Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-04-24 / 16. szám

.SZABAD FÖLDMŰVES,

1371. április 24.

A répaegyelés agrotechnikai irányelvei

A kapásnövények közül a cukorrépa kíván a legtöbb ápolási munkát, melyek közül az egyelés a legigényesebb. Érthető tehát, hogy répatermesztő üzemeink minden lehetőséget kihasználnak a gépesítés szakaszán, hogy az egyelési munkákat minél gyorsabban, könynyebben és olcsóbban tudják elvégezni. Több olyan géppel kísérleteznek, melyek részben • sorok előritkitását szolgálják, részben pedig a növények kivágását végzik. Külföldön is folytatnak — kisebb-nagyobb sikerrel — ezirányú kísérleteket. A hallei Riedl professzor találmánya például az úgynevezett „ritkító borona“, a nálunk használt hálós borona módosított formája, azzal a különbséggel, hogy minden másndik fog vége tompa élő háromszögben végződik és a sorokra keresztirányban történő bevetésnél a gyengébb répákat kiemelve ritkítja a sorokat, amivel hozzájárul az egyelés megkönnyítéséhez. Agrotechnikai szempontból értékesnek tartjuk a ritkító boronák hatását, viszont nem mondhatjuk el ugyanezt a sorvágókról, mivel ezek a meghagyott keskeny sávokon kívül minden! kivágnak, tekintet nélkül arra, hogy a meghagyott növénycsoportokban milyen a répa minősége és állapota.

Az említett előegyelési eljárások részben elősegítették az egyelés meggyorsítását, részben pedig (például a ritkító borona) lehetővé tették az egyelés határidejének a károsodás veszélye nélküli kitolódását. Később kerültek használatba a rotációs elven alapuló réparitkítók, de ezek is csak fél sikert értek el, s ráadásul a kézi munkaerő-ráfordítás csökkentését sem tették lehetővé.

désben tapasztalt visszaesést a későbbiek során csak nehezen tudják behozni. Előzőleg — az egyelés megkönnyítése végett — ajánlatos a sorközöket szélesre állított sarabolőkkal megsarabolni, hogy a munkások jól hozzáférjenek a növények gyökérkéihez, s ne kelljen vesződniük a sorközökben levő gyomok irtásával.

Egyeléskor minden meghagyott répa körül jól meg kell porhanyítani a talajt, s az ott elhelyezkedő apró gyomokat el kell távolítani, majd vissza kell húzni a földet a növény tövéhez, hogy az álló helyzetben maradjon. Igen helytelen az olyan eljárás, melynek során a répa finomsejtű, a szeles időjárásra és fagyra érzékeny gyökérkéje takaratlan marad, mert a rossz időjárás vagy éjjeli fagy esetén ezek a növények elszáradnak vagy megfagynak.

A soron belüli egyedtávolságből nem kell lelkiismereti kérdést csinálni, vagyis nem kell pontosan ragaszkodni a 25 cm egyelési növénytávolsághoz. Mindig a legszebb, legfejlettebb egyedeket kell meghagyni még akkor is, ha ez 5 cm-rel növeli vagy csökkenti az előírt egyedtávolságot. A jártas egyelő mindig áttekinti

1,5—2 méterrel előre a sort, megállapítja a növények fejlettségét és az említett elv alapján végzi el az egyelést. Igaz, hogy fontos az egy hektárra eső répaegyedek száma, sőt a gépi betakarítás szempontjából a pontos egyedtávolság betartása is lényeges, viszont az agrotechnikai kívánalmak előnyben részesítik a fenti elvek alapján történő répaegyelést.

Ojabban a nagyobb vetési távnlságot biztosító vetőgépeket használják a répa vetésénél, főleg az egycsírájú magoknál. Az ily módon elvégzett vetés alkalmával a magok egymástól mintegy 4—5 cm távolságra kerülnek a földbe. Ha tehát az egyelést 25 cm növénytávolságra kívánjuk elvégezni, akkor a rendelkezésünkre álló egészséges egyedekből kiválaszthatjuk a legmegfelelőbbet, s nem kell attól tartani, hogy a későbbiek során a meghagyott növény nem állja meg a helyét. Az így végzett egyelés — a nagyobb egyedtávolságra végzett vetés következtében — sokkal könynyebb és gyorsabb. Az egycsírájú magok használata nemcsak az egyelés szempontjából előnyös, hanem megkönnyíti a vetést is, a növényzet nem lesz hézagos, és kevesebb vízre lesz szükségük a csírázó magoknak.

Az elmondottakból láthatjuk, hogy lényegében nem magát az egyelést gépesítjük, hanem az azt megelőző munkálatokat igyekszünk úgy módosítani, hogy az egyelés könnyebbé, gyorsabbá, egyszerűbbé és olcsóbbá váljon. Az egycsírájú vetőmag használata és az új vetési módszer alkalmazása idején a hálós borona egyelés előtti bevetése révén igyekszünk megoldani az egyelés könnyebbé tételét.

Az egyelést a lehető leghamarább kell megkezdeni. Ha a parcellán előzőleg Lidenal és Supergam rovarirtószereket aplikáltunk. akkor az egyelést már a két csíralevél kifejlődése után is megkezdhetjük, vagyis nem szükséges megvárnunk az első pár rendes levél megjelenését. Ezen elv helyességét bizonyítják a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola földművelésügyi tanszéke által végzett kísérletek tapasztalatai is. Aki ennek ellenére fél a kockázattól, az várja meg az első rendes levélpár megjelenését, de azután már ne késlekedjen tovább, s kezdje meg az egyelést. Különösen fontos a korai egyelés a többcsírájú magok használatakor, mert a sűrű növényállományban az egyedek elnyomják egymást, és a fejlő-A hozamalakulás szempontjából az sem közömbös, hogy milyen sortávolságra végezzük a vetést. Arid jellegű vidékeken, ahol nagy a szárazság, és jelentős az evaporáció, jobb a szőkébb sortávolság (40—42 cm) alkalmazása, humidabb vidékeken viszont 45 cm sortávolságra is lehet vetni. Sajnos, a használatos rápakombájnok 44,5 cm sortávolsággal rendelkeznek, s így a vetést is ehhez kell igazítanunk, hogy használni tudjuk a gépeket. Bizonyított tény, hogy Dél- Szlovákia klímája extrém jellegű, s legtöbb esetben ez idézi elő a gyengébb hozamokat. Ezen hatás ellen csakis a korai vetéssel védekezhetünk, vagyis lehetővé kell tennünk, hogy a répa még a forró, száraz idő beállta előtt képes legyen zárt növénytakarót képezni, s így védhesse a talajt a gyors kiszáradástól.

A répatermelés, de főleg az egyelés gépesítése még nem lezárt ügy, s szakembereinknek még sok fejtörést okoz majd az a probléma, hogy hogyan lehetne magát az egyelést — tehát nem az előmunkálatokat — gépesíteni. Ezen a téren nagy segítséget jelent majd az egycsírájú magok használata, és a vetési módok fejlesztése, tökéletesítése is. Az egycsírájú magok minden esetre nagy szolgálatokat tehetnek az egyelés könnyebbé tételének érdekében, s amennyiben beigazolódik, hogy termesztésük nem jár nagy kockázattal, ekkor a jövőben talán áttérhetünk egy új vetési módra, melynek során már egymástól 12—14 cm távolságra kerülnek majd földbe a magok.

Prof. Dr. Ing. Dr. h. c.

FRIDECZKY ÁKOS DrSc

Gyomírtószerek

ismertetése

A gyümölcsösök gyomirtószerei

Gesatop 50, Herbex: adagolása tavasszal, a gyomok kelése és a fák rügyezése előtt történik. Csak a kiültetés utáni második évtől lehet használni. A faiskolákban kisebb adagokat választunk. A kétéves faiskolák esetében a magvas termésű fáknál 5 kg, a csonthéjas termésűeknél pedig 3 kg készítményt számítunk egy hektárra. A régebbi telepítésű gyümölcsösökben a magvas termésűeknél 5— 10 kg, a csonthéjasoknál 5 kg vegyszert és 400—1000 liter vizet használunk fel egy hektáron.

Gramoxone: a permetezést addig kell elvégezni, amíg a gyomok nem 'haladják meg a 30 cm magasságot. Használható kiegészítő herbicldként is. Egy hektáron 4—6 liter vegyszerből és 800 liter vízből készített permetlét használunk fel.

Semparul: az apró (folyondár! szulák irtására használjuk. A permetezést akkor végezzük el, amikor a növények hajtása! elérik a 15—20 cm-t. Vigyázzunk, hogy ne permetezzük be a fákat és a leveleket, mert károsodást idézhetünk elő. Egy hektárra 7,5 kg készítményből és 800—1000 liter vízből csinálunk permetlét.

A bogyósgyümölcsöek gyomirtószerei

Herbex, Gesatop 50: adagolását a gyomok kelése és a bokrok rügyezése előtt végezzük. A fekete ribizli és az egres esetében 5 kg, a málna és a földiszeder esetében pedig 5—7 kg készítményt használunk fel egy hektáron. A nehezebb talajokon nagyobb adagokat választunk. A nevezett herbicideket a klültetés utáni

3. évtől lehet alkalmazni. Egy hektárra általában 5— 10 kg vegyszert és 400—1000 liter vizet számítunk.

Gramoxone: a ribizli és az egresfák esetében a vegetáció idején, egyébként pedig a rügyfakadás előtt végezzük az aplikáciőt. Ne használjuk a fekete ribizlinél! Egy hektáron 4 liter készítményt és 800 liter vizet használunk fel permetezéskor.

Az eper vegyszeres gyomirtása

Herbex, Gesatop 50: a 2—

4 éves ültetvényeknél 'használjuk. Adagolása tavasszal, a fakadás előtt történik. Egy hektárra 1,5—2 kg vegy- | szert és 500 liter vizet számítunk.

Gesagard, Selektin: apllkálása 5—7 nappal a kiültetés előtt történik az előkészített talajra. A nagyobb adagok fytotoxikus hatást válthatnak ki. Egy hektárra 1,5—2 kg készítményt és 500 liter vizet számítunk.

Tenoran: a klültetőst követő három hét elteltével,

a begyökerezés után végezhetjük az aplikálást. Adagja: 6—9 kg készítmény + 500 liter víz egy hektárra.

Gramoxone: a termés begyűjtése után lehet elvégezni a kezelést, sorközbe irányított permetezéssel. Fennáll a kúszó indák és az újonnan létesített ültetvények likvidálásának lehetősége. Egy hektárra 3—5,5 kg készítményt és 600 liter vizet számítunk.

A szőlő gyomirtószerei

Herbex, Gesatop 50: a kiültetés utáni 2. évben adagoljuk először. Aplikélása tavasszal, a megszántott és porhanyított talajra történik. Egy hektárra 7—10 kg készítményt és 1000 liter vizet számítunk. A következő években már 3 kg vegyszer is elegendő egy hektárra.

Semparol: elsősorban az apró (folyondár) szulák Irtására használjuk, amikor annak hajtásai már elérték a 15—20 cm hosszúságot. Vigyázzunk, hogy a fiatal vesszőkre és a levelekre ne kerüljön permetlé. Egy hektárra 7,5 kg készítményből és 600 liter vízből készítünk permetlét.

Gramoxone: a 15—20 cm

magasságot meg nem haladó gyomok irtására használjuk. A permetlét a sorközökbe Irányítjuk. Egy hektárra 3—5,5 kg vegyszert és 600 liter vizet számítunk.

A komló vegyszeres gyomirtása

Herbex, Gesatop 50: közvetlenül a komló metszése után, az első rügyek fakadása és a komlóvezetők kifeszítése előtt végezzük el a permetezést. A nehezebb talajokon a nagyobb adagokat választjuk. Nem szabad használni az új telepítésekben és a gyökereztető Iskolákban. Egy hektáron 3—4 kg vegyszert és 600 liter vizet használunk fel permetezéskor.

Camparol, Afalon: mindkét szer megfelel a szárazabb területekre, ahol a gyomok magval már kicslráztak. A könnyebb talajokon kisebb adagokkal is jó hatást érhetünk el. Camparolból 3—4 kg, Afalonból 2—3 kg hatóanyagot és 600 liter vizet számítunk egy hektárra.

