kutatóintézetek dolgozói­tól és nem utolsósorban a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetétől. Az utóbbival azért vettük fel a kapcso­latot, mert talaj- és éghajlati adott­ságaink a közeli fekvés következté­ben hozzávetőlegesen azonosak, s így biztosra vettük, hogy az Intézet ta­pasztalatait hasznosítani tudjuk. A ne­vezett intézet a kísérletek irányítását dr. Kükedi Endrére bízta, aki első­sorban az Udvardon (Dvory nad Žl­ta vau j végzett kísérletekbe kapcsoló­dott be és szorosan együttműködött a járási mezőgazdasági társulás szak­embereivel is. A kísérletezést 1969-ben kezdtük el. Ebben az évben 20 mezőgazdasági üzemben — összesen 306 hektárnyi területen — több mint 50 fajtát he­lyeztünk megfigyelés alá. A kísérle­tek ugyan ismétlés nélküliek voltak, de Udvardon a nagyparcellás kísér­leteken kívül kisparcellás kísérleteket is folytattak. A nagyparcellák terje­delme egy hektár körül mozgott, a kicsiké pedig 40 négyzetméter volt. A KÖVETKEZŰ ÉVBEN, vagyis 1970- ben, csökkentettük a kísérleti helyek számát, mert a négy eltérő talajtípust így Is képviseltetni tudtuk. A kísérleti parcellák terjedelme 0,6—1,04 hektár között mozgott. Az előző év tapaszta­latai alapján csökkentettük a megfi­gyelésre kerülő hibridek számát is. Ebben az évben már nemcsak a ter­mőképességet, hanem a betegségek­kel szemben tanúsított ellenálló ké­pességet Is tanulmányoztuk. Mielőtt rátérnék a kísérleti ered­mények ismertetésére, szükségesnek tartom a meteorológiai adatok meg­említését is, mert ezek ismerete nél­kül nehéz volna megmagyarázni a különféle tapasztalt változásokat. Az 1969-es évben például a vegetációs idő alatt csak 193,9 milliméter csa­padék hullott, ami jóval mögötte ma­radt az 50 éves (1900—1950), 316 mm-es átlagnak. Ez az év tehát na­gyon száraz volt, a hőmérséklet ala­kulásában pedig az előbbi időszak átlagához mérten nem volt lényeges eltérés. 1970-ben májustól szeptembe­rig 221,8 mm csapadék hullott, ami szintén kevésnek bizonyult. A kora­őszi fagyok nagy károkat okoztak a közepes és hosszú tenyészidejű faj­tákban, ami jelentős hozamcsökkenést vont maga után. A kísérleti eredmények azt mutat­ják, hogy a megfigyelt hibridek ter­mőképességével nincs baj. Vélemé­nyünk szerint a jelenlegi fajtákban rejlő ezirányú lehetőségeket napjaink­ban még nem Is tudjuk teljes mér­tékben kihasználni. A megfigyelt hib­ridek — egynéhány kivételével — be­váltották a hozzájuk fűzött reménye­ket. A legjobb hozamot azok a par­cellák biztosították, ahol 400—500 kg NPK hatóanyagot adagoltunk egy hek­tárra. Az 1970-es évben kivontuk a kísérletekből az igen késel hibrideket (OPH-98, ZP-62, Mv-620 stb.) annak ellenére, hogy 1969-ben (hosszú, me­leg ősz) a legjobb magtermést nyúj­tották. Szintén kihagytuk a kísérle­tekből azokat, amelyek 1969-ben gyengébben szerepeltek. Az 1970-ben végzett kísérletek alap­ján elmondhatjuk, hogy az első hat helyre került hibridek (OSSK-3R6, OSSK-218, ZPDC-455, CE-V, BCSC-5A, Mv-530) hozamai között — OSSK-366: 75,4 q/ha, Mv-530: 72,6 q/ha — csu­pán 2,8 mázsa különbség volt, s nem valószínű, hogy ez az eltérő termő­­képességből ered. Ebben az évben jól