Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-20 / 7. szám
\ t Mit rejtenek a téli szemek A termékenység biológiai ellenőrzése a szőlő metszése előtt l.sz.ábra: Müller-Thurgau 1.8 .1 ,9 A szőlő 'metszése a szőlőtermesztés legjelentősebb és legigényesebb agrotechnikai Intézkedése, melynek helyes, célszerű elvégzése elméleti és gyakorlati felkészültség nélkül el sem képzelhető. Intézetünkben már hét éve foglalkozunk a szőlő metszésének kérdéseivel, és a szemek hosszanti keresztmetszetének sztereomikroszkópos vizsgálatában sikerült megtalálni azt a módszert, amely objektív tájékoztatást nyújthat az egyes szemek potencionális termőképességéről a vessző teljes hosszában, még a metszés megkezdése előtt. A megfigyeléseket az RMT— 130-as és a G 11 P sztereomikroszkópok segítségével végeztük az egyéves vesszőkön. A téli szemek anatómiai felépítéséből nemcsak a termőrészek elhelyezkedését állapítottuk meg, de az egész növény növekedési dinamikáját is. A megfigyelések módszertani vonatkozásaival a „Vinohrad“ idei első számában foglalkoztunk. A szőlészeket a téli szemek termékenységének kérdése eddig is állandóan foglalkoztatta, a természet ezen titkának feltárására azonban csak most került sor. Intézetünk kutatási eredményeinek közlésével újabb tartalékok feltárását tesszük lehetővé, amelyek jelentős mértékben növelhetik a szőlő hektárhozamait és hozzájárulhatnak a szőlőtermesztési ötéves terv feladatainak sikeres teljesítéséhez. Sok szó esett már fajtáink teljesítőképességéről, kerestük és meg is találtuk a termőképesség növelésének különböző módjait mind a tápanyagellátásban és az öntözésben, mind a fenntartó nemesítésben és újnemesitésben. A hektárhozamok további növelésének jelentős tényezőjévé válik a csapok megfelelő hosszúságának objektív eszközökkel történő megállapítása is, a metszés Időpontja előtt. Amint az 1. számú ábrán látható, a MUller-Thurgau vesszőjén elhelyezkedő szemek termékenysége elég széles skálán, a hatodik és a tizedik szem között a legmagasabb. Ha ezt a fajtát az adott esetben — általában elterjedt felfogás szerint — rövid csapra metszenénk, éppen a legtermékenyebb szemeket távolítanánk el. A sztereomikroszkóp segítségével ezen kívül megállapíthatjuk a barna és a fagykárt szenvedett szemeket, ami által csökkenthetők az oltványok sztratifikálásakor előforduló veszteségek és megfelelően alkalmazott metszéssel szabályozhatjuk a termés alakulását is. Akkor járunk el helyesen, ha az 1. számú ábra mintájára — az egyes fajták és fekvések szerint — elkészítjük a szemek termékenységi viszonyainak metszés előtti felmérését, és ha á metszést e felmérések alapján végezzük el, jelentős mértékben hozzájárulunk a termelési költségek garantáltabb megtérüléséhez. A 2. számú ábrán az Olasz rizling vesszőjén a maximális termékenység skálája valamivel szűkebb és lejjebb helyezkedik el. Ennél a fajtánál a must technológiai értékét is figyelembe kell venni, a termőcsapok hosszabbításával például fokozódik a must savtartalma. A gyakorlott szőlészek ismerik már azt az alapelvet, hogy a termőhajtás olyan egyéves vesszőből fejlődik ki, amelyik kétéves vesszőn helyezkedik el. A kétéves vesszők pedig lehetőleg a tőkén üljenek, melyben tápanyagok, asszimilátumok vannak elraktározva. Ezért a tőke felújítása céljából célszerű néhány közvetlenül a tőkéből előtörő hajtást is meghagyni, hogy azok a következő évben megfelelő termőalapot képezzenek. A szemek potenciális termőképességének elhelyezkedése az egyes fajtáknál évről évre változhat, ezért az [ellenőrzést minden metszés előtt el kell végezni. A gyakorlatban a magasvezetésű termesztésben is a nagyobb mennyiségű rövid csapra való metszés van elterjedve, ami a tőkék besűrűsödését és deformálódását okozza. A hosszúcsapos és szálvesszős termelés tehát lehetővé teszi, hogy a terméshozamban elsősorban azok a szemek érvényesüljenek, amelyek a legjobb potenciális termőképességgel rendelkeznek. Ilyen esetben akkor is nagyobb terméssel számolhatunk,-ha kz összes rügyek száma alacsonyabb lesz, mint a rövidcsapos metszés esetében. Ha a tőke levélzete nem sűrűsödik be túlzott mértékben, tökéletesebb a levelek asszimilációs tevékenysége, intenzívebb a fotoszintézis, erőteljesebb a fürtök fejlődése és kedvezőbbek a feltételek a