Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-08 / 32. szám
10. SZABAD FÖLDMŰVES .1970. augusztus 8. — Nincs kedved, csónakázni? — JOZEF ŠKVORECKÝ' kérdeztem. — Uhüm — bólintott Rebeka. A félhomályban, melyet a szttáló köd okozott, sápadtnak tűnt sovány arca: egy kócos hajtincs a homlokába hullt, s a szeme tükrében ugyanúgy látszott a köd, mint a múltkor az Alfa kávéház ablakában egy esős délutánon. Előttem ment a mólóhoz vezető keskeny úton, s szokatlanul görnyedtnek látszott az alakja. A tó hidegen terpeszkedett előttünk, a hullámok apró lemezei csupán az égbolt siürke fényét tükrözték. Behúztam az evezőt a csónakba és vízre szálltunk. A ködfüggöny alatt csend lebegett. Kis idő múlva már kint jártunk a hideg, kerek víztükrön, s a szürkeség körülölelt bennünket. Csak az evezők cuppogása hallatszott. Lassan hatoltunk át a ködön. Rebeka szemben ült velem, lábát maga alá húzta, kezét szvettere ujjába dugta, s a vizet nézte. A tó fölött szellő kergette a ködöt. Így közelről nem tűnt olyan sűrű fehér vattának, mint a szálloda teraszáról. Mintha rltkás, fehér füst gomolygott volna foszlányokra szakadozva a vizen. De néhány méternyire tőlünk már áthatolhatatlan fehér falat alkotott, melynek vastagságát nem ismerhettük, A ködben haluszony csapódása hallatszott. Körülnéztem. A víz felszínén gyűrűk képződtek, s felénk közeledtek. A gyűrűk között egy fehér tárgy feküdt. — Látod? — kérdezte Rebeka. — Igen — feleltem. — Mi állhat ki a vízből? — Nem tudom — mondta Rebeka. — Menjünk oda. Megfordítottam a csónakot és a futó felé eveztem. Kisvártatva a csónak orra átszelte a gyűrűk szabályos sorait. A fehér tárgy mozdulatlanul feküdt. Abbahagytam az evezést, csak a lendület vitte csónakunkat. Rebeka megfordult, rámeredt a fehér foltra. A csónak orrá elhaladt mellette. ' — Mi az? — kérdezte Rebeka rémülten. — Nézz csak oda! fékeztem az evezővel, kihajoltam R. Rutland COLAS BREUGNON A világirodalomban alig akad derűsebb, szivet melengetőbb vidám történet, mint Colas hányatott életének regénye, s alig akad elbűvölöbb, megejtöbb regényhős, mint Colas, az életöröm, józan bátorság, derűs emberség, vlgkedélyű, örökifjú apostola. (Ara 4,— Kős.) Václav N ý v I: KÉTMILLIÓ SZEMTANÚ A prágai televíziós állomás stúdiójából egyenes adásban detektívdrámát közvetítenek. A férfi főszereplőt halálos áramütés éri. A szerző bűnügyi regénye a hogyanra és a miértre ad választ. (Ara 15.— Kčs.) Ignác Rózsa: SZAVANNATÜZ Árvaság, nagy-nagy szerénység és még nagyobb emberség, melegség, jóság, hatalmas felszabadulásban feszült energia árad ebből a noveliáskötetből, mely végtelenül gazdag színárnyalatokkal festi meg a mai Afrika mindennapi életét. (Ara 18,— Kčs.) Simone Martin-Cliauffier: KALANDOK A KALÖZHAJÖN Franciaországnak is megvannak a kalózhagyományai. Ez a regény megajándékoz bennünket egy mókás kedvű ikerpár vidám tréfáinak és izgalmas kalandjainak leírásával. Miközben az ő kópéságaikon derülünk, mi magunk is a kalózokkal hajózunk, zsákmányra éhesen a végtelen tengeren. (Ara 12 — Kčs.) Dénes György: AZ IDŐ BÖRTÖNÉBEN A közismert csehszlovákiai magyar költő eddigi munkásságának keresztmetszetét adja ez a gyűjtemény, amely az eddig megjelent négy verseskötetének' és legújabb lírai termésének javát tartalmazza. (Ara 14,— Kčs.) Hegedűs Géza: VÁRJ MADÄR. VÄRj. •• A történelmi regény