Gramoxone, vagy Gramoxone és Regióne keveréke:

a már felfuttatott komlónál használjuk a megerősödött gyomok azonnali Irtására. A Gramoxonet lehet kombinálni a Régiónéval, s így a permetezés segítségével megoldhatjuk az alsó levelek és a felesleges hajtások likvidálását Is. Gramoxoneból 3—5,5 litert és 600 liter vizet számítunk egy hektárra. A keverék esetében pedig 2 liter Gramoxonet és 2 liter Régiónét, valamint 600 liter vizet használunk fel egy hektáron.

Érdekességek a nagyvilágból

♦ A lengyel tudósok már évek óta foglalkoznak egy új napraforgó fajta kinemesítésével. Munkájukat siker koronázza. Ezt bizonyítja az is, bogy az előállított új fajta a nemesítés révén sok jó tulajdonságra tett szert.

A napraforgó a melegebb éghajlatú körzetek növényei közé tartozik, s ezért a vegetáció idején jelentkező hidegebb időjárás következtében lényegesen lassul, elhúzódik a növény fejlődése és a magvak érése. Az új lengyel fajta vegetációs ideje sokkal rövidehb, a növény gyorsan növekedik és nagy magtermést biztosít. A magtermés átlagosan 40 százalék olajat tartalmaz. Az új fajta révén az egy hektárról betakarított terménymennyiségből hozzávetőlegesen nyolc tonna kitűnő napraforgó-olajat lehet kipréselni.

♦ Az utóbbi tíz évben egyre növekvő tendenciát mutat az összetett, kombinált trágyák iránti érdeklődés Franciaországban. A felhasznált trágyák mintegy 70 százaléka NPK formájában volt adagolva, s ezen mennyiségnek mintegy kétharmad része 1:1:1 arány alapján volt összeállítva. A kettős öszszetételíí PK műtrágyák szintén nagy közkedveltségnek örvendenek, hiszen az évente felhasznált kombinált trágyák 34 százalékát a PK műtrágyák képezik.

♦ Minden országban évről évre fokozódik a hugytenytormelés. A múlt évben hozzávetőlegesen 22 millió 471 ezer tonna hugyanyt állítottak elő az egész világon. A legnagyobb mennyiséget — 3 millió 882 ezer tonna — az USA-ban állították elő. Őket követi Japán (2 millió 491 ezer tnnna), a Szovjetunió (2 millió 200 ezer tnnna), Lengyelország (1 millió 155 ezer tonna) és Hollandia (1 millió 053 ezer tonna). Az egész világon kitermelt mennyiség 83 százalékát trágyázásra, 13,5 százalékát technikai célokra, 3,5 százalékát pedig takarmányadalékként használták fel.

A csehszlovák Mezőgazdasági Akadémia Tudományos

A TAKARMÁNY TARTÓSÍTÁSA és felhasználása nagymértékben befolyásolja a szarvasmarha tenyészetek hasznosságát. A múltban tapasztalhatunk, hogy a zőldtakarmányok tartósítása — télre való elraktározása — nagyon kezdetleges módon

történt. A gépesítés, a raktározás, a betakarítás és a tartósítás s az ezzel összefüggő költségek alakulására kevés gondot fordítottak. Az új intézkedések azonban feltételezik a korszerű gépesítés gyors elterjedését és egyes munkaműveletek automatizálását. Ezzel egyidejűleg a mezőgazdasági termelés szempontjából fejlett országokban lényegesen csökkentik a száraz széna készítését s etetését, mert ez a művelet munkaigényessége mellett egyben nagy táplálőérték veszteséggel jár, s a mérleg nyelve egyre inkább a szilázskészítés oldalára billen. Ennek elterjedése az új tudományos-műszaki ismereteknek köszönhető.