jövő évi termést biztosító fürtkezdemények kialakítására is a szemekben. A termővesszők szellősebb, jól széthelyezett állása csökkenti a betegségek terjedését is. A szálvesszők kikötését azonnal a metszés után el kell végezni, ezáltal biztosítjuk a rügyek egyenletes fejlődését a vessző teljes hosszában. A kutatás eredményei azonban csak akkor járnak társadalmi haszonnal, ha azokat a gyakorlatban is felhasználjuk. Ehhez elsősorban a technikai feltételeket kell megteremteni, ami az adott esetben a sztereomikroszkóp beszerzését jelenti. A nagyobb szőlészetekben alkalmazott technikai értelmiség a téli időszakban könnyűszerrel elvégezheti ezt a munkát. E tekintetben jó példával járnak elől Lihofan Martin mérnök és Éva Jenöová, a Malá Trňa-i szőlészeti kutatóintézet dolgozói, akik a rendelkezésükre bocsátott RMt—130 sztereomikroszkóppal elvégezték a Hárslevelű és a Furmint biológiai vizsgálatát az intézet ültetvéyeiben. (3.—4. sz. ábra.) Ing. Alexander Žembery, CSc. 3.sz.ébra: Hárslevelű á.sz.abra: Furmint 4 Amit az almafalisztharmatról tudni kell (II) Mint már az előző részben ismertettük, az almafalisztharmat micéliuma a fertőzött rügyekben telel át. A fertőzött rügyek többsége az előző évben kifejlődött hajtásokon fordul elő, de megtalálható a rövid termőrészeken is. Tavaszi rügyfakadás után a fertőzött rügyék kifakadása (legtöbbje ki sem fakad) a fertőzés első fázisát képezi. A gomba konídium tömegei ilyenkor fehér, lisztszerű bevonatot képeznek, innen ered a betegség elnevezése is. Először a rövid termőrészek rügyei fakadnak ki, majd az egyes hajtások oldalrügyei, legkésőbb a hajtások vezérrügyei. A fertőzött virágrügyek tehát a fertőzés első forrását képezik, és a fa fertőzöttségének fokát is a színesedő rügyfakadás állapotában lehet a legjobban megállapítani. A hajtások oldalrügyei nem képeznek veszélyes fertőző forrást, mert a megtámadott levélkék gyorsan elszáradnak és lehullanak. Nagy mennyiségű konídiumot termelnek azonban a vezérrügyek, ezekből ugyanis további hajtások fejlődnek ki. Az új haj'ások kb. június végéig termelik a fertőző konídiumokat, ekkor a megtámadott levelek már leszáradnak, lehullanak és csak a csujrasz, ezüstös micélium bevonattal borított hajtások maradnak a fán. Az intenzív konídiumtermelés időszakában a gyümölcsös levegője konídiumokkal telített. A levegő konídiumtartalma több tényezőtől függ, száraz, meleg időben nagyobb, esős időben csökken. Legtöbb konídium van a levegőben virágzás után, a vezérrügyek intenzív hajtása idején. A konídiumok a levegőből az almafák leveleire telepszenek, és Itt másodlagos fertőzést okoznak. A fertőzések a levelek fonákján fehér bevonatként jelentkeznek. A fertő zésre főleg a 2—3 hetes fiatal levelek fogékonyak, az idősebb levelek ellenállóbbak és a fertőzés csak a levéllemez kis részére lokaiizálődik. A lisztiharmatot okozó Podosphaera leucotricha gomba konídiumai az almafa levelein száraz időben csíráznak a levegő magas relatív páratartalma mellett, ami a levelek transzpirációja következtében jön létre. Ha a levél nedves, például eső után, a konídiumok csírázása megszűnik. Ez a tulajdonsága különbözteti meg a lisztharmatot a többi gombafélétől (pl. a varasodástól), amelyek csak akkor tudnak fertőzni, ha a levél huzamosabb ideig nedves marad. Ez azonban . nem jelenti azt, hogy a csapadékos időben “a lisztharmat nem terjed. Az 1965-ös és az 1966-os év a kritikus időben rendkívül csapadékos volt, és a lisztharmat mégis jobban terjedt mint más években. A lisztharmat konídiumait ugyanis a víz nem mossa le a levél-. Az almafa elsődlegesen fertő zütt hajtása. ről, és ha elpárolog, a konídiumok azonnal csírázásnak indulnak. Tehát az esők közötti időszakban, főleg ha meleg van, a lisztharmat konídiuma optimális viszonyok között csírázhat. Melegben a konídiumok inkubációs ideje is lerövidül, és egy vegetációban a liszlharmat több generációja válthatja egymást. Hűvösebb éghajlatú vidékeken a lisztharmat kisebb mértékű előfordulása a hoszszabb inkubációs idővel magyarázható, és ha ehhez még a csapadékosabb viszonyok is hozzájárulnak (hidegben a levél lassabban szárad) a szekundáris fertőzésre gyakorlatilag sor sem kerül. Meg kell azonban jegyezni, hogy a ml feltételeink között nem alakulnak ki olyan időjárási