eseménye Budavár visszavétele. Fellobbanó szenvedélyek, nemes eszmék, aljas szándékok és intrikák hordozói csapnak össze ebben a fordulatos cselekményű, izgalmas regényben. (Ára 24,— Kčs.) B. T r a v e n : A HALÄLHAJÖ Egy tengerész véletlenül lfemarad a hajóról igazoló papírok nélkül és a bürokrácia lelketlensége sehol nem ismeri el igazát, s végül csempészhajóra kényszerül. A szerző iróniával beszéli el a tengerész kalandjait. Hoppe László—Hoppe Pál: A LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKSÁG CSILLAGAI E könyv szerzőt újból megírták a már sokszor kiadott világbajnokság történetét, ám ezúttal más szemszögből idézik fel az eseményeket. A legnagyobb labdarúgó csillagokkal ismerkedhet meg az olvasó ebben a könyvben. (Ara 20,— Kčs.) Francois Maoríac: REGÉNYEK A jeles író négy legizgalmasabb, legdrámaibb kisregényét olvashatjuk ebben a kötetben. (Ara 20.— Kčs.) # * * A könyvek a Madách Könyvkiadó gondozásában jelentek meg, s valamennyi szlovákiai könyvesboltban kaphatók. a csónakból. A rejtélyes valami most közvetlenül a felszín alatt látszott. Döglött halnak látszott, mely hanyatt fordulva lebeg. Aztán jobban megnéztem, s észrevettem, hogy két jarka van a teste mindkét végén egyegy farok. Egy szörnyszülött! Megrázkódtam az undortól. Még jobban kihajoltam, hogy a markomba fogjam. Ereztem, hogy megrándul, majd lassan, tehetetlenül átfordult és lemerült a víz alá. Valami beteg torzszülött. Aztán ismét előtűnt, s amikor kimerült, megint hanyatt fordult. Akkor döbbentem rá, hogy mit látok. Két majdnem egyforma nagyságú fiatal hímharcsa volt. A küzdelem hevében az egyik le akarta nyelni a másikat, de ellenfele teste megakadt a torkán. A kisebbik harcsa félig kilátszott a másik szájából, s már mindkettő a végét járta. Megfigyeltem, hogy a szájából ^kinyúló farok ernyedten bár, de még önerejéből mozog. — Mi ez? — kérdezte újra Rebeka, s hangjában iszonyat rezgett. — Két harcsa — feleltem. — Az egyik fel akarja faint a másikat. Le akarja nyelni, de a falat túlságosan nagynak bizonyult. Mindkettő megdöglik. — Ev£zz ... — mondta Rebeka. — Evezz! Nem bírom nézni... Meglöktem az evezővel a harcsákat. Az uszony megmozdult, s a halak újra eltűntek. — Hagyd őket! Gyerünk innen! — kiáltotta Rebeka. Megmarkoltam az evezőket, de még mindig azt figyeltem, felmerülnek-e ismét. Néhány méterrel odább bukkantak kt a vízből. A hasak fehéren világítottak a vízből visszaverődő fényben. — Evezz már! — Evezz, üanny! Ne nézz oda! De én még mindig odanéztem. Láttam a szétfeszült szájat, s benne a síkos testet, mely kilógott belőle, s még akkor is mozgott. Aztán lemerültek a fényes vízbe. Nekijeszüllem az evezésnek. Még hallottam a ködben az uszonyok csapkodását. A harcsák még mindig tusakodtak. Gyorsan, ütemes csapásokkal távolodtunk el a tavon. Egy kis idő múlva ismét csönd lett... Veres János fordítása *♦ *♦* *♦* ♦> ♦> «i* *> *> »> •’< >> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> *> ♦> •> •> •> *;• ♦> ♦> •> •$ А. ШЖ-' VERES JÄNOS: Szikes vidék Sorsom kietlen pusztaság, széljárta, szikes sík vidék, közepén éhes ölyv lapul, szélén piros az alkóny-ég. Néha fekete, víg csikó, egy emlék nyargal rajta ál; s mosolyba moccant bajuszom idézi régmúlt céljaim elérhetetlen városát. Nagyritkán lenge lánycsapat suhan végig a fű felett, tűnő alakjuk szemhéjam eresze mögött