Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-03-20 / 11. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1871, menta» aö. A szovjet népgazdaság az kongresszusának küszöbén Az elmúlt évben olyan történelmi jelentőségű évfordulót ünnepeltünk, amely szorosan összefügg a világ első szocialista államának, a Szovjetuniónak a megalakulásával és gazdaság-politikai fejlődésével. Leninről születésnapjának századik évfordulóján nemcsak úgy emlékeztünk meg, mint a nemzetközi munkásmozgalom nagy vezetőjéről és tanítójáról, de mint zseniális közgazdászról és az első szocialista állam megszervezőjéről. Az októberi forradalom győzelme, illetve a szovjet hatalom megteremtése után Lenint az államvezetés feladatai kötötték le, de kifejezetten nagy súlyt fektetett a közgazdasági jellegű problémákra, főleg a szocialista gazdaság megszervezésére. Kidolgozta az új gazdaságpolitikára (a NEP-re) való áttérés tervét, sokat foglalkozott a munkatermelékenység kérdéseivel, és kifejtette, hogy az új társadalmi rend győzelme szempontjából legfontosabb a magasabb termelékenység elérése. A lenini eszmék helyességét ma már történelmi távlatból is értékelhetjük. # A szovjet gazdaság mai helyzete A volt feudális cári Oroszország egy félévszázad elteltével a világ egyik leghatalmasabb gazdaság-politikai tényezőjévé vált. Manapság már nemcsak az európai országokkal vetélkedik, de kiegyensúlyozott versenyt folytat a világ egyik leggazdagabb országával, az USA- val is. A cári Oroszország ipari termelése a világ ipari termelésének 4 %-át képezte, a Szovjetunió mai részvétele pedig 33 %. A forradalom előtt Oroszország kevesebb acélt termelt mint pl. Anglia, Franciaország vagy Németország. Ma többet termel mint ezen államok együttvéve. A szovjet gazdasági fejlődés egyedülállósága abban is megnyilvánul, hogy páratlan nemcsak az intenzitás, de a tervezettség és a kiegyensúlyozottság szempontjából Is. Ezt az Is bizonyítja, hogy a társadalmi munka termelékenysége 1913-tól több mint a tizenötszörösére növekedett. A gyors fejlődés egyik titka a szocializálás és a gazdaságfejlesztés tervezése. A tervezett gazdaságfejlesztés elsősorban a gépesített és automatizált termelési technológiára volt alapozva, szorosan egybehangolva a tudomány és a technika vívmányaival. A technikai fejlődés a mezőgazdaságban is tapasztalható. A forradalom előtti és a forradalmat követő első években a mezőgazdasági munkákat kimondottan kézi erővel, illetve Igákkal végezték. A mai szovjet mezőgazdaságot már a gépesítés magas foka jellemzi. A növénytermesztésben a gépesítés úgyszólván komplex, a kézi munkaerő csak a gépek kezeléséhez szükséges. Például a szántást és a vetést 100 százalékra gépesítették, a burgonya ültetését 78, a kapások kultiválását 90, a takarmányok begyűjtését pedig 81 %-ra. A gépesítés színvonala az állattenyésztésben is kielégítő, és állandóan növekszik. A Szovjetunió gazdasági bázisának egyik alappilére a nagyméretű villamosítás. A forradalom előtti időszakban a villanyáram szinte ismeretlen fogalom volt, ma már erre a technikai bázisra alapozzák az egész szovjet népgazdaságot. A Szovjetunió évente több mint 689 milliárd kWó villanyáramot termel. A szovjet energetika alapját 18 gigantikus áramfejlesztő képezi, melyek ma már bőségesen ellátják a fogyasztókat, sőt exportra is termelnek villanyáramot. # A tervezett gazdaságfejlesztés