Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-08 / 18. szám
4. SZABAD FÖLDMŰVES 1971. május 8. A vegyszeres gyomirtás tapasztalatai A közelmúltban elhatároztam, hogy meglátogatok néhány mezőgazdasági üzemet, hogy a helyszínen győződjek meg a vegyszeres gyomirtás eredményeiről, meghallgassam és tolmácsoljam a szakemberek ezen herbicidekről szőlő véleményét, gyakorlati tapasztalatait. Elsőként a csábi (Čebovce, nagykürtösi járás) szövetkezet székházának ajtaján kopogtattam. Domin János mérnök, a szövetkezet agronómusa szívesen bocsátotta rendelkezésemre a kért adatokat. Bevezetőül talán annyit, hogy az 1632 hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkező — ebből 1089 hektár a szántó — gazdaságban a szántóterület 57 százalékán gabonaféléket termesztenek. A szövetkezet földjeinek tengerszint felet! magassága 250 — 400 méter között ingadozik. A talaj a középnehéz és nehéz kategóriába tartozik, sok a domborzat. Az évi átlagos csapadékmennyiség 550—600 mm, az átlagos évi hőmérséklet pedig 9,3—9,6 fok Celzius között változik. A talajok meglehetősen kevés foszfor és kálium tápanyagot tartalmaznak, s ennek következtében nagymértékű tápanyagpótlást kell végezni. A búza vetésterületének egy hektárjára 290 kg tiszta tápanyagot adagolnak, amiből 100—115 kg nitrogén. A helyi adottságoknak és az évente váltakozó időjárásviszonyoknak megfelelően alakultak a hozamok is. öszszesen 370 hektáron termesztenek búzát, amiből 1968-ban 33, 1969-ben 25,7 és 1970-ben 26,7 mázsát takarítottak be átlagosan egy hektárról. A tapasztalatok szerint a helyi adottságoknak a Jubilejná 50 felel meg a legjobban, de a Mironovszkája is jól terem. Néhány évvel ezelőtt a szövetkezet rátért a gabonafélék vegyszeres gyomirtására. A búzánál a Dikotex 40 elnevezésű készítményt használták erre a célra. Egy hektárra 3 kg vegyszert és 300 liter vizet, valamint 1 kg CCC készítményt és 12 kg nitrogénanyagot (hugyany formájában) permeteztek ki. A permetezést a gépállomás végezte, de mivel nem rendelkeztek elegendő géppel, kissé elhúzódott az agrotechnikai határidő. Ez ahhóz vezetett, hogy a búza levelei megpörkölődtek, a növényzet némileg visszaesett a fejlődésben, viszont a permetezés gyomirtó hatása csak 50 százalékos volt. Nemrég áttértek az Aniten S használatára. Az elgyomosodás fokától függően 3—4 kg vegyszert és 400 liter vizet, valamint 1—1,5 kg CCC készítményt és 15 kg nitrogén tápanyagot (hugyant) számítanak egy hektárra. Két permetezőgépük van, Szocialista mezőgazdasági termelésünket, s annak fejlesztését napjainkban már el sem tudnánk képzelni a különböző vegyszerek használata nélkül, hiszen a velük történő kezelés a modern agrotechnika szerves és elválaszthatatlan részévé vált. A betegségek és kártevők elleni harc után talán a gyomirtás szakaszán tulajdonítunk legnagyobb jelentőséget a vegyszerek használatának. A herbicidek, vagyis a gyomirtószerek célszerűbb kihasználása és rohamos elterjedése csak a második világháború után vette kezdetét. Hazánkban 1958- ban még csak a szántóterület 1,3 százalékán — 70 ezer hektár — alkalmaztuk ezeket a készítményeket, de a kezdeti eredmények és tapasztalatok az említett vegyszerek gyorsütemú elterjedéséhez vezettek. Napjainkban már több mint 1 millió 600 ezer hektáron végzünk vegyszeres gyomirtást. Igaz, hogy mint minden más intézkedésnek, a vegyszeres növényápolásnak, gyomirtásnak is vannak jó és rossz oldalai, de azokban a szövetkezetekben, ahol ésszerűen és szakszerűen végzik a herbicidek adagolását, elégedettek azok képességeivel és a termelés eredményességére gyakorolt hatásukkal. melyek segítségével naponta 15—20 hektár kezelését végezhetik el. A csábi szövetkezetben szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a gabonaféleségeknél is sikeresen lehet alkalmazni a vegyszeres gyomirtást, mellyel főleg az elgyomosodásra hajlamos parcellákon lehet elérni jó hatást és kedvező hozamalakulást. AZ „ÜJ ÉLET“ nevet viselő szövetkezet Leled (Lela), Szalka és Kiskeszi (Maié Kosihy) szövetkezeteinek egyesítése révén jött létre 1965-ben, s a gazdaság központja Szalka (Salka, érsekújvári járás) lett. Az egyesített szövetkezet 2280 hektár mezőgazdasági földön gazdálkodik, amiből 1848 hektár a szántóterület. A szántóföldi növények termesztésére alkalmas terület 57 százalékán gabonaféléket termesztenek. A helyi adottságok főleg kukoricatermesztésre kedvezőek, mert az egyéb gabonaféleségek többnyire besülnek. Összesen 430 hektáron termesztenek szemeskukoricát — ebből 100 hektáron monokultúraként — 130 hektáron pedig a silókukorica termesztésével foglalkoznak. Ezen növényeknél 100 százalékban alkalmazzák a vegyszeres gyomirtást. A monokultúraként termesztett szemeskukorica esetében 8 kg Zeazint és 400 liter vizet permeteznek ki egy hektár vetésterületre. Azokon a parcellákon, ahol csak egy évig termesztenek kukoricát, 2 kg Zeazint és 400 —600 liter vizet használnak fel permetezéskor. A silókukoricánál monokultúra esetében 6 kg, egy évre pedig 2 kg Zeazint adagolnak. Tapasztalataik szerint megfelelő időben és szakszerűen elvégzett permetezés esetén kitűnő eredményeket lehet elérni a vegyszeres gyomirtással. Ha kisebb adagokat használtak, vagy később permeteztek, esetleg a gépek meghibásodása és a dolgozók figyelmetlensége következtében a parcellák egyes részein hiányos volt a permetezés, s természetesen annak hatása is kedvezőtlenül alakult. Ilyen esetekben kénytelenek voltak kézi kapálást végezni. A jól elvégzett permetezés után kétszeri sarabolással gyommentesen tudták tartani a földeket. A vegyszeres gyomirtás előnyeinek és gazdaságosságának érzékeltetése szempontjából az ökonómiai mutatókat hívjuk segítségül. Az 1965-ös évben például egy mázsa kukorica kitermeléséhez 93,6D korona önköltségre volt szükség, amelyből 48 koronát a munkaköltségek képviseltek. Ezzel szemben 1970-ben már csak 75,40 koronába került egy mázsa kukorica Csak a gondosan elvégzett vegyszeres kezelés jár teljes sikerrel kitermelése, s ebből csupán 29,70 korona kellett a munkaköltségekre. Az észlelt javulás azonban nem írható teljes mértékben a herbicidek használatának javára, mivel az említett időszakban — a vegyszerek használata ellenére is — jelentősen megnövekedtek az önköltségek. Ez érthető, hiszen változtak az árak, növekedtek a munkabérek stb. 1965-ben például csak 3330 korona önköltség — ebből 1341 korona a munkaköltség — jutott egy hektár kukoricára, viszont 1970-ben már ugyanekkora területre 6044 korona önköltséget mutattak ki, s ebből 1843 korona esett a munkaráfordításra. Az egy mázsa előállításához szükséges önköltség lényeges csökkenését az új, nagyhozamú fajták termesztése tette lehetővé. Az egyesítés első évében, vagyis 1985-ben mindössze 27,9 mázsa volt az elért átlaghozam, viszont 1970-ben már 60,4 mázsa szemeskukoricát takarítottak be átlagosan egy hektárról, májusi morzsoltra átszámítva. A jugoszláv BCSK-5A például 70 q (140 hektáron termesztették), az Mv-530-as magyar hibrid pedig 40 hektáros területen 71 mázsa átlagtermést adott, míg a román és csehszlovák fajták hozamai 40 mázsa körüliek. Ezzel szemben természetesen nem tagadható a fokozott gépesítés és a vegyszeres gyomirtás önköltségcsökkentő hatása sem, hiszen az említett időszakban a munkaráfordítások és a munkabérek értékének növekedése közti arány nem azonos. A gépesítés előnye mellett tanúskodik az a tény is, hogy míg pár évvel ezelőtt — az egyeléses megművelés idején — csak 30—35 ezer egyed volt égy hektáron, addig a múlt évben 45—50 ezer között volt az egy hektárra eső kukorica-egyedek száma. Ebben az évben már az SPC-6 vetőgépeket használták, s így az egyedszám növelésével jelentősen hozzájárultak a hozamok növeléséhez is. A vetést 70X35 cm (a silókukoricánál 60X20 cm) távolságra végezték. Silókukoricából 1965-ben 101,5 q átlagtermést (ennek 20—30 százaléka gyom volt) értek el, viszont 1970-ben már 301,5 mázsa volt az átlagos hektárhozam. A jövőben a szemeskukorica betakarításának gépesítését kell megoldani, mert a kézi betakarítás lényegesen hozzájárul az önköltség növeléséhez. A szövetkezet üzemgazdásza, Peskó László mérnök és Török Vilmos mérnök-agronómus azt is elárulta, hogy 1970-ben a használt vegyszerek ára 200 ezer korona volt, viszont ebben az évben már 230 ezer koronát fordítanak hasonló célokra. MINDEN FÖ NÖVÉNYNÉL VEGYSZERES GYOMIRTÁST VÉGEZNEK A 2,5 ezer hektár földterületen gazdálkodó Gyulamajori (Ďulov Dvor) Állami Gazdaság vezetői is felismerték a vegyszeres gyomirtás nyújtotta előnyöket és lehetőségeket, s idejében megkezdték azok kihasználását. Az 1963-as évben-kezdték alkalmazni a herbicideket. Először 150 hektár kukoricánál alkalmazták a Zeazint, s a tapasztalatok arra késztették őket, hogy kibővítsék a vegyszeres gyomirtószerekkel kezelt területek nagyságát. A későbbiek során azonban azokon a percellákon, ahol az egy évig termesztett kukoricánál gyomirtószereket használtak, káros utóhatásokat tapasztaltak a következő növényeknél. Ezt a problémát úgy oldották meg, hogy áttértek a kukorica monokultúrás termesztésére. Ezeken a területeken az első évben 8 kg Zeazint, a második évben 4 kg-ot, a harmadikban 2 kg Zeazint és 2 kg Dikotex 40-et, a negyedik évben 4 kg Dikotex 40-et adagoltak egy hektárra, az ötödik évben pedig már csak gépi gyomirtást végeztek. így sikerült megakadályozniuk a kedvezőtlen utóhatás fellépését. Az egy évig egy helyen termesztett kukorica esetében pedig csak 2 kg Zeazint és 2 kg Selektint alkalmaznak egy hektáron. A kukoricán kívül az összes fő növénynél vegyszeres gyomirtást végeznek, vagyis az összterület 55 százalékán használják a herbicides kezelést. A növényvédelem és a vegyszeres gyomirtás feladatát az erre a célra megalapított, gépi eszközökkel jól felszerelt növényvédelmi csoport végzi el. A vegyszerek használatával jó tapasztalataik vannak, s a jövőben tovább szeretnék növelni a hasonló módon kezelt területek nagyságát. Erre annál is inkább szükség van, mivel a gazdaság munkaerő szempontjából nem áll a legjobban, s így a növényápolási és gyomirtási, sőt a betakarítási munkákat is más módszerrel, a gépesítés fokozásával és a vegyszeres kezelés kibővítésével kell megoldaniuk. A fenti példák, azt hiszem magukért beszélnek, s nem szükséges külön hangsúlyoznom, milyen jelentős szerepet töltenek be napjainkban a különböző vegyi készítmények, s milyen hatással van, avagy lehet használatuk a termelési eredmények, a gazdaságosság alakulására. KÄDEK GÄBOR OO oo CMMMj + Az NDK-Ъап Óriási méretű, plasztikus anyagból készüli baliónokat gyártanak. Ezeket a baliónokat folyékony műtrágyák tárolására használják majd. Egy ballón 5—10 tonna folyékony trágya befogadására képes. A szóbanforgó baliónok gyártásával az NDK-ban a hagyományos műtrágya-tárolók építéséhez szükséges ráfordítások 40 százalékát takarítják meg. , ♦ A román tudósok gazdag tapasztalatokat szereztek a méhkaptárak speciális szellőztetésére irányuló kísérletek során. A szellőztető berendezés a téli időszak alatt eltávolítja a kaptárból a vízpárát, természetes szellőztetést végez és az időjárás változásaitól függetlenül megtartja a levegő helyes páratartalmát. Az ily módon végzett szellőztetés első kísérleti tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a nevezett berendezéssel ellátott kaptárokban a méhek kevesebb mézet fogyasztanak a téli időszakban. A pontosabb megállapítás érdekében tovább folytatják a kísérleti megfigyeléseket. nÁlunk használatos SILÖTORNYOK Csehszlovákiában jelenleg a elnézett fémlemezből felülről történő ürítéssel a Tachovi Állami Gazdaság központi műhelyének kivitelezésében, továbbá a monolitikus vasbetonból felülről történő ürítéssel a Priemstav pardubicei építővállalata kivitelezésében ős a zománcozott fémlemezből alulról történő ürítéssel a Vítkovicei Klement Gottwald Vasmű kivitelezésében készítenek silótorony típusokat. Ezenkívül a déčíni Chepos is vállalja egy-egy alumínium-lemezből készült, alulról üríthető silőtorony építését, néhány mezőgazdasági üzemben pedig faanyagból is készítenek silótornyokat. A tornyok belterülete többféleképpen is kihasználható. Ez annyit jelent, hogy a különféle tornyokba már fajsúlyú takarmány is behelyezhető, mint amit a tárolás normái előírnak. A kiürítő berendezések vételára: 9 a felülről történő kiürítésnél monolitikus vasbeton tornyoknál használatos VSH—9-es típusú ürítőberendezés 9 méteres hatósugarú munkaterülettel 31 400 koronába; 9 a vítkovicei tornyoknál használatos alulról történő kiürítéshez szükséges berendezés 35 400 koronába kerül. Az alsó ürítés módszerénél elengedhetetlenül szükséges a speciális kocsi használata, mely 5600 koronáért vásárolható meg, a felső ürítésnél pedig a tornyok fölött kiképzett síneken futó áthelyezhető készülék szükséges, melyet 5000 koronáért szerezhetünk be. Tudni kell azonban, hogy a tornyok építésénél kommunikációs beruházásra is szükség van. Ilyen például a villamos csatlakozó, sopa stb. Ha esetleg a kommunikációs berendezések szükségtelenek, akkor az építési költség jóval kisebb lehet. Az SVT-6/17 típusú silőtorony anyagköltsége például megközelítőleg 167 ezer, szerelési költsége 27 500, az alap építési költsége 25 000, a villamosberendezések szerelési költsége 10 ezer, vagyis összesen mintegy 229 500 koronát igényel. Ezzel szemben a monolitikus vasbeton tornyok egyik változata 220 000, másik változata 428 500 s harmadik változata 469 000 korona költséget igényel. Ugyanakkor a vítkovicei torony teljes költségeinek beruházási összege mintegy 198 500 korona. Meg kell azonban jegyezni, hogy a gyakori üzemzavar végett a takarmányürítő készülék lényegesen befolyásolja az üzemelési költség alakulását. Az ilyen irányú költség alakulását a javítással együtt többek közt az is befolyásolja, hogy a bererfdezést felső ürítésnél legalább három, alsó ürítésnél pedig legalább két toronynál használjuk-e. A leírásokon, a javítási költségeken és más üzemelési költségeken kívül az ürítőberendezések üzemelésénél számolnunk kell a munka és az energiaköltségekkel is. A munkaköltség összege egy-egy ürítőberendezés esetében annak teljesítőképességétől is függ, a villamosenergia költsége pedig a tényleges áramfogyasztáson múlik. Mezőgazdasági üzemeinkben a silótornyokat rendszerint a gazdasági épületekkel egy csoportban vagy istállóként külön építik. A tornyok kivitelezésének meghatározásánál szükséges azt is mérlegelni, hogy a fonynyasztott takarmány használata mellett teljesen beszüntessük-e a hagyományos széna etetését, vagy pedig tovább számolunk ezzel. A tornyok építésénél figyelembe kell venni az alábbiakat: mindenekelőtt ott építjük fel, ahol új istállókat készítettünk, de ott is célszerű, ahol a régebbi istállók közelében levő pajták nem felelnek meg a takarmány tárolására, vagy más célra is felhasználhatók. Persze a tárolókat felhasználhatjuk a széna tartalékolására is, esetleg a többlettakarmány elhelyezésére. A gyakorlatban tehát előfordulhatnak az alábbi variációk: • komplex farmot vagy központot építünk szarvasmarhaállományunk számára, ahogyan mondani szokás „a zöld réten“, • istállókat építünk külön-külön tárolókkal, 9 tárolókat építünk a már meglevő istállók mellé. Az első variáció feltételeink mellett nem jön annyira számításba, mint az utóbbi kettő. Ebben az esetben célszerű az egyes, mint pl. a tehén, a borjú és a hízómarha-istálló különkülön építése saját takarmánytárolókkal, esetleg tornyokkal olyan elhelyezésben, hogy rövid úton lehetővé váljon a takarmányozás. A második variáció az istállók és a tárolók racionális megoldása, valamint az önálló termelőegységek szempontjából nagyon célszerűnek mutatkozik, csupán az a fontos, hogy megoldják a jő összetételű takarmány tornyos tartósítását és etetését. Napjainkban leginkább a harmadik variáció jön számításba. Ugyanis a