sistereg. S ha pásztortüzek lángjait lobbantja tágult, bús szemem, nem szilaj szándék látogat, és nem is elmúlt szerelem: A zengő puszta mélyiről vad betyárcsapat tör elő, lengő gatyájuk hófehér, alattuk horkol, fúj a ló. s nyomukban mérges rózsa nő. A közkedvelt Béres Ferenc budapesti énekművész sokat szerepel Dél- Szlovákia különböző dal- és táncünnepélyein. Azon az úton... Igen. Azon az úton mentünk. Fák voltak, hegyek voltak, egek voltak, emberek voltak, pofonok voltak — a mlndenség volt. Emlékszem ... Megfogtam a kezed. Lágy és hideg volt a kezed. A pofon pedig csípős, csattanós. Mégsem attól égett az arcom ... — Azon az úton mentünk. Az éj szaka szerelmet kínált. Talán vigasz talásul ... S azon az úton nagyon fájt a fáj. Éreztem, nem tudlak elérni ... Igen. Azon az úton megyünk. Fák vannak, hegyek vannak, egek vannak, emberek vannak, pofonok vannak — a mlndenség van. . Igen. Azon az úton tanulom meg a fájdalmat, s a kiábrándulást Ováry Péter Dunakanyar Budapest közvetlen közelében a legromantikusabb kirándulóhely. Bájos szépségű vidék, a hegyek lejtője és a Duna között szép fekvésű üdülőhelyek; sok száz éves múltra visszatekintő történelmi emlékek színhelye. Szentendrén a 18.—17. században a török uralom elöl Üél-Európába menekült szerb és görög családok sajátos hangulatú, romantikus várost építettek maguknak. A bizánci stilusú misztikus belsejű templomok egészen sajátságos hangulatot keltenek. Visegrádon a magyar reneszánsz legszebb palotáját, a volt királyi palotát csodálhatja meg az ott járó. Romjaiban is lenyűgözően hat ez az épület a kultúrtörténelem Európa-szerte ismert egyik nagy korszakáról. Fenn a várhegyen középkori fellegvár nagyméretű romjai sötétlenek. Esztergom a katolikus egyház évezredes központja. A száz méter magas kupolával koronázott hatalmas székesegyház a középkori királyuk palotájának ásatásai, és nem utolsósorban a nagyhírű Keresztény Múzeum (olasz reneszánsz festészeti remekek, nagyhírű gobelin gyűjtemény és számos más műkincs) ezreket vonz erre a vidékre. Esztergommal átellenben, a csehszlovák részen is szép nyaralóhely épül ki, amelyet egyre többen látogatnak. Valóban festői szép, romantikus táj a Dunya-kanyar, ahol a természet minden szépségét megtalálja az oda látogató. —tt— Hagyomány és hagyaték a hit, a művészet, a nyelv, pontosabban a jogszokások, néphit, népköltészet, népzene, népnyelv stb. műveltsége, egymást kiegészítő és nem mellőzhető hagyatéka. Faivaink életvilága valamikor sajátságosán zárt egység volt. Ennek az egységnek kísebbb-nagyobb méretét még most is megfigyelhetjük járásunk egy-egy falujában, ahol a modern idők még napjainkban sem változtatták meg egykori szokásaik ünnepi ceremonlalitását. Régi hagyatékot vagy hagyományt azelőtt is gyakran cseréltek fel újjal, divatosabbal. Ez természetes, hiszen végső fokon ez. jelenti a művelődést. Viszont nekünk attól kell tartanunk, hogy jellegzetes faivaink zártabb, egységesebb népi képe hovatovább elmerül a szüntelenül emancipálódó és mechanizálódó jelenünkben. S éppen ezért számunkra most az a lényeges, hogy haladéktalanul rögzítsük mindazt, ami még a múltban gyökerezik, ami még az ősinek ma is élő mása, leszármazottja, változata, aminek köze van múltunkhoz, faivaink történelméhez. Mert aminek nincs köze a múlthoz, az nem lehet hagyományosan a közösségé sem. Ezért