beváltak a korai hibridek, ami főleg annak köszönhető, hogy a szeptem­ber végén jelentkező korai fagyok ezeket már egyáltalán, vagy csak ke­vésbé érintették, viszont a késeiket vagyis a hosszabb tenyészídővel ren­delkező hibrideket jelentősen meg­károsították. Ez a tény arra ösztökél bennünket, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítsunk a hibridek tenyész­­idő hosszúsága szerinti megválasztá­sára. Örömmel állapítottuk meg, hogy ebben az évben a hazai hibridek (CE-V, TO-4/64,, TO-70/Z, CE-1V) is jól szerepeltek. A felsoroltaknál csak az Mv-380-as új magyar hibrid termő­­képesebb. A besorolt hibridek némelyike meg­dőlt, s így a betakarítást kézzel kel­lett elvégezni. Ezen káros jelenség okát és meggátolásának módját a to­vábbi kísérletek során kívánjuk meg­oldani. A jövőben az eddiginél na­gyobb gondot kell fordítani az olyan hibridekre, melyek ellenállóbbak a növényi és állati kártevőkkel, vala­mint a betegségekkel szemben is. A kétéves összehasonlító kísérletek eredményeit és tapasztalatait össze­gezve, a következőket mondhatjuk el: a) járásunk területén az 580-as FAO számú érési csoportnál későbbi hibridek termesztése kockázatos, nem gazdaságos, b) a termesztésben legalább 4—5 hib­ridre kell alapoznunk, hogy nö­velni tudjuk a termelés biztonsá­gát, folyamatossá tehessük a beta­karítást, és ezáltal megteremthes­sük a feltételeket a betakarító gé­pek tökéletes kihasználásához, c) a fajtakiválasztásnál a megdőlés­nek ellenálló fajtákat kell előtér­be helyezni, hogy lehetőség nyíl­jon a gépi betakarításra. Az Mv- 570-es hibrid jó szárazságtűrő ké­pességgel rendelkezik, gazdag ter­mést ad, de ebből a jövőben csak annyit termesztünk, amennyit egy hét alatt be tudunk takarítani. He­lyette az Mv-530-as, később pedig a jelenleg fajtajelöltként szereplő Mv-587-es hibridet termesztjük. d) a fajták elbírálásánál a jövőben egyre nagyobb gondot fordítunk a betegségekkel szemben tanúsított ellenállóképességre, e) a rendelkezésünkre álló hibridek potenciális termőképességének ki­használása céljából javítanunk kell a termesztési eljárásokon, f) folytatni kell a kísérleteket, rész­ben az új hibridek megismerése céljából, részben pedig azért, mert két év eredménye alapján nem lehet konkrét következtetéseket levonni. Két évvel ezelőtt nemigen hittünk abban, hogy rövidesen 50 mázsás hek­tárhozamokat érünk el kukoricából. Ennek ellenére 1989-ben 51,08 mázsa 1970-ben pedig 52,52 mázsa átlagos hektárohzamot takarítottak be a já­rás kukoricatermesztői. Voltak olyan szövetkezetek is, melyek jóval túl­szárnyalták ezeket az eredményeket, Az érsekújvári szövetkezet például, 73,7 mázsás átlaghozamot ért el a múlt évben. Reméljük, hogy a felso­rolt intézkedések hozzájárulnak járá­sunk kukoricatermesztésének tovább­fejlesztéséhez. J. MUDROCH mérnök Ml közelmúltban megrendezett mezőgazdasági értekezlete­ken és a sajtéban többször szúba került, hogy a nyugat­szlovákiai kerület szövetkezetei és állami gazdaságai nagyban hozzájárultak a gabona terméseredményének emeléséhez. Első­sorban is azokról a gazdaságokról van szó, amelyek hozzá­értő szakembereiken keresztül figyelemmel