A hazai és a külföldi kísérletek, s a gyakorlatban alátámasztott ezirányú eredmények azt bizonytják, hogy a szilázskészítés nagyüzemi feltételeinek legjobban a tornyos módszer fele! meg, mert ez jár a legkisebb táplálőérték veszteséggel. A tor nyok építése és műszaki berendezése nagymértékben befolyásolja a beléjük töltött szecskázott zöldtömeg betakarításának és tartósításának módját, valamint az etetővályúkba való eljuttatását. Azt mondhatjuk, hogy nagymértékben megváltozik a takarmány körüli munka minden művelete. (Itt azonban meg kell jegyezni, hogy szilázs elnevezés alatt a tejsavas erjedéssel történő (fermentálást) műveletet értjük. Tehát a zöldanyag majdnem eredeti szárazanyagtartalommal kerül silózásra, míg a szenázskészítés a takarmány fonnyasztása után történik. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy ha a fonnyasztott zöldtömegből készített sztlázs szárazanyagtartalma megközelítőleg 30—40 %; addig a szenázs erősen fonnyasztott anyagból készül, melynek a szárazanyagtartalma 40—55 % közt mozog. S ebből kifolyólag nevezik a tartósító tornyot silótoronynak, bármilyen hasonló tartósításról Is legyen szó.)

Ha a takarmánytartósítás tornyos módszerét úgy ítéljük meg mint a termelési folyamat szoros tartozékát, akkor feltétlenül teljesítenünk kell az alábbi követelményeket:

• el kell érnünk a takarmányveszteség mennyiségi és minőségi normáinak minimálisra történő csökkentését;

9 kedvező feltételt kell teremteni a betakarításnál és a kiszedésnél;

9 a beruházott és üzemelési költségeknek hatványozott mértékben kifejezésre kell jutniuk a termelési folyamat ökonómiai hatékonyságában.

A FELSOROLT KÖVETELMÉNYEK teljesülése alapfeltétele

annak, hogy a toronysilók építésével létrejöjjön a szarvasmarhák takarmányozásának lehető legnagyobb racionalizálása. Ezalatt az agrotechnikai, a takarmányozási, a zootechnika!, az építői és a műszaki műveletek komplex megoldását értjük, különös tekintettel a takarmány kezelésére (manipuláció), melynek nagymértékben meg kell mutatkoznia az állatok termelékenységének hatékonyságában, hasznosságában és a kisebb költségben.

A tartósítás módszerének főbb követelményei:

9 olyan növényeket kell termesztenünk, melyek a legnagyobb hozamot nyújtják;

9 a tartósítás gazdaságos módszereinek érvényesítésével jól fel kell használni a konzerválásra kerülő zöldtömeget;

9 le kell egyszerűsíteni a takarmányozási technikát és a takarmányadag választékában lényeges módosítást kell eszközölni;

9 olyan célszerű épületeket kell Igénybe vennünk, melyekben az egész munkafolyamatot maximális mértékben gépesíthetjük.

Ezzel szemben a szarvasmarhák takarmányozásának hagyományos módszerénél az eleség többféle anyagból tevődik össze s a tartósítás is teljesen eltérő, a tárolásnál és a kiszedésnél pedig nem alkalmazhatjuk a gépesítés korszerű módozatait, s ezért aránytalanul nagy a takarmányveszteség. Egyszer pazarlás történik, másszor pedig szüklben vagyunk az emészthető fehérjének. További előnytelensége, hogy a fáradságos hagyományos tartósítás és takarmányozás túlsúlyban emberi erővel történik.

JELENTŐS INDOK, mely a fehérjedús zöldanyagok tornyos tartósítása mellett szél, az volt, hogy elkerüljük a szeszélyes Időjárás adta nehézségeket s ezzel együtt a hagyományos szénakészltésböl eredő veszteségeket.

A fehérjedüs zöldtakarmány-tartósltás új módszerének sikere abban rejlik, hogy mindjárt a termelőfolyamat kezdetén tartsunk be minden ezzel összefüggő követelményt. Ezek a következők:

9 tartósításra jőminóségü, el nem öregedett növényt használjunk;

9 a mezőn fonnyasztott takarmány nedvességtartalma ne haladja meg a megengedett normát (ugyanis a 30—35 %-os szárazanyagtartalom mellett fennáll a takarmánylé elfolyásának a lehetősége, ami egyike a jelentős veszteségeknek, viszont az 55 %-os szárazanyagtartalomnál már lehullanak a levelek);

9 tartósításnál legalkalmasabb a 2—3 cm-re aprított zöldtömeg. Ugyanis a tornyokból az ilyen anyag kiszedése veszi