egy régi cserépbögre, faragott sótartó, kovácsolt munkaeszköz, faabroncsos vizeskanna, percentős motola vagy talpon ringó bölcső számunkra sokkal értékesebb, mint egy múltszázadbeli fegyver, ruhadísz, bőrfoiel, vagy aranyráma. Eddig kevés alkalom kínálkozott egy-egy tájcsoport vagy tájegység adatainak, tárgyalnak falu szerinti összegyűjtésére, kimerítő néprajzi feldolgozására Hiányzott az irányító koordinálás és a gyűjtőknek, kutatóknak ama nélkülözhetetlen sokasága, amely hiteles anyagot tudott volna szolgáltatni gyűjtőink számára. Sok — és különféle igényt kell kielégítenünk. Ezért elsősorban a falu, a nép, a hivatalos dolgozók és a nevelőikhöz szólunk, tanuló ifjúságunkhoz és mindazokhoz, akik múltunk alapvető jeleit, népi sajátosságait a sok évszázados hagyaték és hagyományból akarják megismerni, megérteni és megszeretni. Sokrétű és sokszínű az az anyag, de szellemtudományi magaslatból tekintve mégis összetartozik, nagy jelentőségű történelmi távlatokkal. Mindezekért elég erőnknek, elegendő szeretetünknek kell lenni ahhoz, hogy faivaink kallódó kincseit, megmentsük, és valóban gondját is viseljük. Sziichý M. Emil Faivaink ősi élete, a népélet hagyományos formáival, öröklött szokásaival, sajátságos művészetével egyre inkább a múltba felejtődik. Messzire kell visszamennünk, ha egykori településeink, faivaink, községeink tárgyi és szellemi néprajzával akarunk találkozni. Pedig a falu házsora, embereinek öltözete, ételeitala, munkamódja, beszéde és muzsikája, lakodalma és temetése, egész közösségben élete még sokmindenben megtartotta jellemző egyöntetűségét, formáinak sajátságos harmóniáját, szokásainak szabályosságát, azok eredeti voltát. Ahol hagyománytisztelő maradt a nép, ott szigorúbbak maradtak az életformák, s egyöntetűbb lett a gondolkodásmód is. Úsi tárgyi hagyatékunk és szellemi hagyományaink egyes szakaszai úgy rétegeződnek egymás fölé a történelem során, mint ahogyan a kő-, a bronz- és vaskorszak következik egymás után. Legfelül az utolsó kor vékonyabb rétegével, s az ezt megelőző évszázadok, számukra oly értékes dokumentumaival. De ezt az örökséget viszont csak ott találhatjuk meg eredetiben, ahol a hagyományos foglalkozásokat folytató társadalmi rétegek azt megőrizték. Ahol századokon át folytathatták ősi foglalkozásaikat, készíthették hajlékaikat, ruházatukat, követhették társadalmi, hitbeli életük szabályait, gyakorolhatták művészetüket, használhatták anyanyelvűket, ápolhatták apáról fiúra szállt szokásaikat. A néprajzi kutatómunka szinte magétól oszlik ketté anyagi és szellemi műveltségre, pontosabban tárgyi hagyatékra és szellemi hagyományokra. A kettő jelenségei természetesen sokszorosan összefüggnek egymással, s mint az élet együttes tényezői jelentkeznek. Így a tárgyi néprajz tárgyköre a létfenntartás két legelemibb követelménye szerint tagolódik: — táplálkozás — és a testnek, az életnek a védelmére; — a legősibb foglalkozások: gyűjtögetés, halászat, vadászat, állattenyésztés, földművelés, valamint a különféle foglalkozások folytatásához és eredményeinek feldolgozásához szükséges eszközök és szerszámok megismerésére. • E fő részekhez kapcsolódik a tárgyaktól el nem választható, csupán velük együtt, érettük élő díszítőművészet és a szellemi néprajz, amely nemzedékről nemzedékre jutott el napjainkig. Ide tartozik még a jog, az erkölcs,