kísérik és számon tartják a legfrissebb tudományosan megalapozott tapaszta­latokat és ügyesen be is vezetik azokat a gyakorlatba. A szenvedélyes kísérletezők közé tartozik többek közt P í s László mérnök, a Veľká Paka-i (Nagypaka) szövetkezet el­nöke Is, aki a gazdaság agronómusával együtt 1988 őta foglal­kozik a legújabb nagyhozamú búzafajták kísérleti termesz­tésével. Kezdetben csak kilókat tudtak beszerezni az Auróra, a Kau­kaz, a Mironovszkája-Jubilcjná 50-es, az Ogyeszkája és más új búzafajtákból, Gondosan elvetették, hogy bő termést, jó vető­magot nyerhessenek. A vetésnél egysoros kézi minivetőgépet használtak, amellyel fél kilé magot is eredményesen elvet­hettek. A hasznos tevékenység végül is meghozta a várt eredményt. Az 1970-es évben a Kaukaz búzafajtából 109, a Mironovszkája - Jubilejna 50-esből 188, az Aurórából 109, az Ogyesszkájából pedig (mivel csak grammokkal kezdték) 3,8 mázsát takarítot­tak be. A kísérleti parcellák fél hektárosak voltak, s mindegyik fajtából két-két parcellát vetettek, hogy alaposan megfigyel­hessék a növények viselkedését, s ennek kapcsán igazságosan értékelhessék a végeredményt. Az említett fajtákon kívül kí­sérleteztek a Mironovszkája 808-as, a Bezosztája, a Rannája és a Libellula búzafajtákkal is. A kísérleti parcellákon a vetést 12,5 cm-es sortávolságra végezték, s betartották az egységnyi területre előírt növény­­egyedek számát. Közismert, hogy az 1970-es esztendő Felső- Csallóközben csapadék tekintetében nagyon mostoha volt, ami nagyban befolyásolta mindennemű növényzet fejlődését s az ezzel összefüggő terméseredményt. A szövetkezetben az utóbbi három esztendőben a búza hek­tárátlaga 38,5 mázsa volt, 1970-ben pedig csak 32 mázsa. Ebből is látható a szárazság kedvezőtlen hatása. Jogosan kérdezhetné valaki, hogyan álltak ellent a száraz­ságnak a nagyhozamú kísérleti búzafajták. Éppen ez az, amit érdemes említeni. A kísérleti parcellákon a Kaukaz fajta pél­dául ilyen mostoha körülmény mellett is megadta a 46,8, az Auróra a 44, a Mironovszkája-Jubilejná 50-es a 39,6, a Miro­novszkája 808-as a 39, a Bezosztája а 3B, a Rannája a 33,9, a Libellula pedig a 32 mázsát hektáronként. Az Ogyesszkáját nem értékelhették, mert ebből a fajtából nem egészen 50 kg-ot takarítottak be, de a jelek azt mutatták, hogy hasonló ter­mésátlagra képes, mint a Mironovszkája-Jubilejná 50-es, — ■ ■ Összhangban pártunk és társadalmunk célkitűzéseivel! A jövő búzafajtái üzemi kísérletben ugyanis nagyon jól bírja a szárazságot, s a legmostohább fel­tételek mellett is megadja az optimális hozamot. Ha behatóan értékeljük például a Kaukaz és a Bezosztája búzafajták termésátlagát, azt állapíthatjuk meg, hogy az előbbi 31 százalékkal nyújtott nagyobb hektárhozamot, mint az utób­bi. Emellett még az is lényegbevágó körülmény, hogy a Kau­kaz búzafajta hektoliter súlya 792, az Auróráé 808, a Miro­novszkája jubilejná 50-esé pedig 780 gramm volt. így ezeket az első minőségi osztályba sorolhatták, míg a Mironovszkája 808-as búzafajta csak a második minősítést érte el, ami érté­kesítés szempontjából nem érdektelen. Tény, ha ökonómiai hatékonyság tekintetében értékeljük