viszonyok, amelyek lényegesebb mértékben fékeznék a lisztharmat terjedését. Mint már említettük, a betegségre legfogékonyabbak a fiatal levelek'’ A virágzás ideje alatt az almafák intenzíven növekednek, egyre több levelet fejlesztenek (minden negyedik napon új levél keletkezik a hajtáson). A kutatóállomásunkon végzett kísérletek és felmérések szerint például 1970-ben a legintenzívebb másodlagos fertőzés május 15-től június 30-ig tartott, tehát hat héten keresztül. A vegyszeres védekezést az almafalisztharmat ellen tehát erre az időszakra kell összpontosítani, hogy megakadályozzuk a levelek és a rügyek másodlagos fertőzését. (Folytatjuk.) Ing. Jozef Molnár, CSc. Időben védekezzünk a gubacsatka ellen A szőlő erinózis betegsége az utóbbi években egyre nagyobb méreteket ölt. Ennek következtében kétszeres kár keletkezhet, mégpedig a szőlőgubacsatka által okozott kár, valamint a tünetek (szőrösödés) összetévesztése a peronoszpéra tüneteivel további bonyodalmakat okozhat. Ennek elkerülése végett szükségesnek tartjuk felhívni a szőlőtermesztők figyelmét arra, hogy időben vé dekezzenek e betegség ellen. A szőlőgubacsatka jelenlétét a szőlőlevelek színén előforduló dudorodások árulják el (1. kép). A dudorok ráncos felületűek, nagyságuk különböző (fél centiméteresek és enné! nagyobbak). Ha a levelet megfordítjuk, az alsó oldalán (a dudorok alatt) szőrzet fejlődik, amely kezdetben fehér, később megbámul. Ezt a tünetet gyakran összetévesztik a peronoszpóra tünetével, a spórák úgynevezett kivirágzásával. A tüneteket nagyon egyszerű egymástól megkülönböztetni. A peronoszpóránál hiányoznak a levél színéről a kidudorodások, amelyek az erinózis betegségre jellem- C zőek. Továbbá a gubacsatka tüneteinél a fehér bevonat nem törölhető le, míg a peronoszpóránál igen. A szőlőgubacsatka nagyon apró, csak többszörös nagyítással látható, 0,4 milliméter hosszú sárgásfehér atka. Teste hosszúkás, sűrűn szelvényezett. Első részén négy lába van. A szőlő rügyeiben telel át, ahonnan az Időjárástól függően kb. április végén mászik elő. Rügyfakadás után rámászik a hajtásra s a zsenge levelek nedvét szívja. Szívás közben sajátos nyálszerű nedvet bocsát a levél sejtjeibe. Ez a sejtet abnormális növekedésre serkenti s így keletkezik az úgynevezett szőrösödés. Rendszerint a szőrösödés a levél alsó részén képződik, de naptól védelt helyeken, s a kártevő nagyobb elterjedése esetén, a levél színén is előfordulhat, sőt, megtámadhatja a fürtök virágzatait. Károsodást csak nagy elterjedése okoz, amikor a levelek összezsugorodnak és el Is halnak. Ez esetben az egész tőke legyengül, vontatottan rügyezik és gyengébb a növekedése. Nagyobb károkat a szőlőiskolákban okozhat, dhol az oltványnak nagy szüksége van a levélre. Védekezés: A gubacsatka ellen történő védekezésnek egyetlen titka, hogy időben kell megtennünk a szükséges intézkedéseket. Ellene nem permetezhetünk amikor már a leveleken a tünetek hívják fel figyelmünket az atkák előfordulására. Szabálynak tarthatjuk azt, ha az előző években előfordulását észleltük, idén okvetlen védekeznünk kell ellene. Metszés után a levágott veszszőket égessük el, mivel az áttelelt atkák kimásznak a rügyek mellől és újra ellephetik a tőkéket. Tavasszal, rügyezés előtt kéthárom héttel (!) lehetőleg napos időjárásnál, amikor az atkák már éledeznek a telelés után, végezzük el a permetezést. Ellenük öt-hat százalékos töménységben Sulkával védekezünk. Hasonló eredményt érünk el 4—5 %-os Polybarittal is. A permetezést mosásszerűen hajtjuk végre. Rügyfakadás előtt hasonló jó hatást érünk el az Oleoakaritionnal. A téli permetezés elmulasztását a nyári időszakban már nem hozhatjuk be. Ellenben az atkák ellen tenyészidőben is kell védekeznünk. Előnyös ha a peronoszpóra elleni permetoldiatba kéntartalmú szereket keverünk (Sulikol K, illetve Thiovit). Szintén kedvező hatása van a Kara thane (Crotothane) nevű organikus lisziharmat és atkák elleni fungicidnek is. Nagyobb atkakárok esetén a szőlő 15—20 cm-es hajtásmagassága idején, illetve közvetlen virágzás után organofoszforos insekticíd — rovarölő — szerrel permetezünk (Fosfotion, Arafosfotion). A permetoldatot mindig az előírásnak megfelelően készítjük, különös tekintettel az egészségvédelmi szabályok betartására. Vanek Gáspár, mérnök