A forradalom után, a szocialista állam megalapításának és megszilárdításának évei után az állampolitika a népgazdaság fejlesztésére fektette a fő súlyt. Az indulás rendkívül bonyolult és nehéz volt. Az amúgy is gyengén fejlett állam gazdasága a háború és az ellenforradalom éveiben súlyos károkat szenvedett. A termelés háború előti szintjét csak az 1929-es évben érték el, amikor már alapjában megvalósult a gazdaság szocialista átszervezése és megindult a mezőgazdaság szocializálása. Az ötödik ötéves terv az ipar és a mezőgazdaság további modernizálására, valamint az életszínvonal növelésére helyezte a fő súlyt. A hatodik ötéves terv harmadik évében kihirdették a hétéves tervet, amelyben a szovjet népgazdaság a belterjes modern gazdasági fejlődés útjára tért, és azon halad napjainkig. # A szocialista népgazdaság HialaHulása Nincs egységes nézet, hogy a szovjet népgazdaság az ipar, vagy pedig a mezőgazdaság terén ért-e el jobb eredményeket. Az azonban bizonyos, hogy a mai szovjet mezőgazdaság egészen más bázison épül és működik, mint a forradalom éveiben. A mai mezőgazdaság termelése 2,8-szor magasabb, mint a szocialista átalakulás első éveiben. Ezt a növekedést nemcsak a munkatermelékenység rohamos növekedése jellemzi, de a kolhozok és a szóvhozok gazdasági és szociális erősödése is. A munkaerő-csökkenés a szovjet mezőgazdaságot is jellemzi, főleg a háború utáni időszakban. Amíg 1950-ben a mezőgazdaságnak 30,7 millió dolgozója volt, manapság már csak 27,4 millió. A szovjet ipar eredményeit szinte az egész világon ismerik. Az iparban a technikai forradalom főleg az utolsó húsz évben bontakozott ki és hozott gyümölcsöket. A szovjet ipar olyan ágazatokban is világszintre tört, amelyekkel a háború előtt egyáltalán nem Is foglalkozott. A szovjet ipar termékeit, de a nyersanyagokat is egyre jobban keresik a világpiacon. A Szovjetunió jó eredményekkel dicsekedhet az életszínvonal és a szociális Jólét javítása terén is. A jólét nagyobb mérvű növekedése főleg a háború utáni időszakra jellemző. Ha összehasonlítjuk a jelenlegi személyi reáljövedelmeket az 1913 évivel, azt tapasztaljuk, hogy a jövedelem 7,1-szeresére emelkedett. A jólét növekedése tapasztalható a fogyasztás terén is. Amíg 1913-ban az egy lakosra eső húsfogyasztás (hús — zsírárúk) 29 kg volt, addig ma már 48 kg, a cukorfogyasztás négyszer, a tojásfogyasztás pedig háromszor magasabb. A Szovjetunió hatalmas gazdasági ereje nagy jelentőségű a szocialista országok szempontjából is, mivel tartós biztosítéka azok sikeres gazdasági fejlesztésének. Tóth Endre Szövetkezet Kelet-Szlovákiában. Egyike azoknak, amelyek a trebišovi járásban a mezőgazdaság fejlesztésének programja szerint rátértek a termelés szakosítására. Ilyen szövetkezet többek közt a Malý Kamenec-i (Kiskövesd) is. Ez a gazdaság három esztendővel ezelőtt lépett az említett — mondjuk meg úgy, ahogy van — eléggé göröngyös útra. A járás mezőgazdaságának irányító szervével való megegyezés alapján a malacnevelést és szaporítást, a marhahizlalást és a juhtartást választotta. A kezdet azonban a hiányos fölkészültség végett nagyon nehéz volt, mert egyik napról a másikra semmiképpen sem térhettek át a célkitűzés zökkenőmentes megvalósítására. Radikális intézkedésekkel hamarosan fölszámolták a tehénállományt. A TBC-vel fertőzött egyedeket vágóhídra adták, az egészségeseket pedig a tejtermelésre szakosított üzemek vették át tőlük. Ezt Borisza László elnök megjegyzése alapján abban a reményben tették, hogy a környező gazdaságokkal kialakítható kapcsolatok révén biztosíthatják a marhahizlaláshoz szükséges fiatal állatmennyiséget. Azonban elszámították magukat, mert azok a gazdaságok, amelyeknek közvetlen segítségét igényelték volna, nem mind tértek át teljesen a szakosításra. A szövetkezet így nem tudta — a járás keretén belül — a borjakat felvásárolni. Máshova kellett folyamodnia. így szereztek 58 borjút Stará Eubovfláről, ismeretlen helyekről, szedett-vedett állományból. Senki nem tudott magyarázatot adni arra, hogy a vásárolt egyedek elődei jó vagy rossz hasznossági tulajdonsággal rendelkeznek-e? Köztudomású, hogy az ilyen állatok vásárlása közgazdasági szempontból nagyon hátrányos. Semmiképpen A szovjet ötéves terv a szocialista integrácia alapja Nemrég vitatták meg a szocialista országok 1971—1975-ös népgazdasági terveinek koordinálását elősegítő problémákat és aláírták az erről szóló jegyzőkönyveket. E fontos dokumentumok legfőbb értelme az, hogy a szocialista országok gazdaságának tervezett integrálása magasabb színvonalat érjen el. Leonyid Brezsnyev az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a magyar kommunisták X. kongresszusán 1970. november 24-én a következőket mondta: — A KGST tagállamai jó tapasztalatokat szereztek a nagy gazdasági tervek megvalósításában. Most azonban mindannyian szükségét és lehetőségét látjuk annak, hogy a szocialista országok együttműködését új, minőségileg magasabb színvonalra emeljük. Kulcskérdést jelent, amelynek megoldását aktív közös igyekezetünk célozza, a szocialista gazdasági integráció. A tudományos-műszaki haladás vívmányainak aktív kihasználása mellett a gazdasági integráció közös irányvonalunk és meggyőződésünk, hogy ez a szocialista országo kát újabb győzelmekre vezeti s még jobban megszilárdítja a szocialista világ helyzetét a világ gazdasági életében. A Szovjetunió 1971-es népgazdaságfejlesztési terve, amit a Szovjetunió Legfelső Tanácsa nemrég hagyott jóvá, a legfőbb hangsúlyt a gazdasági együttműködésre, valamint a Szovjetuniónak a szocialista országokkal kialakított külkereskedelmére helyezi. A KGST országokkal folytatott árucsere az új ötéves terv koordinálásán alapuló hosszúlejáratú gazdasági egyezmények szerint lényegesen megnövekszik. A tervek összeegyeztetéséről szóló jegyzőkönyv szerint a kölcsönös áruszállítás további dinamikus növekedését határozták el. A Szovjetunió és az NDK közötti árucsere értéke az ötéves terv éveiben 22 milliárd rubelt, Csehszlovákiával 13,5 milliárd rubelt, Lengyelországgal 13 milliárd és Magyarországgal 5 milliárd rubelt tesz ki. A Szovjetunió ős a többi tagállam közötti árucsere térfogata átlagosan 50—55 százalékkal növekszik Megváltozik az árucsere struktúrája is: a Szovetjunióból a KGST többi tagállamába több gépipari terméket — fémmegmunkáló gépet, gépkocsit, a legkülönbözőbb ágazatok üzemei számára komplex berendezéseket, elsősorban a vegyipari és a bányaipari üzemek berendezéseit, továbbá energetikai berendezéseket, a rádió- és elektronikai ipar üzemeinek termékeit stb. szállítanak. A koordinált tervek alapján növelik a szocialista országok ipari termékeinek behozatalát a Szovjetunióba és a KGST tagállamaiba. Például a fejlett lengyel hajóépítő ipar a Szovjetuniónak, valamint néhány más szocialista országnak különböző típusú és rendeltetésű hajót szállít. A Német Demokratikus Köztársaság hajókon kívül fémmegmunkáló gépeket, vegyi üzemek berendezéseit és közszükségleti cikkeket szállít. A kölcsönös árucsere az összes szocialista ország műszaki fejlődésének maximális meggyorsítását igyekszik elősegíteni. Azoknak a termelési ágazatoknak termék-cseréje, amelyektől elsősorban függ a műszaki fejlődés meggyorsítása — gondolunk itt a precíziós gépiparra, az elektronikai iparra, a vegyiparra és még néhány fontosabb ipari ágazatra — preferáltan fejlődnek, s így a jelenlegi tervszerű szocialista integrálódás nemcsak az árucsere kibővülését, hanem ugyanakkor az árucsere minőségi javulását is jelenti. A KGST országok között érvényben vannak a természeti kincsek közös kiaknázásáról és felhasználásáról megkötött szerződések. Közismert tény, hogy a szocialista országok legtöbbjének Kelet-Európábán nincs kellő ipari nyersanyagkészlete az olyan fontos alapanyagokból, mint amilyenek a kőolaj, a színes fémek, a vasérc stb. A Szovjetunió e nyersanyagok bő készleteivel rendelkezik és kellő feldolgozó Ipara is van. A szocialista országok iránti internacionalista kötelességeiből kiindulva azonban növeli e fontos nyersanyagok szállítását a szocialista országokba. — „Csehszlovákia számára a Szovjetunióval létesített gazdasági kapcsolatok népgazdaságunk effektiv és folyamatos fejlesztésének alapját képezik“ — írta nemrég a Pravda című lapban közölt cikkében Václav Hűla, a csehszlovák kormány miniszterelnök-helyettese. — „Csupán a hagyományos nyersanyagszállítás és elsősorban a Szovjetunió által szállított kőolaj és földgáz mennyiségének növelése teszi lehetővé számunkra nemcsak az új termelési ágazatok fejlesztését, hanem energetikai mérlegünk javításál is.“ A „Barátság“ kőolajvezetéken a szovjet kőolaj nemcsak Csehszlovákiába hanem Lengyelországba és a Német Demokratikus Köztársaságba is eljut. A szovjet nyersanyagszállítmányok a szocialista tábor országai számára megbízható gazdasági támogatást jelentenek és ezeket az országokat sérthetetlenné teszik abban a harcban, amit a nyersanyag-készletek és piacok megszerzéséért a kapitalista országok minden eszközzel vívnak. A Szovjetunió és a szocialista táboi országai, amelyek tagjai a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának szilárd gazdasági egységet, komplexumot alakítottak ki. Meg kell mondani azt is, hogy ezáltal a szocialista országok óriási sikert értek el, mert a világ gazdasági termelésében való részvételük arányát az 1950-es év 18—20 százalékáról 1970-ben csaknem 38 százalékra emelték. Az új szovjet ötéves terv, melynek irányelveit az SZKP XXIV. kongreszszusa vitatja majd meg, a szocialista országok gazdasági fejlődésének még kedvezőbb feltételeit tárja fel. S ezt a KGST tagállamai a legközelebbi esztendőkben el is érhetik. E nagy jelentőségű terv, valamint a KGST tagállamai népgazdaságfejlesztési terveinek alapját már kölcsönösen összeegyeztették, s ha esetleg bizonyos változásokat eszközölnének, ezek csupán a részletkérdéseket érintik. A fő irányvonal azonban megmarad: ez pedig a szocialista társadalom fejlesztése terén a műszaki haladás meggyorsítása, a nemzeti jövedelem további növelése, a lakosság életszínvonalának emelése. Mert minden, amit a szocialista országok népgazdaságának fejlesztése érdekében tesznek, végeredményben a dolgozók jólétét, gondtalanabb jövőjét szolgálja. JURIJ DANOV az APN hírmagyarázója sem lenne tanácsos ezt a módszert elfogadni. Előnytelensége több nézőpontból is kimutatható. Hátránya a szállítás költségességében, a hasznosság, s az egészségi állapot kétségességében je« lentkezhet. Tehát az állatok beszer» zésének szóbanforgó módja nagy kockázattal jár a végtermék előállítója számára. Hiszen a szedett-vedett származású borjaknál a legigényesebb takarmányozás mellett sem szárnyalták túl a napi 20—25 dekás átlagos súlygyarapodástl Tehát nem kell ökonómusnak lenni ahhoz, hogy valaki megállapítsa — ennél a műveletnél — mennyit fizetett rá a kiskövesdl szövetkezet. Érthető, hogy a környező gazdaságokkal kétoldali szerződést kötött a számára szükséges borjúmennyiség beszerzésére, de a kapcsolat gyakorlati megvalósuláséihoz a járási mezőgazdasági irányító szerv nem Járult hozzá. Pedig a környező, sertéshizlalással foglalkozó gazdaságok a választott malacokért cserébe szíves örömest adtak volna borjakat a marhahúsra szakosított szövetkezetnek.. Végeredményben éppen a közeli gazdaságok együttműködése lehetne egy egészséges, kölcsönös előnyökön és egyetértésen alapuló kooperációs kapcsolat létrehozásának erős láncszeme. A kapcsolatot aztán belátható időn belül még konkretizálhatnák. Ebben a kérdésben egy nagyon lényegbevágó körülményt kellene tudomásul vennünk. Azt, hogyha a szövetkezet záros határidőn belül nem vásárolhat kellő mennyiségű borjút, akkor hiú ábránd lenne azt hinni, hogy teljesítheti a marhahús eladása terén vállalt kötelezettségeit, s pénzügyi tervfeladatait. Eddig ugyanis a borjúállománynak csupán 15 százalékát tudták beszerezni. Nagy szerencse, hogy az állatok súlygyarapodása ez év elejétől a kívánt színvonalon van, de még ez sem menti a szövetkezetét az értékesítés terén mutatkozó lemaradástóL Újabban a járási irányító szerv dolgozói ígérték, hogy a borjak beszerzését és házhoz szállítását vállalják. Nem kevesebb, mint 300—350 borjúra van szüksége a gazdaságnak, hogy teljesíthesse Vállalt feladatait. A végső megoldást én mégiscsak abban látnám, hogy a környező szövetkezetek szoros, szerződéses együttműködésével olyan kooperációs kapcsolatot kellene létrehozni, melyen belül megteremthetnék a zárt állatforgót, s ez végeredményben alapja lehetne egy későbbi egyesítésnek is. Tehát közös megegyezés alapján a járási mezőgazdasági irányító szervvel való közreműködés keretében meg kellene határozni, hogy melyik szövetkezet kivel kooperál, vagyis melyik társának termelje a borjút, a malacot, stb. S aszerint kellene megkötni a szerződéseket. Tulajdonképpen ez létkérdés Is, mert ha valaki netalán úgy képzelné el a mezőgazdasági termelés szakosítását, mint az a jelek szerint most a kiskövesdi szövetkezet esetében van, az nagyon téves úton jár. A szakosításnak ugyanis segítenie kell a környező gazdaságok kölcsönös együttműködését. Mert a hiányos tartalommal rendelkező szakosításnak nem sok értelme lenne. A problémák egész sorát hozhatná magával, s a tulajdonképpeni szakosításból az elnevezésen kívül vajmi kevés maradna. Akadállyá válna a társadalom, s előnytelenné a szövetkezetek számára. A végén aztán úgy nézne ki a dolog, mintha a szakosítás nemes gondolata téves lenne, pedig már a kezdésnél a kivitelezésben követték el a jelentős, de még behozható mulasztásokat. Hoksza István