a nagyhozamú búzafaj­tákat, akkor azt kell mondanunk, hogy az Auróra és a Kaukaz a jövő búzafajtái, mert az értékesítésnél a termelő ezekért kaphatná a legmagasabb árat. A szövetkezetben, tehát a vegetáció idején állandóan szem­mel tartatták a kísérleti parcellák növényzetét. Megfigyelték például, hogy az Auróra és a Kaukaz ellenálltak a rozsdának, ezzel szemben a Bezosztája és a Mironovszkája 808-asnál ugyanezt nem lehetne állítani. A két korábban említett búzafajtának a levéltérfogata is nagyobb, mint a többié, ami arra utal, hogy a két fajta haté­konyabb fiziológiai tevékenységre képes, jobban kihasználja a természet adta lehetőségeket. Szükség esetén megfelelő módon alkalmazkodik a kedvezőtlenebb körülményekhez is. További előny, hogy a Kaukaz és az Auróra, valamint az Ogyesszkája búzafajták szára alacsony növésű és szilárd. En­nek következtében a nagyobb nitrogén mennyiséget is jól bírják, nem dőlnek meg. így szükségtelen a CCC-kezelés. Pís mérnök elmondta továbbá, hogy a kísérleti parcellák tápanyagát 301 kg tiszta hatóanyagban szabták meg hektáron­ként. Ebből ősszel 69 kg N-t, 60 kg P2O5 és 132 kg КгО-t ka­pott a növény, kora tavasszal pedig két adagban 20—20 kg N-t szórtak ki fejtrágyaként. Bepillantást nyertem az ökonómiai nyilvántartásba is, és megállapítottam, hogy a szövetkezet 1970-ben a búza mázsá­ját (az aránylag alacsony hozam mellett) 58,46 koronás teljes önköltséggel termelte, s egy hektár árutermelése (búzából) 5740 korona volt. A gazdaság 300 hektáron foglalkozik búza­­termesztéssel, s 1970-ben a Bezosztája és a Mironovszkája 808-as búzafajta képezte a termés zömét. Meg kell még azt is jegyezni, hogy a kísérleti parcellák nagyhozamú búzafajtái 40 mázsás átlagos hozam mellett 7300 koronát biztosítottak hektáronként a gazdaságnak. Ezért 1970 őszén a Kaukaz fajtá­val 25, az Aurórával szintén 25, a Mironovszkája-Jubilejná 50-essel 40, az Ogyesszkájával pedig 1,5 hektárt vetettek be, s a hátralevő területre más fajták kerültek. A kísérleii parcellákra újabb búzaváltozatokat szereztek be. Ezek közé tartozik a Mironovszkája-Szuperelita, a Kroméŕíž­­ský Novošlachtenec (melynek kiindulópontja a Kaukaz), ott található továbbá a 81/a és a 82/b búzaváltozat, a Lutescens és a Harkovszkája fajta, valamint több más változat. Amint látható, a szenvedélyes kísérletező szakemberek további új változatokkal kívánják gazdagítani a termelési gyakorlatot. Meg kell még említenem, hogy a Kaukaz és az Auróra búza­fajtáknál nem szüntették be a kísérletezést. A megfigyelést most más szempontból végzik. Azt vizsgálják, hogy egy-egy fajta 5, 5,5, 6, 6,5, 7 és 7,5 millió növényegyed-sűrűség mellett hogyan viselkedik, és milyen termésátlagot nyújt. A következő években trágyázási kísérletekkel állapítják majd meg az egyes fajták képességeit. Ebből is látható, hogy a szövetkezet vezető szakemberei által kitűzött nemes célt szolgáló belüzemi racionalizálási program teljes mértékben összhangban van azokkal a célkitűzésekkel, amelyeket pár­tunk és társadalmunk távlati feladatként tűzött a következő időszakra. HOKSZA ISTVÄN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents